Összetörik egy pohár. Valaki felsikít az alsó fedélzeten, amikor a Blood Rose-t dobálni kezdik a hullámok, de Kassidy nem törődik a zajjal.
– Lehet, hogy Chloe nagyon okos, de még Dean Halliwell is elbóbiskolt a búcsúbeszéde alatt – közli hanyagul.
Kassidyt látszólag egy cseppet sem érdekli, hogy Chloe bármelyik pillanatban feljöhet a lépcsőn, és meghallhatja, hogy róla beszélünk. Megigazítom az akupresszúrás, tengeribetegség elleni csuklópántomat, és veszek egy mély lélegzetet. Kassidy jachtján párnás napozóágyak sorakoznak, mégsem tudok kényelmesen elhelyezkedni. Talán a hullámzó tenger miatt vagyok nyugtalan. Vagy talán azért, mert tudom, hogy mi lapul a lábamnál heverő hátizsákomban. Mindenesetre alig várom, hogy felbukkanjon a látóhatáron a Sparrow-sziget.
Ahhoz képest, hogy június van, hűvös a levegő, de a nap fényesen ragyog a sötét víz fölött. A fejünk felett sirályok rikoltoznak, és néha belemártják a csőrüket a hideg tengerbe, hogy halat fogjanak. Kassidy felhúzta a ballagási ruháját a csípője fölé, hogy egyenletesen barnuljon le a hosszú lába. Ha nem lenne ennyire gazdag, elefántcsont fehér lenne a bőre a Maine-ben töltött telek miatt. De ha az ember a Seychelle-szigetekhez hasonló helyeken tölti a szünidőket, akkor egész évben mézszínű lesz a bőre. Nekem nem kell utazgatnom ahhoz, hogy napbarnítottnak tűnjek. Morales a családnevem.
Megüti a fülünket a dugó jellegzetes pukkanása.
– Felbontották a pezsgőt! – kiáltja Kassidy, azután felpattan a napozóágyról, és odaszalad a korláthoz. A jacht fedélzetei lépcsőzetesek, mindegyikről le lehet látni az alatta lévő szélére. – Hozz nekem egy pohárral, bébi! – kiáltja oda Blaine-nek, és annyira áthajol a korlát fölött, hogy eltűnik a feje. – Meg Izzynek is egyet!
Kelletlenül feltápászkodom, és csatlakozom Kassidyhez. Blaine már levette a ballagási sapkáját és a köpenyét, sőt az ingét is. Csak a széles háta látszik, miközben az asztal fölé hajol, és poharakba tölti a pezsgőt egy hatalmas üvegből, ami valószínűleg többe kerül, mint amennyit a második félévben kerestem a Pegasus könyvesboltban.
Blaine felpillant, és rámosolyog Kassidyre, de amikor észrevesz, hirtelen elkomorul az arca. Gyorsan hátat fordítok a korlátnak, és visszamegyek a napozóágyhoz.
Kassidy felegyenesedik, és borzas kontyba köti csillogó, hullámos, szőke haját.
– A lényeg, hogy szerintem a diákoknak meg kellene szavazniuk, hogy ki fogja tartani a ballagási beszédet – jelenti ki könnyedén. – Különben az lesz a vége, hogy az érzelgős zsenik elcsépelt közhelyek segítségével fogalmazzák meg a reményeiket és az álmaikat.
Bólintok, habár közben azon gondolkodom, hogy ez az ostoba Blaine mindent el fog rontani, ha állandóan ilyen bűnbánóan néz rám.
– Neked legalább nem kellett végignézned, hogy a többi szülő úgy bánik az anyáddal a fogadáson, mint egy kitaszítottal – felelem kissé megkésve.
Kassidy együttérző grimaszt vág.
– Nem értik, hogy merészelt rossz jegyet adni az ő drága gyereküknek matekból. – Ledobja magát a napozóágyra, és elmosolyodik. – A szüleim el sem akarták hinni, hogy hármast kaptam tőle. Azt hitték, a barátságunkra való tekintettel feltornázza majd a jegyemet.
Egy fuvallat megemeli göndör fürtjeimet. A hűvös vízpermet és a motor halk duruzsolása miatt úgy érzem, mintha több ezer mérföldnyire lennék a családom Harkerben lévő lakásától.
Azon töprengek, hogy vajon mit csinál otthon az anyám és a húgom nélkülem. Hihetetlennek tűnik, hogy három órával ezelőtt a zsúfolt színházteremben álltunk, és Chloe beszédét hallgattuk: Annak ellenére, hogy örökre elbúcsúzunk a Marian Akadémiától, sohasem fogjuk elfelejteni azokat a dolgokat, amelyeket itt tanultunk. Amikor kiléptek a világba, és szembenéztek a kihívásokkal, jusson eszetekbe az iskola mottója: Fortis Fortuna Adiuvat!
Bátraké a szerencse.
Megint eszembe jut a hátizsákom. Amikor gondosan a kés köré hajtogattam az egyik farmernadrágomat, és benyomtam a hátizsákom aljába, úgy éreztem magam, mint egy bimbódzó szociopata. Most az jár a fejemben, hogy vajon elég erős és bátor leszek-e.
Valaki feljön a lépcsőn.
– Megérkezett az inasotok – mondja egy gúnyos hang.
Megfordulok, és megpillantom Fergust, aki három pohár pezsgőt egyensúlyoz az ujjai között. Öltözködés szempontjából az európai stílust részesíti előnyben, amiért gyakran kigúnyolták az iskolában. Olívazöld nadrágot, barna papucscipőt és inget visel, aminek az ujja könyékig fel van tűrve. A bőre fehér, a haja szőke, a frizurája pedig az 1950-es évek motorosait idézi. A barna szeme állandóan résnyire van húzva, mert állandóan vigyorog.
Odabiccent Kassidynek, aki összepréselt ajakkal villant rá egy mosolyt. Fergus Blaine egyik gyerekkori barátja, akivel Kassidy évek óta verseng Blaine figyelméért.
– Blaine nem ért rá kiszolgálni titeket – magyarázza. – Éppen Ellisont nyaggatja az evezősök jövő évi olimpiai válogatójának a részleteiről. – Miután kiosztja a poharakat, koccint velünk. – Arra, hogy soha többé nem kell betenni a lábunkat abba a börtönbe, ami tele van alattomos és rosszindulatú primadonnákkal!
– Miről beszélsz, Gus? – Elnevetem magam. – Imádtad a Mariant.
– És te vagy az első számú alattomos és rosszindulatú primadonna – teszi hozzá Kassidy. – A színház hercege.
Fergusnak elkomorul az arca.
– Valószínűleg úgy gondolod, hogy Blaine a király.
– Ő inkább egy isten.
Kassidy játékosan legyezgetni kezdi az arcát, de tudom, hogy komolyan beszél, mert az Almost, Maine című színdarab miatt jöttek össze Blaine-nel. Kassidy meglátta a színpadon ezt a szexi, kék szemű srácot, amikor elsősök voltunk, és menthetetlenül belezúgott.
– Ez gusztustalan – közli Fergus. – Csak azért jött el annyi diák az előadásokra, mert Ms. Kepler meghívta az összes B-listás hollywoodi színészt, akiket az apja képvisel. És lehet, hogy néha megosztottam egy-két pletykát az iskolaújság szerkesztőjével abban a reményben, hogy nyomtatásba kerül – mondja, miközben rám néz –, de ez még nem jelenti azt, hogy rosszindulatú és alattomos vagyok.
Megint elnevetem magam.
– Soha ne változz meg, Gus!
A barátaim kinyíltak a Marian Akadémián, mint a virágok, én viszont inkább olyan voltam, mint egy kiirthatatlan gaz. Kassidy elsírta magát, amikor utoljára léptünk ki az iskola kapuján, de én csak megkönnyebbülést éreztem. Megkönnyebbültem a gondolattól, hogy soha többé nem kell odaintenem az anyámnak a folyosón, nem kell elviselnem, hogy a többiek megmosolyogják a kifakult egyenruhámat, és nem kell többé Kassidy mellett állnom úgy, mint egy alacsony és gömbölyded S betű a tökéletes T betű mellett.
– Erre koccintani akarok – szólal meg valaki mély hangon a lépcső felől.
Néhány másodperccel később Ellison fellép a középső fedélzetre, és olyan lelkesen koccint velünk, hogy majdnem eltörnek a poharak.
– Sajnálom. – Elneveti magát. – Úgy tűnik, nem tudom felmérni az erőmet.
Fergus vág egy grimaszt.
Ellison nekitámaszkodik a csípőjéig érő korlátnak. A ballagási ünnepség kedvéért leborotválta az álláról a jellegzetes borostát. Sötétbarna a bőre, és minden porcikája egy olimpikonra emlékeztet. Azon sem lepődtem volna meg, ha kievezett volna a Sparrow-szigetre.
– Jössz már, Blaine? – kiáltja le az alsó fedélzetre.
Léptek dübörögnek a lépcsőn, azután felbukkan Blaine a hatalmas pezsgősüveggel a kezében. A fekete pólója és a sötét színű farmernadrágja miatt szinte vakítóan világít a fehér edzőcipője. Ez a szokványos öltözék népszerűvé vált a gazdag kölykök között, akik megengedhették maguknak, hogy több ezer dollárt költsenek a legújabb divatra.
– Úgy tűnik, itt van a buli – mondja.
Leteszi az üveget, és rácsatlakoztatja a telefonját arra a hordozható hangfalra, amit a hátsó zsebéből húz elő. Amikor elindítja a zenét, a rap túlharsogja a motor zúgását és a szelet. Blaine hatalmas órája megcsillan a napsütésben, miközben felkapja az üveget, és belekortyol.
– A barátnőd éppen az isteni színészi tehetségedet dicsőíti – magyarázza gúnytól csöpögő hangon Fergus. – Ki kellene használnod, hogy jókedve van.
Blaine leül Kassidy mellé a napozóágyra, és az ölébe húzza a lányt.
– Az én barátnőmnek mindig jókedve van.
Mindannyian elnevetjük magunkat, mert többször is a szenvedő alanyai voltunk Kassidy morcos hangulatának. Kassidy hozzásimul Blaine-hez, és belemerülnek egy olyan csókba, amit a többség csak zárt ajtók mögött engedne meg magának.
– Kíváncsi voltam, hová tűntél – csendül fel Chloe hangja.
Kassidy és Blaine izmai megfeszülnek, és elhúzódnak egymástól. Ellison kihúzza magát, és lesimítja tenyerével a rövid, barna haját.
Chloe Li fellép a fedélzetre, és bizonytalanul elindul felénk. Még tele van a pohara. Blaine-hez hasonlóan ő is szokványosan van felöltözve: magas derekú farmer, sportos, rövid felső és piros edzőcipő. Mostanában vágatta le állig érőre egyenes fekete haját, és a gonosz fodrász olyan rövidre vágta a frufruját, ahogy egy szadista gyerek bánik a babájával. Elég rosszul néz ki.
Kassidy rámordul Chloéra, azután legördül Blaine-ről, és átsétál a fedélzet túlsó végébe. Blaine leteszi az üveget, halkan felnyög, és utánamegy. Chloe értetlenül összeráncolja a szemöldökét, mert nincs hozzászokva az összetűzéseikhez.
– Nagyon tetszett az iskolaújság ballagási különkiadása – töri meg Ellison a kellemetlen csöndet, és rám mosolyog. – Különösen az a múltidéző cikk, amelyik a vén Callowayről szólt.
– Abban Kassidy is segített – mondom. – Dr. Calloway modellként dolgozott New Yorkban. Imádja Kassidy divatrovatát.
– Hihetetlen, hogy ötven éven keresztül az akadémián tanított – teszi hozzá Chloe, szemmel láthatóan megkönnyebbülve attól, hogy megszólalhat. – Furcsa érzés belegondolni, hogy talán sohasem ismertelek volna meg titeket, ha nem harcolta volna ki, hogy lányokat is felvegyenek az iskolába.
Ellison megemeli Chloe felé a poharát.
– Az mindannyiunk számára hatalmas veszteség lett volna.
Chloe elpirul, miközben koccint vele. Én elfordítom a fejem, hogy elrejtsem a mosolyomat. Hosszú idő telt el azóta, hogy szerelmes lettem Ellisonba, de emlékszem a kellemes gyomorbizsergésre. Még szerencse, hogy Nestor nem tudott eljönni erre a kirándulásra. Mostanában szakított Chloéval, és biztosan rosszulesett volna neki, hogy Chloe máris valaki mással flörtöl.
Fergus mogorva tekintettel méregeti Ellisont és Chloét, majd félbeszakítja a beszélgetést.
– Hol van Marlowe? – kérdezi.
– A kabinban fekszik, az egyik kanapén – feleli Chloe. – Azt mondta, hogy nem akarja megpofoztatni magát a széllel, ezért inkább olvas.
– Jellemző – dünnyögi Fergus. – Valószínűleg tengeribeteg, és nem akarja beismerni.
– Vagy nincs hozzászokva ahhoz, hogy ilyen kicsi jachtokon utazzon – jegyzi meg viccesen Ellison.
Kassidy és Blaine karonfogva tér vissza, és boldogan mosolyognak. Nem tudom, min húzta fel magát Kassidy, de ezek szerint már túltette magát rajta. Az az egyik legjobb tulajdonsága, hogy könnyen megbocsát.
Megfordul a fejemben, hogy lemegyek Marlowe-hoz, de abban a pillanatban Kassidy felsikít, és lábujjhegyen táncolni kezd.
– Ott van a Sparrow-sziget! – kiáltja, és egy gyorsan közeledő szikla felé mutat az ujjával, amelyen fűcsomók és fenyőfák zöldellnek. – A házat nem lehet látni, mert a hegy túloldalán épült.
– Megmondtam, hogy át kellett volna küldenem a Jaguárt a komppal – morogja Blaine. – Tíz bőröndöt hoztál magaddal. Képtelenek leszünk felcipelni őket a hegyre.
– Nyugodj meg! – feleli Kassidy. – Sofőrök fognak várni minket.
Látom rajta, hogy igyekszik leplezni az önelégültségét, és ez felkelti a gyanakvásomat. Csak néhány nappal ezelőtt szólt nekem erről a kirándulásról, és az autókról nem tett említést.
Tíz perc elteltével, ami számomra egy órának tűnik, a jacht beúszik a kikötőbe. A személyzet néhány tagja leugrik a mólóra, és kötelek segítségével közelebb húznak minket a páfrányokkal díszített parthoz. Miután kikötötték a hajót, odaállítanak egy létrát az oldalához, hogy biztonságosan lemászhassunk. A személyzet egyik tagja megpróbálja elhessegetni a kenyérdarabokra vadászó sirályokat, de a madarak úgy köröznek körülötte, mintha a táj része lenne.
Felkapom a hátizsákom, felveszem a hátamra, és meghúzom a pántokat. Nem csoda, hogy nyugtalanul kavarog a gyomrom. Mindig így érzem magam, amikor tudom, hogy beszélni fogok Marlowe-val.
Már épp leszaladnék a lépcsőn, hogy mielőbb találkozzak vele, de kiszállás előtt Kassidy elkapja a karomat. A többiek egymás után lemennek a lépcsőn, hogy összeszedjék a holmijukat. Kassidy olyan izgatottan ugrándozik, mintha arra készülne, hogy átveti magát a korláton.
Hirtelen megfeledkezem Marlowe-ról.
– Ismerem ezt az arckifejezést. Van még egy meglepetésed.
Kassidy elmosolyodik.
– Túlságosan jól ismersz.
– Ugye most nem sztriptíztáncosokat béreltél?
Kassidy hangosan felnevet, és a sirályok dühösen visítva szétrebbennek.
– Nem lesznek sztriptíztáncosok – igyekszik megnyugtatni, és komoly arcot vág. – A meglepetésem mindenkinek szól, de szeretném, ha tudnád, hogy a kettőnk kedvéért csináltam. – Kassidy a lépcső felé húz. – Alig várom, hogy lássam, milyen hatással van rád. Ez lesz életünk legcsodálatosabb hete.