London
10 évvel később
Laura reményt vesztve bámult a virághagymákkal teli vödörre. Valójában már hetekkel korábban el kellett volna őket ültetnie. Ha tovább húzza a dolgot, csak zöld levelekkel lesz tele az előkertjük, a tulipán- és jácintbimbók nem fognak virágba borulni.
Már vagy másfél órája térdelt, és még messze nem ért az edény aljára. Az anyja szerint a földben kellene hagynia őket, nem évről évre megküzdeni azzal, hogy tavasz végén kikaparja a gumókat, ősszel pedig kétnapos izomlázzal büntetve magát újra elülteti. De az anyjának, Gudrunnak sosem volt kertje, és értelemszerűen évelő tulipánhagymái sem, így Laura inkább a kertészeti szaklapokra és az egyre inkább divatba lendülő internetes fórumokra hallgatott.
Négy éve költöztek a Wembley Stadion közelébe, feláldozva a belvárosi, háromszobás lakásuk bérleti jogát egy önálló házért. Laura csak annyit kért, hogy egy másik környékre menjenek, ne oda, ahol Frank anno a feleségével, Lisával tervezte a jövőt. Még tíz év távlatából is voltak pillanatok, amikor nehezen viselte, hogy a szerelme már a megismerkedésük előtt is örökre el akarta magát kötelezni valaki mellett. Pontosan tudta, hogy mennyire gyerekes, hogy ennyi idő után is felkavarja a gondolat, hogy mi lett volna, ha egy tragikus baleset nem ragadja el olyan fiatalon Lisát.
A tény pedig, hogy Frank önvádaskodása a tragédia évfordulója környékén mindig árnyékot vetett a férje hangulatára, még inkább megnehezítette számára, hogy elengedje a múltat.
Pedig ezt leszámítva harmonikus kapcsolatban éltek. Frank viszonylag hamar rávette Laurát, hogy egy kis időre Londonban próbáljanak szerencsét, hogy ne hagyják ki a lehetőséget, amit egy jól menő angol hetilap jól fizető állása hoz magával. A kis időből aztán hosszú évek lettek, szorgalmas hétköznapokkal, a vad ifjúságukat visszakövetelő nyaralásokkal, és a hatodik évben, amikor Laura már kezdett beletörődni abba, hogy gyermektelenül kell leélniük az életüket, egy lombikprogramnak köszönhetően két angyalarcú ikerfiúval, akik már a cseperedésük kezdetén megmutatták, hogy a bájos, vörös göndör fürtök nem ritkán energiától duzzadó kis ördögfiókákat takarnak.
Aggódva az órájára nézett: már fél négy is elmúlt. Ha Frank nem jelentkezik, neki kell elmennie a srácokért az óvodába. Akkor viszont még át is kell öltöznie, mielőtt kinéznék a kiskosztümökben felbukkanó, a hivatalos teendőkkel teli naptáraik ellenére is mindig pontosan érkező anyukák. Ő maga három és fél év huszonnégy órás gyerekfelügyelet után csak néhány hónapja kezdett el újra dolgozni. Egy lakberendezési magazinba készített fotókat, hivalkodó vidéki villákról, polgári eleganciát tükröző londoni otthonokról és trendi, új építésű lakóparkok apartmanjairól, ahol számára döbbenetes módon láthatóan senkit nem zavart, hogy a papírvékony falak miatt sem a szomszéd orrfújása, sem pedig a nemi élete nem maradhatott titokban. A legutóbbi munkája véget nem érő nevetőgörcsbe torkollott, amikor az álkandallóból nem az elektromos lángok ropogása hallatszódott ki, hanem az ikerház másik lakásának a hálószobájából tengerimalacok hörgésére és vinnyogására emlékeztető csatazaj. A háztulajdonos, aki a magazin számára lehetővé tette a fotózást, azonban nem a szomszédból beszűrődő hangokon akadt ki, hanem Laura viselkedésén, ami véleménye szerint nem volt méltó egy profihoz.
A tréningfelsője ujjával megtörölte az izzadt homlokát, lehúzta a kezéről a virágos kerti kesztyűjét, és félretolt egy, az arcába ragadt tincset.
Feltápászkodott a lassan elviselhetetlenné vált térdelésből, és elővette a zsebéből a telefonját. Még csak az első két számot pötyögte be, amikor a kertkapu nyikorgása vonta el a figyelmét.
– Helló! Pár perccel korábban ideértem, remélem, nem gond – köszöntötte ragyogó mosollyal egy fiatal lány. Hosszú, kötött kardigánt viselt, egy, a babaarcához tökéletesen illő zöld svájcisapkát, ami alól itt-ott kilógtak a szőke, göndör fürtjei. A pirospozsgás orcája arra utalt, hogy sietett, hogy semmiképpen nem akart elkésni, ezért mindent beleadva talán már egészen a sarki buszmegállótól a Brighton Street 17-ig igencsak szaporán szedte a térdig érő, gesztenyebarna bőrcsizmába bújtatott, formás lábát.
– Helló, miben segíthetek? – nézett rá Laura csodálkozva, de azért kedvesen. Szívesen látta az élettel teli, vidámságot sugárzó arcot, kicsit a tizenöt évvel azelőtti önmagára emlékeztette, ezért akaratlanul is megrohanták az emlékei.
– Az állás miatt jöttem, de valójában csak négyre, sorry. Tudja, utálok késni, inkább légy ott egy fél órával korábban, mint egy perccel később. Mindig ezt mondja az apám. De azért tud kínos is lenni, ha harminc perccel hamarabb toppan be a vendég, az anyám még a mai napig emlegeti, hogy majdnem megállt a szíve, amikor a negyvenedik születésnapján még éppen sminkelte magát, és a fürdőszobaablakon át meglátta, hogy már szivárognak a vendégek. Pedig csak hétre voltak invitálva, és még a fél hetet sem ütötte el az óra – ömlött a lányból a szó, Laura pedig csak nagyra kerekedett szemmel hallgatta, továbbra sem értve, hogy mit akarhat tőle. – Szóval, szívesen sétálok még egyet, és visszajövök majd egy kicsit később – ajánlotta fel a látogató, Laura zavartságát mindössze a korai időpontnak tudva be.
– Ne haragudjon, de valami félreértésről lehet szó, talán a címet tévesztette el – tárta szét Laura a karját, miközben, látva Frank közeledő autóját, a hátsó ülésen két kapálózó óvodással, megkönnyebbülve visszacsúsztatta a mobilját a zsebébe.
Jól van, nem felejtette el az ígéretét, elment a srácokért – egy elégedett pillantással követte a leparkoló Saabot. Hálás volt a sorsnak, hogy ilyen társra akadt, és hálás volt Franknek is, hogy tengernyi teendője ellenére is mindig mindenben számíthatott rá.
– Mama, mamaaaaaaa – rohanták meg a fiúk az őket széttárt karral váró anyjukat.
– Helló, kislány! – hangzott fel már az utcáról.
Frank egy csókot dobott Laura felé, de aztán azonnal a szőke lányhoz intézte a szavait.
– Becky, akkor ezek szerint idetalált. Ennyi lenne már az idő? – nézett a Laurától karácsonyra kapott órájára, majd felváltva magyarázkodó pillantásokat vetve a két nőre így folytatta: – Még nem tud róla a feleségem, valójában meglepetésnek szántam – mentegetőzött, de inkább csak formálisan, majd megfordult, és magához húzta Laurát. – Meglepetésnek szántam, de természetesen megtorpedózhatod, ha bármi miatt nem lenne a dolog a kedvedre való. Becky az évfolyam egyik legjobbja, megbízható, precíz, és már jelentős tapasztalattal bír a gyerekfelügyeletben. Szóval, ha működik a kémia, és a srácok is megkedvelik, akkor hetente egyszer-kétszer besegíthetne nekünk egy kicsit. Hogy legyen egy kis időd magadra is, hogy legyen egy kis időnk egymásra is – nyomott újra egy apró csókot Laura őszi széltől kissé kirepedezett szájára.