A koponyák megnyugtatták.
Még mindig különös izgalom töltötte el, akárhányszor visszagondolt arra az ócska kalózos filmre, amit gyerekkorában látott az anyja tévéjén a mosókonyhában. Öt- vagy hatéves lehetett, de a hajó tetején lobogó zászló örökre bevésődött az emlékezetébe. A lábszárcsontok nem érdekelték, ám a koponya fehérsége, a sötéten ásító szemgödrök és a rémisztő fogak azonnal elbűvölték.
Később megpróbálta lerajzolni, de hamar rájött, hogy a vonalak kifognak rajta, és csak silány utánzatát tudja produkálni annak, amit elképzelt. Annak ellenére, hogy nem tűnt bonyolultnak, képtelen volt arra, hogy megfelelően ábrázolja a valóságot. Először dühös lett, de aztán rádöbbent, hogy a rajzolással csak elfecsérli az idejét.
Igazi koponyát kell látnia.
A macska vergődése, fülsértő nyávogása és a bőre alól ömlő vér szaga undorral töltötte el, és majdnem elhányta magát, de amikor a koponyacsont előbukkant a hús alól, határtalan eufória töltötte el. Magánkívül, egyfajta bódulatban fejtette le az állat bőrét, de hamar rá kellett jönnie, hogy még sok tennivalója van, ha azt a letisztult koponyát szeretné a kezében tartani, amire vágyakozott.
Le kell választani a gerincről, ki kell vájni a szemet, el kell távolítani az agyat, és valahogy ki kell szedni az orr- és szájüreg porcokkal teli, húsos részeit.
Sok munkába és időbe telt, hiszen nemcsak az állat testével kellett megküzdenie, de arra is ügyelnie kellett, nehogy észrevegyék. Az apja szíjat hasított volna a hátából, ha megtudja, mit csinál a fészer hátuljában.
A végeredménnyel nem volt elégedett.
A macska koponyáját megsértette a késsel közben, de nem emiatt volt csalódott. Bár tudta, hogy az állat koponyája más formájú lesz, de a csapott tető, a hatalmas szemüreg és a szimmetriát megbontó, kilógó fog láttán nem érezte azt a mélyről jövő, zsigeri boldogságot, amit elképzelt.
A sötét deszkák között, a poros földön döntötte el, hogy szereznie kell egy igazi koponyát.
Egy emberét.
Valakiét.
Habár korábban még csak halványan érzett hasonlót, a gondolatra, hogy ezt a valakit akár ismerheti is, megbizsergett az ágyéka.
Egy ismerős, egy barát vagy akár egy családtag koponyája.
Felnyögött egy sok-sok évvel ezelőtti emlék hatására.
Kinyitotta a szemét, és hangtalanul felállt a fotelből. A félhomályos helyiséget a sarkokba állított, alulról felfelé világító lámpák hosszú, groteszk árnyékokkal töltötték meg. Végigsétált az északi fal mellett, és megállt az egymás alá csavarozott polcok előtt.
Mosolyogva nyújtotta ki a karját, de a mozdulatot megakasztotta az egész helyiséget megmozgató finom remegés.
Megvárta, amíg a szerelvény elhalad fölötte, és csak utána helyezte a tenyerét a koponyára.
Egyszerre érzett szexuális izgalmat és vallásos áhítatot, ahogy bőre a lecsupaszított, fehérre főzött csonthoz ért.
Néhány pillanatig hagyta, hogy az extázis csendes, ám annál erősebb energiái áramoljanak a testében. Érezte, ahogy kirázza a hideg, és a szőr feláll a karján.
Tudta, hogy a közhiedelemmel ellentétben a koponyák nemcsak a halál jelképei, hanem az öröklét és az újjászületés szimbólumai is.
Talán ezért választották őt annak idején.
Szeretetteljesen nézett végig a polcokon.
Tizenhárom koponya.
Tizenhárom mámorító, szívszorító emlék.
Tizenhárom újjászületés.
Hirtelen mintha valami mást is érzett volna.
Félrebillentett fejjel tanulmányozta a lámpák fényében fenségesen trónoló csontokat, és megvizsgálta a lelkében ébredező, ismerős gondolatfoszlányokat.
Vágy.
Boldogság.
Sürgetés.
Öröklét.
Halál.
Talán itt az ideje, hogy beszerezze a következő koponyát.