Elbasztam. Nem tudom, hogy maradhatott életben, mégis ez történt. Annyi élete lehet ennek a kis kurvának, mint a macskáknak, vagy annál is több. Remek tervem volt. Egyszerűen zseniális, amit tönkretett ez a kis senkiházi. Csak annyi volt a dolga, hogy megdögöljön. Miért nem tudott simán csak kipurcanni, mint a többi?
Gyakoroltam, pontról pontra elterveztem mindent, majd véghez vittem, erre nem megúszta? Golyót repítettem a fejébe, ő mégis azon az unalmas udvaron sétálgatott mindenki kis kedvencével. A ribanc és az a rohadék olyan nyálcsorgatósan bújtak össze, hogy majdnem kiadtam a taccsot, mégis tovább néztem, mert élveztem, hogy szenvedni látom őket. Jobban kellene szenvedniük, de eljön majd az én időm is.
Nem adom fel. Annak a nőnek halnia kell, hisz semmi másra nem jó, még dugásra sem, hisz még csak nem is tiszta a vére. Fájdalmai vannak, és mivel neki fáj, annak a féregnek is fáj, de fog még ez jobban is! Legközelebb nem hibázom el, és addig maradok vele, amíg le nem áll a tetves szíve.
A legjobb az lenne, ha ezt az a mocsok is végignézné. Ha ügyes leszek, márpedig én vagyok a legjobb, akkor elintézem, hogy ne maradjon le a látnivalókról. Még az is lehet, hogy előtte játszom egy kicsit azzal a cafattal, szépen lassan megkínzom, és Ákosnak végig kell néznie azzal a tudattal, hogy semmit sem tehet Juditért. Lehet, hogy napokig játszom majd, de ahhoz, hogy ezt megtehessem, fel kell épülnie a ribancnak. Az lesz csak az igazi móka. Szenvedés, vér, sikoltozás… Bosszú.