Sóvárogtam utána.
Pedig nem is volt messze.
Cameron magángépe még nem szállt fel, de akár úgy is lehetett volna. A szívem lélegzetelállító magasságokban szárnyalt.
Az ijesztő ismeretlenben.
Izgalommal és idegességgel vegyes zűrzavar gombolyag voltam az elmúlt két hétben kibontakozó események miatt, és még mindig azt próbáltam megérteni, hogyan kerültem végül egy Londonba tartó repülőgépre. A fényes faszegély, a sima króm és a krémszínű bőrülések hangsúlyozták az utazás luxus körülményeit. A körmöm rovátkákat hagyott a kartámaszon, amit próbáltam ledörzsölni.
Szemmel láthatólag elvesztettem a talajt a lábam alól. Éles nyelvem elnémult.
Larissa, a csinos harmincas légikisasszony barátságos mosolya mögött hitetlenkedő arckifejezés ült. Megpróbált rájönni, hogy egy roppant tiszteletben álló pszichiáter miért bolondul egy olyan lányért, mint én. A farmerem és kasmír pulóverem elég elegáns volt, de önfejű szőke fürtjeim különösen makrancosak voltak ezen a reggelen, amitől ziláltnak éreztem magam. Kusza frizurám világosan visszatükrözte a fejemben uralkodó zűrzavart.
Larissa homlokán elmélyültek a ráncok, mintha komoly gondolatokat szentelt volna gyémántberakásos nyakörvemnek. Eltűnődtem, vajon tisztában van-e a jelentésével.
Nem sokkal a fedélzetre lépésünk után Cameron a lábam elé térdelt, meglazította a papucscipőmet, hogy kényelmesen érezzem magam. A hüvelykujjával végigcirógatta a kolibri tetoválást a bokámon.
Pezsgőért ment, de előtte a kezembe adott egy hűtött kelyhet. Uralkodtam magamon, hogy ne ne döntsem le azonnal, és magamhoz öleltem a Camerontól kapott kispárnát.
Korábban csak egyszer repültem, a szülővárosomból, Charlotte-ból Los Angelesbe. A visszautam a túlélésről szólt. Richard Booth egy elegáns Palos Verdes-i szexclub igazgatóhelyettese volt, és én egyenesen a volt titkára leszállópályáján landoltam, és valahogy a Chrysalis igazgatójának Cameron Cole-nak az igazgatói asszisztensévé léptem elő.
Cameron nem csak a főnököm volt. Múlt éjszaka érvényesítette mesteri jogait, és birtokba vette a tágra nyílt szemű, és teljesen nyilvánvalóan újonc alávetettjét, vagyis engem. A hideg futkározott a hátamon a várakozástól, hogy megtudjam, pontosan mit jelent ez.
Larissa azonnal kiszúrta rajtam az önbizalomhiány jeleit, és kíváncsian felvonta a szemöldökét. Felszegett állal nyújtotta át a szalvétát, egyértelműen jelezve, hogy ez a lelenc kinézetű huszonegy éves a rangján aluli.
A Cole Tea birodalom leendő örököseként dr. Cole több volt reneszánsz embernél. Amerika egyik legkapósabb agglegénye volt. Ráadásul a világ egyik legnagyobb BDSM ingatlanának a tulajdonosa, és akkor még csak a Cameron nevű rejtély felszínét kapargattuk. Egy egészen új szintre emelte a leleményességet, és én első kézből tapasztalhattam meg, hogyan akadt el körülötte az emberek szava.
Ami Larissát illeti, reméltem, hogy ő nem ilyen elvarázsolt állapotban biztosította az ajtókat felszállás előtt. Ha nem kerültem volna magam is teljesen Cameron hatása alá, megkértem volna, hogy vegyen vissza egy kicsit.
Cameron a pilótafülke előtt állt, és a pilótával beszélgetett. Fesztelenül viselkedett, mintha ez csak egy átlagos nap lett volna, és nem lettünk volna útban London felé. Higgadtan állt a kifakult farmerben és pulóverben, koromfekete haja keretezte csinos arcát, gesztenyebarna szemét szívdöglesztő nevetőráncok vették körül, amikor rám nézett.
Fura dolgokat művelt a testemmel. A mellkasom bizsergett, és szédelegtem. Kába voltam a várakozástól, igyekeztem másfelé nézni, kikukkantottam az ovális ablakon, és azon tűnődtem, hogy reagál majd Richard, amikor felszáll a gépre.
Richard, az én gyönyörűséges, töprengő barátom, akivel most Malibuban élek egy tengerparti ingatlanban. Miután az apja helybenhagyta a város pénzpiacait, a menyasszonya pedig öngyilkos lett, ő megtört szívvel otthagyta New Yorkot, és felhagyott a tőzsdei tevékenységgel. Az apja bűnügyi fortélyai ügyfelek ezreinek a pénzügyeit tették tönkre, köztük Richard családjáét is. Richard nem volt többé a Keleti part kedvence, így Los Angelesbe repült, hogy elkerülje a tömeg megtorlását.
Cameron pszichológiai kiválósága nélkül Richard még mindig gyászhuszár lenne. Mielőtt megismert, gyakran kacérkodott a veszéllyel, hétvégenként ejtőernyős műugrást hajtott végre vagy együtt úszott a cápákkal, vagy, amit az összes közül a legjobban utálok, hevederes biztosítás nélkül mászott hegyet. Mindez nyilvánvalóan segített lecsöndesítenie az elméjét.
Pont azért mutattak be Richardnak, hogy kizökkentsem a búskomorságból, és távol tartsam halálmegvető kalandjaitól. A sors iróniája, hogy a legjobb barátja, Cameron gyámsága alá kerültem, aki playboy világuk kellős közepébe csábított.
És a repülőjére.
Cameron, a férfi, aki jókedvében képes megváltoztatni a történelmet. Készségesen repültünk bele a lángba. Megperzselt szárnyunk miatt irányt változtattunk, és rátaláltunk a szabadságra, amely után a lelkünk sóvárgott. Richard átadott engem Cameronnak, mert tudta, hogy csak tőle kaphatom meg azt, amire szükségem van. Az egyedülálló terápiát.
Richard arra számított, hogy egy jól képzett alávetettet kap vissza, ezért mardosott a bűntudat. Elárultam őt. Úgy volt, hogy végül visszatérek hozzá, és folytatjuk az életet, amit elterveztünk.
A szívemre szorított kézzel próbáltam enyhíteni a bizonytalanság fájdalmát.
A Camrontól való elválás vészjóslóan közeledett.
Elővette az iPhone-ját.
– Helló Baxter, hogy van? – Cameron mélyen lehajolt, és kikukkantott az ablakon. – Igen, fantasztikus. Felfogtam. Nagyszerű játékszer. Nézze, elnézést, hogy így magára török, de egy barátom épp a hármas terminál felé tart. Igen. Így van, a harmincegyes kapu. Richard Booth. Emlékszik Richardra? Ide tudná hozni? Köszönöm. Boeing 727-es. Adja át az üdvözletemet Deidre-nek. Hogy megy Randall érettségije? – Pár perc alatt képbe került, és lenyűgöző módon vette igénybe a protekciót, aztán visszacsúsztatta a telefont a zsebébe és a pilótához fordult. Ott folytatták
a beszélgetést, ahol abbahagyták.
Magam alá húztam a lábamat, összefontam a karomat, tartottam Richard reakciójától. A Chrysalis előtt láttam utoljára, amikor azt követelte, hogy szálljak ki a kocsiból. Pár pillanattal később Cameron elhajtott, és én még mindig az autóban ültem.
Nagy levegőt vettem, és azzal nyugtattam magam, hogy Cameron képes kezelni Richard dühét. Bár miután elrabolt Richardtól és egy éjszakára együtt szálltunk meg a L’Ermitage-ban, neki is szembe kell néznie Richard vérmérsékletével.
Nem kellett megcsípnem magam, hogy elhiggyem, ez az egész őrület igaz. A körmöm a tenyerembe mélyedt, és fókuszban tartott. A kaland végén rám váró szívfájdalom ellenére megpróbáltam belekapaszkodni a legjobb tanácsba, amit kaptam. Élj a pillanatnak. Ironikus módon épp Camerontól származott.
Még mindig ámulatba ejtett, hogy egy ilyen okos fickó egyúttal a huszonegyedik század legkirobbanóbb külsejű férfija díját is elnyerte. Na és az a mosoly.
Amelyet most a feljárón közeledő alakra villantott.
Richard berontott a fedélzetre, csupa szőke tincs és napbarnított bőr, önelégült vigyora nem tükrözte a fájdalmat, amelyen keresztül ment. Ha a barátnődet helybenhagyja a legjobb barátod, az ébreszt haragot? De Richard csak megölelte Cameront, és barátságosan, halkan, laza testtartással beszélgettek. A testbeszédük kedvességre utalt.
Richard arca felderült, amikor észrevett.
Felugrottam a helyemről, odaszaladtam hozzá, és a mellkasába temettem az arcomat.
A homlokomat puszilgatta, és könnyedén hátratolt.
– Úgy tűnik, Londonba utazol – kiáltotta talán kicsit túl vidáman.
– Igen – válaszoltam, elöntött az izgalom küszöbönálló rosszallása miatt.
– Ezt Lance művelte veled? – végigsimított a hüvelykujjával az ütés nyomán az ajkamon.
Megrándult az arcom az érintésére.
– Sajnálom a tegnap estét. Nem tudtalak megmenteni tőle. – Feszültté vált az arckifejezése. – Micsoda felfordulás. Bocsáss meg. Seggfej vagyok. Elcsesztem.
– Nem te tehettél róla.
– De igen, Mia.
– Az sem javított a helyzeten, hogy behúztam neki egyet – szólalt meg Cameron.
– Én szerveztem az aukciót – vádolta magát Richard. – Veszélybe sodortalak, Mia.
Cameron barátságos arccal, együttérzően bólintott, elhúzta a száját, mint mindig, amikor valamelyikünk elfuserált valamit.
– Lance túl erős volt – mondtam. Kísértett az előző este, amikor eladtak a legnagyobb licitet kínálónak.
Az alávetettek jótékonysági árverése kudarcba fulladt.
Lance Merrill, a Chrysalis oroszlánbarlangjának egyik félelmetes tagja milliódolláros árajánlatot tett rám, pedig tudta, hogy Richardnak kellett volna engem elnyernie. Lance túl komolyan vette az egészet. A zűrzavar közepette kivonszolt a bálteremből. Ha Cameron nem ment meg, a jó ég tudja, hová visz.
Végigfutott a hideg a gerincemen.
Richard a kezébe temette az arcát, mintha az ő szeme előtt is újra lejátszódna a jelenet.
– Én nem hibáztatlak – kisimítottam az arcából egy akaratos hajtincset. – Minden olyan gyorsan történt.
– Gondom lesz rá – ígérte.
– Lance még mindig dühös? – kérdeztem.
Richard meglepetten nézett rám. Cameron finoman megrázta a fejét. Ezt a néma kommunikációt már nagyon is jól ismerem. Hosszú barátság során alakult ki.
– Mi folyik itt? – kérdezem riadtan.
– Ez mi? – bámul Cameron a sminktáskára Richard kezében.
– Ó, igen. – Richard felém nyújtotta a táskát. – Bocs, a fogkrémedet elkobozta a Közlekedésbiztonsági Hivatal.
– Hello Kitty-s sminktáskád van? – hitetlenkedett Cameron.
Richardot szórakoztatta a megrökönyödése.
– Vettem neki egy Louis Vuittont, mégis ezt használja. Láttad volna, hogy nézett, amikor hazavittem neki.
Elhúztam a cipzárt és belekukkantottam, örömmel láttam a a fogamzásgátló tablettáimat, a fésűmet, kefémet és tartalék rúzsomat.
– Ennek érzelmi értéke van. Bailey-től kaptam a szülinapomra.
– Elragadó – jegyezte meg csípősen Cameron. – Majd Londonban veszünk neked egy újat.
– De én ezt szeretem.
Larissa, aki túlságosan is élvezte a beszélgetésünket, begyűjtött egy alfahím szemöldökráncolást Camerontól. Gyorsan elsietett a pilótafülke irányába.
– Két percetek van – mondta Cameron. – Mindjárt indulunk. – Végigment a folyosón.
– Te nem jössz velünk? – ragadtam meg Richard kezét.
– Üljünk le.
– Scarlet nem tud Winstonra vigyázni? – Leültem mellé, és a kezét szorongattam.
– De, persze. Mindig készen áll a kutyafelvigyázásra.
De el kell intéznem néhány dolgot. Sürgős ügyek.
– Mifélék?
Richard tekintete követte Cameront a folyosón.
– Még mindig haragszol rám? – feszegettem.
– Miért haragudnék?
– A tegnap este miatt. Cameron elrabolt a Chrysalisból.
– Nem hagytam neki más választást.
– Lance miatt? Cameron elintézte. Megmondta Lance-nek, hogy többé nem a Chrysalis tagja. Vége.
Richard a homlokát ráncolta, és benyúlt a zsebébe.
– Elhoztam a telefonodat. De ne kapcsold be. – Odaadta. – Semmiképp, amíg Cameron nem ad rá engedélyt.
– Tudom, hogy a gépen nem szabad használnom.
– Egyelőre maradjon kikapcsolva.
– Sajnálom – mondtam. – Én nem akartam, hogy ez történjen. Cameron kiképzett engem, te meg összerúgod vele a port.
– Mi nem vesztünk össze.
– És a tegnap esti vitátok? A telefonban?
– Kiabálunk egymással, és másnap újra a legjobb cimborák vagyunk. Nos, én kiabáltam vele. Ezt így szoktuk. – Huncutul felvonja a szemöldökét.
Richard tényleg magabiztosnak tűnt.
Minden olyan gyorsan történt. Átadott Cameronnak kiképzésre a zsenialitása miatt, amivel képes felszabadítani a fájdalmas titkokat, és ez a hevesség megbabonázott.
Richard nyugodtan ült, mintha semmi szokatlan nem lenne abban, hogy a barátja elrabol, és aztán folytatja, bármi legyen is ez.
Az egésznek nem volt semmi értelme.
– Valami baj van – suttogom.
– Csss – Richard begörbített ujjakkal végigsimított az arcomon. – Kérlek, lazíts. Élvezd az utazást.
Nehéz a szívem, amiért itt hagyom.
– Szeretnék tőled valamit. – Az ujjai a karkötőm szélére vándoroltak. – Ez új. – Végighúzta a hüvelykujját az apró gyémántokon. – Mikor szerezted?
Richard tudta. Láttam rajta. Én soha nem vettem ilyen drága dolgokat. A szemembe nézett.
– Ezt nem kellene levennem.
A finom karkötőt Camerontól kaptam első éjszaka, amikor megadtam neki magam a Beverly Hills-i lakásban.
Az az este tele volt érzéki felfedezésekkel, és megszédített.
Elvörösödtem, megpróbáltam valami másra gondolni.
Az a homályosan megvilágított hálószoba. Cameron lovaglóülésben magára húzott. Az a szörnyű feszülés vakító gyönyörré alakult át. Semmihez sem hasonlító, féktelen eksztázissá. Cameron tenyerébe sikítottam az orgazmust.
Aztán még egyszer élveztem.
Pár perccel később én még erotikus ködben ringatóztam, és Cameron a csuklómra csatolta a karkötőt. Csak most értettem meg a kisajátító gesztust. Mintha a nyakpánt nem lett volna elég.
Richard a csuklómon matatott, ki akarta csatolni a zárat.
Cameron nagy léptekkel visszatért a folyosón, élénksége jelezte, hogy lejárt az időnk. Észrevette, min babrál Richard, és összevonta a szemöldökét.
Eltört.
A lánc Richard tenyerén pihent.
– Sajnálom… én…
– Majd én elintézem – nyújtotta Cameron a kezét az ékszer felé.
Richard zsebre vágta a karkötőt.
A csuklómat simogattam.
– Miért nem jössz velünk?
– Pár nap múlva utánunk jön – szól közbe Cameron. – Elhoztad a telefonját?
Richard elvette tőlem, és felmutatta.
– Shay ellenőrizte, nincs-e rajta rosszindulatú szoftver. Nincs nyoma klónozásnak.
– Rosszindulatú szoftver? – kérdeztem vissza.
Cameron tett egy lépést előre.
– Majd én elteszem.
Jézusom, ezek a pasik aztán tényleg irányításmániásak.
Cameron a kabátzsebébe dugta a telefonomat.
Hirtelen megjelent Larissa.
– Uram, indulnunk kell.
Richard megfogta a kezem.
– Légy jó. Engedelmeskedj Cameronnak. Mindig maradj mellette. – Kényszeredetten elmosolyodott. – Jó mulatság lesz. Három nap múlva találkozunk.
Larissa előre lépett.
– Uram, még egy perc, és maga is velünk jön Londonba.
Richard magához húzott és megcsókolt, örültem az érintésének az ajkamon, a sebem ugyan sajgott, de nem bántam.
Elhúzódott és a szemembe nézett.
– Ígérem, Mia, gondoskodom róla, hogy biztonságban hazatérhess.