4. fejezet

Cserebogár cserkészek

 

E:\becsapódásrajz\HPIM4052.JPG      Dominik leintette a kicsi cserkészeket, akik izgatottan

E:\becsapódásrajz\Dominik.png tervezték az aznapi feladat menetét lelkesen kiabálva, fickándozva, izegve-mozogva,             Pintér Amádé rajza       akár a sajtkukacok. Egy asztal       mellett ültek két padon a Bükk lábánál, egy apró tisztáson. Nem esett az eső, így kint foglaltak helyet. Hogy fel ne fázzanak, párnákra telepedtek, mivel őszi szombat délután lévén eléggé hideg volt már, ezért is talált ki a csoportvezető fiú főképpen mozgós feladatokat Dominikával, az ikertestvérével együtt. A kisiskolás csoportot elméletileg három tizenéves vezette, de most egyikük nem tudott jelen            Csatári Iza – Dominik lenni, ezért ezúttal csak ketten vezényeltek.

– Figyeljetek! Először készítünk tomwahokot, majd kincset keresünk, jó? – kérdezte Dominik komolyan, persze előre tudva a választ. Minden szem rászegeződött, rá, a világos, már-már szőkébe hajló hajú, szintén világos, de égszínkék színű szemű, kicsit kerek arcú, alacsony fiúra, és a hasonló ikertestvérére, aki abban különbözött, hogy a haja derekáig omlott és kissé vékonyabb csontozatúra lett teremtve.

– Jó! – rikoltotta egyszerre, lelkesen tizenöt kis torok kérdésére.

– Rendben, akkor keressetek nyelet a szerszámaitokhoz!

Szétszéledtek a gyerekek. A tarka avartól ropogó erdőből hoztak ágakat. Ebben Dominika volt segítségükre.

Dominik egy kicsit elgondolkodott addig. „Milyen forgalmas délelőtt is volt, alig értünk ide! Miskolcról Budapest és vissza, aztán azoknak a régi iratoknak a története! Hogy is találhatta meg így Ica és Vica, meg a többiek!” – de nem tudott tovább morfondírozni húgai élményeiről, mert megérkeztek az első ágak. Gyorsan méretre fűrészelte őket, majd kiosztotta a kicsik közt. Ezt a műveletet a gyerekek csak nézték, mert élesen csillogott a szerszám éle.

– Most pedig, – mondta Dominika. – itt vannak ezek a kartonpapírok, a sablon alapján vágjátok ki a tomwahok-fejeket!

– Nem is kőből lesz? – biggyesztette le száját Tomi.

– Hogy lekaszaboljátok egymást?! – nevetett fel Dominik.

A vágásban itt-ott segíteni kellett a nagy ovisoknak, elsősöknek, másodikosoknak, akikből összegyűlt a csapat. Néhányan elkezdték ragasztóval felragasztani a darabkákat, de Dominiki rájuk szólt:

– Cserkész Cserebogarak! Ezt nem így kell! Rákötjük! A ragasztó nem tartaná meg elég erősen és akkor felfalnának titeket a farkasok! Csak, ugye, a kötözéshez kell a múltkor tanult csomó. Ki emlékszik még, hogy kell megkötni?

Páran magasba emelték a kezüket, de nem egy gyerek csak csóválta a fejét. Nekik az ikrek megmutatták újra a módszert és lelkükre kötötték, hogy most már ne felejtsék el a tanultakat.

A végén színes madzagokat is rögzítettek a játékfegyverekre díszként, majd kezdődhetett a kincskeresés élvezete. Piros szalagokat kellett keresni a fák között, míg el nem jutottak a célig.

Dominik megint el tudott gondolkozni. Kiderült, hogy mind rokonok egymással, beleértve egy remetének elszökött lányt is, akivel húgai keresték titokban az iratokat. „És most jön a lényeg!” – fokozta magában az izgalmat, amikor megszólalt a mellette lépkedő Dominika, mintha csak belelátott volna gondolataiba.

– Amúgy, olyan fura, hogy ilyen kicsi a világ… – folytatta volna még fivéréhez intézett szavait, de odalépett egy kislány. Kócos, barna haja felborzolódott kipirosodott arca körül.

– Dominika! – kiáltotta. – Dominika! A Laci talált egy gombát! Megnézed?

Gyorsan odaindultak a nagyok. A gyerekek már a nevezetesség köré sereglettek, és csendben nézték.

– Ugye, nem nyúltatok hozzá? – kérdezte Dominik.

– Nem! Szóltam! Tudjuk, hogy veszélyes lehet – kiáltotta az egyik lurkó.

– Ügyesek, okosok vagytok!... Lássuk csak! Ez egy csípős fűszergomba – jelentette ki Dominika.

Továbbindultak, egy-két gyerek kicsit elszontyolodott a válasz hallatán, hogy nem lehet rendesen megpirítva-kirántva megenni felfedezettjüket, de a következő piros cetli feldobta a kedélyeket. Egy kanyar után kiértek egy másik tisztásra, ahol egy nagyobbakból álló fiúcsapat tábortűzön sütött pillecukrot. A gyerekek megnyalták a szájukat, de bőszen tovább kutatattak piros újabb szalagok után. Dominika felnevetett.

– Nem kell tovább keresni! Itt a kincs! – rikkantotta, mire a kicsi nyáj köré sereglett.

– Itt van! Majd kiszúrja a szemeteket! – kacagott már Dominik is.

– Hol? Hol? – pördültek meg a kicsinyek. Hirtelen Marcell megtorpant.

– Kérdezzük meg azokat a nyársaló fiúkat, hátha elvitték! – mondta izgatottan. Ezzel már ott is termett az egyik sütögető mellett.

– Szia, fiú! Nem láttad a kincsünket? Ugye nem loptátok el? – vágta ki magát.

– Dehogynem láttam, legényke – viszonozta az a köszöntést. – nekünk kellett elrejteni, csak közben megdézsmáltuk egy kicsit.

– Tényleg? Hova raktátok? – lelkesedett kerekre tágult szemekkel a gyermek.

– Tudod, mit? Hívd ide a többieket is és akkor elmondom – felelte a nagy komolyan.

– Gyerteeek! – visította iszonyú éles hangon erre a kis szeleburdi.       Hamarosan mindenki ott termett. A Domi-ikrek is odaandalogtak.

– Kettő kincs van. Az egyik éppen itt, az orrotok előtt. Kiszúrja, vagyis kiégeti a szemeteket.

– A tűz? A tűz a kincs? – kérdezte bizonytalanul Tomi.

– Igen! A tábortűz! – tapsolta meg a kincsek eldugója fülig érő szájjal. – A másik is közel van. Éppen Berci kezében.

– Ki az a Berci? – kérdezte egy kislány.

– Egy fiú. Keressétek meg!

– De ez nem ér! – ellenkeztek páran, mégis hamar szétszéledtek az ücsörgők köre mentén és mindenkihez odamentek a kérdéssel: „Szia! Te vagy Berci?”

– Mi van, ha úgy elbújt, hogy nem találjuk meg? Vagy ha elfut? – kérdezgették közben egymástól. De semmi ilyesmi bonyodalom sem történt. Két-három perc múlva az egyik gyerkőc felkiáltott diadalittasan:

– Itt van! Megtaláltam!

A kincs Bercinél a hatalmas zacskónyi pillecukor volt, amit meg lehetett sütni a tűzön.

Ezalatt Dominik folytatta az előadást magában. „Tehát, most jön a lényeg! Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm, Istenem! Kérlek, legyen az az akaratod, ami nekem is! Kérlek, kérlek, kérlek, kérlek, Uram!”

Miután elmormolta magában imácskáját, kissé megnyugodtak pergő gondolatai. Ő is egy pillecukor után nyúlt, nyersen bekapta, aztán segített a kicsiknek a lehetőleg kézégetés nélkül kivitelezendő finomságkészítésben, ami igen bonyolult feladatnak bizonyult ennyi kisgyerek esetében, akik pont most, egyből akartak minden lehetőséget kiélvezni. Főleg Marcell szeleburdiskodott már megint, aminek köszönhetően Tomival együtt majdnem a tűzben kötöttek ki. De csak majdnem.

Ahogy alkonyodott, lassan-lassan megérkeztek a szülők. Amint minden picurka eltűnt, Dominika is elindult a nagy cserkészlányok programjára, amit ezen a napon máshol rendeztek, Dominik pedig előhozta rejtekhelyéről hálózsákját és hátizsákját, ami telis-tele volt különféle felszereléssel: zseblámpát, gyufát, gyújtóst, vizet, bicskát meg még sok más cuccot is találhatott benne bárki minden nagyobb kutatótehetség nélkül is.

Megérkezett még pár felnőtt cserkészvezető. Mind letelepedtek a nagyfiúk tábortüze köré. Elnótáztak pár vidám éneket a lobogó lángok mellett, majd indulhatott az éjszakai kalandtúra…