6. fejezet

Húsevő virág

 

E:\becsapódásrajz\1000001154.jpg      Ágoston izgatottan nyomott rá okostelefonján az üzenetre, ami épp az

előbb csippant, hogy megérkezett. „Végre írt Göndörke! Hurrá!” – gondolta fojtott izgalommal.

– Kedves Ágoston!

Én is egyetemre járok, az egribe. Mozgókép tanszékre. 3. éves vagyok. Szeretem a tulipánt és a gesztenyepürét. Ennyi. Virgi

Ágoston lelkesen olvasta. „Ó, miért nem írta, hogy van-e pasija! Kár. De nem fogok rákérdezni,            Guti Lilla rajza       ismét az már ciki lenne”– gondolta.

E:\becsapódásrajz\IMG_20250129_182128 (1).jpg– Szia, Szívem! – írta inkább. – Nincs kedved talizni? Itt a facebookom. Inkább írj ott, úgy jobb – csatolta a linket.

Majd visszatért eredeti elfoglaltságára. Hiába volt nyár közepe, Liu Hsziang, kínai tudós életét tanulmányozta. Ágoston azok közé az egyetemisták közé tartozott, akiket igazán izgatott a tudásvágy, hogy elsajátítsák választott szakirányuk minden rejtélyét. Eddig nagyon érdekelte, amit              Csatári Iza –Ágoston böngészett, de most hirtelen nem tudott tovább koncentrálni.

Végül otthagyta a könyvet, mert Réka hívta ebédelni. Letelepedtek az asztalhoz hárman. Ágoston még jól emlékezett rá, amikor négyen foglaltak helyet. 6 éve volt az már. Mielőtt a szülei elváltak. Milyen régen is volt! Mennyi minden történt azóta! És milyen régen írt az apjának! Hát, igen. Ha kapott is, mindig csak félszavas válaszokat. Őszintén szólva, ez még mindig fájt neki egy kicsit, de lényegileg már megszokta a helyzetet, bevarrosodott a mély seb. Nem is értette, miért jutott mindez éppen most az eszébe.

Komótosan eszegette a rántott húst rizibizivel. Amikor viszont meghallotta, hogy pittyant a telefonja, elkezdett zabálni. Az volt a szabály, hogy evés közben nem lehet nyomkodni, így nagyon-nagyon sietett, hogy megnézhesse, mi érkezett.

– Ne csámcsogj már annyira! – szólt rá Réka csípősen, ezért egy kicsit lentebb vett a rohamon. Majd félvállról megköszönte az ételt, és rohant is a szobájába. Menetközben kapta ki a telefont zsebéből. Virgi kereste fel Facebookon. Gyorsan visszajelölte és megkérdezte:

– tali valamikor?

– jo

mikor? – írt pár perc elteltével a lány és ezzel beindult köztük a csetelés.

– dönts

– nem tud

pl szept 3

– Mi???

az 2 hónapnál is később!! – háborodott fel a fiú.

– jo

akkor

most hetvege?

az harom nap

– ok

ez már szimpibb

szombat?

– pipa

délután

– hol?

– Agria park?

– ok

– pont mikor?

– nézek menetrendet

Ágoston felment a www.menetrendek.hu oldalra és megnézte a csatlakozásokat.

– 14:48 érkezek, utána 10 perc

– jo

tali a bejáratnál

– okés

várom már – petyegte Ágoston.

– en is

Ágoston lázba jött. Mit vegyen fel? Melyik samponját használja? Vagy melyik dezodort? Mit vigyen ajándékba? Vagy ne is öltözzön ki, mert az lányos szokás? Teljesen elbizonytalanodott. Eddig még sosem izgatta fel magát ennyire egy lány miatt. Vajon kimutassa, mennyire készült, vagy inkább rejtse el, amit érez? Melyik lovagiasabb?

Délután gyorsan elsettenkedett Rékához.

– Rékucikám, – kezdte mézes-mázas hangon. – ha nagyon, nagyon szépen megkérlek, akkor megteszed?

– Mit? Ez nem hangzik valami túl jól – vonta fel a szemöldökét három évvel idősebb nővére.

– Csinálsz nekem szombat reggelire gesztenyepürét? – be kell vallani, Ágoston nem szakácsnak lett teremtve, ha egyszer-egyszer be is próbálkozott a konyhában, rendszerint kudarc koronázta kísérleteit.

– Mert? Miért nem anyu? Miért pont akkor? Miért én?

– Légyszi! Anya nem lesz itthon! Nem emlékszel? Rozi nénihez megy! – kérlelte.

– Hüm. Miért nem jó ebédre? – értetlenkedett az.

– Csak. Megveszem a pürét, légyszi! Csak pépesítsd föl! Adok, adok... – kezdett a játékba, amit még kiskölykökként játszottak utoljára. „De mit is adjak?” – járt hevesen mind a négy agykereke, a hajdani „egy kocka csokit!”nem illett valahogy ide – Adok fizetést! – kunyerált.

– Na, jó. Kétezer Forint! – nevetett Réka.

– Köszi. De, kérlek, ne tegyél rá tejszínt, ahhoz most nincs kedvem – vetette még oda.

Réka csóválta a fejét, úgy érezte, igen jó üzletet kötött: a nagyjából semmiért egészen csinos összeget zsebelhet be.

Ágostonnak nagyon jó kedve kerekedett. Aztán már le is lombozódott. Honnan szedjen a nyár közepén tulipánt? „Mindegy, jó lesz a művirág is!” – vélte.

Másnap elment és vett fújós habsprayt, hogy frissen rakhassa majd rá a fehér habot az ajándékra. Piros műtulipánokat szerzett be, sőt kerített még egy szép sütis dobozkát is díszes műanyag kanállal.

Reggelijét, amiért lerótta tartozását Rékánál, a szobájába vitte, ahol a pürét szépen átkanalazta a cifra edénybe, végül a fagyasztóba rakta, amíg el nem indult. Gyöngybetűkkel írta rá: „Göndörkének, az én virágszálamnak”.

Indulás előtt a biztonság kedvéért megfürdött, hogy nehogy kicsit is büdös legyen. Kikapta a fagyasztóból a gesztenyét, az elcsempészett hűtőtáskába rejtette a tejszínnel együtt, bezselézte a majdnem fekete haját, megdörgölte sötét szemét, kezébe kapta a virágokat, kiáltott egy köszönést és már ott sem volt.

Utazás közben ráírt Virgire, hogy úton van. Aztán csak bámult ki az ablakon és tervezgette a találkozást. Ó, milyen jó is lesz! De, ha összejönnek – ami biztos – akkor, hogy fogja vajon kibírni a félév Kína vonzásában cserediák ösztöndíj programot? Ajaj! Már előre félt az utazástól, amit eddig annyira várt, mint mást még sosem. Most azonban a Nagy Ő felé dőlt a mérleg serpenyője a szeretett ország és kultúra ellenében.

Másfélóra utazás múlva megérkezett a találka helyszínére. Egyből megpillantotta. A fekete, göndör hajú lány neki háttal állt, a telefonján bögyölt éppen.