Lydia

 

Néha van, amikor kikapcsol az agyad.

Hiába állsz egy olyan konyhában, ami minden nőnek az álma lehetne, amelyben gyönyöri kézzel faragott fából van elkészítve a helyiség közepén álló asztal, székekkel, a pult és a szekrény. Hiába ad egy pofátlan eleganciát az ember lányának, belép egy férfi, aki a szó szoros értelmében egy erős férfi, és teljesen kisajátítja magának. Még mindig azok a maszkulin energiák uralkodnak felettem, pedig Gabe már vagy egy fél órája lelépett.

Várok, hátha valami kirángat a gondolataimból, de rá kell jönnöm a szomorú igazságra.

Anyám tévképzetei miatt mindenkit elmartam magam mellől. Pontosabban, Tinsley-t, és a szobatársamat leszámítva, senkit nem engedtem közel magamhoz. Maggie éppen Európában csinálja az El Camino-t, minden digitális eszközt maga mögött hagyva, míg Tinsley Los Angeles-ben van Alexszel.

Mindketten elfoglaltak, így zargatni nem szeretném őket.

Fájdalmas a felismerése annak, hogy valójában teljesen egyedül vagyok, és nincs senkim. Legalábbis, ami az otthonomat illeti.

Talán még pár napot maradok, aztán elutazok a nagymamámhoz, ahol a világ legfinomabb brokkoli felfújtját ehetem. Aztán meglátogatom a bátyámat Portlandben-ben.

De vajon normális az, hogy a családommal kell töltenem a nyarat ahhoz, hogy ne legyek… egyedül?

Hiába fáj az, amit Gabe tett, be kell vallanom, amióta múltkor éjjel felvett, azóta úgy érzem élek. Mármint van impulzus bennem, és hiába