Brielle

 

Négy évvel később

– Szia Erica – intek a pult felé, amikor belépek a vintage ruhaboltba, ahova már negyedik éve járok folyamatosan.

Jól van, inkább bepördülök, mint egy búgócsiga.

Elég sokat besegítettem itt, és több munkát is elvállaltam, amikor két képzést is végigcsináltam az elmúlt években.

Egy képzőművészeti gyorstalpalót, és egy zeneszerzői kurzust.

Sajnos csak idén jutottam el arra a szintre, hogy eldöntsem, mit szeretnék tanulni, így az elmúlt évek inkább arról szóltak, hogy gondolkodtam. Na meg kezelésre jártam Mrs. Jenkins-hez. Hiába nem vagyok már folyamatos vendége, azért tartjuk a kapcsolatot, és amikor először rászántam magam, hogy fellépjek a kávéházban, az első sorban ült, és meghallgatta.

Mondanám, hogy fogalma sem volt arról, mennyit jelent ez nekem, de ez hazugság. Ő ezt nagyon jól tudta, ezért jött el hívatlanul, és kellett a végén bekönyörögnöm a biztonsági őrnél, mivel nem foglalt helyet…

Azóta mindig mindenért hálát mutatok, és igyekszem éreztetni másokkal, mennyire fontosak nekem. Ma már a zárkózottság jelentése és az Én, elképesztően különböző fogalom.

A hátsó részhez veszem az irányt, amikor Erica feltűnik a függöny mögött.

– Szia, kiscsillag – vigyorodik el. – Megint pénzt költünk?

– Csak körbenézek – mosolygok rá ártatlanul, de mindketten tudjuk, hogy mi lesz a vége.

Az a baj, hogy a vintage boltoknak megvan az a varázsa, hogy képes úgy magába szippantani, mint egy tornádó, aztán átkerülsz egy varázslatos világba, mint Dorothy, de onnan nem akarsz aztán visszajönni többet anélkül, hogy hajléktalanra ne vásárolnád magad.

Erica szőkésbarna haja a szokásához híven, most is göndör fürtökben omlik a vállaira, amit imádok. Miatta hagytam én is vad hullámaimat szabadon. Régen mindig vasaltam, mert minden ember a környezetemben elhitette velem, hogy sokkal jobban illik hozzám. Nyilván ők jobban tudták, mint én.

Erica nagyon készséges volt, mert felírta nekem a hajápolókat, amiket használ, aztán amikor a fodrászom is rábólintott, akkor bevetettem, és viszonylag hamar sikerült regenerálnom vele a „rugóimat”.

– Hogy vagy Erica? – kérdezem, amikor odalépek a letisztult, esztétikus stílusú ruhákhoz.

Most is egy indián mintás trapéz nadrág, és egy rojtos, a lila minden árnyalatában pompázó blúz van rajtam. A barna kalap, kissé kicsi, de teljesen jól tartja a minden felesleges információval megtömött fejem.

– Én jól vagyok, de a kérdés az, hogy te, hogy vagy drágám? Bevásároltál már a sulira?

Elhúzom a szám, mert általában szeretek mindent a végére hagyni.

Kihúzok egy hosszú fehér csipkeruhát a fogas mellől, aminek a derekán egy hatalmas bőr megkötős öv van.

Magam elé emelem a tükörnél, és megnézem magamon.

Tetszik, hogy a fehér jó hatással van a hosszú, sötét mahagóni tincseimre. Valahogy élénkíti, akár a zöld.

Jól van, kosárba…

– Még nem – vallom be. – De ígérem, hamarosan elmegyek.

Festészetet fogok tanulni itt Phoenixben, és elég sok hiányosságom van a felszerelést illetően. Szeretnék új vásznakat, akril festékeket, és friss ecseteket venni, mire megkezdődik a tanév.