A Földigiliszta földfeletti mozgalma

A Földigiliszta elindított egy földfeletti mozgalmat.

„Itt az idő, hogy színre lépjünk, elvtársak!

Mi, akik eddig megbújtunk csendesen,

Utcára megyünk, s szavunkat hallatjuk, rendesen!”

Az Öreg Giliszták csak morogtak a bajszuk alatt,

De a Fiatalok lelkesen bólogattak, s a menet gyorsan haladt.

Ki is bukkantak az útra, ám pechjükre

Egy bulldózer a mozgalmat elsöpörte.

S mi ebből a tanulság? Talán csak ennyi:

Mielőtt színre lépsz, nem árt széjjel nézni!

A Jegesmedve álma

Fehér Maci unja már a hideget,

Vágyik messze innen, élvezni a meleget.

Koktélt inna, de jég nélkül, sokat,

Banánt enne, mangót, unja már a halat.

Böngészte hát az Eszkimó Újságot,

S még aznap jelentkezett egy Vándorcirkuszhoz.

Szorgosan gyakorolt reggel és este,

Az indulást, mint Kismackó, lelkesen leste.

A nap eljött végre, itt az idő menni!

Álmod valóra vált végre, Jeges Maci.

A Cirkusz nekivágott a nagy világnak,

Meg sem álltak, míg el nem értek: Alaszkába.

A Légy utolsó kalandja

Kalandvágyó Légy

A konyhámba repült,

Finom falatoknak

Már előre örült.

Végig kóstolt mindent,

Mi szívemnek kedves,

Döbbenten néztem, mit csinál,

S ahogy étkem tönkremegy.

Dagadt a potroha,

Csak úgy remegett,

Pihenni a pultra szállt,

Egyre csak pihegett.

Ám, amikor szemet vetett a krémesre,

Türelmemet elvesztettem örökre.

Konyharuhám lecsapott erősen,

S végett vetett a Légy kalandjainak – végérvényesen.

A Leveli Béka rövid karrierje

A Leveli Béka karrierre vágyott,

A fűzfa tetejére hát felmászott.

De mire a szót ragadta magához,

Egy Gólya ebédje lett. Túl magasra hágott.

A Macska

  1. epizódus

Én egy Macska vagyok,

Talpat csak magamnak nyalok.

Gazdi dolga a simogatás,

Ha jó a kedvem, jár neki dorombolás.

Egér? Ugyan már, hol élünk?

E században már nem egerészünk!

Macskatáp, meg májkrém a menő,

Főtt husi is jöhet, ha üres a bendő.

Nem osztozom semmin, senkivel,

Ha kell a fotel, abban én terülök el.

Ne zavard álmom holmi „Menj innen” szavakkal,

Majd megyek, ha akarok, ha eleget aludtam!

Nem azért vagyok, hogy téged szolgáljalak,

Mint holmi Kutya, parancsra körbe ugráljalak!

A Macska az úr a háznál! Tanuld már meg végre,

Te csak etess, itass, szeress – és hagyj végre békében.

  1. epizódus

Nehéz a sorsom, Gazdám még neveletlen,

Minden nap tanítani szinte lehetetlen.

Hogy marad akkor időm magam csinosít’ni?

Este tíz van, randira kell indulni!

A szomszéd Kandúr adott szerenádot,

Hogy a környék összes háza ránk átkot kiáltott,

Gazdi is becsukott ajtót, ablakot,

De a hangunk a falon át is gyönyörűn hallatszott.

A Macska koncertet egy seprű törte félbe,

Mi lentről érkezett nagy svunggal, neki a kéménynek.

Ott is hagytuk a háztetőt rögvest,

S folytattuk az udvarlást az ablak mellett.

  1. epizódus

Nehéz a Macska élete, amikor szerelmes,

Mert a Gazdi nem igazán türelmes.

Pedig amikor ő kornyikál a fürdőszobában, bent,

Nyugodt szívvel mondom ki, ő sem egy operaénekes!

Én mégis elnézem neki, nem nyávogok hozzá,

Az ajtót sem kaparom, hogy hagyja abba már!

Ő meg képes vizet önteni ránk,

Csak mert nem tud aludni. Ez a mi hibánk?

Na, csak nyávogj legközelebb, tévével, rádióval,

Majd adok én aláfestést mind a tíz karmommal.

Megtanulod hamar, ki az úr a háznál!

Nem te, drága Gazdi! Én, a Macska diktál!

A Neveletlen Bolha esete a tenyeremmel

Egy Neveletlen Bolha

Átugrott lakomba.

Azt gondolta, talán

Szobám bolhabarát.

Először csípte hátam,

Majd bátrabban vállam,

Mire elért a nyakamhoz,

A tenyerem lecsapott.

Ha ez a Bolha

Jól nevelt lett volna,

E tizenkét sor

Nem jön létre soha.

A Róka és sajt

Holdvilágnál ült a Róka,

Nem volt éppen semmi dolga.

Bár nem evett tegnap óta,

Nem ment neki rosszul sora.

Mióta sajtgyárat nyitott a Kánya,

Róka koma már szánja, bánja,

Hogy elszegődött minőség-ellenőrnek.

Túl sok a sajt, kevés a hús,

A végén még vegetáriánus lesz belőle.

A Sikló cipője

Vízisikló eltekergett az Orvoshoz,

Hogy nincs lába, az okoz neki nagy gondot.

Mert menne a szárazra, de attól hasa fáj,

Bántja a kényes bőrét a tóparti sétány.

Irigyli a Százlábút, de még a Pókot is,

Hisz lábon járnak-kélnek, merre útjuk visz.

Doktor a fejét csak rázta, tekerte,

Végül a Siklót a Varázslóhoz küldte.

„Hány pár lábat akarsz? És hány sorba?”

„Legalább nyolcat, mind a két oldalra!”

Válaszolt a Sikló, s várt türelmesen,

Míg a Varázsló kotyvasztott, kevert a tűzhelyen.

„Idd ezt meg mind! Marja majd a torkod,

De mire a tízet elszámolod,

Mindkét oldalon kinő nyolc-nyolc lábad,

Parti sétány kemény köve többé már nem bánthat.”

Boldogan ment a sétányra a Sikló,

De a napmelegtől a kő volt nagyon forró.

Égette a talpát, igen keményen,

Cipészhez rohant hát, gyorsan, serényen.

„Hé, te Suszter, jer csak ide, hamar,

Nyolc pár topán kell, de most, azonnal!”

Cipész csóválta a fejét, ide, meg oda,

„Ennyi cipőt csinálni, két hónap is van a’!”

„De én nem várhatok annyit!” – hullott a sikló könnye!

„Várjunk csak, van megoldás!” – szólt a Mester. „Hijnye!

Van egy pár cipőm, ami báli félig,

Egy másik, ami meg kicsit téli.

Egy harmadik, az csizma, de nem meleg,

A negyedik pár bakancs, a Béka csípje meg!

Ötödiknek jó lesz egy pár papucs,

Hatodiknak meg ez a meleg mamusz,

Hetedik pár sí csizma, de síléc nélkül,

De a nyolcadik pár lábad marad cipő nélkül”!

Boldog volt a Vízisikló,

Hét pár lábán cipővel siklón.

Azaz bukdácsolt inkább egy kicsit,

Cipőben járni még nem nagyon ment neki.

Mivel elfáradt a sok gyaloglásban,

Gondolta, úszva teszi meg, mi van még hátra.

Hogy hazaérjen végre a nádasba,

S eldicsekedjen azzal, hogy nyolc pár lába van.

De ahogy vízbe surrant, jött a meglepetés,

Vízzel teli cipő lehúzta a testét,

S ha ez még nem lett volna bajnak elég,

Kezdte elhagyni minden cipellőjét.

Ott állt a nádasban, megfürödve,

Volt lába, de nem volt cipellője.

Mit tehetett hát?

Nyolc pár lábát, mint propellert használta.

Úszótechnikáját később egy világ csodálta.

A Strucc és a Vakond

Unatkozott a Strucc a föld felett,

Szórakozást a homokban keresett.

Meg is lepődött egykettőre,

Mikor puha orrba ütközött a csőre.

Szegény Vakond, csak hebegett-habogott,

Mikor a Strucc a lakába ily durva módon behatolt.

Mérges lett a koma, bőröndjét előkapta,

A nagy állathatározót közben fellapozta.

Keresett egy helyet, ahol Strucc biztosan nem lesz,

Mert a zaklatásból már elege lett.

Így esett, hogy a reptérig meg sem állott,

S az Északi Sarkra egy oda-útra szóló jegyet váltott.

A Szú tragédiája

A Szú hosszútávra lakást keresett,

Két szoba, összkomfort. Ez lesz tökéletes.

Második emelet, a Mókuslak alatt,

A bútoraiért máris elszaladt.

Fotel, függöny, ágy, meg a tévékábel,

Összkomfortos lak ez, már csak egy dolog kell,

Meghívni mindenkit a lakásszentelőre,

Mielőtt a tél megjön, még a jövő hétre.

„Mindenkit elvárok, de enni-innivalót hozzatok,

Mert most költöztem, s még csak egy szegény Szú vagyok.”

Mókus, Varangy, lentről a Pocok is eljött,

A Tücsök muzsikált, az Egér meg főzött.

A Szú is felöntött egy kicsit a garatra,

Így esett, hogy az ajtaját a Harkálynak kinyitotta.

A vendégek észre sem vették,

Hogy a házigazdát egészben lenyelték.

A Tigris önéletrajza

Én, a Tigris, születtem Bengálba’

Egy két gyerekes, átlagos családba.

Apámat nem ismertem,

Nagy csélcsap volt a lelkem.

Anyám nevelt s okított bennünket,

Mert a Tanítók az iskolából elmenekültek

Amikor beiratkozni mentünk.

Így egy kicsit hátrányos helyzetűek lettünk.

Bátyám vakmerő volt, vesztét is ez okozta,

Egy Vadász a bundáját több helyen kilyukasztotta.

Anyám meglépett hamarost egy másik Hímmel,

Magamra maradtam, döntenem kellett, mi legyen az életemmel.

Én más pályát választottam, hívott a kaland,

Cirkuszi Tigris lettem, ki, amikor a porondra szaladt,

A Népek megrettenve mondták, hogy Á, meg Ó,

Az Idomárral a mancsunkat összecsapni oly jó,

De csak az előadás után, hogy a Népekben

Rólam a „vérszomjas” illúzió meg legyen.

Sajnos, az Idomárom idő előtt nyugdíjazta magát,

Utódjának megtette az Egyszülött Fiát,

Ki most azt akarja, hogy igazán vérszomjas legyek,

Üvöltsek, morogjak, támadjak – de nem merek!

Számból csorogjon ki vér – fúj, mit képzel ez a hülye?

A steaket is jól átsütve kérem, nem vagyok én mesüge!

Állítólag a szelíd Cirkuszok ideje lejárt.

Van választásom, több is, ez idő tájt,

Vagy leszek vad, és goromba, mi sose voltam,

Vagy keresek másik Cirkuszt valahonnan,

Vagy egy Öregek Otthonába megyek,

Minek neve Állatkert, s ott békében el leszek.

Teljes ellátással nyugalomba vonulok,

Erre a helyre pályázom, Tisztelt Nagy Tulok.

Amennyiben lehetőségem adódna,

Egy Tigris Hölgyet szívem magához vonzana,

Azt gondolom, még elég fitt vagyok,

Hogy utódot nemzzek, kettőt, vagy hatot…

Amennyiben ön egyet ért ezzel, Tisztelt Nagy Tulok

Úgy egy két fekhelyes ketrecért imádkozok,

Esetleg egy kifutó is jól jönne, olyan sziklás,

Hogy a gyerkőcök magukat elfoglalhassák.

Remélem, életrajzom önben bizalmat ébreszt,

Hogy intézményének a hasznára lehetek.

S ha ez írásom a tetszését elnyerte,

Már holnap bevonulok a saját ketrecembe.

A Tyúk

Tyúkanyó alá két kacsatojás került.

Nem tűnt fel a csere, rajtuk hűen ült.

Ám, ahogy jöttek, egyik a másik után,

Tyúkanyó csak nézett, borzasztóan bután.

Az rendben, hogy sárga, de a csőre lapos,

A popsija sem kerek, a lába is kapatos,

Két szeme, két lába, kettő a szárnya is,

Mégis fura Csibe ez! Vagy nem is?

Ki tudja, talán ez a divat máma?

Tyúk eszével mi más gondolhatna?

Mire minden Csibe kikelt rendben,

Indultak az udvarra, szépen, csendben.

Ám a két Renitens, ahogy vizet látott,

Hagyott csapot s papot, a tócsába ugrott.

Ette a frász a víz mellett a Tyúkanyót,

Mert a Csirke nem tud úszni! Tudta ő ezt jól!

Törte a fejét a kis buta, keményen,

Mi történt? Új generáció született itt helyben?

Lökdöste a többi Csibét is a víz felé, erősen,

De azok csak mentek elfelé, ráérősen.

Gazda asszony úgy nevetett, rengett a hája,

„Nem látod, hogy azok Kacsák? Te udvar butája!”

„Kacsa? Az mi?” Nézett körbe a Tyúk.

„Ismerem a Kakast, meg ott, egy másik Tyúk!