São Paulo, Vila Madalena, Brazília
Ricardo da Silvát nem érdekelte a szex, nem volt barátnője, nem olvasott könyveket, nem volt vallásos, alig voltak barátai, nem sportolt, nem nézett ki jól, nem szeretett táncolni, nem hallgatott zenét, nem érdekelte a politika, nem érdekelték az autók, nem érdekelte a pénz, a hírnév, a művészet, a gazdaság, a filmek, a divat – a harminckét éves Ricardo da Silva életében mindössze egyetlen szenvedély létezett: a főzés.
Ricardo da Silva. Alacsony, kissé testes. Diplomata szülők, Kínában töltött gyermekkor. És amióta csak az eszét tudta, soha nem akart semmi más lenni, csakis szakács.
Álmában sem gondolta volna, hogy egy napon meg kell mentenie a világot.
Az emberiség története harmadik évezredének
harmadik évtizede
A 2020 és 2030 közötti tíz év volt a mindent eldöntő évtized. Az emberiség még soha nem állt ilyen mindent eldöntő sorsforduló előtt. Néhány százezer évvel korábban kicsi, védtelen, félős emlősállatként kezdte a pályáját, s emelkedett mára a Föld urává. A harmadik évezred kezdetére hatalma érinthetetlennek tűnt – ami azonban tévedés volt.
A globalizáció nem volt új jelenség. Már legalább fél évezrede kezdetét vette, amikor meghódították, majd felosztották a spanyolok és a portugálok között a tengereket és a kontinenseket. Ilyen rendszerszintű hálózatba azonban, mint most, még soha nem szerveződtek a bolygón zajló folyamatok. Még soha nem fordult elő, hogy a bolygó egyik felén történtek ilyen közvetlen hatást gyakoroltak volna látszatra nagyon-nagyon messzi régiókra, országokra, akár egy másik földrészre.
A klímakatasztrófa nem ismert országhatárokat, politikai autonómiát, ideológiákat.
A Klíma Világtanács 2018. évi jelentése szerint a Föld 2100-ig még akkor is körülbelül 3,2 fokkal melegedne, ha minden kormány elfogadná és betartaná a párizsi egyezményben foglalt intézkedéseket. 2019-ben azonban még egyetlen ipari ország sem tartott ott, hogy akár csak meg is közelítse a kitűzött klímacélokat. Márpedig a háromfokos felmelegedés már nagyvárosok víz alá kerülésével járna. Elsüllyedne Sanghaj, Miami, Hongkong. Az erdőtüzek hatszor annyi erdőt pusztítanának el az Egyesült Államokban.
Az ENSZ pesszimista – vagy talán realista – tanulmánya szerint, ha a Föld 2100-ig nyolc fokkal melegedne, a következményeket már elképzelni is alig lehet. Tűzviharok semmisítenék meg az erdőket. A világ összes városának kétharmadát elöntené az áradás. Trópusi betegségek pusztítanának. Az Északi-sark permafroszt talaja, amely pillanatnyilag a becslések szerint még 1,8 billió tonna szenet köt meg, felolvadna, a szén-dioxid az atmoszférába kerülne, s még tovább forrósítaná a Földet. A sarkvidéki jégtakarók egyre gyorsabban olvadnának, az óceánok vízszintje a becslések szerint 1,2–2,4 méterrel emelkedne. Banglades elsüllyedne, a Szent Márk-székesegyház elsüllyedne, a Fehér Ház eltűnne, a kínai Shenzhen városát a maga több mint tizenkétmillió lakójával elöntené az árvíz.
Az élelmiszer-termelés akadozni kezdene, éhínséget és háborúkat kiváltva. Az édesvíztartalék szűkössé válna, olyannyira, amilyet még elképzelni sem mert eddig senki.
A forróbb, szárazabb világban pedig villámgyorsan terjedne az agresszió, megszaporodnának a konfliktusok.
Itt-ott persze biztosan lennének emberek, akik túlélik. De milyen körülmények között? Milyen science-fiction disztópiában kellene élniük? A civilizációk a maguk szépségével, az értelembe és a jövőbe vetett hitükkel együtt eltűnnének.
A huszonegyedik század elején reneszánszát élte a vallásosság, elsősorban az iszlám nyomán, sajnos elvakult megjelenési formájában, iszlamista terrorként is. Összességében azonban, bár az értelem nyilvánvalóan az ateista gondolkodás mellett állt, úgy tűnt, egyre erősödik a vágy egy isten után. Egy isten után, aki beavatkozik, és a maga hatalmas, isteni autoritásában elmagyarázza az embereknek, mit és hogyan kell tenniük.
Ez az isten azonban nem mutatkozott, legalábbis nem szállt alá az égből, hogy megakadályozza a klímakatasztrófát.
Az isten utáni legnagyobb erőt a világhatalmak képviselték a bolygón: Kína, Oroszország, az Amerikai Egyesült Államok. A hatalom az államapparátusokban összpontosult – összességében néhány száz férfi és néhány nő döntött a teremtés sorsáról.
* * *
A jövő elé félve és borzadva néző emberek között pedig voltak, akik úgy gondolták, a szuperhatalmak szövetsége az egyetlen, amely még megállíthatja a végzetet.