4. fejezet

A kártya kicsúszott az ujjaim közül, és pörögve szállingózott le a szőnyegre.

Lance fenyegetése nagyon is valóságos volt.

Összeszorult a torkom, a gondolataim szétszóródtak a négy égtáj felé, próbáltam megérteni, mit jelent ez. Nagyon reméltem, hogy Richard meg tudja győzni.

Cameron felsegítette a kabátomat, és szorosra kötötte az övet a derekamon.

Mia, csak helyszínt változtatunk – nyugtatott Shay. – Ez minden. Semmi gond.

Menj vele – kérte Cameron. – Én majd utánatok megyek.

Nem megyek el nélküled – tiltakoztam.

Cameron somolygott.

A britek nem szeretik, ha meztelen amerikaiak róják az utcáikat.

Shay megragadta a karomat, vasmarka égetett.

Cole, őrizd meg a kártyát. Lehet, hogy később szükségünk lesz rá.

Értettem – válaszolta Cameron.

Azt hittem, Amerikában vagy – mondtam, és szabadulni próbáltam a markából.

Átvonszolt a lakosztályon.

Tekeregve próbáltam lerázni.

Szemmel láthatólag mulattatta a dolog.

Nem hoztam magammal a locsolócsövet, Mia.

Cameron! – Felé fordultam, az ajtó előtt állt, az arcáról aggodalom sugárzott.

Várj. – Utánunk jött.

Felé nyújtottam a karom.

Vállon ragadott, és magához húzott.

Az ösztöneid mindig tudják a választ. Mindig. Ne feledd.

Shay elhúzott tőle.

Tartsd szorosan – szólt utánunk Cameron.

Gyorsan végigmentünk a folyosón, a liftről tudomást sem véve a lépcsőházba vágtattunk, mintha az adrenalin a lépcsőt választotta volna. Egyik lépcsősort tettük meg a másik után, a cipőm sarka kopogott, a légzésem visszhangzott.

Miután megtettünk pár emeletet, visszamentünk a folyosóra, a lifthez siettünk, míg a lift érkezésére vártunk, Shay körülnézett. Beléptünk az üres fülkébe. Shay idegesen nyomkodta a földszint gombját.

Igyekeztem észszerűen gondolkodni. Utáltam otthagyni Cameront. Gyűlöltem Lance-t, amiért ezt tette. Féltettem Richardot.

Shay bőrkabátja zizegett, miközben üzenetet írt. Feltételeztem, hogy neki is CyberVape van a telefonján.

Miért nem várjuk meg Cameront? – kérdeztem.

Mert ő a csali – magyarázta Shay. – Ez a munkám. Jó kezekben vagy.

Honnan tudod ezeket? – kérdeztem csodálkozva, hogy a férfinek, akinek az alávetettek szexuális kínzása a perverzitása, ilyen tekintélyes állása van.

A hadseregben szolgáltam – válaszolt. – A haditengerészet kommandósa, SEAL voltam.

Mint Leo? – Eszembe jutott, hogy Cameron említette, a sofőrünk is volt katona.

Shay felnézett a mobiljáról.

Leo tengerészgyalogos volt.

Cameronnak írsz?

Nem. Ellenőrzöm, hogy nem változtatták-e meg az útvonalat. Egy őrszem felügyeli.

A gondolataim visszaugrottak az időben, ahol Shay és Arianna együtt volt, az alávetettje a lábánál. Shay olyan hatalmat árasztott, amelyre csak egy harcedzett mester képes. Homályosan rémlett egy tetoválás a vállán, ami valamiféle katonai ismertetőjel lehetett. Mostanáig nem tulajdonítottam neki jelentőséget.

Amikor kinyílt a lift ajtaja, a portás már várt ránk.

Miss. Lauren, telefonon keresik. Mr. Lance Merrill. –
A recepció felé mutatott.

Köszönöm – mondtam idegesen.

Mondja meg Mr. Merrillnek, hogy dr. Cole szobája reggelig nem fogad hívást – közölte Shay.

Közelebb húzott magához, elindultunk a főbejárattal ellenkező irányban, irodák, szobák, udvariasan mosolygó személyzeti tagok mellett haladtunk el, és továbbsiettünk.

A konyhába lépve mellbe vágott a forróság, az olaj és a fűszerek szaga. A séfek még ilyenkor is főztek. A személyzet további tagjai mellett mentünk el, akik a munkaállomásaik mögött robotoltak, és meglepetten nézték a magas, félelmetes férfit, aki maga mellett vonszolt engem.

Segíthetek, uram? – kérdezte egy fiatal szakács.

Toalett? – bökte ki Shay, és megkerülte a középső munkapultot.

A vécét keresi – tolmácsolt az egyik munkás.

Kikerültünk egy ezüsttálcán sajtot cipelő embert, kisiettünk, és továbbvándoroltunk a végtelennek tűnő folyosókon.

Odakint mellbe vágott a hideg.

Hunyorogtam a hajnali fényben.

Ültél már motoron? – kérdezte Shay, és a járdaszegély felé húzott, ahol fényesen csillogó fekete motorbicikli parkolt az oldalán Ducati felirattal.

Nem, soha – mondtam, és próbáltam szabadulni a markából. – Az apám…

Rettegtem a motoroktól, amióta az egyik feltehetőleg elvette az apám életét. Szédült a fejem, a torkomban dobogott a szívem, megpróbáltam lebeszélni magam a pánikreakcióról. Az apám nagyon is életben volt, és azt a motorbalesetet csak kitalálták.

Én nem tudok – hebegtem.

De igen, tudsz, és fogsz is!

Shay elvette a két bukósisak egyikét a motor hátuljáról, és rám csatolta a fejfedőt.

Cameron szavai „ tartsd szorosan” visszhangzottak a fejemben.

Könnyű – mondta Shay. – Csak fogd át a derekamat, és úgy mozgasd a tested, ahogy én.

Figyeltem, ahogy feltette a saját bukósisakját.

Miért nem megyünk autóval?

Mert így nyomjuk, bébi. – Végignézett az úton. – Ideje, hogy lerázzuk a balfaszokat.

Felmásztam Shay mögé, egy kicsit magasabban ültem, mint ő, előre hajoltam, átöleltem a derekát, kétoldalt a combjához préseltem a combomat, és reméltem, nem kifogásolja a halálfélelem szorítását. Elrúgta a motort az álló helyzetből, irányba állította, és felpörgette a motort. Mélyről jövő fojtott remegés terjedt szét a combjaim között.

Felbőgött a motor. Egy rándulás hátrafelé, és már száguldottunk is.

Előre hajoltam, és még szorosabban öleltem Shay derekát, a világ süvítve száguldott el mellettünk.