Első fejezet

Barry Seal nyomában

„Köszönöm, Juan Pablo, hogy személyesen írhatok neked. Aaron Sealnek hívnak, Barry Seal volt az apám. Biztosan te is olyan jól ismered ezt a nevet, ahogy én a te apádét. Olvastam, hogy igyekeztél kibékülni apád múltjának szereplőivel, ezért nagy tiszteletet érdemelsz. Megkerestem azokat az embereket, akik meghúzták a ravaszt és megölték az apámat, azt mondtam nekik, hogy megbocsátok.

Szeretném, ha tudnád, hogy már rég megbocsátottam az apádnak, hogy – feltehetően – fizetett apám meggyilkolásáért. Alázatosan kérlek, bocsáss meg apámnak, amiért hajlandó volt apád és a társai ellen vallani. Apám csak a bőrét akarta menteni, végül ő fizette érte a legnagyobb árat.  Szeretném, ha tudnád, sem részemről, sem anyám részéről nincs bennünk harag. Én mindenkinél pontosabban megértem, Juan, milyen nehéz volt az életed. Az én utam is göröngyös volt, de az Úr volt nekem a szikla. Nem sértődöm meg, ha nem válaszolsz. Isten áldjon. Aaron.”

2016. július 25-én végigpásztáztam a közösségi hálón érkező üzeneteimet, és felfigyeltem az egyikre az aláíró vezetékneve miatt. Kellemes meglepetés volt olvasni az ifjú Aaron Seal nemes és szívélyes szavait, és persze rögtön az jutott eszembe, hogy felveszem vele a kapcsolatot.

Hogyne beszélnék Aaronnal, hiszen az apját, Adler Berriman Sealt az én apám parancsára gyilkolták meg bosszúból, mert 1984-ben több fotót készített apámról és Gonzalo Rodríquez Gacháról, a Mexikóiról, amint egy nicaraguai kifutópályán segédkeznek kokainnal megpakolni egy kisrepülőt. Máig ezek az egyetlen bizonyítékok, amelyek direkt összefüggésbe hozzák apámat a kábítószer-kereskedelemmel.

Adler Berriman Seal, aki jobb szerette, ha Barry Sealnek szólítják, elismert, fiatal észak-amerikai pilóta volt, aki több kereskedelmi légitársaságnak is dolgozott, ugyanakkor volt mersze, hogy a CIA titkos ügynökeként, a DEA informátoraként a nyolcvanas évek első évtizedeiben, a medellíni kartell fénykorában apám pilótája legyen.

Seal huszonnégy évesen az Egyesült Államok legfiatalabb pilótája volt, aki egyedül repülhetett az észak-amerikai TWA légitársasággal. Olyan vakmerő volt, hogy aktív tagja lett a Civil Air Patrolnak, az 1930-ban civil pilóták által létrehozott szervezetnek, akik felajánlották tudásukat, hogy önként, akár saját gépeikkel is védjék az Egyesült Államok területét. Nevezett szervezet az Army Air Corps irányítása alá tartozó Hadügyminisztériumhoz tartozott, de 1943-ban Harry Truman elnök véglegesen átsorolta a U. S. Air Force, az Egyesült Államok Légiereje kisegítő egységének.

Többéves kereskedelmi pilóta múlttal a háta mögött Seal segített a CIA-nek kokainnal megpakolt illegális repülőket bevinni az Egyesült Államokba, ami a világ különböző konfliktusainak, elsősorban kommunistaellenes műveleteknek a finanszírozására szolgált. De becsvágya hamarosan börtönbe juttatta: 1979-ben Hondurasban kábítószer-kereskedelem vádjával letartóztatták. Kilenc hónapot töltött egy tegucigalpai börtönben, ott ismerkedett meg a kolumbiai pilótával, William Rodríguezszel, aki felvetette, dolgozzon a medellíni kartellnek. Már szabadlábon, Seal megjelent saját repülőivel – volt négy DC-10-ese, „The Marihuana Air Force” nevet adta nekik – és apám gépeivel, és kitűnt merészségével, ahogy a kokainnal megtömött repülőket eljuttatta Kolumbiából Floridába. Sealt a kartell legbelsőbb köreiben Mackenzie néven emlegették.

Apám és Seal szoros kapcsolatát példázza a következő anekdota: egyik nap apám azt mondta, menjek vele és nézzem meg egy „bolond gringó” szenzációs leszállását a Nápoly birtok kifutópályáján, amely egy Douglas DC–3-as repülő leszállásához szükséges 1200 méter helyett csak 900 méter hosszú volt. A gép tele volt a birtok állatkertjébe szánt állatokkal.

Megálltunk a pálya szélén, s az égbolton egyik percről a másikra megjelent egy hatalmas gép, ami úgy közelített
a földhöz, mintha azonnal föl akarna robbanni, és hirtelen földet ért és végiggurult a pályán. Pirosan izzottak a fékei, a pilóta egy gyors mozdulattal a hátsó kerekén megfordította a repülőt, nehogy szakadékban álljon meg. Amikor a repülőgép óriási porfelhőben megállt, egy kövér férfi kinyitotta az ajtaját, kiszállt és mosolyogva üdvözölte apámat. Barry Seal volt a szenzációs leszállást végző „bolond gringó”.  Biztosra veszem, hogy attól a naptól fogva apám még jobban tisztelte a rizikós mutatványban tanúsított merészségéért, amelyben ráadásul az állatok sem sérültek meg.

Seal jókora összeget kapott egy ilyen kalandért, és elég egzotikus ajándékkal tért haza, amit csakis apámtól kaphatott: egy cipősdobozba csomagolt, Brazíliából származó kék arapapagájjal. Ahogy előző könyvemben elmeséltem, apám frissen megválasztott kongresszusi képviselőként 1982-ben egy brazíliai útjáról illegálisan behozott egy gyönyörű, kék arapapagájt. Érdekes, hogy apám ezt az útját egy ugyanolyan Lear Jet repülőn tette meg, mint amilyen Sealnek volt az Egyesült Államokban.

Azok alapján, amit Sealről meséltek, könnyű megérteni, miért vívta ki apám tiszteletét: mert mindenre képes volt, és mert bizonyos fokig több módon szerelőfutárának számított, melyek segítségével kábítószert és fegyvert vittek be az Egyesült Államok szívébe. Például felvázolt egy eljárást: egyetlen pilóta egy zuhanás közben kinyíló ejtőernyőhöz erősítve kidobta a levegőbe a szállítmányt; a csempészáruban volt egy jeladó, és azonnal megjelent egy helikopter, leszállt és felvette a szállítmányt. Majd milliméter pontossággal feltűnt egy mérsékelt sebességgel közlekedő teherautó és megvárta, hogy a helikopter letegye a platóra a rakományt. Ugyanezt a műveletet hajtották végre a mocsárba kidobott kábítószerrel, amit egy légpárnás hajó vett fel. És a tengeren, ahol Ellie Mackenzie – róla később beszélünk – egy halászhajóval gyűjtötte be. A bevett kereskedelmi stratégiák mellett Sealnek volt kedvenc helye, ahová szeretett megérkezni a messzi Kolumbiából: ez volt a Summer Field Roadként ismert leszállópálya, a Louisiana állambeli Port Vincentben.

De Seal meteoritra emlékeztető pályafutását derékba törte a DEA, az Egyesült Államok kábítószer elleni ügynöksége, amely 1984 első hónapjaiban Miamiban letartóztatta pénzmosás, valamint Quaalude vagy Metakvonon csempészés vádjával, e két erős, hipnotikus hatású nyugtatót a fiatalok stresszoldó drogként használták. Aaron elmondása szerint az a szállítmány, ami miatt az apját letartóztatták, nem Quaalude, hanem cukor volt. Seal rájött, hogy rászedték, de amikor megpróbált megszabadulni a rakománytól, egyik barátja ajánlkozott, hogy eladja a tablettákat pár miami diszkóban. Végül összeesküvés vádjával perbe fogták. Néhány év börtön helyett Sealnek nem maradt más választása, mint aláírni egy megállapodást az igazságszolgáltatással, és beköpni kolumbiai társait.

Seal együttműködése a DEA-val egy most napvilágra került epizóddal kezdődött: az az ötlete támadt, hogy felajánlja a medellíni kartell főnökeinek, hogy elrejti őket a louisianai Baton Rouge-ban lévő házában, mondván nagyobb biztonságban lesznek az Egyesült Államokban, mint azon kívül.
A merész kezdeményezés a saját repülőgépén történő szállítást is magába foglalta. Seal egy Panamavárosban tartott maffia csúcson állt elő az ötletével, s először olyan logikusnak tűnt, hogy többen komolyan fontolóra is vették. Ám az egyik főnök felesége, akinek a nevét nem tárhatom fel, megsejtette, hogy Seal csapdát állít nekik. És igaza volt, később kiderült, hogy valójában Seal az egész kartellt fel akarta pakolni egy repülőre, hogy a DEA-val kötött egyezsége értelmében átadja a maffiafőnököket. Tulajdonképpen az történt, hogy Mackenzie sosem tetszett a nőnek, és kételyeinek köszönhetően elvetették az ötletet, hogy a drogbárók az Egyesült Államokban rejtőzzenek el.

Az észak-amerikai titkos ügynökök figyelme ekkor apámra és a Mexikóira összpontosult, követték őket Nicaraguában, amikor a sandinista rezsim összekötőivel találkoztak, hogy megszervezzék a dél-floridai partokra irányított kokainszállítmány nicaraguai elindítását.

Ekkor az észak-amerikaiak egy vakmerő akciót szerveztek, miszerint Seal a törzsbe rejtett profi kamerával ellátott gépet vezet majd. Az volt a cél, hogy bebizonyítsák a nicaraguai sandinista rezsim és a kolumbiai maffia közti kapcsolatot.

Így játszódott le ez a bonyolult esemény: a titkos ügynökök és Seal megegyeztek, hogy legsimábban úgy történhet meg a beszerelés, ha eladnak apámnak egy katonai repülőt, csakhogy felmerült egy akadály, miszerint ez a típusú gép nem volt regisztrálva, vagyis nem lehetett kereskedelembe bocsátani. Ekkor úgy döntöttek, hogy lefényképezik és egy repülős szaklapban meghirdetik. Apám bekapta a horgot, s amikor Seal megmutatta neki a hirdetményt, apám közölte, hogy megveszi, mert pont egy ilyen típusú gépre van szükség a Nicaraguából induló szállítmányokhoz.

Amikor Seal megkapta a hatalmas C–123-as turbólégcsavarost, elnevezte „The fat lady-nek” – kövér hölgynek –, de meg kellett javítania repülőgéplépcsőt, mert nem lehetett jól leereszteni. Majd a CIA által küldött műszerész a repülőgép hátsó ajtaja fölé jobbra egy dobozba beszerelte a kamerát, de az volt a baj, hogy a távirányítás nagyon kezdetleges volt, és a fotó készítésére szolgáló gomb tömítése igen zajos kattanást hallatott. Ezért hogy apám és a kísérői ne vegyék észre a manővert, járatni kellett a gép motorjait.

Ezek után 1984. május 25-én Seal leszállt és utasította a másodpilótát, hogy gyorsítson, mialatt ő a megfelelő pillanatot keresi a fényképezéshez. Apámat zavarta a zaj, ezért megkérte Sealt, állítsa le a motorokat, mire az azt felelte, hogy nem teheti, mert némi technikai hiba lépett fel, ami veszélyezteti a felszállást. Apám elfogadta a magyarázatot.

Végül Barry Seal a kellő pillanatban titokban megcsinálta a leleplező fotókat, melyeken apám, a Mexikói és Federico Vaughan, a Nicaraguai Belügyminisztérium magas rangú hivatalnoka látszik, amint több nicaraguai katonával karöltve négy nagy csomagot pakolnak fel, benne hatszáz kiló kokainnal. Ez volt az első szállítmány, amit a nicaraguai fővárostól, Manilától nem messze fekvő Los Brasiles kis repülőterének kifutópályájáról indítottak útnak. Seal még aznap este megérkezett a Florida legdélebbre fekvő pontján lévő Homestead légi bázis repülőterére.

Apám és a Mexikói akkoriban éppen a kolumbiai igazságszolgáltatás elől menekültek, azért keresték, hogy felelősségre vonják őket Rodrigo Lara Bonilla igazságügy miniszter 1984. április 30-án történt meggyilkolásáért.

A fényképsorozatot, melyen rajta van apám és a Mexikói, július közepén több egyesült államokbeli újságban közölték. A képi dokumentum cáfolhatatlannak bizonyult, hiszen apám kezében ott volt az anyag. Barry Seal elárulta, s ez majd az életébe kerül.

A fotók kiszivárogtatása a tömegtájékoztatási orgánumokba kettős kárt okozott: leleplezte apámat és a Mexikóit, és a sandinista rezsimet a befolyásos kolumbiai maffia szövetségeseként tüntette fel. A botrányt követően apám és társa nem maradhatott tovább Nicaraguában, két hét múlva visszatértek Kolumbiába.

Az ennek a fejezetnek a megírásához folytatott kutatásaim során megtudtam, hogy apám elhatározta, minél előbb végezni kell Seallel, ezért több kapcsolatát is felhívta az Egyesült Államokban.

Seal kivégzésével elsőként Max Mermelsteint, a Brooklynból, New Yorkból származó szerelőt bízta meg, aki szintén a kartellnek dolgozott és meglehetősen megbecsültnek számított, mert az évek során 56 tonna kokaint vitt be az Egyesült Államokba, ami közel 300 millió dollár nyereséget termelt. Mermelstein a hatvanas évek végén lépett be apám szervezetébe, Rafael Cardona, alias Rafico ajánlására, aki apám bizalmasa volt az Egyesült Államokban.

Azonban pontosan 1985. június 5-én, amikor apám parancsára a szervezetben megindult a Seal elleni szervezkedés, Mermelsteint letartóztatták, miközben luxus Jaguárját vezette. Kezdetben nyugodt maradt, mert azt gondolta, hogy a hatvanas évek végén megkötött megállapodásuk értelmében, amikor apám szervezetében kezdett dolgozni, a medellíni kartell napokon belül leteszi az óvadékát és gondoskodik a családjáról. De nem így történt. Rafico nem tette le a bíró által meghatározott 550 ezer dollár óvadékot, ellenkezőleg, megfenyegette, hogy ne merjen ellene és a társai ellen vallani.

Mermelstein fejében meg sem fordult, hogy apám és társai ellen fellépő tanú legyen, mert az ő ügyében csak az volt a vád, hogy a házkutatás során 250 ezer dollárt találtak nála, amire könnyű volt magyarázatot találni. Rafico viselkedése miatt azonban Mermelstein a saját és a családja életét kezdte félteni, ezért nem maradt más választása, mint hogy az Egyesült Államok történetének egyik legértékesebb és legdrágább informátora legyen. Olyannyira, hogy az Igazságügyi Minisztérium Tanúvédelmi Hivatala felajánlotta 31 családtagjának a védelmét, közülük tizenhatan éltek is vele.

Amikor Mermelstein megjelent a bíróság előtt, megerősítette a Seal meggyilkolására szőtt összeesküvést, de szándékosan hátráltatta a tervet, mert apám rendelkezése értelmében egy vagy két főnek, de mindenképpen észak-amerikaiaknak kellett végrehajtani a gyilkosságot, mert a bérgyilkosok esetleges elfogása esetén apám nem akarta, hogy bármilyen kapcsolat felmerüljön a bűntény és a medellíni kartell között.

A The man who made it snow (Az ember, aki kokaesőt csinált) című 1990. áprilisában publikált könyvében Mermelstein azt írta, hogy soha nem szándékozott megölni Sealt, mert ő a kereskedést, nem a gyilkolást szerette. S tudta, ha nem teljesíti ezt a bizalmas megbízatást, az életével fizet.

Mermelstein feltárja, hogy a gyilkossági terv kapcsán megkeresett egy bizonyos Jon Pernell Robertset, aki korábban a helyi észak-amerikai maffia kapcsolataival dicsekedett. Szerinte kétségkívül ő volt a megfelelő személy a „feladatra”. Pernell összehozta Mermelsteint Reed Bartonnal – két régi ismerős, mert egyikük járműveket kölcsönzött a másiknak a kokain szállításhoz –, és párszor együtt utaztak Baton Rouge-ba, hogy körbeszaglásszanak és megfigyeljék a Seal által leggyakrabban látogatott helyeket, de nem találták meg. Dugába dőlt a tervük.

Apám, hogy felgyorsítsa a Seal elleni merénylet tervét, elküldte Mermelsteinhez a Cano{2} néven ismert pilótát, aki Seallel több közös drogkereskedő úton vett részt kolumbiai területen. Cano jól ismerte Seal lakhelyét, valamint szokásait, kedvenc éttermét, sőt még a munkahelyét is. A Cano által szállított, kis cetlikre írt információk Mermelstein tárcájában landoltak, aki pánikba esett, mert Seal meggyilkolása esetén biztosan megvádolják.

Annak lehetősége, hogy megvádolják egy általa el nem követett bűnténnyel, annyira felzaklatta Mermelsteint, hogy az Egyesült Államok-béli börtönből fel merészelte hívni Raficót Medellínben. „Szálljatok le Barry Sealről”, üvöltötte, mire az volt a válasz, hogy apám már kiadta a parancsot, nincs visszakozz. A Raficóval folytatott szerencsétlen telefonbeszélgetés után Mermelstein is halott embernek érezte magát, mert az illető hangjából, akivel beszélt, kelletlenség és egyfajta lenézés áradt, hiába tartotta barátjának és hiába termeltek együtt sok pénzt apám kartelljének.

Ezért, no meg a rémülettől felajzva Mermelstein{3} felhívta az ügyvédjét és egyetlen dolgot kötött a lelkére: „Keresd a számomra legkedvezőbb egyezséget”. Védője azonban várakozásra intette, mert gyenge lábon álltak a védence elleni vádak, jóllehet érezhető volt a hatóságok szándéka, hogy ne engedjék szabadlábra, ezért egy Los Angeles-i bíró hirtelenjében 550 ezerről 2 millió dollárra emelte az óvadékát.

Látva, hogy a Max Mermelsteinre bízott feladat végrehajtása annak letartóztatása miatt kútba esett, apám vérdíjat tűzött ki Seal fejére: egy millió dollárt kap, aki élve Medellínbe viszi, vagy fél milliót, aki megöli. Őt egyedül az érdekelte, hogy Seal haljon meg, ezért megbízást adott Cuchillának{4}, aki hallgatott a Pasarela{5} ragadványnévre is, s akit egyébként Guillermo Zuluagának hívtak, és egy La Estrellából származó bűnöző, és az Envigado Fociklub társalapítója volt.

Seal likvidáláshoz Cuchilla szerződtette Luis Carlos Quintero Cruzt, Bernardo Antonio Vásquezt és Miguel Vélezt, alias Cumbambát{6}. Az első két személy a mexikói határon keresztül illegálisan érkezett az Egyesült Államokba. Cumbamba már Miamiban élt és a drogkereskedő Griselda Blancónak és férjének, Darío Sepúlvedának dolgozott.

Barry Sealt végül 1986. február 19-én délután hatkor ölték meg az apám által küldött emberek, akik az Üdvhadsereg székhelyének parkolójában kapták el, amikor az 1979-es évjáratú fehér Cadillacjét készült leparkolni. Luis Carlos Quintero egy sorozatot eresztett belé a 45-ös hangtompítós Mac–10-es géppuskából; négy golyó eltalálta Seal testét, aki a volán mögött ült. Azonnal meghalt. Egy biblia, amit a műszerfal tetején tartott, csupa vér lett.

A bűntett azonban nem maradhatott büntetlenül, mert a louisianai hatóságok óriási razziát tartottak és sikerült elkapniuk a tetteseket.  Kettejüket az FBI a város repülőterén fogott el, a harmadikat, aki taxiba ülve akart Floridába eljutni, hogy a miami repülőtérről menjen tovább Kolumbiába, utolérte a végzet: a jármű elcsapta az úttesten áthaladó szarvast, a sofőr kénytelen volt hívni a természetvédelemmel megbízott hatóságokat, mivel azonban már életbe lépett egy latin külsejű férfi elleni a körözés, szinte rögtön azonosították a gyanúsítottat.

A 2015. szeptember 20-án Medellínben felvett ’Barry Seal: A beszállító’ forgatása alkalmával – a filmes szuperprodukció főszerepében a híres Tom Cruise –, amelyben elmesélik Seal életét és tevékenységét, az El Tiempo napilap a következőt írta az apám által küldött gyilkosokról: „Egy louisianai bíróság 1986. május 13-án a három bérgyilkost megmentette a villamosszékben történő kivégzéstől, amit az ügyész kért rájuk, de életfogytiglanra ítélték őket. Vélez 66 éves korában halt meg a louisianai Angola börtönben. Quintero Cruz és Vásquez halálukig a David Wade fogházban ültek.”

Max Mermelstein volt az egyik koronatanú a három vádlott perében, vallomása meggyőző volt, mert azt állította, hogy az Ingram géppuskával, amivel megölték Sealt, korábban az ő házában gyakorlatoztak. Az igazságügyi szakértők lyukakat találtak a falban, amik megegyeztek a fegyverből vett ballisztikus mintákkal.

Csaknem harminc évvel a gyilkosság után, 2015. május 25-én az angol Daily Mail napilap interjút közölt Debbie-vel, Seal özvegyével, amiben feleleveníti, mi történt azon a napon, amikor felhívta az egyik barátja és közölte vele a férje halálhírét: „Kocsiba ültettem a gyerekeimet és a helyszínre igyekeztem… de közlekedési dugóba kerültem, megálltam egy nyilvános telefonnál és megkérdeztem: ’Nem tudom, melyik kórházba menjek’. Mire azt felelték: ’Debbie, menj haza, ő már nem megy kórházba’. Megmondtam a gyerekeimnek, hogy meghalt az apjuk. Hazavittem őket. Aztán kimentem a konyhába és csak sírtam.”

Seal özvegye nyilvánosan több ízben is kifejtette, hogy jóllehet apám és a Mexikói halva akarták látni a férjét, az is igaz, hogy Seal ismerte a CIA és néhány politikus sok bűnét a drogkereskedelemmel kapcsolatosan, amit a nicaraguai ’Kontrák’ akcióinak finanszírozására engedélyeztek; Seal az ’Irán-kontra’ botrány titkait is ismerte, ami Irántól történő illegális fegyvervásárlásba keverte bele Oliver North ezredest, hogy Nicaraguában támogassák az antikommunista harcot. Érdekes, hogy az FBI Sealnél megtalálta az Egyesült Államok akkori alelnökének, George Bushnak a közvetlen telefonszámát, aki Ronald Reagan elnöksége alatt a kábítószer elleni háború megbízottja volt, s ez bizonyítja, milyen magas körökben volt bejáratos.

Meglepő a korabeli észak-amerikai hatóságok naivitása Seal védelmével kapcsolatban, hiszen már közismert volt, milyen veszélyes az apám, főleg miután Kolumbiában meggyilkolták az igazságügyi minisztert, Rodrigo Lara Bonillát, s már azt is tudták, hogy ő volt az értelmi szerző. Ilyen előzmények ismeretében, világos, hogy sokaknak jól jött, hogy Seal egyedül sétálgasson, hadd legyen könnyű préda, mert nem csak a medellíni kartell húzott hasznot a halálából. Frank Polazola bíró egyértelműen korlátozta a CIA titkos ügynökének és a DEA informátorának a mozgását, előírta, hogy minden nap este hattól reggel hatig tartózkodjon az Üdvhadsereg székhelyén, ahol végül a halál várt rá.  A Sealt fenyegető nyilvánvaló veszély ellenére a bíró nemcsak megtiltotta, hogy saját pénzén testőröket fogadjon, de még meg is fenyegette, hogy börtönbe küldi, ha bármilyen fegyvert találnak nála.

Adler Barriman Seal sírkövén a következő felirat áll, amit ő maga választott, hogy ha eljön a halál, a felesége ezt írassa fel: „Egy lázadó kalandor, akinek nagysága vetekszik azokéval, akik korábban naggyá tették Amerikát.”

Barry Sealt öt nappal az én kilencedik születésnapom előtt ölték meg. Ezért most, harminc évvel a rémes esemény után, még transzcendentálisabbnak hatott a fiával, Aaronnal való találkozásom, akinek megválaszoltam a váratlan üzenetét, amit küldött.

„Szervusz, Aaron.

Nagyon megleptek forró szavaid és az üzenet. Tudom, hogy szívedből szólsz, érzem, és szeretném, ha tudnád, cseppet sem vagyok büszke az apám által elkövetett bűntettekre. Nagyon sajnálom a téged ért veszteséget és a fájdalmadat. Apám nevében is bocsánatot kérek. Mindent elkövetek, hogy tájékoztassam és ösztönözzem a fiatalokat, amikor mesélek nekik és elmondom, hogy életével apám azt az utat mutatta meg nekünk, amit nem szabad követnünk.

Tényleg szeretnélek jobban megismerni. Azt hiszem, a béke nem abszurd álom, s mi ketten sok mindenben osztozhatunk, sokat tanulhatunk egymástól és apáinktól. Személyesen is szeretnélek megismerni. Szerinted lehetséges?

Én nem utazhatok az Egyesült Államokba, mert nincsen vízumom, de bármelyik másik országba igen, ha gondolod, Sebastián.”

Aaronnal váltottunk néhány üzenetet és elhatároztuk, hogy összehozunk egy videokonferenciát, amit felveszünk, mert úgy véltük, hogy beszélgetésünk a jövőben kimondhatatlan pozitív hatást fejthet ki. Íme, az eszmecserénk, ami később angolról le lett fordítva:

AARON SEAL: Szervusz.

JUAN PABLO ESCOBAR: Szervusz, Aaron, hogy vagy? Számomra nagyon fontos, hogy beszéljünk, hogy felvettük egymással a kapcsolatot.

A. S.: Nekem is nagyon fontos.

J. P. E.: Hány éves vagy?

A. S.: Azt hiszem, pár hónappal idősebb vagyok nálad. 1976 októberében születtem, te pedig azt hiszem, 1977 februárjában születtél.

J. P. E.: És mondd, volt alkalmad, hogy jól megismerd az édesapádat? Volt alkalmad vele lenni a múltban?

A. S.: Én kilencéves voltam, amikor megölték. Nem tudtam sok időt vele tölteni, de ami volt, az jó volt.

J. P. E.: Jó volt a kapcsolatod vele?

A. S.: Igen, mielőtt megölték volna, igen. Jó ember volt, jó volt a családjához. Van egy 15 hónappal idősebb bátyám és egy három évvel fiatalabb húgom. Ezen kívül két féltestvérem apám előző házasságából, akik 45 év körül járnak.
A mostohahúgommal sosem volt kapcsolatom. A mostohabátyámmal keserű a kapcsolat.

J. P. E.: Nekem van egy húgom. 32 éves. Hál’ istennek anyámmal együtt jól vannak. Hiszen te tudod, mit jelent egy háború és mik a következményei. Kész csoda, hogy életben vagyunk.

A. S.: Igen, ámen.

J. P. E.: Nagyon kemény háború volt, és nem akarjuk, hogy megismétlődjön. Nem akarunk apám nyomdokaiba lépni.

A. S.: Én évekig az enyém nyomdokait követtem. No, nem mentem olyan messzire, mint ő, de sok szempontból követtem a lépteit. Belekeveredtem a drogkereskedelembe. Mexikóba jártam a drogért, például orvosi vényre felírt drogokért. Utána erős drogfüggő lettem, hosszú évekig küzdöttem ellene. És az Úr megmentett. Jelenleg lelkész vagyok, négy és fél évvel ezelőtt megnősültem. Sikerült találnom egy nőt, aki elviselt.