Számtalan állatorvost ismerek, akik mintegy kikapcsolódásként, „terápiaként” az írás felé fordulnak. Nem egy kollégám ragad tollat élete során, hogy a maga vérmérséklete szerint papírra vesse a pályája során megélt eseményeket. Élvezettel olvasom a sokszor humoros, de nagyon is tanulságos, a laikus olvasó számára is élvezhető történeteket, és most az a megtiszteltetés ért, hogy egy világhírű író könyvéhez írhatok előszót.
Még erősen érezhető a nagy gazdasági világválság, Nagy-Britannia-szerte tombol a munkanélküliség, amely kihatással van az állatorvosi szakmára is. Ebben a viszontagságos időszakban, a második világháború küszöbén, 1939-ben szerez állatorvosi végzettséget az ifjú és lelkes James Herriot. Az esélytelenek nyugalmával jelentkezik egy yorkshire-i praxisba segédállatorvosnak, talán ő maga lepődik meg a legjobban, hogy Siegfried Farnon felveszi.
És micsoda szerencse ez az utókornak! Herriot nemcsak elhivatott állatorvos, de kiváló írói vénával, tipikus angol humorral rendelkezik, amelyen keresztül bepillantást nyerhetünk a vidéki Anglia nehéz hétköznapjaiba, az orvostudomány olyan korszakába, amikor a modern kezelések beszivárognak és lassan teret nyernek az állatgyógyászatban, bár a gazdák még ragaszkodnak az ősi gyógymódokhoz. A fiatal állatorvospáros sokszor keveri a régi jól bevált praktikákat a modern módszerekkel, miközben korukból fakadóan élvezik az élet minden örömét.
A sokszor sziporkázó történetek mellett megható fejezetek írják le az állatorvoslás minden nehézségét, a maguk nyers valójában. Olyan elemi erővel és mégis objektíven mutatja be az eseteket, hogy az ember úgy érzi, mellette állva szemlélődik. A sokszor brutálisnak tűnő beavatkozások, a valóság őszinte ábrázolása azt sugallaná, hogy nem éppen álomhivatás az állatorvosi pálya, ennek ellenére Herriot sokkal inkább motivál. Nem egy hallgatóm vagy kollégám van, aki az ő könyvei hatására döntött hivatásunk mellett, történeteket idéz és emleget a kötetekből.
Tájleírásai oly mértékben szemléletesek, hogy szívünk szerint azonnal Yorkshire-be utaznánk, magunkba szívni a vidék tiszta, friss levegőjét, csodálni a természetet, az évszázadok alatt épített és oly tipikus kőkerítések labirintusát, látni a viktoriánus építészet gyöngyszemeit.
Csodálatosan jeleníti meg az állatok „személyiségét”, de a gazdák jellemét is remekül tükrözi. Ki nem találkozott élete során egy kényeztető kutyás hölggyel és elhízott kedvencével, vagy keménylelkű parasztemberrel, aki aggódva figyeli egyetlen beteg tehenét, ami az életben maradáshoz számára nélkülözhetetlen. Egy teljes korrajz nyit ablakot a XX. század viharos első felére, ahol betekintve nemcsak egy fiatal állatorvos életét követhetjük nyomon, hanem egy egész közösség mindennapjait is.
Nagy örömmel tölt el, hogy James Herriot könyveit újra kiadják – bár a történetek lassacskán 100 évesek, de mondanivalójuk oly kortalan és értékes, hogy bátran ajánlom mindenkinek.
Bízom benne, hogy Ön, kedves Olvasó, szintén nagy élvezettel forgatja a lapokat, mint én, és Ön is felfedezi benne: az állatorvos az állatok mellett az emberiséget is gyógyítja, általában a hivatásán keresztül, de előfordul, hogy egy-egy csodálatos könyv segítségével.
Prof. Dr. Sótonyi Péter
az Állatorvostudományi Egyetem rektora