4

Juniper

A lövés szétzúzta a bestia fejét. A földre zuhant, és összegömbölyödött, mint egy bogár, hevesen rángatózott, majd mozdulatlanná vált. Mélyet lélegeztem, és kifújtam magam, és néztem, ahogy a teste sárba és férgekbe oldódik. Ezek a szörnyek mind ugyanúgy haltak meg, a koponyájukon kívül minden más másodpercek alatt elrothadt.

Régen jeges pánik fogott el, amikor szembe kellett néznem velük. A szívem olyan hevesen vert, hogy szinte fájt. De már évek óta harcoltam ellenük. Egyszer azt hittem, csak Abelaumban élnek, de nem, mindenhol ott voltak.

Úgy tapadtak rám, mint a legyek a légypapírra, de már nem ijesztettek meg. Voltak ennél rosszabb szörnyek is, sokkal rosszabbak. Olyanok, mint…

– Tudsz magadra vigyázni. Milyen aranyos.

Megfordultam, a fegyvert célra tartva. Nem tudtam, mire számítsak, de biztosan nem őt vártam. Azt a dögös gyilkost a bárból. A ruhája még véresebb volt, mint korábban, és gonosz vigyor ült a képén, ahogy kilépett az árnyékból – olyan gonosz, mintha ezt mondta volna: – Élve foglak felfalni, és közben nevetek majd.

A homlokomat ráncoltam. – Persze hogy tudok. A bárban is tudtam volna, ha nem avatkoztál volna közbe.

Ártatlanul felemelte a kezét. Még a tenyerén is tetoválás volt, bonyolult pentagrammák és furcsa rúnák.

– Nem kételkedtem benned. Csak szerettem volna egy kis izgalmat magamnak.

Felhorkantam, de nem tettem el a fegyvert. Túl jól ismertem magam ahhoz.

– Hát, megkaptad, nem? Elég nyugodtnak tűnsz ah­hoz képest, hogy épp most öltél meg valakit. Gyakran csiná­lod ezt?

Vállat vont.

– Nem elég gyakran ahhoz, hogy eltűnjön az a szórakoztató, bizsergő érzés. Te sem úgy nézel ki, mintha idegen lenne neked a gyilkolás.

Lenéztem az Ősbestia maradványaira: a csonttöredékekre, a sárra és a férgekre. A bestiákról nem tudott mindenki. Csak azok tudták, hogy léteznek, akik elég pechesek voltak, és találkoztak velük. És ha valaki találkozott velük, ritkán élte túl, hogy mesélhessen róla.

Bizalmatlanul néztem vissza rá.

– Ismered ezeket a lényeket?

– Láttam már őket – mondta. – Tudod, hogy ha beviszel egy ilyen koponyát vizsgálatra, azt fogják mondani, hogy ez csak egy közönséges krokodil?

Bólintottam. Kétségbeesésemben egyszer begyűjtöttem egy Ősbestia koponyáját, amit megöltem, és bevittem egy helyi állatorvoshoz vizsgálatra. Ha bizonyítani tudnám, hogy a szörnyek léteznek, akkor talán az emberek elkezdenének hinni nekem minden másban is. De nem volt szerencsém. Az állatorvos azt mondta, hogy ez csak egy erősen lebomlott farkaskoponya.

– Úgy nézel ki, mint akinek jól jönne egy cigi. – Kinyújtott egy vékony, kézzel sodort jointot, de okosan nem tett egy lépést sem felém. Nagy szükségem lett volna a mámorra.
Az alkohol hatása már elmúlt, és az agyam vadul száguldozott. Ez a fickó furcsa alak volt, és nem értettem, hogy a fenébe került ide, az erdőbe. De gyakorlatilag megmentett ott a kocsmában, még ha ezt nem is ismerném be sosem. Nem láttam nála fegyvert, legalábbis első pillantásra nem, és egyetlen lövés a SPAS-omból szétrobbantaná. Gondoltam, nem árthat, ha elszívok vele egy cigit.

Bólintottam.

– Legalább menjünk el innen. A dzsipem ott van hátul.

– A mocsár itt van előttünk– mondta. – Csak egy rövid séta. Szép a kilátás a holdfényben.

Ránéztem, miközben a fegyveremet igazítottam.

– Megpróbálsz bevinni az erdőbe, szépfiú?

Ártatlanul felemelte a kezét.

– Hé, neked van fegyvered. Biztos vagyok benne, hogy te vagy előnyben.

Elgondolkodva összeszorítottam az ajkam.

– Akkor mutasd az utat. De ne próbálkozz semmivel. Neked is szétlövöm a fejed.

– Szent leszek – mondta, és gúnyosan imádságra emelte a kezét, ahogy követtem. Felhúztam a szemöldököm. Tipikus. Egy dögös hazudozó. Micsoda meglepetés.

Alig pár perc alatt elértük a vizet. A fák között megnyílt a kilátás, és ott volt előttünk a mocsaras folyó, ezüstösen csillogott a holdfényben. Leült egy ciprusfa gyökereihez, a törzsnek dőlt, elővette az öngyújtóját, és rágyújtott.

– Hogy hívnak? – kérdezte, ahogy a marihuána fűszeres illata körbevett minket.

– Téged? – Nem szerettem személyes adatokat kiadni, még így sem, hogy ilyen messze voltam otthontól. Bármilyen távolra mentem, a múltam követett. Rettegtem attól, hogy kimondom a nevemet, és felismerés villanását látom valakinek a szemében.

Juniper, az eltűnt lány? Azt hittem, bezártak. Azt hittem, megőrültél. Láttál mostanában szörnyeket? Nem próbáltál megölni…

– Zane – mondta, és odaadta a jointot. Hosszan, lassan slukkoltam belőle, kiélveztem az ízét. Túl régóta nem volt már rendes füvem. – És nem kell elmondanod, ha nem akarod. Megértem, hogy miért akarsz névtelen maradni.

– Itt laksz? – kérdeztem kissé köhögve, és visszanyújtottam neki a cigit. Ő megrázta a fejét.

– Nem. – Hagyta, hogy a füst a szájából az arcába lebegjen. Valószínűleg csak a fű beszélt belőlem, de a fenébe is, jól nézett ki. Az a mézbarna szem, amely olyan furcsán ismerős volt, aranyként csillogott. Visszaadta a jointot, a vizet nézte. Határozott állkapcsa volt, és a rövidre nyírt haja alatt is tetoválásokat láttam.

– Honnan jöttél?

– Mindenhonnan, innen-onnan. Eredetileg a pokolból.

Megráztam a fejem, de nem tudtam visszatartani a mosolyt az okoskodó rohadék szavaira.

– Ó, valóban? Miért jöttél el? Nem bírtad a hőséget?

Vállat vont.

– Minden szörny itt van a földön. Gondoltam, csatlakozom hozzájuk. És te? Honnan jöttél?

Haboztam.

– Washingtonból.

– Gyönyörű hely. Van ott egy barátom. Igazából nagyon hasonlít rád.

A fű kellemesen elködösített, az izmaimból kiolvadt a szokásos fájdalom. Régóta nem éreztem magam ilyen nyugodtnak.

– Hasonlít rám? Hogy?

– Sok szarságot átélt – felelte. – Ez keserűvé tette. Dühössé. Egy kicsit gyilkos hajlamúvá. – Vállat vont. – De a fenébe is, a sok düh miatt kurva jó vele a szex.

Nevettem. Nem tudtam megállni.

– Nincs is jobb, mint a gyűlöletszex, ugye?

– Nem, tényleg nincs.

Egy darabig ott ültünk, élveztük a csendet és a joint maradékát. A vízen tükröződő holdfény, a bokrokban ciripelő tücskök és a mámor hatására igazán jól éreztem magam. Olyan jól, hogy elkezdtem a mellettem ülő, pokolian jó testet pásztázni. Betartotta a szavát, nem nyúlt hozzám. De amikor ránéztem, láttam a dudort a farmerjában. És istenem, micsoda dudor volt az!

– Tényleg nem fogsz próbálkozni nálam, ugye? – kérdeztem.

Rám pillantott. A furcsa fényben, az ezüstös hold és a joint vörös cseresznyeparazsa között, esküszöm, hogy a szeme olvadt aranynak tűnt, mint a nap közvetlenül naplemente előtt.

– Miért? – Az a gonosz vigyor visszatért az arcára. – Csak arra vársz, hogy visszaéljek a helyzetemmel?

Felhúztam a szemöldököm, és végigfuttattam a nyelvem az ajkamon.

– Miért nem próbálod ki?

Megmozdult. Én a földön ültem, keresztbe tett lábbal, ő mellettem guggolt. Elég magas volt ahhoz, hogy így is lefelé nézzen rám.

– Veszélyes szavak egy felfegyverzett nőtől.

Mosolyogtam, felvettem a fegyvert, és a fejére céloztam.

– Megijedtél?

Ó, az a vigyor gonosz volt.

Megragadta a bokámat, és megrántott. Hirtelen háton fekve találtam magam alatta, miközben egyik keze a fegyvert tartó karomat szorította, a másik pedig a nyakamat, épp annyira, hogy a helyemen tartson. Közel hajolt, az ajka centiméterekre volt az enyémtől. Az illata mámorító volt, fű és whisky, barna cukor és füst.

A szemöldökét átszúró ezüst alatt észrevettem egy apró Szent Péter-kereszt-tetoválást. A tekintete égetőn végigfutott rajtam, majd lángolva a szememen állapodott meg. – Tényleg készen állsz szembenézni azzal, amit az imént mondtál?

– Kérem, ne bántson, uram – mondtam mosolyogva, annak ellenére, hogy szorosan fogta a kezem. – Csak egy ártatlan lány vagyok.

Mélyről felnevetett.

– Ó, te minden vagy, csak ártatlan nem. És pontosan ezt fogom tenni: bántani foglak.

Furcsa érzés, hogy fájdalomról és halálról szóló álmok kísértenek, majd felébredve kétségbeesetten ugyanezeket keresem. Nevezzük perverziónak, fétisnek, vagy minek – nem tudtam elmenekülni a vágy elől, hogy pontosan azokat a dolgokat, amelyek fájdalmat okoztak nekem, a magamévá tegyem, hogy irányítsam, használjam őket. Talán egy napon ez kevésbé ijesztővé teszi. Talán egy napon ez véget vet a rémálmoknak.

Az Ősbestiák léteznek, az istenek gonoszak, így a világ már úgyis a pokolba tart, függetlenül az én furcsa vágyaimtól.

A szája a számnak nyomódott, és az ajkam megnyílt előtte, magamba szíva az ízét, mintha ez lenne az első korty whisky egy hideg éjszakán. Megszorította a nyakam, miközben csókolt, a körmei a bőrömbe mélyedtek, sokkal élesebben, mint amire számítottam. A nyelve a nyelvemhez ért, és éreztem a nyelvpiercing sima, lekerekített fémjét – nem is egyet, hanem kettőt –, és halkan felnyögtem, amikor megharapta az ajkamat. Levegő után kapkodva vált szét a szánk, de csak azért, hogy suttogva mondhassa:

– Ó, tényleg azt hitted, hogy ilyen gyengéd leszek?

Lehajolt, a keze még mindig szorosan a nyakam körül, megrántotta a farmeromat, és kinyitotta a gombokat. Durván megdörzsölte a bugyimat, és a nyakamat még szorosabban markolva felmordult:

– Érzem azt a nedves foltot ott lent, kislány. Micsoda beteg kis ribanc! Tényleg azt akartad, hogy egy idegen megcsináljon az erdő közepén? Micsoda kemény kis ribanc vagy, amíg nem a fasz jár a fejedben.

Ha ezt a bárban mondta volna nekem, pofon vágtam volna. De az, hogy becsmérelt, miközben a kezét a bugyimba csúsztatta, és az ujjai az anyagot átáztató nedvességre tapintottak, csak egy újabb bizarr húzás volt, amit hozzáadhatok a kibaszottul izgató dolgok listájához. A csiklómat dörzsölte, a lábam megrándult, ahogy az izgatás az idegeimet rázta.

Amikor két ujját a csúszós nedvességbe nyomta, élesen felszisszentem, és visszafojtottam a kitörni készülő nyögést.
A homlokát a homlokomhoz nyomta, így nem tudtam elkerülni a tekintetét vagy azt a gonosz mosolyt, miközben az ujjait mozgatta bennem, és azt mondta:

– Ne csukd be a szemed, kislány. Megpróbálod visszatartani előlem azokat a cuki kis hangokat? Hm?

Nem értettem, honnan a fenéből tudta, hogy visszatartom, de amikor az ujjai belém görbültek, minden kísérletem, hogy magamba fojtsam, hiábavaló lett volna. Megnyomta azt a pontot a mélyben, amitől azonnal megfeszült a hasam, a lábam összeszorult. Elcsúsztatta a térdét, és a lábával szétnyitotta a két combom, hogy ott is tartsa őket. Még le sem húzta a farmeromat a bokámról, és máris eláztattam a bugyimat, és az ujjaitól közel jutottam az orgazmushoz.

Kínos hangokat csikart ki belőlem, és egyre hangosabbak lettek. Minél hangosabb voltam, annál jobban nevetett, és annál inkább azt gondoltam, hogy a fogai sokkal élesebbnek tűnnek, mint korábban. De sötét volt, minden idegem lüktetett, és mivel próbáltam visszafogni magam, az orgazmus csak annál erősebben csapott át rajtam, amikor eljött.

Egy pillanatra elfelejtettem, hogyan kell lélegezni. Nem hagyta abba, az ujjai tovább mozogtak, a tenyerével masszírozta a megduzzadt csiklómat, begörbítette az ujjait, hogy eltalálja azt a pontot. Nem tudtam visszafogni magam, a kezére fröccsentem. Istenem, túlságosan izgató volt, ahogy nevetett rajtam, gúnyolva azért, ahogy szétestem, mintha lett volna más választásom. Kihúzta az ujjait, és tisztára szopogatta őket.

– Bassza meg, de finom vagy – morogta. Az ujjait az ajkamra nyomta, a nyelvemre, hogy megkóstolhassam magamat a bőrén. Felnyögtem, amikor mélyen a számba nyúlt, annyira, hogy kicsordult a könnyem, és próbáltam nem fulladozni. – Már túl sok neked? – Öklendezni kezdtem, ő visszahúzta az ujjait, hogy az arcomra csapjon – egy csípés, ami azonnal mosolyt csalt a képemre. – Mondd, hogy álljak le, ha túl sok.

Ha azt akartam volna, hogy abbahagyja, fejbe vágtam volna a fegyverrel, de ez jutott az eszembe a legkevésbé.

Épp vissza akartam vágni kihívón, de mintha megérezte volna. A hasamra fordított, rám telepedett, a csípőjét a meztelen fenekemhez nyomta, miközben a körmével végigkarcolta a hátamat. Istenem, még a farmerján keresztül is éreztem, hogy mekkora, és esküszöm, hogy a karcolásokból ítélve karmai voltak.