- fejezet
„ - Ó, Tiffany, nem tudtam milyen az igaz szerelem amíg nem találkoztam veled. Ugye megbocsátasz nekem hogy annyi fájdalmat okoztam neked, szerelmem?
Jake tágra nyílt szemekkel nézett Tiffanyra, és közben lassan, óvatosan felemelte a kezét, és érzékien simogatta az arcát, a nyakát, majd haladt le egészen le a melléig. Tiffany egyre erősebben kapkodta a levegőt és megbabonázva nézett Jake-re. A mellbimbói elárulták az igazi érzelmeit. Jake magához szorította Tiffanyt, és a lány rögtön érezte Jake mérhetetlen vágyát ahogy neki feszült a csípőjének. Már most is hatalmas volt.
- Igen, Jake, megbocsátok neked. – sóhajtott Tiffany - Egy feltétellel, soha többé nem hazudhatsz nekem. Őszintének kell lenned velem. Mindent el tudok viselni, szerelmem, a karjaidban, csak a hazugságot nem.
- Ígérem, mindent megteszek érted. Te vagy álmaim asszonya, Tiffany. Engedd, hogy megmutathassam neked, mennyire szeretlek – ezzel megfogta szerelme kezét és a duzzadó férfiasságára húzta ami hatalmas és kemény volt, forrón lüktetett és már csak a beteljesedésre várt.”
Ditte nagyot sóhajtott, és hátradőlt a széken, hogy kinyújtóztassa az elgémberedett tagjait. Közel járt a befejezéshez a legújabb könyvében, már csak az utolsó nagy jelenet volt hátra. Amikor Jake és a még szűz Tiffany egymáséi lesznek. Aztán élnek boldogan míg a halál el nem választja őket.
Szipogott még egy kicsit, mint minden alkalommal amikor mélyen átélte amit leírt. Kéjesen nyújtóztatta ki kezét, lábát, végül ismét egy nagyot sóhajtott és elindult megnézni a postáját.
Épp sétált vissza a kertkapuban lévő postaládájától amikor hallotta hogy csöng a vonalas telefonja. Egyedül a menedzsere, Samantha hívta őt ezen a számon. Tudta hogy közeleg a leadási határidő, valamint az előző regényének a dedikálásai, tehát biztos volt abban hogy fontos a hívás. Megszaporázta a lépteit és még épp fel tudta kapni a kagylót mielőtt bekapcsolt volna az üzenetrögzítő amit Samy elvből nem használt. Miközben Samanthát hallgatta fél füllel arról hogy az előző regénye eddig hány példányban kelt el, hogy hol lesznek felolvasások, dedikálások, megakadt a szeme egy díszesen címzett borítékon.
Elsötétedett előtte minden amikor kiemelte a meghívót. Az ex vőlegénye volt olyan pofátlan hogy meghívta őt az esküvőjére.
Vajon mi volt ezzel a célja? Így akar visszavágni azért mert miután lebukott, otthon, a saját ágyukban, Ditte kidobálta az összes cuccát a kapun kívülre, beleértve a ruháit is, és meztelenül kellett kirohannia a kerten keresztül, a szomszédok nagy örömére? Vagy azt akarja bizonyítani hogy igenis Ditte volt a hibás mindenért, hiszen ő két hónappal a látványos szakításuk után máris megnősül? Vagy a sznob családja dicsekedni akar egy ismert és kedvelt íróval az esküvői vendégek között?
Közben Samantha csak mondta és mondta a magáét, majd amikor végre észre vette hogy Ditte nem válaszol, hirtelen visszakérdezett.
- Jó lesz így, Ditte? Rendben van neked?
- Persze, hogyne, csináld ahogy akarod, meg ahogy szoktad – válaszolt síri hangon.
- Hé, jól vagy? Biztos vagy benne?
- Persze, igen és igen. De ne haragudj, tudnánk ezt folytatni egy óra múlva? Éhen halok, ma még nem ettem egy falatot sem.
- Na jó, egy óra múlva ott leszek nálad és személyesen fejezzük be. Mennyi időre van még szükséged az utolsó fejezethez?
- Egy nap, már csak a nagy jelenet van hátra aztán ők is élhetnek boldogan amíg meg nem halnak.
- Akkor ismét időben elkészülsz.
- Mint mindig, Samy, mint mindig – válaszolta türelmetlenül Ditte.
- Jó, azért ne harapd le a fejem.
Samantha már le is tette a telefont, köszönés nélkül, ahogy szokta. Szerinte a köszönés meg az udvariaskodás csak időpocsékolás, telefonban pedig puszta pénzpazarlás.
Ditte készített egy szelet vajas kenyeret magának, és úgy döntött hogy a hűtőben lévő banán is ehető, ugyanis a cseppfolyós állapottól még elválasztotta egy hajszál. Más nem igen volt otthon, mert amikor írt, akkor következetesen elfelejtett vásárolni. Jesse, a barátnője, meg Samy, a menedzsere gondoskodtak arról hogy ne haljon éhen.
Végszóra meg is jelent Jesse, kezében egy dobozzal, benne a kedvenc pizzájukkal.
- Na mi van hamupipőke, kidolgoztad magad? Vagy maradt még valami holnapra is? – ölelte meg a barátnőjét és máris ment a konyhába.
- A legjobbkor jöttél, te is meg a pizza is. Mert a vajas kenyértől már herótom van. Két napja ezt eszek – fintorgott Ditte.
- És miért nem melegítetted meg a kaját amit a hűtőben hagytam?
- Mert melegedés helyett felrobbant. A nyomai még ott vannak a mikróban.
- Aha. És a felvágott amit tegnap hoztam?
- Az rosszkor volt rossz helyen.
- Na ezt fejtsd ki bővebben – ült le a konyha asztalhoz Jesse és vigyorogva várta barátnője válaszát.
- Az úgy történt, hogy kivettem a kenyeret, a vajat, majd megláttam a felvágottat. Isteni volt az illata. Kitettem az asztalra mindent, majd elrohantam a wc-re, és mire visszajöttem, Sátán, a szomszéd macskája már a papírt nyalogatta.
- Hogy jutott be Sátán a konyhába?
- Azt hiszen véletlenül nyitva felejtettem a bejárati ajtót.
- Véletlenül?
- Persze hogy véletlenül, Jesse, nem gondolod hogy direkt felejtem nyitva és pont a bejárati ajtót, februárban, este tízkor? Egyébként is ennek a lusta dögnek az lenne a dolga hogy ellássa magát ennivalóval.
- El is látta – nevetett Jesse, – a te konyhádban. Okos macska ez. És jó az ízlése is.
- Vettem észre. Na mindegy, a vajas dobozt minden esetre nem tudta kinyitni és magában a kenyér sem kellett neki, csak és kizárólag a felvágottat ette meg. Én meg ehettem a maradékot utána.
Épp csak végeztek a pizzával, amikor megérkezett Samatha is, kezében két papírzacskóval, egyikben frissen sült péksütemény illatozott, a másikban hamburger és sült krumpli.
- Ebédeltetek már? – kérdezte köszönés helyett, és azonnal csatlakozott a lányokhoz a konyhában.
- Csak egy pizzát, szóval jöhet az utánpótlás. Dittének van mit pótolni – vigyorgott Jesse, majd elmesélte Sátán, a szomszéd macska újabb gaztettét.
Mire a lányok végeztek a második fogással és a desszerttel, Ditte is jobb színben látta a világot. Mindaddig, amíg Samatha meg nem szólalt.
- Tudod, csajszi, azért meglepődtem ma rajtad hogy ilyen egyszerűen igent mondtál a tévés szereplésre. Mondjuk pont itt az ideje hogy megtedd ezt a lépést, hiszen a közönség imád téged.
- Mire mondtam igent? - tátotta el a száját Ditte és majdnem megfulladt az utolsó harapás süteményben.
- A tévés interjúra - ismételte el lassan és tagoltan Samantha, mintha Ditte értelmi fogyatékos lenne. - Már be is ütemezték április közepére. Én meg átszerveztem a dedikálásaidat, hogy előtte való nap legyen időd egy kiadós szépítkezésre.
- Kizárt, hogy én a tévében szerepeljek – vékonyodott el Ditte hangja, aki máris közel került a síráshoz. – Bármit, csak ezt ne! Mondd hogy viccelsz, Samy!
- Dehogy viccelek. Egyébként itt az menetrended a következő hetekre. Nyugi, semmi gond nem lesz. Csak add önmagad.
- Hé, ez nem a legjobb tanács, Samy – szólt közbe Jesse.
- Á, ne foglalkozz semmivel, Ditte. Négyen lesztek meghívott vendégek, nem egyedül leszel. Tehát semmi baj nem történhet – ezzel Samantha lezártnak tekintette a témát.
Letette az asztalra a kinyomtatott menetrendet, majd ahogy jött, úgy ment. Köszönés nélkül.
- Ezt nem hiszem el – suttogta megtörten Ditte. – Mondd, hogy nem igaz!
- De, igaz – olvasta a barátnője válla fölött a papírokat Jesse. – Ne izgulj, ha tényleg négyen lesztek a stúdióban, nem sok minden történhet. Én majd segítek neked megfelelő ruhát és cipőt választani, amiben nem fogsz orra esni, mégsem lesz trampli a megjelenésed – simogatta meg barátnője haját, mintha nem is a barátnője hanem a gyereke lenne.
- És eljössz velem a szépítkezésre is – durcáskodott tovább Ditte, – mert valakinek oda kell rám figyelni nehogy igent mondjak egy neonzöld hajfestésre vagy más baromságra.
- Azért az a halvány lila szín nem állt rosszul neked – nevetett Jesse, mert azonnal eszébe jutott amikor az egyik fodrászatban rábeszélték Dittét egy merészebb frizurára, amiben a merész mindössze az volt hogy magentára, azaz egy erős rózsaszín és lila közti átmenetre festették a haját. Amit aztán egy órás hisztizést követően addig gyepáltak míg végül halvány lila lett, ami mégis kevésbé volt feltűnő. – Egyébként hogy sikerült igent mondanod Samynek?
- Ne is kérdezd. Bertinek, igen az ex vőlegényemnek volt képe meghívót küldeni az esküvőjére. Ettől annyira ledermedtem hogy nem figyeltem kellően Samathára, csak automatikusan igent mondtam mindenre. Ettől persze még egy dög, mert tudja jól mennyire utálom a tévés szereplést, mégsem hívta fel rá a figyelmemet.
- Ne őt hibáztasd, ő csak azt csinálja ami a legjobb a karrierednek.
- Nem hiszem hogy jót fog tenni a karrieremnek ha hülyét csinálok magamból a tévében. Még jó hogy az ilyen műsorokat általában előre felveszik, és ha kell meg is vágják – duzzogott tovább Ditte.
- Biztos vagy abban hogy a Cassandra Show nem élő adás? Na mindegy is, a lényeg hogy ne izgulj, április közepéig még sok minden történhet. Veled is, meg a stúdióval is, sőt a műsorral is. Szóval csak pozitív gondolkodás! Én meg rohanok, mert üzleti megbeszélésem van egy új ügyféllel. Vigyázz magadra, estére hozok megint kaját, és meg is várom amíg megeszed, nehogy ismét Sátánnak jusson minden földi jó – nevetett Jesse és elviharzott.