A bélflóránkról olyan keveset tanultunk az iskolában, hogy ez a fejezet sokak számára nagyon új lehet, mégis ezzel kezdem, hogy lássuk, milyen csodálatosan összefügg a bélrendszerünk, a táplálkozásunk az egész életünkkel. A bélbaktériumok nevét természetesen nem fontos megjegyezni, elég csak a szemléletet megismerni, hogy tudatosabban választhassuk meg az ételeinket, és értsük, mekkora hatalmunk van a saját egészségünk felett.
A mikrobióta – korábbi nevén bélflóra – a bennünk és velünk élő parányi mikroorganizmusok összessége: baktériumok, gombák, vírusok, egysejtűek, illetve többsejtűek alkotják. A mikrobiom ezeknek a génállománya.
Bár a mikrobák legnagyobb sűrűségben a bélrendszerünkben, főleg a vastagbélben jelennek meg, testünk majdnem minden szövetében megtalálhatók. Benépesítik a szerveinket, részt vesznek a szervek közötti kapcsolatokban és kommunikálnak egymással. Alapjaiban határozzák meg egészségünket. Testszerte való jelenlétük magyarázatot ad arra, hogy a bélflóra elváltozása miért mutat összefüggést például a migrénnel [1, 2] vagy akár a tüdőbetegséggel is [3].
A bélmikrobiomot úgy is elképzelhetjük, mint egy erdőt, ahol a bélbolyhok a fák, az erdőben kószáló állatok pedig a baktériumok. Felfogható önálló kis ökoszisztémaként is.
A bélbaktériumok vitaminokat, enzimeket, az egészségünkhöz szükséges anyagokat állítanak elő, megemésztik számunkra az étel azon összetevőit, amelyeket mi nem tudnánk, továbbá segítik az elfogyasztott étel hasznosulását. „Edzik” és „tanítják” az immunrendszert a kórokozókkal szembeni védelemre, semlegesítik a mérgező anyagokat (toxinok) és kiszorítják a betegséget okozó baktériumfajtákat (kolonizációs védelem). Hozzájárulnak a bélfal védelméhez, részt vesznek az immunszabályozásban, a vérnyomáskontrollban, az energia-háztartásban és a testsúly beállításában [4]. Ennyi fontos funkció mellett könnyen érthető, hogy a megfelelő mikrobióta kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Ebben a szimbiózisban2 mi „etetjük” a mikrobáinkat azzal, amit elfogyasztunk, és ők is „etetnek” bennünket plusz tápanyagokkal. Olyan szinten egy rendszerré áll össze a „saját” testünk és a velünk-bennünk élő mikrobák tömege, hogy a testünkben keringő anyagcseretermékek harmada/fele bélmikrobák által termelt anyag.
Tekinthetünk erre a kölcsönös táplálásra és együttélésre úgy is, mint az egység, az egységtudat egyik megnyilvánulására. A baktériumok olyan egysejtű lények, melyek támogatnak bennünket. A baktérium görög eredetű szó (jelentése pálcika), de érdekes, hogy a szanszkrit „bhakti” (szeretetteljes) odaadást jelent.
A mikrobiom-kutatás viszonylag új tudományterület, mely dinamikusan fejlődik, és várhatóan egyre több összefüggés megértéséhez segít majd hozzá bennünket. Bízom benne, hogy ha már ez a csodálatos összekapcsolódó rendszer a „minden-mindenre-hat” és a „minden-mindennel-összefügg” elveit mutatja nekünk, akkor a betegségek kialakulásánál nem azon lamentálunk majd, hogy a rossz táplálkozás vagy a kóros mikrobiom, esetleg a stressz az oka mindennek, hanem átlátjuk, hogy ez mind együtt jár, nem szétválasztható. Egyben látjuk majd az embert, a folyamatot és a megoldást.
Nem önmagában a mikrobiom a problémás. Ne essünk abba a tévedésbe, hogy azt gondoljuk, mi mindent jól teszünk, csak a bélflóra „rosszalkodik”. A mikrobiom megmutatja, mi történt velünk, és mit csinálunk magunkkal.
A kezdeti bélflóránkat döntően meghatározza, hogy hüvelyi úton vagy császármetszéssel születtünk, mert ezen múlik, hogy milyen baktériumokkal találkoztunk először. (Hüvelyi úton történő születéskor többek között a jótékony Lactobacillusokkal és Prevotellákkal találkozunk, császármetszésnél pedig inkább a bőrre jellemző flórával, például Staphylococcusokkal [5]. Hacsak nem tudatos ezzel kapcsolatban a szülést vezető csapat, és találkoztatják az újszülöttet a hüvelyflórával.)
A későbbiekben alapvető a táplálásunk módja – anyatejes vagy sem –, illetve az, hogy a hozzátáplálás során és az első egy-három évben milyen ételeket fogyasztottunk. Egy egyéves gyermek bélflórája többnyire már a felnőttekéhez hasonló, de hároméves korig még nagyon könnyen formálható. Már megjelennek benne azok a hajlamok, amelyek a későbbi testi és lelki elváltozások jellegét megmutatják. Jelentős tényező az esetleges antibiotikum-kúra, amely eltolhatja a bélflóra ideális egyensúlyi helyzetét és csökkenti a jótékony mikroorganizmusok számát. Évtizedek múlva is kimutatható káros hatása lehet a gyermekkorban túlzóan alkalmazott antibiotikum-kúráknak [6].
Mindehhez csatlakozik az életmód, mint befolyásoló tényező: a táplálkozás és az alvás minősége, a testmozgás rendszeressége, a dohányzás vagy egyéb mérgező anyagok jelenléte, illetve, hogy hol élünk. A bélflóra helyi és egyéni jellegzetességeket is mutat. A különböző baktériumcsoportok jelenléte és aránya nemcsak az egyes emberek között, hanem életünk során is változhat. Mindezekhez hozzáadódik még a lelkiállapotunk is: békében élünk másokkal és önmagunkkal, vagy érzelmi traumák sorozatát éltük meg, netán krónikus stressz a társunk. Illetve, ha már szóba került a társ, akkor fontos megemlíteni, hogy a többi emberrel, a környezettel való viszonyunk az érzelmeinken keresztül szintén alakítja a bélflórát. Az egy háztartásban élők mikrobiomja is találkozik egymással, építhetik, bővíthetik egymást – jó vagy rossz értelemben egyaránt, akik pedig párkapcsolatban élnek, azokra ez fokozottan jellemző. A mikrobióták találkozásának kezdetben lehetnek bőr- vagy emésztési tünetei.
A bélmikrobiótánk össztömege nagyjából két kilogramm. Ez hozzávetőlegesen százbillió mikroorganizmust jelent, több mint ezer baktériumfajt, melyeknek a génállománya nagyjából százötvenszerese a saját génjeinknek. A korábbi becslések úgy találták, hogy nagyjából tízszer annyi mikrobiális sejt él bennünk, mint amennyi saját sejtünk van, de az egyre pontosabb analízisek alapján ez az arány közelebb áll az 1:1-hez [7, 5].
Bár genetikánkban jelentős az egyezés többi embertársunkkal – nagyjából 99,9% –, ennek ellenére a bélflóránk nagyon eltérő lehet [8, 9]. Összetétele változhat az adott embertől, a születéstől, szoptatástól, táplálkozástól, stresszhelyzettől, gyógyszerszedéstől és egészségi állapottól függően. Nagyjából a bélflóránk egyharmada hasonlít csak a többiekéhez, kétharmada egyénre jellemző [5].
Többségében anaerob3 baktériumok alkotják, legnagyobb sűrűségben a vastagbélben.
Általánosságban elmondható, hogy a felnőttek bélflórájában a Bacteroidetes és a Firmicutes törzsek dominálnak [10]. [Ezek mellett kis mennyiségben Actinobacteria, Proteobacteria és Verrucomicrobia törzsek is jelen vannak. Nemzetségek szintjén Faecalibacterium, Bacteroides, Roseburia, Ruminococcus, Eubacterium, Coprabacillus és Bifidobacterium, jó esetben Prevotella.]
Az egyik leggyakoribb bélbaktérium a Faecalibacterium prausnitzii (Firmicutes/Bacillota törzs, Ruminococcus/Oscillospiraceae család), amely egészségjelzőként is felfogható, segíti a bélfal védelmét, integritását. Butirátot és más rövid láncú zsírsavakat termel, amivel csökkenti a gyulladásokat [11].
A mikrobiom pontos feltérképezése és összetételének helyes értelmezése még nem teljes.
Ha elkezdjük olvasgatni a tárgyról szóló szakirodalmi cikkeket, találhatunk olyat, ahol egy adott baktériumcsaládot az egészséges, máshol az egészségtelen étrendhez társítanak. Ennek egyik oka, hogy egy adott családon belüli baktériumfajok sem viselkednek egyformán, sőt különböző étrend mellett más anyagokat termelhetnek. Lehet találni a kutatási leírásokban olyan baktériumfajt, amely bizonyos körülmények között hisztamint termel, míg más körülmények között lebontja azt (Lactobacillus casei). Nehezíti az eligazodást az is, hogy nem ugyanazt az étkezést tartja minden szerző egészségesnek, illetve nem is mindig értjük ugyanazt azonos megnevezésű étrend alatt. Például a „növényi étrend” egyes szerzőknél jelenthet zöldség-gyümölcs alapú étkezést, másoknál gabona, illetve feldolgozott szénhidrátközpontú táplálkozást, esetleg vegetarianizmust, sajttal és tojással.
A különböző baktériumfajok képesek olyan egyensúlyi állapot kialakítására, amelyben akár a kórokozók sem okoznak jellegzetes panaszokat. A mikrobiom elemzése nem egyértelmű és nyilvánvaló, mert egy adott baktériumfaj esetenként viselkedhet úgy, mint egy másik. Az érzékeny, összefüggő rendszer változásainak hatására átalakulhat a funkciójuk, tevékenységük, és képesek akár átvenni is egymás szerepét. Ez azt is jelenti, hogy ugyanaz a nevű baktérium máshogy fog viselkedni az egyik emberben, mint a másikban, függően számos befolyásoló tényezőtől (egyéb baktériumok, táplálkozásunk, alvásminőségünk, aktuális érzéseink és így tovább). A baktériumok egymás terjeszkedését is gátolhatják vagy segíthetik.
Azért említem ezeket a jellegzetességeket, hogy lássuk, egyelőre óvatosnak kell lenni a probiotikumokkal és a terápiákkal. Időnként hallok, látok olyan útmutatókat, felsorolásokat, amelyek egyértelműen kimondják egyes baktériumcsoportokról, hogy „mire jók”, de a baktériumtörzseken, a nemzetségeken, sőt még a fajokon belül is különböző viselkedésű változatokat találunk, arról nem is beszélve, hogy a funkciójukat befolyásolhatják a szomszédos mikroorganizmusok, a pH (mennyire savas vagy lúgos a környezet), és az, hogy milyen étellel fogyasztottuk együtt őket.
A bél gombáiról alkotott kép egyelőre még a baktériumokról rendelkezésre álló ismereteinknél is hézagosabb. Általában feltételezzük, hogy kóros folyamatokban vesznek részt, mégis, egyes gombafajok jótékony hatásúak lehetnek. Létezik olyan emésztési panaszokra használt fermentált ital – vízkefír –, amelyben a „jó” baktériumok (laktát- és acetáttermelők) mellett bizonyos élesztőgombák is megtalálhatók [12]. Még a sörélesztőnek is lehet immunmódosító hatása rost- (béta-glükán) és Saccharomyces tartalmán keresztül, mely utóbbi szintén gomba, ráadásul a bélflóra rendezésére szokták javasolni. Crohn-betegségben ugyan nem ajánlott a sörélesztőpehely [13, 14], de egy burjánzó (daganatos) elváltozásnál az immunrendszer aktiválásán keresztül akár segítség is lehet [15, 16].
Ezt az elképesztő összefüggésrendszert figyelembe véve, amelynek még messze nem világos előttünk minden részlete, az itt leírtak inkább csak pillanatfelvételként értelmezhetők egy fejlődő tudományban.
Az enterotípus kifejezés viszonylag új keletű, bélflóratípust jelent. Arra utal, hogy bár személyenként óriási a mikrobiom változatossága, mégis azonosítható néhány jellemző mintázat. Nincs teljes egyetértés a típusok felosztásában, részben azért, mert mindegyik enterotípusnak többféle megjelenése ismert, és a mikrobiom összetétele egyébként is dinamikusan változik [17]. Persze szeretnénk mindent kategorizálni, hogy jobban eligazodjunk, ezért három alapvető bélflóratípust szoktak elkülöníteni, melyek nem függenek életkortól, nemtől, származástól vagy testsúlytól, csak és kizárólag a hosszú távú étkezési szokásoktól [18, 19, 20]:
1. Bacteroides dominanciájú bélflóra, amely a nyugati típusú táplálkozásnál, állati zsírban és fehérjében gazdag, inkább feldolgozott szénhidrát tartalmú étrendnél figyelhető meg. Az állati eredetű ételek olyan baktériumok felszaporodását idézik elő4, amelyek megerősítik a kapcsolatot az állati zsír, az epesavak és a gyulladásos bélbetegségeket provokáló mikrobák elszaporodása között.
2. Prevotella domináns, amely elsősorban természeti népeknél, szénhidrátdús, rostos növényi ételek mellett alakul ki. Egészségi előnyökkel jár. Árnyalja az enterotípusos gondolkodást, hogy a Prevotella mennyisége többnyire hullámzó és a fő típusok is válthatják egymást.
3. Ruminococcus. Egyes szerzők ezt a harmadik típust a Ruminococcus és a Bacteroides közötti kölcsönhatások miatt [21] a Bacteroideshez sorolják, mások kiegészítik a Firmicutessal, vagy tovább bontják [22, 23].
A Bacteroides és a Prevotella nemzetségeket sem kell úgy érteni, hogy az egyik fekete, a másik fehér. Sokféle fajból állnak, többféle viselkedéssel, és aszerint szaporodnak el, hogy melyikre van szükségünk az elfogyasztott táplálék kezeléséhez.
Egyes vizsgálatok nem az enterotípusok mentén gondolkodnak, hanem a két leggyakoribb törzs – Firmicutes és Bacteroidetes – arányát igyekeznek összehasonlítani, és megállapítani, hogy melyik mellett jellemzőbb a normál súly vagy az elhízás. Hol ez jön ki, hol az. (Bár többnyire a Firmicutes elterjedtsége mellett jellemzőbb, hogy több kalóriát nyerünk ki ugyanannyi ételből [5]. Ez hosszan tartó szűkösség során hasznos, ezért elképzelhető, hogy az éhezés provokálja is a Firmicutes elszaporodását.) Mindenesetre az igazi nagy különbség az, hogy melyik enterotípushoz tartozunk, vagyis a bélflóránkban a Bacteroides vagy inkább Prevotella fajok dominálnak. A kettő közül egyértelműen a Prevotella fajok mellett jellemző a kisebb, egészségesebb testsúly. A Bacteroides fajok dominanciája inkább az állati eredetű ételek következménye, a Prevotella pedig a rostokban gazdag, teljes növényeké. A Firmicutes felszaporodását megfigyelhetjük például finomított szénhidrátokat és olajat tartalmazó étrend mellett. Ezért is terméketlen kérdés, hogy a Bacteroidetes és a Firmicutes törzsek közül melyik növeli jobban a testsúlyt, hiszen mind a kettő, csak más úton. Az egészséges testsúly megőrzéséhez a legfontosabb kerülendők a telített zsírok, az állati fehérjék, a finomított szénhidrátok és a cukor. Lehet vizsgálni, hogy melyik rosszabb, de ha csak az egyik szempontra figyelünk – állati ételek vagy finomított szénhidrátok kerülése –, akkor mindenképp a ló egyik oldalára esünk.
Nézzünk egy analógiát. Ha egy kicsit elrugaszkodunk, az agyféltekék közti különbséggel is párhuzamba állítható a Bacteroidetes és a Firmicutes előfordulása.
A jobb oldali agyfélteke az intuitív oldal, „nőies”, empatikus, érzékeny. Az érzékenység pedig könnyen a komfortételek fogyasztásához vezet. A szénhidrát ugyanis emeli a hangulatunkat és csökkenti a stressz-szintünket. Egy intuitív, együttérző személy ráadásul fogékonyabb az állatokkal való együttérzésre is, így hamarabb felmerülhet nála a vegánság, de esetleg lisztes, cukros ételekre alapozva.
A bal agyfélteke a logikus, következtető, racionális, „férfias” oldal, amely – mivel kategorizál, körülír, elválaszt – a „mi”-ben gondolkodás helyett inkább az „én”-ben gondolkodásra ösztönöz. Ha túl nagy ellentétet vagy különbséget vélünk látni saját magunk és a külvilág között, az félelemben vagy agresszióban is megnyilvánulhat. Ehhez már jobban illeszkedik a táplálkozásban is megjelenő „agresszió” és magas stresszhormonszint – az állati szöveteken keresztül.
Bármelyik oldalra is billenünk, az nem lesz teljes egész, és ártunk magunknak. Akár az állati élelmiszerek, akár a finomított szénhidrátok dominálnak az étrendünkben.
De mit ennénk, ha mindkét oldalunk erős lenne? Ha a két agyfélteke „kéz a kézben” – vagyis a corpus callosumon5 keresztül – gyönyörűen kommunikálna egymással, és széthúzás helyett együttes erővel dolgoznának? Képletesen beszélek természetesen. Arra gondolok, hogy mi lenne, ha erős lenne bennünk az intuíció és az együttérzés, valamint az én védelme is. Ebben az esetben olyat ennénk, ami nekünk is jó és másoknak sem ártunk vele.
Ezért a teljes értékű növényi étrend legalább két irányból közelíthető, és ezt a két szélsőséget (karnizmus6 és vegán junk food7) nem egymással kell versenyeztetni, hanem arra érdemes törekednünk, hogy megérkezzünk középre, ahol mindenkinek jó.
A diszbiózis az egészségestől eltérő összetételű, „eltolódott” mikrobiomra utal. Ebben az esetben felbomlik az egyensúly, hiányoznak jótékony baktériumok, és felszaporodnak mások, amelyek kóros folyamatokat indíthatnak el a szervezetünkben. Okozhatja nem megfelelő táplálkozás, krónikus stressz, szerhasználat, fogamzásgátló, antibiotikus kezelés vagy fertőzés is.
Az orvoslás és a táplálkozástudomány szépsége és egyben nehézsége, hogy míg ugyanaz a tényező észrevétlen az egyik embernél, addig a másiknál problémát jelent, az életmódtól, a környezettől, a stresszállapottól, a genetikától és az aktuális mikrobiomtól függően.
A bélflóra egyensúlyvesztése különféle testi és lelki kórképek, illetve krónikus, degeneratív betegségek kialakulásában is szerepet játszhat (az alábbi felsorolás a teljesség igénye nélkül készült):
elhízás, metabolikus szindróma, inzulinrezisztencia, cukorbetegség, zsírmáj, gyulladás, allergia, asztma, funkcionális bélbetegségek, bélgyulladás, epesavprobléma, anyagcserezavar, autoimmun betegségek, érelmeszesedés, iszkémiás szívbetegség, daganatok, fertőzések, Clostridium okozta hasmenéssel járó álhártyás bélgyulladás, depresszió, szorongás, skizofrénia, migrén, Parkinson- és Alzheimer-kór [24, 4, 9, 25].
A már említett nagyon gyakori Faecalibacterium prausnitzii eltérése is jelzi a diszbiózist, ekkor bélbetegségek, gyulladás vagy akár túlzott immunreakcióval járó kórképek is megjelenhetnek (ekcéma vagy psoriasis) [26]. Bélbetegségek esetén általában kisebb mennyiségben fordul elő [11].
A krónikus vesebetegséget ún. urémiás8 diszbiózis kíséri. Ebben az esetben csökken a bélflóra változatossága (diverzitás), és olyan mikrobák szaporodnak el, amelyek növelhetik az ereket károsító toxinok9 szintjét. Ezeknek a toxinoknak az előfordulása jóval gyakoribb állati eredetű ételek bélbe jutása esetén [27].
Császármetszéssel születettek bélflórájában is gyakrabban fordul elő diszbiózis, mivel nem érintkeznek a szülőcsatorna baktériumaival, és nagyobb eséllyel szaporodnak el a kórokozó baktériumok, például a Clostridium perfringens. Úgy tűnik továbbá, hogy a baktériumpopuláció elszegényedésével elszaporodnak a szervezetben gombák is [28].