Kettő

Két nappal később tartja Emily a bulit, úgyhogy Jacob eljön értem a Subaruval, amit a szüleitől kapott a tizenhetedik születésnapjára, és épp Chloe háza felé robogunk.

– Szia! – Hátrafordulok az ülésben, miközben Chloe beül hátra, és kilazítja a bolyhos sálat a nyakából. A lejátszóból egy ősrégi Whitney Houston-szám bömböl épp, a kocsiban pedig rémesen erős a parfümszag, de Jacob megesküdött rá, hogy nem fújta be vele a fűtőventilátort. – Hol voltál délután? Azt hittem, megbeszéljük majd a laptervet.

Chloe a fejét rázza.

– Teljesen maga alá temetett a munka – magyarázza. – Rosie-nak dokihoz kellett mennie. Bocs, írni akartam neked. A legutolsó pillanatban dőlt minden. – Chloe szüleinek van egy görög éttermük, aminek Niko a neve; nyolcadikos korunkban kezdtünk el ott dolgozni mind a ketten, és először csak asztalt takarítottunk, de most már fel is szolgálunk.

– Bex sem volt ott – panaszkodom, magam alá húzva az egyik lábamat, és előrenyúlok, hogy kicsit lejjebb vegyem a fűtést. – Csak én meg Michael Cyr voltunk, és legalább egy órán át kellett hallgatnom, hogy most fedezte fel a Breaking Badet, meg hogy Walter White most az új hőse.

– Csak te meg Michael Cyr? – szólal meg Jacob, és rám pillant vezetés közben. – Féltékenynek kellene lennem?

– Csak akkor, ha fenyegetve érzed magad egy olyan fiú miatt, aki az összes barátját a Redditen ismerte meg – válaszolom, és a bordái közé bökök az ujjammal. Jacob elkapja az ujjamat, és jól megszorítja. Chloe a szemét forgatja.

Emily egy hatalmas, ranch stílusú házban lakik egy olyan környéken, ahol az 1950-es években több hatalmas, ranch stílusú házat húztak fel, és mindegyik különböző pasztell árnyalatokban pompázik.

– Egyszer, még másodikban busszal jöttem haza, és miután leszálltam, rossz házba mentem be – meséli Emily, miközben végigvezet minket a folyosón, és előkap néhány sört egy hűtőtáskából a hátsó ajtó közelében. – Egy idős néninél kötöttem ki, Gloriánál, aki leültetett a konyhájában, sütött nekem szódakenyeret, és utána a legjobb barátnők lettünk, míg meg nem halt szegény három évvel később.

Jacob máris eltűnik, amikor felbukkannak a la-crosse-os haverjai – Joey, Ahmed, Gray Kendall meg pár más srác. Azt beszélik, hogy Gray-t kivágták az előző sulijából, ami egy előkelő gimi volt, mert tartott egy vad bulit, ahol egy csomó ember kórházba került, miután mosókapszulát ettek. Gray három hónapja jár a Bridgewaterbe, és azóta nagyjából az összes csajt az ujja köré csavarta már, mivel meccsnapokon egy csomó, reménykedő alsóbb éves lány ott szokott parádézni a fiúöltözők környékén. Mindenki számára kínos a dolog, de nem tagadhatom, tényleg nevetségesen helyes a srác.

Chloe meg én kényelmesen elhelyezkedünk az emeletre vezető lépcsőn, és hallgatjuk, hogy Cardi B cérnahangon rappel a dohányzóasztalra kitett Bluetooth-hangfalon át. Néhány kínos külsejű elsős egy kupacban ül, egyikük telefonján néznek valami videót. A ribancos Deanna Montalto a kanapén nyúlt el Trina Meng mellett.

– Hallottad, mi volt az előadóban Deanna meg Tyler Ramos között? – kérdezi halkan Chloe, és a hüvelykujjával a sörösüvege száján köröz. – Van egy olyan érzésem, hogy valójában neki szól az új dresszkódos üzenet.

– Úristen, az, hogy mostantól nem lehet térdzokniban járni? – dobja le magát Emily a lépcsőre alattunk, egyik kezében egy koktéllal. – Annyira hülye.

– Annyira hülye – bólogatok. – Most komolyan, magyarázza már el nekem valaki, hogy ezeknek a kifinomult, drága fiúknak ugyan hogyan is vonhatná el a figyelmét pont a térdünk. – Felállok, a korlát felett megfogom Jacob karját, és arrébb húzom egy kicsit a lacrosse-os fiúktól, akikkel itt dulakodnak mellettünk. – Kérdezhetek tőled valamit? – fordulok hozzá, összefonva az ujjainkat. – Mennyiben segítene benneteket, hülyéket a tanulásban, ha térdzokni helyett harisnyában járnánk suliba?

– Semmiben – feleli gondolkodás nélkül, majd széles, szemtelen mosoly terül el a képén. – Csak annyiban legfeljebb, hogy Charlie Rinaldi ezentúl nem fog tudni plusz zsebpénzt szerezni abból, hogy a szoknyátok alá fotóz az ebédlőben, és aztán eladja a képeket az interneten.

Joey-ból és Ahmedből kibuggyan a röhögés. Még Chloe is elvigyorodik.

– Olyan undorítóak vagytok – közlöm Jacobbal, és finoman megbököm a könyökét, de aztán önkéntelenül én is elnevetem magam.

Egyedül Gray nem nevet velünk, aki a hosszú testével a lépcső végénél a korlát fölé görnyed.

– Kér valaki sört? – kérdezi a magasba emelve az üres üvegét. Majd szalutál felénk egyet, elfordul, és már itt sincs.

– Ez a srác baromi fura – veti át Jacob az izmos karját a vállamon. Én meg nézem, ahogy Gray széles válla eltűnik a tömegben.

*

A buli korán véget ér – mint kiderül, Emily Cerato szülei nem is tudták, hogy a lányuk partit szervezett, és amikor hazajönnek az étteremből meg a színházból, nem igazán repesnek az örömtől, hogy két tucat kamasz terpeszkedik a pecójukban.

– Hogy lehet az, hogy Emilynek nem tűnt fel, hogy egyfelvonásos előadásra mennek? – kérdezi Chloe, ahogy átkelünk a gyepen Jacob kocsija felé. A sálja csak úgy lobog a háta mögött a csípős novemberi szélben.

– Talán meg tudtuk volna győzni őket, hogy nem jó házba érkeztek – vágom rá. Erre kitör Chloéból a nevetés, ettől pedig aztán belőlem is; mire mindkettőnknek sikerül bekapcsolni a biztonsági övünket, Jacobon azt látom, hogy pillanatokon belül kitesz bennünket az út szélére, és itt hagy.

– Lehetnétek egy kicsit megértőbbek szegény józan sofőrötökkel, légyszi.

– Bocs, bocs – hadarom még mindig nevetgélve; biztos vagyok benne, hogy nagyon idegesítjük Chloéval, de túl kedves ahhoz, hogy ezt kimutassa. – Menjünk.

Kiderül, hogy mindhárman farkaséhesek vagyunk, úgyhogy elhúzunk egy éjjel-nappal nyitva tartó McDonaldsba sült krumpliért meg shake-ért, aztán hazavisszük Chloét.

– Holnap találkozunk? – fordulok Chloe felé. Általában ugyanazok a szombati terveink, de most a fejét rázza.

– Nem érek rá holnap – magyarázza, majd kikapja a shake-jét a pohártartóból, és keskeny vállára kanyarítja a hátizsákját. – Kyráéknál leszek egész hétvégén.

A homlokom ráncolom.

– Tényleg? – Kyra a nem sokkal fiatalabb unokatestvére, aki Watertownban lakik, és teljesen odáig van a görög ortodox egyház ificsapatáért. Találkoztam vele párszor Chloe szülinapi bulijain, és a maga vonalas módján klassz csaj, meg minden, de azért nem mondanám, hogy túl közeli kapcsolat van köztük. – Miért?

Chloe megvonja a vállát.

– Tudod, a szüleim szeretnék, ha barátok lennénk. Abban reménykednek szerintem, hogy megtanít görögül imádkozni.

– Jaj, ne már – húzom az agyát. – Sok szerencsét hozzá, Kyra.

– Ja, ja – Chloe a szemét forgatja. – Köszi a fuvart, Jacob. Hétfőn találkozunk, srácok.

Amikor eltűnik, Jacob felém fordul, éles vonásait megvilágítják a műszerfal fényei.

– Most azonnal haza kell menned, mi? – kérdezi.

Az órára pillantok, és elbizonytalanodom. Igazság szerint még kicsivel több mint egy óra hátravan a kimenőmből, de tudom, hogy valójában mire vonatkozik a kérdése: hogy szeretném-e, ha a Bridgewater Gimi parkolójának legvégében raknánk le a kocsit, a fasor tövében, hogy egy kicsit enyelegjünk. – Ööö…

– Persze semmi olyat nem kell csinálnunk, amit nem szeretnél – jegyzi meg Jacob sietősen.

– Úúú, köszi. – Grimaszolok.

– Jaj, ne csináld már. – Jacob a homlokát ráncolja, látom, hogy megsértettem. – Tudod, hogy értettem. Nem akarok egy, tudod, nyomulós seggfej lenni, csak azt gondoltam…

– Tudom, tudom. – Legyintek, hogy hagyja abba, és egy kicsit zavarba jövök. Valójában igaza van. Jacob sosem nyomasztott amiatt, hogy még nem feküdtünk le egymással, bár tudom, hogy mindig, amikor belefogunk valamibe, és én végül egy ponton leállítom, egy kicsit csalódott. És nem is feltétlenül arról van szó, hogy én nem vágyom a dologra. Komolyan gondoltam, amit pár nappal ezelőtt Bexnek mondtam: Jacob jó srác. Okos. Mindig mindenki azt mondja, mennyire vicces. Az isten szerelmére, ő a kisöccse bébi-kosárlabdacsapatának az edzője. És ha arra várok, hogy jön majd valami őrült borzongás, valami mindent elsöprő érzés, hogy ó, tényleg ő az; nos, akkor azt hiszem, ideje belátnom, hogy ez a gimnázium, nem pedig egy romantikus film a Netflixen. Nem kellene kislányként picsognom emiatt.

Végül sóhajtok egyet, kinyújtom az egyik ujjam, könnyedén kikapcsolom Jacob biztonsági övét, és azt mondom:

– Menjünk.

Jacob pedig vigyorog.