Mentsd meg az agyad
Egész életedben erre készültél. Minden útikönyvet, történetet, tanácsot elolvastál már, és végignézted a közösségi médiában fellelhető összes videót mások útjáról, tudván, hogy egyszer eljön a nap, amikor te is kimész a friss levegőre, hogy magadba szívd a természetet, és elindulj álmaid kirándulására. Nem maradt más hátra, mint bepakolni a hátizsákodba mindent, amire szükséged lehet a nap során.
Térkép és iránytű? Pipa.
Víz? Pipa.
Fehérjeszeletek? Pipa.
Sapka, telefon, napszemüveg, személyi, elsősegélycsomag, tartalék ruhák, egy kis pénz vészhelyzet esetére, a lakás- és kocsikulcsod a túra utánra: mindennek szépen megvan a maga helye a csomagodban.
Tudod, hogy nem lesz könnyű dolgod. Lehet, hogy a források elapadtak a szárazságban, és meredek sziklafalak várnak rád, embert próbáló hágókkal. Hallottál olyanokról, akik megsérültek odafenn, vagy még rosszabbul jártak. Hallottál arról a tragikusan járt túrázóról, aki sohasem tért vissza. Mindezek ellenére biztos vagy benne, hogy minden rendben lesz. Felkészültél, és a fent eléd táruló látvány mindenért kárpótolni fog. Most van itt az idő, hogy nekivágj az útnak, amiről mindig is álmodtál. Útnak indulsz.
A talpad alatt ropog az aljnövényzet, ahogy megteszed az első lépéseket az ösvényen. Moha illata csapja meg az orrod, amikor először mélyen beszívod a levegőt, és az erdő madárdallal üdvözöl. Eleinte nem győzöl betelni az ámulattal. Pontosan olyan, mint amilyennek elképzelted. Érzed, hogy a kezdeti izgalom miatti adrenalinlöket izgatottsággá szelídül.
Annyira elszántan fel szeretnél érni, hogy nem is állsz meg pihenni menet közben. Egyik lábad teszed a másik után, egyik apró kihívást győzöd le a másik után, és ahogy mindegyik kihívás leküzdhetőnek bizonyul, úgy válsz egyre magabiztosabbá. Nem aggódsz az egyre melegebb idő, a kipirult arcod vagy az akadozó lélegzeted miatt, mert tudod, hogy már közeleg egy pihenőhely, ahol feltankolhatsz majd az elemózsiádból, amikor igazán szükséged lesz rá.
Végre elérsz egy sík részre. A fák már megritkultak, és turistajelzést is rég láttál, ezért egy pillanatra megállsz, hogy ránézz a térképre. A baj csak az, hogy egy régi ruhatisztítós blokk kivételével teljesen üres a hátizsákod első zsebe, pedig meg vagy róla győződve, hogy odatetted a térképet és az iránytűt. Biztosan kiestek. Végül is – gondolod – ha mindig felfelé haladok, előbb-utóbb csak odaérek.
Egy kilométernyi bolyongás után belátod, hogy eltévedtél. Térdre rogysz, és minden vágyad egy korty víz, mivel már órák óta csak arra koncentrálsz, hogy elérd az ösvény internetes képekről ismerős pontját. Érzed, hogy egyre jobban melegszik az idő. Az autód hőmérője harminckét fokot mutatott, amikor órákkal ezelőtt elindultál a lenti parkolóból, de biztos vagy benne, hogy még itt a magasban is feljebb kúszott azóta a hőmérséklet. A hátizsákod oldalzsebébe nyúlsz – de az ujjaid nem találják a vizespalackod. Elszorul a torkod. A vizespalackod helyett csak egy rágógumi papírja van ott. Körbeforgatod a hátizsákod, hátha csak máshová csúszott a palack, de most már tisztán látod, hogy akárcsak a térkép, a vizespalack is eltűnt. Pánikolni kezdesz, de aztán megpróbálod megnyugtatni magad pozitív gondolatokkal.
Minden rendben lesz – mondod magadnak, bár az izmaid meg-megrándulnak. Legalább ennivalóm van. De amikor kihúzod annak a rekesznek a cipzárját, az étel sincs ott. A fehérjeszeleteknek egyszerűen nyoma veszett. Nem találsz mást, csak egy gemkapcsot.
Legalább a sapkám megvéd majd a naptól, amíg segítséget hívok – gondolod, de rá kell jönnöd, hogy a sapkád és a telefonod sincs sehol. Helyettük egy toll kupakja és egy három évvel ezelőtti cetli akad a kezedbe, amin mára már teljesen érthetetlen jegyzetek állnak.
Elkezded teljesen feltúrni a hátizsákod, hátha találsz valamit – bármit, ami a segítségedre lehet. Fékeveszetten húzol ki minden egyes cipzárt és pillantasz be minden egyes csücsökbe. Még ki is rázod a zsákod, de így sem találsz benne semmi hasznosat. A napszemüveged, a személyid, az elsősegélycsomag, a tartalék ruhák, de még a pénzed és a kulcsok is eltűntek, hiába készítettél össze mindent olyan nagy gonddal. Csak néhány érme, egy kiürült ajakíres tubus, egy régi kitűző, egy szívószál csomagolása és egy picike használt elem hullik ki a földre. Az egész hátizsákodban semmi nincs, ami kisegítene téged a bajban.
Mit teszel ezután? Vársz itt fenn, ahol alig van bármi fedezék a perzselő nap elől, és reménykedsz, hogy jön majd egy másik turista, aki segít, mielőtt még túl késő lenne? Vagy nekivágsz a visszaútnak? Nem tudod, meddig bírják még a lábaid, és abban sem vagy biztos, hogy egyáltalán visszatalálsz arra az útra, amin jöttél. Tikkadtan és szédelegve arra jutsz, hogy se így, se úgy nincs biztosíték semmire. Lehetetlen döntés előtt állsz. Abban a pillanatban csak azt tudod biztosan, hogy magadra maradtál, és nagy bajban vagy.
Pontosan ilyen a saját hétköznapi túlélésünk története is. Ahogy próbálunk eligazodni az agyunkkal kapcsolatos divatos elméletek csapdái között, és próbáljuk megtalálni a gyógymódot az előbb vagy utóbb kialakuló neurológiai, érzelmi, mentális vagy más agyi tüneteinkre és állapotainkra, ugyanolyan elveszettnek érezhetjük magunkat, mint a vadonban eltévedt turista, aki egyedül maradt a hőségben, kitéve az elemeknek, mindenféle élelem nélkül. Ennyire súlyossá tud válni a helyzet. Ekkora veszélyek fenyegetik az életünket, ha nem ismerjük meg az igazságot arról, hogyan menthetjük meg az agyunkat.
ÜRES VÁLASZOK
Csakúgy, mint a rémálommá vált metaforikus kirándulásban, az életben is könnyű azt gondolni, hogy jól felkészültünk. Vagyunk néhányan, akik tisztában vagyunk a ránk leselkedő valós és ijesztő veszélyekkel, mint az Alzheimer-kór, az agydaganatok vagy a következő pestis, hogy csak néhányat említsek. Éppen ezért teletömjünk a fejünket idegtudományi kutatásokkal, a telomerekkel kapcsolatos genetikai elméletekkel, öregedésgátló módszerekkel, kognitív praktikákkal és a túlzásba vitt cukorra és fehérjehiányra figyelmeztető tanokkal. Felvértezzük magunkat az agyunkkal kapcsolatos tudnivalókkal, mint ahogy az ember térképpel, élelemmel és vízzel vértezi fel magát, és meg vagyunk győződve róla, hogy olyan alapvető egészségügyi tudás birtokába kerültünk ezáltal, amellyel képesek leszünk a legjobbat megadni az agyunk és az elménk számára. Úgy gondoljuk, hogy mindaz, amit megtanultunk, meg fog menteni bennünket. Elhisszük, hogy számíthatunk majd erre a tudásra, amikor megmásszuk a saját hegyeinket – vagyis ahogy haladunk előre az életben az álmaink és a céljaink megvalósítása felé.
Mi történik, amikor tényleg válaszokra lesz szükségünk az agyunkkal, az idegeinkkel vagy a mentális egészségünkkel kapcsolatban? Amikor agyi köddel, depresszióval, deperszonalizációval, szorongással, migrénnel, obszesszív-kompulzív zavarral vagy szédüléssel küzdünk, vagy egy szerettünk teljesen kifordul magából? Kiderül, hogy az agyunk egészségére vonatkozó tudnivalók, amiket abban a reményben szedtünk össze, hogy majd válaszokat nyújtanak, valójában hibás információk, tévedések vagy vakvágányok, esetleg használhatatlan fizetett tanulmányokból, kétes értékű elméletekből, marketingcsapdákból, egészségügyi piramisjátékokból, MLM-rendszerekből, a közösségi médiából vagy podcastekből származó hangzatos, ám semmire nem jó információmorzsák. Ahelyett, hogy a hátizsákunk tele lenne olyan eszközökkel, amelyek visszaadják az erőnket, vagy akár az életünket is megmentik, a magunkkal vitt látszólagos tudás olyan haszontalannak bizonyul, mint egy régi blokk, egy használt elem vagy egy kibogozhatatlan jegyzetekkel teli cetli. Mi pedig ott vagyunk betegen és zavarodottan, az otthonunktól távol, és ahogy a nap égeti a bőrünket, semmink sincs, amire támaszkodhatnánk.
A gyönyörű tájakon át vezető utazás helyett, amilyennek az életünket elképzeltük, kétségbeesetten elindulunk a véget nem érő orvosi vizsgálatok útján, és reménykedünk, hogy közben nem zuhanunk le a szakadékba. Specialistákat, neurológusokat, funkcionális medicinát gyakorló orvosokat és pszichiátereket keresünk fel, hátha megkapjuk tőlük az igazi válaszokat. Ahogy azonban kilépünk egy újabb specialista rendelőjéből, és még mindig szenvedünk a kényszerbetegségtől, a szorongástól, a depressziótól, a fejfájástól, a homályos látástól, a tikkeléstől vagy a görcsöktől, rájövünk, hogy még a szakemberek saját hátizsákjában lévő felszerelés sem jelent nagyobb segítséget, mint néhány régi rágópapír vagy tollkupak.
MIELŐTT TÚL KÉSŐ LENNE
Az agyunk egészségével kapcsolatos „tudás” gyakran olyan, mint egy délibáb. Az idegtudomány állításai olyan meggyőzők és megfoghatatlanok lehetnek, hogy egészen addig nem veszed észre, hogy hamis reményeket tápláltak benned, amíg már túl késő nem lesz. Az aggyal kapcsolatban elérhető információk teljesen megalapozottnak és megbízhatónak – már-már megkérdőjelezhetetlennek – tűnnek, pedig a valóságban nem azok. Úgy érezhetjük, hogy a tudomány feltérképezte az agy működését. Azt gondolhatjuk, hogy az egészségügyi szakemberek átlátják az összefüggéseket. Az agyról szóló tudás hitelesnek, igaznak és haladó szelleműnek tűnik, pedig valójában szemernyit sem segít a krónikus betegeken. Amikor az egészségügyi szakemberek elkezdik felhasználni hivatkozás nélkül a Gyógyító Médiumtól származó információkat (például hogy a toxikus nehézfémek szorongást okoznak), és így az igazság morzsái bekerülnek a neurológiai diskurzusba, akkor pedig eltorzítják vagy kiforgatják az igazságot, mert hamis állításokat kevernek bele, olykor tudtukon kívül. Így hiába ígérnek ezek a szakemberek mentőövet az agyunknak, továbbra sem jutunk valódi segítséghez. A remény, hogy megmentenek bennünket, mindvégig illúzió marad.
Csak akkor jössz rá, hogy milyen keveset is tudunk az agyról, amikor magad is megtapasztalsz valamilyen neurológiai tünetet, mentális vagy érzelmi kihívást, vagy az agyadat érintő más problémát. Csak ekkor hull le a lepel a hamis információkról, a tévutakról és a szemfényvesztésről. Az agyvédő tippek, trükkök és trendek valójában csak azoknak valók, akik nem szenvednek semmilyen agyi szövődménytől, betegségtől vagy panasztól. Amikor már szenvedsz, akkor ez világossá válik. Akkor rájössz, hogy eltévedtél, a hátizsákod pedig üres – ráadásul mindvégig az volt. Akkor észreveszed, hogy mindvégig délibábot kergettél.
Megtévesztők azok az agyi egészséggel kapcsolatos tanácsok, amelyek a majdnem teljesen egészséges embereket vagy a simán csak egészségesebb életmódra törekvőket célozzák. Ez mindig is így volt. Amikor valaki megosztja a közösségi médiában, hogyan sikerült egy trendi módszerrel megoldania a tiédhez látszólag hasonló egészségügyi problémáját, nem tudhatod, hogy a világ másik felén élő ember tényleg beteg volt-e. Az sosem derül ki a képernyőn keresztül, hogy ő valójában sosem szenvedett úgy, mint te.
Ha megismered, hogy mi az, ami igazán segít, akkor különbséget tudsz tenni a küzdelmek nélkül élőknek szánt divatos tanácsok és az olyan használható, esetenként életmentő tudás között, amely segítséget jelent azoknak, akiknek az életminőségét tönkreteszi az agyuk állapota. Van köztük, aki agyi ködtől szenved, amin nem segít (sőt, ront) egy kis koffein vagy egy kellemes kiruccanás a kedvenc boltjába vagy éttermébe; mások nagyon lelassulnak az agyi kimerültségtől; megint mások változatos neurológiai tüneteket tapasztalnak, amelyek folyamatosan emlékeztetik őket arra, hogy valami nincs rendjén; és olyan is van, akinél a kezdetben egyes szintű enyhe szorongás vagy szomorúság formáját öltő depresszió az életét megnyomorító tízes súlyossági szintig fokozódik.
Az agyunk védelmére vonatkozó félrevezető tippek, trükkök, trendek, iránymutatások és látszólag szakértői tanácsok eredményeként évtizedek telnek el, és generációk váltják egymást, miközben mi még mindig nem a megfelelő lépéseket tesszük az egészségünkért. A történelem ismétli önmagát, a divatirányzatok újra és újra visszatérnek, és ötévente mindig vannak új emberek, akik elég rosszul érzik magukat ahhoz, hogy megfogadják az agyukkal kapcsolatos okosnak tűnő tanácsokat. Rengeteg trendi, újrahasznosított tipp vesz körbe mindenkit karnyújtásnyi közelségben. Manapság akárhová nézel, mindenhol lesz, aki az agy szakértőjének tartja magát. Mintha minden orvos idegtudományi specialista lenne. És szinte minden, amit az agyunk egészsége érdekében kínálnak, éppen az ellenkezője annak, amire az agyunknak szüksége lenne. Mindenki próbál azzal hitegetni, hogy az általa árult termék jót tesz az agynak, de az igazság az, hogy szinte az összes ilyen megoldás az agyunk ellen dolgozik.
Az embereket sújtó tünetek és állapotok rég meghaladták az orvosi kutatások és a tudomány korlátait. Több a világon a szenvedés annál, mint amivel az orvosi ipar lépést tud tartani. A betegségek mindig is egy lépéssel az orvosi kutatások és a tudomány előtt jártak. Léteznek olyan agyi betegségek, amelyeket nem is agyi betegségeknek tekintenek, mert az orvosi kutatások és a tudomány még nem tart ott. Vannak olyan tünetek és állapotok, amelyekről még a legjobb neurológus sem tudja, hogy az aggyal állnak összefüggésben. Mostanra a neurológiai és agyi tünetek új szintre emelkedtek, meghaladva az orvostudomány és a kutatások elavult elképzeléseit arról, hogy egyáltalán mit nevezünk betegségnek vagy tünetnek. Erről persze nem értesülünk, mert az orvosi ipar igyekszik fenntartani a jó hírnevét és a magáról kialakított képet. Az agyunk kapcsán elhangzó összes tanács haladó szelleműnek tűnik, amíg ténylegesen szükségünk nem lesz rájuk – ekkor ugyanis kiderül, hogy valójában fabatkát sem érnek.
Olyan ez, mint a hegyi kirándulásnál: csak akkor veszed észre, hogy magadra maradtál kiszolgáltatottan, amikor már túl késő. Az is lehet, hogy soha észre sem veszed. A tested elkezdi megadni magát, a májad felmondja a szolgálatot, a veséd tönkremegy, esetleg stroke-od vagy korai szívrohamod lesz, mielőtt még esélyed lenne hozzájutni ahhoz a tudáshoz az agyadról, amire mindig is számítottál, hogy kisegít majd a bajban. Sosem jössz rá, hogy azért került válságba az egészséged, mert az egész tested fizette meg az agy védelmével kapcsolatban tomboló zűrzavar árát. Változtassunk ezen.
MENTSD MEG AZ AGYAD, HOGY MEGMENTSD AZ ÉLETED
Mi lakik bennünk, ami miatt meg akarjuk menteni a világot? Mi van a belsőnkben, amitől nem szeretjük látni mások szenvedését, vagy ahogy valami eltűnik a föld színéről? Mi visz minket arra, hogy megmentsük a fákat? Miért nem vágjuk ki a hatalmas, vén tölgyfák utolsó példányait? Miért fontos számunkra, hogy megóvjuk őket? És miért akarjuk tisztán tartani az óceánokat? Mit számít, hogy egy kutya halad át az úttesten – miért lassítunk le? Miért akarjuk megelőzni az állatfajok kihalását? Miért nem szeretnénk elveszteni a bolygónkat benépesítő élőlényeket?
Valahol mélyen van bennünk egy vágy a dolgok megmentésére. Ha találunk egy fészkéből kiesett madárfiókát, mi az első gondolatunk? Mit tegyek? Hogyan gondoskodjak róla? Szerezzek egy csepegtetőt, hogy meg tudjam itatni? Még ha az adott pillanatban nincs lehetőségünk ezek közül egyikre sem, akkor is ott van bennünk a gondoskodás szándéka és a féltés. Részben ösztönös, hogy semmit sem szeretünk pusztulni látni, vagy hagyni kárba veszni, legyen szó a kertünkben lévő bokorról, egy kő alatt talált lárváról vagy akár egy cipősdobozról. Hányszor hallottad már emberektől, hogy „még jó lehet valamire”? Szinte bármiről úgy gondoljuk, hogy érdemes lehet eltenni.
– Megmaradt a szendvicsem fele – mondja egy barátod.
– Tedd el későbbre – válaszolod.
Bárcsak tudnánk, hogyan menthetjük meg az agyunkat – hiszen ez a fő erőforrásunk, aminek a segítségével a körülöttünk lévő világot is megmenthetjük. Az agy védelme a szervezetünk egyik fő célja. A máj azért végzi szüntelenül szűrő és semlegesítő munkáját, hogy megvédje az agyat. Az immunrendszer azért összpontosít a méreganyagok és a kórokozók bekebelezésére, hogy azok ne juthassanak el az agyba. A mellékvesék azért bocsátják ki az adrenalin speciális keverékeit, hogy üzemanyagot biztosítsanak az agynak és a testnek az extrém stresszhelyzetek, nehézségek vagy veszteségek túléléséhez, és így megakadályozzák, hogy ezek a válságok további bajt okozzanak. Ez azt jelenti, hogy ugyanúgy, ahogy belső ösztön hajt bennünket a madárfiókák megmentésére, a testünk sem szeretné, hogy az agyunk madárfiókaként kiessen a fészkéből és károsodást szenvedjen. A testünk nem szeretné, hogy az agyunk elsorvadjon, lerobbanjon vagy veszélybe kerüljön. A szervezetünk nagyon sokféleképpen tesz azért, hogy védelmezze az agyunkat. Ha az agyunk egészséges, akkor képesek vagyunk gondoskodni a testünkről, és támogatni ezeket a működésmódokat. Ha azonban az agyunk romlásnak indul, akkor többé nem leszünk képesek vigyázni sem magunkra, sem a világ többi részére.
Az emberek többsége úgy éli le az életét, hogy nincsen kapcsolatban az agya és a teste szükségleteivel. Ennek az az oka, hogy nincsenek is tisztában azzal, hogy mire lenne valójában szüksége az agyuknak és a testüknek. Tudjuk, hogy mik a feladataink, hogy másoknak mire van szüksége, még azt is, hogy mire van szüksége egy mókuskölyöknek vagy egy fészkéből kiesett madárfiókának. Átlátjuk, hogy mi kell a fáknak, az óceánnak és a bolygónak. Amikor azonban arról a mindennapi küldetésünkről van szó, hogy gondoskodjunk a fizikai agyunk és a testünk szükségleteiről, a bennünk lakozó védelmi ösztön manipuláció áldozatává válik. Még azok sem vigyáznak az agyukra, akik sok figyelmet szentelnek a jóllétüknek – sőt, olykor egyenesen ártanak önmaguknak anélkül, hogy tudomásuk lenne róla.
Meg kell védenünk magunkat. Ha az egészségünkről van szó, nem bízhatunk vakon abban, hogy a tanácsokat osztogatókat nem manipulálták, és nem váltak agymosás áldozataivá. Még csak azt sem feltételezhetjük, hogy mindenki jó szándékkal kínálja a tanácsait. Vannak, akikben működik a világ megmentését diktáló ösztön, míg másokban nem. Be kell vallanom, hogy nem mindenkit hajt ez az erő – nem mindenki őrizte meg ezt az ösztönét. Mindnyájan tisztában vagyunk vele, hogy vannak a világon rossz emberek, akik egyáltalán nem érdekeltek abban, hogy megvédjenek bennünket vagy az agyunkat. Csak azon mesterkednek, hogyan tudnának ártani nekünk és az agyunknak. Vannak emberek, akiktől csak elutasítást, megszégyenítést, semmibe vételt vagy árulást kapunk. A világ kegyetlen hely lehet, és a kegyetlenség az agyból ered, nem a szívből. Megérdemeljük, hogy ezt tisztán lássuk, és ennek fényében vigyázni tudjunk magunkra és a szeretteinkre.
Az ösztön már bennünk van, hogy megmentsük a legnagyobb értéket, az életet. A májunk, az immunrendszerünk és a mellékveséink mind attól az erőtől indíttatva dolgoznak, hogy megmentsék legfőbb kincsünket, az agyunkat. A kulcs abban rejlik, hogy észrevegyük azt a rengeteg téves információt, amit kapunk, irányt tudjunk váltani, és elkezdjünk mi is a szervezetünk küldetésével összhangban cselekedni. A családunk, egy kisállat vagy a világ óceánjainak megmentése mellett meg kell próbálnunk az agyunkat is megmenteni. Hiszen ha nem működünk együtt a szervezetünkkel az agyunk védelme érdekében, akkor arra sem lesz lehetőségünk, hogy megmentsük azt a sok-sok életet, amit szeretnénk – köztük a magunkét sem.
AZ AGYAD RÁD VÁR
Egyformán fontos, hogy kibogozzuk, melyek azok a téves információk, amelyeket nem érdemes megjegyeznünk, hanem el kell engednünk a fülünk mellett, és mi az, amit nem vettünk komolyan, pedig igazi bölcsességet kínál. Mivel folyton csak rohanunk, túlterheltek vagyunk, és a társadalmunk is arra van berendezkedve, hogy mindenki kedve szerint válogasson a lehetőségek széles tárházából, előfordul, hogy pont a legértékesebb tudást lökjük el magunktól. Megeshet, hogy a leghasznosabb tanácsot figyelmen kívül hagyjuk, miközben a teljességgel meddő iránymutatást megfogadjuk.
Semelyikünk sem akar lemaradni arról a tudásról, hogy mi az, ami tényleg megmenthet bennünket. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy lemaradjunk róla. Ezért fontos a tisztánlátás, hiszen csak így hozhatjuk meg az egészségünk szempontjából legjobb döntéseket.
Függetlenül attól, hogy milyen a háttered, és mit gondolsz a világról, ennek a könyvnek az a célja, hogy megmutassa neked a gyógyulás útját. Ez a könyv megtanít megvédeni az életed és megmenteni az agyad, hogy a lehető legteljesebb és legkielégítőbb életet élhesd.
Az agyad sokkal komolyabb gyógyulásra képes, mint amit a kutatók és a tudomány mai állása feltételez. Az agyad arra vár, hogy ráébredj az igazi szükségleteire, és eltávolítsd azokat az ipari eredetű kórokozókat és méreganyagokat, amelyek oda tolakodtak. Az agyad arra vár, hogy megismerd azokat az információkat, amelyek felette állnak a túlnyomórészt korrupt orvosi iparnak. Annak az iparágnak, amely az agyad tudatlanságban és betegségben tartásából húz hasznot. Mindeközben azok az iparágak is védelmet élveznek, amelyek felelősek a kialakult helyzetért, és engedik, hogy káros anyagok kerüljenek az agyadba és ott betegséget okozzanak. Az agyunkat és a testünket világszerte megmérgező iparágaknak nincsen lelke. Az agyadnak viszont van – ez pedig azt jelenti, hogy semmi sem lehetetlen, ha a gyógyulásodról és az életed megmentéséről van szó.
AZ ERŐ A KEZEDBEN VAN
Többé nem vagy elveszve. Nem kell attól tartanod, hogy magadra maradsz a vadonban, és cserben hagynak azok az elméletek és vélekedések, amelyeket útközben összeszedtél, hogy majd támaszkodhass rájuk a szükség idején. Ahogy az agyat érintő krónikus betegségek száma exponenciálisan növekszik – gyorsabban, mint a történelem során valaha –, felvértezheted magad a védekezéshez szükséges tudással, hogy ki tudj törni a neurológiai tünetek, állapotok és betegségek sokaságából. Megnyugodhatsz, hogy nem válik belőled is statisztikai adat a közeljövőben.
Az itt olvasható szavakon keresztül egy gyógyító mozgalom részévé válsz – csatlakozol ahhoz a világszerte több millió embert számláló közösséghez, amely a Gyógyító Médium tudására építve dolgozik az élete visszaszerzésén. A túlélésedhez vezető kézikönyvet tartod a kezedben, amelyből megtudhatod, hogy mi volt mindeddig a baj, és hogyan függetlenítheted magad ezektől a tényezőktől. A felszabadulásod, a gyógyulásod és a győzelmed történetét tartod a kezedben. Ezek az élő szavak most már mindig itt lesznek neked, egész hátralevő életed során.
A te kezedben van ennek a mozgalomnak az ereje. A gyógyulásod története pedig egyben annak a története is, hogyan mented meg mások életét. Ha megmented magad, hitelesen fogsz tudni irányt mutatni a gyermekeid, a családod, a barátaid és mindenki más számára is, aki hallja a történeted. Még ha sosem derül is ki, hány embernek segítettél, tudd, hogy a gyógyulásodnak óriási jelentősége van.
Az agyunkat és a neurológiai egészségünket fenyegető veszélyekkel szemben a legerősebb fegyver maga az agyunk. Ha arra használjuk az agyunkat, hogy egy lépéssel az orvosi kutatások és a tudomány előtt járjunk, akkor felülemelkedhetünk a krónikus szenvedésen, és visszavehetjük az irányítást az életünk felett.