5.
Ádám tudta, hogy ez a droghatás, de mégis rosszul érezte magát, hogy miatta halnak meg lények. Soha nem akarta, hogy bárki is szenvedjen miatta, pláne nem, hogy meg is gyilkolják őket. Ahogy járt-kelt az utcán, egyre több járókelő figyelte, és mutogatott rá. Jó páran vették is a bátorságot, és odamentek hozzá. Valakik csak azt akarták, hogy hozzájuk szóljon, mások az érintésére vágytak. De voltak olyanok is, akik autogramot, sőt egy közös szelfit kértek tőle.
– Összetévesztetek valakivel – hátrált tőlük lassan Ádám.
– Nagy megtiszteltetés, hogy hozzánk szólsz Uram – mondta az egyik nő. – Annyi válasz nélkül maradt ima után, én tudtam, hogy egyszer beszélhetünk.
– Rólad beszél most mindenki a túlvilágon, és itt is – mondta egy másik férfi. Szupersztár vagy.
Ádám egyre nagyobb tempóra kapcsolt, majd rohanni kezdett. A sötét éjszaka se nyújtott számára menedéket. A látók között kiderült, hogy ki ő valójában. Szinte nem volt olyan ember az utcán, aki ne fordult volna felé. Egyre jobban szűkült előtte a tér. Már az előtte lévők is tudtak érkezéséről. Törnie kellett maga előtt az utat.
Aztán egy idő után elakadt, és a tömeg körbevette. Pánikhangulat kezdett úrrá lenni rajta, mert nem találta a kiutat. Mindenhol embereket látott maga körül. Tehetetlenül állt a tömeg közepén. Villantak a vakuk az éjszakában. A milliónyi kérdés, egy hangos zajjá alakult. Egymást lökdösték, hogy megérinthessék a férfit. A vörösség ismét terjedni kezdett felé, mintha az éj sötétjéből is engedett volna magába. Ezután kezdett eldurvulni a helyzet. Olyanokat is látott a tömegben, akiken érezte, hogy nem békés szándékkal érkeztek. Éles tárgyakat vélt megpillantani, aztán kapott pár ütést is. Úgy érezte, hogy eljött a vég, innen nincs menekvés. Csak felfelé menekülhetett, de ott a vöröslő feketeség várta. A rettentő félelemtől zihálni kezdett, nem kapott levegőt. Mozdulni sem bírt. Fohászkodott, hogy bárcsak láthatatlanná tudna válni. A vörös feketeség, ami eddig a feje felett ólálkodott, körülvette, mint egy tornádó tölcsére. Az óriási szélörvény belül fehér fényben tündökölt. Az szippantotta ki a tömeg közepéből. A belsejében minden annyira kusza, homályos, és zavaros volt. Kis idő eltelt, mire tisztult az őt körülölelő fényesség. Ahogy változott a környezete, úgy látott egyre többet a vörös, fekete és fehér fényű viharból.
Először az őt körülölelő fény kezdett átalakulni. A lények, akik ezerszám vették körül, nagy hasonlóságot mutattak Gábriellel. Csodaszép hófehér bőrük ragyogott. Legtöbbjük emberszerű lényre hasonlított. Megvolt mindenük, ami egy embernek is. Sőt még több is. Hófehér, tollas szárnyak nőttek ki a hátukból. Azoknak gyakorlatilag semmi funkcióját nem látta, mert nem azzal repültek. A fehér testüket valamilyen fehér anyag takarta. Hasonlított a ruhához, de látszott rajta, hogy az anyaga nem e világi. Ádám úgy vette észre, hogy az angyaloknak fehér, míg az arkoknak sárgás fényben csillogott a hajuk. A szemeiknek sokszor olyan árnyalatai pompáztak, amit azelőtt még sohasem látott. A tekintetüket lágyan és kedvesen emelték rá. Az arcuk visszatükrözte, hogy „életükben” melyik népcsoporthoz vagy fajhoz tartoztak. Ádám akkor csodálkozott rá először más bolygók lakóinak kinézetére. Ők nem emberszerűen néztek ki.
Azonban a különbözőségeik ellenére egy valami közös bennük, nagyon nyugodtak voltak. Ez Ádámot is megnyugtatta. Mindegyikük kezében látott valamilyen küzdő eszközt is. Ezek általában szürke, arany vagy fehér színben tündököltek. A kard volt a legjellemzőbb. Jó néhány esetben szamuráj kard. De népszerűnek találta a szablyákat és a nagyobb tőröket is. Ezekből a fegyverekből tudott következtetni arra, hogy ki melyik nemzetből érkezhetett, és melyik korban élhetett.
Már látott villanásokat az ellenfélből is, de eddig mindig elfordította a fejét. Nem nézte meg őket, mert a látványt félelmetesnek, és valahol undorítónak is gondolta, de előbb-utóbb kénytelen megtenni ezt, mivel nem járhatott csukott szemmel. Ahogy rájuk nézett látta, hogy némi közük nekik is lehetett az emberi fajhoz. Rendelkeztek kezekkel és lábakkal, a végtagjaik hosszú karmokban végződtek. Kezükben harci bárdokat, fejszéket, pörölyöket, baltákat és még jó pár régi barbár népre emlékeztető harci eszközök tartottak. A kardok száma jóval kisebb mértékben fordult elő, mint az Isteniek oldalán.