2. Egy éjszaka Rákosborzasztón

Reggel kiment a fürdőszobába, s amint elkezdett borotválkozni, benyitott az apósa.

- Te vagy az? - kérdezte.

- Ki lenne?

Az após pirospozsgás, ősz, göndör hajú, köpcös férfi volt. Nem zavartatta magát, úgy, ahogy volt, alsónadrágban, trikóban ment a kádhoz mosakodni.

- Borotválkozol? - kérdezte, s kinyitotta a kád csapját.

- Igen.

- Kisütött a nap. Most már talán jó idő lesz.

- Igen.

Ezektől semmit se lehet csinálni, mérgelődött magában Visnyai. Hogy fogom minden nap kibírni ezt a tortúrát? Odaállt a fali tükör elé, gyorsan megborotválkozott. Miután az apósa kiment, derékig lemosdott, s megfésülködött. Akkor az anyósa beszólt a fürdőszobába:

- Készítsem a reggelit?

- Köszönöm, nem kérek.

- Nem?

- Nem vagyok éhes.

Alig várta, hogy eltűnjön innen. Igyekezett minél kevesebb időt tölteni a lakásban. Bement a szobába, magára kapkodta a ruháját, hogy mielőbb leléphessen.

Zsuzsa, a neje már kora reggel elment munkába. Könyvelő volt egy nagyvállalatnál. Nagyon szerette a szakmáját, a pénz számolgatását, s a lila ötszázasokat. Ezek nemrég kerültek forgalomba, el tudott gyönyörködni a finom rajzolatukban. Precíz volt, megbízható, és soha egy percet nem késett a munkahelyéről.

Most, mielőtt elment, lekapcsolta a konvektort a szobában, mert a fűtéssel spórolni kell. Visnyai ott maradt a hideg lakásban. Didergett, fázott, le sem ült. Már a cipőjét húzta az előszobában, amikor az anyósa kiszólt a konyhából:

- Elmész?

- El.

- Mit kívánnál? Mit főzzek ebédre?

- Nem vagyok kívánós - válaszolta Visnyai. - Be kell mennem a központba eligazításra, nem hiszem, hogy hazaérek délre.

Az anyós megrökönyödött. Mindig úgy főzött, hogy a vejének is jusson, de az gyakran elutasító volt.

Visnyai a félig nyitott ajtón át benézett a konyhába.

Az asztalon ott sorakozott a reggelire készített a sok finomság, az angol szalonna, vaj, nagy lapos tányéron sonka, kolbász, sajt, és a puha, friss kenyér, tej. Az apósa csámcsogva, jóízűen falatozott a keskeny asztal mellett. Visnyai nézni sem szerette, hogy tömi a bendőjét. Neki nem hiányoztak ezek az ínycsiklandozó ételek.

- Csókolom. Majd jövök - köszönt el az anyósától.

Halkan becsukta maga mögött az ajtót. A gangról lenézett a sárga keramittal borított belső udvarra és elfogta a szédülés. A körfolyosó alá volt dúcolva, hogy le ne szakadjon. Az udvar sarkában poroló állvány állt.

Lerohant a lépcsőn. Mintha futott volna valami elől.

Igazából nem tudta, hová menjen, hol töltse el az időt műszakkezdésig? Az egyik Rákóczi úti könyvesboltban vett egy novelláskötetet, s beült az Emke presszóba olvasgatni.

Délben átment a 7-es busszal Budára.

A körtéri önkiszolgáló étteremben evett krumplilevest és marhapörköltet nokedlivel, s vett két szendvicset is vacsorára. Mindezt húsz-egynéhány forintért. Úgy gondolta, a borravalókból mindennap bőségesen meg tud majd ebédelni.

A körtérről gyalog baktatott a garázsig. Korán beért, a portán lebélyegezte a bérkártyáját. Jelentkezett a főnökénél, hátha kap a hivatalos műszakkezdés, két óra előtt kocsit, s legalább részben behozhatja a tegnapi kiesést. Sikerült egy aránylag jó állapotban lévő sárga Zsigulit kifognia.

Kihajtott a körtérre, besorolt a droszton várakozó kocsik mögé utolsónak, ahogy szokták. Elővette a könyvet, de nem maradt ideje olvasni. Hamar elmentek az előtte lévők, s az ő kocsijába is beült egy aktatáskás férfi. Csepelre, a Vas- és Fémművekhez kellett vinni. Amikor megérkeztek, hosszasan nézte a taxiórát, s a visszajáró négy forintot Visnyainál hagyta. Az mosolyogva megköszönte.

Beállt a gyáróriás bejáratának közelében lévő taxiállomásra. Látta, hogy a kapu fölött vörös csillag fénylik, s nagy, piros neon betűkel ki van írva a vállalat neve. A felirat mellett a cég emblémája díszlett.

Éppen véget ért a délelőtti műszak, s a gyárból özönlöttek ki a melósok, nők, férfiak vegyesen, táskát, vagy szatyrot lóbálva a kezükben. Egyikük sem ült taxiba. Ballagtak tovább a gyorsvasúthoz és a buszhoz. A másik kijáraton jöttek a jobban öltözött irodista nők, de ők is továbbmentek. A gyár előtt nem volt autóparkoló, nem is volt rá szükség. A munkások nem jártak kocsival.

Mit tegyen? Várjon itt órákig, vagy próbáljon meg lassan cirkálni, hátha másfelé jobban akad utas.

Elővette a kesztyűtartóból a kis alakú, szürke könyvecskét, a gépkocsivezetők szolgálati rendtartását. A vállalati tanfolyamon meg kellett tanulni a benne foglaltakat, a könyv mégis ott volt minden kocsiban. Hozzátartozott a felszereléshez, hogy szükség esetén segítségére legyen a sofőröknek. Visnyai unalmában ezt olvasgatta:

„Fuvarozásból kizárt személyek és tárgyak.

Fertőző betegségben szenvedők, ha gépkocsivezető ezt meg tudja állapítani, közveszélyes elmebeteg, hat éven aluli gyermek, ha nincs vele kísérő. Az a személy, aki oly mértékben ittas, hogy a szállítása balesetveszélyt rejthet magában. Aki ruházatával szennyezheti a gépkocsit, kivétel, akit rendőrségi intézkedés folytán, illetve kísérettel szállítanak rendőrkapitányságra, detoxikáló intézetbe, vagy kórházba. Töltött fegyver. Utas nélkül semmiféle tárgy nem szállítható, levél sem. Hullát csak abban az esetben, ha fuvarozás közben hal meg az utas a kocsiban. A gépkocsivezető köteles a legközelebbi kórházba, vagy rendelőintézetbe vinni, és ott orvosi beavatkozást, illetve segítséget kérni. Ezután a kocsit fertőtlenítő intézetbe kell vinni fertőtlenítés végett.

A gépkocsivezetőnek jogában áll az utas kézipoggyászát megvizsgálni, ha alapos gyanú merül fel, arra, hogy a szállításból kizárt tárgyat tartalmaz.”

Remélem, hullát sosem kell szállítanom, gondolta Visnyai. Elborzasztotta ez a lehetőség. Nemrég hallotta, hogy a taxiban ért a halál egy idős, szívbeteg férfit, mielőtt a János kórházba értek volna.

Jött egy nő, kérte, vigye át Pesterzsébetre.

- Tetszik tudni az utat? - kérdezte Visnyai.

- Miért? Maga nem?

- Nem igazán.

- Akkor mondom. Egyszerű, csak áthajtunk a Gubacsi-hídon, s már ott is vagyunk.

Visnyai arra gondolt, jobb lett volna Budapest térképét tanulmányozni, az is ott lapult minden kocsi kesztyűtartójában. Nem ismerte a főváros külső kerületeit, Csepel, a Rákosok, Újpest és a többi, felfedezendő új terület volt számára, hiszen újságíróként többnyire a belvárosban akadt dolga. Érdeklődéssel figyelte az utat, amerre haladtak, igyekezett mindent megjegyezni, ha legközelebb ilyen fuvarja lesz, ne szoruljon rá az utas kalauzolására. Ha tehette, az utcanév-táblákat is elolvasta.

Gyorsan átértek Pesterzsébetre. A nő a tanácsháza előtt kiszállt, fizetett, s kedvesen elköszönt.

A közeli droszton csak rövid ideig várakozott. Bevitt egy asszonyt a nagykörútra, a Madách színházhoz. Ott leparkolt a járda mellett, lehúzta az ablakot, nézte a nyüzsgő, lüktető forgalmat.

Egy fiatal, becsípett nő mezítláb sétált a villamos sínek között. Egy rendőrautó elhúzott mellette, rádudált. A lány utánuk kiáltott: