Köszönetnyilvánítás, vagy valami hasonló

Ez a könyv nem jöhetett volna létre, ha nincs elegem a
Valentin-napi kereskedelmi akciókból, a mondvacsinált, erőltetett „most aztán muszáj szeretni egymást” érzésből, amit már hetekkel korábban az arcunkba nyomnak a reklámok. Na, igen, ha szeretsz, akkor vásárolsz. Mert micsoda szeretet az, ahol a pénz nem cserél gazdát? Eszemet vesztem ilyenkor, mert nem elég, hogy a karácsony elkorcsosult, de most még nyakunkba varrták a Valentin napot is.

Ezen kívül nagy ösztönző erő volt számomra egy beszélgetés a 2023-as év közepén, amikor egy kedves hölgy azt mondta, hogy őt nem érdeklik az én, vagy a hozzám hasonló írócskák művei, mert ő csak a mélyirodalmat olvassa.

Rögtön mélyen belesüllyedtem a gondolataimba és azon elmélkedtem, hogy hányféle irodalom létezhet? Mély, magas, közepes, esetleg földszintes, aztán, ha van a szép, akkor kell lennie csúnyának is, mert mihez képest szép a szépirodalom? És mi van a ponyvával, nem azzal, ami a sátor tetején lifeg, hanem a ponyvairodalommal, vagy Isten bocsá’ a szórakoztató irodalommal, a gyerekirodalommal, az ifjúsági irodalommal…. Nem lenne egyszerűbb elhagyni végre ezt a sok dobozt? Ezt a sok ítélkezést? Hiszen a történelem már néhányszor bebizonyította, hogy ami ma még csak megvetendő ponyvaregény, az pár (tíz, száz) évvel később akár kötelező olvasmány is lehet, mint a szépirodalom remeke.

Na, jó, e fenti két momentum, de még az elmélkedésem is, kevés lett volna ahhoz, hogy felszívjam magam, mint a kiskakas a begyébe a sok ezt meg azt, a mesében. Vannak társaim is e bűnben, amit a mélyirodalom, és az összes többi mesterségesen kreált „doboz” ellen ezennel elkövetek – és akiket köszönet illet ezért:

Fay, aki mindent pártol, ami nem könnyes, vagy nyálas, vagy picsogós. Akkor inkább nevessünk, még ha kínunkban is.

Aztán az öcsikém, aki imádja a pikírt, csipkelődő verseimet, sőt, ő sem marad el sokkal mögöttem, legfeljebb azzal a nyolc évvel, amennyivel később hozta a gólya. És keményen kritizál – a fiatalabb tesó jogán. (A „kicsit” nem illik bántani, a „nagy” meg tűrjön, mert ő már okosabb…. aha!)

Lóránd, aki kifejezetten kedveli, amikor szabadjára engedem a fantáziámat, és aki nem borzadt el az első verseimtől sem, pedig hát.,. na!

Angi, aki maga a megtestesült romantika, de azt mondta, hogy rég nevetett ennyit, és kéri a folytatást. Még szép, hogy megkapja!

Moncsi, aki még az anyukáját is az egyik „anyós-verssel” próbálta meg felvidítani, ráadásul sikeresen. Ez a kötet az egész családnak elég lesz!

Zsike, aki képes volt írásba adni, hogy a verseim ugyanolyan jók mint az írásaim, és nem tudja sem megunni, sem letenni őket. E néhány szó édesebb, mint a francia krémes, és jobban keneget, mint bármilyen háj!

Ennyi kedves ösztökélés után, mit is tehettem volna? Én magam is elhittem, hogy jó az, amit csinálok.

Elküldtem az egész gyűjteményt a Helma Kiadó ügyvezetőjének. Ő is túlélte a sajátságos humorom, és eléggé elvetemült módon még tetszett is neki, tehát nem maradt más, mint e könyvet megjelentetni.

Kedves Vásárló, kérlek, ne fordíts hátat a könyveimnek ezek után sem! A legjobb szándék vezérelt, amikor ezt írtam.

Igaz, a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.