Budapest, 1915. március 29., hétfő
Most elmondom, hogy miről írom ezt a naplót. Mert nem egyszerű. De úgy illik, hogy először is bemutatkozzam. Nevem Író Kéz, avagy Reich Jenőke, ahogyan a sápadtarcúak hívnak. Hivatalosan a Dob utcai elemi iskola negyedik osztályos tanulója vagyok, mivel azonban a sulinkat szeptemberben hadikórházzá alakították át a most folyó háború miatt, így aztán a Wesselényi utcai iskolaépületbe zsúfoltak be minket.
Azért kaptam ezt a beszélő nevet, mert állandóan firkálok valamit: versikét, viccet, mikor mihez van kedvem. A bátyáim korábban Golyós Tollnak neveztek, amiről csak némi kézitusa árán sikerült lebeszélnem őket. Szerencsére máris én vagyok a legerősebb hármunk közül!
1905-ben születtem, mint egészen kis csecsemő – többek szerint teljesen meztelenül, de erre az apró részletre már nem emlékszem pontosan. Nemsokára elvégzem tehát a negyedik elemit, mert szüleim már egész fiatalon beírattak az iskolába, és mit tehet ez ellen egy védtelen gyermek, mint én?!
Éppen ma ünneplem a tizedik szülinapom, amire szüleimtől más ajándékok – egy ékszerteknős, egy focilabda és néhány könyv mellett – Téged kaptalak, drága Naplóm, szüleim ugyanis pontosan tudják, mennyire szeretek írni. Persze olvasni is, így örültem a könyveknek: Molnár Ferenctől A Pál utcai fiúk,1 Vernétől a 80 nap alatt a Föld körül és Swifttől a Gulliver utazásai kerültek fel a már amúgy is ros-kadozó polcomra.
Apuka szerint, akit mi tisztelettudóan Nagy Főnöknek hívunk, állati szép gyerek vagyok: magas és vékony, mint egy zsiráf, és nagyfülű, mint egy elefánt. Persze nem tudom, miért csodálkozik ezen, hiszen ő vett el egy Wolf lányt, akit mi Anya Farkasnak becézünk a háta mögött,2 így hát természetes, hogy sok állatias tulajdonságom van.
9
001-480-imp-jav.indd 9 001-480-imp-jav.indd 9 2023. 09. 02. 10:46:35 2023. 09. 02. 10:46:35
Tavaly óta új cím alatt lakunk, de anélkül, hogy költözködnünk kel-lett volna. Az történt ugyanis, hogy új házszámokat kaptak a környék épületei, így egyik este még a Szövetség utca 22.-ben aludtunk el, de másnap már az Izabella tér 5.-ben ébredtünk. Az I. emelet 9.-ben lévő Farkas Tanyán lakunk. Igen, az Erzsébetváros kellős közepén, egy valódi farkastanyán – és nem csak a Mama miatt. A ház tulajdonosa ugyanis egy bizonyos Báró Walterskirchen Farkas (akit mi persze sosem látunk, csak a titkára jön el minden hónap ötödikén a lakbért beszedni), így duplán is jogos az ordasok emlegetése szerény hajlékunkkal kapcsolat-ban. Az alomból még két bátyusom van: Lali (Tiszta Ideg – mert kicsit ideges típus) és Gyulus (az Utolsó Mohikán – mert már harminchat-szor olvasta el ezt a könyvet). Velünk él még Paulina nagyi, azaz Nagy Mami is (aki nevével ellentétben nem Nagy Főnök anyukája, hanem Anya Farkasé), valamint Genis Naccsád, a cselédlány. És persze állan-dóan itt él velünk, vagyis inkább körülöttünk Kicsi Angyal, akinek fotója minden szobában, emléke pedig mindannyiunk szívében dísz-helyet foglal el, és aki miatt Anya Farkast sosem látjuk mosolyogni.
Neked, Kicsi Angyal, neked írom ezt a naplót, hogy mindent fel tudjak majd idézni, amikor újra találkozom veled.
Van még rajtuk kívül egy vértestvérem, Gida Egy (Edi), és az ő töké-letes mása, Gida Kettő (Pista). Ők a Buttola ikrek, akik a felettünk lévő emeleten laknak, a II. emelet 18.-ban. Nagy Főnöktől tudom, hogy a buttoló az őzek hívására szolgáló sípszerű vadászeszköz, ezért, na meg hosszú szempillájú, nagy, barna szemeik miatt neveztem el őket Gidáknak. Rengeteget játszom velük, főleg Edivel. Vele nyáron még szabályos vérszerződést is kötöttünk, mint May Károly könyvé-ben Winnetou és Old Shatterhand, de Pistával is jóban vagyok, sőt a jóval idősebb bátyjukkal, Lacival is. Ő szinte már felnőtt, és folyton a csellójával van elfoglalva, így őt Mozgó Vonónak hívjuk.
Mindhárom Buttola gyerek remek muzsikus, ahogy a szülők is, és sokszor együtt játszik otthon az egész család. Sajnos én nem sokat értek a zenéhez, de azért valamit mindig elbohóckodom velük. Leg-többször fluszpapíron és fésűn kísérem őket, vagy a dohányzóasztalon dobolok – mindannyiuk őszinte bánatára.
A két Gida különben annyira hasonlít egymásra, hogy mindig magukon kell hordjanak valami megkülönböztető jelet, különben
10
001-480-imp-jav.indd 10 001-480-imp-jav.indd 10 2023. 09. 02. 10:46:35 2023. 09. 02. 10:46:35 a tanárok sem tudják megkülönböztetni őket. Velem ellentétben ők ragyogóan tanulnak is. Nekem a legtöbb tantárgyból éppen csak elég-ségeseim vannak, csupán magyarból, németből és történelemből sike-rül néha jobb jegyeket összegyűjtenem, mert igazán csak az olvasás érdekel. De Nagy Mamitól tudom, hogy a nagy lángelmék, világhírű feltalálók mind-mind szeleburdi gyerekek és rossz tanulók voltak, ami alapján az én jövőm is roppant ígéretesnek tűnik.
Nagy Főnök néha megengedi, hogy bemenjek vele a nyomdába, ahol mostanában tisztviselőként dolgozik: ő szerzi be a nyomtatáshoz használt sokféle papírt. Korábban saját papírkereskedése volt, így remekül ért ehhez, ami abból is látszik, hogy mindig pompás flusz- papírt hoz a koncertjeimhez. A nyomdában láthatom, hogyan lesz-nek a betűkből szavak, a szavakból mondatok, a mondatokból bekez-dések, a bekezdésekből oldalak, az oldalakból pedig könyvek. Sajnos ott mindig elkap a kisördög, aminek hatására egy-két betűt feltétlenül össze kell kevernem a már kirakott szövegekben, mire Nagy Főnök rettenetesen kijön a sodrából, és alaposan eltángál. Ilyesmit egyébként is elég gyakran kell elszenvednem, mivel a legtöbben valamiért nem értékelik kellőképpen a humorérzékemet.
Ma viszont a születésnapom alkalmából mindenki szokatlanul ked-ves volt velem, és – ahogy minden évben ezen a fontos ünnepen – kivittek az Állatkertbe. Autóbusszal mentünk, ami most a nagy sláger a városban, mivel nincs előtte ló, és igazából senki sem érti, hogy akkor vajon mitől megy. A gyerekeknek ráadásul fizetni sem kell érte. Az Állatkertben – mint mindig – megnéztük Rómeót, a vén, fogatlan berber oroszlánt, de a legjobban az új beszerzés, a teve tetszett. Nagyon vicces volt, amikor Apuka azt mondta erre a lehetetlen formájú állatra, hogy ez a „sivatag hajója”! Mi is különbözhetne jobban egy hajótól, mint ez a csurgó nyálú, állandóan kérődző, borzalmasan vedlő, vissza-taszító, púpos ocsmányság?!
1915. április 11., vasárnap
Szokás szerint ma is Tamási bácsiéknál voltam, vasárnapi ebéden, ahol mindig parfét adnak desszertnek, ami a földi finomságok netovábbja. Nagyszerű vasárnapok ezek, mert az unokatestvéremnek, Mukinak
11
001-480-imp-jav.indd 11 001-480-imp-jav.indd 11 2023. 09. 02. 10:46:35 2023. 09. 02. 10:46:35 (akinek igazi neve Emil) valódi ólomkatonái vannak, amelyekkel azt játsszuk, hogy én felállítom, ő pedig leágyúzza őket. Roppant szóra-koztató játék, de főleg neki, így aztán eközben én másfelé is tudok figyelni.
A nővére már nagylány, majdnem tizennégy éves és csodaszép. Ez az ábrándos, halovány Csipke Rózsika (tényleg Rózsa az igazi neve) egész nap a sezlonon fekszik, és névrokonával ellentétben nem alszik, hanem olvas. De olyan elszántan, hogy nem is eszik közben. Biztosan ezért ilyen szép vékony. Ma Dumas-tól A fekete tulipánt forgatta, amit nekem is mielőbb el kellene olvasnom. Szeretem Dumas-t, A három testőrt és a Monte Cristo grófját már olvastam tőle, és nagyon-nagyon tetszettek. Ha a két Gidával nem cowboyok és indiánok lennénk, akkor bizonyára mi lennénk a három muskétás!
Hogy megmutassam Rózsának, milyen nagyfiú vagyok már, a náluk lakó nagybátyjuk, a frontra készülő Karcsi bácsi fakofferéből kivet-tem a pisztolyait, aztán ezekkel felfegyverkezve Mukival kergettük egymást a szobákban, ami még az ólomkatonáknál is nagyobb mulat-ság. Muki volt Winnetou és én Old Shatterhand, a Lesújtó Ököl – de csak addig, amíg hazatérő néném apró kis öklei le nem sújtottak mindkettőnkre, mivel a pisztolyok töltve voltak, és így könnyen agyon is lőhettük volna velük egymást.
1915. május 5., szerda
Nem könnyű dolog az ilyen naplóírás, de lassan belejövök, mint úri fiú a pofozkodásba. Ma viszont egy egészen másféle naplóval gyűlt meg a bajom. A latintanárunk egy ősz hajú, hórihorgas, általában ártalmatlan ember, délelőtt azonban annyi körmöst osztott ki nekem, mintha miattam tört volna ki a háború.
Azt eddig is tudtam róla, hogy jobban kedveli Aesopus meséinek hőseit, mint a hús-vér állatokat, ám ennek ellenőrzésére a mai óránk előtt a tanári asztal terítője alá rejtettem a vadonatúj ékszerteknőcö-met. Így aztán a Tanár úr sehogy sem értette, hogy miért nem sikerül az osztálynaplót vízszintes helyzetbe fektetnie, ezért felhajtotta a textíliát, majd olyannyira elborzadt a félelmetesnek legkevésbé sem nevezhető hüllő láttán, hogy az osztálynaplóval együtt kihajította szegénykét az
12
001-480-imp-jav.indd 12 001-480-imp-jav.indd 12 2023. 09. 02. 10:46:35 2023. 09. 02. 10:46:35 ablakon, egészen a túloldali papírkereskedés bejáratáig. Ezt követően pedig engem fenyített bő negyedórán át, testileg.
Sajnos az iskolában sok gyerek is talál ilyen-olyan ürügyet arra, hogy belém kössön, és alaposan ellássa a bajomat. Van, akinek nem tetszik az elálló fülem, és van, aki olyan apróságokon akad fenn, hogy elgán-csolom a folyosón, vagy megeszem az uzsonnára magával hozott parizeres zsemléjét. Már az is előfordult, hogy a nagyfiúk egy közön-séges rongylabda miatt vertek agyba-főbe az iskolaudvaron. Hiába próbáltam ugyanis elmagyarázni nekik, hogy Nagy Mami szerint a futball nem valódi úri sport, és jobban tennék, ha a nagyszünetben lovaspólót, golfot vagy legalább krikettet játszanának, de nem hallgat-ták meg tanácsaimat, sőt miután elvettem haszontalan játékszerüket, fizikai erővel próbálták azt visszaszerezni.
– Nincs ma már jó modor kérem az oktatási intézményekben! – sóhajtozik Paulina nagyanyám olyankor, amikor ezekről a tettlegessé-gekről otthon beszámolok.
Igaz, ő sem az Angol Kisasszonyoknál végzett, és régen elhalt férje (Vili nagypapa, akit én sosem ismerhettem, és most Kicsi Angyalra vigyáz odafenn) csak kubikos volt a földalatti építésénél, nem pedig valamiféle őrgróf vagy iparbáró. De mivel Nagyi állandóan képes magazinokat lapozgat, így – velem ellentétben – ő tökéletesen tisztá-ban van azzal, mi illik úri körökben, és mi nem, és ezt különböző válogatott szidalmak formájában gyakran tudomásomra is hozza.
1915. május 21., péntek
Végül is nem olyan rossz játék a foci. Délután kimentünk a bátyaim-mal és a Gidákkal a ligeti Fáskörbe, ahol épp úgy nőtt ki két-két fa, hogy azokat kapufaként lehet használni, így mindenki oda jár rúgni a bőrt.
Eredetileg csak nézőnek készültem, de végül engem is beállítot-tak játszani, mert valaki nem jött el. Különben is csak nekem van igazi borjúbőr labdám, amit a születésnapomra kaptam Nagy Főnök Chicagóba szakadt nagybátyjától. A csapatban jobb-half lettem, és nagyon élveztem, hogy végre majdnem minden büntetés nélkül
13
001-480-imp-jav.indd 13 001-480-imp-jav.indd 13 2023. 09. 02. 10:46:35 2023. 09. 02. 10:46:35 felrugdoshatom a nagyobb fiúkat – nem úgy, mint az iskola folyosó-ján. Lali is jól játszott, de az Utolsó Mohikán egyenesen szenzációs volt: mind az öt gólunkat ő szerezte. Nagyon büszke voltam rá!
1915. június 3., csütörtök
Tudod, Naplóm, Mama a legszeretnivalóbb asszony a Földön, de amikor elfogy a türelme, előtör belőle az Anya Farkas. Ma például becsengetett hozzánk egy nagyon kedves, bajuszos bácsi, aki vastag-keretes szemüveget és rövid, fehér köpenyt viselt, amelynek zsebei tele voltak fésűkkel, borotvákkal és ollókkal.
– Van szerencsém! – emelte meg a kalapját. – Azazhogy nincs – kezdte kissé furcsán a mondandóját, majd eldicsekedett vele, hogy ő a sarkon nemrégiben megnyílt fodrászüzlet tulajdonosa, amely a székesfőváros legnagyobb szalonja a maga tizennégy székével, és hozzá jár a Nemzeti és a Magyar Színház majd’ minden művésznője is, berakásra. (Bárcsak tudnám, mi az a berakás! Nagyon izgalmasan hangzik, főleg színésznőkkel kapcsolatban.)
A férfi udvarias hangon érdeklődött Anyukától, hogy van-e esetleg egy nyúlánk, elálló fülű, csontos kis lurkója. Anya Farkas rosszat sejtett, de azért bevallotta, hogy nem is egy, hanem három, a leírásnak meg-felelő fiúgyermek boldog édesanyja. Én a szomszéd szobából hallga-tództam, de enélkül is kitalálhattam, hogy mit akarhat a mester.
Az történt ugyanis, hogy reggel, iskolába menet szokás szerint nagyon álmos voltam, a hirtelen bekapott kávés vajaskiflitől pedig erősen émelygett a gyomrom, úgyhogy még a táskámhoz kötött toll-tartóm minden zörrenése is idegesített.
Ilyen állapotban különösen irigyeltem az utcaseprőket és a kocsiso-kat, akik fázósan ténferegtek az úton, vagy nyugodtan bóbiskoltak a bakon, mert az ő lelkiismeretüket nem nyomasztotta régen elhalt, vegyesházbeli uralkodóink fumigálása.
Rosszkedvem ellensúlyozására fogtam hát a tintaceruzámat, és a sarki fodrászat frissen üvegezett portál ablakából szakszerűen kikapartam szinte az összes gittet, amit aztán egész nap előírásszerűen rágtam, ahogy azt A Pál utcai fiúkból megtanultam. Mint utóbb
14
001-480-imp-jav.indd 14 001-480-imp-jav.indd 14 2023. 09. 02. 10:46:35 2023. 09. 02. 10:46:35 a fodrászmestertől megtudtuk, tettem következtében egy erőteljesebb ajtózáráskor a hatalmas üveglap kizuhant a keretéből a járdára, és majdnem agyonütötte Blaha Lujza művésznő bejárat mellé kikötött törpe rattlerét, amely aztán vitustáncot járt a félelemtől, és egész nap csuklott.
„A nemzet csalogánya” ugyan nem a házunkkal átellenben álló Magyar Színházban játszik, hanem a Nemzetiben, azonban lánya, Sárika3 az itteni igazgató, Beöthy úr felesége, ezért az idős művésznő gyakran sétál errefelé, hogy meglátogassa, sőt mostanában már fod-rászhoz is a nálunk panaszt tevő bácsihoz jár.
A Mama jobb lehetőség nem lévén kifizette az ablaktábla árát a bajuszos bácsinak, majd fogta a paradicsombefőzéshez használt hosszú fakanalat, és szerető, gondos, ám alapos mozdulatokkal véresre verte a hátsó felemet.
Ezt általában szegedi papucsa talpával szokta megtenni, de bármi is akadjon a keze ügyébe, gyöngéd anyai szívének köszönhetően a feje-met sosem üti, csak a csontos hátsómat. Nagy szerencse egy ilyen érző lelkű anya!
1915. június 16., szerda
Anya Farkas egyetlen programja azon kívül, hogy hármunkat próbál „nevelni” (ahogyan a papucs és a fakanál rendszeres használatát nevezi), az, hogy a szomszédasszonyokkal, Róza és Lujza nénivel a gangon kibeszélik a Magyar Színház valamennyi művésznőjének toalettjét, majd hosszan taglalják mindazon romantikus kalandokat, amelyekbe ezek a színésznők oly szívesen keverednek.
A nyári meleg miatt nyitva hagyott ablakokon át gyakran végighall-gatom az ilyen „beszélgetéseiket” (ahogy ők a pletykák járványszerű terjesztését nevezik). A színház igazán elég izgalmas helynek tűnik, hiszen délután csodás díszleteket tologatnak ki-be, esténként pedig egy fényes sisakú tűzoltó megjelenik ott, majd gyönyörű színésznők és elegáns színészek tűnnek fel, akik egyik este testőrt, máskor lovagot, orvost vagy éppen főurat játszanak, előadás után pedig rajongók hada várja őket a művészbejárónál.
15
001-480-imp-jav.indd 15 001-480-imp-jav.indd 15 2023. 09. 02. 10:46:35 2023. 09. 02. 10:46:35
Főként az utóbbi miatt elhatároztam, hogy én is színházban fogok dolgozni, és mivel anyukáék traccspartija alapján a szép színésznők a rendezőket még a színészeknél, a színikritikusoknál, sőt az ügyeletes tűzoltónál is gyakrabban részesítik „kegyeikben” (bármit is jelentsen ez), így ezt a hivatást fogom választani!
1915. július 13., kedd
A nyár nagy részét idén is Zsiga nagypapáéknál töltöm, aki Hidas-bonyhádon mészárosmester. Nagy, okos, barna szemeivel és hatalmas, ősz szakállával éppen úgy néz ki, ahogyan Ábrahám ősapánkat elkép-zelnénk.
Nagy tekintély a helyi közösségben, az esküvők, hozományügyek, születések, válások és üzleti viták mind-mind az ő hatáskörébe tartoz-nak. Nagyon büszke Szép Szál unokájára, ahogy engem hív, csak az bántja, hogy nem tudok héberül. Azért néhanap nekem is feketébe kell öltöznöm, és elmenni vele a zsinagógába, ahol a sok szakállas bácsi először számomra érthetetlen dolgokat mormol, de ezt követően jókat lehet velük beszélgetni az élet ügyes-bajos dolgairól. Nagyapámat a többiek kedvező vélekedése még önteltebbé teszi, mert vannak, akik azt mondják, hogy rabbinak kellene mennem, olyan választékosan fogalmazok.
Regina nagyanyám, a Másik Nagyi kétségbeesve próbál felhizlalni, de mindhiába. Idén már tizenöt centit nőttem, és most még jobban hasonlítok egy zsiráfra, mint valaha. Nagyapám azt mondja, hogy sportoljak valamit, amitől megerősödöm, és az étvágyam is javul. Már most is meg tudok enni három sült kacsacombot egy ültő helyemben, így egyáltalán nem biztos, hogy Anya Farkas nagyon örülne otthon, ha tovább javulna az étvágyam, mert valószínűleg kienném a családot a vagyonából.
Másik Nagyi szerint a feketekávé idő előtt aggkori elmegyengeséget okoz, és ezért cikóriából főzi a reggeli italunkat. Engem ugyan ez a kór talán még nem érint igazán, de sok cukorral azért meg tudom inni ezt a borzalmas löttyöt, és igyekszem jó képet vágni a dologhoz. Mialatt reggelente ezt szürcsölöm, Másik Nagyi mindig elővesz egy politúros,
16
001-480-imp-jav.indd 16 001-480-imp-jav.indd 16 2023. 09. 02. 10:46:35 2023. 09. 02. 10:46:35 régi kazettát, és kirakja belőle a családi fényképgyűjteményét: apám rövidnadrágban, karikával, anyám rakott szoknyában, két hosszú, aranyszőke hajfonattal, meg ilyesmiket mutogat nekem.
Reggeli után aztán belém karol, és sétálni kell vele a város egyetlen igazán előkelő főútján, ahol minden szavára a szembejövő bölcs, sze-kér elé fogott ökrök bólogatnak, mint akik már kívülről fújják a Nagyi mondókáit. Akárcsak én.
Sajnos Nagyi kötelességének tartja, hogy mindennap elcipeljen engem a főutca túlsó végén lakó nagynénjéhez. Babette anyó csak annyiban különbözik a mesebeli boszorkánytól, hogy ennyire csúf, jellegzetesen boszorkány külsejű öregasszonyt álmában sem látott még mesekönyv-illusztrátor, pedig a mesekönyv-illusztrátorok foglalkozá-sához hozzátartozik, hogy vacsorára szívós marhahúst esznek, és előre kitervelt lidércnyomásban töltik el az éjszakát, hogy a megálmodott modelleket lerajzolják Andersen és a Grimm testvérek műveihez.
Ahhoz, hogy egy illusztrátor Babette anyóról álmodjék, legalábbis apró szögeket kellene vacsorára ennie. Akkora görbe, nagy orra van, hogy olyan csak az állatkerti hangyásznál látható, és a kócos, ősz haj-szálai szerteállnak kopaszodó fejbőréről, és négy hatalmas bibircsók, valamint néhány szőrcsomó rettentően visszataszítóvá teszik. Sorvadt ínyéből kiálló két szemfoga, ezer ránca, széles, ormótlan termete töké-letesen egészítik ki a rútság és a vénség minden kellékével valószínűt-lenül dús mértékben megáldott, vagy talán inkább megátkozott kül-sejét. Mindezek tetejébe állandóan meg akar csókolni. Brrrr!
Délutánonként a környék intelligenciájával együtt felkeressük a bonyhádi rádiumos sárfürdőt, amit nagyon nem kedvelek, viszont esténként általában Nagyapával és a Plébános Úrral tarokkozom, amit imádok. Majd csak eltelik valahogy ez a nyár is.
1915. szeptember 6., hétfő
Szeptember óta új suliba járok. Az István úti Magyar Királyi Állami Főgimnázium tanulója lettem. Pompás egyenruhánk van, feliratos tányérsapkával, ami nemcsak szép, de hasznos is, mivel vízhatlan anyagból készült. Ma hazaérve el is meséltem Anya Farkasnak, hogy
17
001-480-imp-jav.indd 17 001-480-imp-jav.indd 17 2023. 09. 02. 10:46:35 2023. 09. 02. 10:46:35 az egyik vásott gyerek vízzel megtöltötte, és a fejemre borította a fej-fedőt.
De azt hiszem, hogy a Mamának nem tetszett a szórakoztató kis történetem, mert se szó, se beszéd kivonult a konyhába, majd visszatért kedvenc oktatási segédeszközével, a befőzési fakanállal, és alaposan ellátta a bajomat.
Először nem értettem, hogy az ártatlan mese miért háborította fel ennyire, de elmondta, hogy Katzmann anyuka, akinek a fiára ráborí-tottam a vízzel telt egyensapkámat, már korábban eljött, és beszámolt neki apró kis csínytevésemről. Csak az bántó egy kicsit a számomra, hogy miért hisz a Mama a bandzsa Katzmann néninek jobban, mint nekem?!
1915. október 3., vasárnap
A háklis Hausmeister kitiltott minket az udvarról, mivel nem bírja tovább a Wirtschaftunkat, ahogyan ő az ártatlan játékainkat hívja. Mint rendesen, a Gidák ellen háborúztunk az udvaron. A bátyáim, Lali és Gyulus – akiket mostanában csak Kossuth Apának és Gróf Úrnak hívok, mivel Másik Nagyitól megtudtam, hogy annak idején Kossuth és Andrássy után kapták a keresztnevüket – kifogytak az ötletekből, így megint nekem, a legkisebbnek kellett valamit gyorsan kitalálnom.
Felszaladtam az emeletre, berohantam a konyhába, és kihúztam azt a rövid bádogcsövet, amely a tűzhelyet a kéménnyel köti össze, majd a gangról az összes kormot a Butolla fiúkra szórtam. Na már most, kérdem én: tehetek-e arról, hogy a korom nem egyszerűen függőlegesen lefelé esik, hanem szétszóródva lengedezik a szélben? Egyáltalán nem.
És tehetek-e arról, hogy a házmesterné éppen ma tartott nagymo-sást, és a kékítőben kifőzött ágyneműt pontosan oda teregette fel, ahová a kormot a légáram vitte? Abszolúte nem!
Nyilvánvaló ártatlanságom ellenére a házmester fogta a prakkert, amivel a szőnyegeket szokta kiporolni az udvaron, és úgy megcsap-kodta vele a nadrágomat (amelyben sajnálatos módon magam is benne
18
001-480-imp-jav.indd 18 001-480-imp-jav.indd 18 2023. 09. 02. 10:46:35 2023. 09. 02. 10:46:35 tartózkodtam), hogy három napig nem tudtam iskolába menni, mivel-hogy nem voltam képes ülő testhelyzetet felvenni.
A kitiltást viszont nem sajnálom, legfeljebb majd a homokbányába járunk számháborúzni, vagy a Fáskörbe kiszorítósdit játszani. Ujjé! A Ligetben nagyszerű! Ujjé! A Ligetben jó!
1915. december 1., szerda
Még szinte meg sem melegedtem az új iskolában, máris kicsaptak. A dolog úgy kezdődött, hogy az az átkozott Márffy érdeklődött, hogy „Melyik anyaszomorító tett megint rajzszeget a székemre?” Persze én voltam. Persze nem jelentkeztem. Erre odajött a padomhoz, és a fülem-nél fogva felrángatott. Megkérdezte tőlem, hogy én voltam-e, mint mindig?! Igyekeztem a legártatlanabb képpel felelni, hogy fogalmam sincs, ki tette. Erre hazug zsidó fattyúnak nevezett. Eddig nem nagyon érdekelt, hogy mit jelent az ellenőrző könyvemben az „izr.” rövidítés a nevem alatt, de nem így szerettem volna megtudni.
Még erősebben rángatta a fülemet, amitől felpattantam, de szeren-csétlenségemre úgy lökve meg a padot, hogy a tintásüveg tartalma mind ráömlött az előttem ordibáló tanerőre. Márffy – a fülemet el sem engedve – leráncigált az igazgatóhoz, és azt mondta neki, hogy én szántszándékkal borítottam rá a tintát. Úgy nézett rám ez a két „anti-szemita”, ahogy Nagy Főnök valamiért hívja őket, mint valami dél-tengeri szörnyre.
Azután kánonban kiabálták: „Na zsidó, neked annyi. Nem lesz belőled semmi. Ki vagy rúgva!” Ott helyben megírták az eltanácsoló levelet is, amelynek a másolatát postán megküldik a szüleimnek. Nem tudom, hogyan valljam be a dolgot otthon, pedig kénytelen leszek.
Nagy kár, hogy kicsaptak, és éppen most, amikor már kifogástalanul be tudom írni az ellenőrző könyvembe Apuka kézírásával, amikor néhanapján tanítás helyett az állatkerti majomházban tartja kedvünk huszonegyezni, hogy: „Ezennel igazolom, hogy fiam…”
19
001-480-imp-jav.indd 19 001-480-imp-jav.indd 19 2023. 09. 02. 10:46:35 2023. 09. 02. 10:46:35
1915. december 25., szombat
Mi nem tartjuk a karácsonyt, de Buttoláék annál inkább: a fiúk tegnap kaptak egy pingpongasztalt, így ma egész nap azon ütögettünk. Sajnos Edi ebben is sokkal ügyesebb, mint én, akárcsak a zenében és a tanu-lásban. Viszont én ettem a legtöbb mákos bejglit.
Persze itthon kikaptam, hogy még ünnepkor sem vagyok a családdal, bezzeg Lali órákon át tud sakkozni a Nagy Főnökkel, Gyulus pedig segít Anya Farkasnak a mosogatásban, mert Genis Naccsád hazauta-zott Bonyhádra. Nem értem. Most akkor tartjuk a karácsonyt vagy nem?!
001-480-imp-jav.indd 20 001-480-imp-jav.indd 20 2023. 09. 02. 10:46:35 2023. 09. 02. 10:46:35