– Azt már nem egyenesedik fel. Lydia te komolyan letorkolltál a kaja miatt.

Tekintete gyanakvó, és ahogy becsukja azt az ajtót, egyből hátrálni kezdek.

– Kaját akartam csinálni. Nekünk. Elegem van ebből, amit csinálunk. Tizszünetet akarok. Legalább addig, ameddig itthon vagyunk mindketten. Aztán azt csinálsz, amit akarsz.

Ez csábítóan hangzik, csak éppen a bennem élő sértett lány tombol ott belül. Vajon mennyi időre tudnám bezárni egy külön szobába?

Napok? Hetek?

– Lydia – szól rám ismét, amikor nem válaszolok. – Felteszek egy kurva egyszeri kérdést, te pedig válaszolni fogsz – lép elém, és úgy kerít be, mint egy vad a prédát. Éhes vagy?

Szemeimet forgatom.

– Nem vagyok éhes, Gabe!
– Lydia, komolyan kérdezem. Van elég kajád? Tudom, hogy anyáddal szar a kapcsolatod, és azt is, hogy az egyetem mellett dolgoznod kell, ami egy ilyen elkényeztetett gazdag libánál, mint te, eléggé gyanús. Ergo, nincs pénzed. Ha nincs pénz, nincs kaja, te pedig az előbb majdnem ölre mentél érte.
– Igyekszem most nem foglalkozni az előbbi megjegyzéseddel…

Nem húzom fel magam, mert sajnos igaza van. Tényleg az voltam, ő pedig tudja, hogy én ezt tudom. Ezért mondja.

– Van elég pénzem, és van elég kajám. Megnyugodtál? – szegem fel az államat, de tekintetemet nem ereszti el.
– Jól van bólint végül, én pedig megnyugszom. De csak egy kis időre. Elviszlek vacsizni. Menjünk.

Végignézek az izzadt félpucér testén…