ELSŐ FEJEZET

Summer

Végzős év

A LANCASTER GIMNÁZIUM megszentelt folyosóin lépdelek, fejemet lehajtva a lábamat bámulom, ahogy egymás elé teszem őket. Újra, meg újra, meg újra. Vadiúj, fényes félcipőm nyomja a lábujjamat, és a zöld-tengerészkék kockás gyapjúszoknyám szúrja a combomat. Emlékszem, még az első középiskolás év előtti nyáron mennyire, de mennyire vágytam ide, és hogy haragudtam, amikor a szüleim nem akarták kifizetni a hatalmas összeget azért, hogy a Lancasterbe járhassak.

Most itt vagyok, bár csak egyetlen évre. Az utolsó gimnáziumi évre. Augusztus vége van, és a levegő hűvös ugyan, hála az óceán felől érkező szellőnek, de a gyönyörű fa falborítású, és rémesen elavult hűtési rendszerű régi épületben fülledt a levegő. Egyáltalán van itt központi fűtés és szellőztetés?

Valószínűleg nincs.

– Gyere már – noszogat anyu a foga között szűrve a szavakat, és a csípője magasságában csettint, hogy menjek oda mellé.

Megszaporázom a lépteimet, felveszem a tempóját. Felemelem a fejem, és látom, hogy a többi diák kíváncsi tekintettel halad el mellettünk, végigmérik a jól ismert Lancaster-egyenruhámat.

Új lány. Ejtőernyős. Biztosra veszem, hogy érdeklem őket. Tuti rákeresnek a Google-on a nevemre, és tudomást szereznek a családi botrányunkról.

Én majdhogynem sértetlenül megúsztam. Anyu gondoskodott róla. Nem hagyhatta, hogy a jövőm odavesszen. Ismer ezt-azt, és a tekintélyét latba vetette, hogy engem megóvjon.

Ezért vagyok itt a Lancaster gimiben. A keleti part legelitebb bentlakásos iskolájában. Amelyet az ország egyik leggazdagabb, legrégibb családja alapított. A Lancasterek egészen a Vanderbiltek, az Astorok és a Rockefellerek koráig vezetik vissza magukat. A vagyonuk annyira régi, hogy a legtöbben nem is tudják, honnan ered.

Ahogy én sem. Valami olyasmit hallottam, hogy hajós szállítmányozással szerezték. Vagy olajjal? Megvettek minden megvásárolható földterületet a keleti parton, aztán az évek során eladogatták. Nem tudom. Nem is nagyon érdekel. Csak annyit tudok, hogy piszok gazdagok.

És anyám – az én szolid és illedelmes anyám – éveken át viszonyt folytatott Augustus Lancasterrel, e név ötödik viselőjével.

– Itt is vagyunk – trillázza anyám, és hallom az enyhe remegést a hangjában. Ideges miattam, ezért kihúzom magam, be akarom neki bizonyítani, hogy nem félek. – A titkárság.

Kinyitja az ajtót, és én megyek be elsőként. Rámosolygok a magas fapult mögött ülő idősebb nőre, aki lassan feláll. Tengerészkék kosztümöt visel, a blézere épp csak átéri terebélyes keblét.

– Jó reggelt! – Mosolyog a nő anyámra, majd a tekintete megállapodik rajtam. – Te vagy Summer Savage – mondja túlzottan barátságos mosollyal.

– Az édesanyja vagyok, Janine Weatherstone. – Mindig úgy nyújtja ki a kezét, mintha királynő lenne, aki üdvözli az alattvalóit. Látom, hogy ez egy leheletnyit sem hatja meg a nőt, de azért megfogja a kezét, finoman megrázza anyám ujja hegyét.

– Örvendek. Annyira örülünk, hogy Summer nálunk tölti az utolsó gimnáziumi évét. – A nő ekkor elkomorul. – Micsoda tragédia, ami történt. Fogadják őszinte részvétemet.

Anyu mérgesen néz rá. Ez az utolsó, amiről beszélni van kedve, főleg egy idegennel.

– Köszönöm – feleli kimérten. – Mr. Matthews fogadna minket?

A nő kihúzza magát.

– Természetesen! Gondoltam, elkérnék Summer órarendjét, hogy máris mehessen. Sajnos az első óra már elkezdődött. – Neheztelve néz rám. Mintha az én hibám lenne, hogy elkéstem.

Nem tehetek róla, hogy anyu egy örökkévalóságig pakolt, mielőtt eljöttünk a hotelból, és egész végig amiatt panaszkodott, hogy nem aludta ki magát. Én viszont hat óra óta fent vagyok, mert az idegességtől nem bírtam aludni.

– Igen, kérem, adja ide az órarendet – feleli anyu. – De előbb beszélnünk kell az igazgató úrral, mielőtt Summer órára menne. Biztos vagyok benne, hogy Mr. Matthews ad igazolást.

– Természetesen. – A nő, aki nyilván az igazgató titkárnője, felém nyújt egy halvány rózsaszín lapot. Anyu azonban kikapja a kezéből, átfutja az órarendet, én meg csak állok ott, és idegesen várom, hogy én is megnézhessem.

– Nem emelt szintű irodalomra osztották be – néz fel anyu, és a kezembe nyomja az órarendet. Látom, hogy ingerült.

Csalódottan futom végig a listát. Irodalomóra. Világvallások. Matematika. Emelt szintű francia. Az ebédszünet után egy lyukasóra, majd az utolsó óra az amerikai honismeret.

– Nekem jó ez az órarend – mondom anyámnak, de ő összeszorított szájjal rázza meg a fejét.

– Kiválóan fogalmazol, Summer. Állandóan a naplódba írogatsz – mondja anya halkan, de a szemem sarkából látom, hogy a titkárnő felkapja a fejét.

Elpirulok, és vállat vonok.

– Semmiség. Kérem, ne változtassa meg az órarendet. Jó lesz így.

– Fáradjanak be Matthews igazgató irodájába, és várják meg ott – mondja a nő a mögötte lévő félig nyitott ajtó felé intve. – Kint van valahol az iskolában, de szólok neki, hogy várják. Máris jön.

Bemegyek anyu után a zsúfolt irodába, és mindketten helyet foglalunk az óriási, díszes íróasztal előtt álló székeken, majd a titkárnő halk kattanással ránk csukja az ajtót. Amint anyu tudja, hogy kettesben maradtunk, rosszallva felém fordul.

– Nem értelek. Nem akarsz emelt szintű irodalomra járni?

– Nem akarok gondot okozni. – A baleset óta árnyéka vagyok önmagamnak, nem akarom magamra irányítani a figyelmet. – Ennyi is elég, nem gondolod? Sikerült protekcióval elintézned, hogy bejussak ide.

– Ez volt a legkevesebb, amit megtehettem, tekintve, hogy milyen régóta ismerem Augie-t – dünnyögi anyu hajdani szeretőjére utalva.

Arra a pasasra, aki végül elvált a feleségétől, hála az anyámmal hosszú évekig folytatott viszonynak. Hatalmas botrány lett belőle. Tele volt vele az internet és a bulvárlapok. Az eset összetörte a nevelőapám szívét. Aztán feldühítette.

Nem volt kellemes élmény.

Az ajtó hirtelen nyikorogva kinyílik, és egy jóvágású, idősebb férfi lép be rajta. Feltételezem, hogy Matthews igazgató úr. Ránk mosolyog, sötét szeme sarka ráncba fut, aztán még szélesebb lesz a mosolya, és kivillan vakítóan fehér fogsora. Becsukja az ajtót, majd megkerüli az asztalát, és megáll mögötte, mintha valami kerítés lenne, és úgy nyújt kezet anyámnak.

– Mrs. Weatherstone, micsoda öröm, hogy megismerhetem – mondja udvariasan, kellemes mimikával.

Anyu feláll, és sietve megrázza az igazgató kezét.

– Köszönöm, hogy fogadott minket, Mr. Matthews.

Mindketten elhelyezkednek a székükben, egymásra mosolyognak, én pedig nagyokat pislogok. Mintha teljesen megfeledkeztek volna rólam.

– A lányom, Summer – mondja anyu, és felém biccent.

– Summer, nagyon örülünk, hogy itt vagy, és a mi neves iskolánkba fogsz járni – fordul felém Mr. Matthews. A hangja meleg és őszinte. – Személyesen néztem át a bizonyítványodat, és mély benyomást tettek rám a választott tantárgyaid. És az érdemjegyeid.

– Köszönöm. – Jó tanuló vagyok. Korábbi éveimben kicsit elszaladt velem a ló, és sokat fiúztam, de mindig jó jegyeim voltak.

– Bár az elején akadtak gondjaid – folytatja, és a szemembe néz. – Gondolom, azóta összeszedted magad.

A hátam megfeszül, de bólintok.

– Igen, igazgató úr.

– Nem emelt szintű irodalomra osztották be – szól közbe anya, és én mérgesen nézek rá. De ő ügyet sem vet rám.
– Summer kiválóan fogalmaz. Az előző gimnáziumában az iskolai újságnál dolgozott. Díjakat is nyert az írásaival. Kivételes tehetség.

– Ó, attól tartok, itt a Lancasterben az emelt szintű irodalomra bekerülni kiváltság, nem pedig jog. Mr. Figueroa óráin a diákok három éven át keményen dolgoztak. Személyesen válogatja ki őket a harmadik tanév végén, és csak húszan vannak abban a csoportban. – Mr. Matthews az asztalára fekteti az alkarját, és összekulcsolja az ujjait. – Attól tartok, az ő beleegyezése nélkül Summert nem írathatjuk be az órájára.

– Esetleg válthatna pár szót a tanár úrral – csicsergi anya bűbájosan.

A férfi mosolya meg sem rezzen.

– Attól tartok, ez nem lehetséges.

– Esetleg felfoghatná szívességként. – Anyu hangja kissé keményebb lesz.

– Ez Mr. Figueroa órája, nem az enyém.

Anyu mosolya köddé válik.

– Akkor talán érdeklődöm Mr. Lancasternél, hátha ő tud ebben segíteni nekem.

Legszívesebben itt helyben meghalnék. Ez annyira ciki. Nem érdekel az emelt szintű irodalom. Nem akarok kitűnni. Jelenetet pedig végképp nem akarok rendezni. Kész rémálom lenne bemenni egy húszfős csoportba, amelynek a tagjai három éven át becsületesen végigjárták a szamárlétrát. Zsigerből utálnának.

Mr. Matthews ajka alig észrevehetően megremeg, és a tekintete elkomorul.

– Megoldom.

– Úgy legyen. – Anyám mosolya visszatér. Mély lélegzetet vesz, és odapillant rám. – Ez jelentősen megváltoztatná az órarendjét?

– Nem, nem hinném. – A férfi bosszúsan fordul a monitora felé. Gépelni kezd a billentyűzeten. A képernyő pont annyira áll ferdén, hogy látjuk a rajta megjelenő információkat.

A bizonyítványom. A korábbi tanáraim és a tanácsadóm feljegyzései az évek során. A legtöbb adminisztratív jellegű.

Summer zavarja a tanórát. Ok nélkül dühöng.

Rajtakapták, hogy a mosdóban cigarettázik. Két nap felfüggesztés.

Rajtakapták, hogy szexel a tornateremben. Öt nap felfüggesztés.

Behozták és megmotozták. A hátizsákjában megtalálták az édesanyja vényre kapható Xanaxát. Két nap felfüggesztés.

És ez csak a második év végéig.

A nevelőapám – isten nyugosztalja – a sarkára állt a Xanax-incidens után. Megfenyegetett, hogy katonaiskolába írat a középiskola hátralévő éveire. Sírtam és könyörögtem, térden állva esdekeltem, hogy ne küldjön el. Akkor is beírattak.
Ez a sors várt rám.

De akkor kibukott, hogy anyu viszonyt folytat Lancasterrel, így Jonas el is feledkezett rólam, és csak anyura koncentrált. Kiköltöztünk. Találtunk egy kisebb lakást. A média a családunkon csámcsogott, én pedig magamba fordultam. Többé nem okoztam gondot a suliban, és csakis a tanulmányaimra összpontosítottam. Elveszítettem az összes barátomat. Anyu pedig győzködte Jonast. Újra meg újra.

Míg végül tavasszal visszaköltöztünk hozzá. Yates is hamarosan hazajött az egyetemről, és nagyon örült nekem. Gyertyákat gyújtott a szobájában, és kényszerített, hogy találkozzam vele éjszaka. A számra tapasztotta a kezét, aztán a benyúlt a bugyimba, majd…

– Ó, pár órádat meg kell cserélnünk – szólal meg Mr. Matthews megakasztva a gondolataimat –, de ez nem okozhat problémát.

Lenyom pár billentyűt, visszafordítja maga felé a képernyőt, mintha hirtelen rájött volna, hogy mindent el tudunk olvasni, ami ott áll rólam. Anyu fenntartja a látszatot, de látom, hogy összeszorítja a száját, és a tekintete elfelhősödik.

Azok a régi emlékek nem kellemesek. Nem voltam boldog – távolról sem. Senki sem hallgatott rám. Csak akkor találtam teljes békére, amikor távol kerültem Yatestől, és csak anyu volt ott és én. Végül teljesen felőrölt, hogy egy fedél alatt kellett laknom Yatesszel, és muszáj elviselnem az ostromát. Végül feladtam az ellenállást. Egy idő után már nem is számoltam, hányszor.

És… iszonyatos volt.

A tudat, hogy az egész nyarat vele kell töltenem, az utolsó tanév előtti nyarat, végképp kiakasztott. Tettem valamit, ami szinte… ijesztő.

De legalább megszabadultam tőle.

Örökre.

– Elküldtem az új órarendet a nyomtatóra. Vivian oda fogja adni. Sok sikert mára, Summer – mondja Matthews igazgató, és sokat sejtetőn néz rám.

Szükséged lesz rá.

Hallani vélem a kimondatlan szavakat, ott keringenek a szobában. Anyunak persze fel sem tűnik, annyira elégedett, hogy végül elérte, amit akart. Feláll, és én is. Igyekszem úrrá lenni gyomrom remegésén.

– Köszönöm, hogy megértően fogadta az igényeinket
– mondja anyu. – Roppant hálásak vagyunk.

– Mi sem természetesebb. Bármit megteszek Mr. Lancaster… barátjáért – feleli.

Kihallom a mondat élét. Anyu is. Fejét felszegve vonul ki a parányi irodából, odakint kikapja Vivian kezéből a frissen kinyomtatott órarendet, még meg sem köszöni, úgy masírozik el mellette. Vivian dünnyög valamit az orra alatt, én pedig úgy teszek, mintha nem hallottam volna, pedig hallottam.

– Ribanc – ezt suttogta.

Anyám bárhová megy, ez a szó mindenhová követi, de ő profin ignorálja az embereket. Nem tudom, hogyan csinálja. Eszembe jut a fiú, akivel találkoztam. Annak a férfinak a fia, akivel anyunak viszonya volt. És a srác is azt mondta rá, hogy ribanc. Ezek az emlékek egész nap kísértenek, különösen akkor, amikor késő este egyedül fekszem az ágyamban. Emlékszem, milyen érzéseket keltett bennem az a srác. A kegyetlen szavaira, a brutális csókjára.

Azóta is ezt az érzést kergetem.