GENF, SVÁJC
10:40
Cassiopeia Vitt végigment a folyosón. Körülötte a falak tükörfényes rozsdamentes acélból készültek, a padlót csiszolt szürke terrazzóval burkolták. Tízméterenként kétrétegű üvegablakok félhomályos hűtött helyiségekbe nyújtottak betekintést. A föld alatti létesítmény eredetileg az 1970-es években épült méternyi vastag kőfalakkal, amelyeket a földrengések elleni védelemül súlyos támasztópillérek vettek körül. Svájci bankok lerakataként szolgált, ideális hely volt nagy mennyiségű aranytömb tárolására. Ám ennek a tevékenységnek évekkel ezelőtt vége szakadt. Azóta az egészet átalakították valami egyedülálló hellyé, amelyből csupán egy maroknyi létezik az egész világon.
Borospincévé.
A világ borrajongóinak szánták, akik bombabiztos helyen szeretnék tárolni értékes palackjaikat. Cassiopeia indulás előtt végzett kutatásaiból megtudta, hogy jelenleg negyvenegyezer palackot tárolnak, és további ötvenezer számára van még hely. Az ügyfelek zömét tehetős gyűjtők, bankárok, diplomaták és vállalatigazgatók teszik ki. Némelyiküknek kétezer palackja is van. A díjtétel? Egy hónapra palackonként potom negyed svájci frank. Szinte ingyen van, ha azt vesszük, hogy a föld alatti hely zéró hőmérséklet-ingadozással, szabályozott világítással, szinte elhanyagolható vibrációval és állandó páratartalommal jár.
Cassiopeia ment tovább.
Sosem volt valami nagy borfanatikus, pedig Dél-Franciaországban él, világhírű szőlőültetvények között. Igaz, hébe-hóba elszopogatott egy-egy pohárral, de soha nem dobna ki több tízezer eurót holmi innivalóra.
Ő nem így képzeli a befektetést.
De hát legyünk őszinték, az üzleti élet nem volt az erőssége.
A szülei Európa egyik legnagyobb cégének a kizárólagos tulajdonjogát hagyták rá. A Terráét. Spanyol nagyapja indította be az üzletet az 1920-as években, amikor is szenet, ásványokat, nemesfémeket, drágaköveket és aranyat kezdett importálni a világ minden tájáról. Az apja még nagyobbra növesztette a vállalatot, és manapság az általuk készített termékeket a csúcskategóriás elektronikától kezdve a repülőgép- és rakétaalkatrészekig mindenütt felhasználják. A kereslet mintha sosem akarna megszűnni. Az apja egyúttal a megfelelő embereket alkalmazta a dolgok intézésére, és ezt a gyakorlatot a halála után Cassiopeia is folytatta. Ami lehetővé tette a számára, hogy legyen ideje az újjáépítési projektjére koncentrálni, amivel haladt is. Az elképzelés az volt, hogy kizárólag XIII. századi anyagok, szerszámok és technikák felhasználásával az alapoktól felépítsen egy francia kastélyt. Meg kell hagyni, ijesztő ötlet, főleg egy hobbivállalkozás számára, de a negyedrészével már elkészült, habár az utóbbi időben egy-két balszerencse kifejezetten sok idejébe és pénzébe került.
Három napja is az építkezésen dolgozott, amikor Cotton felhívta. A férfit arra kérték, hogy a svájci Bázelben segítse ki valamivel egy régi ismerősét, Derrick Kogert. Ezzel párhuzamosan el kellene látogatnia egy genfi lerakatba. Szorítja az idő. Hogy miért? Az nem derült ki. Ami nem is szokatlan, amikor valakitől ilyesfajta szívességet kérnek. Mintha az lenne a normális, hogy kevés az információ. De amikor Cotton azt kérdezte Cassiopeiától, hogy benne van-e, a nő döntése egy pillanatig sem volt kétséges.
Ha te benne vagy, akkor én is.
Igaz, ami igaz, nagyjából bármit megtenne, amire Cotton kéri.
A rendelkezésére bocsátott infó arra utalt, hogy a bortároló valójában egy másik pince fedőszerve, egy olyané, amely a létesítmény korábbi idejéből maradt meg, amelyben döbbenetes mennyiségű aranytömbnek kell lennie. A Jamasita-féle arany egy részének, amelyet a II. világháború után a Fülöp-szigeteken kiástak, titokban Európába hoztak, és végül a később Fekete Sas Vagyonkezelőként ismertté vált intézmény égisze alatt egységesítve kezeltek. Magának a borospincének a tulajdonjoga egy sor fantomcégen keresztül a luxemburgi Bank of St. George-hoz kötődik, amely régóta titkos kapcsolatban állt a CIA-val, azzal a szervezettel, amely a Fekete Sas Vagyonkezelőt eredetileg létrehozta. Vajon megvan még az arany? Ezt akarta megtudni Koger, úgyhogy Cotton megadott Cassiopeiának egy titkos jelszót, amellyel be kell tudni jutnia a rejtett pincébe.
És működött is.
Amikor odafent a talajszinten bemondta a jelszót az ajtónállónak, azon nyomban odavezették a lifthez, és közölték vele, hogy ereszkedjen erre a szintre, és a hűtött pincék mellett elhaladva menjen a folyosó végén lévő acélajtóhoz. Ott beütheti a személyes kódját, amely majd kinyitja a zárat. A kódot csak a pince tulajdonosa ismeri.
Cassiopeia befordult egy sarkon, és meglátta az acélajtót.
Minden érdekelte ebben az egészben. Hogy is ne érdekelte volna?
1945-ben a császár áldásával Japán tonnaszám rejtette a föld alá az elrabolt kincseket szerte a Fülöp-szigeteken, az Aranyliliom néven ismert hadművelet keretében. Mindez a kincs kizárólag egyetlen végső célt szolgált: gazdaggá tenni a császári családot. Se a japán kormány, se az ország népe soha egyetlen fillért sem látott volna belőle, és nem is szerzett volna tudomást róla.
De semmi ilyesmi nem történt.
Japán elveszítette a háborút, a Fülöp-szigetekkel egyetemben. 1946-ban aztán az amerikai hírszerzés kiásta az arany egy részét. A többi? Több mint valószínű, hogy még mindig a föld alatt rejlik. Egyesek szerint ugyan Ferdinand Marcos jókora adagokat megkaparintott belőle az alatt a húsz év alatt, ameddig hatalmon volt, és kincsvadászok itt-ott még többet is találtak. Na de itt? Svájcban? Azok alapján, amit hallott, az acélajtó túloldalán lévő pincében kell lennie a nácik és Jamasita jókora mennyiségű aranyának, amelyre az amerikaiak tették rá a kezüket. Bár ez helytelen elnevezésnek tűnik. A japán generális ugyanis soha egyetlen grammot sem birtokolt belőle.
Cassiopeia a billentyűzetre meredt.
A jelszó bevált, úgyhogy talán a kód is beletrafál.
Hat betű. Amiket bemagolt.
Nyomkodni kezdte a képernyőt.
A piros fény egy kattanás kíséretében zöldre váltott, ami azt jelezte, hogy kinyílt az elektronikus zár. Úgy látszik, Koger infója helyes volt.
Kinyitotta az ajtót.
Az ablaktalan helyiségben hunyorogva kigyúltak a fénycsövek. A hely nagyjából tíz négyzetméteres volt, ugyanolyan fényes acélfalakkal és csiszolt padlóval, mint a folyosó.
És üres.
Sehol semmi.
Megszólalt egy riasztó.
Hangosan. Fülsiketítően.