Réges-régen az istenek, az emberek és a szépek népének világa együtt létezett. Békeidőben, háborúban, bőségben és ínségben a világok szabadon keveredtek.
Ahogy az idő kereke forgott, jöttek azok, akik félrelökték a régi isteneket a kapzsiság isteneiért, a föld és a tenger feletti uralom vágyáért, az egyesek által haladásnak tartott dicsőségért.
A kapzsiság, a vágy és a dicsőség trágyadombján félelem és gyűlölet virágzott. Néhány isten haragra gerjedt a tisztelet és a hódolat csökkenése miatt, néhányan pedig a haragot a birtoklás és pusztítás utáni vággyá változtatták. Mások, a bölcsebbek és mérsékeltebbek látták, hogy a kerék úgy forog, ahogyan forognia kell, és elűzték azokat, akik hatalmukat gyilkolásra és rabszolgasorba taszításra használták.
Ahogy az emberi világok az isteneket mítoszokká változtatták, a magukat szentnek nevezők üldöztek mindenkit, aki a régi módon akart imádkozni. Az ilyen cselekedetek, amelyek egykor olyan megszokottak voltak, mint a vadvirágok a réten, kínzással és csúnya halállal jártak.
A félelem és a gyűlölet hamarosan kinyújtotta rideg ujjait a szépek népe felé. A bölcsek, akiket egykor az erejükért tiszteltek, a gonosz teremtményeivé torzultak, akárcsak a sidhe-k, akik már nem merték kitárni szárnyaikat, mert féltek a vadászok nyílvesszőitől. A vérlények átkozott szörnyekké váltak, akik emberi húst ettek, a sellők pedig szirénekké, akik egyszerű tengerészeket csaltak a halálba.
Félelemmel és gyűlölettel tombolt az üldöztetés a világok felett, embert ember ellen, a szépek népét egymás és az emberek ellen fordítva egy véres, brutális időszakban, amelyet azok tápláltak, akik azt állították, hogy szent földön állnak.
Így Talamh-ben és más világokban is eljött a választás ideje. Talamh vezetője a szépek népének és minden törzsének a következő választást ajánlotta fel: elfordulnak a régi szokásoktól, és az emberek szabályait és törvényeit követik, vagy pedig más világoktól elzárkózva megőrzik a saját törvényeiket, a mágiájukat.
A szépek népe a varázslatokat választotta.
Végül heves és tisztességes viták után a taoiseach és a tanács kompromisszumra jutott. Új törvényeket írtak. Mindenkit arra bátorítottak, hogy más világokba utazzon, hogy megismerje őket, és ízelítőt kapjon belőlük. Mindazoknak, akik úgy döntöttek, hogy Talamh-ön kívül találnak otthonra, követniük kellett annak a világnak a törvényeit, és Talamh egyetlen megszeghetetlen törvényét.
A varázslatokat sohasem szabad arra használni, hogy másnak ártsanak, kivéve ha életet mentenek vele. Az ilyen cselekedet azonban még akkor is megkövetelte, hogy visszatérjenek Talamh-be, hogy ott ítélkezzenek tetteik jogossága felett.
Így Talamh nemzedékről nemzedékre megőrizte a békét a határain belül. Néhányan más világokba távoztak, mások társakat hoztak ezekből a világokból, hogy Talamh-ben telepedjenek le. A zöld mezőkön gabona termett, a mély barlangokban trollok bányásztak, a sűrű erdőkben vadak kóboroltak, és két hold ragyogott a hegyek és a tengerek felett.
De az ilyen békés világok, az ilyen zöld és gazdag földek éhséget keltenek a sötét szívekben. Idővel egy számkivetett isten bosszúszomjas szándékkal átsiklott a világokon, és bejutott Talamh-be. Megnyerte az ifjú taoiseach szívét, aki olyannak látta őt, amilyennek az isten akarta, hogy lássa.
Jóképűnek, jónak és kedvesnek.
Gyermeket csináltak, mert valójában az isten ezt akarta, a gyermeket. Egy gyermeket, akiben a taoiseach vére folyt, a bölcseké, több mint egy cseppnyi sidhe-vér, és az övé, egy isten vére.
Minden éjjel, amikor az anya elvarázsolva álmot aludt, a sötét isten erőt szívott ki a csecsemőből, hogy azt elfogyasztva hozzáadja a saját erejéhez. De az anya felébredt, és meglátta az istent a maga valójában. Megmentette a fiát, és Talamh élére állt, hogy egy nagy csatában elűzze a bukott istent.
Miután ez megtörtént, és a portálokat megbűvölték az isten és minden követője ellen, a taoiseach lemondott a botjáról, és visszadobta az Igazság tavába a taoiseach kardját, hogy más emelje fel, más vezessen.
Felnevelte a fiát, és amikor eljött az ideje, ahogy azt a sors kereke elrendelte, a fiú felemelte a kardot a tó vizéből, hogy elfoglalja helyét a szépek népének vezetőjeként.
És bölcs vezetőként évszakról évszakra, évről évre megtartotta a békét. Utazásai során találkozott egy emberlánnyal, és megszerették egymást. Elhozta a lányt a világába, a népéhez, a farmra, amely az övé és az anyjáé volt, és előtte nemzedékeken át a családjuké.
Boldogok voltak, ami csak fokozódott, amikor gyermekük született. Három évig a gyermek nem ismert mást, csak a szeretetet, a csodát és a békét, amelyet az apja olyan szilárdan tartott, mint ahogyan a kezét fogta.
Jutalom volt ez a lánygyermek, az egyetlen olyan, aki a bölcsek, a sidhe-k, az istenek és az emberek vérét hordozta.
A sötét isten eljött érte, és egy átállt boszorkány torz erejét használva áttörte a kaput. Üvegbe zárta őt, mélyen a folyó halványzöld vizébe, és azt tervezte, hogy ott tartja őt, hadd növekedjen az ereje kicsit tovább. Ezúttal nem csecsemőből fog kortyolni, hanem egy olyanból, akiből, miután megérett, mindent egyszerre kiihat.
Pedig a kislánynak már így is nagyobb hatalma volt, mint azt az isten hitte. Több, mint amennyiről maga a lány tudott. Kiáltásai a kapun túlra, Talamh-be is eljutottak. Dühe áttörte a megigézett üveget, visszaszorította az istent, éppen úgy, ahogy az apja és nagyanyja vezetésével harcba szálló szépek támadása is.
Noha a gyermek biztonságban volt, az isten kastélya elpusztult, és a portál védelmét megerősítették, a lány anyja nem tudott és nem akart megnyugodni.
Azt követelte, hogy térjenek vissza az emberek világába, ahol nincs varázslat, amelyet most már gonosznak látott, és tartsák ott a lányukat, ne is emlékezhessen a világra, ahol született.
A taoiseach a szerelem és a kötelesség között őrlődve mindkét világban élt, a lehető legjobb otthont teremtve meg a lányának, majd visszatérve Talamh-be, hogy vezesse azt, és vezetés közben biztonságban tartsa a világát és a gyermekét.
A házassága nem élte túl, és ahogy a kerék továbbfordult, a taoiseach sem élte túl a következő csatát, mivel az apja meggyilkolta.
Miközben a lány abban a hitben nőtt fel, hogy az apja elhagyta, és mit sem tudott arról, mi lakozik benne, és egy olyan anya nevelte, akit a félelem arra késztetett, hogy megkövetelje a lányától, hogy egyre kevesebbet gondoljon magáról, egy másik fiatal fiú felemelte a kardot a tóból.
Így növekedtek a saját világukban, és értek lányból nővé, fiúból férfivá. A lány tette, amit mondtak neki, és boldogtalan volt. A férfi elszántan őrizte a békét. Talamh-ben vártak, tudván, hogy az isten minden világot fenyeget. Ismét keresni fogja azt, aki vér a véréből, és a kerék úgy forog majd, hogy eljön az idő, amikor a talamh-iak már nem tudják megállítani.
A lánynak, a világok közötti hídnak vissza kell térnie és fel kell ébrednie, át kell esnie a beavatáson, és úgy kell döntenie, hogy mindent odaad, mindent kockáztat, hogy segítsen elpusztítani az istent.
Amikor Talamh-be érkezett, ártatlanul, mit sem tudva a korábban történtekről, még csak megkezdte az önmagába való utazást. Egy nagymama nyitott szíve vezette, míg tanult, gyászolt, befogadott.
És felébredt.
Apjához hasonlóan őt is két világhoz kötötte szeretete és kötelessége. Ez a szeretet és kötelesség visszahúzta őt abba a világba, ahol felnevelték, de azzal az ígérettel, hogy visszatér.
Megtört szívvel készült arra, hogy elhagyja, amit eddig ismert, és kockára tegye mindazt, ami volt. Pengeélen egyensúlyozott, amikor elmesélt mindent szíve testvérének, a barátnak, akihez hasonló nincs még egy, miközben a taoiseach és Talamh várt rá.
Ahogy a lány belépett a portálba, a hűséges barát vele együtt ugrott.
A világok, a szerelmek és a kötelességek között csapdába esve kezdte meg a lány az útját a beavatás felé.