Ő volt az, aki megerőszakolta a volt sulitársamat, én pedig ott voltam mellettük…

Gabe feszülten pillant hátra, majd odanyújtja nekem a kávét, én pedig igyekszem elrejteni az arcomat, hogy a mögöttünk állók ne lássanak meg.

A kocsi felé lépdelek, ő pedig hirtelen megállít, és maga felé fordít, amikor mellém ér.

– Minden oké? néz rám kérdőn. Nem, semmi nem oké.

Nincs kedvem itthon lenni. Nincs kedvem vele lenni. Egyszerien, nincs kedvem senkihez és semmihez.

– Figyelj, inkább hagyjuk ezt szólalok meg hirtelen. Nincs kedvem ehhez, jó?

A zsebemhez nyúlok, és kiszedek onnan pár dolcsit.

– Hülye vagy? Most komolyan az a bajod, hogy meghívtalak kávézni?
– fakad ki értetlenül, miközben elutasítja a pénzt.
– Nem, hanem ez az egész mutatok közénk. Miért vagy velem kedves? Miért csinálod ezt? Eddig sosem érdekeltelek.

Nem beszélek hangosan, nem is vagyok mérges, egyszerien csak… kétségbeesett és zavarodott.

– Nagyon jól tudod, hogy ez nem igaz! – mutat rám dühösen. Oké, ő talán mérges.
– Mi van?
– Kurvára érdekeltél, ezt te is tudod. Nem megyek olyan lány után, aki ne érdekelne.

Kezeimet karba teszem, már amennyire lehetséges a gőzölgő kávéspohártól. Inkább csak szerencsétlenül gyiröm egyik kezemet a másik alá.