Száznyolcvan kilométerrel messzebb, a Kerry megyei Lough Lein szállodában Nell a minibár kínálatának laminált listáját böngészte. – Hét euró egy sör? Három euró egy dobozos kóla? – egy pillanatra elhallgatott. – Ez nevetséges! Láttam egy Lidlt a legutóbbi körforgalomnál, ott vehetnénk valamit, nyilván sokkal olcsóbb lenne.
Liam vállat vont. – Nem szükséges. Igyál, amit csak akarsz, úgyis Jessie fizet.
– Nem tetszik nekem ez az egész.
– Figyelj! A szobánk ára, épp úgy, ahogy a többieké is, messze eltörpül a minibár-fogyasztás költségei mellett. Beleértve a te fogyasztásodat is. Különben is, Jessie nem ítélkezik. Nem az a típus.
Nell végiggondolta, hány szobát foglalhatott Jessie, és számlálni kezdett az ujjain: – Jessie és Johnny, Cara és Ed, te meg én. Aztán még ott vannak a srácok, Ferdia és… Hogy is hívják a barátját? Barty! Szóval, ők megvannak. Saoirse és Bridey. TJ és Dilly. Cara és Ed ismerősei. Ennyien lennénk? Elfogytak az ujjaim…
– Vagyis hét szoba. Viszont mindig jó előre lefoglalja a szállást, és emiatt kap valamennyi kedvezményt.
– Négy éjszaka egy ötcsillagos hotelben, legfelső szinten lévő szobák, kilátás a tóra, húsvéti hétvége. Liam, ilyenkor biztos teltház van!
– Jessie keményen dolgozik. És Johnny is – már épp elég szót vesztegettek a témára. Kezdett komolyan elege lenni belőle.
Minden különösebb érdeklődés nélkül bekapcsolta a tévét, és gyorsan kattintgatva átlapozott egy délutáni beszélgetős műsoron, egy csiricsáré rajzfilmen, egy rögbimeccsen és egy hírműsorhoz ért. Elcsigázott tömeg ácsorgott az esőben, szögesdrót kerítéssel a háttérben… A kamera egy kisfiúra fókuszált. A gyerek az apja vállán ült, a fején egy tescós zacskóra emlékeztető valamivel, hogy védje a zuhogó esőtől. Liam ebben a pillanatban kikapcsolta a televíziót, de már elkésett; Nell is látta a képet. – Gyere, nézzünk ki az erkélyen – mondta gyorsan Liam.
Elhúzta az üveg tolóajtót és kilépett az erkélyre. Nagy megkönnyebbülésére Nell ment utána. Csendben a korlátnak támaszkodtak és megcsodálták a nyugodt, tengerkék víztükröt, és a tó túloldalán magasodó, csipkézett, szürkészöld hegyeket. Három emelettel lejjebb, a füvön sikongatva rohangászott néhány gyerek.
– Gyönyörű, nem? – lelkendezett Liam. – Az Instagramra termett.
– Haha – Nell a telefonjáért nyúlt, és ellőtt egy fotósorozatot. – Tényleg lélegzetelállító.
– Most már örülsz, hogy eljöttél?
– Jó vicc! Mintha lett volna más választásom.
Liam vállat vont. Valahányszor kiadta Jessie az ukázt, ritkán mondtak neki ellent.
Nell-lel öt hónapja voltak házasok. Eleinte Jessie nemigen zargatta őket, de az elmúlt néhány héten már több családi eseményre is meghívta őket, a mostani hétvégével kapcsolatban pedig komolyabb nyomást gyakorolt rájuk. – Esküszöm, nem találkoztam még nála erősebb akaratú emberrel – jegyezte meg Nell.
– Hát, ami azt illeti, téged sem kell félteni. Ha fogadni kellene, én rád tenném a tétet – felelte Liam, és megkönnyebbült, hogy a felesége végre elmosolyodott.
A folyosó távolabbi végében Johnny csalódottan vette tudomásul, hogy Jessie-vel egy két hálószobás lakosztályon osztoznak majd a két kisebbik lányukkal, TJ-vel és Dillyvel. Abban reménykedett, hogy a hétvégén lesz egy kis szex, és közben nem kell attól tartaniuk, hogy a lányok kis lábikókon kiosonnak a gyerekszobából, hogy a legváratlanabb pillanatban rájuk rontsanak.
Számára egy zárható hálószoba jelentette a szabadságot.
Jessie azt mondta, Dilly még túl kicsi ahhoz, hogy külön aludjon. – Talán majd jövőre, amikor már nyolcéves lesz.
– A jövő hónapban lesz nyolcéves. És különben is, nem egyedül lenne, hanem TJ-vel. TJ kilencéves, tudna rá vigyázni.
– Lapozzunk!
Mintegy végszóra, megjelent TJ, nyomában Dillyvel. – Anya! Kipakoltam a bőröndömet. Tapsot kérek!
– Nagyon klassz vagy! Előrébb jársz, mint apád.
– Miért is kezdenék bele – felelte Johnny –, amikor te sokkal jobb vagy nálam az ilyesmiben?
– Csináld meg, te lusta malac! – replikázott TJ.
Johnny felnevetett. – Na, vajon ezt kitől tanulhattad?
– Anyától.
– Tudom, kicsim. Költői kérdés volt.
– Az meg mi?
– A „költői kérdés” azt jelenti, hogy az ember nem vár rá választ – vágta rá Bridey fellengzősen.
Hát ő meg hogy kerül ide?
– Nyitva hagytátok a szobaajtót – mondta Bridey. – Sokkal elővigyázatosabbnak kellene lennetek. Akárki bejöhetett volna – TJ-hez és Dillyhez fordult: – Gyerünk, srácok, nézzük meg a ti kégliteket is!
Johnny nekiállt felvállfázni a ruháit. – Ami a biztonságot illeti, Bridey állandóan talál valami kivetnivalót. Nagyon fárasztó…
– Ne már, Johnny! Tudod, hogy mindenhol ott van a füle. Különben is, még csak tizenkét éves, ez a túlbuzgóság a korából fakad. Ki fogja nőni.
Johnny keze megállt a levegőben. – Ez komoly? Öltönyt is pakoltál? Nem arról volt szó, hogy pihenni jövünk?
– Szombat este egy menő étteremben vacsorázunk.
– Nem akarok öltönyben menni.
– Nem is kell. Csak egy lehetőség. Ha mégis meggondolod magad, felveszed. Nos, rendben.
– Na jó, Parancsnokasszony, halljuk, mi a program!
– Ma este laza, kellemes, korai vacsora fél hétkor, a Brasserie-ben. Utána a gyerekek moziba mennek, mi pedig iszogatunk egy kicsit. Holnap nagypéntek, vagyis a nap a pihenésé.
Ez tehát azt jelenti, hogy Jessie nem tervezett nagy ebédeket vagy vacsorákat. Még az is lehet, hogy jut idő egy kis kirándulásra. Vagy akár összefuthatnak a dublini haverokkal, akik ugyancsak Kerryben üdülnek. Persze sok értelme nem lenne, hiszen Dublinban is találkozhatnak bármikor. Végtére is, a terv szerint kikapcsolódni jöttek.
– Holnap a szobaszervizre hagyatkozunk – jelentette ki Jessie. – Vagy aki akar, ehet melegszendvicset odalent, a bárban. Kinek-kinek, kedve szerint.
– Mi lenne, ha elmennénk Killarney-be, sült krumplizni? –kérdezte Bridey. Időközben TJ-vel és Dillyvel visszatrappoltak a szobába.
Johnny látta, hogy Jessie-nek nem igazán tetszik az ötlet. Azt szerette, ha mindenki a közelben van, hogy bármelyik pillanatban összeterelhesse őket. Ha elektromos nyomkövetőt szerelhetne rájuk, biztosan megtenné.
– Anya, apa, észrevettétek egyáltalán, hogy a gyerekek szobájában nyithatók az ablakok? Szeretnélek emlékeztetni benneteket, hogy a harmadik emeleten vagyunk.
– Az ablakok mindössze kétujjnyira nyílnak – közölte Jessie. Megcsörrent a telefonja, azonnal felvette. – Bakker! Ez nem lehet igaz!
– Mi van?
– Ferdia és Barty… Lekésték a vonatot!
– A két marharépa – hátborzongató, hogy TJ megjegyzése egy az egyben olyan volt, mintha az anyja mondta volna.
– Valami tüntetésen voltak – Jessie a billentyűzeten zongorázott, majd ismét a füléhez emelte a készüléket. – Ferdia! Mi a francot csináltatok?
– Jaj! – Dilly befogta a fülét.
– Komolyan? Na, figyelj… nem! Nem hagyhatod ki ezt a hétvégét. A jogokkal kötelezettségek is járnak. A családodról van szó – miközben beszélt, az iPadjén szörfölt. – Van egy vonat, holnap egykor. Háromnegyed ötre ér Killarney-be. Legyél rajta – letette a telefont.
Vágni lehetett a feszültséget.
Dilly megkérdezte: – Anya, kijöhet Nell néni játszani?
Jessie megpróbálta kiterelgetni a gyerekeket. – Bridey, mutasd meg neki, hogy hívhatja fel Liam és Nell szobáját! – Leült. Egyik pillanatról a másikra lehiggadt, láthatóan forgatott valamit a fejében. – Holnap valakinek el kell mennie ezekért a marhákért az állomásra – mondta –, ami viszont ütközik a…
– Azt hittem, holnapra lazítást rendeltél el!
– Igen, de… – bűntudattal telve megeresztett egy mosolyt. – Arra gondoltam, hogy… Még sosem próbáltuk ki a fogatozást! A Dunloe-szorosnál lehetne kocsikázni egyet… Mit szólsz?
– Nem, drágám, ki van zárva! Csak az amerikai turisták csinálnak ilyesmit.
– Szerintem jó buli lenne.
– Jessie – abbahagyta a pakolást. – Elsüllyednék szégyenemben…
– De hiszen élményeket gyűjtünk!
– Ugye most viccelsz? Egy ilyen élmény után terápiára kellene járnom.
– Itt van Nell néni! – kiáltotta Dilly az előtérből. – És rózsaszín a haja!
Dilly teljesen odavolt a legújabb nagynénjéért. Nell hosszú, sűrű haja valóban rózsaszín volt. Igaz, pasztell árnyalatú, nem az a szemkápráztató, rikító változat.
– Te jó ég! Fantasztikusan nézel ki! – ugrott fel Jessie. – Nemcsak a hajad, hanem úgy egyébként is!
Nell bő overallt, Dr. Martens bakancsot viselt, és egy nagy, masniba kötött kendő volt a fején – úgy nézett ki, mintha épp a pajtát festette volna. Egyébként nem kizárt, hogy így is volt, mert díszletépítésből kereste a kenyerét. Johnny számára komoly fejtörést okozott, hogy megkülönböztesse a munkaruháját a hétköznapi viseletétől, de azt biztosan tudta, hogy Jessie-nek nagyon tetszik Nell stílusa. Úgy tartotta, hogy „üde színfolt” a családban.
– Köszönöm ezt a… – Nell zavartan körbemutatott. – A szobánk, ez a hotel… Liam és én nem engedhetnénk meg magunknak, hogy ilyen pompás helyen szálljunk meg.
– Ó, drágám, nagyon szívesen – felelte Jessie. – Mindnyájan nagyon örülünk, hogy itt vagy.
– Köszönöm – Nell látványosan elpirult.
– Én is befestethetem rózsaszínre a hajam? – kérdezte Dilly.
– Attól tartok, nem, nyuszikám – mondta Jessie. – Túl sötét a hajad az ilyesmihez.
A tizenhét éves Saoirse, a tizenkét éves Bridey és a kilencéves TJ Jessie kicsinyített másai voltak: magasak és szőkék. Viszont Dilly, a legkisebb lány, teltebb, barna fürtös, le sem tagadhatta volna, hogy Casey-vér csörgedezik az ereiben.
– Ó! És te, anya? Neked világos hajad van. Festesd be te rózsaszínre!
– Mit nem adnék, ha csak tizedannyira menő lehetnék, mint Nell, de az az igazság, hogy a hajamat legalább annyi vegyi anyaggal kezelik, ami Észak-Korea évi össztermése. Ha bármi mást rákennék, nem lenne csoda, ha kihullana.
– És nem mellesleg, a munkahelyeden is kínos feltűnést keltenél – jegyezte meg Johnny.
– Hát, igen – sóhajtott Jessie. – Ó, Nell, akartam is kérdezni, foglaltál már időpontot a wellness-részlegbe?
– Hát, nem… – feszengett Nell. – Még sosem masszíroztattam…
– Micsoda? Ne viccelj! Ez nem mehet így tovább!
Nell elmosolyodott. – Nem hiszem, hogy nekem való lenne az ilyesmi.
– Ugyan már! Ki kell próbálnod! Írasd a szobaszámlára. Jaj, te jó ég! – Jessie tekintete hirtelen elborult. – Ajaj, lehet, hogy már minden időpont foglalt. Csináljuk meg most! Johnny, megtennéd, hogy felhívod a wellnesst?
– Kérlek, ne – ellenkezett Nell. – Kérlek…
Félúton a telefon felé Johnny megtorpant. Nem tudta eldönteni, melyik nőre hallgasson.
TJ mentette meg a helyzetet. – Most akkor megyünk?
– Megyünk – felelte Nell, és Bridey-vel, TJ-vel és Dillyvel a nyomában kiviharzott a szobából.
– Ó, Johnny – sóhajtotta Jessie –, ez a lány még sosem masszíroztatott.
– Harmincéves. Z-generáció. Nincs egy vasuk se.
– Tudom. Mármint, tényleg tudom, és értem… De…
– Hékás, szedd össze magad! Úgy csinálsz, mintha azt mondta volna, hogy még sosem látott banánt. Inkább mondd tovább, mi mindent terveztél erre a „pihentető” és „üdítő” hétvégére.
– Tényleg pihentető lesz – kuncogott Jessie. – Te jó ég! Micsoda állapotban vagyok! De teher alatt nő a pálma, nem igaz?