img3.png

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy feneketlen kút. Honnan tudjuk, hogy feneketlen volt? Hát onnan, hogy megmérték. Miért mérték meg? A király parancsára. És hogy a király miért mérette meg a kutat? Figyeljetek, elmesélem.

A feneketlen kút egy király kertjének legtávolabbi sarkában állt. Benőtte a gaz és a bozót, és mindenki elfeledkezett róla… egészen addig, amíg egy napon a király arra nem talált sétálni. Ha már arra sétált, meg is állt a kút mellett, és ha már megállt, fölé is hajolt, hogy lássa, milyen mély lehet. Ahogy pedig a király a kút fölé hajolt, lecsúszott az ujjáról a legkedvesebb, legértékesebb gyűrűje, és beleesett a kútba.

Hívatta a király rögtön a szolgáit, hozzanak létrát, fáklyát, kötelet, és szálljanak alá a sötétbe. De hiába kerestek, hiába kutattak, hiába eresztettek egyre hosszabb és hosszabb köteleket a kútba, még az alját sem lelték, nemhogy a gyűrűt. A király dühöngött, toporzékolt. Különleges gyűrű volt az ő gyűrűje, három drágakő ragyogott benne. A királynak ugyanis, tudjátok meg, három szépséges lánya volt, és a gyűrűt azért készíttette, hogy mindig és mindenhol a három lányára emlékeztesse őt: a kék szemű legidősebbre, a fekete szemű középsőre és a zöld szemű legkisebbre.

A három királykisasszony három anyától született, de egy volt az apjuk, aki egyformán szerette mind a hármukat. Amikor a király először házasodott meg, egy szépséges tündérkirálynőt vett feleségül. Gyermekük született, és boldogan éltek, amíg el nem jött az ideje, hogy a tündérek elvonuljanak az emberi világból, és más, békésebb helyre költözzenek. A királynő is búcsút mondott a férjének meg a lányának, és elment az alattvalóival, fel a csillagos égbe. Nem sokkal később a király ismét megházasodott. Másodjára egy tudós asszonyt vett feleségül, aki ismerte a fák, növények titkait, és bölcs tanácsokkal segítette a férje munkáját. Neki is született gyermeke, a második királykisasszony. Igen ám, de látva a királyné tudományát, az udvari emberek pusmogni kezdtek, hogy boszorkányságot űz, az ördöggel cimborál. Eleinte senki sem hallgatott a pletykákra, de ahogy a pusmogók egyre hangosabbak lettek, a tudós asszony belátta, hogy nincs maradása a királyi udvarban. Hogy a lánya békében nevelkedhessen, ő is elbúcsúzott a férjétől és a gyermekétől, és elutazott messzi földre. Magával vitte a tudományát. Amikor a király harmadjára megházasodott, egy olyan lányt vett feleségül, aki nem volt se tündér, se tudós, csupán egy jószívű, halandó asszony. Tőle született a harmadik lánya. Hogy soha ne feledkezzen meg a három feleségéről és a három lányáról, gyűrűt készíttetett, és három követ foglaltatott bele. A három lánya mellett ez volt a negyedik legnagyobb kincse a világon; ezért kívánta olyan erősen, hogy megkerüljön.

Ahogy a király tanácstalanul állt a kútnál, egyszerre csak megjelent mellette egy idegen. Magas volt, titokzatos tekintetű és jólöltözött.

– Felséges királyom, én felhozom a kútból a gyűrűt, ha nekem adja a legidősebb leányát feleségül! Nem kell nekem se jutalom, se fele királyság, csak éppen ő.

A király meglepődött a kérésen, de annyira bántotta, hogy elveszett a kedvenc gyűrűje, hogy rábólintott a dologra.

– Rendben van, fiam, próbáld meg!

– Felség, mielőtt leereszkedem, hívassa a lányát, adjon nekem egy csókot az útra. Hátha nem is térek vissza a kútból!

A király gondolta, hogy ez ugyan nem nagy dolog. Tapsolt egyet, szólította a legidősebb lányát a palotából.

– Juliska, gyere le!

Jött is a királylány, nyitotta az ajtót, de úgy megtorpant a küszöbön, mintha villám sújtotta volna.

– Édesapám! Mit keres ez az idegen a kertünkben?

– Azért jött, hogy a gyűrűmet visszahozza. Adj neki egy csókot, mielőtt alászáll a kútba!

– Dehogy adok! – toppantott a királykisasszony. – Hiszen ez maga az ördögök királya!

– Miket beszélsz, lányom?

– Édesapám, elfelejtette talán, hogy az én édesanyám tündérleány volt? A tündérek mindent látnak. Én is belelátok annak a szívébe, aki csak előttem áll, és ennek itt olyan fekete a szíve, mint a legfeketébb éjszaka. Én ugyan meg nem csókolom!

Azzal a királykisasszony sarkon fordult, és visszament a palotába.

– Ha a legidősebb nem csókol meg, elfogadom a középsőt is – mondta az idegen. A király tapsolt egyet.

– Mariska, gyere le!

Jött is a királykisasszony, kilépett az ajtón, de ott rögtön megtorpant, és akkorát sikoltott, hogy meghasadt tőle a palota fala.

– Édesapám! Mit keres az ördögök királya a kertünkben?

– Hát te meg honnan tudod azt, hogy ő kicsoda?

– Édesapám, elfelejtette, hogy az én édesanyám tudós asszony volt? Messziről megismerem a kénkő szagát!

– Bánom is én, ha kénkőszaga van, azért gyere, adj neki egy csókot, különben nem hozza vissza a gyűrűmet a kútból!

– Dehogy adok! – toppantott a királykisasszony, azzal sarkon fordult, és visszament a palotába.

– Ha a középső nem csókol meg, jó lesz a legkisebb is – vont vállat erre az idegen. A király tapsolt egyet, és hívta a legkisebb lányát.

– Anica, gyere le!

A harmadik királykisasszony édesanyja halandó asszony volt, mindenféle varázslatos tudás nélkül; ráadásul a leány egy kicsit rövidlátó volt, meg egy kicsit süket is. De hiába remélte a király, hogy ő majd csókot ad az idegennek, mert amint a lány kifordult a palotából, rögvest megtorpant a küszöbön.

– Édesapám! Mit keres itt az ördögök királya?

– Hát te, szerencsétlen, honnan tudnád, hogy kicsoda?

– Édesapám, hát patái vannak!

Akkor nézte a király az idegen lábát, és tényleg lópatája volt, mint az ördögnek. De akkorra már kijött az öreg király is a béketűrésből.

– Nem bánom, ha ő maga az ördögök királya, akkor is adj neki egy csókot, különben nem hozza vissza a gyűrűmet!

A legkisebb királylány is toppantott egyet.

– Édesapám, ha annyira kell magának az a gyűrű, akkor csókolgassa az ördögöt maga!

Azzal sarkon fordult, visszament a palotába, és bevágta maga mögött az ajtót, hogy csak úgy csattant.

Ránézett a király az ördögre. Az ördög is ránézett a királyra. A király nagyon szerette volna visszakapni a gyűrűjét… így hát odahajolt, és adott az ördögnek egy cuppanós csókot. Amint a csók elcsattant, az ördög lebukott a kút mélyére, és annyi idő alatt, míg mi a mesében idáig eljutottunk, már hozta is vissza a király gyűrűjét.

– Most pedig, felség, kéretem a legkisebb lányát jutalmul. Az ígéret szép szó!

A király beüzent a palotába, hogy Anica jöjjön ki. Anica visszaüzent, hogy ha az apja beszélni akar vele, jöjjön be ő. Be is ment a király, megmászta a csigalépcsőt a legmagasabb torony legmagasabb szobájáig, ahol a lányai laktak. Hát, amint benyitott az ajtón, látta, hogy a szoba közepén nyitott koporsó van letéve, abban fekszik a legkisebb lánya kiterítve.

– Édesapám, ha az ördögök királyához kell feleségül mennem, akkor inkább itt rögtön meghalok!

– Miféle dolog ez? – döbbent meg a király, de erre előállt Mariska.

– És az miféle dolog, édesapám, hogy az egyik lányát akarja eladni azért a gyűrűért? Hát nem azért csináltatta a gyűrűt, hogy ránk emlékeztesse mindig és mindenhol? Melyik a nagyobb kincs, mi hárman vagy a gyűrű?

– Különben ez nem is az igazi gyűrű! – szólt közbe Juliska. – Nézze, apánk, benne van a három kő, de nem a jó sorrendben!

Megnézte a király közelebbről a gyűrűt, és látta, hogy a lányának igaza van. Borzasztóan elszégyellte magát. A gyűrűt kihajította az ablakon, a szívére ölelte a lányait, és bocsánatot kért tőlük.

Amíg a király a lányaival beszélgetett, a torony alatt a kertben egy fiatal katona éppen békákra vadászott. Lőtt is egy szép kövéret, és vitte a konyhára, hogy süssék meg neki – a békacomb akkoriban ínyencfalatnak számított. Ahogy a szakács felvágta a békát, hát a béka gyomrából kifordult a király háromköves gyűrűje. A katona fogta, megmosta, szaladt fel vele a toronyba, és berontott az ajtón.

– Felséges királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom, megvan az elveszett gyűrű!

Megörült a király a gyűrűnek – majdnem annyira, mint amennyire megörült a legkisebb lánya a daliás katonának. Anica ki is ugrott rögtön a koporsóból, és a délceg legénnyel egymásra mosolyogtak; látszott rajtuk, hogy nem most mosolyognak egymásra először. A király szeme felcsillant.

– Na, fiam, jutalom jár neked, amiért visszahoztad a gyűrűmet. Szeretnéd-e a legkisebb lányomat feleségül, ha ő is elfogad téged?

– Szeretném én, felség, de hát én csak egy szegény katona vagyok. Hogyan vehetnék feleségül egy királykisasszonyt?

– Ha csak ezen múlik, odaadom hozzá a királyságom harmadát is. Akkor te már nem közkatona leszel, hanem herceg. Ezt már csak nem utasítod vissza?

A katona nem utasította vissza; Anica még annyira se. Rögtön meg is tartották az esküvőt, és utána nagy lakodalmat csaptak. Ahogy mulattak, táncoltak, énekeltek, egyszerre csak váratlan vendég toppant be a lakodalomba: az ördögök királya. Ő ugyanis órák óta ott állt a feneketlen kút mellett, és várta, hogy a király hozza a legkisebb lányát. Amikor meghallotta a zenét, azt hitte, az ő lakodalmukra készülődnek a palotában. Látva, hogy Anica egy katona felesége lett, éktelen haragra gerjedt.

– Az a leány az én menyasszonyom! Nekem ígérték! – ordította, és megpróbálta magával rángatni a királylányt. Felugrott erre a katona az asztaltól, kivonta a kardját, és úgy elverte az ördögök királyát, hogy az a kertbe menekült előle. Ott aztán a katona belehajította az ördögöt a kútba. Első hercegi parancsa az volt, hogy temessék be a kutat kővel, téglával, földdel, hogy onnan soha többé semmi ne tudjon kijönni onnan a napvilágra.

A betemetett kút talán azóta is ott van, egy elfeledett palota kertjének elfeledett sarkában. Senki sem tudja, hol. Azt tudjuk csak, hogy a király, a három királylány és a katonából lett herceg mind boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

img4.png