Előszó

 

Kedves Olvasóink!

 

Ezeket a lapokat maga az élet írta, mi csak gyanútlan résztvevőkként keveredtünk bele azokba az elfuserált jelentekbe, amelyeknek meglepő módon a főszereplőivé váltunk.

Az életelb@szósdi felvonásai egytől egyig megannyi tanulságos és nem ritkán röhejes eseményláncolata volt eddigi életünknek, amelyeket - utólag visszatekintve - nem annyira a csalódottság feldolgozása, inkább az egészséges önirónia gyakorlása miatt volt érdemes átértékelnünk.

Kígyókat melengettünk a keblünkön, hogy azután hitetlenkedve csodálkozhassunk: jó mélyen megmartak minket. Reménytelen szerelmek délibábjait kergettük, szirének hangjai után botorkáltunk sehová nem vezető utakon, mire rájöttünk: hát ezt alaposan elcsesztük már megint.

Akár női szemmel, akár férfi szemmel nézzük életünk szappanoperába illő képkockáit, a megélés meglepő módon nem sok tekintetben különbözik. Már önmagában ez hatalmas élmény volt, amikor egymás megírt történeteit kölcsönösen elolvastuk és értékeltük. Mi magunk is nagyot pilláztunk ezen! A végén mindketten hatalmasakat derültünk azokon a váratlannak hitt fordulatokon, amelyeket oktalan választásaink eredményeképpen leszüretelhettünk a saját ifjú éveinkben, miközben észrevétlenül átcsusszantunk az érett női és férfikorba.

Útközben megküzdöttünk egy sor gonosz sárkánnyal, akik rosszfiúk, bunkó csajok, szélhámosok, ámokfutók, dögunalmas lélekrombolók, Midász királyok képében támadtak ránk orvul. Számolatlanul elkótyavetyéltük fiatal éveinket, büszkén viselve a lúzer főszerepét. Unaloműző játéknak hittük akkor, ami vastagon a bőrünkre ment.

Mégis azt mondjuk, semmi sem történt velünk hiába, hiszen e csodás szereplők nélkül sohasem gazdagodtunk volna egy rakás pótolhatatlan megtapasztalással, amiből mára talán mégis sikerült némi tanulságot levonnunk.

Ha kíméletlen önvizsgálatot tartunk, bizony megállapíthatjuk: valójában szeretetkoldusokká vedlettünk abbéli erőlködéseinkben, hogy megfeleljünk válogatás nélkül szinte bárkinek, aki egy morzsa alamizsnát is ígért.

Jó gyerek üzemmódban sikerült évtizedeket elvegetálnunk, hogy aztán a végén rájöjjünk: mi vagyunk a főkolomposok, mert hagytuk, hogy azt csináljanak velünk mások, amit csak nem szégyelltek.

S ha másra nem is, arra nagyon jó volt ez a kis élet-leltár, hogy szembenézzünk a saját mumusainkkal és felépítsük azt a viszonylag stabil rendszert, amit úgy hívunk: önbecsülés. Rájöttünk, hogy szende szűzként soha nem fogjuk tudni átlépni a saját árnyékunkat, és megtanultuk a saját kárunkon, hogy a jogos önvédelem előbbre való a mindenáron való megfelelésnél.

Ettől persze nem leszünk hátralévő életünkben sem szentek, hiszen az ember a legtökéletlenebb jószág kerek e világon.

Ami viszont biztos: jól megnézzük ezután, hogy melyik szirén nyomába eredünk. Ha hamis a hang, bízvást hagyatkozhatunk a gyomortájékon jelentkező jelzésre, amit úgy hívunk: csalhatatlan megérzés.

Sok nevetést, hangos homlokra csapást és jó szórakozást kívánunk a Lúzerparádéhoz!                                                            A szerzők