– Tényleg? Érdekes, Gabe – bólintok rá. – Akkor talán nem kellett volna fogadást kötnöd rám!

Úgy néz rám, mintha megütöttem volna.

– Tudod mit? – lép elém. – Elegem van abból, hogy úgy csinálsz, mintha te egy kibaszott szent lennél! Hidd el, tisztában vagyok a hibáimmal, de gondolj csak bele édesem, ez mennyire szemét dolog ahhoz képest, hogy te végignézted, ahogy megerőszakolnak valakit, és nem hívtál segítséget?

Szavai olyan élesen vájnak belém, hogy uralkodnom kell magamon, nehogy elbőgjem magam előtte.

Helyette akkora pofont levágok neki, hogy még a tenyerem is belefájdul.

Meg sem kísérlem elrejteni azt, mennyire rohadtul nem tartom fairnek, hogy a legfájdalmasabb titkommal szúr vissza egy olyan dologért, amiről csak és kizárólag ő tehet!

– Lydia, minden oké? kérdezi Mr. Baker.

Egyenruhában van, így gondolom ma ő az ügyeletes éjszaka. Jól betankolt, mert, egyik kezében egy hatalmas cukrozott fánk, másikban egy doboz kávé, miközben gyanakodva méregeti a mellettem álló Gabe- et.

Istenem, annyira megérdemelné ez a fiú, de annyira… Akkor miért nem teszem meg?

Lydia Kenningtone vagyok, egy szemét picsa. Ja, megtehetem.

– Nem igazán – túrok a hajamba. – Gabriel nemrég lehúzott egy sört, most pedig rá akar venni, hogy beszálljak mellé a kocsiba. Én felelős polgár vagyok, uram.