Láttam, ahogyan kilépett a kapun. Ez csakis ő lehet! – mosolyodtam el. Direkt ahhoz a címhez közel foglaltam szállást, ahol jelenleg lakik. Az utca túloldalán álltam, amikor egyszer csak megjelent. Még csak várnom sem kellett sokat. Azonnal felismertem. Pontosan olyan, mint az Insta-fotókon, és azokon a képeken, amiket a srácok küldtek. A biztonsági embereim a szakma legjobbjai, bármit elintéznek, bárminek utánanéznek, bármit kiderítenek.
Azt is megtudtam tőlük, hogy most az egyik barátnője lakásában lakik.
Vajon hová igyekezhet? Nem siet. Csak mélyen a gondolataiba merülve sétál. Én meg, akár egy eszelős, a szemközti járdán követem. Jézusom! Mégis mi a fenét csinálok? – vigyorgok magamon.
Napszemüveg, sál, sapka, hogy fel ne ismerjenek. Semmi kedvem ahhoz, hogy megrohamozzanak a rajongók. Jobb az óvatosság.
Jó néhány utcányit sétált, mire végre kiderült, hová tart. Egy Starbucksba. Bement és leült egy asztalhoz, én meg követtem. Messziről figyeltem. Nem állt be a sorba, nem vett magának semmit, ellenben előhúzta a pénztárcáját és szomorúan belepillantott. Egész megsajnáltam. Kértem magamnak egy lattét, és helyet foglaltam egy másik asztalnál, szemben vele. Vár valakire – hasított belém a felismerés.
Hosszú, barna haja egyenesre fésülve. Ábrándos, égszínkék szeme csak úgy csillogott a hatalmas üvegablakon beáramló napsütésben. Arca mosolygós, de megviselt. Pontosan tudom, hogy nem voltak könnyű hetei, hónapjai. Egy válás sosem egyszerű.
Láttam képeket a pasijáról. Rendes fickónak tűnik, de a csaj biztosan nem tudja, hogy a tag a munkahelyén összemelegedett egy új kolléganővel, és igazából a válás miatta van.