Látom, ahogy fáradt sóhajt hallat, és egyik kezével a lenőtt hajába túr.

– Most beszállsz, vagy mi lesz? Felvonom a szemöldököm.
– Mi van?

Igen, az univerzumtól tényleg túl sokat kérhettem ma. Sőt, ha jól látom, átlökött egy teljesen másik dimenzióba, ahol Gabe Rivera úgy döntött, hogy szóba áll velem.

Türelmetlenül kezd el dobolni a kormányon.

– Megkérdeztem, jössz-e vagy sem. Süket vagy?

Úgy néz ki itt is hasonlóan paraszt, mint a saját világomban.

– Nem megyek. Miért mennék? Szedj fel valaki mást – intek a Hamilton ház felé a fejemmel, és még mindig nem tudom letörölni arcomról az értetlenséget.
– Haza akarlak vinni, nem megdugni, te hülye liba dörren fel. Ó…

Az a baj, hogy nála nem lehet tudni, hogy valójában mik is a szándékai. Gimi óta az egyik legnagyobb játékos, akit ismerek. Nem véletlen nem kedvelem.

Na meg mondjuk van ott más is, de arról nem beszélünk. Soha, senkinek!

Ahogy visszagondolok a régi időkre, tényleg megérdemlek egy fuvart, így negédes mosollyal az arcomon, beszállok mellé.

Még egy fújtatást hallok, mielőtt kikanyarodna vissza az útra.

– Egyébként meg mi a fenét keresel kint egyedül éjszaka? – szegezi nekem a kérdését.
– Hamiltonéknál voltam. Meglepetten néz rám.
– Nem tudtam, hogy ennyire leadtad.