LILY CALLOWAY

EZ VALAMI KIHALLGATÁS VAGY EGYSZERŰ TALÁLKOZÓ? – VETI felém nyersen Ryke. Zord arccal lerogy sötétkék Queen Anne fotelunkba, Penn-logós sportfelsőjén izzadságfoltok virítanak.

A világon hárman vannak, akik elkotyoghatták a titkomat. És a gyanúsítottak listájának élén álló fickó ellenállását nem sikerült megtörni. Ryke Meadowst sem könnyű sarokba szorítani.

Ahogy ott ül, maga az ingerültség élő szobra: csupa kemény vonal, folyamatosan összehúzott szemmel figyeli a világot, minden megnyilvánulása önhitt és pökhendi. Sikerült Lo életének részévé válnia. Szinte észrevétlenül beszivárgott a csapatunkba, és semmi jelét nem adta, hogy távozni akarna. Vagy annyira törődik az öccse jóllétével, hogy szinte mindent hajlandó eltűrni, vagy valami nagyobb trükköt tervezget – olyasmit, ami az egész életemet fenekestül felforgathatja.

Igaz: tényleg egy rakás kérdést zúdítottam rá, és kevésen múlt, hogy ne irányítsak az arcára egy vallatólámpát, mondván, ne viccelődjünk tovább. De minden okom megvan rá, hogy megrémüljek. Az életem végképp összedőlni látszik.

Lo egy palack vizet ad Ryke kezébe.

Elkerekedő szemmel nézek rá. A vallatás idején nem volna szabad úgy viselkednie Ryke-kal, mintha csak itt vendégeskedne. Ez lehetne az egyetlen ütőkártyánk!

– Ki mondta, hogy kaphat vizet? – tör ki belőlem.

Mindketten olyan arccal néznek rám, mintha elvesztettem volna az eszemet. Oké, elhiszem, talán kicsit éretlenül viselkedem. Valakinek újdonság ez?

Ryke felemeli a kezét.

– Már bocs, de más is aggódni kezdett a személyes biztonságom miatt?

Lo ezt elereszti a füle mellett, és az ujjaimnál fogva a kanapéra húz. A lábam az övéhez ér, de most a közelsége sem tud megnyugtatni. Amióta olvastam azt az üzenetet, annyira elöntött a pánik, hogy képtelen voltam összeszedetten és józanul viselkedni.

Nem akarok ilyen lenni, de a másik módszeremen, a kényszeres maszturbáláson kívül, ami szigorúan tilos, csak ezt tudom használni arra, hogy megbirkózzam a feszültséggel teli szituációkkal, a végeláthatatlan őrlődés helyett.

Rose cipősarka kopog a folyosón.

– Connor bármelyik pillanatban itt lehet. – Leül a kanapé mellé a halványsárga kétszemélyes fotelba, és átveti egymáson a bokáját. Fekete rakott szoknya van rajta, és egy magas nyakú selyemblúz, lényegesen stílusosabb látványt nyújt, mint a helyiségben lévők bármelyike.

– Remek, akkor hamarosan másik gyanúsítottat vehetsz célba – jegyzi meg Ryke. A tekintetéből nem tűnt el a rosszallás. De ami azt illeti, mintha Ryke Meadows szeme egy csipetnyi szeretetet is sugározna. Halvány jele, hogy kicsit megkedvelt. Én legalábbis azt remélem, hogy tettünk egy kis lépést előre, mialatt Lo az elvonón volt. Na igen, visszatekintve elég göröngyös úton jártunk az alatt a három hónap alatt, de mindig ott volt közös témának Lo.

Mindeközben, ha kiderülne, hogy ez a fickó valami nagy szemétséget forral Lo ellen – és ezzel összefüggésben ellenem is –, nyilvánvalóan sohasem bocsátanék meg neki.

Lo végigsimítja a lábamat, amit idegesen rázni kezdtem. Megpróbálja lenyugtatni az idegeimet.

– Majd én megoldom, Lil, oké? – súgja.

Ryke lopva sötét pillantást vet rá. De nem elég lopva. Láttam már ilyet korábban. Így néznek egymásra azok, akiknek titka van egy harmadik ember előtt.

Levegő után kapok.

– Csináltatok valamit nélkülem?

Lo a fejét rázza, de kerüli a tekintetemet.

– Nem.

Tehetetlenségemben mellbe vágom.

– Látom, hogy hazudsz, pedig teljesen őszintének kellene lennünk egymással.

– Hát… – húzza el hosszan a szót – …ha újabb üzeneteket kapunk, vagy azt jelenti, hogy kihúzhatjuk a gyanúsítottak listájáról Aaron Wellst… vagy azt, hogy nem.

– Vagy igen, vagy nem? – csattan Rose hangja. – Ez nem tűnik túl nagy előrelépésnek.

– Megtettem, amit jónak láttam. Nem fogom visszacsinálni – feleli Lo éles hangon.

Én csak a nevet hallom, Aaron Wells. Elönt a hideg borzongás.

– Mit láttál jónak? Mit tettél, Lo? – Aaront soha többé nem akarom látni.

Rose az orra alatt motyog valamit, ami úgy hangzik, mint a barbár.

– Egyszerűen beszéltem vele – feleli Lo.

Ryke-ra nézek megerősítést várva. Nyilvánvaló, hogy ő is részt vett benne, bármiről van is szó, és ettől még idegesebb leszek.

– Eegen, csak beszéltünk vele – így Ryke. – És Aaron minden üzenetet törölt a telefonjából, ami eléggé gyanús.

Lo helyeslőn bólogat, és közelebb hajolva egy puszit nyom az arcomra.

– Így már oké? – kérdi suttogva.

Nem megfelelő szóválasztás. Üres tekintettel meredek a szőnyegre.

– Na, és Ryke-kal mi a helyzet? – veti fel Rose. Az ujjai közt óvatosan egyensúlyoz egy apró teáscsészét. Korábban engem is kínált, de nem kértem. Attól tartok, a testem képtelen volna befogadni bármit. A rémülettől máris duplájára puffadt a hasam.

Ryke felmordul.

– Ezt ne kezdd el újra!

– Te is tudsz Lily függőségéről. Te is elmondhattad valakinek.

– Ahogy te is – néz a nővéremre ellenségesen Ryke.

– Gondolkozz logikusan! Lily a testvérem. Nem támadnám hátba.

– És az öcsém barátnője egy személyben – vág vissza Ryke. – Miért nem összpontosítunk arra a fickóra, aki
lazán kiszivárogtathatta az információt némi suskáért cserébe?

– Ne merészelj ilyesmit állítani! – fenyegeti meg Rose az ujjával.

– Miért ne? Connor körülbelül akkor került képbe, amikor én. Pontosan ugyanakkor értesült Lily gondjáról, mint én, és sokkal többet remélhet érte, mint mi. Emellett jóval kevesebb a vesztenivalója.

– Engem elvesztene! – vág vissza Rose.

Sohasem akartam azt hinni, hogy Connor így ellenem fordulna. Most sem vagyok hajlandó egy másodpercnél tovább foglalkozni a gondolattal. Ahhoz Connor Cobalt túl kedves ember (a maga módján). De Ryke…

Lo egy ideig a bátyja arcát fürkészi.

– Lehet, hogy van valami abban, amit Rose mond.

– Micsoda? – hajol előre Ryke. – Ezt nem mondhatod komolyan!

– Lehet, hogy a féltestvérem vagy, de az is igaz, hogy hazudni szoktál. Szerintem ez abban a pillanatban bebizonyosodott, amikor megismerkedtünk.

– Jaj, ne csináld már ezt!

– Menjünk csak vissza az időben egypár hónapot! Betoppantál az életembe, és azt állítottad, hogy egyszerűen újságíró-hallgató vagy, meglengettél előttem egy hamis projektmunkát, ami szerint milliárdos cégekről készítesz…

– Azt a hazugságot Lily találta ki – szól közbe Ryke.

Leesik az állam. Ilyen lazán bemártani valakit! Még szerencse, hogy már bevallottam mindent Lónak, ezért csak egy apró szégyenkezésszikra csap meg.

Lo a szemét forgatja.

– Az mindegy. Egész idő alatt tudtad, hogy a testvéred vagyok, mégsem mondtál egyikünknek sem erről egy szót sem.

– Most csak szemétkedsz – jegyzi meg Ryke. Biztosan jó párszor lezajlott már köztük ugyanez a beszélgetés, mialatt Lo az elvonón volt. Nekem nem volt szabad meglátogatnom, de Ryke-nak, néhány fura szabályt betartva, igen. Egy kicsit összezavarodva figyelem, hogyan alakult át a kapcsolatuk, amióta távol voltam Lótól – az mindenesetre látható, hogy a sérelmeik nem enyhültek.

Lo tébolyultan nevet.

– Én vagyok a törvénytelen gyerek. Én tettem tönkre a szüleim házasságát a születésemmel. Nem lenne csoda, ha utálnál. Én utálnám magam a helyedben. – Felületes, kurta levegővétel után folytatja. – És kidolgoznék egy részletes tervet, hogy tönkretegyem magam. Darabról darabra. Lilyvel kezdeném. Szóval bocsáss meg, hogy nem tudok száztíz százalékosan megbízni benned.

Nem tudom megmondani, hogy Ryke dühös vagy feldúlt Lo kijelentése hallatán, de azt egyértelmű, hogy ezek keményebb szavak, mint az én buta vádaskodásom. Lo hangja tele van mély megbántottsággal.

– Tényleg? Még azok után is, amiket aközben tettem, míg az elvonón voltál? – kérdezi Ryke.

– Arra érted, hogy távol tartottad a farkad a barátnőmtől? Ó, hát kösz!

Kiguvad a szemem. Elrántanám magam Lótól, ha nem fogná ilyen szorosan a csípőmet. Érzékelem, hogy valami nincs rendben. Másképp kezeljük a feszültséget. Én lefekszem valakivel, ő iszik. Most, hogy nem tehetjük, mindketten megpróbálunk új, egészségesebb módszereket elsajátítani.
A kulcsszó a próbálunk.

– Te is jól tudod, hogy nem erről volt szó! – tiltakozik Ryke.

– Hát persze!

Ryke e két szó hallatán jobban felbőszül, mint az eddigiektől, és arra gondolok, hogy ennyi volt. Mindjárt az égre emeli a két kezét, és döngő léptekkel itt hagy minket. Lo megdermed mellettem, valószínűleg ugyanez a gondolat futott át az agyán. Mi ketten mindig eltaszítjuk magunktól az embereket. Ehhez nagyon értünk.

– Ha arra hajtanék, hogyan tudnék minél nagyobb fájdalmat okozni neked, már rég megdöntöttem volna Lilyt. És elhiheted, hogy nem pazarolnám rád az időmet és energiámat.

Szeretnék bízni Ryke-ban, főként azért, mert ő Lo családjában az egyetlen ember, akire támaszkodhat, de pontosan tudjuk, milyen jól hazudik. Még engem is megtévesztett.

Lo megvillantja a rá jellemző keserű mosolyt, amit korábban mindig felemelt bourbonös pohárral kísért. Én sem tudok eligazodni rajta, vajon mire gondolhat.

Mielőtt suttogva megkérdezhetném, nyílik az ajtó, és egy szempillantás alatt mázsás súlyként telepszik ránk a csönd. Connor papucscipője minden lépésnél jellegzetes hangot ad ki a keményfa padlón, még tovább növelve a feszültséget.

Az előtér felől érkezik, sűrű, barna, hullámos hajának minden szála szokás szerint tökéletesen a helyén, mintha bármelyik pillanatban felkérhetnék egy kongresszusi beszéd megtartására. A mobilját fekete vászonnadrágja zsebébe süllyeszti, fehér ingét gondosan a nadrágjába tűrte. Megáll, és távolról szemügyre veszi Ryke-ot, amint merev tartással ül a kárpitozott fotelban, és Lo kezét, ahogyan görcsösen szorítja a kanapé karfáját.

– Lemaradtam valamiről – állapítja meg Connor. – Jó volt? – néz Rose-ra.

– Csak ha az ember élvezi a Neander-völgyiek tagolatlan morgását. – A nővérem hangja jeges.

– Remek poén, Rose! – jegyzi meg Lo tompán.

De Connor úgy dörzsöli meg a száját, mintha ezzel próbálná megállítani a mosolyát. És ha Connor a nővéremre mosolyog, én azonnal teljes erőből figyelek, feljebb ülök, hogy lássam, ha ez a két egymás körül keringő égitest csókban forr össze. Látni akarom, ha végre megtörténik.

Lo belecsíp a derekamba, amikor Connor leereszkedik Rose mellé, és a karját úgy helyezi el a háttámlán, hogy Rose mögé kerüljön.

– A barátnőm vagy – suttogja rekedtes hangon a fülembe, ezzel jelzi, hogy mellé kellene állnom. De ha a sziporkázó ész csatájában kellene csapatot választanom, a legbölcsebb megoldás természetesen Rose volna. Vagy Connor. Lo ebben a műfajban esélytelen.

– Te meg a barátom – jegyzem meg én is a nyilvánvalót válaszképpen. Lo közelít felém, a szívem dörömbölni kezd, mert a szája pontosan az enyém fölé kerül. Csókolj meg! Csókolj meg! Csókolj meg!

Újra hátradől.

A fenébe! Bárcsak birtokában lennék X Professzor varázserejének! Persze, ha jobban belegondolok, akkor sem akarnám arra kényszeríteni Lorent, hogy megcsókoljon. Azt szeretném, hogy ő is ugyanannyira akarja, mint én.

Connor Ryke és Lo felé int.

– Határozott feszültséget érzékelek.

– Lo épp megköszönte, amiért nem dugtam meg Lilyt – feleli Ryke.

– Pontosan ez történt – vágja rá Lo, ugyanolyan tompa hangon.

Connornak arcizma sem rezdül.

– Ez valami tesós dolog lehet. – Könnyedén Rose felé fordul, súg valamit a fülébe, és könnyű csókot lehel az arcára. El sem hiszem, mennyire irigylem most azt a puszit! És tényleg, őszintén irigylem. Csókot akarok én is. Persze – nyilvánvalóan – nem Connortól! Jó lenne, ha Lo megérezné, mennyire szeretném, hogy most megcsókoljon. Lótól szeretnék egy csókot. Az arcom felforrósodik, és egyértelműen elvörösödöm a saját véletlen gondolatomtól. Jézusom!

– Minden rendben? – suttogja Lo a fülembe.

Bólintok, kicsit fészkelődöm, és az arcomat a karhajlatába temetem. Biztonságot ad az ölelése. Magas, izmos teste mellett eltörpül az én túlságosan sovány alakom mellett. Nekem is dolgoznom kellene azon, hogy egészségesebb látványt nyújtsak. Attól tartok, a csupa csont és bőr nem fest valami jól.

Rose Connor mellkasára teszi a kezét, így állítva meg, hogy tovább közelítsen.

– Tesós dolog? Ami itt történik, az nem normális testvérek közt. Emlékszel még a The Brady Bunch című sorozatra? Nem hinném, hogy Greg Brady valaha is megköszönte volna Peternek, hogy nem feküdt le Marciával.

– Az eleve vérfertőzés lett volna – jegyzi meg Connor.

Rose éles pillantást vet rá.

– Egyáltalán nem, mert Marcia csak mostohatestvérük
a filmben.

– Igaz. – Connor tekintete Rose ajkára rebben, aztán vissza a szemére. A nővérem tekintete akár az éles tőr. – Mindazonáltal meglep, hogy a „normális” szót használtad. Azt hittem, megegyeztünk múlt héten, hogy túlságosan esetleges és szubjektív jelentésű ahhoz, hogy valóságos értéke legyen.

Rose felém fordul, az arca egyértelműen azt tükrözi: Ugyan, miért is járok már megint ezzel a sráccal?

Rámosolygok, és szívem szerint azt mondanám neki: Mert két stréber ikercsillag vagytok, akik egymáshoz közelednek, és az a sorsuk, hogy megcsókolják egymást. De ezt rajtam kívül senki sem értené.

Rose és Connor három különös hónapot töltöttek együtt, újra és újra összevesznek az ilyenekhez hasonló szellemi vitáik közben, hogy aztán legkésőbb egy hét múlva újra összejöjjenek. A kapcsolatukat sem jellemezni, sem igazán megérteni nem tudom. Gyanítom, ehhez eleve magasabb intelligenciára lenne szükség. De nagyon szeretem figyelni őket, ahogy Lóval szoktuk a japán animációs filmeket. Nem értjük, mit mondanak a szereplők, ettől függetlenül módfelett szórakoztató hétről hétre nézni ezeket.

Szépen manikűrözött körmével Rose megböki Connor mellkasát.

– Nem dobhatsz ki csak úgy egy teljes szót, Richard, pusztán azért, mert úgy véled, nincs valódi vegyértéke, és értéket sem hordoz! – Óóó, Connor anyakönyvezett nevét használta! – Ez olyan, mintha azt állítanád, Foucault minden szociológiai tanulmánya értelmetlen.

A fejem máris megfájdult ettől a néhány mondattól, de furcsán le is nyűgöz, amit hallok.

– Hé! – vág közbe Lo, és tapsol hozzá. Connor és Rose úgy kapják fel a fejüket, mintha varázsütésre, ebben a pillanatban jelentünk volna meg a szobában. – Tárgyra! A normális embereket meg Faulknert később is megvitathatjátok.

– Foucault – helyesbít Rose.

– Micsoda?

– Foucault a neve. Nem Faulkner.

– Tök mindegy, mindkettő F-fel kezdődik! – csattan fel Lo. – És tudod, mi kezdődik még F-fel?

– A farok– szól közbe Connor, olyan könnyed hangon, mintha épp egy vitaversenyen vágna vissza az ellenfélnek. Önkéntelenül is széles mosolyra húzódik a szám.

Lo meglátja, hogy vigyorgok, és lesújtó pillantással jutalmaz. Összeszorítom a számat, hogy visszafogjam magam, de nem könnyű, és valószínűleg elég ostobán is festek. Lo szája sarka megrezzen, és a szívem repesni kezd, mert három hónapja nem láttam tőle ezt a reakciót.

Előrehajol, és könnyű puszit lehel az orromra. Még csak nem is kellett hangosan kántálnom neki, hogy csókot akarok! Az alsó ajkamba harapva egy időre átengedem magam a veszélyesebb gondolatoknak: berángatom Lót a hálószobába, az ágyra döntöm, meglovagolom, és egyesével végigsimítok minden egyes izomkockát a hasán. Mire a végére érek, halvány mosoly ömlik szét az arcán, és ez elég is lesz hozzá, hogy lángba boruljon a testem.

Megtehetném, hogy néhány ócska kifogást mormolva kimegyek a szobából, de már a gondolattól is elszorul a torkom, és elönt a bűntudat, anélkül hogy egyetlen lépést tettem volna a hálószoba felé. Már a tervezgetéstől is úgy érzem magam, mintha kudarcot vallottam volna. Vajon miért?

– Egyébként egész jól nézel ki – mondja Connor Lónak.

– Kösz.

El is felejtettem, hogy ők ketten nem találkoztak, amióta Lo kijött az elvonóról. Megnézem magamnak Connort, és a nevét a gyanúsítottlista élére teszem. Lehet, hogy Ryke-nak igaza van. Az információért cserébe, hogy szexfüggő vagyok, Connor kizsarolhatná magának bejutást a Whartonra, a Pennsylvaniai Egyetem nagy presztízsű továbbképző intézményébe, ahol a mesterképzést tervezi elvégezni.

Connor a szemembe néz, és úgy emeli felém a szemöldökét, mintha tudná, hogy törvénytelen vádakkal illetem.

Könnyedén átlát rajtam.

Az arcom felforrósodik, gyorsan félresöpröm az elhamarkodott következtetéseket. Ugyan már, Connor egészen biztos nem árulna el! Túlságosan könnyűnek érzi, ha valamit csalással ér el, és sokkal több morális tartás van benne, mint a családtagjaim kilencvenkilenc százalékának. Azaz csak Ryke marad. És Rose. De a nővérem inkább egyesével égetné el
a divatmárkája – a Calloway Couture – minden egyes darabját, mint hogy a vérszomjas média elé taszítson. Márpedig úgy szereti azt a kollekciót, mint anya a gyerekét.

Lorent azonban nem olyan fából faragták, hogy Connort ne szembesítené a vádakkal.

– Elárultad valakinek? – kérdezi.

– Senkinek – feleli Connor nyugodtan.

Lo megvakarja a tarkóját.

– Éveket töltöttünk anélkül, hogy bárki tudomást szerzett volna Lily titkáról. Aztán elárulja nektek, és nahát, alig pár hónap múlva megfenyegetik. Lehet, hogy eltanácsoltak az egyetemről, de arra azért képes vagyok, hogy néhány kirakósdarabot összerakjak.

Connor megnézi magának.

– Lehet, hogy kirúgtak, de jó hallani, hogy vállalod a felelősséget.

Valamiképpen nem tűnik rémesen súlyosnak a sértés. Talán azért, mert igaz.

Lorent kirúgták a Pennről, olyan sokat hiányzott az órákról, de elmehetett volna másik egyetemre, ő viszont az elvonót választotta, és azt, hogy elindul a józan élet felé.

Lo csalódottan sóhajt. Nem akar mást, csak megtudni az igazat. Azt hiszem, mindnyájan így vagyunk ezzel.

– Szerintem kimaradt a kirakósból egy darab – jegyzi meg Connor.

Lo megfeszül, rajtam pedig végigfut a remény apró szikrája. Ha létezik bárki a világon, aki képes ezt a rejtélyt megoldani, Connor Cobalt biztosan. És nagy valószínűséggel Rose is.

– Lily nemrégiben járni kezdett egy szexfüggőkre specializálódó terapeutához – folytatja Connor.

– Arra gondolsz, hogy valaki megláthatta, amint Lily bemegy hozzá? – kérdi Lo.

– Valószínűleg igen. Megpróbáltad lenyomozni a telefonszámot?

– Nem írt ki semmit a telefon.

– Na és?

– Hát, bocs, de a telefonszámok lenyomozása nem szerepelt az eddigi tanulmányaim közt. Neked, Lily? – Rám néz, önkéntelenül megrázom a fejemet. – Sejtettem.

– Jaj, nem is így értettem. Ez túl bonyolult feladat egy magánember számára. Csak arra gondoltam, hogy esetleg megbíztál valakit, aki ért hozzá.

– Mi az, Cobalt, te most tényleg elismerted, hogy valamihez nem értesz? – vág közbe Ryke. Úgy fest, mint aki mindjárt felugrik a karosszékből, és tárcsázza a sajtót. Azaz várjunk csak! Hisz ő maga a sajtó. Lehet, hogy már fogalmazza is magában a cikket a The Philadelphia Chronicle-be, azzal a címmel: „Connor Cobalt sem tud mindent!”

– Remélem, csak viccelsz – feleli Connor rezzenéstelen arccal. – Pontosan tudom, hogy kell csinálni. De nem fogom megtenni, mert illegális.

Ryke a szemét forgatja, és szorosabbra fonja az ujjait a vizespalackján. Gyanítom, a cikkből nem lesz semmi.

Rose kecses mozdulattal kortyol egy aprót a teájából.

– Az is illegális, ha fizetsz valakinek ilyen szolgáltatásért.

– Ha okosan csinálja az ember, nem kapják el.

Gyorsan felejtsük el, amit az imént mondtam Connorról meg a morális tartásáról! Képes úgy elrejteni az érzelmeit, hogy fel sem tűnik, milyen ravasz tud lenni. Mindeközben nem hinném, hogy kockáztatná Rose elvesztését a Whartonért. Legalábbis ezt remélem.

– Lóval már beszéltünk róla, hogy le kellene nyomozni a számot – szólok közbe. – Az összes ismerősöm ismeri a családomat is. Ha magánnyomozót fogadok, a szüleim tudomására juthat, és azonnal kérdezősködnének. – Márpedig minden erőmmel azon vagyok, hogy minél kevesebben tudjanak a dologról, amilyen sokáig csak lehetséges. Azt hiszem, az örökre a megfelelő időtartam.

– És nem akarunk megbízhatatlan harmadik felet sem bevonni – bólogat Lo. – Nem akarom, hogy bárki átvágjon minket.

– Például egy hacker – élénkülök fel, mert eszembe jut egy példa –, aki a szülei alagsorában lakik.

– Hát igen – helyesel Lo. – Szerintem annak nem lenne jó vége.

– Van egy megbízható magánnyomozóm – így Connor –, akit felkérhetek. Ez nem gond.

Rose a teáscsészéjébe mosolyog, mialatt lenyeli az utolsó kortyot.

– Természetesen kifizetem – mondom Connornak.

– Jobban szeretem a szívességeket.

Ennek szerintem nem csak az én fülemben van szexuális mellékzöngéje. Ami engem illet, én a „szívesség” szó hallatán egészen biztos a szopásra gondolok.

Az arcom azonnal felforrósodik. Igyekszem elfordítani a szememet Connorról, de már hiába, mindenki engem néz. A francba!

– Lily! – Egyszerre szólalnak meg hárman körülöttem, különböző mélységű rosszallással a hangjukban. Lo még a karját is átveti a vállamon, úgy kell visszafognom magam, hogy ne bújjak a karja alá. De csak azért sem fogok megfutamodni!

Vádlón Connorra mutatok.

– Ő mondta, nem én!

– Nem szexuális jellegű szívességekről beszéltem – jegyzi meg Connor nyugodt hangon.

Az ujjam a saját mellkasom felé fordul.

– Halló, halló, van egy szexfüggő a körünkben! Az agyam automatikusan erre van huzalozva. Ha meghallom a szívesség szót, nem üzleti jellegű viszonzásra fogok gondolni. Ez van!

Nem volt jó ötlet a szexfüggő szót kimondani, azonnal meg is bánom, amikor Ryke megszólal:

– Ha már itt tartunk… – Legszívesebben mellbe bokszolnám. – Hogy fog haladni a gyógyulásod, most, hogy Lo visszatért? Lefekhettek egymással egyáltalán?

– Ez bonyolult ügy – motyogom. – És nem akarom veled megvitatni.

– Lilynek szabad néha csinálnia. – Lo nyilvánvalóan úgy döntött, fölösleges túlbonyolítani a kérdést.

Na, ez is egy olyan pillanat, amikor kicsit szeretnék nyom nélkül felszívódni a levegőben.

– Mégis mit jelent a szex esetén a néha? – érdeklődik Ryke.

Máris helyesbítek: nagyon, nagyon, nagyon szeretnék felszívódni a levegőben, és eltűnni innen.

– Erről nem beszélhetek – tér ki a válasz elől Lo. De igazából azt kell érteni a szavain: erről nem beszélhetek Lily füle hallatára. Ugyanis nekem sincs halványlila gőzöm sem, mit jelenthet a „néha”. És majd beleőrülök ebbe!

És egyáltalán nem örülök annak sem, hogy Lo ilyen intim részleteket oszt meg az életünkről, de azt hiszem, egyszerűen igyekszik nyíltabban beszélni a barátaival. Meg talán könnyebb az én függőségemről társalognia a sajátja helyett.

– És mi lesz, ha elkezded adni Lily alá a lovat? – kérdezi Rose, és leteszi az asztalra a csészéjét. Szerencsére most senki sem néz rá, mert szerintem ebbe a kérdésbe is bőven bele lehet hallani az erotikus felhangot.

– Nem fogom – néz rá Lo zord arccal.

Ó, bárcsak képes lennék egyedül megbirkózni ezzel az egész üggyel! De a terapeutám hosszan magyarázta, az én helyzetemben miért nem a teljes megvonás a megoldás.
A szex az élet szükségszerű, természetes része, nem úgy, mint az alkohol. Az ember élete végéig is ellehet alkohol nélkül, de a szexet néhány ritka kivételtől eltekintve, senki sem tudja anélkül kiiktatni az életéből, hogy kárt ne okozna magának vele. Egy bizonyos életkor fölött majdnem mindenki él szexuális életet. Márpedig ez alapvetően két ember részvételét igényli.

Azaz a feladatom megtanulni, hogyan élhetek egészséges szexuális életet Lóval ahelyett, hogy mindketten az én kényszereimnek engedelmeskednénk. És emellett tehetek azért, hogy önállóbb legyek, anélkül hogy a maszturbálásba menekülnék.

Nagyot sóhajtok. Iszonyú bonyolult a helyzet. És nagyon nehéz megfelelni mindennek.

– Ez nem egészen ugyanaz, mintha Lily megkínálna egy pohár whiskey-vel, Loren – jegyzi meg Rose. – Mindnyájan látnánk, ha újra az italhoz fordulnál, de arról kívülállónak fogalma sem lehet, ha megint támogatni kezded a húgom függését.

Ez ugyanis azt jelentené, hogy akkor dug meg, amikor csak akarom, és ahogyan csak akarom. Ami azt jelentené egyúttal, hogy annyira eltelnék Loren Hale-lel meg a szerelmünkkel, hogy soha az életben ki nem akarnék lépni többé a hálószobánk ajtaján, hogy a külvilág valóságával szembesüljek.

Ez sokkal csábítóbban hangzik számomra, mint amennyire kellene.

– Hosszú éveken át fogalmatok sem volt róla, hogy alkoholista vagyok – ellenkezik Lo. – Elhiheted, hogy nem tudnád, ha újra lelépnék a helyes útról. Ez ugyanaz.

– Én észrevenném – jegyzi meg Ryke.

– És én is – teszi hozzá Connor. – Arról fogalmam sem lehetett, hogy Lilynek milyen kényszerei vannak, de nem tartott tovább egyetlen napnál, hogy a te titkodat kiderítsem.

Ryke megvakarja az állát, amit jó ideje mereven fölszegett. Mintha kőből faragták volna.

– Tudtad, hogy függő, és mégis vidáman sörözgettél vele? A saját szememmel láttam, amikor egyszer meghívtad a bárban egy sörre.

– Őszinte barátom – szól közbe keserű mosollyal Lo. Szokása szerinte csak azért, hogy bosszantson valakit.

Ritkán téveszt célt vele: Ryke is hajszál híján felugrik, és olyan arcot vág, mintha legszívesebben kupán vágná a drágalátos kisöccsét.

Rose Connor felé pördül, de ő nem hátrál meg az éles pillantása láttán.

– Tudtál erről, és együtt söröztél Lorennel?

– Akkor ismertem meg. Nem terveztem, hogy én fogok forradalmi újításokat bevezetni az életében.

– Úgy értsem, láttad, mi szerez örömet neki, és ezzel próbáltad elcsábítani, hogy megkedveljen?

Lo közbevág.

– Úgy viselkedtek, mintha saját kezűleg adott volna heroininjekciót nekem.

– Ez ugyanaz! – vágja rá Ryke.

Hűha, mikor vált ez a találkozó a Connor elleni közös összefogássá?

– Hagyjuk már a francba! – kiált fel Lo.

Connor néma marad, Rose arcán látszik, hogy ezt nem egykönnyen bocsátja meg neki. Biztosra veszem, hogy később hosszú, fárasztó filozófiai vitába bonyolódnak a témában.

És a nővérem sajnálatos módon pontosan emlékszik, honnan tértünk el ebbe az irányba a beszélgetés során.

– A te függőséged – fordul Lo felé –, Loren, nem mindenben ugyanolyan, mint Lilyé. Amikor távol voltál, egészen egyszerű volt Lilyt támogatni a javulásban. Most, hogy visszatértél, úgy érzem, mintha te lennél az egyetlen személy, aki részt vehet a gyógyulásában. Ezáltal rögtön felvetődik a kérdés, mennyire egészséges ez a helyzet? Hiszen magad is most jöttél ki az elvonóról.

Muszáj, hogy itt legyek, és ezt hallgassam? Egyre inkább elfog az érzés, hogy túlnyúlik rajtam a beszélgetés, még ha a téma én vagyok is.

Lo hangja ellágyul, szinte elveszíti minden megszokott élét.

– Nem tudom, mit szeretnél, mit tegyek. Én vagyok Lily barátja, és ő szexfüggő. Egyértelmű, hogy én vagyok leginkább érintett abban, hogy egészséges legyen. Értem, mit mondasz. Mindent értek, amit mondtok. – Végigjártatja a szemét a nővéremen, Ryke-on és Connoron. – Még csak nem is kérhetlek meg arra titeket, hogy bízzatok bennem, mert huszonegy évig szemét alak voltam. És ez a mostani helyzet akkor is szokatlan és bizarr, teljesen zűrzavaros. De ki fogjuk találni, hogyan lehet megoldani.

A kezemet tanulmányozom. Továbbra is kényelmetlen itt ülnöm, de némi hálát is érzek, amiért mindezt nem a hátam mögött beszélik meg.

– Csak annyit kérek – feleli Rose –, hogy ne zárj ki minket. Ha elfog a gyanú, hogy valamit nem jól csinálsz, vagy előáll egy helyzet, amit nem tudsz kezelni, ne hagyd figyelmen kívül. Beszélned kell róla valakivel. Ez az illető nem kell hogy feltétlenül én legyek. Ha kevésbé kellemetlen beszélhetsz Ryke-kal, Connorral, vagy akár a terapeutával. Csak azt szeretném elkerülni, hogy Lily lássa kárát annak, ha te képtelen vagy segítséget igénybe venni.

Értem a félelmeit. Olyan hosszú ideig izoláltan léteztünk Lóval, hogy jókora visszalépést jelentene, ha most is kizárnák az embereket. De egészen eddig nem gondoltam át igazán.

– Megígérem.

Rose arcán enyhe döbbenetet látok. Nem várta, hogy Lo ilyen könnyen belemegy.

– Mindketten ugyanazt szeretnénk – emlékezteti Lo.

Azt hiszem, életemben először vagyok szemtanúja annak, hogy Lo és Rose egyetértenek valamiben, de ezzel most az én vállamra is súly kerül. Mintha mindenki attól félne a legjobban, hogy Lo netán újra támogatni kezdi a kényszereimet. Én viszont attól rettegek leginkább, hogy magam szúrok el mindent megint.