LOREN HALE

MEGMARKOLOM EGY OLCSÓ VODKÁSÜVEG NYAKÁT. KÉPTELEN vagyok tisztán gondolkodni. Az érzelmeim sötétek, vele a szívem is. Nem futok, de hosszú léptekkel haladok, a mozdulataimból süt a szánalmas, megzabolázhatatlan gyűlölet. Végigmegyek a meredek kocsibehajtón, szorongatom az italt, és a milliódolláros épület gúnyosan néz az arcomba.

Ott az ajtó. Csak a fekete felület közepén ékeskedő bronzkopogtatót látom.

Odaérve az öklömmel kezdem döngetni. Senki sem nyitja ki. Még lépéseket sem hallok bentről.

– Nyissátok ki! – ordítom, és újra meg újra dörömbölök. A kurva életbe!

Aztán meglendítem a palackot. Az üveg tartalma szanaszét fröccsen, és az alkohol lefolyik a kopogtatóról, sávokban indul lefelé a fekete fáról, és benne tocsogok.

– Bassza meg, Lo! – hallom a hátam mögül Ryke átkozódását. – Erre tényleg szükség volt?

Ekkor rántják fel az ajtót belülről.

– Igen, szükség volt!

Megmondtam Ryke-nak, hogy várjon a kocsiban, és azt is közöltem vele előre, hogy Aaron Wellsről jól tudom, csak akkor fog előmerészkedni a szülei odújából, mint egy patkány (a személyiségéhez tökéletesen illőn), ha a holmija veszélybe kerül. Rendes voltam, mert az ajtóval kezdtem.
A következő lépés a BMW-je lett volna – egy üvegszilánkkal kidekoráltam volna a motorháztetőt. De eszerint nem kell odáig elmennem.

Azon persze egyáltalán nem lepődtem meg, hogy Ryke leparkolt a járda mellett, és azonnal kipattant a kocsiból, hogy kövessen felfelé. Nem száll le rólam. Imádja ezt – körülöttem sertepertél, és árgus szemmel lesi, nem fordulok-e át önpusztítóba. Ez általában Lily feladata, és ha tehetném, mindig inkább őt választanám erre a feladatra. De ma nem.

Most, hogy a régi középsulis ismerősöm, egy patkány meg egy pöcs szerelemgyereke, itt áll két méterre tőlem, nem Lily lenne a megfelelő kíséret.

Jól emlékszem erre a piszkosszőke hajra (ami gyakorlatilag barna), a kék szemre, hogy az önelégült vigyorról ne is beszéljünk, amit a Dalton Akadémián sajátított el. Azonnal ez a görény ugrott be, amikor megkaptam azokat az üzeneteket. Oké, amit annak idején bosszúból tettem ellene, jó nagy szemétség volt, elismerem, de az ellenségeskedést sosem lett volna szabad Lilyre is kiterjesztenie. És most sem teheti meg, hogy Lilyt gyötri!

Aaron tekintete felméri az összetört üveget.

– Miért nem vagyok meglepve? És a bűz is rád vall, Hale.

Ryke máris tenne egy lépést előre, de megfogom a karját, hogy megállítsam. Nem agyabugyáljuk el Wellst, bármennyire szeretném is. Ez nem az a típusú harc.

– Már veled is találkoztam valahol – fordul Ryke felé Aaron, és alaposan szemügyre veszi sötét hajától kezdve kidolgozott izmaiig, amiben most nagyon hasonlítunk. – Hol is történt? – kérdezi színlelt tanácstalansággal.

– Pofán kellett volna, hogy verjelek – vicsorog rá Ryke –, akkor nem felejtetted volna el, hol volt.

Amikor tudomást szereztem róla, mi történt azon a vacsorán, miközben az elvonón voltam, én is pontosan így gondoltam: bárcsak Ryke megtette volna!

Lily anyja jó ötletnek találta, hogy Aaront hívja el kísérőnek a lánya mellé azon a vállalati bulin, amin ez a mocsok végig Lilyt fenyegette azzal, hogy megdugja, csak hogy velem kiszúrjon. (Ennyire utál. Nincs rá más magyarázat.) Amikor hallottam erről a húzásáról, épp elvonón voltam, ahol a világon semmit sem tehettem. De most már itt vagyok, amikor a második szintre lépett, miután értesült Lily problémájáról, és pénzt követel – készen állok arra, hogy ugyanúgy megkínozzam, ahogy ő kínozta a barátnőmet.

– Ó, igen – vágja rá Aaron azonnal –, megvan. Én voltam Lily partnere azon a Fizzle-bulin, te meg odatoltad a képed, hogy eljátszhasd a Grál-lovagot, mialatt Hale a rehabon sínylődött. – Nyomatékosításul felém bök a fejével, én pedig magamban átkozódom a gondolattól, hogy Ryke három hónapon át kitartott Lily mellett. Miközben én nem.

Na de pontosan ez az oka, jól tudom, amiért Aaron üzengetni kezdett. Ő maga is világosan megmondta, hogy tervei szerint engem akar megcélozni azzal, hogy lefekszik a barátnőmmel, és felszínre hozza a régi ellenségeskedésünket.

Ez kettőnk játszmája.

– Rém hálás vagyok, hogy elkísérted Lilyt – felelem Aaronnak. – Fájdalmas élmény lehetett végig a pofádat bámulnia, de szerintem mindnyájan tudjuk, hogy nem azért mentél el, hogy neki jó legyen. – A saját szavaim kétértelműsége engem is nagyon rosszul érint. Nem szívesen gondolok arra, hogy bármelyik másik fickó azon ügyködik, hogy Lilynek örömöt szerezzen. Azelőtt sem lelkesedtem az elképzelésért, hogy valódi pár lettünk, azóta meg végképp rühellem.

A szívem rohadt gyors ütemre kapcsol. Teszek egy lépést Seggarc Wells felé, talpam alatt fülsértően csikorog a törött üveg.

Megdermed. Kíváncsi vagyok, van-e annyira tökös, hogy megpróbáljon ellökni.

Nem moccan. Úgy döntök, kockáztatok, benyomakodom a házba az ajtókeret és Aaron mozdulatlan teste mellett. Közben az enyémbe mélyeszti a tekintetét, de mit sem törődve vele, belépek.

– Hűha, ez a hely mit sem változott! – jegyzem meg.
A magas, boltozatos mennyezetre nézek, aztán le, a márványpadlóra. Ryke követ, Aaron becsukja mögöttünk az ajtót, gyakorlatilag vicsorogva. A pinceajtó a konyha mellett nyílik, rámutatok.

– Kipattintsunk egy-két palack bort?

Aaron gyilkos tekintetet villant rám.

– Hát jó, akkor ne.

Ryke hátramarad, de biztos vagyok benne, ha Aaron felemelné a kezét, máris mellettem teremne. Jó érzés, ha az embert így támogatják. Korábban sosem volt részem ilyesmiben. Gyerekkorom óta azt tanultam, egyedül kell felvennem a harcot számtalan ellenségemmel, és vagy megvernek, vagy megtalálom a menekülőutat. Lilyt, aki elméletben mindig mellettem állt, sosem hagytam, hogy belekeveredjen ilyesfajta villongásba, csak akkor történt hasonló, ha az Aaronhoz hasonló seggfejek fondorlatosan belerángatták egy-egy ügybe, mert köztudott volt, hogy ő a legjobb barátom.

Azért baszakodtak vele, hogy engem elérjenek rajta keresztül.

Ez most nem történhet meg.

Aaron összehúzott szemmel figyel.

– Ki van itt rajtad kívül? – kérdezem.

– Senki – feleli üres arccal.

Nem hiszek neki.

– A szüleid Barbadoson töltik a hétvégét. – Ez az információ Connor Cobaltnak és remek hackerképességeinek köszönhető.

Aaron torkát száraz nevetés hagyja el.

– Ezt az apád nyomozta ki neked?

Ó, igen, nem csak Ryke rémítette el Aaront azon a Fizzle-bulin! Lily elmesélte, hogyan próbálta egész este lerázni magáról ezt a piócát, de végül váratlanul apám sietett a megmentésére. Apámnak nagy tehetsége van hozzá, hogy bárkiben bénító félelmet keltsen. Állítólag Aaron is eliszkolt a buliról utána. Azóta egy hangot sem lehetett hallani felőle.

– Nem, abban nem segített, hogy kinyomozzuk, ki van még itt rajtad kívül a házban, de felhívhatnám, hogy megköszönjem, amiért alaposan földbe döngölt a szavaival.

– Mekkora beteg állat vagy te! – jegyzi meg Aaron. – Tudtad?

És ez még csak a kezdet.

– Julie! – bődülök el. – Julie, bújj elő!

Ryke megrezzen mögöttem. Ő már látott ilyennek. Korábban előfordult, hogy őt is ugyanígy megtámadtam. Még most is elő-előfordul. Nem is ritkán. De ez más. Most olyan mély gyűlölet vezérel, hogy levegőt is alig kapok.

Aaron tétova pillantást vet a dupla lépcsősor fölötti erkély irányába. Az impozáns megoldás miatt tartottak bálokat a házukban.

– JULIE! – üvöltöm.

Aaron tesz egy lépést felém, a kezét úgy emeli fel, mint aki jelzi, békével érkezett.

– Rendben, figyelj, tudom, azt mondtam apádnak, hogy Lilyvel járunk. De megállapodtunk, és ahhoz tartom magam. Semmi szemétséget nem csináltam az óta a buli óta.

– JULIE!

Odafent hangos csapódással kinyílik egy ajtó.

Aaron gyorsabban kezd beszélni.

– Dühös voltam aznap este. Jelentkeztem egy állásra, de elutasítottak. Még az interjúig sem jutottam el miattad.

– Engem hibáztatsz? – nézek rá mogorván. Nem tehet mást. Apám segítségével kapcsolatba léptem az álmai egyetemével, és a dékán tüzetesebben is megnézte az anyagait.
A következő, amit erről tudok, hogy abba az iskolába kezdett járni, amit korábban csak biztonság kedvéért jelölt meg, és azon az egyetemen, amelyről azt hitte, biztos a helye, még várólistára sem került. Elértük, hogy más irányt vegyen az egész élete, mint tervezte.

– Nem tudok versengeni a borostyán ligás iskolákban végzett álláskeresőkkel. Kénytelen vagyok az apámnak dolgozni.

Lépések hallatszanak a felső szint felől.

– Kérlek, ne csináld! – vicsorog Aaron, de a szeméből esdeklés sugárzik. – Csak kicsit megijesztettem Lilyt. Igazából nem akartam kényszeríteni semmire. Hidd el! – Hála istennek, sosem feküdtek le egymással. Fogalmam sincs, hogy reagálnék, ha Lily valamelyik régi alkalmi partnerével futottam volna össze.

– Mindig ezt csinálod, igaz? – Költői a kérdés, azonnal válaszolok rá. – Megrémíted Lilyt. Hát, Aaron, akkor te is csatlakozhatsz a rémüldözők klubjához. Készülj, mert mindjárt nagyon meg fogsz ijedni!

Mintha végszóra tenné, egy lány jelenik meg a fenti erkélyen, és a korlátba kapaszkodva kijjebb hajol. Ugyanolyan piszkosszőke haja van, mint az előttem tátogó Aaronnak.

– Loren Hale – állapítja meg a lány.

– Julie, húzz vissza a szobádba! – utasítja Aaron rémült hangon.

– Négyévesnek nézel? – csattan fel Julie. A száját sötétvörös rúzzsal festette ki, a szeme körül tonnányi fekete szemhéjtus. Aaron és Julie kétpetéjű ikrek. Julie egyúttal az a lány, akivel egyszer-kétszer alkalomszerűen lefeküdtem tizenhat éves koromban. Annyi a különbség köztem és Lily közt, hogy én valóban randiztam Julie-val (két teljes héten át), mielőtt Lilyvel, a legjobb barátommal keveredtem volna álkapcsolatba.

Lily ellenben lefekszik valakivel egyszer, aztán továbblép.

Hosszú, hosszú, kegyetlenül nehéz küzdelem árán sikerült elérnem, hogy én legyek az egyetlen kivétel.

– Szia, Julie! – fordulok az erkélyen álló felé. – Lejönnél egy percre?

– Miről van szó? – Ide-oda jár a tekintete köztem és a bátyja közt, aztán megállapodik Aaronon, aki mintha percek óta meg sem moccant volna. – Aaron, már évek teltek el, mióta Lóval jártam. Igazán túljuthatnál ezen végre. – Ebben téved. Nem amiatt indult a harc Aaron és köztem, mert randiztam a húgával. Julie csak a lövedék volt a fegyveremben. Arra használtam, hogy ezzel is bántsam a bátyját. Megdugni valakinek a húgát – a világ legegyszerűbb trükkje. Mintha apám csinálta volna. Ez egyike azoknak a tetteimnek, amelyeket szívesen meg nem történtté tennék. Az emléktől is felkavarodik a gyomrom.

Még az a szerencse, hogy Julie ugyanolyan szörnyű alak, mint a bátyja vagy én. Ő is ugyanannyira kihasznált engem, ahogy én őt, mert egy volt barátjának akart visszavágni.
De a srácot végül sokkal kevésbé rázta meg az ügy, mint Julie szerette volna.

– Julie! – vakkantok oda neki. – Gyere le most! – Nem fogok itt szórakozni. Vagyis lényegében valamennyire mégis. De ezért az arcért, amit Aaron vág, megérte. Szó szerint mintha belecsinált volt a gatyájába. Gőze sincs, mire készülök. Na nem mintha nekem volna róla fogalmam. De azt pontosan tudom, hogy Aaronnak ugyanúgy gyengéje a családja, amilyen számomra Lily.

Julie elindul lefelé a lépcsőn. Mezítláb van. Kíváncsi szemeket mereszt Ryke-ra.

– Te milyen jól nézel ki!

– Julie! – csattan fel Aaron.

– Láthatnám a telefonodat? – kérdezem Aarontól. Most, hogy Julie is itt van, készségesebben át fogja adni. A húga egyszerre figyelemelterelés és figyelmeztetés.

– Minek? – ráncolja a homlokát Aaron.

– Csak add ide, és kész!

Julie úgy sóhajt fel, mint aki máris unja ezt az egészet.

– Add már oda neki, Aaron!

Aaron kiveszi a mobilját a zsebéből, és felém nyújtja. Görgetni kezdeném az elküldött üzeneteit, keresve a saját számomat köztük, de üres a fiókja.

– Miért törölted az üzeneteidet?

– Mindig így szoktam – feleli Aaron. – Anyám imád szaglászni.

– Huszonkét éves vagy, ember! – Ez úgy hangzott, mintha egy kamasz mondta volna, akinek ahhoz is engedélyt kell kérnie, hogy egy haverjánál aludjon. Felnőtt ember.

– Az lehet, de attól még nem változtatja meg a szokásait.

Még mindig nem hiszem el. Egyszerűen nem.

– Hogy hívnak? – kérdezi Julie Ryke-ot, és úgy harapja be az alsó ajkát, mintha arra számítana, hogy ettől Ryke térdre hull előtte.

– Ryke – veti oda mogorván. Szó sincs térdre hullásról.

– És Ryke, honnan ismered Lorent?

– A testvérem.

Julie szemöldöke felszalad. Felém fordul.

– Nem is tudtam, hogy van testvéred.

– Én sem – felelem, és heves mozdulattal visszateszem Aaron kezébe a telefont. – Hamis készüléket használtál? Eldobható kártyásat?

– Te meg mi a faszról beszélsz? – kérdi Aaron elkerekedő szemmel. – Semmit sem tettem, se ellened, se Lily ellen. Mondom, hogy az apád…

– Nem hiszek neked – felelem, habár magam sem tudom biztosan, mit hiszek. Simán hazudhat. Az összes ismerősöm közül róla a leginkább elképzelhető, hogy fenyegetni próbálja Lilyt. Ha végére járhatok az ügynek, itt és most, megteszem.

– Te megtébolyodtál! – visít Aaron.

Ryke azonnal odalép mellém.

– Mondja ezt valaki, aki két órán át üldözött egy csajt egy bálteremben, csak hogy minél jobban az agyára menjen, és megijessze.

– Hűha… – szól Julie. – Te még szexibb vagy dühösen.

– Julie! – ordít rá Aaron. – Hagyd ezt abba. És húzz innen azonnal!

Julie az égre emeli a tekintetét, és lemondóan int, mintha Aaron tönkretette volna a mulatságát. Felém biccent.

– Örülök, hogy láttalak, Loren. Sajnálom, hogy a bátyám nem bírja megemészteni azt a régi ügyet, ami kettőnk közt volt.

– Hát igen, a testvérednek vannak problémái az elengedéssel. – Igaz, a helyében én is tele volnék nehezteléssel. Egyáltalán nem vádolom érte. Magamra is dühös vagyok, amiért addig húztam, hogy idáig jutott – annyira kiakadt, hogy képes volt Lilyre támadni, miközben az elvonón voltam. Milyen ostoba kölyök voltam! És sokszor még vagyok is.

Most is elképzelhető, hogy tévúton járok. De ez az egyetlen dolog, amit tudok, hogyan kell. És működik. A szavaimat használom. Megfenyegetem a fickót, aki engem fenyeget.

Julie átsétál a konyhába, ahol továbbra is jól látható marad. Úgy mozdul, hogy Ryke lássa, hogyan hajol le, és vesz ki egy serpenyőt a konyhaszekrényből. Utána még fel is pillant az ajtón át, hogy ellenőrizze, Ryke figyelte-e a fenekét. Nem, nem figyelte. Le sem vette a tekintetét Aaronról, aki mellesleg úgy néz ki, mintha hajszál választaná el attól, hogy összeroskadjon, és megadja, amit kérek. Mindez nem nekem köszönhető. Részben legalábbis biztosan: apám fenyegetései értek célba.

– Hova tetted a kártyás telefont? – kérdezem.

Ryke a karomra tett kézzel suttogja:

– Szerintem nem ő volt.

Ezt nem akarom elhinni. Mert ha nem ő, akkor el sem tudom képzelni, ki lehetett.

Gőzöm sincs, ki más tenne ilyet.

Aaron védekezőn felemeli a kezét.

– Nem tudom, mi történt, de Loren, te is tudod, hogy nem én vagyok az egyetlen ellenséged. Bármiről van is szó, el kellene gondolkodnod, kinek voltál még a bögyében az elmúlt években. Nehéz elképzelnem, hogy az egyetemen például mindenki odáig volt érted.

Hát igen… lehet, hogy elszúrtam.

De lehet, hogy nem.

Magamban bólogatok. Arra az esetre, ha mégis ő küldte volna azokat az üzeneteket, nem fogok csak úgy sarkon fordulni, és elmenni. Kell valami biztosíték, hogy biztosan nem teszi meg újra. Az enyém kell hogy legyen az utolsó szó.

– Ha valaha újra megrémíted a barátnőmet – sziszegem egészen közel hajolva az arcába –, azt fogod kívánni, bárcsak az lenne a legnagyobb gondod, hogy apádnak kell dolgoznod. – Újra Julie-ra rebben a szemem. – A húgod sminkcuccait kellene használnod, hogy valamivel szebbre fesd a rohadt ronda lelkedet, Wells.

Könnyedén rávághatná, A tied se szebb!, de egyszerűen nem jön ki hang a száján. Beledermedt az utálat és a félelem jeges elegyébe – ebben a percben bőven árad a házban mindkét érzelemből.

Nem várom meg, hogy felélénküljön.

Elindulok.

Miközben a kocsi felé ballagunk, Ryke megjegyzi:

– Nem is mondtad, hogy megdugtad a húgát.

– Számít ez bármit?

Elsötétülő tekintetét sziklaszilárdan maga elé szegezi.

– Úgy kezelt téged, mint valami tárgyat, Ryke – mondom neki. – A közelében járt annak, hogy lerángassa a gatyádat, és felmásszon a farkadra.

– Ahogy Lily szokta csinálni? – vág vissza.

– Baszd meg! – rántom fel a kocsiajtót. Ez egyáltalán nem ugyanaz. Lily a legjobb barátom. Én nem csak egy vagyok a hódításai közül. Ha úgy lenne, már rég nem lennénk együtt. Nem tudnám ilyen hosszú ideig elégedetté tenni, a szó semelyik értelmében.

– Ne haragudj! – Ryke hangja mintha sosem enyhülne, most is alig porszemnyi bocsánatkérő tónus keveredik bele. – Csak nem szeretném azt látni, hogy egy másik lány is csapdába esik az elkeseredett csatáid kereszttüzében.

– Nem fogom bántani. Csak a görényarcú bátyjának kell azt hinnie, hogy simán megtenném.

Ryke egy ideig az arcomat fürkészi.

– Ezt apánk tanította neked?

– Igen – felelem. – Meg azt is tőle tanultam, hogyan üljek be a kocsiba, és húzzak el a francba.

– Örülök – bólint Ryke –, hogy nem vetkőztél ki önmagadból. Ugyanolyan seggfej vagy, mint voltál, pia nélkül is.

– Akkor biztos örökletes.

Ryke mosolyogva száll be az Infinitijébe, én is bemászom mellé. Semmivel sem érzem jobban magam, mint amikor ideértünk. Sok emberre nem is emlékszem, akikkel megutáltattam magam.

Eltemettem őket a whiskey és a bourbon ködébe.

Végleg eltüntettem őket a fejemből.