Az út további része szerencsére csendben telik, és még akkor sem szólunk egymáshoz, amikor kiszállunk a kocsijából és a shop felé vesszük az irányt, ahol nincs nagy sor. Kénytelenek vagyunk egymás mellett kiállni ezt a pár percet, és csak remélni tudom, hogy ez túl kevés idő ahhoz, hogy megöljük a másikat.

Két volt sulitársunk furcsálló tekintettel méregetnek minket. Nem hibáztatom őket, senki nincs hozzászokva ahhoz, hogy Gabe Rivera és Lydia Kenningtone egy légtérben tartózkodjon egymással. Viszont most kint állunk, tehát ez egyáltalán nem gáz.

Legalábbis szerintem.

Miközben várjuk a sorunkat, jól megfigyelem Tinsley bátyját. Emlékszem, utoljára a gimiben volt így lenőve a haja. Az elmúlt években mindig rövidre vágatta, arcát pedig enyhe borosta keretezte. Most nem. Teljesen tiszta, így az érzéki ajkai is tisztán kivehetőek. Hasonlóan igéző zöld szemei vannak, mint a tesójának, amikkel most éppen rám sandít.

– Mi a fenéért bámulsz? Hunyorogni kezdek.
– Mondták már, hogy úgy festesz ezzel a hajjal, mint a Dawson és a haverokban, Jensen Ackles?
– Akkor tényleg rohadt dögös lehetek sóhajt fel színpadiasan.

Amikor már végre kikérjük az italunkat, én egy cappuccinót, Gabe pedig egy feketekávét, meghallom a mögöttünk állók beszélgetését.

– Hallottad? Rick húga itthon van. Biztos baromi gáz lehet neki az, amit a bátyja csinált – szólal meg a lány, mire a pasija vagy kije, válaszol.
– Ja, elég gáz. Szegény lány, akit úgy helyben hagyott…

A szívem hevesen kezd el verni a gondolatra, hogy Rick nevét hallom.

Azét, aki nem csak egy, de több életet is tönkretett.