2. A szocialista bulvár
Kázmérnak Sinka levelének kézbesítése előtt be kellett mennie a Heti Hírekhez.
Ide még a múlt héten bejelentkezett Darvadról telefonon. Szerette volna leadni a szerkesztőnek a magával hozott tudósításokat. Ha hétfőn megjelenne, s felvehetné érte a honoráriumot, lenne egy kis pénze. Nagyon bőkezűen szoktak fizetni, sokszor kisegítették már a pénzzavarból. Talán most is sikerül.
A Heti Hírek különleges lapnak számított.
Itt nem voltak egyhangú, kilúgozott, semmitmondó szövegek. Kázmér szerette a bulvár ízt, a tömörséget. Örült, hogy itt megjelentettek olyan híradást is, ami máshol nem látott volna nyomdafestéket. Kíváncsi volt mennyire lehet bulváros egy újság a szocializmusban? Próbaképpen elküldte ezt a néhány sort is:
„Besózta áldozatát. Gorzsás Sándor 68 éves hajdúböszörményi lakost felkereste szomszédja, Zeke Lajos, akit a házigazda a vita hevében leütött, lábszárát borotvával felhasította és sóval beszórta. Gorzsást az enyhítő körülmények figyelembevételével öt hónapi szabadságvesztésre ítélték.”
Ezt a hírt is közölték. Társaságban, baráti beszélgetéseken mindig ezt hozta példaként. Csak brahiból küldte el, s lám, kinyomtatták.
Az, hogy budapesti lapnak dolgozott, tekintélyt, rangot adott a kollégák szemében. Igazi tehetség, még sokra viheti. Kázmér maga is így gondolta.
Szombat reggelenként örömmel ment be a darvadi főposta komor, szürke épületébe. A földszinti helyiségben a szolgálatban lévő kisasszony meghívta R-beszélgetésre a pesti szerkesztőséget. Így a hívott fél fizette a díjat. Kázmér a legépelt szöveget lassan, tagolva, jól érthetően bediktálta a gépírónak, aki fején a fülhallgatóval pillanatok alatt leírta az öreg masinán, géppuskaszerű ropogást hallatva. Hadarva visszaolvasta a híreket, s elköszönt. Kázmér hétfőn megvette a lapot, s büszkén olvasta a saját híreit.
Fülöp elvtárs, az ügyeletes szerkesztő sokszor megdicsérte, s elmondta, miről, milyen helyi eseményekről kellene „anyagot” küldenie. Legutóbb megbeszélték, hogy ma délelőtt bemegy a szerkesztőségbe, s személyesen is megismerkednek, váltanak néhány szót.
Kázmér elindult a Heti Hírek szerkesztősége felé.
A Rókus kórház gazdasági bejáratánál fehér köpenyes portások lapátolták el a havat a villogó kék lámpával érkező mentőautók és az élelmiszert szállító kocsik elől. A bérházak előtt kedvetlen házmesterek tolták le széles lapáttal a havat a járdáról az úttestre. A postás autók és az üzletekhez igyekvő pék- és hentesáru szállítók Barkas kocsijukkal igyekeztek áttörni a hóbuckákon, füstölgő gumikkal, éktelen robajjal és feketén szétomló kipufogógázzal.
Kázmérnak tetszett ez a nyüzsgés. Lerakta bőröndjeit a hóba, és erejét nem kímélve, nekiállt a sarkon az elakadt postás autó kiszabadításának. Vállával nyomta hátulról a kis zöld furgont, s az kipörgő kerekekkel, gyorsan elindult a Rákóczi út felé.
Na, ez is elfelejtette megköszönni! – gondolta Kázmér, miközben leverte kabátjáról a sáros, mocskos havat, melyet az autó kereke rászórt. Friss hóval lemosta magáról a szennyet, s ment tovább.
A portán bemutatkozott, s a bajuszos, szürke ruhás férfi megértően bólogatott.
- Ismerem én az elvtársat - mondta. - Szoktam olvasgatni a cikkeit. Maga írt a Hortobágyról, emlékszem. Keveset írnak mostanában arról a vidékről. Pedig én odavalósi volnék… Menjen csak fel az elvtárs nyugodtan! Az udvar végében van a lépcsőház, a második emeleten a szerkesztőség.
Kázmért mintha hájjal kenegették volna, jól esett az elismerés. Megköszönte a gratulációt. Végig ment az udvaron, felbaktatott az üres lépcsőházban a második emeletre, s a titkárságon érdeklődött.
- Fülöp elvtárs nincs bent - mondta a titkárnő. - A harmadik szobában találja az olvasószerkesztőt, vele beszéljen.
Az ajtó nyitva állt, s szemközt, az ablak előtt, kéziratokba mélyedve, egy hatalmas barna íróasztalnál ült az ősz szerkesztő. Hullámos hajú, szemüveges, alacsony, zömök férfi volt. Barna kordbársony zakót viselt, aranyozott fémkeretes szemüvege a jobb kezében hintázott. Az asztalra könyökölt, mintha csak egy pillanatra akarta volna levenni okuláréját, amíg el nem küldi a kellemetlen betolakodót. Kázmér illedelmesen, kissé meghajolva köszönt.