Bevezető
Tüzes lángok mardosták, szúnyogszerű óriások csípték, a szikrázó, de sötét lángok feketesége marta szemét. Minden az elképzelhető legrosszabbul alakult. Lábait összekötötték, így csak ugrálni tudott előre, de ettől még nagyobb erővel ütődött csupasz lába a jéghideg kövekhez. Cipője rég leégett.
Mindenhogy szenvedett. Vagy így, vagy úgy, de vagy a tűz égette le bőrét, vagy odafagyott lába a talajhoz, ahogy állt, és amikor tovább indult, akkor tépte le a talajról bőrét, majd a húst.
Bélát Alfréd pedig hívta, hogy menjenek a lángfaldába, igyanak egy kis jegeslángot. Béla szívesen ment. Odaugra-bugráltak a különleges helyre, ahol kínai fagyi módjára, hideg- meleg tüzek égtek. Lilák, magasak voltak. A fiúk letörték a lángokat és elropogtatták. Így szinte eggyé lettek az állandó kínnal és már nem érezték a borzalmakat annyira. Eltöltötte őket egy különleges érzet. Ettek még és még, de a lángok nem fogytak el tördeléseik nyomán, hanem visszanőttek. Pedig sokan voltak ott, köztük Fülöp, Ágoston és Dani is.
Keserédesen üldögéltek eszegetés közben. Mindegyikük másik fajtát választott a lángokból. Amikor aztán megpróbáltak felállni, odafagyott fenekükről a bőrt lehúzták a fagyok a nadrágjaik maradékával együtt. Ettől kezdve a forró lángok marását érezték erősebbnek.
Egy idő után Alfréd és Béla visszatértek eredeti rendeltetési helyükre, mert megunták a lángevést. Ott aztán csak léteztek. Mint ahogy a többiek is.