Bevezetés

„Az orvoslás legfőbb alapja a szeretet.”

Paracelsus

Ez a könyv nem csak a táplálkozásról szól. Jelen korunkban a lelkünk, a szellemünk felismerése, védelme, tisztasága és irányultsága döntő szerepet játszik a jövőnket illetően. Épp ezért együtt körbejárjuk azt is, hogy társadalmunkban milyen jellemzők fenyegetik tudatunk egységét és egészségét.

Az egyik ilyen fenyegető tényező a helytelen étrend. Ahogy a régi mondás tartja: „az vagy, amit megeszel”. Nemcsak azért igaz ez, mert a tápanyagok felszívódnak, felhasználódnak vagy beépülnek a szervezetünkbe, hanem azért is, mert amit megeszel, az a tudatszintedre is hatással van, befolyásolja a gondolkodásodat, a lelkiállapotodat, információt ad az értékrendedről, világképedről.

Jelentése van, hogy tiszta ételt választunk, olyat, amely földben termett, vagy olyat, amely „csinált”. Nem mindegy, hogy feltöltő, gyógyító ételeket viszünk be a testünkbe, vagy olyat, amely a tápanyagok szempontjából hulladéknak minősíthető. Miként gondolunk a testünkre? Valóban lelkünk templomának tartjuk, vagy szemetesládának? Jelentése van annak is, hogy növényeket vagy állatokat eszünk. Zöldet vagy műanyagot, frisset vagy zsírban sültet, otthonit vagy mesterséges anyagokkal tartósítottat. Ezek a választásaink mindennaposak, és befolyásolják a hangulatunkat, a motivációnkat, így az eredményeinket, a testsúlyunkat, az egészségünket, a várható élettartamunkat, a szellemi fejlődésünket, a szexualitásunkat, a termékenységünket, az agyi teljesítményünket, sőt – mindezeken keresztül – még a társas kapcsolatainkat és a boldogságunkat is.

Az, ahogyan eddig éltünk, ettünk, gyógyítottunk, mind elfogadható, adott esetben megbocsátható, hiszen mindenki a legjobb tudása szerint igyekezett cselekedni. Szeretném, ha ezzel az önmagunk felé való megértéssel és szeretettel haladnánk tovább a tanulás útján. Ha haragszunk magunkra amiatt, hogy tegnap még nem aszerint éltünk, amit ma megtanultunk, akkor a fejlődési folyamat tele lesz fájdalommal és bűntudattal. Az önvád azonban nem visz minket előbbre. Helyette inkább örüljünk, hogy új tudást, új bölcsességet szereztünk, és hogy ezeknek köszönhetően ma egy kicsit szebben és teljesebben élhetünk, mint korábban. Ez a kollégáknak is szól: mindenki a legjobb tudása, képessége, energiája és kapacitása szerint gyógyít. A mai világban ráadásul kifejezetten nehéz körülmények között. Ha igaznak hittünk valamit, ami aztán később megkérdőjeleződik, akkor a legjobb, ha a jövőbe nézünk és továbblépünk. Nem szidjuk le a gyermeket sem azért, mert még nem felnőtt, és nem kérjünk számon egymáson sem, hogy valamit miért nem ismertünk korábban. A dolgok rendje az, hogy fejlődünk, ismereteket szerzünk, tágul a látókörünk, változik a szemléletünk. Ha elvakultan a megértés egyetlen szintje mellett kötelezzük el magunkat, az megnehezíti, hogy a következő szintre lépjünk.

A tanulás egyben lehetőség a gyógyulásra.

Kívánom mindenkinek, hogy válaszokra, megoldásokra leljen ebben a könyvben, és szeretettel, megértéssel álljon önmagához minden alkalommal, amikor valami új ismeret birtokába jut.