A Candy’s egy magában álló, lepusztult hajdani raktárban üzemelt, amely helyt adott a korábban említett csehónak a Millicent Avenue és a Lady Smith Boulevard sarkán. Roman nem most először tűnődött el rajta, hogy miféle gyönyörű nők ihlettek ennyi utcanevet Jefferson Runban. Azon is eltöprengett, hogy mit gondolnának, ha látnák a nevüket viselő tönkrement utakat.
A raktár mögötti hatalmas üres telek a Candy’s parkolójaként szolgált. Roman még a sarok előtt lefordult a Millicentről, és végighajtott a sikátoron a klub és az omladozó korábbi mosoda között. Nyílgyökér és lonc ölelte körbe a mosószalont, akár a rég elveszett szeretők, akiktől félsz, hogy rád találnak, hiába költöztél át az ország másik végébe.
Roman a parkoló távolabbi végébe kormányozta a Challengert, és megállt. Szerette ezt a kocsit. Gyanította, hogy a Porschéját nem tudná lehagyni, de nem szívesen fogadott volna ellene. A motor szinte tiltakozott, amiért betartja a sebességhatárt, miközben keresztülhajtott a városon. Khalil egyszer mesélt neki egy fehér déli pasasról, akivel akkor ismerkedett meg, amikor olyan ügyfelének dolgozott „biztonságisként”, aki fegyvercsempészettel foglalkozott a keleti parti autópályák mentén. Khalil elmondása szerint a pasas száz mérföld per órás sebességgel képes volt rükvercben áthajtani a tű fokán. Azzal tett szert hírnévre, hogy bankrablásoknál és más balhéknál sofőrködött. Roman arra gondolt, hogy egy ilyen fickó bármilyen kocsit lehagyna a Challengerrel.
– Mint mondtam, ez nyugis hely. Nem olyan, mint a másik a sínek mellett. Ott olyan sok embert lőttek le, hogy golyóálló mellényt kellene osztogatniuk, amikor kifizeted a beugrót.
– Ennyire szar a helyzet? Nem csoda, hogy apu nem unatkozott.
Dante megint elhallgatott. Hangulata az örömteli felkiáltások és a feszült hallgatás között váltakozott. Roman tudta, hogy az öccsének sok mindennel kell megbirkóznia. Dante nemcsak a kora alapján számított a legkisebbnek a családban, hanem érzelmi érettség szempontjából is. Roman emlékezett rá, hogy hétévesen sírva fakadt, amikor az apjuk baltával agyoncsapott egy csörgőkígyót a kertjükben. Dante meg volt győződve róla, hogy a csörgőkígyót hiányolni fogja a családja. Roman és Neveah dőlt-borult a nevetéstől, hogy az öcsikéjük egy mérges hüllő családja miatt aggódik.
Az anyjuk eltűnése után Dante aggodalmai már nem tűntek ilyen viccesnek.
Dante megrázkódott, felhorkant, köhintett, aztán összeszedte magát.
– Ja, durva hely lett a város. Gyere, menjünk be. Bemutatlak a kilencpontos helyi csajoknak. Atlantában csak hatpontosak lennének, de szegény ember vízzel főz. – Dante elmosolyodott, de a gesztus erőltetettnek hatott.
Kifizették a beugrót, és beléptek a Candy’sbe.
A klub minden elképzelhető szegletét LED-égők díszítették. Vörös fénycső futott a pult mentén. Kék fénycső szegélyezte a negyedköríves díszlécet a mennyezet szélén. A pult előtti asztalok alól lágy fehér fény áradt. Az asztalokon túl a kis méretű táncteret neonból és LED-égőkből kirakott pop-art képek vették körül. Az olyan feliratok mellett, mint a NE KOKÓZZ A MOSDÓBAN és a JÓZANODJ KI, MIELŐTT ELKÜLDÖD AZT AZ ÜZENETET, a falakat vajkaramellaként megnyújtott és megcsavart neoncsövekből kirakott szívek díszítették.
– Gyere, meghívlak egy körre – mondta Dante. Átvágott a tömegen a pulthoz. Cingár testével leült az egyik bárszékre, és Roman követte a példáját.
A klubot valójában otthonosság és feltörekvő kisvárosi mesterkéltség kellemes elegye határozta meg. A zene saras földutakat és a mocskos déli hiphop prizmáján átszűrt bluest idézett.
Romant kevesen ismerték fel, de még így is többen, mint amennyire számított. Fél évtizeden keresztül sikerült megúsznia a hazalátogatást, de az emberek ismerősként veregették hátba, és kínosan sokáig rázták a kezét, mintha nem tudnák, mikor kell elengedni.
Egyszerre volt megnyugtató és kicsit szomorú, hogy ennyi ismerős arcot lát. Jefferson Runból nehéz volt kijutni, és még nehezebb hátrahagyni.
Dante rendelt két feles Jamesont és két whiskey-kólát.
Három gyönyörű fekete nő környékezte meg Dantét rendelés közben.
– Dante, nagyember, meghívsz minket valamire? – kérdezte az egyikük, aki kékre festett afrofrizurát hordott. Az elülső négy foga aranyfog volt, világos színű szeme csillogott, akár a folyékony platina. Szoros farmerje úgy simult a testéhez, hogy Roman azt hitte, abban született, hasát szabadon hagyó babydoll-pólója pedig alig fedte el lelógó mellét.
– Trina, szivi, tudod, hogy számíthatsz rám! – felelte Dante.
Rendelt három feles Hpnotiqot a hölgyeknek. Amikor kihozták az italokat, Dante szórakozottan átnyújtotta nekik a kék likőrt. Még csak utánuk sem nézett, amikor eltűntek a tömegben.
– Itt még mindig ezt isszák? – kérdezte Roman.
– Trina szereti, mert megy a hajához. Koccintsunk. A drága Rome-ra, nagy az esze, de az arca még nagyobb, és a lába régen úgy szaglott, akár a háromnapos sült hagyma, de ezenkívül asszem, jó gyerek.
Roman felemelte a feles Jamesonját, és koccintott Dantéval.
– És az én drága Dantémra, aki tizennégy éves koráig hitt a húsvéti nyusziban – mondta gúnyos kis vigyorral.
– Haggyámá, hülye, buliztál már furrykkal? A húsvéti nyuszi egy perverz állat. – Megitták a felesüket, és Roman leöblítette a várakozásainak megfelelően gyenge koktéllal. Miközben az italát szopogatta, két pár lépett oda Dantéhoz, és kérték, hogy hívja meg őket egy körre. Dante szinte azonnal a kedvükben járt.
– Tudod, általában azt tanácsolom az ügyfeleimnek, hogy ne fizessenek a kocsmai hepajokon. Nem tesz jót a nyugdíjaséveknek, ha villogsz a lóvéval. – Roman egy kicsit megdöbbent, hogy milyen hamar visszatért a beszédébe szülővárosának hanglejtése és szóhasználata.
– Tiszta szerencse, hogy nem vagyok az ügyfeled, öreg – felelte kuncogva Dante.
Roman a fejét csóválta.
– Azt akarom mondani, hogy amíg apa kórházban fekszik, jobb lenne meghúzni a nadrágszíjat. Neveah szerint jó a biztosítása, de hamar felgyűlnek a kórházi számlák. Az ilyet nevezzük „váratlan kiadásnak”.
Dante leengedte a vállát.
– Vágom, tesó, okés? Szerinted nekem nem jut eszembe? Minden áldott nap minden áldott percében csak apu jár a fejemben. Látom magam előtt, ahogy véresen fekszik a vasúti síneken, ugyanazokon a síneken, ahol anya kocsiját is megtalálták. Szerinted én leszarom? Hát kapd be! Csak egy kicsit együtt akarok lógni a bátyómmal. Tudom, hogy Neveah-val úgy gondoljátok, hogy csak szívom apánk vérét, de szeretem az öreget, érted? Azt akarja, hogy a saját lábamra álljak. Én is a saját lábamra akarok állni, de én nem vagyok olyan agyas, mint te meg Neveah. Nem tudom vezetni a boltot. Nem tudok elmenni pénzügyi tanácsadónak. A pénzköltés megy, nem az, hogy megmondjam az embereknek, mit csináljanak a dellával. Az itteniekről tudom, hogy csak azért bírnak, mert ide járok szórni a pénzt, de apát nem a pénz miatt szeretem.
A bárpult mögötti tükröt körülölelő LED-ek vérvörös ragyogásában Roman látta, hogy lassan könnyek gördülnek le Dante arcán.
Átkarolta az öccse keszeg vállát.
– Nyugi, nyugi, tudom, hogy szereted apát, csak…
– Levettem, hogy csak próbálsz vigyázni rám. Mindig ezt csináltad. – Dante átkarolta Roman széles vállát. Szorosan magához húzta.
– Hiányoztál, Rome. Rohadtul hiányoztál. Szét vagyok esve a gecibe, bátyó. Mindent elkúrtam.
– Nyugi, minden rendbe fog jönni, oké? – Roman megfordult a bárszéken, és átölelte Dantét. – Hazajöttem. Érted? Itthon maradok.
Nem kerülte el a figyelmét, hogy Neveah-nak nem adta elő ugyanezt a kegyes hazugságot. De úgy gondolta, hogy ha valaki ismeri a testvéreit, az tudja, hogy Dante jobban rászorul a hazugságokra, mint Neveah.
A HARMADIK ITAL UTÁN Roman az órájára nézve megállapította, hogy már elmúlt éjjel egy. Ásított egy kicsit, és gyengén megütögette Dante vállát. Az öccse kókadozva ingatta a fejét.
– Figyelj, kapjuk össze magunkat, és menjünk haza. Reggel korán kelek, segítenem kell Neveah-nak a boltban. Rád fér egy kis alvás. A picsába, nekem se fog ártani. Rohadt fáradt vagyok.
Dante a bátyja felé fordult, és már épp tiltakozott volna, amikor elkerekedett a szeme.
Roman hátranézett.
A tömeg egyáltalán nem ritkult, pedig az éjszaka lassan átadta a helyét a hajnalnak. A színes fényben látta, hogy emberek vonaglanak a tánctéren, párok és baráti társaságok ülnek az asztaluknál. Aztán észrevette, hogy a táncolók szétválnak, akár egy sziklát körülölelő folyó, és egy férficsapat gyönyörű nők gyűrűjében átvág a klubon. A bandát két vékony, de szálkás fickó vezette. Az egyik terebélyes afrofrizurát hordott, a másik hosszú fonatokban viselte a haját, ami leomlott a hátán, és az arcába is hullott. Kigombolt fehér ingük mindkettőjükön látni engedte a tetoválásokat, amelyek szinte világítottak a mennyezet felől érkező UV-fényben. Az afrofrizurás emellett vékony bőrdzsekit és nyakláncon egy cilinderes koponyát ábrázoló aranymedált viselt.
A fonott hajú fickó Romanre és Dantéra nézett, miközben a banda a klub bejáratától a bárpulttól jobbra lévő terület felé tartott, amely a VIP-részleg lehetett, majd ott helyet foglalt. Roman nem volt benne biztos, de mintha a fonott hajú fickó rájuk kacsintott volna.
– Gyerünk, Rome, húzzunk haza. Már én is mennék. Fizess, és haladjunk – mondta Dante. Döbbenetesen józannak hangzott.
– Dante, mi a baj?
– Lécci, megyünk már? Gyerünk, tesó, induljunk.
Roman elővette az egyik bankkártyáját, és fizetett a pultosnál, mintha ő hívott volna meg az este során mindenkit egy körre. Megkapta a számlát, aláírta, és leugrott a bárszékről. Dante már indult is az ajtó felé. Odakint hűvös éjszaka fogadta őket. A szeptember Virginiában gyakran olyan balzsamos, mint a június, de ezúttal az ősz kimutatta a foga fehérjét. Beszálltak a Challengerbe, Roman ült a volán mögé, Dante pedig az utasülésre. Roman beindította kocsit. Egy férfi haladt el a Challenger előtt, a kezében egy üvegkorsóval. Miközben Roman lenézett, hogy a helyére kattintsa a biztonsági övét, Dante kiabálni kezdett.
– Ne! Ne!
Roman épp időben kapta fel a fejét, így még látta, hogy a fickó meggyújtja a korsóban lévő folyadékot, és az egészet a Challenger motorháztetőjére önti. A fickó eldobta a korsót, és mintha mi sem történt volna, elsétált, miközben kék lángok futottak végig a motorháztetőn.
Roman kiugrott a kocsiból, és levetette az ingét. Eszelősen csapkodta a lángokat, de ettől a tűz csak belekapott az ingbe. A földre dobta, és eltaposta a lángokat, majd a tűz a motorháztetőn is kialudt. Dante az ablak felé fordult, és lehunyta a szemét.
Gúnyolódók zsivaja harsant fel a parkolóban, miközben Roman elnézett a tömegre a kocsi teteje felett, amely úgy füstölt a hűvös éjszakában, akár egy gőzmozdony.
– Rome, csak menjünk. Induljunk, tesó. Kérlek.
Roman visszaszállt a volán mögé, és kilőtt a parkolóból; az égett alkohol és a megperzselt fém émelyítően édes illata betöltötte a kocsit.