3.

Ádám nem sokkal később hirtelen felriadt, mert rémálmok gyötörték. Látta, hogy már hat óra telt el azóta, hogy bevette az első adagot. Ismét eszébe jutott, hogy átverte a díler. Valószínűleg valami lejárt pirulát adott el neki.

Sehogy sem tudott visszaaludni, mivel egyre mérgesebb lett. Teljesen beleélte magát, hogy részt vesz azon az utazáson. Erre fel pedig semmi. Ismerte magát, ezért tudta, hogy ha nem rendezi az ügyet, akkor egész éjszaka idegesíteni fogja az eset. Meg akarta találni a dílert, hogy visszakérje az Isteni utazás árát. A díler telefonja azonban ki volt kapcsolva. Tudta csekély az esélye annak, hogy újra megtalálja őt, de ettől függetlenül nekivágott az éjszakának. Úgy gondolta, ha nem is találja meg, az sem baj. Legalább jobban elfárad, és könnyebben elalszik. De sietnie kellett, mert a beszámolója délelőtt tíz órakor kezdődött, addig pedig még aludnia is kellett volna egy kicsit. Összekészülődött, és elindult.

A lépcsőkön sebesen haladt lefelé, a főbejáraton át pedig, kilépett az utcára. A hotel a csatorna partján volt, és a víztől mindössze az úttest választotta el. A szembe eső legközelebbi épület, a csatorna túlpartján volt. Ahogy Ádám kilépett a főbejáraton, a sötét égbolttal találta magát szembe. Érzékelte, de nem hitte el, amit ott látott. Ronda, vörös szemmel izzó, szárnyas lények repkedtek mindenfelé a sötét égbolton. Furcsa volt, de az alakjuk sötétebb volt az éjszakánál, és mégis elég jól kivehetőek voltak. Testük emlékeztetett az emberekére, de a hátukból szárnyak nőttek ki.

Ádám a félelemtől levegőt sem mert venni. Kővé dermedve állt a hotel ajtajában és az eget nézte. Abban bízott, ha nem mozdul, akkor nem veszik észre. Sajnos tévedett. Az egyik alak kiszúrta őt, és vörösen lángoló tekintetével közvetlenül Ádám szemébe nézett. A férfi szinte érezte a forrón izzó parazsat.

– Ő az – hörögte a lény a mellette repdesőknek.

Irtózatos sebességgel kezdtek el suhanni a férfi felé. Ádámnak csak arra volt ideje, hogy a jól megszokott módszerével megpróbáljon felébredi a rémálmából, de ez most nem sikerült. Megtörtént a becsapódás. Hatalmas erővel lökték neki, a mögötte lévő ajtónak, amitől beverte a fejét, és azonnal eszméletét vesztette.

Kis idő múlva arra eszmélt, hogy a szálloda recepciósa finoman rázza és szólongatja. Pár pillanatig nem emlékezett rá, hogy hogyan került oda, és mi történt. Azonban, amint hozzáért a feje fájó részéhez, és látta a vért, rögtön beugrott neki, hogy mi történt vele. Vagy mi nem történt. Elképzelhető, hogy egy álom része volt csak. Talán még az álmában van, és a valóságban fent alszik a hotelszobájában.

Ádámnak volt egy nagyon jó módszere arra, hogyan ébredjen fel a rémálmaiból és meneküljön meg az ottani haláltól. Mindössze azt kellett tennie, hogy erőszakkal kinyitja a szemét. Az eljárás egyszerűnek tűnt, de nem volt az. A szemhéjai megint, mintha több tonnát nyomtak volna. Megpróbálta többször is, de nem történt semmi. A környezet sem úgy tűnt, mintha egy álomban lenne. Túl élethű volt. Valószínűleg nem aludt. Eszébe jutott az Isteni utazás. Az lehetett a megoldás. Mégis hatni kezdett, csak sokkal később, mint ahogy azt a díler mondta.

A recepciós közben felsegítette és az orvosi szobába kísérte. Ádámon látszott, hogy még mindig nagyon zavart volt. Félve ugyan, de muszáj volt megkérdeznie a recepcióst, hogy a valóság-e az, ahol vannak. A recepciós először csak egy nagyot sóhajtott. Már nagyon unta a kábszeres vendégeket. Legszívesebben kiosztotta volna őket, hogy ha mindenképpen be akarnak állni, akkor ne ott tegyék. Azonban muszáj volt készségesen válaszolnia, hiszen mindig a vendég az első, akármilyen rossz drogos is. Ádám megkapta a választ. A valóságban voltak. A férfi azon kezdett el agyalni, hogy ha mégis elkezdett hatni az Isteni utazás és az tényleg egy elméleti síkon történő megismerés, akkor mi lökte fel az előbb az ajtóban?

Azt gondolta, hogy talán jobb lenne, ha nem lenne semmi a halál után, mert, ahol olyan félelmetes lények élhetnek, gyilkolásra készen, az nem egy jó hely. Ádám a vérző fejéhez több réteg gézlapot nyomott. Félt, de érezte, hogy nem tétlenkedhet tovább. Azzal motiválta magát, hogy ha az a valami tényleg létezik, akkor nem fogják megállítani a szálloda falai sem. Mennie kellett. Beszélni akart a dílerrel, mert ebből a kellemetlen utazásból nagyon gyorsan ki kellett jönnie. Bízott benne, hogy valamilyen csoda folytán megtalálja a férfit, aki valamilyen kijózanító szerrel, vagy technikával segít rajta.

Megköszönte a recepciós segítséget, és tétován elhagyta az orvosi szobát. A kijárat felé haladva, a recepció mögötti falon, olyan árnyak jelentek meg, amelyekhez nem tartozott emberi test. Az ajtóhoz futott, majd ki egyenesen az utcára. Fel sem mert nézni az égre, nehogy meglásson valamit. Sebesen lépkedett az utcán, és közben folyamatosan hátrafelé valamint jobbra-balra tekingetett. Az égre is kénytelen volt felpillantani, mert onnan is érkezhetett támadás. Kis idő után észrevette, hogy a házak falán, az árnyak követték őt. Néha pedig ki is léptek a fal síkjából. Az utca kövei hirtelen elkezdtek eldeformálódni a lába alatt. A házak falai olvadásnak indultak. Kezére nézett, ami szintén cseppfolyós állagot vett fel. Mintha az egész környezete egy festmény lett volna, amire hígítót öntöttek. Szétfolyt minden a szeme előtt. A félelem szétterjedt az egész lelkében, és nagyon erős formában állandósult. Nem tudta, hogy mi történik vele. Látására már nem hagyatkozhatott, gyakorlatilag nem volt értelme nyitva tartania a szemét. Esett-kelt az utcán. A kemény macskakövek és a járda szilárd tapintása eltűnt, masszaszerű anyagban vájkált könyékig. Nem tudott tovább haladni, mert süllyedni kezdett a matériában, majd hirtelen úgy érezte, hogy megfordult vele az egész világ. Arra tippelt, hogy eleshetett, mert a feketeség keveredni kezdett a vörösséggel. Valószínűsítette, hogy az előbbihez hasonló kinézetű démonok ismét megjelentek a sötét égen. Az esélytelenek nyugalmával feküdt a valaholban. Mozdulni nem tudott, mert úgy érezte teljesen összekeveredett és eggyé vált a környezet anyagaival.

A vörös pontok sebesen összefolytak, majd elnyelték az összes többi színt. Azt érzékelte, hogy teljesen bekebelezi a fortyogó láva. Egyre gyorsabban kapkodta a levegőt, majd hiperventillálni kezdett. Úgy érezte, rögtön megfullad a forró levegőtől. Elnehezedett mindene. Mintha ez a valami össze akarta volna roppantani. Aztán egyszer csak fehér fény jelent meg a vörösség közepén. A fény elkezdte megfagyasztani a vörösséget. A jéggé vált részek elporladtak, és utána, mintha a szél fújta volna őket szét. Ekkor ismét elé tárult a sötét égbolt, és a férfi szeme előtt megjelent a már jól megszokott világ. A fény a dolga végeztével, egy emberszerűbb formát vett fel. Ádám előtt született meg. Hátából szárnyak nőttek ki, gyönyörű és vakító fehér fénnyel ragyogott. Mindössze a szárnyak és a tündöklése különböztette meg egy nagyon szép embertől. Azt, hogy férfi vagy nő volt, nagyon nehezen lehetett volna megállapítani. Megnyugtató hűvösséget árasztott a pokoli tűzben égő lelkének. Nagyon kellemes, pozitív kisugárzása volt. Korábban sohasem érzett egy embernél sem hasonló nyugodtságot. Mintha csak a világ legtermészetesebb dolgát cselekedte volna.

Ádám már látta, hogy egy abszurd helyzetben feküdt a földön, és egy padon esett át az imént. A béke hatására a hiperventillációja teljesen megszűnt. Normálisan vette a levegőt. Sőt! Nagyon kellemes bódultság kerítette hatalmába. El tudott volna aludni a hideg köveken, de fel kellett állnia, mert a járókelők furcsán néztek rá.

A lény közeledett, szinte teljesen Ádám előtt lebegett. A környéken elhaladók, felé sem néztek. Ádám ebből arra következtetett, hogy az angyalszerű lényt csak ő látja. Ahogy közelebb ért hozzá az angyal, kedvesen rámosolygott. Ádám egyáltalán nem félt tőle. Amint megszólalt, a szája nem nyílt beszédre, Ádám mégis hallotta saját magában a szavait, mint a belső gondolatokat.

– Ádám – szólalt meg, olyan andalító hangon, ahogy még édesanyja sem kedveskedett neki. – Ne félj tőlem. Segítő szándékkal jöttem.

Olyan természetes volt számára a jelenléte, mint egy másik emberé. Megköszönte, hogy megmentette őt. Az angyal csak mosolygott, de látszott rajta, hogy valamit nagyon el szeretne mondani neki.

– Kevés az időnk, nem tudjuk sokáig visszatartani őket – utalt a démonokra az angyal, immáron jóval gyorsabban közvetítve gondolatait. – Amit most mondani fogok neked, nem lesz egyszerű. Sőt biztos vagyok benne, hogy a mostani tudatoddal elképzelhetetlennek fogod tartani, de én és a többiek is hiszünk benne, hogy fel tudod dolgozni, és képes leszel elfogadni. Még ha nem is most azonnal. Mindannyiunk érdekében kérlek, hogy legalább próbáld meg.

Az arkangyal kis szünetet tartott, mert kisebb támadás érte, majd összeszedte gondolatait és belekezdett.

– Ádám! Te vagy a Mindenható Isten – kezdte az arkangyal. – Negyvennégy évvel ezelőtt úgy döntöttél, hogy megfosztod magad saját tudatodtól, törlöd az emlékeidet és elveszed magadtól Isteni erődet. Mindaddig, amíg be nem teljesíted a küldetésed. A célod az volt, hogy megértsd az emberi fajt és a halandó életet. Az ők szemszögükből akartad tudni, hogyan és miért siklottak ki, korábbi életeinkhez képest.

A lény mondta, és mondta. Ádám pedig csak bámulta, majd rövidebb időszakokra le is fagyott. Értette a szavakat, amiket mondtak neki, de felfogni nem volt képes.

Az ark nem tarthatott szünetet, mert mindent el akart mondani, méghozzá a lehető legrövidebb idő alatt.

– Nem ismerünk pontosan minden részletet – folytatta. – De meggyőződésünk, hogy ez egy próbatétel saját Isteni mivoltod számára is. Hogy visszatalálsz-e magadhoz, kellőképp nagy-e a hited. Uram. Mi tiszteletben tartottuk a döntésedet, mely szerint hagyjuk, hogy saját magad találj vissza. De most már be kell látnod, hogy ez nem sikerült. Egy ideje már próbálunk visszatéríteni téged. Most már elmondhatom, hogy a személyiségzavarod nem volt véletlen. Az Isteni énedet próbáltuk megmozdítani benned, de közben baj történt. A Mindenható személyiséged súlyát nem bírta el az emberi elméd. Ebből a fokozott terhelésből adódott az agydaganatod is, amit persze nagyon sajnálunk. Nem akartuk, hogy meghalj. De őszintén szólva, utólag hasznosnak találtuk, hogy hamarabb befejezd a Földi pályafutásodat. – állt meg egy pillanatra, hogy Ádám követni tudja. – Aztán jött a mai este. Elrendeztük, hogy a díler megtaláljon az Isteni utazással. A kábítószer fogyasztás új lehetőségeket nyitott számunkra. Ez egy olyan módosult tudatállapot, amikor könnyebben befogadsz minket, és közelebb engeded magadhoz a túlvilágot. Nyitottabbá váltál. A hit pedig nagyon mélyen ott van benned.

Az arkangyal olyan sebesen áramoltatta az információt Ádámba, amilyen gyorsan a férfi fel tudta fogni.

– Ádám – folytatta. – Tudom, hogy az emberi aggyal ez felfoghatatlan, és képtelenségnek tűnik. Megértelek. De kérlek, ha nekem nem is hiszel, akkor nézz mélyen magadba, és láss! Engedd Istent felszínre törni! Kérlek, térj vissza hozzánk – fohászkodott a lény. Nagy veszélyben vagyunk. A Sátán seregei még sosem voltak ilyen erősek. Sem a Földön, sem pedig a Mindenség más részein. Úgy ölik a tieid, ahogy tudják. Nagyon sok Isteni szellem, angyal, Földi és Földön túli lény vált eggyé az Örök sötétséggel. A másik óriási probléma, hogy közeleg a világvége. – folytatta gyorsan az angyal, miközben a vörösség egyre jobban visszafoglalta a környezetet körülöttük. – Ezt a világvégét, vagy ahogy te nevezted el „Végítéletet”, te rendelted el korábban. Amikor a Mindenség összes lakóját magadhoz szólítod, és el kell számolniuk a teljes létezésük minden tettével. Az emberi fajnak, más bolygók fajainak, és az egész Mindenség összes lényének szüksége van rád. Hiszen a Végítélet után új világot ígértél nekünk, ahol mindent békében újra kezdhetünk. Ezt meg kell teremtened számunkra. Lucifert pedig le kell állítanod, mert a túlvilágon a háborúk már folyamatosak, és végeláthatatlanok. Ez a lény, mindenkit meg fog ölni, ha így halad. Kevés az időnk, cselekedned kell.

A vörösség ismét szinte mindent beborított.

– Mennem kell. Muszáj feltartanunk őket – mondta az arkangyal, miközben sietve ismét fénnyé változott.

Ádám csak az eltűnő lény után meredt, és figyelte, ahogy ismét tisztítani kezdte a teret a vörösségtől, mígnem egy ajtószerű kijáratot vágott neki. Ádám indulni akart, de a lábai nem engedték. Teljesen lesokkolta az, amit hallott. Az ark szavai, úgy kavarogtak a fejében, hogy a többi gondolatát teljesen elnyomták Aztán erőt kellett vennie magán. Ebben segített neki az is, hogy a vörösség itt-ott belekapott, amikor a fény meggyengült egyes helyeken. Ez kellemetlen fájdalommal járt.

A férfi úgy sejtette, hogy a lény nem kis erőfeszítés árán tartja fel a vörösséget. Biztos nem azt várta tőle, hogy ott álldogáljon. Összeszedte magát, és sebesen távozott a kijáraton. A vörösségtől megszabadult, de az angyal szavaitól nem tudott. Főleg azok jutottak eszébe, amikor kitért a másik személyiségére és a daganatára. Majd arra, hogy az nem volt véletlen. Az angyali lény többi mondata pedig egyszerűen csak hihetetlen volt. Bár nem rossz értelemben. Nem mondta el soha senkinek, de a másik személyiségét valójában Istennek képzelte. Mindig is ő volt a szuperhőse. A megtestesült jóság, tökéletesség, az igazság bajnoka, aki mindig legyőzte a gonoszt. De túlságosan nagyképűnek érezte, hogy elmondja ezt másoknak is. Hogyan is hasonlíthatta magát Istenhez? Ki ő Istenhez képest? Egy senki. De legalább megtudta, hogy az Isteni utazás kábítószer, miért ezt a történetet találta ki számára. Ez Ádám lelkének minden kicsi szegletében ott volt. Egy olyan sztori volt, amit még nagyon szívesen el is játszott volna. Isten, aki legyőzi a gonoszt. Ez kedvére való kaland lett volna. Ebben a világban ő egy szuperhős. És valószínűleg képes legyőzni a vörösséget is.

Ahogy ezt elhitte, úgy a vörösség sem követte már. Lassított majd nagy lihegések közepette sétára váltott. Szüksége is volt erre, mivel alig bírta a futást. Ahogy tovább elmélkedett rájött, hogy a vörösség valószínűleg milliónyi démonból és Ördögi szellemből állhatott. Valószínűleg ezért akarták őt bántani, mert a sztori szerint ő a legnagyobb ellenfelük. Ádám szerint a kábítószer a fénnyel és a vörösséggel akarta szimbolizálni a lelkében dúló háborúkat. Eszébe jutott, hogy ha az Ördögiek ilyen félelmetesek, és ilyen fájdalmat képesek okozni, akkor milyen lehet Lucifer? Ettől ismét egyre nagyobb félelem kezdett eluralkodni rajta. Emiatt a vörösség ismét egyre nagyobb teret nyert körülötte. Úgy érezte, hogy ez egy ördögi kör volt. A félelme hívta őket elő, de mikor egyre többen lettek, még jobban rettegett, ami még több Ördögit jelenített meg. Amint a közelébe értek, mardosni kezdték a fényes auráját. Nem tudott a jóra koncentrálni, csak arra, hogy a dílert megtalálja. Arra gondolt, hogy jó lenne ez az utazás, csak nem ilyen realisztikusan, és durván. Hiszen egyre nagyobb fájdalmat érzett a lelkében, mikor a démonok belemartak.