A nehézfém-ötvözetekkel terhelt agy
Nincs olyan ember a Földön, akinek még sohasem kellett szembenéznie valamilyen mentális kihívással. Ez mindenkinél mást jelent, hisz nem vagyunk egyformák. Sokan úgy érzik, hogy maguknak csinálják a bajt – hogy ők maguk gördítenek akadályokat az elméjük útjába. Másoknak meggyőződése, hogy külső problémák és rájuk kényszerített döntések okozzák a nehézségeiket. Egyesek keresnek egy jó pszichológust, és terápiába mennek. Akárhogy nézzük is, az élet soha senkinek nem volt egyszerű. Bármilyen életet élünk, egyikünk sem kerülheti el a mentális megpróbáltatásokat – ha nem is minden percben, órában vagy napon, de a legnehezebb pillanatokban vagy időszakokban biztosan mindenkinek meg kell birkóznia a maga démonjaival.
Az emberi lét tehát eleve nem könnyű: mindnyájan vívjuk a túlélésért folytatott harcunkat. Az élet több mint elég küzdelmet tartogat. De mi történik akkor, ha még valami más is az utunkba áll? Ha elénk gördül egy olyan akadály, amelynek nem kellene ott lennie? Valami szemmel nem is látható baljós, rejtett probléma, aminek a létezéséről senki sem tud?
AZ AGYUNKBAN ZAJLÓ HÁBORÚ
Az agyad elektromosság. Ez az elektromosság két természetfeletti erőnek (az éterből jövő befogadó erőnek és a lelkedből jövő befogadó erőnek), illetve egy fizikai tényezőnek (a szívedet és az agyadat a fogantatásodtól pillanatától működtető programnak) köszönheti létét. Ez az alapja az agyad működésének és az agyadat éltető erőnek.
Van valami, ami összeköti az elektromossággal kapcsolatos első kísérleteket – mint Benjamin Franklin történelemóráról ismerős próbálkozásait a sárkányreptetéssel és a kulccsal – napjaink legmodernebb technológiájával: ez pedig a fém. Legyen szó parányi számítógépes chipekről vagy hatalmas erőművekről, megtanultuk, hogy fémek alkalmazásával szolgálatunkba állíthatjuk az elektromos energiát. Fémek segítségével célba tudjuk juttatni és szállítani tudjuk az elektromosságot. Tudjuk velük formálni az elektromos áramot, be tudjuk velük gyűjteni, vagy máshová tudjuk hajtani. Fémmel rövidre zárhatunk vagy csillapíthatunk egy áramkört, megváltoztathatjuk az áram irányát, módosíthatjuk az elektromos töltést, de akár meg is semmisíthetjük vagy kilőhetjük az áramot megannyi olyan módon, amely ma még a tudósok előtt is ismeretlen. Még mindig tanuljuk, hogy milyen módokon állíthatók a fémek a további technológiai fejlesztések szolgálatába. A fémek elválaszthatatlan részei a társadalmunknak.
Na már most, ha az agyunk tele van elektromos árammal, akkor minek kell még ott lennie? Fémeknek. Így van – az agyunk működéséért a fémek és az elektromosság együtt felel. Kulcsfontosságú, hogy ezt megértsd. És itt jön a bökkenő: az agyunkban lévő fémek közt vannak rossz fémek és jó fémek.
Egyfelől előfordulhat az agyunkban higany, ólom, arzén, kadmium, bárium, nikkel, alumínium, mérgező kalcium, mérgező réz, mérgező króm, ón és még sok egyéb. Ezek a rossz, ipari eredetű, toxikus fémek. Másfelől az agyunkban található fémek közül nem mind ártalmas vagy haszontalan. Kritikus fontosságú fémek is találhatók az agyunkban: ezek az úgynevezett nyomelemek. Közéjük tartoznak az arany jótékony hatású, nem ipari eredetű formái, a kalcium, a réz, a kálium, a magnézium, a króm, a palládium, a vanádium és még sok egyéb. A jótékony fémek egyik feladata az elektromos áram szabályozása.
A jó fémek mellett jelen lévő bajkeverő toxikus nehézfémek viszont pusztító erejükkel valóságos háborút eredményeznek az agyunkban. Élő fémek a holt fémek ellen, éltető fémek a halált hozó fémek ellen, jó és gonosz harca: a földi élettel járó küzdelmeken felül egy fizikai háborúval is meg kell küzdenünk az agyunkban. Pedig ez a probléma egyáltalán nem volt az eredeti terv része.
Mielőtt továbbhaladnánk, fontos tisztázni, hogy mire gondolok, amikor toxikus nehézfémekről beszélek. Szokás a fémeket sűrűség és atomtömeg szerint a nehézfémek vagy a könnyűfémek csoportjába sorolni. Ezek a csoportosítások nem azzal foglalkoznak, hogy milyen mérgező hatásai vannak a fémeknek az agyban és a testben. Nem árulnak el semmit arról, hogy a szervezetünkbe bekerülő fém pusztítást hoz-e magával: fog-e vajon tüneteket okozni, és kivált-e valamilyen állapotot vagy betegséget. A Gyógyító Médium-könyvekben ezért évtizedek óta mást definiálok toxikus nehézfémként. Az agyunkban és a testünkben megtelepedő összes ipari eredetű, mérgező fémet idesorolom, hiszen bármilyen toxikus fém komoly nehézségeket okoz az emberek életében.
Vegyük például az alumíniumot, ami könnyűfém. Mivel nem esik a nehézfém-besorolás alá, az orvosi ipar és más iparágak nem tekintik mérgezőnek. A valóságban azonban az alumínium mérgező az idegrendszer számára, és károsítja az agyat, tehát toxikus, a következményei pedig megnehezítik az életet. Ezért én toxikus nehézfémnek hívom.
Nagyon fontos tisztán látni e téren. Az emberek így sem veszik elég komolyan a toxikus nehézfémeket. Ha még el is kezdenénk bizonyos fémeket „toxikus könnyűfémeknek” hívni, az emberek azt hihetnék, hogy azok nem is veszélyesek. Pedig valójában minden toxikus fém – akár nehéz, akár könnyű – óriási fenyegetést jelent, amely megkeseríti az emberiség életét, az ipar pedig nem vállalja mindezért a felelősséget.
A nyomelemek éltető erővel bírnak. Elengedhetetlenek a testünk működéséhez. A toxikus nehézfémek viszont romboló erejűek. Felgyorsítják az öregedést, és a testünk hanyatlásához vezetnek. Az ásványi anyagok formájában fellelhető jó fémek – azaz a nyomelemek – a bolygó életadó forrásaiból és a bolygón túlról, a naprendszer és a galaxis éltető erőiből származó információkat tartalmaznak. A bolygó él és lélegzik. Az atmoszférán keresztül időről időre ásványi anyagok és nyomelemek hullanak alá. Ezek az ásványi anyagok alapvető szerepet töltenek be, egyrészt az agyunkban található ásványi sók, másrészt a cukor által az agyunkba szállított ásványi anyagok és elektrolitok formájában. Az agyunkban lévő elektromosság a nyomelemeket használja üzemanyagként. Ezzel szemben a toxikus nehézfémek meggyengíthetik, kiégethetik, rövidre zárhatják, eltorzíthatják, megzavarhatják, megmérgezhetik vagy alapjaiban megváltoztathatják az agyunk természetes elektromos áramlatait, amelyek lehetővé teszik számunkra a gondolkodást, az érzékelést és az optimális működést. Az ipari felhasználás céljára bányászott fémeket a feldolgozás során szerkezetileg átalakítják és módosítják – így a fémek elvesztik természetes jellemzőiket, ami az emberi test ellen fordítja őket. Ha valakinek az agyában kevés a nyomelem és sok a toxikus fém, akkor könnyen kizökkenthető lesz érzelmileg, vagy a stressztől nagyon könnyen szó szerint kiég, ahogy majd a kiégett, tápanyaghiányos agyról szóló 7. fejezetben látni fogod.
A toxikus nehézfémek nehezen érhetők tetten. Csendesen megbújnak, nem láthatók, nem hallhatók, és teljességgel megfoghatatlanok. Habár a szervezetbe kerülésük után nem sokkal nyomokban még kimutathatók a véráramban, azokban a szövetekben, szervekben, mirigyekben és csontokban azonban nem, ahová örök időkre befészkelik magukat. Ennek ellenére a toxikus nehézfémek jelenléte eluralja az életünket, és óriási hatást gyakorol ránk mind fizikailag, mind mentálisan, mind érzelmileg, aminek eredményeként a tudatunk is módosul. A toxikus fémek sok esetben átveszik az irányítást az ember élete felett. Mivel megakadályozzák a tiszta gondolkodást, tehetetlennek érezhetjük magunkat tőlük – mintha a döntéseink kicsúsznának a kezeink közül. Miért okoznak ennyi problémát a toxikus nehézfémek? Mert folyamatosan megzavarják az elektromosságot, vagyis folyamatosan megzavarják az agyadat, miközben információkat próbál fogadni vagy átadni. A rejtett orvostudomány így a toxikus nehézfémek okozta szennyeződést kihasználva állandó kontroll alatt tudja tartani az elménket.
Ha például valamilyen toxikus nehézfém kerül az agynak arra a területére, amely a nyelvhasználatért vagy a kommunikációért felel, akkor nyelvfejlődési zavarok, kommunikációs és beszélgetési nehézségek, a nyelvtanulással vagy a beszéddel kapcsolatos fóbiák, Tourette-szindróma vagy beszédképtelenség alakulhat ki. A toxikus nehézfémek hatására olyan is előfordulhat, hogy valaki képtelen megtanulni egy idegen nyelvet. Nem arról van szó, hogy egy öt nyelvet folyékonyan beszélő ember okosabb lenne, mint a másik, akinek egyetlen nyelv megtanulása is nehézséget okoz. Ilyenkor a toxikus nehézfémek legyengítik az elektromos jeleket, és ettől válik nehezebbé bármilyen idegen nyelv elsajátítása. A társas szorongás – ami megnyilvánulhat például mások társaságában tapasztalt fokozott idegesség és verejtékezés vagy a beszélgetésre való képtelenség formájában – szintén lehet a toxikus nehézfémek kommunikációt befolyásoló hatásának eredménye. És ezek a példák még távolról sem fedik le mindazt, amire az agyunkba bekerült toxikus nehézfémek képesek.
A toxikus nehézfémek összes többi negatív hatásán felül, amelyekről majd ebben a könyvben olvashatsz, ezek a fémek számtalan különböző gátló hatást is kifejtenek az agyra. A toxikus nehézfémek enzimgátlóként működnek az agyban. (A májad kifejezetten a kommunikáció céljára termel agyi enzimeket, amelyek az információk befogadásához és kifejezéséhez is szükségesek. Ezek az enzimek hozzákapcsolódnak a neurotranszmitterekhez, és apró antennákként sugározzák a neurotranszmitterek által szállított információkat. A toxikus nehézfémek ezeket az enzimeket gátolják.) A toxikus nehézfémek aminosavgátló hatást is kifejtenek az agyban, tönkretéve a taurint, a kolint és a glutamint. A toxikus nehézfémek fehérjegátlóként is funkcionálnak – itt ne azokra a fehérjékre gondolj, amelyeket az élelmiszerekkel elfogyasztasz, hanem amelyeket a májad termel kifejezetten az agyad számára. A hipotalamuszba vagy az agyalapi mirigybe bekerülő toxikus nehézfémek ötvözeteket alkotnak ezekben a mirigyekben, amelyek hormongátló hatásúak, azaz lelassítják a mirigyek hormontermelését.
Mondták már neked valaha, amikor valakire haragudtál, hogy minél tovább maradsz haragos, annál tovább engeded, hogy az illető uralja a gondolataidat? Amikor ilyen történik, legalább tisztában vagy vele, hogy a tudatod cserben hagyott. Ad egyfajta erőt, ha tudod, hogy valamilyen érzelem átvette az irányítást, és azzal is tisztában vagy, hogy az honnan származik. Ezzel szemben, amikor a toxikus nehézfémek irányítják a gondolataidat és végzik a pusztításukat, még azt sem tudod, hogy ott vannak. Ha pedig azt sem tudjuk, hogy a toxikus nehézfémek nehezítik meg az életünket, hogyan is kezelhetnénk őket? A toxikus nehézfémek állnak több száz betegség és tünet hátterében, mégis elkerülték eddig a publikus orvosi ipar figyelmét. Pedig nélkülük is épp elég küzdelemben van részünk. Semmi szükség rá, hogy még ezek a rejtett buktatók is az utunkba álljanak. Ha meg akarunk szabadulni a toxikus nehézfémektől, első lépésként meg kell tudnunk róluk az igazságot, itt és most.
HOGYAN JUTNAK A FÉMEK A SZERVEZETÜNKBE?
A toxikus nehézfémek mindenütt jelen vannak. Nem tanulunk róluk, így nem vagyunk tisztában azzal, hogy milyen formában érintkezünk velük. Pedig sokkal közelebb vannak, mint gondolnánk. A toxikus nehézfémek számos úton bejuthatnak a testünkbe: belélegezzük őket, megesszük vagy megisszuk őket, fürdőzünk bennük, hozzájuk érünk vagy a bőrünkre kenjük őket.
Jól olvastad: elég lehet egyszerűen alufóliához érni vagy megfogni egy elemet, és máris beszivároghatnak a véráramodba a parányi fémrészecskék. És akkor még nem is szóltunk azokról a fémrészecskékről, amelyeket bizonyos típusú fémedényekben elkészített ételekkel vagy fémdobozban kapható élelmiszerekkel viszünk be a szervezetünkbe. A toxikus nehézfémek egyaránt jelen lehetnek a bel- és a kültéri levegőben, különösen, ha toxikus illatanyagok, illatos gyertyák, légfrissítők, növényvédő szerek vagy chemtrailcsíkok vannak a közelünkben. Bizonyos kozmetikumokkal, gyógyszerekkel, üdítőkkel és más termékekkel ráadásul tudtunkon kívül egyenesen a bőrünkre kenjük vagy lenyeljük a toxikus nehézfémeket. A toxikus nehézfémekkel foglalkozó 20. fejezetben sokkal részletesebben is olvashatsz majd minderről és a toxikus nehézfémek sok egyéb forrásáról.
Folyamatosan ki vagyunk téve a toxikus nehézfémek egészen kis mennyiségeinek. Ne úgy képzeld ezt el, mintha meginnál egy liter ólmozott benzint, majd kórházba kerülnél ólommérgezéssel. Egészen pici, még mikroszkóppal sem látható méretű fémrészecskékről van szó, amelyekkel kis mennyiségekben ugyan, de újra és újra kapcsolatba kerülünk a mindennapi életünk során. Egy kicsivel itt, egy kicsivel ott. Lehet, hogy azt gondolod, egyetlen ilyen érintkezés nem nagy ügy, ahogy az emberek gyakran gondolják azt is, hogy a pszichedelikus drogok egyetlen mikrodózisa sem az, bedőlve a manapság divatos „mindent mértékkel” ajánlásnak. A toxikus nehézfémek is így, „mértékkel fogyasztva” mérgeznek meg bennünket, ami egészen addig jelentéktelennek tűnhet, amíg nem lépsz egyet hátrébb és látsz rá az összképre. Az ismétlődő érintkezések összeadódnak. Az agyunkban és a szervezetünkben lévő toxikus nehézfémek addig halmozódnak, amíg az életünk egy későbbi pontján komoly mérgezést nem okoznak – csakhogy mi még akkor sem fogjuk tudni, hogy toxikusnehézfém-mérgezés áldozatai lettünk. Ahogy öregszünk, egyszer csak lejár majd a szavatosságunk, és mindenünk felmondja a szolgálatot az agyunkban összegyűlt rengeteg toxikus nehézfémtől, mi pedig sosem tudjuk meg, hogy mi okozta a bajt.
AZ AGYAD ÁLTAL KELTETT MÁGNESES MEZŐ
Miután a toxikus nehézfémek bekerültek a véráramodba és a testedbe, hogyan jutnak be az agyadba? Egyáltalán nem véletlen, hogy ott kötnek ki. Amikor a testedben lévő fémek a véráramon keresztül eljutnak az agyadig, illetve az agyaddal összefonódó és azt tápláló kapillárisokig és más erekig, az agyad odavonzza magához őket a vér-agy gáton keresztül. (De még ha nem is a vér-agy gáton keresztül kerülnek az agyba, akkor is problémát okoz a toxikus nehézfémek jelenléte.) A toxikus nehézfémek részecskéi annyira kisméretűek, hogy nem kell nagy erő ahhoz, hogy az agy magához vonzza őket. Minél kisebb a részecske, annál könnyebben lépi át a vér-agy gátat és hatol be az agysejtekbe és az agyszövetbe. Így a toxikus nehézfémek elérik az agyad féltve őrzött szentélyét, ahol azokon a kritikus fontosságú, védett területeken gyűlnek össze, ahol az egészséged és a jólléted szempontjából meghatározó neuronok is találhatók.
De egyáltalán miért jutnak be a fémek a véráramodba, és miért vonzza az agyad magához a véráramban található fémeket? Nézzük meg egy kicsit ennek a hátterét. A májad feladata, hogy szűrőként működjön a tested számára. A modern kor szennyező anyagai és a napjainkban elterjedt étrendek miatt azonban akkora terhelés éri a májat, hogy gyakran pangani kezd, lelassul, eltömődik és működésképtelenné válik. Sok olyan méreganyag – így a toxikus nehézfémek is –, amelyet a májnak ki kellett volna szűrnie, továbbhalad a véráramban, és végül bejuthat az agyba. Ezáltal az agyad válik a szűrővé, pedig eredetileg egyáltalán nem ez lenne a feladata.
Az is előfordulhat, hogy a májadban lévő toxikus nehézfémek oxidálódnak, és melléktermékeket bocsátanak ki. Ezek az oxidatív melléktermékek aztán kiszabadulnak a májból, bejutnak a véráramba, és azon keresztül végül elérik az agyat. Akárcsak a toxikus nehézfémek részecskéi, a melléktermékekből keletkező „lefolyások” is képesek áthatolni a vér-agy gáton. A vér-agy gáttal bővebben is foglalkozunk majd az Agykárosító anyagok című Harmadik részben.
Vannak olyan méreganyagok, amelyek átutazóként vannak jelen a véráramban: belépnek az agyba, majd távoznak is onnan. A toxikus nehézfémek azonban a méreganyagok azon népes csoportjába tartoznak, amelyek soha nem hagyják el az agyat. Függetlenül attól, hogy valakinek pangó és lelassult-e a májműködése, vagy sem, a fémek elérhetik az agyat, amely aztán mágnesesen magához vonzza őket. Az agyadban lévő elektromosság mágneses mezőként működik, amely összegyűjti a fémeket. Ez azt jelenti, hogy az agyad ellened dolgozik? Hogy nem bízhatsz benne? Szó sincs róla. Az agyad, akárcsak a tested többi része, mindig gondoskodik rólad. Az agyad elektromágneses mezője eredetileg hasznos célt szolgál: lehetővé teszi az agyadnak azt a lenyűgöző képességét, hogy magához vonzza a nyomelemeket és az elektrolitokat, és ezzel jót tegyen neked.
Mivel a vegyipar és a gyógyszeripar tevékenységei által szennyezett környezetben élünk, és ez a szervezetünkön belül is szennyezett környezetet teremt, az agynak nagyobb kihívásokkal kell szembenéznie, mint amire hivatott. Az agyunk nem arra van kitalálva, hogy napi szintű vegyi támadásokkal kelljen megküzdenie. Az emberi test nem arra való, hogy minden kanyarban látszólag jótékony ipari méreganyagokkal vívjon harcot. Mégis erre kényszerülünk, évről évre egyre nagyobb mértékben. Így az agyad csodálatos képessége, amellyel begyűjti a létfontosságú tápanyagokat, például a nyomelemeket, azzal a mellékhatással jár, hogy a toxikus nehézfémeket is mágnesesen magához vonzza.
Egy dolgot tisztázzunk: az agyad elektromágneses vonzereje attól függetlenül működik, hogy egy fém mágnesesnek számít-e, vagy sem. Például csak azért, mert a nikkel erősen mágneses fém, még nem kerül belőle több az agyba, mint rézből, amely nem igazán mágneses. Az agy elektromágneses mezője éppolyan erővel tudja bevonzani a rezet és az alumíniumot az agyszövetbe, mint a nikkelt, az acélt vagy a vasat. Nem számít, hogy az emberi testen kívül hogyan viselkedne a fém mágnes közelében. Nem számít, hogy milyen típusú fémről van szó: toxikus fémről vagy nem toxikus ásványi anyagról. Az agy mágnesessége esetén olyan elektromos erőről beszélünk, amely minden ásványi anyagot és fémet magához vonzó mágneses mezőt hoz létre.
Ahogy a toxikus nehézfémek egyre nagyobb mennyiségben rakódnak le az agyszövetben, az agy egyre nagyobb mágneses erővel vonzza a további toxikus nehézfémeket. Ennek az a magyarázata, hogy a fémekkel teli agyszövetben több lesz az elektromosság, a több elektromosság pedig nagyobb és erősebb elektromágneses vonzást eredményez. Az agyunknak ez a természetfeletti tulajdonsága eredetileg csak a nyomelemek begyűjtésére szolgált volna. Az agyunk természetfeletti elektromágneses ereje egy olyan bolygón való életre lett kitalálva, amely nem ismeri az ipart. Az lett volna a célja, hogy az elektromosság révén magához vonzza és energiával töltse fel a nyomelemeket, ezzel is növelve az emberi agy kapacitását. Ehelyett az ipari eredetű toxikus nehézfémek lerakódnak az agyunkban, ezek a lerakódások elnyelik az elektromosságot, és ezáltal még erősebb mágneses erőt hoznak létre, az pedig további toxikus nehézfémeket vonz a meglévő lerakódások mellé. Ez a kellemetlen igazság arról, hogy mi vezet a szenvedésünkhöz.
AMIRŐL SENKI SEM TUD
A toxikus nehézfémek olyan árnyak, amelyeket mindaddig nem látunk, amíg betegséget nem okoznak. Igazság szerint még akkor sem őket látjuk, csak a betegséget. Más szóval nem vesszük észre a fémeket, amikor tüneteket okoznak. Csak magukat a tüneteket vagy a tünetek hatását észleljük. Lehetséges, hogy menet közben érzékeljük a fémek jelenlétét, mert amikor nem vagyunk jól, gyakran megérezzük, hogy valami nincs rendben. De még ha van is neve a tünetünknek vagy az állapotunknak, lehet, hogy továbbra is kételkedünk önmagunkban és az arra vonatkozó megérzéseinkben, hogy valójában mi is áll a tüneteink hátterében. Ha pedig nincs neve annak, ami velünk történik, akkor még inkább megkérdőjelezzük az érzéseinket.
A toxikus nehézfémek létezéséhez nem fér kétség. Mindnyájunk életében jelen vannak, és már az anyaméhtől kísérnek bennünket a gyerekkorunkon át egészen a felnőttkorunkig. A születésünk pillanatától kezdve életünk végéig magunkban hordozzuk a toxikus nehézfémeket. Menet közben egyre többet halmozunk fel belőlük, és közben senki egy szót sem szól, mivel a nyilvános egészségügyi térben senki sem tud róla, hogy mekkora pusztítást végeznek az agyunkban és a szervezetünkben.
Nem mintha az orvosi iparnak egyáltalán nem lenne tudomása arról, hogy a toxikus nehézfémek tényleg mérgező hatásúak. Bár sokáig tartott, míg valakinek feltűnt, hogy az ólom nem tesz jót az embernek, vagy hogy nem kellene higanygolyókat görgetni a tenyerünkben, előbb-utóbb azért megszülettek ezek a felismerések. A nagy mennyiségű ólom okozta mérgezés a toxikus nehézfémek mérgező hatásainak egyik nyilvánvaló formája, amely neurológiai károsodást okoz, gyakorlatilag tönkretéve a központi idegrendszert. Az évek során elegen szenvedtek már ólommérgezést ahhoz, hogy fény derüljön erre az összefüggésre. Rájöttünk, hogy figyelni kell, nehogy a gyerekek lenyeljék a lepattogzó ólomfesték darabkáit, és hogy a vízvezetékekben sem szabad ólmot alkalmazni.
Nem lenne logikus akkor, hogy az orvosi iparban dolgozó rengeteg fantasztikus tudós, szakértő labortechnikus és zseniális orvos valamelyikének eszébe jusson, hogy esetleg a toxikus nehézfémek kisebb mennyiségei is problémát jelenthetnek a krónikus betegségek esetében? A krónikus betegségek diagnosztizálása során egyáltalán nem kapnak figyelmet a kisebb mennyiségben jelen lévő fémek. Miért van az, hogy az orvosi ipar mindig „mindent vagy semmit” alapon gondolkodik? Az egyszerre nagy mennyiségű ólom- vagy higanymérgezés szinte a toxikus nehézfémek okozta mérgezés egyetlen lehetséges formáiként élnek a köztudatban. Hogy lehetséges az, hogy hiába a megannyi remek egészségügyi szakember és a sok száz milliárd dollár, amelyet az orvosi ipar a betegségek okait kutató úgynevezett „küldetésekre” költ, még mindig senki nem kongatta meg a vészharangot, hogy a gyógyszerekben, gyógykezelésekben, gyakori háztartási szerekben és szintetikus vegyszerekben fellelhető toxikus nehézfémek mentális és krónikus betegségeket okozhatnak? Ehelyett a „mindent vagy semmit” hozzáállás érvényesül: a toxikus nehézfémek nagy mennyiségben problémát jelentenek – mint az ólom- vagy higanymérgezés esetében –, de az kizárt, hogy a krónikus bajok hátterében a toxikus nehézfémek állnának.
Az általunk ismert, a nyilvánosság számára létező orvosi iparnak az a dolga, hogy ne vegyen tudomást bizonyos jelenségekről. Nem szabad olyasmivel foglalkoznia, mint hogy a nyomokban jelen lévő, nem kimutatható mennyiségű toxikus nehézfémek összeadódva súlyos gondokat okoznak. Hogy miért? Mert létezik egy rejtett orvosi ipar, amely nagyon is tisztában van azzal, hogy a toxikus nehézfémek meghatározó szerepet játszanak a tünetek, a betegségek és a szenvedés kiváltásában.
A rejtett orvosi ipar olyan szintű agymosást valósított meg a publikus orvosi ipar körében, hogy még a bizonyos gyógyszerekben nagy mennyiségben megtalálható toxikus nehézfémek létét is sikerült elkendőznie. Pontosabban a publikus orvosi ipar is tisztában van vele, hogy egyes, csecsemőknek, gyermekeknek és felnőtteknek (köztük várandósoknak) adott gyógyszerekben elképesztően sok a higany vagy az alumínium. Mégis képesek úgy tenni, mintha ez rendben lenne, és nem foglalkoznak azzal, hogy mekkora mennyiségekben van jelen a higany vagy az alumínium az embereknek felírt gyógyszerekben. Ez részben azért lehetséges, mert a publikus orvosi ipartól visszatartják a pontos információkat arra vonatkozóan, hogy valójában milyen extrém magas ezekben a szerekben a toxikus nehézfémek szintje. Az ilyen gyógyszereket egyezség védi. Ennek célja, hogy védelmezze a rejtett orvosi ipart és az általa gyártott gyógyszereket, amelyeket az továbbad a publikus orvosi iparnak, de egyúttal arról is gondoskodik, hogy fel ne fedjék a szerek valós higany- vagy alumíniumtartalmát. Ez a megállapodás jelenti a kapcsolódási pontot a rejtett és a publikus orvosi ipar között. Ez a szál fűzi őket össze, és teszi lehetővé, hogy a két szektor a színfalak mögött együttműködjön. Ettől eltekintve a rejtett és a publikus orvosi ipar két külön világ, amelyek egymástól elvágva léteznek.
Mindeközben az is probléma, hogy a nyomokban jelen lévő toxikus nehézfémek összeadódnak az agyunkban és a szervezetünkben – ezt azonban gondosan titkolják a publikus orvosi ipar elől. Bizonyos területeken a publikus orvosi iparnak kell a rejtett orvosi ipar bábuit tologatnia anélkül, hogy tudna róla. A publikus orvosi iparban gyógyító orvosok az egész pályájukat végigdolgozhatják úgy, hogy nem is szereznek tudomást a szálakat a háttérből mozgató rejtett orvosi iparról, amely minden lépésüket befolyásolja.
A rejtett orvosi ipar céljait szolgálja, hogy a publikus orvosi ipar nem rakja össze, hogy kétszer kettő az négy: vagyis hogy ha az ólom, ami toxikus nehézfém, nagy mennyiségben az emberi szervezetbe jutva neurológiai tüneteket okoz, akkor meg kellene nézni, hogy a többi toxikus nehézfém különböző mennyiségekben szintén mennyiféle neurológiai tünetet okoz, például szorongást, agyi ködöt, Parkinson-kórt, amiotrófiás laterálszklerózist (ALS vagy Lou Gehrig-kór), depressziót, figyelemhiányos hiperaktivitás-zavart (ADHD), autizmust, bipoláris zavart, neurológiai Lyme-kórt, emlékezetvesztést, Alzheimer-kórt és demenciát.
Ha a publikus egészségügyi szektor belevágna ennek a területnek a mélyreható kutatásába – és nem állítaná le menet közben a rejtett orvosi ipar –, akkor azt találná, hogy a toxikus nehézfémek agyszövetben (gliasejtekben és neuronokban) található lerakódásai még a legcsekélyebb mennyiségben is létrehoznak egy olyan mezőt, amely azonnal legyengíti az elektromos aktivitást. A villanyszerelők erre azt mondanák, hogy valami elszívja az áramot.
Ha ugyanez a technológia világában történne, kijelölnének valakit a rejtély megfejtésére és a hiba elhárítására. Az agyban lévő toxikus nehézfémek esetén azonban nincs a publikus orvoslásnak olyan hibaelhárító szakembere, aki tudja, hogy (1) mely fémek okozzák az aktivitáscsökkenést, (2) az agy melyik részén találhatók ezek a fémek, (3) hogyan küszöbölhető ki az agy elektromos impulzusainak legyengítése, illetve (4) hogy egyáltalán van bármilyen probléma. Ha a publikus orvoslás kutatói és tudósai komolyabban vennék a toxikus nehézfémeket, akkor legalább elkezdenének olyan orvosi eszközöket kifejleszteni, amelyek képesek kimutatni az agyban lévő toxikus nehézfémeket. Feltalálnának egy olyan korszerű szkennert, amely jelezni tudja az agyban található elektromos mező gyengülését, illetve meg tudja keresni a toxikus nehézfémek által létrehozott kisebb elzáródásokat, amelyek útját állják az agy elektromos aktivitásának. Létrehoznának olyan orvosi eszközöket, amelyekkel azonosítani lehetne, hogy melyik toxikus nehézfémek vannak jelen az agyban és milyen mennyiségben. Ehelyett a toxikus nehézfémek elszívják a minden egyes gondolat és tevékenység esetén az agyunkon végigfutó elektromos impulzusok erejét, de erről senkinek sejtése sincs. A publikus gyógyászatnak mind a hagyományos, mind az alternatív ága teljes tudatlanságban van.
Ha számításba veszel mindent, amit az agyról hallani lehet, mit gondolsz: mennyire ismeri ma az orvostudomány az agyat? Ötven százalékban? Hetvenöt százalékban? Kilencven százalékban? Ha szeretnénk úgy tenni, mintha a tudomány már mindent tudna az agyról, mondhatjuk azt is, hogy száz százalékban. Ekkor azonban hatalmasat tévednénk. Az igazság az, hogy jelen pillanatban a tudomány csak egy egészen kis töredékét tudja mindannak, amit az agyról tudni lehet: mindössze 0,00001 százalékot. Ennyire összetett ez a szervünk, és ennyire sok felfedeznivalót tartogat még. A toxikus nehézfémek szerepe egy példa azokra a létfontosságú információkra, amelyek ma még nem részei az aggyal kapcsolatos tudásunknak – ez is annak a fennmaradó 99,99999 százaléknak a része, amelyet ma még nem ismerünk, hanem ezután kell megtanulnunk. Az agy mirigyeinek és különböző régióinak azonosítása, az agyban található neuronok számának megbecslése és az agytörzsből kilépő idegek feltérképezése nem egyenlő az agy átfogó ismeretével. Ezek a dolgok mind csak a felszínt kapargatják.
Az agyunk csodálatos szerv, amely konfliktus esetén képes módosítani az elektromos jelet: amikor valamilyen stressz ér bennünket az életben, meg tudja változtatni az elektromos mintázatot, hogy segítsen nekünk boldogulni, vagy akár megvédjen bennünket. Bármennyire csodálatos is ez a képessége, az agyat mégis korlátozhatja, ha valami az útjába kerül. Ahogy az elektromos impulzus áthalad az agyon, olykor villámsebességgel, máskor lassabban, folyamatos összeütközésbe kerül a toxikus nehézfémekkel, amelyeknek nem lenne szabad ott lenniük. Az agyunk belsejében lévő elektromos aktivitás pedig igen nagy hatással van az életminőségünkre.
Mindenkinek az agyában más-más mennyiségben vannak jelen a toxikus nehézfémek. A szerencsésebbeknek bizonyos fémekből csak kevés jut. Másoknak nagyobb terhelést kell elszenvedniük egy-egy fémből. Vannak, akiknek két-három toxikus nehézfém található az agyában, és azok elnyomják a többi fém hatását. Olyan is előfordul, hogy mindegyik típusból nagy mennyiségű lerakódás van jelen, vagy hogy mindegyik megtalálható, de csak kisebb mennyiségekben. Minden egyes ember agyában máshogy ötvöződnek a toxikus nehézfémek. Nincs két egyforma agyi ötvözettel rendelkező ember. (Hamarosan bővebben is lesz szó az ötvözetekről.) Emellett a toxikus nehézfémek elhelyezkedése is egyedi minden ember esetében. Nemcsak a fémek sajátos kombinációjával rendelkezünk, de az sajátos helyen is található az agyunkban. Egy kicsit olyan ez, mint ahogy minden ember vakbele is valamennyire eltér méretben és elhelyezkedésben. Kérdezz csak meg egy sebészt: el fogja mondani, hogy amikor hasi bemetszést ejtenek, sosem tudják egész pontosan, hogy mi vár rájuk. Lehet, hogy a vakbél egy kicsit feljebb vagy lejjebb lesz, egy kicsit jobbra vagy balra, és az alakja, mérete is különböző lehet. De a vakbél legalább mindig nagyjából ugyanazon a területen található. Az agyban jelen lévő toxikus nehézfémek ennél sokkal nagyobb változatosságot mutatnak az elhelyezkedésük terén.
ELEKTROMOS HŐ
Az agyunk elképesztő mennyiségű hő termelésére képes. Ezt ne úgy képzeld el, mint a tűzben izzó parázs vagy egy forró tűzhely vagy sütő hőmérsékletét. Az agyad nem melegszik úgy fel fizikailag, mint egy kétszáz fokos sütő. Az agy által termelt hő más nagyságrendű. Még nem találtak fel olyan fejlett technológiát, amellyel meg lehetne határozni az agy elektromos mezője által keltett hő tartományát. Ez a hő az agyunk testünkön belüli elektromos mintázatainak eredményeként keletkezik, nem a testünkön kívül. Az agyunkban található elektromos mező hihetetlenül kis kiterjedésű és vékony. Miniatűr léptékűnek kell elképzelni. Inkább csak egy pillanatnyi felhevülésről van szó, ami gyorsan létrejön, és gyorsan el is hal, amitől még nehezebb kimutatni. Ennek a hőnek nem az a dolga, hogy hosszú időn át meleget adjon, mint a tűzben izzó parázs. Ez más. Az agy által termelt hő inkább kipattanó szikrákhoz hasonlít.
Amikor az agyad elektromos mintázatai hőt termelnek, az nagyon intenzív. Annak köszönhető, hogy ez a hő szinte azonnal le is hűl és eltűnik – ha minden megfelelően alakul –, hogy van a fejünkben három fizikai védőmechanizmus: (1) a koponyánk és az agyunk közötti tér segít lehűteni az agyat; (2) a cerebrospinális folyadék vizet és magnéziumot tartalmaz, amelyek hűtőközegként viselkednek; (3) az agyban található glükóz szintén hűtőközegként viselkedik. Ha minden jól működik, és ellátjuk az agyunkat a szükséges tápanyagokkal, akkor az agyunkban lévő elektromos mező képes folyamatosan szikrákat kelteni, majd amilyen gyorsan létrehozta és elszállította az áramot, ugyanolyan gyorsasággal le is tud hűlni.
Van még egy negyedik automatikus védőmechanizmus is az agyunk működésébe építve: az állandó sebességváltás. Mivel az agyunk folyamatosan váltogatja a különböző útvonalakat, az elektromos mintázatok is változnak, és így az elektromos pályák le tudnak hűlni a gondolkodás vagy a napi teendők elvégzése során létrejövő elektromos villanások után. Ahogy áttérsz egyik feladatról a másikra, a pályák szüntelenül, megállás nélkül változnak.
Ezért olyan elemi szükséglete a gyári munkásoknak a zenehallgatás. Ha egy gyári munkás ugyanazt a feladatot végzi tíz órán keresztül egyhuzamban, az elektromos jel közel ugyanazon a pályán halad mindvégig. A zene viszont változatosságot ad, és más agyi pályákra tereli az elektromosságot, miközben a munkás ugyanazt az egy tevékenységet ismételgeti. A kutatóorvosok és tudósok előtt ez az összefüggés ismeretlen. Pedig ezzel a módszerrel a kiégést is meg lehet előzni. Ezért hallgatnak az emberek zenét vagy podcasteket, amikor valamilyen ismétlődő jellegű munkát vagy mozgást végeznek: hogy változásra bírják az agyuk elektromos mintázatait, és így anélkül tudják végezni a repetitív tevékenységet, hogy kiégnének. Az edzésprogramok is alkalmazzák ezt a módszert a testmozgás változatosabbá tételéhez. Míg régen az edzésprogramok csak egy-két gyakorlatsort ismételgettek, manapság akár húsz-harminc különböző feladatra is sor kerülhet egyetlen edzés alkalmával. Senki nem jött még rá, hogy azért frissülnek fel az emberek az ilyen sporttól ahelyett, hogy elfáradnának, mert a mozdulatok változatossága újrahuzalozza az agyat, és megváltoztatja az elektromos mintázatait, ami csillapítja a keletkező agyi hőt.
Időnként előfordul, hogy egy-egy élmény akkora hatással van ránk, hogy az agyunknak nehezére esik a sebességváltás, és így megmarad az agyi hő. Ha például valakinek dührohama lesz, vagyis nem tudja leküzdeni a frusztrációját vagy haragját valamilyen vele történt eseménnyel kapcsolatban, akkor az agy túlzott felmelegedése miatt szinte tébolyult állapotba kerül. A felvillanó szikrák krónikussá válnak, és így az elektromos mintázat nem alszik ki egyes területeken. Azaz amikor valaki megrögzötten ragaszkodik valamilyen sérelméhez, akkor végig ugyanazon az egy pályán haladnak az elektromos jelek, amelyek az agynak ugyanazokat a pontjait érintik, újra és újra felmelegítve az adott pályát, amelynek így nincs esélye lehűlni. Ennek mellékhatásaként az agy károsodik az ismétlődő felmelegedéstől, az agyszövet pedig kiéghet, hegesedni kezdhet és megkeményedhet. (Az érzelmi agyról szóló 5. fejezetben bővebben is olvashatsz majd erről.)
A toxikus nehézfémek felerősítik ezt az agyi hőt. Már pusztán a toxikus nehézfémek jelenléte az agyunkban szomorúvá, dühössé vagy teljességgel következetlenné tehet bennünket, és sok küszködést okozhat az érzelmi mintázatainkkal. A toxikus nehézfémek felelősek a bipoláris zavarért és a mániás állapotért. A toxikus nehézfémek eredményeként érzékenyebbé is válhatunk, amitől könnyebb lesz felzaklatni bennünket. Amikor ez megtörténik, az agyunk felmelegszik az intenzív érzelmek keltette elektromosságtól, a toxikus nehézfémek pedig tovább fokozzák és fenntartják ezt a hőt. Az agyunkban lévő toxikus nehézfémek úgy viselkednek, mint a tűzben a parázs, ami hosszan tartó meleget ad. Ha valaki nem tud kiszabadulni a frusztrációból vagy egy dührohamból, az általában azért van, mert a toxikus nehézfémek életben tartják ezeket az érzéseket. Az ilyen forró és hosszan tartó agyi hő tulajdonképpen ugyanannak a tapasztalatnak egy lehetséges megnyilvánulása, amelyre régen azt mondták: az illető megőrült.
AZ AGYUNK MINT OLVASZTÓTÉGELY
Amikor a fémeket tartalmazó agy felforrósodik, felbomlanak a toxikus nehézfémek részecskéi közötti kapcsolatok – vagyis megolvadnak a fémek. Az agyban található toxikus nehézfémeket folyamatosan koptatja a rajtuk áthaladó elektromos áram. Elkezdenek átalakulni. Megváltozik az alakjuk. Korrodálódhatnak. Minél kisebbek a részecskék, annál könnyebben megolvadnak az agy hőjétől. Amikor az agyban lévő toxikus nehézfémek megolvadnak, folyékony gáz képződik belőlük. A szilárd halmazállapotúból folyékony gázzá átalakuló fémek könnyebben terjednek szét az agyban, és nagyobb területet tudnak beborítani. Ez azt jelenti, hogy miután az agyban található toxikus nehézfémek felmelegedtek és megolvadtak, elmozdulnak az eredeti helyükről, és az évek során képesek átvándorolni a környező agyszövetekbe. A toxikus nehézfémek olvadása az agyban az egyik oka annak, hogy olyan sok állapot és tünet van – például az Alzheimer-kór –, amely az idő múlásával súlyosbodik. A létrejövő gáz önmagában elég ahhoz, hogy bármely mentális, fizikai vagy érzelmi állapot romlásához vezessen.
A másik oka annak, hogy az agyat sújtó állapotok idővel súlyosabbá válnak, az a toxikus nehézfémek felhalmozódása az agy bizonyos területein. Az agy elektromágneses mezője vonzza és összegyűjti a fémeket, így a toxikus nehézfémek nagyobb lerakódásai folyamatosan növekszenek. Minél nagyobb a lerakódás, annál nagyobb az elektromágneses ereje – ezáltal folyamatosan toxikus nehézfémeket fog magához vonzani, aminek következtében a lerakódás idővel egyre nagyobbá válik. Bár az elektromágneses mezőnek köszönhetően az agy többi területe is vonzza a toxikus nehézfémeket, mégis jellemzően ott gyűlnek össze, ahol a toxikus nehézfémek meglévő „szigetei” felerősítik az elektromágneses mezőt.
A higanylerakódások esetében nem az elektromágneses erő az egyetlen formáló tényező. A higany az elektromágneses mezőtől függetlenül is képes felhalmozódni az agyban. A higany maga is képes megtalálni a higanyt. Mivel így az agy elektromágneses mezője és a higany higanyhoz való vonzódása is hozzájárul a higanylerakódások kialakulásához, ezek a lerakódások még több gondot okozhatnak.
Ha sok az életünkben a feszültség és a stressz, nagyobb lesz az agyunkon áthaladó elektromosság intenzitása és sebessége is, mivel az adrenalin egyrészt megnöveli a pulzust, másrészt behatol az agyba, és megemeli a hőmérsékletét. Ismét azt látjuk, hogy minél több toxikus nehézfém van az agyban, annál nagyobb lesz a forróság. A fémek pedig megőrzik a hőt. Ez egy ördögi kör kialakulásához vezethet. Lehetséges például, hogy ha valaki folyton mindenért mérges, vagy gyakran vannak dührohamai, az azért van, mert eleve magasabb az agyában a toxikus nehézfémek szintje, ami fokozza az indulatait. Amikor bármilyen okból hő képződik, a fémek átalakulnak, és más formát öltenek. Mivel a harag hatására felerősödik az elektromos mező, a dührohamok még több hő termelődéséhez vezetnek, aminek hatására elektromos vihar keletkezik. Ez még több fémet olvaszt meg, amelyek szétterjedve még több elektromos jelet képesek megzavarni az agyban. Ahogy a megolvadó toxikus nehézfémek folyékony gázt juttatnak az agy különböző területeire, nehézségeket okozhatnak a testi működésekben vagy a kommunikációban.
Az emberek tisztában vannak vele, hogy a stressz és a düh rosszat tesz az agyunknak, a szervezetünknek és az egészségünknek. Az egészségügyi szakemberek azonban nem tudják, hogy miért van ez így. Nem látják át, hogy rendszerszinten mi áll ennek a jelenségnek a hátterében. Nincsen tudomásuk az előbb bemutatott agyi folyamatról, és fogalmuk sincs arról, hogy a düh így befolyásolja az agyat. Nincsen válaszuk arra, hogy miért jelent oly sokak számára küzdelmet a tudatuk megzabolázása a legjobb idegtudományi technikák, meditációk és gondolatformáló módszerek használata ellenére is. Nem tudják, hogy miért nem működnek a stressz- és dühkezelő stratégiák, és hogy miért esnek vissza az emberek a régi működésmódjaikba. Mindennek az okát a háttérben rejlő toxikus nehézfémekben kell keresni. Az elménk kicselezése vagy újrahuzalozása nem tudja felülírni a megszokott gondolati mintáinkat, ha közben nem foglalkozunk a toxikus nehézfémekkel.
Lehetséges, hogy nehezedre esik mindezt elképzelni, hiszen tudod, hogy az agyad nem lehet tele fényes fémdarabkákkal. Igazad is van: nem így kell elképzelni. Emlékezz rá, hogy az agyadban lévő toxikus nehézfémek mikroszkóppal sem látható méretűek. Megjelenhetnek nanorészecskék formájában, vagy még kisebb méretben, akár femto- vagy joktorészecskékként. Ezek a kisebb részecskék hatolnak be az agysejtekbe, töltik meg őket, és vezethetnek végül a pusztulásukhoz. A toxikus nehézfémek nagyobb (nanoméretű) részecskéi az agysejtek közötti térben helyezkednek el, és nem mindig jutnak be az agysejtekbe. Azonban ebben a sejtek közötti pozíciójukban is ugyanolyan károsak lehetnek, mivel megzavarják az agysejtek közötti kommunikációt. Akár az agysejtekben, akár közöttük találhatók a toxikus nehézfémek, a parányi részecskék olvadása, korróziója, szivárgása és párolgása mindenképpen súlyos problémákhoz vezet.
Amikor az agyunkban lévő hőre és fémekre gondolunk, nem szabad elfelejteni, hogy az agyunk nem olyan, mint egy kovácsműhely. Nem hatalmas fémdarabokról beszélünk, amelyeket ezerfokos hőmérsékleten munkálnak meg. A fémrészecskék nanoméretűek vagy még kisebbek, ugyanakkor rengeteg van belőlük. Nincs szükség sok évre ahhoz, hogy több száz milliárd toxikusnehézfém-részecske felhalmozódjon az agyadban, de még ekkor sem lesznek láthatók. A hőmérséklet esetén szintén egészen más léptékre kell gondolni. És a már említett tényezők mellett még a sav is szerepet játszik, ahogy látni fogod a 9. fejezetben. A savas agy hatással van a hőmérsékleti tartományra. A savas vér nem engedi, hogy a méreganyagok könnyen távozzanak a testünkből, és ezáltal hőmérséklet-növekedést eredményeznek az agyunkban.
Annak ellenére, hogy az agyunkban jelen lévő toxikus nehézfémek részecskéi nem láthatók, az általuk okozott károsodás idővel nagyon is láthatóvá válik frusztráló vagy az életünket gyökeresen felforgató tünetek formájában. A toxikus nehézfémek hatásai időnként még orvosi képalkotó eszközökkel is kimutathatók, bár senki nem fogja felismerni, hogy valójában mivel is van dolga. Mivel a toxikus nehézfémek az agyszövet oxidációjához vezetnek, az MRI-n és más agyi felvételeken olykor megjelennek szürke területek, sötét vagy fehér foltok, elváltozások vagy az agyszövet károsodása. Az orvosok azonban nincsenek ilyenkor tisztában vele, hogy a toxikus nehézfémek okozta gondokkal állnak szemben. A felvételek elemzésekor az egészségügyi szakemberek nem tudják, hogy valójában mi az, amit látnak.
Az agysejtjeinket és az agyszövetünket leigázó toxikus nehézfémeket nagyon nehéz kimutatni. Ha valamilyen agyi betegségben szenvednél, és felajánlanád az agyadat tudományos célokra, a tudósok még akkor sem vennék észre a toxikus nehézfémeket, ha a halálod után felnyitnák. Nem vizsgálják a szöveteket kifejezetten a fémek jelenléte szempontjából. Ez nem része a boncolási protokolloknak. Nem keresik a toxikus nehézfémek kvadrilliomod nagyságrendű részecskéit (joktorészecskéket), az agyi lerakódások pedig csak az egészen extrém esetekben érnek el olyan méretet, amely a vizsgálók számára látható. A publikus orvosi ipar számára az agyad csak egy lenne a sok közül, hiszen az itt tárgyalt agykárosító veszélyeknek még a létezéséről sincs tudomásuk. Lényegében felnyitnák az agyadat, majd eldobnák. (Mindeközben a rejtett orvosi ipar tisztában van vele, hogy az agyunkban toxikus nehézfémek találhatók. Ez is hozzájárul a rejtett orvosi ipar céljához. Minél több a fém az agyunkban, annál nagyobb kontrollt tudnak gyakorolni az elménk felett, és annál több pénzt tudnak keresni az agyi betegségek révén.)
Térjünk vissza az agyunkban lévő elektromosságra. Ahogy az elektromos jel a neurotranszmitter vegyületek segítségével áthalad a neuronokon, illetve elhalad mellettük, folyamatosan kapcsolatba kerül a toxikus fémek lerakódásaival. Ez az egyik probléma. A másik a következő: A neurotranszmitter vegyületek elengedhetetlenek a létezésünkhöz. Részt vesznek az agyunk működtetésében. Ehhez azonban tisztának kell lenniük. Az évek során a toxikus nehézfémek olvadása és párolgása következtében a fémek maradványai összekeveredhetnek a tiszta neurotranszmitter vegyületekkel, aminek eredményeként a neurotranszmitterek szennyeződnek, és a sáros vízhez lesznek hasonlók.
Ha az elektromosság ezeket a sáros neurotranszmitter vegyületeket használja fel üzemanyagként a neuronokon való áthaladáshoz és a köztük kacskaringózáshoz, az különböző következményekkel járhat attól függően, hogy melyik toxikus nehézfémek szivárogtak be a neurotranszmitter vegyületekbe. Bármilyen toxikus nehézfémmel szennyeződnek is a neurotranszmitterek, az növeli az agyi elektromosság intenzitását. Ha higany került a neurotranszmitter vegyületbe, az elektromos impulzus zabolátlanabb és veszélyesebb lesz, részben mivel a higany alakváltoztató fém, amelynek nincs szüksége nagy mennyiségű hőre vagy bármilyen beavatkozásra ahhoz, hogy részecskéire essen és folyékonnyá váljon. Az agyi elektromosságnak a higanyra gyakorolt hatása számtalan különböző viselkedést válthat ki, gyerekeknél és felnőtteknél egyaránt. Ha viszont a neurotranszmitter vegyületbe alumínium keveredett, akkor a neuronokon keresztülhaladó elektromos impulzus kevésbé lesz féktelen. Az alumínium megolvasztásához más fémekhez képest több hőre és több időre van szükség. Az agyban található elektromosság így is képes megolvasztani az alumíniumot, de az alumínium nem változtatja meg úgy az alakját, mint a higany. Mivel az alumínium hosszabb idő alatt olvad meg, a folyamat során az elektromos impulzus veszít az erejéből, ahogy az alumíniumrészecskék szivacs módjára elnyelik azt. Az impulzusnak ez a gyengülése is jól körülhatárolható tünetekhez vezet, amelyekről a könyv Harmadik és Negyedik részében, a tünetek és állapotok leírásánál lesz szó részletesebben.
AZ AGYUNKBAN KIALAKULÓ ÖTVÖZETEK
Mi történik akkor, ha valakinek sok különböző nehézfém található az agyában? Sok embernél előfordul ilyen. Mi történik akkor, ha ezek a fémek a higany, az alumínium, a réz, a nikkel és egy leheletnyi ólom? És mi történik akkor, ha ezek a fémek összekeverednek? Először csak ott vannak az agyban egymás mellett, de amikor az agy felmelegszik a különféle hétköznapi feladatai során, a fémek megolvadnak és egyesülnek. Egy dolog biztos: a publikus orvostudomány még legalább száz évig nem fog erre rájönni, és akkor még optimista voltam. Amikor végre eljutnak erre a felismerésre, az orvosok ráébrednek, mennyi szövődményt okoznak ezek a szisztémás ötvözetek.
Ötvözet olyankor jön létre, amikor különböző fémeket egyesítünk. Az iparban gyakran keverik a fémeket, hogy erősebbé vagy rugalmasabbá, könnyebbé vagy nehezebbé, porózusabbá vagy kevésbé porózussá, hideg- vagy melegtűrőbbé tegyék őket, illetve módosítsák a hőtágulási és összehúzódási jellemzőiket. Ha hídépítéshez kell acélt választani, az ötvözet meghatározása elsődleges kérdés, hiszen nem lehet akármilyen mezei fémből felhúzni egy hidat. Az ötvözetkészítés az autókarosszéria kialakításának is központi része. Meghatározó tényező a Tour de France-versenyzők kerékpárjainak gyártásában. Ötvözeteket használnak a számítástechnikában és sok más technológiában is. És az ötvözetek folyamatos fejlesztések tárgyai. Sohasem tökéletesek. Mindig megvannak a maguk hibái és korlátai. Ezzel együtt remekül alkalmazhatók és fejleszthetők az említett területek mindegyikén. Ezek azok a tárgyak, amelyekben jó helye van az ötvözeteknek.
Az agyunkban azonban nem kellene ötvözeteknek lenniük. A gyermekeink agyában sem kellene ötvözeteknek lenniük. Nincs keresnivalója az ötvözeteknek az agyunkban, és hely sincs számukra. A fejünk belsejében minden szorosan egymáshoz simul, maximálisan kitöltve a teret. Még az agyalapi mirigy kamrája is szűkös, és kitölti a benne található folyadék.
Rejtett agyi gyulladás
Fordult már veled elő olyan, hogy valami belement a cipődbe, például egy kis szösz? Vagy egy kirándulás során nem tudtál rendesen lépni az edzőcipődbe került apró kavicstól vagy gallytól? Amikor hazaindulsz a tengerpartról, kirázod a homokot a cipődből, vagy vígan sétálsz annak ellenére, hogy a homok dörzsöli a lábadat? Nem hinném, hogy vígan sétálsz. Valószínűbb, hogy megpróbálod kirázni a cipődből a homokszemcséket.
Ha az agyadban toxikus nehézfémek és azok ötvözetei találhatók, az olyan, mintha valami belement volna a cipődbe – mivel nincs hely semmi nem odaillőnek, csak bicegve fogsz tudni haladni. Ennek egyik oka az, hogy amikor toxikus nehézfémek kerülnek az agyunkba, állandó nyomáshoz és krónikus agyi gyulladáshoz vezethetnek. Az agyi gyulladásnak ez a formája eltér A vírusos agy című következő fejezetben leírt agyi gyulladástól, amely a vírusok és melléktermékeik miatt kialakuló ideggyulladás eredménye. A toxikus nehézfémek esetében kevésbé feltűnő az agyi gyulladás, mivel nem általános duzzanat jellemzi. A toxikus nehézfémek inkább lokális gyulladást váltanak ki: kisméretű gyulladt területek alakulnak ki azok körül a pontok körül, ahol a toxikus nehézfémek találhatók, függetlenül attól, hogy nanorészecskékről vagy joktorészecskékről van-e szó. Ez a fajta gyulladás az agyszövet toxikus nehézfémek miatti fizikai sérülésének eredménye. Olyan, mint amikor a bőröd alá került szálka körül begyullad a bőr. Ahhoz lehetne hasonlítani, mint amikor a cipődben lévő kavicstól nem az egész lábad dagad be, hanem csak a sarkad egy pontja pirosodik ki.
A toxikus nehézfémek még a legrosszabb esetben is csak gyulladásos pontok kialakulásához vezetnek. Minél nagyobbak a toxikus nehézfémek lerakódásai – vagyis minél több nanorészecske, pikorészecske, femtorészecske stb. halmozódott fel az agyadban lévő lerakódásokban –, annál kiterjedtebbek és agresszívebbek lesznek ezek a gyulladásos pontok. Az ilyen agyi gyulladások elkerülik az orvosok figyelmét, hiszen szinte teljességgel lehetetlen kimutatni őket bármilyen szinten MRI- vagy CT-berendezés segítségével. Ahhoz azonban már így is épp elég nagyok, hogy végtelen számú tünetet okozzanak.
Az ötvözetek hatása az életünkre
A toxikus nehézfémek puszta jelenléte az agyban rengetegféle problémát előidézhet: különböző típusú fejfájásokat és feji érzeteket, különböző fájdalmakat, gyengeségérzetet és szédülést, különböző érzelmi reakciókat az életben előforduló helyzetekre, különböző szintű depressziót és szorongást, tikkelést és görcsöket, agyi ködöt, emlékezetvesztést, kényszeres gondolatokat és viselkedést, illetve akaratlan cselekvéseket. Az agyunkban lévő toxikus nehézfémek még a döntéshozatali folyamatainkra is hatással lehetnek anélkül, hogy észrevennénk. És az agyunk esetében nem tudjuk egyszerűen kiengedni az összes toxikus nehézfémet, mint ahogy kiráznánk a homokot a cipőnkből, vagy kihúznánk a szálkát az ujjunkból. A toxikus nehézfémek kivezetéséhez megfelelő módszerre van szükség, amellyel majd a könyv Hatodik, Az agyad feltámasztása című részében ismerkedhetsz meg.
Amikor ipari alkalmazásra hoznak létre ötvözeteket, akkor egy meghatározott céllal teszik. A technológiai berendezések esetében például azért vegyítik a fémeket, hogy előnyösebb tulajdonságokat érjenek el, és a gyártók mindvégig felügyelik, hogy mely fémeket kombinálják, hogyan és milyen célra. Tisztában vannak vele, hogy milyen elegyek okozhatnak problémákat az általuk gyártott termékekben. Az agyunkban viszont senki sem felügyeli, hogy mi kerül oda be vagy mi olvad össze, hiszen arról sincs tudomása gyakorlatilag senkinek, hogy egyáltalán létrejönnek az agyunkban a toxikus nehézfémek ötvözetei. Az ötvözetek még a publikus orvosi ipar olyan képviselői számára is ismeretlen terepet jelentenek, akik már tudnak az agyban jelen lévő toxikus nehézfémekről a Gyógyító Médium elmúlt harmincöt évnyi tanításainak köszönhetően. A rejtett orvosi ipar szintén nem hallott még az agyban található toxikus nehézfémek ötvözeteiről.
Az agyunkban kialakuló ötvözet összetételébe nincs beleszólásunk. Nem úgy működik, mintha odagurulnánk egy gyorsétterem ablakához, és rendelnénk elvitelre egy kis rezet, ólmot, higanyt és alumíniumot. A fémek mindenkinek az agyában egyedi keveréket képeznek anélkül, hogy tisztában lennénk az ötvözet alkotóelemeivel vagy akárcsak a jelenlétével. Hiába van két embernek az agyában ugyanaz a három vagy öt vagy hét vagy tíz toxikus nehézfém, nagy valószínűséggel nem teljesen egyforma mennyiségben vagy arányban keverednek, és minden bizonnyal az agy kissé eltérő területein helyezkednek el. Részben ez is különböztet meg minket egymástól, nemcsak a lelkünk egyedisége, ami vitathatatlanul szerepet játszik az emberek különbözőségében. Nem csak az eltérő tapasztalatainknak és hivatkozási pontjainknak köszönhető, hogy nem vagyunk egyformák. Az agyunkban lévő toxikus nehézfémek ötvözetei is hozzájárulnak ehhez, mivel hatással vannak a viselkedésünkre, a cselekedeteinkre, a gondolatainkra, a döntéseinkre, az érzéseinkre, az emlékeinkre és az önképünkre. A toxikus nehézfémek még azt is befolyásolják, hogyan fejlődik az agyunk és más szerveink az anyaméhben. Ugyanakkor a mindnyájunk agyában létrejövő ötvözetek felett senki sem gyakorol ellenőrzést. Nem működik igazságszolgáltatás, nincs környezetvédelmi ügynökség, és nincs semmilyen felügyeleti szabvány sem, amely meghatározná, hogy az agyadban található ötvözet biztonságos összetételű-e.
A toxikus nehézfémeknek ezek a különböző ötvözetei mind másként reagálnak az elektromosságra. Az agyban elektromos mintázatok juttatják el az információkat az egyik neurontól a másikig. Amikor döntéseket hozunk, az is annak az eredménye, hogy a neuronok információkat továbbítanak a többi neuron felé az elektromos jelen keresztül. És ahogy az előző fejezetben láthattad, az agyban futó elektromosság esetén nem egyszerűen egy töltés alatt álló vezetékről van szó. Az elektromos jel telis-tele van információkkal, kezdve az életed során megélt eseményekre vonatkozó információktól egészen a jelen pillanat történéseire vonatkozó információkig. A toxikus nehézfémek bizonyos keverékei képesek összekuszálni a szavakat, és megváltoztatni az emlékeket az elektromos jel által szállított információkban. Ezért fordulhat elő olyan, hogy két ember másként emlékszik ugyanarra az eseményre, pedig mindketten ugyanazt tapasztalták meg, ugyanakkor. Ilyenkor az agyukban jelen lévő ötvözetek módosítják a tapasztalataikhoz kapcsolódó emlékeket, még ha csak csekély mértékben is.
Az ötvözetek arra is hatással vannak, hogy milyen gyorsan látunk meg valamit. Lehet, hogy valaki megkérdezi:
– Láttad?
Mire egy másik ember azt felelheti:
– Nem, mit kellett volna látni?
Ezt a jelenséget nem látásbeli eltérés okozza. A különbség hátterében az áll, hogy az agyban lévő toxikus nehézfémek ötvözetei befolyásolják az emberek érzékelését. Az ötvözet összetételétől és elhelyezkedésétől függően előfordulhat, hogy a fémek keveréke megakadályoz valakit abban, hogy észrevegye a gyorsan mozgó tárgyakat. Nem feltétlenül arról van szó, hogy a gyorsan mozgó tárgyat meglátó másik ember agyában ne lennének ötvözetek. Lehet, hogy pont bizonyos ötvözeteknek köszönhetően lát meg hamar dolgokat, miközben ugyanazok az ötvözetek másfajta, súlyosabb gondokat okoznak a számára. Vagy az is előfordulhat, hogy csak az agyában lévő ötvözet miatt hitte azt, hogy látott valamit, és valójában a másik ember azért nem vette észre a tárgyat, mert nem is volt ott semmi. Ez az agyi ötvözetek rejtélye. Akármennyi variáció elképzelhető. Az agyban található ötvözetek nem szoríthatók szabályok közé. Az autizmus jó példa arra, hogy a fémes agy ötvözetei hogyan vezetnek a neurológiai hatások bonyolult összjátékához. Az autizmussal élő gyermekek némelyike ugyanis bizonyos területeken nagyon tehetséges, míg más területeken állandó küzdelmekkel kell szembenéznie.
Mivel az ötvözetek hatással vannak az agyunkban továbbított üzenetekre, az emlékeinket, az érzelmeinket, a nosztalgiánkat és még az álmainkat is képesek befolyásolni. Így van – az ötvözetek megváltoztathatják és alakíthatják az álmainkat. Olykor eltűnődünk, hogy mitől álmodunk olyan nevetséges, érthetetlen vagy bizarr dolgokat. Az ilyen álmok egyik oka az lehet, hogy a fizikai agyunkban az információkat szállító elektromos pályák az ötvözetekből kialakult lerakódásokba ütköznek, amelyek módosítják és szerkezetileg átalakítják az információkat. A másik ok a lelked lehet, amely szintén az agyadban lakozik, és szintén befolyásolja az álmaid. Tehát több tényező is szerepet játszik abban, hogy időnként szokatlan vagy nagyon eleven álmaid vannak. Ha eltávolíttatsz egy higanytartalmú fogtömést, és a felszabaduló higanygőz bekerül az agyadba – ahogy az a higanytöméseknél lenni szokott –, lehet, hogy álmodban nem fogsz tudni feljönni a vízfelszín alól, vagy egy szűk helyre bezárva találod magad. Ha azt álmodod, hogy valaki elől menekülsz, de nem tudsz elég gyorsan futni, vagy majdnem beszorulsz valahová, azt a toxikus nehézfémek lerakódásaiban elakadó elektromosság okozhatja, amely nem érinti ezeket a lerakódásokat, amikor ébren vagy. Az alvás gyógyító ritmusai eredményeként az elektromosság más területekre is eljut, mint amikor ébren vagyunk. Ezért jöhetnek létre olyan álmok, amelyek távolról sem hasonlítanak az ébren szerzett tapasztalatainkra – különösen akkor, ha az elektromos jel álmunkban a toxikus nehézfémek olyan lerakódásaiba ütközik, amelyeket a nap során elkerül.
Az iparban használt ötvözetek remek szórakozást nyújthatnak az őrült tudósok számára. Ugyanakkor pusztításra is alkalmasak, hiszen a nukleáris fegyverek is tartalmaznak ötvözeteket. A rakétasilókban is megtalálhatók. És olyan azonosítatlan fémötvözeteket is fedeztek már fel a Földön, amelyekhez hasonlót még nem hoztak létre emberek. Ezekre az egyetlen magyarázat az, hogy az égből érkeztek.
És mi a helyzet az agyunkban lévő ötvözetekkel? Úgy képzeld el őket, mint egy batyus bált. Mindenki hoz valamilyen ételt, és utána mindenki úgy szed magának a különböző kreációkból, hogy nem igazán tudja, melyik tálon mi van. Ugyanígy van az ötvözetekkel is, amelyek mindenki agyában más-más összetétellel jönnek létre. A fémeknek ezek a különböző kombinációi még arra is hatással lehetnek, hogy valaki mit készít a batyus bálra! Ez csak egy példa a sok közül arra, hogy az ötvözetek milyen szinten képesek formálni az agyunkat, a hangulatunkat, vagy akár azt is, hogy milyen ételt támad kedvünk főzni. Az agyban lévő ötvözeteken múlik, hogy az egyik ember gofrit hoz, a másik tonhalas tésztát, míg a harmadik úgy dönt, hogy kihagyja a batyus bált, és inkább egy gyorsétterem felé veszi az irányt.
Az agyunkban kialakuló ötvözetek hatással vannak a tudatunkra. Az ötvözeteknek köszönhetjük a történelem néhány kiemelkedő elméjét. Az agyi ötvözeteknek ugyanakkor hátrányai is vannak. Sorozatgyilkosok is születtek már az agyban összeolvadó fémek következtében. Még ha ad is valamit egy bizonyos ötvözet, más valamit elvesz az illetőtől. Hiába módosítja úgy egy ötvözet az agy elektromos mezőit, hogy az új lehetőségeket teremt az adott ember számára, annak mindig ára van. Ez az ár jelentkezhet tünetek, korai halál, betegség, mások vagy önmaga ellen irányuló agresszió, illetve a testi működéseket vagy a kommunikációt érintő más agyi nehézségek formájában.
Az ötvözetek oxidálódása az agyban
A fémes agy azt jelenti, hogy toxikus nehézfémek kerülnek be az agyba, amelyek ott ötvözeteket képeznek, és idővel alapvetően megváltoztatják a szöveteket. Ahogy csökken a stabilitásuk, oxidáció léphet fel – mind az agyszövet, mind maguk a fémek oxidálódhatnak. Ha láttál már valaha rézen vagy bronzon (ami egy rézötvözet) kialakuló patinát, akkor tudod, hogy mit értek oxidáció alatt. Arról a zöld rétegről van szó, amit rézérmékről vakargathattál le. A régiségkereskedők számára a fémtárgyakon látható patina az eredetiség értékes bizonyítéka, amelyet nem szabad eltávolítani. A fejed belsejében azonban egyáltalán nem kívánatos a jelenléte. A fémek oxidációjának másik megnyilvánulási formája a rozsda. Ha tudod, hogy milyen a felhólyagosodott felületű fémhulladék, amelyről pereg a rozsda, el tudod képzelni, hogy mennyire nem szeretnénk, hogy ugyanez az agyunkban történjen. A patina és a rozsda egyet jelent a korrózióval és az oxidációval, aminek következtében a toxikus nehézfémekből még több lefolyás szivárog ki, párolog el és terül szét az agyszövetben.
Ne feledd, hogy mindenkinek máshogy fémes az agya, és az oxidáció részben attól függ, hogy kinek milyen ötvözetei vannak. A toxikus nehézfémek különböző kombinációi esetén más-más reakciók zajlanak le, és másként megy végbe az oxidáció is az adott ötvözet összetételétől függően:
• Bizonyos fémek (például a higany és az alumínium) keveredése esetén olyan gyorsan növekszik és terjed az oxidáció, hogy nagy mennyiségű törmeléket eredményez, ami lefolyások kialakulásához vezet, vagyis egyre több és több szövetbe jut el a fémek törmeléke.
• Nikkel és réz találkozásakor a nikkel jobban visszaveri a hőt, mint a réz, ezért a réz nyeli el a nikkelre irányuló hőt is, aminek következtében a réz hamarabb lebomlik.
• Az ólom és az alumínium reakciója felgyorsítja az ólom lepattogzásával járó oxidációs folyamatot, amitől az ötvözet elveszti a stabilitását.
• A réz a fémek közül a legerősebb földelő. Ólommal kombinálva a réz földelőképessége erőteljesebbé és kiszámíthatatlanabbá válik. Amikor az agyon áthaladó elektromosság réz-ólom ötvözettel találkozik, a réz nagyobb mértékben elszívhatja az áramot, és ezáltal gyengítheti az agy elektromos hálózatát.
• A higannyal kevert réz hajlamos felerősíteni a higany idegmérgező hatását. A réz földelőképességének hatására a higany veszít stabilitásából, aminek eredményeként gyorsabban oxidálódik.
• Az alumínium hatására a réz gyorsabban felmelegszik, és hosszabb ideig megtartja a hőt. Így amikor az agyban haladó elektromos jel réz és alumínium ötvözetébe ütközik, az alumínium forrón tartja a rezet, hiába kellene az agyi pályáknak gyorsan lehűlniük a felvillanó elektromos válaszokat követően.
• A mérgező kalcium és az alumínium kombinációja esetén a kalcium hozzákapcsolódik az alumíniumhoz, és körbezárja azt, az így létrejött réteg pedig elnehezíti az alumíniumot, és mélyebb szintre süllyeszti az ötvözetet az agyban.
• A kadmium és a higany interakciója kadmiumgőzök felszabadulásához vezet, aminek eredményeként a higany is jobban kitágul, hasonlóan az alumínium-higany ötvözetek esetén végbemenő folyamathoz.
Ez a lista nem tartalmazza a toxikus nehézfémek összes olyan ötvözetét, amely kialakulhat az agyadban. Arról nem is beszélve, hogy a példák csak olyan ötvözetekből mutatnak be egypárat, amelyek két toxikus nehézfém találkozásából és interakciójából születhetnek meg. Az agyadban azonban három, négy vagy még több fémből is létrejöhetnek ötvözetek. A toxikus nehézfémek végtelen számú kombinációban kialakíthatnak ötvözeteket az agyadban, amelyek mind egyedi sajátosságokkal bírnak.
Akárcsak az egyes toxikus nehézfémek elhelyezkedése, az ötvözetek elhelyezkedése is változó lehet az agyon belül. Míg valakinek az agya hátuljában lehet több ötvözet, másnak a homloklebenyében koncentrálódhatnak. Az egyik embernek a bal agyféltekéje tartalmazhat többet belőlük, a másiknak pedig a jobb. Olyan is lehet, akinél a két agyféltekét elválasztó hosszanti hasadékban ül meg az ötvözetek többsége. Megint másoknál elképzelhető, hogy az ötvözetek mindenfelé szétszóródva találhatók meg. Arra is van példa, hogy valamilyen ötvözet egyetlen helyre összpontosul. Ráadásul idővel az ötvözetek vándorolhatnak is az agyban. A toxikus nehézfémek ötvözetei tehát végtelen számú variációban helyezkedhetnek el és fejthetik ki hatásukat a világon élő sok milliárd ember agyában.
Függetlenül attól, hogy milyen ötvözetek lakoznak bennünk, és az agyunk mely részén telepedtek meg a toxikus nehézfémeknek ezek a keverékei, tennünk kell azért, hogy eltávolítsuk őket, és ezáltal a gyógyulás útjára lépjünk. Meg kell mentenünk az agyunkat. És bár a toxikus nehézfémek eltávolítása nem egyik napról a másikra történik, ha rászánjuk a szükséges időt és energiát, minden képzeletet felülmúló eredményeket érhetünk el.
NYOMELEMEK: AZ AGY BÉKEFENNTARTÓI
Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy jótékony hatású fémek is találhatók az agyunkban: a nyomelemek. A nyomelemek számtalan máig felderítetlen feladatot látnak el. Továbbítják az információkat, megóvják az agyunkat a zsugorodástól, táplálják az agyunk immunsejtjeit, és gondoskodnak erejük megőrzéséről. És itt még korántsem ér véget a nyomelemek rengeteg változatos funkciója.
Mi kell a túlélésünkhöz?
Az agy elektromos mezője csak akkor tud fennmaradni, ha van a véráramban víz, elektrolitok és nyomelemek. Ha eltűnne a víz, a nyomelemek vagy az elektrolitok, az agy elektromos mezője összemenne és végül teljesen elapadna, ami a neurotranszmitterek, más agyi hormonok és az agyszövetben elraktározott nyomelem- és elektrolitkészletek kiégéséhez vezetne. Úgy is mondhatnánk, hogy kiszáradna a kút. Az agy veszítene erejéből. Vagyis pontosan az történne, amit a legtöbb ember megtapasztal az élete során.
Az elektromosság önmagában nem képes ellátni feladatát. Szüksége van egy biológiai társra, amely ebben az esetben a nyomelemeket és az elektrolitokat – vagyis a fémeket – jelenti. Jól tudjuk, hogy akár kerékpárral, akár motorkerékpárral, autóval, busszal, vonattal vagy repülőgéppel közlekedünk, az utazáshoz mindig szükség van valamilyen fémre. Ugyanígy az elektromosság sem képes megfelelően továbbhaladni az agyunkban a szükséges fémek – azaz a nyomelemek és az elektrolitok – hiányában. Gondolj a villám és a villámhárító kapcsolatára. Az univerzum rejtélye a villámcsapás és hogy hogyan képes a villámhárítót alkotó fém magához vonzani. Az égbolton átcikázó villám létrejöttéhez is szükség van azonban az atmoszféra részét képező felhőkből, vízpárából vagy csapadékból származó nyomelemekre. Ugyanígy az agyunkban található elektromosság is a nyomelemekre és az elektrolitokra támaszkodik, a testünkben lévő víz pedig az agyunkba áramlik, hogy segítsen az elektromos jel átvitelében.
(Mellesleg ha a toxikus nehézfémek részecskéi szennyeződést okoznak az atmoszférában, akkor megváltoztatják a viharok mintázatát, és agresszívabbá teszik a villámláskor keletkező elektromosságot, éppúgy, mint ahogy az agyunkat szennyező toxikus nehézfémek is viharok kialakulásához vezetnek.)
A nyomelemek egyik legfontosabb feladata, hogy egyensúlyba hozzák az agyunkon áthaladó elektromosságot. A nyomelemek vonzzák az elektromosságot, így meg tudják akadályozni, hogy az elektromos jel elszabaduljon és irányíthatatlanná váljon. Az agy természetfeletti elektromágneses erejével azokra a meghatározott pontokra és területekre vonzza a nyomelemeket, ahol szükség van rájuk. A nyomelemek nem engedik, hogy az elektromos áramlatok túlságosan felhevítsék a környezetüket, hanem szükség esetén lehűtik őket. Ez azért lehetséges, mert a nyomelemek – az ipari fémektől eltérően – természetes állapotukban képesek a hőmérséklet szabályozására, amikor az agy elektromos impulzusai elérik őket.
A nyomelemek olyanok, mint a régi hifirendszerek hangszínszabályozó gombjai, amelyeket tetszés szerint lehetett fel-le tologatni. A nyomelemek agyban betöltött szerepe hasonló ahhoz, mint ami a békefenntartóként viselkedő máj feladata az egész szervezet szintjén. Az agy esetében a nyomelemek a békefenntartók. Ők felelősek a nyugalom megőrzéséért. Az agyban lévő elektromosság a nyomelemeket keresi. Nélkülük nem tud megfelelően működni az agy elektromos hálózata.
Ahhoz, hogy életben maradjunk, illetve táplálkozni és lélegezni tudjunk, nyomelemekre és elektrolitokra kell szert tennünk valamilyen – akár rossz minőségű – forrásból, mert különben elpusztulunk. A baj az, hogy gyakran tényleg a leggyengébb minőségű forrásokból jutunk hozzá a nyomelemekhez és elektrolitokhoz, amelyek épp csak a túlélésünkhöz elegendők. Ilyen források a génmódosított (GMO) élelmiszerek, a kezelt falusi vagy városi vezetékes víz, a kizsigerelt (organikus vagy hagyományos művelés alatt álló) mezőgazdasági földterületek, amelyekben nem pótolják a kimerülő tápanyagokat, valamint a tenyésztett állatok és halak, amelyeket nem tápanyagban gazdag takarmánnyal etetnek. Minimális mennyiségű jó minőségű nyomelemhez és elektrolithoz jutunk, miközben óriási mennyiségben találkozunk toxikus nehézfémekkel.
A legádázabb ellenségeink
Az agyunkban található nyomelemek egyenesen a lelkünkkel állnak összeköttetésben. A bennük tárolt információk révén kapcsolódunk a Holdhoz, a csillagokhoz, az atmoszférához, az éterhez és a mennyországhoz. Ez a kapcsolat túlmutat a tankönyvekben fellelhető tudományon, nem fejezhető ki számokkal, és nem szorítható be a jó vagy rossz, helyes vagy helytelen kategóriáiba. A nyomelemeknek egyaránt van fizikai, illetve metafizikai jelenlétük és céljuk. A makroelemek mellett a nyomelemek az egyedüli fémek, amelyeknek eredetileg is helyük van az agyunkban.
Ha a nyomelemeknek lenne agyuk, sosem jutna eszükbe, hogy a mi agyunkban saját maguk gonosz változatai, a toxikus nehézfémek – azaz az ipari feldolgozáson átesett fémek – mellett fogják találni magukat. Amikor az ipar feldolgoz egy fémet, azzal megfosztja az összes előnyös tulajdonságától, amellyel nyomelemként rendelkezhetne. Vegyük például az ipari rezet. A réz esete megtévesztő lehet. Valaki azt mondhatja: „Nem is igaz, a réz jó. Sok rézre van szükségünk.” Igazából azonban amikor a réz ipari feldolgozáson esik át – vagyis amikor rézedényt vagy rézcsövet készítenek belőle –, akkor eltorzul. Elveszti azt a lehetőségét, hogy jótékony nyomelem váljon belőle. A rézedényből vagy a rézcsőből (vagy a réz vizespalackokból, konyhai eszközökből vagy -ékszerekből) hátramaradó rézmaradványoknak nincsenek előnyös jellemzőik. Többé már nem jelentenek aktív, biológiailag hasznosítható nyomelemet a szervezet számára. Mivel az ipar belenyúlt a réz alapvető tulajdonságaiba, innentől kezdve egy pusztító, veszélyes fémmel van dolgunk. A Földet részben élő nyomelemek alkotják, amelyeket természetes állapotukban fel tud használni a testünk, feltéve, hogy az adott célhoz megfelelő mennyiségben állnak rendelkezésre. A megmunkálás során azonban a fémek elvesztik a Föld bennük rejlő természetes energiáját. Az ipari feldolgozás megfosztja a fémeket az emlékezetüktől. Az iparban alkalmazott fémek mérgezők és pusztítók a szervezetünkre nézve, természetes jellemzőik roncsolódtak, és nem képesek már aktívan hozzájárulni a bolygó jóllétéhez.