6

A TANÁCS

Nem halhat meg! – kiáltok rá a tévére.

Ezt utálom a Walkind Deadben, ezt a félelmet, hogy valamelyik kedvenc szereplőm bármelyik pillanatban meghalhat.

Yoshi csipszet eszik mellettem.

Mindjárt vége az epizódnak, nem tudjuk meg, ki hal meg.

Kitépem a kezéből a csipszes zacskót.

Fogd be! Ha megtörténik, esküszöm, nem nézem tovább a sorozatot.

Yoshi a szemét forgatja, és megigazgatja a szemüvegét.

Az első évad óta ezt mondod.

Gyenge vagyok, oké?

Mindketten a földön ülünk, háttal az ágynak dőlve. Meleg van, rövidnadrágban és fehér pólóban vagyok, melltartó nélkül. Megszoktam, hogy Yoshi mellett kényelmesen lehetek, és tudom, hogy így van ezzel ő is. Rocky békésen alszik az ablak előtt.

Elég nagy a szobám, elfér benne egy queen size ágy, a barnára festett falakat mindenütt a kedvenceim poszterei borítják. Karácsonyi égősor lóg az ágy fölött, a sötétben nagyon hangulatosan világít. Az ággyal szemközt van a tévé, az egyik oldalán nyílik az ablak, a másikon a fürdőszobám ajtaja.

A képernyőre meredünk, ahogy véget ér az epizód, és pereg a stáblista.

Neeeee! Utálom a Walking Dead összes íróját és producerét! Utálom őket!

Megmondtam – morogja mindentudó Yoshi. Fejbe csapom. – Aú! Ne rajtam állj bosszút!

Hogy tehetik ezt velünk? Hogy hagyhatják itt abba? Ki fog meghalni?

Yoshi megpaskolja a hátamat.

Jól van, nyugi – nyújtja felém a hideg pepsit. – Igyál.

Meghalok.

Lazíts, ez csak egy sorozat.

Teljes kétségbeesésben kikapcsolom a tévét, és leülök Yoshival szemben. Nyugtalannak tűnik, és tudom, hogy nem a sorozat miatt. Mézszínű szemében még sosem látott csillogást látok. Idegesen rám mosolyog.

Történt valami?

Igen.

Valamilyen furcsa okból nyomasztó lesz a hangulat, nem tudom, mit akar mondani nekem, de nyugtalanít, hogy ennyit habozik. Mi történt? Faggatni akarnám, de tudom, hogy időt kell hagynom neki.

A tanácsodra van szükségem.

Hallgatlak.

Leveszi a sapkáját, szabadjára engedi rendetlen haját.

Mit csinálnál, ha tetszene neked egy barátnőd?

Megugrik a szívem, de igyekszem természetesen viselkedni.

Hát, felfedezném a leszbikus énemet – mosolygok, de Yoshi nem viszonozza, sőt, még jobban elkomorul az arca.

Komolyan beszélek, Raquel.

Oké, oké, bocsánat, komoly uraság – simogatom az állam, mintha mélyen elgondolkodnék. – Megmondanám neki?

Nem félnél, hogy elveszíted a barátságát?

Ebben a pillanatban valami bekattan az agyamban, és rádöbbenek, miről beszél Yoshi. Talán… ez a barátnő, aki tetszik neki, én vagyok? Yoshinak nincsenek lány barátai, csak én, meg van néhány lány ismerőse. Oh… a torkomba ugrik a szívem, miközben gyengéd gyerekkori barátom figyelmesen várja a választ.

Biztos vagy abban, amit érzel? – kérdezem, és az ujjaimat bámulom az ölemben.

Rám szegezi azt a szép szemét.

Igen, teljesen biztos, nagyon tetszik nekem.

Kiszárad a torkom.

Mikor jöttél rá, hogy tetszik neked?

Azt hiszem, mindig is tudtam, csak gyáva voltam.
De nem bírom tovább titkolni – süti le a szemét sóhajtva.

Amikor felnéz, újra azt a csupa érzelem csillogást látom a szemében.

Belehalok, úgy szeretném megcsókolni.

Ösztönösen az alsó ajkamba harapok.

Tényleg?

Yoshi egy kicsit közelebb jön.

Igen, olyan igézőek az ajkai, megőrülök értük.

Akkor nagyon szép szája lehet.

A legszebb, amit csak életemben láttam, teljesen elvarázsol.

Elvarázsol.

Varázslat.

Banya…

Ares…

Nem, nem, ne gondolj Aresra!

Most ne!

Elkerülhetetlenül jelenik meg előttem tengerkék szeme, arrogáns félmosolya, a nyakamat csókolgató érzéki ajka.

Ne! Gyűlöllek, agyam!

Gyerekkorom óta legjobb barátom végre megvallani készül a szerelmét, én meg arra az arrogáns idiótára, a görög istenre, a szomszédomra gondolok.

Raquel?

Yoshi hangja visszaránt a valóságba. Zavartnak tűnik, és nem ok nélkül: a lehető legrosszabb pillanatot választottam, hogy mentálisan kikapcsoljak. Viszont arra jó volt, hogy kicsit kitisztuljanak a gondolataim. Ahogy Yoshi ilyen sebezhetően áll előttem, rádöbbenek, hogy nem tudnám kezelni a vallomását. Most nem.

Ki kell mennem a mosdóba – pattanok fel, mielőtt Yoshi bármit is mondhatna.

Besietek a fürdőszobába, és az ajtónak dőlök. Frusztráltan rázom a fejem, gyáva alak vagyok, és még hülye is: nem hoztam be a telefonom, hogy segítséget kérjek Danitól. Ki megy manapság telefon nélkül a fürdőszobába?

Senki, engem kivéve, morgom, és a gondolataimba merülve masszírozom az arcom.

Raquel? – hallom Yoshi hangját az ajtó túloldaláról. – Mennem kell, majd máskor beszélünk.

Ne! Amilyen gyorsan csak tudom, kinyitom az ajtót, de már csak a szobám ajtajában eltűnő hátát látom.

Jaj – vetem magam az ágyamra. Kitör rajtam a fáradtság. Nem akarok arra gondolni, mit akart mondani nekem Yoshi, csak azt akarom, hogy megpihenjen az agyam. Becsukom a szemem, és hamarosan elmerülök az álmok világában.

• • •

Hirtelen Rocky ugatására ébredek, folyamatosan, erőteljesen ugat, amolyan „komoly ugatással”. Olyankor csinálja ezt, amikor olyan valaki van a házban, akit nem ismer. Olyan gyorsan kelek fel az ágyból, hogy megszédülök, és a falnak kell támaszkodnom.

Jaj!

Megfordulok, és látom, hogy a kutyám az ablakot ugatja. Már éjszaka van, a szél finoman mozgatja a függönyt. Nincs semmi az ablakban, megnyugszom.

Rocky, nincs ott senki.

A kutya nem hallgat rám, ugat tovább, talán egy macska jár odakint, és a kutya ösztönével érzi? Rocky nem hagyja abba, úgyhogy odamegyek az ablakhoz, hogy megnyugtassam. Ahogy kihajolok, akkorát sikítok, hogy Rocky megugrik mellettem.

Ares.

Egy létrán.

Felfelé mászik az ablakomhoz.

Mi az ördögöt művelsz? – ez minden, amit ki tudok nyögni, ahogy ott mászik a falétra közepén. A farmerjában és a sötét ingében most is ugyanolyan csinos, mint mindig, de
a helyzet őrültsége nem engedi, hogy a nyálam csorgassam.

Mászásnak nevezik, ki kellene próbálnod.

Nincs hangulatom a szarkazmusodhoz – vágom rá komolyan.

Újra kell indítanom a routered, elveszett a jel, és csak így tudom megcsinálni.

És úgy döntöttél, hogy egy létrán felmászva engedély nélkül behatolsz a szobámba? Tudod, hogy hívják azokat, akik ilyet tesznek? Betörőnek.

Kerestelek, de nem vetted fel a telefont.

Ez nem jogosít fel arra, hogy betörj a szobámba.

Ares a szemét forgatja.

Abbahagynád a drámázást? Csak egy pillanatra kell belépnem.

Drámázás? Drámázás? Majd én megmutatom neked az igazi drámát – ragadom meg a létra ablakomhoz támasztott végét, és megrázom. Ares erősen megkapaszkodik, és gyilkos pillantást küld felém.

Ha még egyszer ilyet csinálsz, Raquel…

Nem félek.

Akkor csak csináld.

Hihetetlen intenzitással néz a szemembe.

Ne provokálj.

Komolyan hagynád, hogy leessek?

Nem érné meg – figyelem, ahogy Ares felfelé jön a fokokon, míg az arca az arcom elé nem ér. Rocky újra megveszekedetten ugat, ahogy meglátja a betolakodót, de túlságosan döbbent vagyok ahhoz, hogy bármit is tegyek.

Visszafognád ezt a bolhafészket?

Ebben a hónapban nem is voltak bolhái, úgyhogy egy kicsivel több tiszteletet!

Persze. Nem érek rá egész éjjel.

Mérgesen felsóhajtok.

Rocky, hallgass és ülj le. Nyugi.

A kutya engedelmeskedik. Hátrébb lépek, hogy Ares be tudjon jönni a szobámba. Olyan magas, hogy kicsinek tűnik körülötte a szoba. Tetőtől talpig végigmér, és megállapodik a tekintete a mellemen. Eszembe jut, hogy nincs rajtam melltartó.

Ki kell mennem a mosdóba.

Az este folyamán már másodszor alkalmazom a fürdőbe menekülés stratégiáját, de egy részlettel nem számolok: Ares nem Yoshi. Ares nem hagyja, hogy ilyen könnyen megszökjek. Elkapja a karomat, és lehetetlenné teszi a menekülést.

Szó sem lehet róla, hogy magamra hagyj a kutyával.

Nem fog bántani.

Nem kockáztatok.

Megragad, és a számítógépemhez húz. Lenyom a székre, ő pedig letérdel, hogy újraindítsa a routert.

Miért képzeled, hogy a tiéd az internet-hozzáférésem?

Megvonja a vállát.

Feljelenthetnélek, hogy betörtél a házamba, tudod, ugye?

Tudom. De azt is tudom, hogy nem teszed meg.

Honnan vagy ilyen biztos benne? – bámulok rá megütközve.

A zaklatók nem szokták feljelenteni a zaklatottjukat, fordítva szokott történni.

Ez – mutatok az ablakra, azután rá – szintén zaklatás.

De nem ugyanaz.

Miért nem?

Mert én tetszem neked – kis szünetet tart –, te viszont nekem nem.

Puff! Egyenesen a szívem közepébe!

Szeretném megcáfolni, és mindennek elmondani, de a szavai úgy hatnak, mintha alkoholt öntött volna egy friss sebre. Tovább dolgozik a routeren, én pedig hallgatok.

Mert én tetszem neked, te viszont nekem nem.

Olyan egyszerűen, olyan őszintén mondta. Ha nem érez semmit, akkor miért csókolta meg a nyakam a temetőben?

Ne foglalkozz a szavaival, Raquel, ne hagyd, hogy hassanak rád.

Mi van? Megsértettem az érzéseid?

Pfff, kérlek! Dehogy! – nyelem vissza összetört szívem. – Csak csináld már meg a wifit, hogy visszamehessek aludni.

Egy szót sem szól, én is csak nézem, ahogy dolgozik. Még mindig olyan valószerűtlennek tűnik, hogy itt van, ilyen közel: látom az arca minden részletét, a selymes, tökéletes, pattanások nélküli bőrét. Néha olyan igazságtalan az élet, Aresnek mindene megvan: egészség, pénz, ügyesség, intelligencia és szépség.

Kész – söpri le undorral a port a kezéről. – Néha ki kellene takarítanod a szobád.

Gúnyosan felnevetek.

Jaj, bocsásson meg, felség, hogy méltóságán aluli szobámba kellett lépnie.

A tisztaságnak semmi köze a pénzhez, lustaság.

Hagyd már. Nincs időm takarítani. A nyári munka, az alvás, az evés, a leselkedés mellett…

A szám elé kapom a kezem. Miért mondtam ezt? Miért?

Ares szélesen elmosolyodik, szemében gúnyos fény villan.

Időrabló, hogy leskelődsz utánam, igaz?

Pislogni kezdek.

Nem, nem ezt akartam mondani.

Ares még mindig térdelve közelebb hajol hozzám, hátrahúzódom a kis székemen. Mélykék szeme az enyémbe fúródik, olyan közel jön, hogy szét kell nyitnom a térdem, hogy elférjen. Csak néhány centi választja el az arcát az enyémtől.

Mit csinálsz?

Nem felel, egyszerűen csak a szék karfájára teszi a kezét, a derekam két oldalán. Érzem az izmos testéből áradó meleget. Túlságosan közel vagyunk. Olyan átható a pillantása, hogy
a lélegzetem is elakad. Kíváncsi tekintetem az ajkára siklik, jól látom a piercingjét is.

A szeme az arcomról a mellemre téved, majd a széttárt lábamra, azután visszatér az arcomra. Csibészes mosoly ül ki nedves ajkára, melyet úgy szeretnék megízlelni. Újra súlyos és fülledt lesz körülöttünk a levegő.

Ares megfogja a kezem, és felteszi a székkarfára, hogy szabaddá tegye az utat. Egy pillanatra sem hagy el a tekintete, ahogy a térdem közé hajol.

Ares, mit csi…

Megcsókolja a térdem, levegő után kapkodok.

Akarod, hogy abbahagyjam? – a tekintete az enyémet keresi. Megrázom a fejem.

Nem.

Nedves csókokkal borítja a combom tövét, és végtelenül izgatónak látom, ahogy közben megfeszül a karja, a válla.
A tetoválása csak tovább szítja a vulkán tüzét, melyet a testemben ébreszt. Finom ajkai csókolják, nyalják, szívják a combom belsejének érzékeny bőrét. Megremeg a testem, a gyönyör kis hullámai futnak végig az idegpályáimon, lángra gyújtják az érzékeimet, elködösítik az agyam és az erkölcseim. Fekete haja csiklandozza meztelen combom.

Ares felnéz, ahogy megharapja a bőröm, mire kis nyögés száll fel az ajkamról. Kapkodom a levegőt, szerencsétlen szívem őrülten kalapál. Ares folytatja az ostromot, fel-le jár a combomon, támad, felfal a szája. Magától mozdul a csípőm, még többet akar, azt akarja, hogy valamivel feljebb érjenek az ajkai.

Lehunyom a szeme.

Ares – suttogom a nevét, és érzem, hogy a bőrömön mosolyra húzódik az ajka, de nem érdekel.

Kívánsz? – az ajka a lábam közé ér a sort fölött, érzem, hogy mindjárt szívrohamot kapok, csak bólintani bírok.

Azt akarom, hogy mondd ki.

Kívánlak.

Megáll.

Kinyitom a szemem, olyan közel van az arca az enyémhez, hogy érzem a leheletét az ajkamon, tekintete az enyémbe fúródik.

Az enyém leszel, Raquel.

És amilyen váratlanul jött a szobámba, olyan váratlanul távozik is.