3.

KADE

Pislogok az éles fényben, megdörzsölöm a szemem és megpróbálok felülni, de nem sikerül, mert szédülök, ezért ismét hanyatt dőlök. Nem egy hálózsákban fekszem, és nem is sátorban vagy egy kibaszott álomban vagyok, hanem egy hotelszobában, egy túl puha ágyon, és vörös haj lóg a szemembe. Nem sötét színű, és nem vaníliaillatú. Olyan, mint a szalma, és cigarettaszaga van.

A gyomrom sem reszket. Csupán egy csepp emberség maradt bennem, amit akkor érzek, amikor rá gondolok.

Basszus.

Ismét megtörlöm a szemem. Vissza kell térnem valamelyik emlékbe, ahová mindig elmenekülök, amikor ehhez hasonló helyzetbe kerülök.

Bernadette fölém hajol és szélesen vigyorog.

– Ó, nagyszerű! Már azt hittem, elájultál itt nekünk. Talán túl nagy adagot adtunk be neked?

Tőlem balra hangot hallok – nagyon közelről –, de nem is próbálom arra fordítani a fejem, hogy megnézzem, ki az. Bernadette hozzá beszél, miközben fölém hajol, úgy simogatja az arcomat, mintha én lennék a kis házi kedvence. A körme serceg a borostámon, és amikor megpróbálok felülni, meglöki a mellkasomat, rányomja a kezét.

Túl gyenge vagyok ahhoz, hogy küzdjek ellene. Az ereimben pezseg az, amit belém fecskendeztek, bármi legyen is az.

A kábítószertől hol elvesztem az eszméletemet, hol visszanyerem, ez azonban nem tartja vissza őket. Valami a karomba szúródik, azután forróság söpör végig a gerincemen, le egészen a golyómba. Újra és újra bead nekem valami szart, amitől erekcióm lesz, és bármit csinálok, nem tudok ellene tenni. Fájdalmas, ha az embernek heteken keresztül kikényszerített erekciója van. Legszívesebben levágnám a farkam.

Néhány nappal ezelőtt tértünk vissza Skóciába. Egy hotelban szálltunk meg fent Invernessben, miközben Bernadette aláírt néhány megállapodást új ügyfelekkel. Eladott engem egy házaspárnak két napra, aztán fel kellett takarítania utánam a mocskot, mert mindkettejüket megöltem. Nem emlékszem, hogy élve megnyúztam volna őket, ám a jelek szerint először a feleséggel csináltam ezt, amit a férjének végig kellett néznie. Egyikük sem jutott a közelembe.

Kezdek közeledni a határaimhoz, még úgy is, hogy tudom, milyen következmények várnak rám és a családomra. Az ég szerelmére, hiszen Tobias Mitchell fia vagyok! Nem egy kibaszott játékszer. Ám ha meg akarom védeni a szeretteimet, úgy kell tennem, mintha az lennék. Egy kis kedvenc. Gyilkos. Egy meleg test, amit áruba lehet bocsátani, habár Bernadette-nek több pénze van, mint amennyi kibaszott esze.

Nagyon ajánlom, hogy Barry vigyázzon Stacey-re! Mindent elkövettem, ami emberileg lehetséges, hogy eltereljem Bernie figyelmét, miközben Stacey-t és a csapatomat próbálja levadászni. Meglep, hogy még nem hackelték meg a rendszerét, és nem találták meg az exemet – olyan, mintha Stacey egyáltalán nem is létezne. Meglehetősen… nyugtalanító helyzet. Valaki rejtegeti a kilétét. Talán ezért nem tudtuk Barryvel sem meghackelni az otthoni biztonsági rendszerét és a telefonját. Csupán az előző lakcímét találtam meg, valamint a szülei halotti bizonyítványát.

Ha nem beszélt volna nekem a mostohabátyjáról, Kyle-ról, azt sem tudnám, hogy létezik. Elég messze lakunk egymástól ahhoz, hogy az útjaink valószínűleg soha nem kereszteznék egymást.

Bernadette az egyik emberem nyomára bukkant Ausztráliá­ban – aki egy terrorista csoportot próbált semlegesíteni, mielőtt azok megtámadtak volna egy középiskolát –, én azonban eltereltem a figyelmét azzal, hogy Invernessben okoztam egy kis felfordulást.

Tegnap reggel óta fekszem ebben az ágyban. Valahol Glasgow mellett. A testem már kezd elzsibbadni. Nem kaptam enni, sem inni – valami folyadékot pumpálnak belém a vénámon keresztül, Bernadette mégis folyton tűkkel bökdös.

Utasítja a testőröket, hogy menjenek, keressék meg Archie-t, majd miután kulcsra zárja mögöttük az ajtót, leveszi a hálóingét és rám mosolyog.

– Tudom, hogy két hét szabadságot ígértem neked, de jövő hétvégén eljössz egy partira velem és Cassie-vel. Aztán elviszed a lányomat az ottani hotelszobába, és legalább egy kicsit együttműködőbb leszel, mint amilyen most vagy. Azt kell hinnie, hogy ott akarsz lenni vele.

A szörnyetegre nézek, és azt hiszem, az arcom mindent elmond, mivel túlságosan ki vagyok ütve ahhoz, hogy értelmes szavakat ejtsek ki a számon.

– A lányom még kissé érzékeny a mi világunkra. Idővel hozzá fog szokni, de szeretném, ha addig is mellette lennél. Archie még mindig ragaszkodik a házassághoz.

Megdermedek, a fogamat csikorgatom, amikor hátul összefogja lófarokba a haját, aztán kontyot formál belőle.

– Az apád magánzárkában van és ott is marad, amíg rá nem jövök, hogy ki dolgozott neked. Talán az ő élete már nem elég? Esetleg legközelebb meglátogassam a húgodat?

– Nem – válaszolom fogcsikorgatva, feszült hangon.

– Akkor rendesen fogsz viselkedni, és feleségül veszed a lányomat?

Próbálok dühösen nézni rá, de szédülök attól a drogtól, amit beadtak nekem. Úgy tűnik, nem is vár választ, csak rám ül lovagló ülésben.

Behunyom a szemem, a párnába süllyesztem a fejem, és közben viszolygó, gyilkos gondolatok kavarognak bennem. Sötét hajra és gyengéd hangra gondolok, arra, milyen érzés volt megérinteni őt, igyekszem nem foglalkozni áruló testemmel. Rosszul vagyok. Bármennyire próbálok harcolni ellene, a beadott drogok mindig legyőzik a tiltakozásomat. Nem vonzódom Bernadette-hez. Jobban gyűlölöm, mint bárkit, akit ismerek.

Ennél még a halál is jobb lenne. Ha viszont meghalok, azzal mindenkit veszélybe sodrok.

Ha meghalok, hogy a francba fogom távol tartani őt Stacey-től?

Barry meg tudná védeni – benne bízom a legjobban az összes emberem közül –, neki viszont hamarosan gyereke születik. Vajon magára hagyja Stacey-t, amikor megszül a felesége? Akkor ki vigyáz majd Stacey-re?

Basszus, megint hevesen ver a szívem – érzem, hogy pánikrohamom lesz. Próbálok nagy levegőt venni, és valami megnyugtatóra gondolni, hogy leküzdjem.

Stacey biztonságban van. Jól van.

Olyan régóta nem láttam már, és ez megöl. Korábban el tudtam szökni kis időre, hogy belépjek a laptopomba, nézzem őt a kamerákon keresztül, miközben táncol vagy a húgommal van a kúriában. Néha leparkoltam a stúdió közelében, vártam, mikor lép ki onnan, hogy lássam az arcát.

Még mindig érzem az ízét a nyelvemen. Csak egy kibaszott másodperc kell nekem belőle, egy út a stúdióhoz, hogy egy pillantást vethessek rá, csak erre van szükségem. Ez így kurvára kínzás. Talán rosszabb, mint a jelenlegi helyzetem.

Bernadette megmarkolja és megszorítja a nyakam.

– Rám nézz, fiú! Rám gondolj!

Nem nézek rá, még akkor sem, amikor teljesen elzárja a légutamat. Átnézek rajta – eltávolodom a helyzettől, ahogyan mindig szoktam.

Túl gyenge vagyok ahhoz, hogy kitörjem a nyakát. Teljesen tehetetlennek érzem magam, miközben fókuszálatlanul bámulok előre, és azt képzelem, hogy valahol máshol vagyok. Egy sátorban. Az ágyamban. A motoromon Stacey-vel, miközben izgatottan sikítozik a fülembe, és a forgalomban cikázom.
Az arcára gondolok, amikor megmutattam neki a közös tetoválásunk rajzát. Amikor először bevallotta, hogy szerelmes belém.

Gondolatban átrajzolom az ujjammal a képzeletbeli papírt, és az utolsó rajzra pillantok, amit róla készítettem – ami befejezetlenül maradt. A lakásomban porosodik elzárva a széfbe, ahol az összes többi rajzom is van. Egyszer lerajzoltam, hogy szerintem hogy fog kinézni a lányunk – ez a legdrágább kincsem.

Megmarkolom a lepedőt magam mellett, amikor Bernadette rám hajol, hogy megcsókolja a nyakam, és ezzel félbeszakítja a gondolataimat. Nem tudom, honnan van bennem ez az energia, vagy hogyan sikerül megtennem, de az arcába fejelek a homlokommal. A sikítás az utolsó hang, amit hallok, mielőtt leszáll a farkamról, és belém szúr egy újabb tűt. Ezt viszont örömmel fogadom, mert gondolatban visszatérhetek oda, ahol lenni akarok.