1.

Nem tudhatjuk, mit tartogat számunkra a múlt.

Ébredés óta ez a mondat jár Hahn fejében. Nem tudná megmondani, miért. Egyszerre ott volt, ahogy kinyitotta a szemét. A szavak egy pillanatig mintha előtte táncoltak volna, majd elárasztották az agyát. Képtelen volt újra elaludni. Hahn azóta az ablaknál áll, amit előzőleg kinyitott.

A fény alig hatol át a szürke égen. Épp csak annyira, hogy kivehető a stockholmi opera és szemben a királyi palota. Edith még alszik a szomszéd szobában. A járdákat hó borítja. A háztetőket is. Különös, süket csend honol a városban. Hahn nem érzi az arcába csapó csípős hideget. Soha nem érezte. Már egészen kicsi korában is szüntelenül mögötte loholt az anyja, hogy betakargassa. Hahn megnézi az óráját. Hét óra negyvenhárom perc van, és ez élete legfontosabb napja.

A bizottság itt a Grand Hôtelban foglalt le neki egy teljes lakosztályt. A 301-est a harmadik emeleten. A széles ajtó egy kissé szűk előtérre nyílik, ahol több arckép lóg. Majd egy hatalmas szalon következik kétoldalt egy-egy szobával. Hahné balra van. A jobb oldaliban Edith alszik. A bőrkanapé felett egy William Turner-festmény, a Hóvihar.

Azt lehetne hinni, hogy szántszándékkal ezt a képet akasztották fel erre a falra. Nem elképzelhetetlen, de nem is bizonyítja semmi.

Hahn az íróasztalon heverő három papírlapért nyúl. Választékosan, lényegre törően ír, sehol semmi áthúzás. Már sokadik alkalommal olvassa át a beszédét. Kívülről tudja az egészet. De ezen a reggelen, a nappal halovány fényében Hahn számára fontos, hogy megnyugtassa önmagát.

Az ajka mozogni kezd. Angol szavakat motyog halkan – Hahn angolnyelv-tudása kiváló. Fiatal korában Londonban és Montrealban tanult Ramsay-vel és Rutherforddal együtt. A sebzett Németországról beszél, a szerencsétlen Németországról, amely előbb a nácik, most meg a szövetségesek elnyomása alatt áll. Tanúsítja, hogy a német tudósok nem támogatták a hitleri rezsimet. Végezetül hozzáteszi, hogy nem szabad túl szigorúan ítélkezni a hazája fiataljairól. Hogyan alkothatnának ezek a fiatalok világos képet? Külföldi rádióadások, szabad sajtó nélkül? Tizenkét éven át mindannyian elnyomásban éltek, most már ideje továbblépni.

Hahn hirtelen, szokatlan módon fázni kezd. Becsukja az ablakot, és belebújik az ágya lábánál heverő köntösbe. Éles fájdalom nyilall a gyomrába. A fürdőszobához siklik, fog egy poharat, és tölt magának egy kis karmelitavizet. Iszik, reménykedve, hogy ettől majd elmúlik a gyomorégése. Túl sok étel, túl sok alkohol, túl sok kávé. És túl sok stressz is. Azóta, hogy múlt szerdán, egy hete megérkeztek Stockholmba, a Hahn házaspár egyetlen estét sem tudott kettesben tölteni. Vacsorák, bankettek, lakomák, szupék. Tizenöt ember nem eszik annyit, amennyit ők ettek! Németországban nincs semmi. Itt tele vannak az üzletek. Ez az előnye annak, ha egy ország semleges. Mindezt most a karmelitavíz enyhén citromos íze ellensúlyozza. Otto Hahnt keserves emésztési zavarok kínozzák.