Bevezető

Sokan megkérdezik, minek kell az apámról egy második könyvet írni? Talán nem mondtam el mindent az Apám, a drogbáróban? A válaszom nyers és egyszerű: ez az újabb egy leleplező könyv, és nagyon kényes, soha meg nem szellőztetett történeteket tár fel, s ezek számos epizódról olyan igazságokat fednek fel, amelyeknek apám közvetlen részese volt s melyek eddig háttérben maradtak.

A Kolumbia több helyszínén végzett hat hónapos alapos kutatómunka, amit ehhez a könyvhöz a kiadómmal karöltve folytattam, számos személlyel és történettel szembesített, melyek lehetővé tették, hogy tetten érjem, vagyis in flagranti kapjam apámat.

Ez a könyv feltárja, hol és kivel volt apám, amikor a bérgyilkosai megölték az igazságügyi minisztert, Rodrigo Lara Bonillát; nem ismertek az M-19 felkelő csoporthoz fűződő kapcsolatáról szóló bizalmas információk, valamint egyik legjobb barátja húgának elrablásában játszott szerepe; nem ismert az sem, milyen szoros kapcsolatban állt Barry Seallel, a CIA pilótájával és a DEA{1} informátorával, valamint – idáig – arról is keveset tudni, milyen módon és eszközökkel vált mérhetetlen gazdaggá; megdöbbentő továbbá a paramilitáris szervezet vezetőjének az elmondása, aki megnyerte apámnak a háborút, valamint mellbe vágóak ősellenségei egyik fiának megjegyzései is. Végül azzal is szembesültem, milyen ördögi szövetség fűzte apámat a nemzetközi korrupcióhoz, ami nem csak meglepett, de – bevallom – félelmet is keltett bennem, hogy nyilvánosságra hozzam.

Ez a könyv rendkívül személyes, mély és őszinte kísérlet arra, hogy azért mondjon el egy történetet, hogy az többé ne ismétlődjön meg; szeretném megosztani az apám, Pablo Escobar melletti életem tapasztalatait, s azokat a mély sebeket, amelyek megérlelték bennem az elhatározást, hogy ne váljak olyanná, mint ő. Kísérlet ez arra is, hogy nyilvánvalóvá tegye, hogy a béke és a kibékülés nem utópia. Őszintén remélem, okulhatnak a történetemből, az én és az apám hibáiból. Így ezzel az újabb oldalakkal hozzájárulok az igazsághoz, valamint jelképesen elégtételt nyújtok a Pablo Escobar által elkövetett bűntettek károsultjainak.

Nincsen listám, nem vágyom revánsra, sem elégtételre, nem óhajtom bolygatni apám áldozatait, sem azokat fenyegetni, akik a hatalom mögé bújva továbbra is bűnöznek. Csak történeteket kívánok elmondani és némiképpen hozzájárulni egy korszak megvilágításához, amely nem pusztán egy országot, hanem egy egész földrészt meghatározott.

1993. december 2-án délután fél négykor egész Kolumbiát megfenyegettem: „Én magam fogom kinyírni ezeket a szemeteket.” Tele voltam fájdalommal. Meghalt az apám, s én fiatal kamasz voltam, nem tudtam, mit beszélek. Életem legnagyobb útkereszteződéséhez értem: vagy folytatom
a harag és a vér nyomát, ami apámat vezérelte, vagy elutasítom ezt az utat és megfogadom, hogy sosem lesz rám panasz. Noha a tűzfészekben éltem, a béke mellett döntöttem. És immár 23 éve szakadatlanul, nap mint nap beváltom a jó mellett tett ígértemet. Ma már állíthatom, hogy lassan kivívható egy második esélyhez való jog, mert olyan történetet őrzök, amelyre nem vagyok büszke, de amely egyetemes tanulságokkal bír, s végig az vezetett, hogy tudatossá tegyem és megakadályozzam, hogy megismétlődjön. Apám történeteit komoly felelősségtudattal kell tovább adnom.

Építész vagyok. A hivatásom megtanított álmodni, rajzolni, s szilárd elvekkel rendelkező emberként újjáépíteni és megvalósítani magam. Ezt szeretném megtanítani a fiamnak, mert noha a romokból kellett felépíteni egy életet, de elég erős volt a szándék a felálláshoz és az élethez, hogy sikerüljön. És itt vagyok, eleget téve annak a kötelességnek, amivel, mint fiút, mint apát, és mint embert maga az élet ruházott fel.

Köszönöm apám ellenségeinek, akik iránt nem őrzök haragot, amiért csak a törvényes kenyérkereset szükségességét hagyták a zsebemben. Ma elmondhatatlanul boldog vagyok, mert figyelhetek a fiamra, játszhatom vele és mesélhetek neki. Élek, szabad vagyok, továbbra is szerető család vesz körül, amely mit sem törődve a boldog percekkel vagy viszontagságokkal, együtt van. Ez az én vagyonom.

Minek a fényűző lakás, ha nincs, aki várjon? Mi értelme ilyen birodalmat építeni, ha a végén, a családot is beleértve, minden romba dől? Mit ért az a sok eldugott pénz, ha ki sem tehettük a lábunkat, hogy éhségünk csillapítására vegyünk egy fél kiló rizst? Minek kellett terrort szabadítani az országra, ha egyidejűleg a családját is a szakadék szélére sodorta? Apám sosem így látta. Vége lett az életének, és vele együtt a vagyonának, amit soha nem az áldozatok jóvátételére használtak.

Szeretetteljes családban nevelkedtem. Jóllehet apám kemény és szívtelen bandita, nekünk szerető apánk volt, aki énekelt a kislányának és élvezettel játszott velem. Mégis kihagyta az általa olyannyira védelmezett családja melletti életének legfontosabb boldog perceit. Nem látta növekedni a gyerekeit, nem ismerte meg az unokáit, és nem öregedhetett meg az anyámmal.