Egészen a harmincas éveim közepéig kimondottan szép férfiakkal éltem együtt.
Miután leszámoltam a piedesztálra helyezett nagy Ő, az elérhetetlen szent férfi angyal mítoszával és az isteni agapéval, sikeresen megöltem a szerelembe vetett hitemet. Így már a sérthetetlenség pajzsa mögött, a hülyék magabiztosságával szállhattam ringbe a pártalálósdi nevű, vérre menő játékban.
Kizártnak tartottam, hogy valaha a szépség, az intellektus és szexuális kisugárzás azon kivételes elegyével találkozzam, amivel az elvesztett – és valójában soha el nem nyert - nagy Ő rendelkezett.