1. fejezet

Építkezés

 

E:\becsapódásrajz\0003.jpg      Tomi hangos csörömpöléssel kiborította a duplóit. Három dobozban tartotta őket. Egyikben a kockák, a másikban állatok, emberek, a harmadikban más, különleges vagy nagyobb méretű formák, mint például kupola, szék, bicikli. Épp új              Kiss Bálint rajza barátjával, Marcellel kezdtek játszani, akivel az egyik nyári bejárós táborban ismerkedett meg, és akit ma a közös napközbeni program utáni koraestére áthívott magukhoz.

– Én hordom, te meg építs, jó? – kérte és már csatlakoztatta is a traktorjához az utánfutókat. Hármat is összefogatott, majd mindegyik tetejére ráerősített egy lapot, hogy nagyobb legyen a raktér. Máris pakolta rá a cuccokat: egy csomó kerítésdarabot, kockát, állatot. Marcell rákiáltott:

E:\becsapódásrajz\Tomi.png E:\becsapódásrajz\Marcell.png                                Csatári Iza képei –                        Marcell és Tomi

 

– Te! Állj le! Hisz ki vezeti a géped? – mutatott az üres vezetőfülkére.

– Ja, Attila lemaradt! – ezzel már be is ültetett egy férfifigurát. A másik bácsi alakot, Tódort is berakta egy markolóba. A szoba közepére hordott első szállítmánynál aztán kiáltozni kezdett játszópajtásának:

– Elszökik az oroszlán, mert nincs még ketrece! Akkor miért hoztad?! – gyorsan belenyomkodta a kissé túl nagy figurát egy vasúti kocsiba és már építették is az ólat közösen a fiúcskák.
      Amikor elkészült, jobb disznóólnak, mint oroszlánlakhelynek vélték, így végül malacokat telepítettek bele. Így még öt percig hajléktalan maradt a vonatban acsarkodó fenevad. Miután letudták a vadállat elhelyezését, a következ
ő körben gyorsan összeillesztették a kerítésdarabokat, majd belepakolták az akkor érkezett lovakat és teheneket. Aztán a tanya közepére egy templomot kezdett építeni Marcell. Ekkor érkezett meg Tomi ismét új rakománnyal:

– Hú, de lassú megkerülni az egész ipari parkot! Miért középre építed a templomot? Oda jobb lenne egy ház. Köré meg az állatok. Nem?

– De Ica és Vica azt mondta, Isten a legfontosabb. Akkor legyen középen a háza is. Így logikus.

Ők kik?

– A nővérem, Blanka, legjobb barátnői.

– Hát jó, nekem ezt még sose mondta senki – hagyta rá a másik, és építették is tovább a farmot. Helyet kapott még nyúl- és kutyaól, baromfiudvar, kecske- illetve birkakarám, szamáristálló, medveketrec, fókaúsztató. Meg még egy hatalmas lapos tetejű garázs is. Épphogy belefért a sok utánfutó, traktor, markoló, homlokrakodó, eke, borona. Ekkor csapott homlokára Tomi.

– Valamit elfelejtettünk! – kiáltotta.

– Mit? – nézett fel Marcell.

– A tanyaházat!

– Tényleg! – utánozta a kézmozdulatot barátja. – De hova fér? – csüggedt el a zsúfolt szobán végigtekintve, ugyanis a gyerekszobát szekrénytől szekrényig befedő, tarka szőnyegének egészét beborították építményeikkel.

– Legyen... csak egy kiülő a garázstetőn!

– Jó! – nevettek fel mindketten.

A szélén korlátot emeltek, miután minduntalan leestek a székek. Majd hamarosan kikerült három asztal is a teraszra. Kettőre lábost, kettőre kancsót helyeztek. Csakhogy nem volt annyi székük hozzá, mint ahány emberük, így a babakinézetűeket babakocsikba és bölcsőkbe helyezték, amelyeket anyukák ringattak, tologattak. De még így sem maradt elég ülőhely, ezért vita támadt, kik ne telepedjenek le.

– A munkásoknak kell leülniük, mert ők dolgoztak! – szögezte le Tomi végül határozottan, és ezzel eldőlt a kérdés. A kimaradt két kisfiúfigurát biciklire rakták, ezzel megoldva elhelyezésüket. Három indiánt a korlátra ültettek, mondván ők úgyis ügyesek. Majd egy pántos nadrágos fiút egy talicskába tuszkoltak szék helyett. Az is jó lesz! Ezen jót kacagtak.

Ekkor csörgött a telefon időzítője. Marcellnek haza kellett mennie.

– Még pár perc belefér! – kiáltotta Tomi, ezzel a fiúk kirohantak a tágas nappaliba, ahol a vastag szőnyegen egy gyors búcsúzó birkózásba kezdtek. Tomi teljesen kimelegedett a játékban. Kerek arcán végigfolyt az izzadság kis cseppekben kiindulva szőke tincsei közül. Nem sokára anyukája is előkeveredett.

– Itt egy pohár inni, aztán gyorsan hazaviszlek! – szólt Marcellhez és már ültek is be az autóba.

– Megcsináltad, ugye, a cserkészfüzet feladatait? – kérdezte az ősszel elsőt kezdő kisfiától, amikor visszaért.

– Igen, már mondtam – sóhajtotta, mert vagy negyedszerre kérdezték meg nem is figyelve a válaszra. Anyukája most is fél kézzel munkahelyi email írt, másikkal pedig épp az esti mesefilmet indította a tv-n, miközben a vacsorakészítésen járt az agya.

Fél kilenc körül Tomi lefeküdt aludni. Az éjszaka közepén arra ébredt, hogy csörög a telefon. Majd anyukája sietős beszédét hallotta. Gyorsan az ajtóhoz szaladt és odatapasztotta a fülét.

– Aha – kapta el szavát még. – Megyek máris a kórházba! – ezzel hallotta az ajtót csapódni.

Apukája valahol máshol aludt aznap, hogy hol, azt nem tudta pontosan. Talán üzleti úton volt. Nővére sem volt otthon, mert buliba ment. Bátyja a Bükkben nyaralt. Kicsit szorongott, hogy egyedül van otthon és nagyon aggódott, vajon melyik távollevővel lehet gond. Mennyire súlyos vajon? Félt. Hirtelen a megszokott szoba csendje és sötétje ijesztő rémálommá vált számára. Nyitott szemmel feküdt az ágyában. A lámpát felkapcsolni sem mert felkelni.

Szerencsére nemsokára egy autó fékezett a házuk előtt. Lépteket hallott. Ettől felbátorodott. Kinyitotta szobája ajtaját és kilépett a folyosóra, kíváncsiság furdalta az oldalát. Niki állt ott, nem az anyukája. Háttal fordult neki. Éppen meggörnyedten a fogasra támaszkodott. A ruhája nagyon koszos volt. Lófarokba fogott szőkés-barnás haja szétállt és kócos lett, bár általában ez nem volt jellemző a magára sokat adó lányra.

– Niki? – suttogta halkan Tomi. Az felkapta a fejét és végigtörölt a fekete gombszemén. Sírt. Kicsit tutmán kérdezte:

– Tomi! Mit keresel te itt? Miért nem alszol?

– Anya elment valahova. Talán kórházba. Azt hiszem, azt mondta a telefonba. Valaki hívta – felelte. A lány megdöbbent. Majd tárcsázta a szülőket. Rövid beszélgetés után jelentette:

– Alfréddal van valami, nem komoly. De most neked irány az ágy! – terelte a kisfiút a helyére.