Képzeld el, hogy minden reggel arra ébredsz, hogy a bankszámládon megjelent 86 400 euro. Mihez kezdenél egy ilyen adománnyal?
Mielőtt válaszolnál, van néhány szabály, amit köteles vagy betartani:
1. szabály
Amit aznap nem sikerül elköltened, az este eltűnik a számláról! Nem csalhatsz, a pénzt nem teheted át egy másik számlára. Azt a pénzt csak azon a napon kötlheted el. De jusson eszedbe: minden egyes reggel, amint kinyitod a szemed, a bank új számlát nyit, amin ismét 86 400 euro áll rendelkezésedre, és ez így megy napról napra.
2. szabály
A bank minden előzetes figyelmeztetés nélkül véget vethet a „játéknak”! Bármely pillanatban jelezheti, hogy a játék véget ért, és a folyószámlát véglegesen megszüntetik.
Kétség sem férhet hozzá, hogy számos módot találnál arra, hogy a pénzt magadra és a szeretteidre költhesd. Szeretnéd az utolsó euróig kihasználni az összeget, hogy boldogságra, gyönyörűségre válthasd.
De hol létezik ilyen bank?
Nos, ez a csodálatos bank mindannyiunk számára elérhető. A neve: IDŐ!
Minden egyes reggel, amikor felébredünk, életünk bankja 86 400 másodpercnyi életet biztosít számunkra, egészen a lefekvésig.
Amit aznap kihagytunk, elmulasztottunk – nincs többé.
A tegnap örökre elveszett!
De a csoda minden egyes reggel újra megismétlődik. Nem feledkezhetünk azonban meg az elkerülhetetlen szabályról – a bank bármely percben, figyelmeztetés nélkül megszüntetheti a számlánkat. Az életünk bármelyik pillanatban véget érhet!
Mit kezdesz a 86 400 másodperccel, ami egy nap rendelkezésre áll?
* * *
Látnok, kreatív zseni, megállíthatatlan vállalkozó, lendületes vezető, mágus, az űrből érkezett géniusz, nagyszerű ember – több szerzőnél is találkozhatunk a fenti tulajdonságokkal, amelyekkel megpróbálták azt a férfit jellemezni, aki hat iparágat – számítógépek, rajzfilmek, zene, mobiltelefonok, kommunikáció, kiadói ipar – is képes volt viszonylag rövid idő alatt forradalmasítani. Sokan hiszik úgy, hogy Steve Jobs (1955 – 2011), az Apple és számos egyéb vállalat alapítója és igazgatója jelentős mértékben gyorsította fel a növekedésünk, fejlődésünk ütemét, örökre megváltoztatva a világunkat.
Személyének kimerítő vizsgálata során találtam néhány, alig emlegetett interjút és felejthetetlen beszédet, amelyekben Jobs arról beszél, mi lelkesítette annyi éven át, honnan merített motivációt, honnan származott közel kozmikus energiája, amit sokan a személyisége egyik legkarizmatikusabb vonásának tekintettek. Az alábbi szöveg a fent említett interjúk és beszédek legjelentősebb elemeinek összefűzéséből származik:
„Az elmúlt harminchárom év során minden egyes reggel belenéztem a tükörbe, és megkérdeztem magamtól: »Ha a mai volna életem legutolsó napja, szeretném-e azzal tölteni a napomat, amivel elterveztem?« És valahányszor több, egymást követő napon is nemleges volt a válasz, tudtam, hogy valamin változtatnom kell. Az élet nagy döntéseinek meghozatalában soha egyetlen eszköz sem bizonyult olyan perdöntőnek, mint az, hogy emlékeztetem magam a halál közelségére. Mivel szinte minden – a külvilág összes elvárása, a büszkeség, a kudarc elfogadásától való rettegés – látszólag fontos dolog elhalványul a halál ténye mellett, és csak az igazán fontos dolgok maradnak meg.
A halál tényének tudatosításánál nem ismerek jobb módszert arra, hogy elkerüljem a tévhit csapdáját, amely azt sugallja, hogy van mit veszítenem.
Úgy egy évvel ezelőtt rákot diagnosztizáltak nálam. A vizsgálatra reggel 7:30-kor került sor, egyértelműen kimutatta a hasnyálmirigyen a kóros elváltozást. Azt sem tudtam, mi az a hasnyálmirigy. Az orvosok azt mondták, szinte teljes bizonyossággal gyógyíthatatlan rákról van szó, és legfeljebb három-hat hónapom lehet még hátra.
Az orvosom azt javasolta, menjek haza, és kezdjem el rendbe szedni a dolgaimat, ami orvosi virágnyelven azt jelenti, készüljek fel a halálra. Azt jelenti, hogy pár hónapom marad csak elmondani a gyerekeimnek mindent, amiről azt gondoltam, lesz időm rá a következő tíz év során. Azt jelenti, hogy el kell varrnom minden szálat, hogy a családom számára mindent megkönnyíthessek. Azt jelenti, ideje búcsúzkodni.
Egész nap a diagnózis járt a fejemben. Ugyanazon az estén sor került egy szövettani vizsgálatra; ledugtak egy endoszkópot a torkomon, átvezették a gyomromon és a bélrendszeremen, egy tűvel megszúrták a hasnyálmirigyet, és kinyertek néhány sejtet a tumorból. Előtte elaltattak, de a feleségem, aki ott volt velem, azt mondta, amikor az orvosok mikroszkóp alatt megnézték a sejteket, sírni kezdtek, mert mint kiderült, a hasnyálmirigyrák egy egészen ritka válfajáról volt szó, ami műtéti úton gyógyítható. Végrehajtották a műtétet, és most kutya bajom sincs.
Tisztázzunk valamit – senki sem akar meghalni. Még azok sem akarnak meghalni, akik mindenképp a paradicsomba akarnak kerülni. Mégis: a halál mindannyiunk útjának végállomása. Soha senki nem menekült meg előle.
És ennek így is kell lennie, mivel nagy valószínűséggel az élet legeslegjobb összetevője a halál. Ez az élet változást ösztönző hatóanyaga. Eltünteti a régit, hogy helyet csináljon az újnak. Ez az új most épp te vagy, de egy napon, a közeli jövőben fokozatosan te válsz majd régivé, és téged is eltüntet. Bocsánat, amiért ilyen drámaian fogalmazok, de ez így van.
Mindenkinek korlátos idő áll rendelkezésére, nem érdemes hát arra fecsérelni, hogy mások életét éljük. Ne hagyjuk, hogy csapdába ejtsen egy dogma, ne éljük az életünket mások gondolati folyamatainak eredményei mentén. Ne hagyjuk, hogy mások véleményének zaja elfojtsa a belső hangunkat. És – ami a legfontosabb – legyen bátorságunk a saját szívünk,
a saját ösztöneink után menni, mivel ezek valahogyan már tudják, valójában mivé is akarunk válni.”
Ez eszembe juttatta a Dalai Láma egyik csodálatos gondolatát, ami ezzel a sorral zárul: „Az emberek úgy élnek, mintha soha nem halnának meg, és úgy halnak meg, mintha sosem éltek volna.”
Őszintén hiszem, hogy egyetlen bizonyosság van
a világon: a bizonytalanság.
Az emberek mégis gyakran félnek valamitől. Ez a félelem (illetve annak észlelése) újra és újra megakadályozza, hogy úgy éljék az életüket, ahogy szeretnék.
Manapság nagyon kevesen élik meg a szó tényleges értelmében az életüket (mindent maximálisan kiaknázva); az emberek többsége épphogy létezik, jószerivel csak vegetál. Mitől tartanak? A hamis biztonságérzet (a biztonság illúziója) szorítja őket keretek közé, megakadályozva, hogy fejlődjenek, és elérjék a teljesítőképességük maximumát. Sokan kérdezték tőlem, a „Siker hét titka” [7 Secrets to Success] című könyvemben a hetedik titok miért a célunk ismerete. Ott fogalmaztam meg, hogy az élet célja egy céllal rendelkező élet, és az olvasóknak azt javasoltam, annak érdekében, hogy felfedezzék, mi is a „valódi céljuk” az életben, végezzenek el egy jól ismert gyakorlatot: képzeljék el, hogy részt vesznek a saját temetésükön. Mindenkinek javaslom, hogy olvassa el, és próbálja meg elvégezni, nagyon erőteljes és megvilágosító hatással tud ugyanis lenni, a halál előtti (szimbolikus) halált követően pedig remélhetőleg örökre az olvasóval marad az üzenete. Akkoriban számos alkalommal jelentem meg a médiában, és sokan kérdezték, miért épp ezt a gyakorlatot javaslom, mivel kissé morbidnak találták. Nem is értem, mi olyan morbid és rémisztő az egyetlen igazságban. Ahogy a Mindenható is kijelenti
a könyvében:
„Minden lélek megízleli a halált”
A szent Korán
Tehát mindenki, kivétel nélkül. Ahogy a nagy költő mondja, a halál jakin (bizonyosság – arab, a ford.) – az egyetlen dolog, amelynek bekövetkeztében biztosak lehetünk. Az a legfelvilágosultabb, legnemesebb, aki gyakran idézi maga elé a halált, és fel van rá készülve. De hogyan?
Egyszerűen: éljünk úgy minden nap, mintha az volna az utolsó, tegyük azt, amit helyesnek ítélünk, ami kielégít, és – mindenek felett – boldoggá tesz, a szó valódi értelmében.
Miért minden nap? Mert még senki nem talált megbízható módszert, amellyel meg lehet jósolni, melyik nap lesz az utolsó. Ennek eltitkolása tükrözi a világok urának valódi bölcsességét; emellett a siker és a boldogság biztos receptje mindannyiunk számára. Éljünk úgy minden egyes nap, mintha az volna az utolsó!