8

Kilences az ötödik helyen:

… Előmozdító áldozatot hozni és felajánlásokat tenni.

JI CSING, A VÁLTOZÁSOK KÖNYVE

Két nappal azután, hogy elvállalták az Edensor-ügyet, és miután alaposan meggondolta, mi lenne a legjobb módszer, Strike felhívta Robint az irodából. Robin szabadnapos volt, és épp megérkezett a fodrászhoz. Elnézést kért tőle (a nő le is tette az ollót), és felvette a telefont.

– Hahó, mi újság?

– Elolvastad az összes Edensor-dokumentumot, amiket átküldtem?

– Igen – felelte Robin.

– Hát, gondolkodtam rajta, és első lépésként jó lenne a népszámlálási adatokat megszerezni, hogy kiderüljön, pontosan ki élt a Chapman Farmon az elmúlt húsz évben. Ha sikerülne találnunk kiugrott EHE-tagokat, talán megerősíthetnének egyet s mást abból, amit Pirbright írt a farmon folyó dolgokról.

– A népszámlálási adatok csak 1921-ig hozzáférhetők – jegyezte meg Robin.

– Tudom – felelte Strike, aki az interneten már ránézett a Nemzeti Levéltár oldalára. – És pont ezért hívtam el vacsorázni Wardle-t ma este. Akarsz jönni? Adtam neki egy tippet arról a szerencsétlenről, aki hamis tízesekkel fizet mindenért, és cserébe belement, hogy megpróbálja megszerezni az egész rendőrségi jelentést Pirbright meggyilkolásáról. Szóval valami jó currys helyre viszem, hogy megpuhítsam, mert szeretném rávenni, hogy a népszámlálási adatokat is szerezze meg nekünk.

– Sajnálom, nem tudok menni – válaszolt Robin. – Ryan színházjegyet vett mára.

– Á – nyúlt az elektromos cigarettájáért Strike. – Oké, csak gondoltam, megkérdezem.

– Bocs – mondta Robin.

– Semmi baj, hát szabadnapos vagy!

– Igazából épp eljöttem hajat vágatni – felelte Robin, mert mutatni akarta, hogy most is az ügyön dolgozik, csak Strike rendőr ismerősével nem tud elmenni találkozni este.

– Igen? Na és milyen színt választottál?

– Még nem tudom – mondta Robin. – Csak most ültem be a székbe.

– Jól van, hát, azt is meg akartam kérdezni, hogy holnap este el tudsz-e jönni Prudence-hez. Örömmel ad neked kölcsön ruhákat.

Kivéve persze, ha Murphy holnapra a kibaszott operába vett jegyet.

– Az remek lenne! – örvendezett Robin. – Hol lakik?

– Strawberry Hillben. Átküldöm a címet. Ott kéne találkoznunk, én ötig a Jetit követem.

Miután ebben megegyeztek, Strike letette, és csak ült ott fintorogva, nagyokat szívva az elektromos cigarettájából. Aggasztotta a gondolat, hogy Murphy színházjegyet vett, ez veszélyesen nagy erőfeszítésre utalt. Nyolc hónapnyi kapcsolat után a rendőrnyomozónak már nyilván nem kellene feltétlenül úgy tennie, mintha szívesebben nézne meg egy darabot, mint hogy rendesen megvacsorázzon, aztán szexeljenek egyet. Strike feltápászkodott a közös íróasztal mellől, és kiment a külső irodába, ahol az irodavezetőjük, Pat szokás szerint gépelt valamit. A nyitott ajtón át nyilván hallott valamennyit a Robinnal folytatott telefonbeszélgetéséből, mert a foga közé szorított elektromos cigaretta mellett rögtön odavetette Strike-nak:

– Miért hívta Jetinek?

– Mert úgy néz ki, mint a jeti – felelte Strike, és vizet töltött a vízforralóba.

Az emlegetett férfi egy szoftvercég vagyonos vezetője volt, akinek a felesége azt gyanította, szexmunkásokhoz jár. Miután Strike a legutóbbi megfigyelőműszakján kénytelen volt ugyanabban a zsúfolt liftben utazni vele, készséggel tanúsíthatta, hogy a célszemély nemcsak elképesztően magas, szőrös és torzonborz, hanem a szaga is olyan, mintha csak távoli emlék lenne számára a legutóbbi zuhanyzás.

– Vicces, ahogy jönnek-mennek a szakállak – jegyezte meg Pat, továbbra sem hagyva abba a gépelést.

– Ezt borotválkozásnak hívják – vágta rá Strike, és már nyúlt a teáscsészékért.

– Ha-ha! – nézett fel Pat. – Úgy értem, a divatok. Barkók meg ilyesmi.

Strike szeme előtt hirtelen egyáltalán nem szívesen látott emlékkép jelent meg: Malcolm Crowther, ahogy ott ül a tábortűz mellett a Forgeman Farmon, ölében egy kislány, akit épp bátorított, hogy nyugodtan simogassa csak meg a nagy bajuszát.

– Kér egy csésze teát? – kérdezte Pattől, elhessegetve a képet.

– Igen, köszönöm – felelte Pat azon a mély, reszelős hangján. A telefonálók gyakran azt hitték, Strike-kal beszélnek, ha ő vette fel. – Az a Hargreaves nevű nő egyébként még mindig nem fizette ki a számlát.

– Hívja fel! – utasította Strike. – És mondja meg, hogy a hónap végéig szíveskedjen.

– Az hétfőn van.

– Az a nő meg milliomos.

– Minél gazdagabbak, annál később fizetnek.

– Hát ebben van igazság – bólintott Strike, és letette Pat teáját az asztalára, majd visszament a belső irodába, és becsukta az ajtót.

A következő három órát azzal töltötte, hogy próbálta megtalálni Shanker nevelt lányának kámforrá vált apját. A pasasnak több bejelentett lakcíme is volt az utóbbi öt évben, de a keresgélés végén Strike arra a következtetésre jutott, hogy most a második keresztnevét használja, minden bizonnyal azért, hogy a gyerektartás ügyében ne találhassák meg, és hogy Hackney-ben lakik. Ha valóban ő volt, akit keres, akkor kamionsofőrként dolgozik, ez pedig feltehetően igen jól megfelel egy olyan embernek, aki szeretne kibújni a szülői felelősség alól.

Strike írt egy e-mailt az egyik külsősének, Dev Shah-nak, hogy figyelje egy kicsit a hackney-i címet, és fényképezze le, aki bemegy vagy kijön, majd elindult vacsorázni Eric Wardle-lel.

Már korábban eldöntötte, hogy egy rendes, olcsó currys nem lenne elég a rendőr barátja megpuhítására, ha már a népszámlálási adatokkal kapcsolatban is szívességet akar tőle kérni. Így aztán a Fahéj Klubban foglalt asztalt, ami csak rövid taxizásra volt az irodától.

A vendéglő épületében korábban a Westminsteri Könyvtár foglalt helyet, így aztán a sok fehér abrosszal borított asztal nagy, szellős helyiségben állt, a falak mentén pedig könyvespolcok sorakoztak. Strike érkezett előbb, levette a zakóját, meglazította a nyakkendőjét, rendelt egy sört, és leült elolvasni a napi híreket a telefonján. Csak akkor látta, hogy megjött Wardle is, amikor a barátja árnyéka feltűnt az asztalán.

– Tényleg jobb kicsit, mint a Bombay Balti – nézett körül a rendőrnyomozó, és leült Strike-kal szemben.

– Ja, hát, újabban jól megy az üzlet – felelte Strike, és zsebre vágta a telefont. – Hogy van?

– Nem panaszkodom – válaszolta Wardle.

Amikor először találkoztak, Strike barátja, Eric Wardle egészen kisfiúsan jóképű volt. Bár még most is jól nézett ki, valaha sűrű haja már kezdett felfelé húzódni a homlokán, és úgy tűnt, mintha többet öregedett volna a valójában eltelt hat évnél. De Strike tudta, hogy nem csak az idő rótta a szája és a szeme köré a barázdákat: elvesztette a testvérét, a felesége, April pedig fél évvel ezelőtt elhagyta, és magával vitte a három hónapos babájukat is.

Cseverésztek, amíg az étlapot tanulmányozták, és a rendőr csak akkor nyújtott át Strike-nak egy dossziét, amikor a pincér kihozta az ő sörét is, és felvette a rendelésüket.

– Ez minden, amit össze tudtam szedni a Kevin Pirbright-gyilkosságról.

– Kösz! – vette át Strike. – A pénzhamisító barátunk hogy van?

– Letartóztatásban – emelte poharát erre Wardle. – És szerintem meg lehet majd győzni, hogy meséljen kicsit a fentebbiekről is. Könnyen lehet, hogy maga most egy rég aktuális előléptetést intézett nekem, szóval én fizetem a vacsorát.

– Én jobban szeretném, ha valami hasonlóval fizetne – felelte Strike.

– Tudtam én, hogy nem csak úgy foglalt pont ide asztalt! – sóhajtott Wardle.

Amint kihozták az előételeket, Strike be is dobta a szívességet, amely miatt jött: hogy Wardle segítsen neki hozzáférni nem nyilvános népszámlálási adatokhoz.

– Miért érdekli ez a Chapman Farm?

– Ott van az Egyetemes Humanitárius Egyház központja.

– Á – bólintott Wardle. – Hogy az! April, elment egy előadásukra néhány éve. A jógáról egy barátnőjét érdekelni kezdte a dolog, és elvitte magával. A barátnője végül be is lépett. April, mondjuk, csak egyszer ment oda. – Wardle megrágta és lenyelte a falatot, aztán hozzátette: – Mondjuk, utána kicsit furán viselkedett. Poénkodtam kicsit, neki nem tetszett, de csak azért mondtam, mert sosem bírtam azt a nőt, aki odavitte. Az ilyen kristályokkal foglalkozott meg meditációval, ilyen hülyeségekkel. Ismeri ezt a típust, nem?

Strike jól emlékezett, hogy jó nagy szünetekkel ugyan, de Ledának is voltak korszakai, amikor keresztbe tett lábbal ült kántálva egy jáde Buddha-szobor előtt. Bólintott, hogy ismeri.

– Akkor April úgy gondolta, hogy van ebben valami? – kérdezte.

– Szerintem csak azért orrolt meg így, mert tudta, mennyire idegesít a jógás barátnője… de valószínű, hogy nem kellett volna ilyen seggfej módjára viselkednem – rágott tovább komoran Wardle. – És akkor melyik népszámlálás adatai kellenek?

– Az összes, ’91 után.

– A francba már, Strike!

– Kiugrott tagokat próbálok találni.

Wardle felhúzott szemöldökkel nézett rá.

– Azért csak vigyázzon!

– Ezt hogy érti?

– Az a hír járja róluk, hogy keményen rászállnak az olyanokra, akik megpróbálják rossz színben feltüntetni őket.

– Én is úgy hallottam.

– És milyen kitalált indokot mondjak a népszámlálási osztálynak? Azok nem adják könnyen az információt!

– Eddig olyan vádak vannak, mint kényszerítés, fizikai bántalmazás, egy rendbeli nemi erőszak, és még némi gyerekbántalmazás.

– Jézus isten! Nem dobjuk még be a gyilkosságot is, legyen teljes a sorozat?

– Adjon egy kis időt, még csak két napja foglalkozom ezzel az üggyel! És ha már itt tartunk, ez a Pirbright-gyilkosság…

– Ugyanezt a fegyvert már két korábbi kábszeres lövöldözésben is használták. Nem az én ügyem volt, nem is hallottam a pasasról, amíg maga fel nem hívott, de átfutottam az anyagot – bólintott a dosszié felé Wardle. – Elég egyértelműnek tűnik. Teljesen kész lehetett, már a szoba állapotából ítélve. Nézze meg azt a képet legfelül!

Strike félretolta az üres tányérját, felütötte a dossziét, és megnézte.

– Azt a kurva!

– Ja, valószínűleg van még kép ott benne, a sok hülyeség alatt.

A képeken egy apró, koszos szoba látszott, mindenütt ruhák és szemét hevert. Pirbright holtteste műanyag fóliával leborítva a padló közepén feküdt. Valaki (Strike úgy vette, Pirbright) mindenfélével teleírta a falakat.

– Szép példája a drogos dekornak – jegyezte meg Wardle, pont, mikor a pincér visszajött elvinni a tányérokat.

– Elvittek valamit? Elvileg egy könyvet írt épp az EHE-ről.

– Úgy nézem, a falon írta – felelte Wardle. – A szobát pont ilyen állapotban találta a főbérlő. A gardrób aljában volt egy zacskó hasis meg egy guriga húszas is.

– Azt gondolják, egy zacskó hasis miatt ölték meg?

– Lehet, hogy az csak az, amit ott hagytak. Valószínűleg lenyúlt valami anyagot olyantól, akitől nem lett volna szabad, vagy rossz vásárlót haragított magára.

– Hol ez a lakás?

– Canning Townban.

– Ujjlenyomatok?

– Csak Pirbrightéi.

– Hogy ment be és jött ki a gyilkos, van valami ötletük?

– Az az elmélet, hogy egy tolvajkulccsal ment be a főbejáraton.

– Milyen felkészült – bólintott Strike. Elővette a jegyzetfüzetét, és írni kezdett.

– Aha, elég ravasz. Egy pasas, aki ugyanazon az emeleten lakik, azt mondja, hallotta, hogy Pirbright beszél valakivel, mielőtt beengedte volna. Aztán egy tompa puffanást hallott, és elhallgatott a zene. A gyilkos nyilván hangtompítót használt, mert különben a fél utca hallotta volna a lövést, de az hihető, hogy a szomszéd hallotta így is, mert ebben a házban a válaszfalak csak kicsit vastagabbak egy furnérlemeznél. Az is stimmel, hogy elhallgatott a zene, mert a golyó szépen átment Pirbrighton, és eltalálta azt a régi rádiót, ami látszik is a képeken.

Strike megint megnézte a képet Pirbright szobájáról. A rádió darabjai ott hevertek egy nagyon kicsi íróasztalon a sarokban. Mellette egy elosztóba két tápkábel volt bedugva.

– Itt volt még valami.

– Ja, úgy néz ki, egy laptop betápja. Minden bizonnyal nem volt semmi más, amit érdemes lett volna megfújni, csak a laptop. Nem is tudom, minek kellett neki a rádió, ha ott volt neki a laptop.

– Le volt égve, és lehet, hogy nem is tudta, mit jelent „letölteni” zenét – felelte Strike. – Abból kiindulva, amit eddig megtudtam a Chapman Farmról, kábé annyi tapasztalatot szerzett ott a modern technikáról, hogy azzal az erővel a 19. század végén is felnőhetett volna.

Meghozták a curryt. Strike félretolta a rendőrségi dossziét, de a jegyzetfüzetet nyitva hagyta a keze ügyében.

– Szóval a szomszéd hallja a lövést, a zene elhallgat. Aztán mi történt?

– A szomszéd kiment és bekopogott – válaszolt Wardle fűszeres báránnyal teli szájjal. – De semmi válasz. Azt gondoljuk, a kopogás ijesztette meg a gyilkost, azért távozott az ablakon át, amit nyitva találtunk, a párkány külsején olyan nyomokkal, amelyeket akár kesztyűs kezek is hagyhattak.

– Milyen magasan van az ablak?

– Első emeleti, de rögtön alatta egy nagy közös szemeteskonténer van, abban könnyű landolni.

– Senki sem látta, ahogy kiugrik az ablakon? – kérdezte tovább jegyzetelve Strike.

– Azok a lakók, akiknek hátrafelé néz az ablaka, vagy nem voltak otthon, vagy nem néztek ki épp.

– Kamerák vannak a környéken?

– Van egy rövid felvétel egy feketébe öltözött, mokány pasasról, aki erről sétál el éppen, talán egy laptop van nála valami bolti nejlonzacskóban, de az arca sosem látszik rendesen. És ennél többet tényleg nem tudok – fejezte be Wardle.

Strike visszatette a fényképet a dossziéba.

– Robin még mindig találkozgat Ryan Murphyvel? – kérdezte Wardle.

– Aha – bólintott Strike.

– Ugye tudja, hogy alkoholista?

– Tényleg? – fedezte az arckifejezését Strike azzal, hogy belekortyolt a sörébe. Robin annyira keveset mesélt a kapcsolatáról, hogy ezt ő nem is tudta. Talán, jutott eszébe (és valami reményre nagyon emlékeztető érzés követte a gondolatot), Robin sem tudja.

– Aha. Most már józan, de szörnyű egy részeg volt régen. Igazi seggfej.

– Mármint hogy?

– Agresszív volt. Ráment bárkire, akin szoknyát látott. Egyszer Aprilnél is bepróbálkozott. Majdnem kurvára pofán is vertem.

– Komolyan?

– Bizony – bólogatott Wardle. – Nem lep meg, hogy lelépett a neje.

De elkomorult az arca, ahogy ezt kimondta: talán eszébe jutott, hogy nem Murphy az egyetlen, akit elhagyott a felesége.

– De akkor most már lejött az ivásról, nem? – érdeklődött Strike.

– Ja – felelte Wardle. – Hol a klotyó ezen a helyen?

Felállt, és elindult megkeresni, Strike pedig letette a kését, és megint kinyitotta a rendőrségi dossziét, miközben a másik kezével a madrasi marhát lapátolta a szájába. Kikereste Kevin Pirbright boncolási jegyzőkönyvét, a halálos fejsérülést átugrotta, és inkább a toxikológiai jelentést nézte meg alaposabban. A patológus talált a vérében egy kevés alkoholt, de illegális kábítószereknek semmi nyomát sem.