Egy öregember a kórházi ágyán feküdt, alig néhány órája volt hátra. Amikor egyszer egy kissé kinyitotta a szemét, alig tudta csak kivenni az ágya mellett álló alakokat. Sajnos nem ismerte őket fel. Behunyta a szemét, és a haldokló remegő hangján megkérdezte őket:
– Kik vagytok ti, barátaim?
Az alakok egyike így válaszolt:
– Mi vagyunk az elhanyagolt álmaid, elfeledett vágyaid, beteljesítetlen elképzeléseid. Mi vagyunk mindaz, amit megtehettél volna az életben, de elmulasztottad a lehetőséget.
– Sajnálom – felelte az öregember. – De igazán hálás vagyok, amiért idejöttetek elbúcsúzni az életem végén, annak ellenére, hogy elhanyagoltalak titeket és olyan cudarul bántam veletek.
Az egyik alak az öregember fölé hajolt, és halkan felelt neki:
– Nem, öreg, nem azért jöttünk, hogy elbúcsúzzunk tőled – azért jöttünk, hogy mi is meghaljunk, veled együtt…
* * *
Végeredményben mindent hátra fogunk hagyni, és minden, amit elmulasztottunk, velünk együtt múlik el.
Tedd fel magadnak a kérdést: mit bánnál a legjobban, ha a mai volna életed utolsó napja? Milyen elfeledett vágyaid, elhanyagolt álmaid, beteljesítetlen elképzeléseid vannak, amelyek valóra váltásához nem volt bátorságod, hajlandóságod, nem voltak szubjektív lehetőségeid? Gondolkodj el rajta egy pillanatra…
A jó hír: sosem késő!
Most, miután elképzelted életed utolsó napját (mit tennél, kivel, hogyan, milyen sokáig stb.), váratlan fordulathoz érkezünk, mivel a mai nap új életed első napja lehet!
A tudatunk minden egyes nap, hajnal előtt arra ösztönöz minket, hogy állítsuk helyre az életünket. Minden egyes új nap lehetőség arra, hogy jobbá tegyük a tegnapot, az azt megelőző napokat, hogy változtassunk az életünkben mindazon, amit mindig is meg akartunk változtatni, és hogy elkezdjünk aktívan foglalkozni mindazzal, ami boldoggá tesz minket.
Minden egyes új nap az új életünk kezdete is lehet.
„Míly furcsa is ez a parányi vonulás, amit életnek nevezünk”, fogalmazott Stephen Leacock:
A gyermek azt mondja, „majd ha nagyfiú leszek”. De mi is az?
A nagyfiú azt mondja, „majd ha felnövök”. Aztán, miután már felnőtt, azt mondja, „majd ha megházasodtam”. De végső soron mi is a házasság? Ugyanez a gondolat ismét átalakul: „majd ha nyugdíjba tudok menni”. Aztán, amikor sikeresen visszavonul, az ember elkezd visszanézni az életre, amit maga mögött hagyott. Nem hagyja nyugodni az érzés, hogy annyi mindent mulasztott el, hogy az élete egyszerűen csak elapadt. Csak aggkorunkra ismerjük meg az igazságot; hogy az élet jelen van minden egyes lélegzetvételben, minden percben, órában, az elégedetten befejezett nap örökkévaló szövetében.
Az ókori rómaiak idején terjedt el a jól ismert kifejezés: „Carpe diem!” – „Ragadd meg a napot!”
Ne halaszd holnapra azt, amit ma is megtehetsz, azaz tégy jót, érezd magad jól, amíg tudod, hiszen holnap talán már túl késő.
Nemrégiben voltam fültanúja két jóbarát beszélgetésének. Egyikük sorra vette mindazt, amit majd nyugdíjas évei során szeretne tenni. „És ki szavatolja neked, hogy holnap is itt leszel – tette fel a kérdést a másik, – nem is beszélve a csodás visszavonulásról?”
Kíváncsi voltam, mi akadályozza meg a barátomat abban, hogy most azonnal megtegye mindazt, amiről álmodozott. Hosszas eszmecsere után, miután ráeszméltünk, hogy csupán valamivel precízebb tervezésre és szervezésre van szükség ahhoz, hogy mindent egy hónapon belül megvalósítson – inkább csak a mulatság kedvéért –, előálltunk egy tervvel. A minap kaptam tőle egy fényképet, amely az egyik tervezett úticélján készült. A fénykép alá csak ennyit írt: „megvan!”
A „Most hatalma” [The Power of Now] című könyvében Eckhart Tolle kifejti, hogy az egyetlen igazán valódi dolog, ami valóban számít, a MOST, és a mi jelenlétünk / elköteleződésünk foka, amit ennek az értékes pillanatnak szentelünk. A legmélyebb ezoterikus erők abban a pillanatban fékezhetetlenül kezdenek értünk, semmint ellenünk működni.
Alapvetően azt az illúziót dédelgetjük, hogy birtokában vagyunk valaminek (pénznek, háznak, családnak, egészségnek, életnek stb.), miközben valójában egyszerűen csak jogosultságot kaptunk mindezek használatára mindaddig, amíg a jogosultságunk le nem jár.