Előszó

„Mer’ az a nehéz gyerekkor még meghatároz ilyenkor…” – énekli Lovasi Bandi. Mindig elgondolkodtatott ez a sor. Mi számít nehéz gyerekkornak? És mi az, hogy még ilyenkor? Meddig határoz meg minket a nehéz gyerekkor? Túl kéne már lenni rajta? Meddig normális, ha még nem sikerült? És milyen az, amikor már nem határoz meg? Túl lehet-e lenni egyáltalán azon a gyermekkoron, amely megalapozza az egész életet, amelyben kifejlődik a személyiség, az idegrendszer, a stresszválaszok, a testi és lelki egészség vagy betegség alapjai, a magunkról és másokról alkotott kép, a kapcsolódási mintázataink? Egy megsebzett gyermekből válhat-e egészséges felnőtt? Begyógyulnak-e ezek a sebek, amelyek amúgy sokszor láthatatlanok, mert elrejtjük őket? Meg lehet-e gyógyítani, ami megbetegedett, össze lehet-e rakni, ami eltörött? Véget ér-e valaha a megsebzett gyermekkor? Kovácsolhatunk-e valamiféle előnyt a sok sérülésből? Valóban igaz-e, hogy ami nem öl meg, az megerősít? Tudjuk-e máshogyan csinálni, mint a szüleink? Ebben a könyvben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Ehhez először áttekintjük, milyen az egészséges, nem nehéz gyerekkor, a minimálisan elvárható fejlődési környezet, amelyben megfelelően tudunk működni. Aztán megnézzük, mik a jellemzői, hogyan néz ki az a fejlődésmenet, a „nehéz gyerekkor”, ahol ezek a feltételek nem adottak. Milyen azonnali és hosszú távú hatásai vannak a megsebzett gyermekkornak? Van-e gyógyulás, mit lehet tenni a felépülés érdekében? Végül számba vesszük, hogy ki mit tehet magáért és másokért ahhoz, hogy egy egészségesebb társadalomban éljünk, és ne termelődjön újra a probléma generációról generációra!

Az ártalmas gyermekkori élményeket nem csak a szakirodalomból ismerem. Magam is diszfunkcionális családban nevelkedtem, számos sérülést szerezve. Sokat forgolódtam álmatlanul az ágyban, és nagyjából tizenöt éves koromra két dolog fogalmazódott meg bennem. Az egyik, hogy meg akarom érteni, mi történik a családomban, és mi az oka. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy miért kell mindezen keresztülmennem, miért történnek velünk ezek a dolgok. Éreztem, nem kéne, hogy így legyen. A másik, ami munkált bennem, hogy minden tőlem telhetőt szeretnék megtenni annak érdekében, hogy más gyerekeknek ne kelljen átélniük hasonlókat. Persze akkor még nem is sejtettem, mennyire sokunk sorsa ez a megsebzett gyermekkor, amelynek a következményeit cipeljük, akár egy életen át. Ma, közel harminc évvel később, már nagyon sokat értek a diszfunkcionális családműködésből, és a rendelkezésemre álló tapasztalatok és információk birtokában igyekszem minél többet megtenni a saját magam és mások felépülése érdekében.

Tehát „az a nehéz gyerekkor még meghatároz”, annak számos következményével, előnyével és hátrányával együtt.

Például az ártalmas gyermekkori élmények egyik leggyakoribb következményének, az alvászavaromnak az előnye, hogy hajnalban tudok dolgozni ezen a könyvön, csodás napfelkeltéket látok, és ebben a lopott időben azt csinálhatok, amit akarok. Hátránya, hogy mire a család felébred, én már visszafeküdnék aludni, mert elfáradtam. A krónikus nemalvásnak az immunrendszerem látja kárát, sokkal fogékonyabb vagyok a fertőzésekre, és a kialvatlanság miatt ritkán nézek ki úgy a mindennapokban, mint a borítófotón.

Kora gyermekkoromban kifejlesztettem magamban azt a képességet, hogy valakiről a gesztusai, hanghordozása, arckifejezése, gesztikulációja alapján pár másodperc alatt felmérjem, mennyi alkoholt fogyasztott, és ez milyen hatással van az állapotára, viselkedésére. Ezt a nagyfokú érzékenységet és monitorozási képességet jól tudom kamatoztatni a munkám során, amikor mások állapotaira, rezdüléseire kell reagálnom, amelyeket ők maguk akár észre sem vesznek, nem tudatosítanak. Ennek a működésnek a hátránya azonban, hogy sokkal többet látok és érzékelek az átlagnál, szinte állandó készenléti állapotban vagyok, ez pedig nagyon sok energiát emészt fel.

A korábban említett tapasztalataim és céljaim alapján tehát a pszichológusi pálya adott volt, hiába szánt a középiskolai matektanárom matematikusnak. A tények, adatok és logikai összefüggések keresésének szeretete azonban megmaradt, ezek sokat segítenek a jelenség mélyebb megértésében.

Ha mostanra valaki aggódni kezdett, megnyugtatom, ez a könyv nem rólam fog szólni! Ahol indokoltnak érzem, saját élményeimet is láthatóvá teszem, de elsősorban klienseim megvilágító és érzékletes beszámolóit hívom segítségül, hogy a száraz adatokat és összefüggéseket jobban értsük és átérezzük. Az ő történeteik segítségével láttatom azt, ami sokunk története. Ma hazánkban több millió ember érintett. Olyan gyerekek, akik jelenleg így nevelkednek, és olyan felnőttek, akik így nőttek fel.

Haszonnal forgathatja mindenki ezt a könyvet, aki saját felépüléséhez keres segítséget, vagy jobban szeretné érteni felmenőit, barátait, párját, kollégáit, tanítványait és a társadalom jelentős hányadát képező sok más embert.