Amikor lefordultak a kocsibeállóra, Dante kiugrott az autóból, mielőtt az teljesen megállt volna. Feltántorgott a lépcsőn, kinyitotta az ajtót, és botladozva belépett. Mire Roman is odaért, és bezárta maga mögött az ajtót, Dante a konyhában vedelte üvegből a whiskey-t.
Roman próbálta elvenni tőle.
Dante a jobb kezével lazán fogta az üveg nyakát, a bal kezének fejével pedig megtörölte a száját. Hátratántorodott, és ösztönösen kinyújtotta a szabad kezét, hogy megtámaszkodjon. A bal keze megcsúszott a konyhapulton, és ő rázuhant a csepegtetőre a mosogató mellett. Az egész berendezés a padlóra esett. A tányérok, edények és poharak csörömpölve csapódtak a csempéknek.
– Faszom – morogta Dante, és megpróbált felegyenesedni, miközben még mindig az üveg whiskey-be kapaszkodott. Roman átlépett az összetört edények felett, és ezúttal sikerült elvennie az üveget Dantétól.
– Eleget ittál.
Dante meglökte. Roman közel tizenöt kilóval nehezebb volt az öccsénél. A hetente négyszer végzett CrossFittel jó sok izmot szedett fel sovány testére. Szinte meg sem moccant.
– Kapd be, tesó. Azt hiszed, megmondhatod, mit csináljak? Nem jártál itthon öt éve. Lófaszt se ér, amit mondasz. Nem tudsz semmit. Semmit sem tudsz rólam, és nem is érdekel. Anya azért ment el, mert elkúrtam. Apa azért került kórházba, mert azóta is mindent elkúrok, de te leszarod. Mindenki szarik rám. – Dante arcán könnyek csorogtak, akár a mellékfolyók.
Roman lerakta az italosüveget, és Dante vállára tette a kezét. Előrehajolt, hogy összeérjen a homlokuk. Beszélni kezdett, és a szavaiból kiveszett az atlantai elit mély hanghordozása, miközben felvették Közép-Virginia dallamos ritmusát. Már nem Roman Carruthers, a Carruthers and Associates vezérigazgatója volt. Hanem Rome. Dante bátyja. Az elsőszülött. Újra magára öltötte ezt a szerepet, és vállalt mindent, ami vele jár.
– A testvéred vagyok. Higgy nekem, amikor ezt mondom. Érdekel, mi van veled. Beszélj. Áruld el, mi folyik itt. Áruld el, miért nem látogattad meg apát a kórházban. Nézz rám. Áruld el, miért gyújtotta fel valami mókamester ma este a kocsidat. Áruld el, miért néztél ki úgy, mint aki ijedtében összefosta magát, amikor azok a fickók bejöttek a klubba. A fonott hajú, meg az afrofrizurás. Áruld el. Bármiről van is szó, melletted vagyok. Mint mindig.
Dante elhúzta a fejét Romantől, és felnézett a mennyezetre.
– Szar a helyzet, Rome. Nagyon szar. Akár meg is ölném magam, de az sem javítana rajta. – Danténak még mindig csorogtak a könnyei. Roman az öccse szemébe nézett, és látta benne a megbánás szellemét, a kétségbeesés kísértetét, de mindenekelőtt a rettegést.
Miután összesöpörték a törött edényeket, átmentek a nappaliba. Roman leült az apja foteljébe, Dante pedig elnyúlt a sarokkanapén. Roman előrehajolt, és lelógatta a kezét a térdei között. Dante végigsimított a tenyerével az arcán. Mintha órákon át csak hallgattak volna, végül Dante megszólalt.
– Hát, ööö… együtt lógtam a spanommal, Gettyvel, meg a csajával, Cassidyvel. Vágod, a csaj a Hempstead College-ba jár Richmondban. Sok fiatal fehér csajt meg faszit ismer arrafelé. Getty arról dumált, hogy ezerrel nyomják az ekit. Aszongya, szerezzünk cuccot, és terítsük. Mert a hempsteadi arcok imádják csapatni, meg faszom. Könnyen megfejhetjük őket.
– Dante, neked van pénzed. Apától havonta kapsz háromezret, és fizeti a kocsid részleteit meg a biztosítást. Nem költesz lakbérre. Még kajára sem.
– Tisztában vagyok vele! Ezért szálltam be. Harminc vagyok. Mindennap el kell mennem abba a kurva kohóba. Szagolhatom azt a fost. Nézhetem a hullákat, amiken legyek mászkálnak. Beszívom a füstös levegőt. És nem mondhatok nemet, mert apu fizeti a kocsim részleteit, tőle kapom a lóvét, és még a kurva bevásárlást is ő intézi. Neked el kellett menned. El kellett költöznöd. Én saját pénzt akartam. Önállóan akartam csinálni valamit. – Dante mostanra felállt, gesztikulált a kezével beszéd közben. Roman végighallgatta a kiselőadását, és nem tette szóvá, hogy tud róla, Dante valójában nem jár be naponta a krematóriumba. Sem abba, amelyik Jefferson Runban működik, sem a másikba a 301-es úton Red Hill közelében. Hagyta, hogy Dante előadja a meséjét az összes elengedhetetlen kitétellel és kozmetikázással együtt. Mert az öccse hiába hízelgett magának azzal, hogy újraírta a történelmet, hiába élt a szerzői szabadsággal, Roman tudta, hogy hová akar kilyukadni. Tisztán látta a végét, akár egy jós.
– Értem. Gettyvel szereztetek ecstasyt, aztán megpróbáltátok eladni. Utána mi történt?
Dante a kanapé végéhez ment, és hátat fordított a bátyjának.
– Ja, szerváltunk ekit. Szereztünk herkát is. Jó sokat.
– Mennyi az a sok? – Roman már egy ideje tudott róla, hogy Dante legális és illegális szerekkel kezeli magát. Amikor utoljára itthon járt, Dante egy Percocettel teli cukorkás tégellyel mászkált, és üdítővel kevert kodeines köhögéscsillapítót vedelt. Akkor sem hordta le, és most sem érzett rá késztetést. Mind a veszteség árnyékában élnek. Neveah a kórházban nem gyújtott rá, de Roman tudott róla, hogy a húga naponta másfél doboz Newsportot szív. Egy hónappal az anyjuk eltűnése után szokott rá. Roman nem tudta, milyen káros szenvedélyekkel él még ezenkívül, és nem is akart tudni róla. Elég a sajátját megemészteni. Milyen alapon ítélkezhet, ha Dante tompítani akarta a fájdalmát, és megtalálni a módját, hogyan lebeghet közös gyászuk hordalékainak felszínén? De ez akkor sem ugyanaz. Ez olyan volt, mintha együtt úszna a cápákkal, miközben a víz teli van vérrel.
– Olyan ötvenezer ekiben, és… kétszázötvenezer heroinban – felelte Dante. Közben Roman érezte, hogy epés hitetlenkedés feszíti a mellkasát. Biztosan rosszul hallotta. Kizárt, hogy az öccsét kezdőként bevették a narkóbizniszbe, és a kezébe nyomtak háromszázezer dollár értékű anyagot, hogy terítse a közeli művészeti főiskolán, amelynek leghíresebb végzős hallgatója arról ismert, hogy megnyert egy valóságshow-t a tévében.
– Dante, honnan szereztél ennyi anyagot? Egész idáig dílerkedtél? – Roman minden erejével próbált egyenletes hangon beszélni, de a harag és a félelem egyaránt páratlan korrepetitor.
– Nem. Ez volt az első alkalom, esküszöm. Csak… hallottak apuról. Azt mondták: „Jó vagy nálunk.”
Roman lehunyta a szemét.
– Gettyvel és Cassidyvel rájártatok a készletetekre, igaz? Betoltátok az ekit meg a heroint, és most tartozol nekik.
Nem kérdés volt.
– Ja – felelte Dante.
– Mennyivel lógsz? – Romannek feltűnt, hogy szorítja a fotel karfáját. Hosszú, keskeny ujjai belevájnak a velúrszövetbe, mintha egy sztriptíztáncos seggét markolná.
Dante válaszolt, de Romant megint annyira megdöbbentették a szavai, hogy azt hitte, rosszul hall.
– Mennyivel? – kérdezte megint.
– Az összessel. Az összessel tartozunk. Háromszázezerrel. Cassidy és Getty elhasználta a herkát, szétosztogatták a barátaik között, aztán a kollégista srácok lenyúlták tőlünk az eki nagy részét. Vagy húszezerrel megrövidítettek minket. Próbáltuk eladni a maradékot, de senki sem akart fizetni érte, amikor ingyen is kaphatnak a koleszosoktól, úgyhogy mi nyomtuk be a maradékot.
– Hogy a faszba érted, hogy lenyúlták? – Roman mostanra üvöltött, de nem érdekelte. Már szinte őrjöngött.
– Getty odament, hogy eladja nekik a cucc egy részét, de megverték, és elszedték tőle. Elmondtuk Torrentnek és Tranquilnak, ők meg úgy voltak vele, hogy nem az ő bajuk.
– Oké, oké… először is: Gettyvel voltál, amikor kirabolták? Mert rohadtul bűzlik az egész. Másodszor, kétszázötvenezer dollár értékű heroin, az nagyjából két és fél kiló. Komolyan azt hiszed, hogy Getty meg ez a Cassidy nevű csaj mindet el tudta szívni, és nem haltak bele? Átvágtak a barátaid, D.
Dante a fejét rázta.
– Nem. Getty miért hazudna? Ugyanúgy tartozik, mint én. Torrenttel és Tranquillal nem éri meg baszakodni. Ők vezetik a Black Baron Boyst. Rome, ezek durva arcok. Tényleg… nagyon durvák. Nem lett volna szabad szívóznunk velük. Őrültek… nem éri meg kihúzni náluk a gyufát. Ők voltak azok ma este a klubban. Az afrofrizurás meg a fonott hajú.
– Getty nem lóg nekik ugyanúgy, mint te – mondta Roman hamisítatlan virginiai hanghordozással.
– Mi van? Nem figyelsz. A cuccot a…
– Nem. A cuccot te szerezted a Black Baron Boystól. A te családi háttered miatt szavaztak bizalmat, Dante. Ez a te tartozásod, nem Gettyé. Most már érted, miért logikus, hogy Getty hazudott neked? Lassítanál egy pillanatra, és lennél szíves elgondolkodni? Erőltesd meg magad! – Dante Roman felé fordult. Akkorára nyílt a szeme, akár a dísztárcsa. A pupillája szinte betöltötte a szemgödrét.
– Nem tenné ezt velem. Nem hozna ilyen helyzetbe.
– Miért nem? Mert barátok vagytok? Nap mint nap pénzzel dolgozom. A pénz olyan, mint a sav. Szétmar mindent. Barátságot, családot, szerelmet, házasságot. Hiába hiszed, hogy van köztetek valamiféle kötelék, a pénz szét fogja marni. Mint a sav. Ne áltasd magad az ellenkezőjével.
Dante a kanapéra rogyott. Roman elengedte a fotel karfáját. Hagyta, hogy az agya feldolgozza a Dantétól hallottakat, és kitöltse az üresen maradt részeket, amelyeket az öccse elhallgatott előle. Mert tudta, hogy Dante nem mondott el mindent. Soha senki sem árulja el a teljes igazságot, még akkor sem, ha a Bibliára esküszik.
– Hogy is hívják ezeket a fickókat? Torrent és Tranquil? Ők szúrták ki a furgonok kerekeit, igaz? Ők szorították le apát az útról? – Roman azt hitte, jobb kimondani a dolgot, hogy jelen legyen velük a való világban, és ne csupán gondolatként létezzen a fejében, de tévedett. Csak rontott a helyzeten. Mindennél rosszabb volt látni, ahogy Dante arca eltorzul a szavai hallatán. Rosszabb volt érezni, ahogy a szavak koszos pénzérmékként töltik meg a száját. Olyan volt a felszínre hozni ezt a tudást, mintha elmondana egy átkot.