A KLUB
– Üdvözlöm a McDonald’s-nél. Mit adhatok? – mondom a fülemre szerelt adóvevőbe.
– Két Happy Mealst és egy capuccinót kérek – susogja válaszul egy női hang.
Beütöm a rendelést a számítógépbe.
– Még valamit?
– Mást nem.
– Rendben, 7 dollár 25 cent lesz. Az ablaknál tud fizetni.
– Köszönöm.
Az ablakom elé hajt a kocsi, és a nő kinyújtja a kártyáját a fizetéshez. Udvariasan elköszönök, és reménykedem, hogy nem bukkan fel újabb jármű a drive-innben. Kimerültem. Bár szívesebben szolgálom ki azokat, akik a kocsijukban ülve, elvitelre rendelnek, mint hogy bent az étteremben dolgozzak. Megigazítom a McDonald’s M-jével hímzett sapkámat, és felsóhajtok. Még egy óra, míg lejár a műszakom, de már most ki tudnék ugrani az ablakon. Az érzékelő jelzi, hogy újabb kocsi érkezett. Szitkozódom magamban.
Ne jöjjenek már kajáért, lustaságok!
– Üdvözlöm a McDonald’s-nél. Mit adhatok?
Női nevetést hallok, azután valaki megköszörüli a torkát.
– Egy Raquelt kérnék elvitelre.
Szélesen elmosolyodom.
– Fáradjon a következő ablakhoz, kisasszony.
Pár pillanat, és Dani bukkan fel az ablakban, mindig tökéletes frizurájával, csinos napszemüvegben, teljes sminkben.
– Nem hiszem el, hogy itt töltöd az egész nyarat.
– Muszáj dolgoznom, te is tudod. Mit csinálsz itt?
– Azért jöttem, hogy elraboljalak.
– Csak egy óra múlva mehetek el.
Dani úgy mosolyog, mint az Alice csodaországban macskája.
– Az elrablás melyik részét nem érted? Azt a részét, hogy nem te akarod, és nem mondhatsz rá nemet?
– Nem mehetek el.
– Dehogynem.
Tiltakozásra nyitom a szám, amikor érzem, hogy valaki megáll mögöttem. Megfordulok, Gabriel az, az egyik munkatársam.
Sapkája alól előbukkan vöröses haja. Elragadtatva bámulja Danit.
Újra a legjobb barátnőm felé fordulok.
– Mi van?
– Gabriel vállalja a hátralévő órád.
A tekintetem Gabriel és Dani között jár.
– Miért tenné?
Dani megvonja a vállát.
– Megteszünk ezt-azt a barátainkért, igaz, Gabo?
Gabriel elragadtatott mosollyal bólogat:
– Persze.
Dani pillantása visszatér rám.
– Na jó, szedd össze a holmid, a parkolóban várlak. Mennünk kell.
Néhány perccel később kis hátizsákommal a vállamon behuppanok Dani mellé a kocsiba.
– El sem hiszem.
– Szuperklassz vagyok, tudom.
– Gabriel? Komolyan? Azt hittem, nem tetszenek neked a vörös hajúak.
– Ed Sheerean kedvéért meggondoltam magam.
– Mit csináltál?
– Megígértem neki, hogy elmegyek vele egy randira.
– Nem használhatod mindig a külsődet, hogy elérd, amit akarsz.
– Dehogynem.
– Hova megyünk? – sóhajtok fel.
– Természetesen az Insomniába.
Elkerekedik a szemem meglepetésemben. Az Insomnia a kisvárosunk népszerű klubja, péntek esténként Dani kedvenc szórakozóhelye. Én sosem jártam még ott, kiskorúak nem léphetnek be, de úgy tűnik, Dani erről teljesen megfeledkezett.