Vincze Erika:

 

Rózsaszín felhő

 

Szép nyári nap volt. A fák lombjai összehajoltak, ahogy lépdeltem hazafelé a parkon át nap sugarai pedig lágyan cirógatták az arcomat. Különleges volt ez a mai nap. Ma lettem tizennyolc éves! Hányszor eljátszottam már a gondolattal, hogy is fog telni ez a nap! Nem gondoltam nagy dolgokra. Egy kis otthoni ünneplésre a család és a legjobb barátaim társaságában. Aztán ahogy közeledett ez a nap kicsit aggódni kezdtem. Vajon most minden más lesz? Felnőtté lettem, de azzá is kell válnom? Mindenki ezt várja tőlem? Legyek meggondolt, alapos, kiszámítható, komoly hölgy? Ezt várja tőlem már mindenki amíg csak élek? Aztán hirtelen el is űztem eme gondolatokat, miért is kellene hirtelen megváltoznom? Elvégre a felnőttek se tökéletesek! Sőt! Ha csak anyámat nézem, aki tanárnő egy helyi iskolában és úgy próbálja nap mint nap a gyerekekkel megértetni a matematika fontosságát, mintha az lenne a világon a legfontosabb.

Nem tudom, sírjak-e vagy nevessek. Főleg akkor, amikor minden áron egyetemre akar küldeni. Ehhez pedig semmi kedvem. Alig vártam már, hogy leérettségizzek és keressek valami kis pénzt! Pénzt, hogy végre ne tőlük függjek! Lett is belőle patália, mikor bejelentettem, hogy eladónak állok a következő hónaptól a közeli Plázában.

-Micsoda szégyen? Mi akarsz Te lenni valamiféle plázacica? – kérdezte apám miközben felhúzott szemöldökkel végig mustrált, mint egy utcalányt. Nyilván azt gondolta rögtön kiteszem, mindenem, ami csak van!

Nehezen érti meg, hogy ez már rég nem az a világ, mikor ők fiatalok voltak. Mikor évekig udvaroltattak maguknak a lányok és csak utána jöhetett az esküvő, az összeköltözés! Egy mai lány már másként gondolkodik erről. Más elvárásokkal él és én pontosan tudtam, hogy én csakis ennek a kornak akarok megfelelni és semmi másnak.

Egy időre úgy tűnt elcsitult a vihar. Egy ruhákat áruló butikban helyezkedtem el. A főnökasszony egy igazi főnök volt. Mindig szigorúan ecsetelte, hogy mit is vár el tőlünk és hogy nem tűri a lazaságot, a hiányzást és a hazudozást. Mindig a vásárló az első és ezt soha semmi körülmények között nem szabad elfelejtenünk.

Az első pár hét a tapasztalás és a betanulás időszaka volt. Szerencsémre Évi kolléganőm igazi partner volt ebben. Olyan jóban lettünk, hogy sokszor már egymás közt kibeszéltük Sárát. Aztán jókat nevettünk és kuncogtunk a háta mögött.

Gyorsan teltek a hetek. A butikban mindig zajlott az élet. Voltak fura emberek. Idősödő hölgyek, akik elfelejtették, hogy az idő szép csendben múlik felettük és minden áron huszonévesnek akartak kinézni. Próbáltuk a helyes irányba terelgetni, ami a ruhaválasztást illeti, de sokszor megkaptuk, hogy ne okoskodjunk, tudják, hogy mit akarnak!

Aztán egyszer egy esős délután épp a záráshoz készültünk és belépett az ajtón egy magas, mély barna szemű fiatal ember, s én azon kaptam magam, hogy alig tudom levenni a szemem róla. Már csak akkor eszméltem, amikor ott állt közvetlenül előttem és a kezét nyújtva bemutatkozott:

-Szia! Héder Máté vagyok! Héder Sára fia! Édesanyám váratlanul bekerült a kórházba. Engem bízott meg azzal, hogy bejöjjek elmondani mi történt és itt legyek záráskor!

-Szia! Major Klári vagyok! Ő pedig a kolléganőm Kovács Évi.

Sosem mondta Sára, hogy ilyen helyes fia van! Minden esetre nekem leesett az állam tőle.

-Micsoda férfi! Sosem volt igazán ideálom, de ez a fiú megfogott. Hamar megbarátkoztunk. Sokat beszélgettünk. Kiderült, hogy jogot végzett az egyetemen és épp most helyezkedett el egy ügyvédi irodában. Sáráról kiderült otthon váratlanul rosszul lett és műteni kell hashártyagyulladással. Most jó pár hétig nem látjuk, Máté viszont gyakran fog jönni, mert a boltnak menni kell! Sára férje orvos, elég közkedvelt a városban. Nőgyógyász, remek orvosnak tartják. Talán egyszer láttam mióta itt dolgozom. Egy rövid időre bejött Sárához a butikba. Elegáns, visszafogott és nagyon udvarias volt. Nem igazán értettem, hogy jöhetett össze Sárával, aki inkább kimért és amolyan jégkirálynőként jár-kel, mintha egy lépéssel lebegne a föld felett.

A következő pár hétben azon kaptam magam, hogy alig várom a délutánokat, mikor Máté végre belép az ajtón! Aztán a munka mellett elkezdődtek a beszélgetések, amelyek rendszerint jó kis nevetésekből, cinkos mosolyokból és egyre több bókból állt Máté részéről. Szép lassan egyértelművé vált, hogy szinte vibrál a levegő, mikor együtt vagyunk.

Évi meg is jegyezte, hogy: - Ti még összejöttük! Ilyenkor mindig leintettem, ne viccelj, én is egy ügyvédjelölt? Ugyan, minden ujjára akad egy, nem is veszem komolyan!

Képes voltam még magamat is ezzel ámítani! Holott pontosan éreztem minden felém áradó jelzést és tudtam, hogy egyre jobban haladok arrafelé, hogy beleszeressek!

Otthon észrevették, hogy sokkal vidámabb vagyok. Apám meg is jegyezte, hogy milyen jót tesz nekem egy kis munka! Anyám pedig egyik délután leültetett a nappaliba, egyenesen nekem szegezte a kérdést:

-Nem vagy Te véletlenül szerelmes?

-Micsoda! Na, de Anya! - Hogy képzeled! Én meg a szerelem, ráérek arra még! Mégis miből gondolsz ilyeneket rólam?

-Olyan más vagy lányom! Csak úgy csillog a szemed, amikor Sára fiáról beszélsz! Sosem láttalak még ilyennek!

-Nem baj anyukám, biztos attól lettem ilyen, hogy változom! Tudod felnőtt lettem.

Pár hét is eltelt, mikor Máté hirtelen azzal a kérdéssel állt előttem, hogy este nincs-e kedvem vele moziba tartani? Mit mondhattam volna válaszul, rögtön igent mondtam. Tulajdonképpen alig vártam már, hogy megkérdezze.

Este izgatottan készülődtem a találkánkra. Egyik ruhát próbálgattam a másik után a tükör előtt, mikor hirtelen kinyílt az ajtó és anyám ott állt mosolyogva. Mindjárt levette, hogy mi a szitu. Aztán arról kezdett el papolni, hogy nagyon vigyázzak magamra és még véletlenül se adjam oda magam Máténak, mert nem tudhatom játszadozik-e velem ez a fiú vagy esetleg komolyabbak-e a szándékai?

-Anya! Ez csak egy randi! Moziba megyünk, ne akarj mindjárt férjhez adni kérlek!

Tudom a Te idődben ez más volt, mások voltak az elvárások! Ez már nem a kőkorszak! Ébresztő!

Végre sikerült kiválasztanom a megfelelő ruhát. Testhez simuló, mérsékelt dekoltázs és térd alatti hosszúsággal. Anyám megelégedésére, elvégre nem nézhet ki akárhogy a kicsi lánya.

Ahogy megállt a taxi a mozival szemben, rögtön észrevettem Mátét, ahogy a másik oldalon sétálgat. Ahogy meglátott széles mosollyal intett felém és mikor közelébe értem, éreztem, hogy egyre hevesebben ver az én kicsi szívem. Zakatol akár a vonat, s ahogy arcomra kaptam egy lágy puszit, szinte belevörösödtem. Nem is tudtam, hogy kellene erre reagálnom. Aztán zavartan a bejárat felé mutattam.

-Nem késünk el? – kérdeztem kissé megszeppent hangon.

-Dehogy! Még van időnk bőven!

Aztán beültünk a moziba. Egy akciófilmet néztünk meg. Tele fordulatokkal, izgalmakkal.

Az egyik résznél Máté odahajolt hozzám és gyengéden megérintette a kezem. Éreztem, ahogy lágyan beleolvad a keze a kezembe. Éreztem a szorítását, a belőle áradó melegséget. Onnantól kezdve már így néztük a filmet a végéig.

Amikor kijöttünk, még mindig fogta a kezem, s azon járt az eszem, csak el ne engedje!

-Látom, tetszett Neked is! –szólalt meg, ahogy kiléptünk az utca forgatagába.

-Igen! Ritkán nézek ilyen filmeket, de ezért érdemes volt beülni!

-Hogyan tovább? Mihez lenne kedved? – kérdezte Máté.

-Nem tudom, nem kellene hazamenni? – kérdeztem kissé gyámoltalanul, bár magam is meglepődtem saját kérdésemen.

-Korai még az idő! Nincs kedved beülni valahová vacsorázni?

-Még csak annyi az idő? – kérdeztem vissza. Tényleg olyan voltam, mint aki nem is a földön jár.

-Jó, nem bánom! Tudsz valami jó helyet ajánlani?

-Hogyne! Gyalog is megközelíthető. Itt van a következő sarkon.       

A hely, ahová beültünk, elegáns és előkelő volt. Meg is lepett, hogy mennyi vendég van. Mondjuk, nem is szoktam ilyen helyekre járni! Szerencsénkre volt egy üres asztal. Épp akkor vette le a pincér az egyikről a Foglalt táblát.

A vacsora remek volt és miután rendeltünk magunknak egy üveg bort a beszélgetés is szép lassan elmélyült közöttünk. Szerettem Mátét hallgatni. A gyerekkori nyaralásokról, az egyetemi évekről. Aztán egyszer csak engem is kérdezgetni kezdett.

-Te nem akartál sosem tovább tanulni?

- Anyám már az idén egyetemistának szeretett volna tudni! Én azonban elhatároztam, hogy adok még magamnak egy évet. Szeretnék úgy belevágni, hogy pontosan tudjam, mi az amivel egész életemben szeretnék foglalkozni. Lehet, mások már megérnek erre a középiskola végére, én még úgy gondoltam, addig dolgozom, pénzt keresek.

Közben pedig eldöntöm, hogy merre induljak. Tulajdonképpen érdekel a tanári állás, anyám is az, matematikát tanít. Viszont engem inkább érdekel az irodalom, a biológia, kémia. Érdekelnek az emberek. Már az is megfordult a fejemben, hogy gyógyítással foglalkozzam majd, de még van időm eldönteni, fiatal vagyok.

-Remek, ennek örülök! - mondta Máté és széles mosollyal nyugtázta válaszomat.

-Örülsz, hogy nem csak egy eladólány akarok maradni az életben?

-Dehogyis! Az is munka, értékelendő! Nem vágyik mindenki egyetemre, főiskolára! Ne érts félre, nem kedvelnélek kevésbé, ha most azt hallom, hogy Téged ez a munka érdekel! Látod, ha most már egyetemista lennél, lehet, nem is találkoztunk volna!

-Ez igaz! - mondtam kicsit megnyugodva.

-Ne haragudj, nagyon elszaladt az idő! Most már indulnék. – mondtam, miközben a táskámat markolásztam a kezemmel.

-Semmi gond, még úgyis rengeteg időnk van! Ha Te is úgy gondolod, hogy szívesen találkoznál még velem a bolton kívül is! - válaszolta Máté, miközben intett a pincérnek, hogy szeretné rendezni a számlát.

Taxival mentem haza. Máté igazi úriemberként viselkedett és elkísért. Aztán az autóból kiszállva lágyan átölelt és adott egy puszit az arcomra. Most ugyanazt a melegséget éreztem, mikor először fogta meg a kezemet.

-Akkor majd beszélünk Drága! - súgta a fülembe.

-Rendben! – mondtam és intette utána, ahogy a taxi elindult a házunk előtt.

Anyám még a tévét nézett. Láttam rajta, hogy legszívesebben felpattanna és mindenféle kérdéseket tenne fel, de apám intett neki és csak annyit talált kérdezni, hogy:

-Minden rendben Klára?

-Igen, anyukám! Kellemes este volt, ha ezt akartad kérdezni! – mondtam aztán besiettem a szobámba. Lehuppantam az ágyamra kabáttal, táskával és csak bámultam magam elé. Mátét láttam magam előtt rendületlenül. A szemét, a kezét, a mozdulatait. Éreztem, hogy ez valami egészen más érzés, amit valaha is fiú iránt éreztem. Ez már tényleg a SZERELEM!

Másnap Évi alig várta, hogy meséljek valamit a találkozónkról. Én azonban nem akartam részletekbe bocsátkozni, meg akartam magamnak tartani minden egyes percét. No, azért valami keveset meséltem, csak azért, hogy békén hagyjon!

-Te teljesen belezúgtál! Le se tagadhatod! – mondta épp, mikor nyílt az ajtó és belépett Sára a főnökasszony kissé lassan és sápadtan. Látszott rajta, hogy még nagyon nincs jól, de néhány hét elteltével muszáj volt benéznie a boltba, hogy minden rendben megy-e?

-Mi újság lányok? Megjött az újabb rendelés? Hova pakoltátok? Jó látható helyen?

Én meg azon kaptam magam, hogy nem is figyelek rá, hanem azon gondolkodom, most akkor Máté nem is jön többé? Minden, ami köztünk elkezdődött csupán csak valami kis flört volt a részéről?

-Legalább a fiamat is megismertétek! Viszont, hogy most már egyre jobban vagyok, ő végre foglalkozhat teljes erőbedobással az ügyvédi karrierjével! Remek ügyvéd lesz, meg vagyok győződve róla! – mondta, aztán némi papírmunkával elviharzott a másik helyiségbe.

Ott álltam döbbenten. Olyan bánat ült a lelkemre, hogy azt el se tudom mondani! Arra tudtam csak gondolni, hogy ennyi volt és vége!

-Mi van Veled? – kérdezte Évi, ahogy csipkedte a karom, mint aki arra vár, hogy ébredjek már fel csipkerózsika álmomból!

-Semmi, semmi! - próbáltam visszatérni a jelenbe, de azért éreztem, hogy ez csak nem sikerül annyira, mint ahogy szerettem volna!

-Megijedtél, hogy elveszíted? Figyelj! Az a fiú úgy néz Rád, az nem hagy Téged olyan könnyen el! Nem jön ide mostanában! Ezt csak az anyja mondja! Ne törődj vele! Ha fontos vagy neki, jelentkezni fog!

-Nem fog, érzem! Minek mentem el vele randizni! Hogy is gondolhattam volna, hogy komolyan akar engem?

-Ne viccelj! Ha komolytalan lenne, akkor már az első alkalommal az ágyába akart volna cipelni!

-Gondolod? – kérdeztem vissza, aztán már a választ nem is értettem, mert hirtelen megcsörrent a telefonom.

-Hello! Szia Drága! Máté vagyok!

-Szia! Klári! Mi újság?

-Anyám már ott van Nálatok?

-Igen, most érkezett és mondta, hogy most már Te nem fogsz jönni!

-A bolt ügyei miatt nem, de természetesen Hozzád bármikor, ha nem bánod!

-Ne viccelj! Szívesen látunk!

- Egy újabb randi?

-Van már valami konkrét terved? - kérdeztem vissza.

- Majd találkozunk és együtt kitaláljuk! Este zárásra odamegyek!

-Oké! Rendben!

-Na látod! Ezért kellett annyira izgulnod? Már megint egy újabb randi!

-Szerinted elmondta az anyukájának, hogy velem találkozgat?

-Nem tudom, nem hiszem. Elvégre még a kezdet kezdetén vagytok, de ha idejön érted, akkor biztosan meg fogja tudni!

Alig vártam, hogy múljanak a napok. Nem volt perc, hogy ne gondoljak rá! Istenem! Olyan jó érzés szerelmesnek lenni!

Anyám próbált ezt-azt kiszedni belőlem. Valami keveset muszáj volt neki mondanom, mert különben nem hagyna békén!

-Ügyvédjelölt! Ez igen! Ilyen fiút tudnék elképzelni melletted! – mondta elégedetten.

-Anya! Kérlek szépen! Még alig ismerjük egymást! Ugye nem mondod, hogy számodra az a megnyugtató, hogy ügyvédnek készül! Ha egy eladó fiú lenne, akkor szóba se állhatnék vele?

-Jaj, kislányom! Te se akarsz mindig eladó maradni! Jövőre egyetemre mész! Remélem nem gondoltad meg magad!

-Most inkább nem mondok rá semmit! - mondtam idegesen és bementem a szobámba.

Hallottam még, hogy apám zsörtölődik anyámmal, miért kell a lány életébe beleszólni, felnőtt. Tudja, hogy mit csinál, ő megbízik bennem! Drága Apám! Ő mindig olyan higgadt, előrelátó! Ő legalább olyannak szeret, amilyen vagyok! Én is ilyen szeretnék majd lenni egyszer, ha gyerekem lesz!

Középiskolai osztálytársam hívott, hogy menjek el hétvégén hozzájuk egy buliba. Ica aranyos lány. Kicsit nagyszájú és szereti bolondítani a fiúkat. A szülei vidéken lesznek, így otthon rendez egy bulit. A szülők tudnak róla, nem az első eset, hogy a lányuk vendégeket hív.

Az én szüleim nem engednék meg, az egyszer biztos. Nem találják helyesnek. Kicsit régimódiak, de azért szeretem őket! Elvégre mindig a legjobbat akarják nekem, s hogy aggódnak, azon se lehet csodálkozni! Annyi rosszat hallani ebben a világban. Mindenféle szerekkel elkábítják a lányokat. Elég egy italba rejtett kábítószer és már meg is van a baj! Gondoltam, hogy nem fognak örülni a hétvégi buliért, de mikor mondtam, hogy megkérem Mátét is, hogy tartson velem, anyám és apám úgy látta jó kezekbe leszek.

Szerencsémre Máté beleegyezett a hétvégi közös programunkba és mielőtt elindultunk volna, ideje volt bemutatnom a szüleimnek! Nem volt ellenére, sőt apámmal elég jó megtalálták a hangot. Anyám arcán csak azt láttam nehezményezi, hogy nem sokat jutott szóhoz.

-Akkor vigyázzon a lányomra! - veregette meg a vállát apám az ajtóban.