Még mindig nem tértem magamhoz. Minden ízemben remegek. Ez tényleg megtörtént velem? Tényleg ott termett előttem az igazi Jayden Brooks? Ilyen csak a mesékben létezik!
Alapból nem is lenne az esetem! Teljesen másképp képzeltem el a regényemben az én Jayden Brooksomat. De mégis, annyira sármos és lehengerlő volt! Ahogyan mélyen a szemembe nézett, és az arcomat fürkészte. Miért csinálta ezt? Miért jött ide? Miért akar filmet forgatni a könyvemből? Miért akar segíteni? Megannyi kérdés, és a válaszok sehol.
Hazafelé tartok, de még mindig olyan, mintha álmodtam volna az egészet. Csak a kezemben tartott névjegykártya árulkodik arról, hogy mégsem. Mert ez a névjegykártya nagyon is valóságos! És bizonyítja, hogy nem álom volt. Az imént ez az egész tényleg megtörtént velem.
Fel kell hívnom Alizt. Tudom, hogy folyton elfoglalt, de most akkor is beszélnem kell vele. Muszáj beszélnem valakivel.
Alizt ezer éve ismerem. Együtt dolgoztunk az egyetem alatt egy diákszövetkezetnél. Azóta vagyunk barátnők.
– Aliz, ülsz? Nem fogod elhinni, mi történt! – suttogom a telefonba. Még csak hangosan se merek beszélni. Az utcán vagyok. Körülöttem munkába rohannak az emberek, diákok az egyetemre, zajlik az élet. De nem lehetek elég biztos benne, hogy Jayden Brooks nincs a közelben. – Emlékszel, ki volt A titkok útja című regényem főhőse?
– Hát persze. Jayden Brooks. Azóta szerelmes vagyok belé! – áradozik. Szinte látom magam előtt letörölhetetlen, széles mosolyát. Miközben beszél, csak úgy virítanak a hófehér, reklámokba illő fogai. Ő az az ember, aki, bármi is történjen, bármikor képes felvidítani. Legutóbb bob frizurát vágatott, ami irtó jól áll neki, és nagyon megy az őzbarna szeméhez és a sötétbarna hajához.
– Nos, az előbb szólított le a Starbucksban! – avattam be.
– Kicsoda? – értetlenkedik Aliz.
– Az igazi Jayden Brooks!
– A színész? Az amerikai színész? A döglesztően jóképű, Obsidian hős Jayden Brooks?
– Igen!
– Ne csináld! – nevet. – Ez mégis hogy lehet?
– Kapaszkodj meg! Filmet akar forgatni a regényemből!
– Nem értek semmit! Mégis, hogy tudta meg, hogy te létezel? Hogy szerzett tudomást rólad és a könyvedről?
– Úgy, hogy az egyik olvasóm betegelte őt, ő pedig lefordíttatta és elolvasta a regényemet. Most pedig filmet akar forgatni a könyvemből! Hát nem őrület?
– Ezt lehet, hogy még párszor el fogom ismételtetni veled, hogy elhiggyem – mondja, és tudom, hogy közben teli szájjal vigyorog a vonal végén. – És miben maradtatok?
– Adott egy névjegykártyát, hogy ha vele akarok menni a hétvégén Amerikába, akkor hívjam fel.
– Jesszus! Te atyaúristen! – süvíti Aliz a telefonba. – És te erre mit mondtál?
– Semmit. Elsétált.
– Remélem, most azonnal felhívod, és megmondod neki, hogy mész!
– Nem tennék ilyet. Én erre teljességgel alkalmatlan vagyok. Ráadásul hogyan is bízhatnék meg egy ismeretlen pasiban? Akiről azt sem tudom, hogy igazából mit akar.
– Jayden Brooks évek óta visszavonult. Úgy hallottam, egy tragikus balesetben meghalt a felesége. Azóta teljesen maga alatt van. Ha ő rávette magát arra, hogy Magyarországra utazzon és megkeressen, akkor azt csakis komolyan gondolhatja. A regényeddel pedig pénzt akar keresni. Rengeteg pénzt. Ezt, gondolom, nem mondta.
– Nem. De azt igen, hogy ő meg tudja oldani minden problémámat. Még azt is tudta, hogy éppen válok.
– Beszarás! Még a végén összejöttök!
– Persze. Már csak az hiányozna, egy futó kapcsolat egy sztárral, aki másnap lelép és elfelejt. Nekem már nem bír ki többet a lelkem. Így is teljesen magam alatt vagyok. Még mindig.
– Pedig össze kell szedned magad. Az élet megy tovább. Ha Balázsnak nem voltál annyira fontos, hogy tegyen a házasságotok megmentéséért, egy könnycseppet sem érdemel. Tovább kell lépned! Éld az életed!
– Néha úgy érzem, nem megy.
– Tudom, hogy nehéz. És szerintem éppen ezért nem szabad ezt a hollywoodi lehetőséget elszalasztanod. Örökké bánnád! És meg kell ígérned, hogy ha hazamész, végre megnézed A galaxisokat! – mondja kuncogva. Azóta szekál ezzel, amióta megjelent A titkok útja. Most viszont lehet, hogy azt kívánom, bár soha ne jelent volna meg! Bár ne adtam volna a regényem főhősének pont a Jayden Brooks nevet! Ki tudja, mi fog kisülni ebből az egészből.
– Dehogy nézem meg! Így legalább őszintén mondhatom, hogy soha nem láttam! – ellenkezem.
– De azért felhívod, ugye?
– Még nem tudom. Jobb szeretem az átlagos, szegényes életemet.
– Dehogy szereted jobban. A lelke mélyén minden ember többre vágyik, és most itt a nagy lehetőség előtted.
– Veled mi újság? Milyen az élet Kanadában? – váltottam témát.
Aliz néhány hete költözött Montrealba. Ez volt élete álma.
– Minden csúcsszuper! A legjobb helyre kerültem. A munka is jó, a kollégák irtó jó fejek. A főnökök is elviselhetőnek tűnnek. Egyelőre úgy néz ki, maradok még egy kicsit.
Ez számomra annyiban jó hír, hogy maradhatok még egy ideig Aliz lakásában. Addig, amíg nem jön haza.
Elszorul a szívem. Milyen élet ez már? Még csak otthonom sincs.
Lehet, hogy igaza van Aliznak, és el kellene fogadnom Jayden Brooks ajánlatát? De mégis mit kellene elfogadnom, mikor még nem is beszéltünk semmi konkrétumról? Most tényleg azt várja, hogy hívjam fel? Én ugyan fel nem hívom! Akármennyire is kecsegtető, amit mondott, túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Én sosem voltam bevállalós, sosem kockáztattam. Lehet, hogy éppen ezért tartok ott, ahol.
De valahol érzem, ha felhívnám ezt a számot a névjegykártyán, egy olyan, ismeretlen világba vetném bele magam, ahol a magamfajta nőkre mindenféle veszélyek leselkednek. Bár kerülhetnék ennél nagyobb slamasztikába? Válok. Az életem romokban. A könyveim nem fogynak. Nincs pénzem marketingre. Lassan állás után kellene néznem, miközben csak írni szeretnék. Jayden Brooks éppen azt ajánlotta, hogy írjak. De mellette még azt is, hogy költözzek Amerikába.
Fogalmam sincs, mit csináljak. Mondjuk, a lelkem mélyén pontosan tudom, mit fogok tenni, elbújok a számítógépem, a kézirataim biztonságot adó világában. Hazamegyek, és leülök írni a következő regényemet. Közben pedig megpróbálom kiverni a fejemből Jayden Brooks ajánlatát, és elfelejteni az egész eddigi életemet. Milyen jó lenne megszabadulni minden fájdalomtól, ami a szívemet nyomja!