3. FEJEZET

img2.jpg

LUXEMBOURG VÁROSA

LUXEMBURGI NAGYHERCEGSÉG

10:00

 

Catherine Gledhill a havi szokásos első csütörtököt élvezte. Huszonhatodik éve volt alkalmazásban a Bank of St. George-nál, a világ egyik legrégebbi pénzügyi intézményénél. Itáliában kezdte meg működését, és először betéteket fogadott és hiteleket helyezett ki, csaknem száz évvel az előtt, hogy Kolumbusz átkelt az Atlanti-óceánon. A 17. századra már alaposan kivette a részét a tengeri kereskedelemből, királyokat, királynőket és császárokat finanszírozott, valamint olyan érdekeltségeket, mint a Holland Kelet-indiai Társaság. A versenytársai zömével ellentétben kiállta a századokat, a nagyság és a végzet levegője lengte körül, átvészelt pénzügyi pánikokat, háborúkat és forradalmakat. Miután Napóleon megszállta Itáliát, megszüntette a független bankokat, ami 1805-ben a St. George bezárásához vezetett. De nem a megszűnéséhez. A bank Genovából nyugatra, Luxemburgba költözött, Waterloo után pedig újraindította működését, és egyike lett a hercegség által befogadott, magánkézben lévő számos pénzügyi intézménynek.

Nem voltak se részvényesei, se szabályozó testülete. Egy sajátos luxemburgi törvény lehetővé tette, hogy a bank szabadon kommunikáljon a külfölddel, akár egy nagykövetség, és mentességet adott a helyi adók alól. Az intézményt magántőkével örökre szólóan feltőkésítették. Kevés ügyfele volt, de azok mind különlegesek, kizárólag meghívásos alapon. Néhány magánszemély. Jobbára társaságok és intézményi befektetők. Hébe-hóba egy-egy kormány. Királyi családok. Még bankok is. De semmi kiskereskedelmi forgalom, például csekkszámlák vagy megtakarítási számlák kezelése. Minden nagybani szinten zajlott, olyan szolgáltatásokat nyújtva, mint az eszközgazdálkodás, a külföldi devizák vagy nemesfémek adás-vétele, a szelektív hitelezés és hitelhosszabbítás, jobbára extramagas kockázatú projektek finanszírozására, amelyek egytől egyig a befektetés piaci szint fölötti megtérülését eredményezték. Üzleti modellje a kockázat és a hozam kényes egyensúlya volt olyan ügyfelek számára, akik megengedhették maguknak, hogy ilyen magas kockázatú játékokat játsszanak, és finanszírozzanak. Volt azonban egy régi kliensük, amelynek csöndes kielégítésével töltötték az elmúlt hetvenöt esztendőt.

A Központi Hírszerző Ügynökség.

De mindennek nemsokára vége szakad.

– Készen állunk a kezdésre? – kérdezte a hat másiktól, akik mind kényelmesen elhelyezkedtek egy fekete bőrszékben a hosszított ovális alakú, üveglapú konferenciaasztal körül.

Mindegyikük a konzul titulust viselte. Minden kontinensre jutott egy, és a dél-amerikai referens kezelte Antarktiszt is, ám ott eleddig semmiféle befektetési lehetőség nem adódott. Mind rendkívül sikeresek voltak a maguk különböző mértékű nemzetközi pénzügyi tapasztalatával. Két gróf, az egyik francia, a másik spanyol, örökölt vagyonnal kitömve. Hárman egymással versengő pénzintézetek korábbi vezetői, akik idő előtt visszavonultak, hogy itt elfoglalják pozíciójukat. Egy másik egy magas kockázatairól és ugyancsak magas hozamairól ismert európai befektetési alap nyugalmazott létrehozója. Catherine volt a hetedik tag, a többiek által megválasztott első konzul, aki egyetlen konkrét régiót sem képviselt, inkább testületi elnökként és ügyvezetőként funkcionált. Valamennyien Luxemburgban laktak, amit a testületi tagság megkövetelt, de a legtöbbjük megtartotta kettős állampolgárságát.

A bank működésének egyetlen részletét sem vitatták meg soha nyilvánosan. Teljes titoktartás mellett üzemelt, zárt ajtók mögött. Catherine már a család harmadik generációjának tagjaként szolgált. A nagyapja is első konzul volt. Az apja viszont csak az észak-amerikai székig vitte, ami érthető is, tekintve az alkoholhoz való vonzódását, amely végül a halálát okozta.

– A szeptemberi ülést megnyitom.

Egyenesen ült a bőrszéken, őszülő szőke haja szoros kontyba tekerve a tarkóján. Szürke selyemblúzt és vékony, testére tapadó faszén színű szoknyát viselt. Mindkettő Chanel. Semmi ékszer, csak egy kis medál. A nagyapjától kapta ajándékba. Lovon ülő Szent György. Találó.

És jelképes.

Körülötte a helyiség az összejövetel komolyságát tükrözte. Mahagóni falburkolat a matt patinával, amit a fa az évtizedeken át tartó fényezéstől kap. Vastag, díszes függönyök. Ízléses antik tárgyak. A modernitás ecsetvonását egyedül az üveg konferenciaasztal és egy monitor viselte magán, amely folyamatosan elektronikus készülékek után kutatva pásztázta a teret. Catherine mindig is szerette a teremből áradó hatékonyságérzetet, a bekeretezett fényképekkel díszített falakat. Sehol egy képaláírás vagy képcím. Csak a mindannyiuk által ismert sikerek. A mostani eresztésben egy part közeli északi-tengeri olajfúró torony is szerepelt. Egy földgázfeldolgozó Ghánában. Olaszországi textilgyárak. Egy brit mozgófilmstúdió. És egy német autógyár. A fényképeket évente háromszor kicserélték, hogy a legaktuálisabb beruházásaikat tükrözzék.

Átvették a nyolcpontos napirendet, a földkerekség számos pontját érintő különféle forgatókönyveket vitattak meg, amelyek némelyike ígéretesnek mutatkozott, egyik-másik viszont nem annyira. A bank csak nagy ritkán bonyolódott kudarcba, tekintve a maga szigorú kockázatelbírálási követelményeit. Persze, vállaltak ők kockázatot. De sohasem ostoba módon. A meggondolatlanság legfőbb fékje és ellensúlya az a tény volt, hogy az asztal körül ülő hét embert kizárólag a bank általános teljesítménye alapján díjazták. Tehát minden fillér veszteség a szó legszorosabb értelmében az ő zsebükre menne. Nem egészen egy óra alatt végeztek a napirenddel. A havi tanácskozások sosem nyúltak hosszúra. Catherine becsukta az előtte heverő bőrkötéses portfóliót, amelynek fedelén a vörössel fóliázott, dombornyomásos Szent György-kereszt volt látható.

– Most pedig mindenkit tájékoztatnom kell a legfrissebb fejleményekről – mondta. – Házon belül minden biztosított.

És az is volt.

A bank a legutolsó összegzéskor 4.556.298,67523984 bitcoin fölött gyakorolt ellenőrzést, amely összegre az elmúlt évtized során tettek szert különféle eszközök révén. Ezek némelyike legális volt, a legtöbbjük viszont nem annyira. A világ mit sem tudott róla, de a bank a bolygó messze legnagyobb bitcointulajdonosává vált, a teljes mennyiségnek már mintegy huszonhárom százalékát birtokolta. Ezek a pénzérmék névtelenül léteztek a kibertérben, 4312 egymástól független elektronikus pénztárcában, amelyek mindegyikét huszonnégy számjegyű hozzáférési kód védte.

Egy titkos kulcs.

A kulcsokat titkosították, és véletlenszerű gyakorisággal néhány naponként megváltoztatták, hogy garantálják a legmagasabb szintű biztonságot. A 4312 kulcsról papíron nem készült nyilvántartás. Valamennyit egy speciális szerveren tárolták, amely nem csatlakozott az internethez, és egy bonyolult számítógépes kód védte őket, amelyet arra találtak ki, hogy mindenféle behatolást meghiúsítson. Innen a légrés címke. A szerverhez csak öt embernek volt hozzáférése. Catherine volt az egyikük. Három másik jelenleg a bankon belül tartózkodott, és dolgozott. Az utolsó Kelly Austin volt. De ő tegnap elutazott Svájcba, egy már korábban beütemezett üdülésre.

– És Samvel Yerevan? – kérdezte az egyik konzul.

– Azt is intézzük. Éppen most.

Egy másik feladat, amihez szintén titkos kulcsok kellettek.

A bitcoin lényegében nem más, mint egyesek és nullák láncolata egy számítógépes programon belül, amely olyan matematikai feladványokat generál, amelyek megoldásához a világ leggyorsabb és legnagyobb teljesítményű számítógépeire van szükség. Ha viszont magukat találóan bányászoknak nevező emberek oldják meg őket, ez a bizonyos számítógépes program bitcoin formájában jutalmazza meg őket. Ez jelenleg tízpercenként sikerült, és ugyanennyi időközönként 3,125 bitcoin kiutalására került sor. Az naponta négyszázötven. Az egész csak furcsaság? Hóbort? Nem igazán. Nem sokban különbözik azoktól a bányászoktól, akik valamikor a földet túrták, vagy patakok vizét mosták át arany után kutatva. Mindkét tevékenység gazdagságot teremtett. Az egyik hagyományos módon, a másik pedig valami újdonság révén, ami minden mástól különbözik.

De attól még értékes.

Az arany súlyos és terjedelmes, nehezen szállítható volt. A bitcoin viszont a kibertérben tanyázik, könnyen tárolható, és fénysebességgel képes végigszáguldani az egész földkerekségen. Jelenleg mintegy húszmillió coin létezik több mint háromszázmillió online pénztárcában, amelyek mindegyikéhez csakis az adott tulajdonos huszonnégy számjegyű alfanumerikus titkos kulcsával lehet hozzáférni. Ha megvan a titkos kulcs, megvan az illető bitcoinja is. A bank tárcájának jelenlegi értéke? Nem egészen kétszázhúszmilliárd euró, bombabiztosan.

Samvel Yerevan bitcoinja viszont?

Ami őt illeti, azok súlyos veszélyben forogtak.

A bank az évek során titkos bányászat, bennfentes vásárlások és kereskedés révén tett szert bitcoinra. Az utóbbi időben azonban a lopás vált a leggyorsabb és legkönnyebb módszerré. Nagyon is könnyű volt, feltéve, hogy a tolvaj merész, hozzáértő és jól informált. Ami tökéletesen illett Kyra Lhotára.

– Yerevan pénztárcáit még a mai napon át fogjuk tudni venni – mondta a többi konzulnak Catherine.

Bólogatások jelezték, hogy minden remek.

Amivel ő is egyetértett.

Térjünk át egyéb ügyekre.

– Marokkóban a tervek szerint fog lezajlani az esemény – mondta nekik. – Folynak az előkészületek. Tehát holnap mindannyian odarepülünk. Már alig várom, hogy ott lássam önöket. Ma este még Mexikóból is számítok valami jó hírre, és amint megjön, azonnal értesítem önöket.

– És a CIA? – kérdezte az egyik konzul.

Az előttük álló események között ez volt a jolly joker.

– Mostanra nyilvánvalóan tudják, hogy a kapcsolatunknak befellegzett. De van rá ötletem, hogyan tegyem ezt abszolút világossá.