Az Orosz Föderáció elnökének dácsája Novo-Ogarjovóban, a Moszkva melletti Ogyincovszkij kerületben
– Nincsenek jó híreim, barátaim – mondta Szecsin. – Újabb hibákat fedeztünk fel. Csak az elmúlt héten huszonhét esetet találtunk, mind új rés és repedés a vezetékek mentén. Két helyen lakótömbök is összeomlottak.
Igor Ivanovics Szecsin, a Rosznyefty igazgatótanácsának elnöke körbehordozta pillantását az egybegyűlteken. Először Alekszej Boriszovics Millerre nézett, aztán Gerhard Schröderre, végül Vlagyimir Putyinra.
Kint napok óta havazott, egy hóeke csak nemrégiben tudta megtisztítani a dácsához vezető utat. A bejárattól jobbra és balra hatalmas hóhegyek tornyosultak. A kandallós szoba ablakából máskor látni lehetett a garázs előtt dohányzó, főnökeikre váró sofőröket, most azonban túl sűrű volt a havazás, öt méterre sem lehetett ellátni. Nehéz volt elképzelni, hogy elmaradó telek miatt kellene aggódniuk.
Putyin hallgatott. A kandalló tüzébe nézett. A dácsája egy udvarház volt konferenciatermekkel, melléképületekkel, sportcsarnokkal, két konyhával, egy tévéstúdióval, valamint egy bunkerrel, három szinttel a föld alatt. A kandallós szoba is csak a fényképeken festett otthonosan: ott, ahol általában a házi fényképész állt, a szoba teljesen dísztelen volt.
Putyin felpillantott.
– Még több pocsék hír? – kérdezte.
Miller kihúzta magát.
– A berendezéseink és a vezetékeink negyvenöt százaléka a veszélyeztetett területeken helyezkedik el.
Ha a talaj továbbra is ilyen gyorsan és mélyen olvad, Miller Gazpromjának egész infrastruktúrája veszélybe kerül. A gázhidrátok néha be is gyulladtak a jégdombok alatt, és senki nem tudta megmondani, hol és mikor kerülhet sor a következő robbanásra. A helyzet súlyos volt. Nagyon súlyos.
Hozzájárultak a szibériai erdőtüzek is: több és nagyobb tűz, mint amit valaha feljegyeztek. A tüzek pedig tovább gyorsították a talaj olvadását, aminek a következménye több metán volt, ismét csak gyorsítva a klímaváltozást. A prognózist eddig is ismerték – de az, amilyen elsöprő erővel váltak valóra a jóslatok, és hogy Oroszország lehet a klímaváltozás egyik első áldozata, mindent megváltoztatott.
Mindannyian tudták, hogy nem mehet így tovább.
A havazás nem állt el. Késő délután, amikor már teljesen sötét volt, a kis, nem hivatalos találkozó véget ért. A sofőrök a szürke havazásban manővereztek autóikkal. Miller és Szecsin eltűnt a kavargó hótömeg mögött. Schröder, mielőtt elköszönt volna, a táskájába nyúlt, és egy könyvet vett elő.
– Ezt még oda akartam adni neked – mondta.
Putyin összehúzta a szemöldökét.
– Tudod, hogy nincs időm olvasni. Mostanában meg végképp nincs.
– Azt hittem, gyakorolni akarod a németet, hogy ne felejtsd el – felelte Schröder.
– Hm – válaszolta Putyin.
– Nem kell az egészet elolvasnod – mondta Schröder. – Megjelöltem három oldalt. Polipfélékről szól. Bostonban.
Putyin átvette a könyvet. A tekintetében gúny csillant.
– Polipfélék. Vagy úgy.
– Meg fogod érteni – mondta Schröder, és elindult a kocsija felé.
Putyin felemelte a kezét, integetett, aztán visszament a dácsájába, és kinyitotta a könyvet.