II.

 

Marci rátolta az egeret az e-mailre, majd megnyomta a bal gombot. Robi nem szokott neki levelet írni, ezért nem tudta mire vélni, amikor felfedezte, hogy a barátja neve áll a feladó helyén. Nem volt tárgy sem, és amikor megnyílt az üzenet, akkor szöveget sem talált. Egy árva sor sem volt, csak egy letölthető videó, borítókép nélkül. Marci felhúzta a szemöldökét és azon morfondírozott, hogy esetleg egy vírus talált rá, ami korábban Robi gépét fertőzte meg. Közben egy tollal kopogott halkan az íróasztalon. Kissé feszültté tette ez a szituáció. Mióta depressziós volt amiatt, hogy Anett elment, azóta kínosan került minden típusú konfliktust, akár kicsit, akár nagyobbat és most ezt az elektronikus levelet is annak élte meg. Döntéshelyzet elé került, amiben úgy érezte, hogy folyton leszerepel. Tétovázva kopogott az asztalon és egy darabig elgondolkodva csak a képernyőt bámulta.

Végül azért addig noszogatta magát, amíg rákattintott a videóra, de óvatosságból nem töltötte le, csak megnyitotta a fájlt. Pár másodperc erejéig csak forgott a karika a kijelzőn, majd elindult egy kisfilm egy elképesztő jelenettel. A kijelzőn egy kellőképpen kigyúrt fickót lehetett látni meztelenül, ahogy éppen egy festett szőke nőt dögönyözött igen heves elánnal. Szemmel láthatólag mesterkélt volt az egész jelenet, hiszen fotósként Marci simán megtudta ítélni az ilyesmit. Ez abból is látszott, hogy a cicababa a filmen kifejezéstelen arccal meredt a plafonra, miközben ritmusra olyan hangokat adott ki magából szinte megegyező frekvencián, amilyet csak a kutyák sípolós gumijátéka szokott, amikor a parkban rágcsálják azt.

A legmeghökkentőbb azonban talán mégis az volt a férfi számára, hogy egyáltalán semmit sem mozdított meg benne ez az egyébként morbid jelenet. Tökéletes közönnyel bámulta a képernyőt és abszolút hidegen hagyták a látottak. Régebben azért legalább annyi felmerült ilyenkor, hogy de jó lenne hasonló helyzetben lenni Anettel, de most ez sem ment. Már nem. Marci minden erejével küzdött azért, hogy valahogy kiüldözze a Nő képét a fejéből, de minden körülmények között vissza akart férkőzni a gondolatai közé. Néha elviselhetetlen volt a hiánya és előfordult, hogy ez a pusztító érzés könnyeket csalt a férfi szemébe, máskor viszont sikerült megállnia, hogy ne Anetten járjon az esze. Más nők nem érdekelték. Olyannyira nem voltak „Nők” a számára, hogy akár ruhátlanul is mászkálhattak volna a jelenlétében, az sem mozdított volna meg benne semmit.

Ez a videó Robi legújabb gesztusa volt, amit a megmentése érdekében tett. A mostani akciót több sikertelen próbálkozás előzte meg, de a férfi nem adta fel. Egyszer elhívta vacsorázni és valahogy hozzácsapódott egy ismerős hölgy is az úton, akit mindjárt be is mutatott az egykedvűen szótlan Marcinak. Persze a végén az ad hoc randiból nem lett semmi. Volt olyan is, hogy az uszodában próbált a nevében csajokat felszedni, akiket később alig tudtak lerázni, amikor meglátták Robi kocsiját. Beregisztrálta Marcit a Tinderre is, és persze soha nem érezte magát egy kicsit sem tolakodónak. Most meg ez a videó. Ötletekben úgy festett kifogyhatatlan volt.

Rendszeresen tartott előadást Marcinak arról, hogy milyen rövid az élet és csak egy új Nő lehet kulcsa a felejtésnek. Máskor azt firtatta, hogy mennyire aggódik a férfiassága egészségéért, mert hallotta valahol, hogy „az a toll, amit nem használnak, az bizony beszárad”. Talán ez volt a magyarázat az e-mailre is. Egy alkalommal Robi arról értekezett, hogy jobban meg kell majd nézni Anett utódját, ha lesz, mert egy aranyásó típusú csaj csak kiszipolyoz egy férfit mindenéből. A barátja a megmentő szerepében kezdett olyan rögeszméssé válni, hogy az már-már ijesztő volt. Előfordult olyan is, hogy éjjel hívta fel Marcit csak azért, hogy megkérdezze, minden rendben van-e. Robi kishíján már elviselhetetlen volt.

Végül Marci rákattintott a szemeteskukát mintázó ikonra és kidobta a levelet. Egyforma napokat igyekezett szervezni magának. Olyan kiszámíthatóan, amennyire csak lehetett. Semmi váratlan esemény, semmi kontakt emberekkel. Vagy csak a minimális. Még az asszisztensét is elküldte, hogy ne segítsen neki senki. Az egyedüllétet érezte a legbiztonságosabbnak. Nem kellett megfelelnie senkinek, sem szellemeskednie egy beszélgetés során. Nem hozott az életét megváltoztató döntéseket és nem is engedett közel senkit. Azt sem akarta, hogy megismerjék, hogy megtudhassa bárki, mekkora seb éktelenkedik a lelkén. Egyszerűen bezárkózott saját magába. Az arca nem tükrözött érzelmeket, a gesztusai nem bátorítottak senkit, letudta az emberiséget és remélte, hogy ez örökre így marad. Ez a biztonságos, posványos trutymó volt az élete momentán.

Az estéit rendszerint egyedül töltötte. Mióta Robi belekezdett ebbe a megmentő hadjáratba, azóta inkább próbálta kerülni a vele való találkozást. Nem volt ereje vitatkozni, inkább elhárított minden invitálást. Ha csak tehette, hazavitt egy csomó munkát és addig dolgozott, amíg már csak egy gyors zuhanyra maradt ideje, mielőtt legyűrte volna a kimerültség. Ha Anettről álmodott, akkor verejtékben úszva ébredt, épp mintha valami horrorjelenetet élt volna át, ezért inkább addig kínozta magát a számítógép előtt, amig már álmodni sem maradt ereje. Egy ilyen melós este ült a gépnél és éppen egy szendvicset majszolt, miközben egy készülő cipőkatalógus képeit javította, amikor csöngettek. Marci meglepődött, mert nem várt senkit, de az jutott az eszébe, hogy talán megint Robi jött valami hülye indokkal, hogy elrángassa egy szórakozóhelyre. Már éppen készült rá, hogy hangosan a képébe küldje, hogy dolga van, ahogy a keze a kilincsre fonódott, de nem a barátja állt az ajtó előtt. A meglepetéstől teljesen lefagyott. Csak bámult a jövevényre értetlenül.

– Te meg mit keresel itt? – szakadt ki belőle a döbbenet hatására.

Az ajtó előtt nem más állt, mint a szemben lévő lakásba nemrégen beköltözött új lakó. Az a vörös iszonyat, aki a múltkor olyan bunkó módon szólt be neki. Ráadásul nem is akárhogy festett. Marci lentről fölfelé végigmérte a nőt, aki meztelen lábaival éppen a lábtörlő rojtjait piszkálta, miközben kinyújtott karjával félig a falnak dőlve támaszkodott. Mindössze egy gyöngyházszínű, zsinórpántos selyemkombiné takarta az alakját, semmi más. Negédesen mosolygott a férfira, ahogy a másik kezét nyújtotta felé, amiben egy üveg pezsgőt tartott.

– Mindig ilyen kedves vagy a vendégeiddel? Különben békét kötni jöttem. Nagyon stresszes volt a költözés napja és Te éppen beletoppantál a sűrűjébe. Sajnálom! –mondta a démon és egy pillanatra sem hagyta abba a mosolygást.

Marci felfortyant. Ilyen mérhetetlen pofátlanságot egyszerűen nem lehetett eltűrni. Általában került minden konfliktust, főleg mióta egyedül maradt, de ez a jelenet beindította a támadó reflexeit. Saját magát is meglepte azzal, amilyen indulattal válaszolt. Ilyen heves kirohanása talán még sohasem volt.

– Tényleg azt gondolod, hogy miután elküldtél a francba, egyszerűen belejtesz ide fehérneműben, vigyorogsz rám és máris minden el lesz felejtve? Te miféle idiótának nézel engem? – esett neki a váratlan látogatónak.

– Itthon soha nincs rajtam bugyi. Egyébként Luca vagyok! – mondta a lány kedvesen és rezignáltan, mintha mi sem történt volna.

Ez már tűrhetetlen volt. Marci agyát teljes ködbe burkolta az indulat. Azon járt az esze, hogy talán egy hivatásossal van dolga, azért jön az ajtajába bugyi nélkül, hogy ajánlatot tegyen neki. Nem értette, hogy miféle pasasnak nézi ez a tyúk? Talán az ágyába akar bújni? Undorító helyzet volt. Marcinak eltorzult az arca, miközben válaszolt.

– Elmész ám…! – azzal bevágta a nő előtt a bejárati ajtót.

Egy pillanatig dühösen meredt az ajtólapra, aztán megfordult és a falnak vetette a hátát. Nem ment sehová, hallani akarta, hogy a nő biztosan elvonul-e, de nem észlelt mozgást. Ahogy higgadt, másfelé terelődtek a gondolatai. Luca nyilván hangtalanul távozott, hiszen mezítláb egyszerű csöndben lépkednie egy könnyű nőnek. Azt viszont nagyon furcsállotta, hogy becsöngetett hozzá. Valami felkeltette a gyanúját és hiába agyalt, nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy biztos Robi keze van a dologban. Vajon, hogyan vette rá ezt a vadidegen csajt arra, hogy megpróbáljon lefeküdni vele? Csak az lehetett az egyetlen megoldás, hogy a némber prosti, vagy ilyesmi! Esetleg egy dubajozó világ riherongya.

A férfi hevessége lassan alábbhagyott. Már egy halvány mosoly is meg tudott jelenni az arcán, ahogy azon morfondírozott, hogy milyen remek barát is Robi, hiszen minden követ megmozgatott azért, hogy rendbe hozza az ő széthullott életét. Ellökte magát a faltól és indult volna vissza a munkájához, de akkor újra megszólalt a csengő.

Marcinak furcsa fintor jelent meg az arcán. Kérdőjelek sokasága tolongott a fejében. Senki nem szokta ilyenkor meglátogatni és ez már a második rövid időn belül. Éppen formálgatta magában a szavakat, hogy mit fog mondani, ha egy újabb nő áll a küszöbön, de ahogy kilesett az ajtórésen, leesett az álla.

– Mégis meddig szobrozzak még itt? Azt hittem, már elkészültél, de nem látok rajtad semmit! Fogd a kulcsod és indulj már el! – rohanta le a még mindig az ajtó előtt ácsorgó Luca, majd hátat fordított neki és belejtett a szemben lévő lakásba.

Az ajtaját tárva-nyitva hagyta, úgy tűnt el odabent. A megszeppent pasasnak szólni sem volt ideje. Bámulta a csalogatóan tátongó ajtót és valahogy elindult a lába. Szinte rosszul érezte magát attól, hogy ilyen sokáig váratott valakit, nem gondolva arra, hogy milyen ügyes kommunikációs trükkel vette rá a nő arra, hogy végre elszánja magát. Csak kilépett a lakásából és szófogadóan követte a lányt.

Ahogy az előszobába lépett, megcsapta az orrát valami kellemesen édeskés illat. Le se lehetett volna tagadni, hogy egy nő a tulajdonos. A tágas lakásban mindenütt égett a villany. Marci óvatosan lépkedett befelé, nem tudta hová lett Luca, de ahogy rátalált és belépett a nappaliba, meglátta a különös lányt. Az amerikai konyha pultjánál töltött pezsgőt két pohárba.

– Gyere csak, – noszogatta a férfit, – meg kell ünnepelnünk a megismerkedésünket! Azzal felkapta a poharakat és kisétált a teraszra.

Meztelen talpai csattogtak a római mintás köveken. A feltöltött jakuzzi szélén egy tálcán már ki volt készítve egy tál pirosló málna is, oda pakolt le mindent. Marci pár méterrel lemaradva figyelte, hogy mit csinál. Olyan puhák voltak a mozdulatai, akár valami nemes állatnak. Talán leginkább párducra emlékeztetett, mert azok képesek ilyen tervezetten és csendben mozogni, csak azoknak a talpa nem csattog a terasz kövén.

Luca tett-vett valamit még a kis medence mellett, ami színültig fel volt töltve vízzel, majd megnyomott egy gombot valahol és az áttetsző folyadék nagy sebességgel kavarogni kezdett, akárha egy óriási fazék lenne tésztafőzéshez.

A férfi szeme fotós mivolta miatt állandóan elemezte a dolgokat. Csak a részletek érdekelték. Valamiért lehengerelte ez a látvány, bár azt el sem tudta képzelni, mi lesz ebből. Azért persze volt valami kis meghatározhatatlan megérzés a fejében, ami miatt egyfolytában zakatolt benne, hogy menekülnie kéne, de a kíváncsisága erősebb volt.

Luca hátat fordított neki és könnyed mozdulattal kibújt a kombinéból, majd minden sietség nélkül kényelmesen belépett a kavargó vízbe. Leült és elhelyezkedett, testét a víz alá rejtve, aztán megfogott egy poharat és élvezettel belekortyolt a buborékos italba.