1. fejezet

A transzgenerációs trauma megértése

A transzgenerációs trauma jelenségéről először az 1960-as évek közepén születtek szakmai írások, de csak az elmúlt évek során ismerte fel valódi mélységében a pszichológia, hogy a korábbi nemzedékekkel történt traumatikus életesemények milyen alapvető összefüggést mutatnak számos, a jelenben tapasztalt érzelmi és fizikai problémával. A tudás hatalom, ezért ebben a könyvben tisztázzuk, hogy pontosan mi is a transzgenerációs trauma, és hogyan hat az egyén önmagához és másokhoz fűződő viszonyára, illetve világérzékelésére. Ami pedig még fontosabb: a következőkben számos gyakorlati feladat és eszköz segíti az olvasót saját problémáinak megértésében és a gyógyulásban. Valós példák szemléltetik a transzgenerációs trauma lehetséges hatásait és azt, hogy ezekkel mit is lehet kezdeni. Könyvünk nem helyettesíti a terápiát, de fontos lépést jelenthet a gyógyulás felé vezető úton.

Kezdjük a transzgenerációs trauma fogalmának magyarázatával, beleértve azt is, hogy miként adódik át egyik nemzedékről a másikra, és milyen formákban mutatkozhat meg az egyén életében. Ezután rátérünk, hogyan lehet megtörni az ördögi kört és elindulni a gyógyulás útján.

Mi az a transzgenerációs trauma?

Mielőtt ezt megválaszolnánk, lépjünk eggyel hátrébb, és tegyük fel azt a még alapvetőbb kérdést, hogy egyáltalán mi is a trauma. Ha ezt a szót hallják, sokan azt gondolják, hogy valamilyen szerencsétlen eseményről van szó, egy katasztrófáról, amely megtörténik az emberrel. Valójában azonban a trauma nem maga az esemény, hanem az arra adott reakció. Pontosabban úgy fogalmazhatunk, hogy a trauma idegrendszeri reakció egy olyan eseményre, amely miatt az egyén fenyegetve érzi a saját maga vagy más, számára fontos ember életét és/vagy biztonságát. Nemcsak az traumatizálódhat, aki közvetlenül él át egy ilyen eseményt, hanem az is, aki szemtanújává válik annak, vagy valakitől nagy részletességgel értesül róla. Trauma esetén az idegrendszerben elindul egy úgynevezett neurokémiai kaszkád vagy változássorozat. Az éberségi szint megemelkedik, hogy az egyén megküzdhessen azzal, ami történt. Ha mégsem tud megküzdeni, akkor egy tehetetlen, fagyott, dermedt állapot lesz úrrá rajta. Később ahányszor valaminek a hatására felélénkül benne az emlék, ugyanaz az állapot jön létre érzelmileg és a testi reakciók szintjén is, mint az eredeti helyzetben. Amikor valaki egy traumatikus eseményt követően tartósan tüneteket mutat, azt mondjuk, hogy PTSD-ben, vagyis poszttraumás stresszbetegségben szenved.

Az egyik oka annak, hogy a trauma tartós hatást gyakorolhat testi-lelki egészségünkre abban keresendő, hogy a traumatikus emlékek nem ugyanúgy tárolódnak, mint a többi emlékünk, hanem integrálatlanok lehetnek. Vagyis ahelyett, hogy többi emlékünkkel együtt a múltbeli események között tárolódnának, jelenbelinek mutathatják magukat olyan kínzó tünetek formájában, mint az emlékbetörések, a pánikrohamok, a rémálmok, a szorongás, a depresszió és mindannak az elkerülése, ami az eredeti traumára emlékeztet. Például egy autóbaleset elszenvedője utóbb esetleg heves szívdobogást kap, valahányszor kereszteződéshez közeledik vele a jármű, vagy pánikba esik már attól a gondolattól is, hogy autóba kell ülnie. Ha valaki túlélt egy pusztító földrengést, esetleg akkor is azonnal fedezékbe rohan, ha csak egy elhaladó kamion miatt remegnek meg az ablakok.

A trauma bekövetkezhet egy egyszeri felkavaró esemény nyomán, mint amilyen egy baleset, egy természeti katasztrófa vagy egy erőszakos cselekmény, de lehet valamilyen ismétlődő vagy tartósan fennálló negatív élmény hatása is, amely általában még gyerekkorban kezdődik. Ezt nevezzük fejlődési vagy kapcsolati traumának.

A fejlődési trauma hatásai nehezebben beazonosíthatóak lehetnek, és gyakran az okok sem annyira egyértelműek és nyilvánvalóak, mint például egy autóbaleset esetében. A traumának ez a formája tipikusan a tartós gyermekkori elhanyagolásból, bántalmazásból ered, vagy abból, hogy a szülő képtelen ráhangolódni gyermeke igényeire. Egy kisgyerek, aki teljesen ki van szolgáltatva a gondozójának, ezeket az élményeket életveszélyesnek élheti meg, és ennek a fajta traumának rendkívül súlyos következményei lehetnek az agy és az idegrendszer fejlődésére.

A transzgenerációs trauma valójában nem más, mint a nemzedékről nemzedékre átörökített fejlődési trauma. Amikor egy szülő feldolgozatlan traumáktól szenved, az a gyermeknevelésre való képességét is negatívan befolyásolja. Így tudtán és akaratán kívül továbbadja a traumát, ezt a nehéz családi örökséget saját gyermekének.

Nézzünk erre néhány példát.

Kelly elhanyagolt gyerekként nőtt fel: anyja súlyos és kezeletlen depressziója miatt nem tudta őt érzelmileg támogatni, apja pedig utazó ügynök volt, aki kevés időt töltött otthon. Kellynek sok szempontból önmagát kellett felnevelnie, így soha nem ismerte meg, milyen érzelmileg biztonságban lenni.

Jeffrey úgy nőtt fel, hogy az apja folyton megmondta neki, mit kellene éreznie. Jeffrey apja szigorú és bántalmazó szülők mellett nőtt fel , akiknek az volt az elvárásuk vele szemben, hogy láthatatlan legyen, és a hangját se lehessen hallani. Jeffrey szülei nem voltak képesek ráhangolódni fiuk érzéseire, így Jeffrey-nek tilos volt éreznie. Később felnőttként sem talált utat az érzéseihez, ezért tompán és elveszetten mozgott a világban.

A transzgenerációs trauma azt jelenti, hogy egy trauma nem csupán arra a személyre van hatással, aki átélte azt, hanem az utódaira is. Ez a nemzedékek közötti traumaátvitel több módon is megtörténhet.

 

A NEVELÉS ÁLTAL. Mint Kelly és Jeffrey esetében láttuk, a szülők feldolgozatlan traumája közvetlen hatással van arra, hogyan nevelik a gyerekeiket.

 

A GENETIKA ÁLTAL. Kutatások bizonyítják, hogy a kedvezőtlen körülmények befolyásolják egyes gének működését, és az így kialakuló változások átörökítődhetnek a következő generációra.

 

A KULTÚRA KÖZVETÍTÉSÉVEL. Vannak úgynevezett történelmi vagy környezeti transzgenerációs traumák, amelyek a kultúra elemeinek közvetítésével, például történetek, emlékek, lakókörülmények és a történelmi események más következményei által adódnak tovább nemzedékről nemzedékre. Sok kutató foglalkozik azzal, hogy a népirtások, a rabszolgaság, illetve a Holokauszt túlélőinek leszármazottai hogyan szembesülnek a trauma hatásaival nemzedékekkel később, szorongások, félelmek, gazdasági hátrányok, rasszizmus és intézményesült előítéletek formájában.

 

MÁSODLAGOS TRAUMAKÉNT. Mint már említettük, traumát át lehet élni másodkézből is – ha csupán valaki mástól hallunk a traumatizáló eseményekről, testünk akkor is reagálhat úgy, mintha velünk magunkkal történt volna meg. Ezt nevezzük másodlagos traumának. Azok a gyerekek, akik sokszor hallanak részletgazdag és érzelemdús beszámolókat szüleiktől valamely általuk átélt traumáról, idővel maguk is traumatizálódhatnak. Olyannyira, hogy akár a poszttraumás stresszbetegség (PTSD) tünetei is jelentkezhetnek náluk.

Hogyan adódik át a trauma nemzedékről nemzedékre?

A transzgenerációs trauma átszövi társadalmunkat: nincs olyan kultúra, rassz vagy társadalmi réteg, amelyben ne fordulna elő. A fenti felsorolásból láthattuk, milyen sokféleképpen adódhat át egyik nemzedékről a másikra, és sok vita zajlott arról, hogy az öröklött vagy a tanult tényezők teszik-e fogékonyabbá az egyént arra, hogy a transzgenerációs trauma hatásaitól szenvedjen. Egyesek a gének szerepét hangsúlyozták, míg mások úgy vélték, hogy a legfőbb közvetítő közeget a szülő és gyermek közötti kapcsolat jelenti. Ma már széles körben elfogadott, hogy mindkét faktor szerepe nagyon jelentős.

 

ÖRÖKLŐDÉS: Meggyőző bizonyítékok támasztják alá, hogy bizonyos öröklött jegyek valóban hajlamosítják az embert az olyan mentális problémákra, mint például a PTSD, a szorongás, a depresszió vagy a szenvedélybetegségek. Fontos azonban megjegyezni, hogy a gének önmagukban nem határozzák meg a jövőnket. Annak a környezetnek, amelyben felnevelkedtünk és azoknak a kapcsolatoknak, amelyekben életünk első éveiben részünk volt, jelentős befolyásuk van arra, hogy az öröklött vonások miként formálódnak és fejeződnek ki az életünkben.

 

NEVELÉS: Ha a szülők megfelelően értelmezik gyermekük jelzéseit és azokra kielégítően válaszolnak, azzal nagyban elősegítik az agy érzelmekért felelős részének fejlődését, és megalapozzák a gyermek későbbi érzelmi jóllétét. És fordítva: amikor egy szülő feldolgozatlan traumák hatásaitól szenved, saját érzelmeit is nehezen tudja megélni, akkor könnyen lehet, hogy gyerekének a jelzéseit sem jól olvassa, és nem a megfelelő módon reagál rájuk. Idővel a ráhangolódásnak ez a hiánya és a gyermek szükségleteire adott nem kielégítő válaszok káros hatást gyakorolnak a gyermek fejlődő agyára és idegrendszerére.

 

KÖRNYEZET: Az a környezet, amelyben az egyén fejlődik, különféle történelmi és társadalmi erők befolyása alatt áll, mint amilyen például a szegénység, a népirtások, a rabszolgaság, a betegségek, a természeti katasztrófák, és ezek hatásai nemzedékeken átívelő módon lehetnek jelen a közösségekben. Az ilyen események és körülmények hatásai a családi emlékeken és szokásokon keresztül jelennek meg egyén életében, a társadalom szintjén pedig kulturális normák és gazdasági tényezők formájában.

Gyökereink felfedezése

Vajon a te traumád – ha van – elsősorban az öröklődés, a nevelés, a környezeti tényezők eredményeként, vagy esetleg e három kombinációjából adódóan van jelen az életedben? A következő feladat segít tudatosítani azokat a gondolati, érzelmi és viselkedésbeli mintázatokat, amelyek traumatizáló gyermekkori tapasztalatokban gyökereznek. Ezeknek a megértése az első lépés a változás felé vezető úton.

 

Válaszolj legjobb tudásod szerint az alábbi kérdésekre.

 

Mely személyiségvonásaidról véled úgy, hogy valószínűleg öröklöttek lehetnek? Sorold fel az összeset, ami eszedbe jut, a pozitívakat és a negatívakat egyaránt. (Pl.: „Mindig is gátlásos voltam.”, „Ingerlékeny vagyok.”) Amelyik vonást nemkívánatosnak tartod, a mellé írd oda azt is, hogy milyen vonás lenne helyette kívánatos.

…………………………….……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………….

 

Milyen normákat vagy íratlan szabályokat tanultál meg gyerekkorodban? (Pl.: „Ne add ki a családi titkokat.”, „A kiabálás és a verés normális.”) Mindegyik mellé írd oda azt is, hogy a mai fejeddel milyen normát tartanál egészségesebbnek. (Pl.: „A titkok elszigetelik az embert a többiektől, ezért jobb, ha keresünk valakit, akivel biztonságosan megoszthatjuk őket.”, „Nem elfogadható dolog, ha valakit megütnek.”)

…………………………….……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………….

 

Milyen módon befolyásolta a történelem, a kultúra azt, ahogyan önmagad, másokat és a világot érzékeled? (Pl.: Szegénységben nőttél fel? Voltak-e olyan felmenőid, akik kirekesztést, üldöztetést szenvedtek el? Fontos szerepet játszott a családod életében a vallás?) Mindezeket figyelembe véve, milyennek látnád szívesebben önmagad és a világot?

…………………………….……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………….

 

Miután megválaszoltad a fenti kérdéseket, gondolkodj egy kicsit az alábbi idézet értelmén:

 

Nem olyannak látjuk a dolgokat, amilyenek, hanem amilyenek mi vagyunk.

(Anais Nin)

 

Röviden jegyezd le, mit jelent számodra ez az idézet. Az, ahogyan magadat látod, hogyan befolyásolja azt, ahogyan a világot érzékeled?

…………………………….……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………….

Érzelmi és testi tünetek

A transzgenerációs traumából számos nehézség adódhat. Az egyik legfontosabb hatása az önszabályozás képességének sérülése, vagyis az, hogy nehézséget okoz a hangulatunk és az érzelmeinkre, érzeteinkre és gondolatainkra adott reakciók kontrollálása. Az önszabályozás képessége teszi lehetővé a stresszel való hatékony megküzdést, és kulcsfontosságú összetevője a mentális egészségnek. Ha ez a képességünk nem jól működik, annak negatív testi és lelki következményei is lehetnek.

Testünk két rendszer összehangolásával szabályozza a stresszválaszunkat. A szimpatikus idegrendszer idézi elő és tartja fönn az izgalmi állapotot, míg a paraszimpatikus idegrendszer felelős azért, hogy meg tudjunk nyugodni. A stresszkezelésre szimbolikusan úgy is gondolhatunk, mint az autóvezetésre: amikor a gázt nyomjuk (szimpatikus idegrendszer), a jármű felgyorsul, amikor a féket (paraszimpatikus idegrendszer), akkor lelassul vagy teljesen megáll.

Amikor sikeresen szabályozzuk önmagunkat, akkor elviselhető intenzitással éljük meg az érzéseinket, az érzeteinket és a gondolatainkat is. A trauma azonban erre a rendszerre is negatív hatást gyakorol – olyan, mintha beragadna vagy éppen eltörne a gáz- vagy a fékpedál. Ha ez megtörténik, akkor szabályozatlan állapotban találjuk önmagunkat, és a stressz a két alábbi szélsőség egyikét váltja ki:

 

HIPERAROUSAL: Túlzott idegrendszeri aktiváltság. Olyan tünetekkel járhat, mint pl. szapora pulzus és légzés, légszomj, szorongás, pánik, félelem, folyamatos készenléti állapot, düh, fájdalom, magas vérnyomás és egyéb stressztünetek.

HIPOAROUSAL: A szükségesnél alacsonyabb mértékű idegrendszeri aktiváltság. Olyan tünetekkel járhat, mint pl. kimerültség, tompaság, koncentrációs nehézségek, depresszió, szégyenérzet, lekapcsolódás, álmatlanság, disszociáció.

 

Mindannyiunknak megvan az optimális állapota, valahol a két véglet között, amelyet dr. Dan Siegel munkássága nyomán toleranciaablaknak nevezünk. Ebben a tartományban oldottnak érezzük magunkat, és meg tudunk birkózni a mindennapi élet stresszhelyzeteivel. Talán bosszankodunk, ha a dugóban araszolunk, vagy dühöngünk, ha későig kell benn maradnunk a munkahelyünkön, de egy-egy ilyen helyzetet nem élünk meg krízisként. Szükség szerint ráléphetünk a gázra vagy a fékre, a megfelelő mértékben gyorsíthatunk vagy lassíthatunk, hogy képesek legyünk kezelni a kihívást. A toleranciaablakon belül idegrendszerünk elviselhető mértékben van aktiválva, közérzetünk jó. Ha azonban a stressz fokozódik, egy idő után a két véglet valamelyikében találhatjuk magunkat. Minél tágabb valakinél ez az ablak, annál nagyobb mértékű stresszt képes kezelni anélkül, hogy valamilyen stresszválaszt adna.

A trauma egyik hatása lehet, hogy nagy mértékben beszűkíti ezt a toleranciaablakot. Ennek következtében a traumatizált emberek könnyebben találják magukat a hiperarousal vagy a hipoarousal állapotában. Amikor stressz ér minket, az idegrendszerünk beletapos a gázba, vagy túl nagyot fékez, és védekező üzemmódba kerülünk.

 

A képen szöveg, sor, képernyőkép, Betűtípus látható

Automatikusan generált leírás

 

E tünetek azért jelentkeznek, mert a testünk ezen a módon reagál egy vélt vagy valós fenyegetésre. Amikor veszélyben érezzük magunkat, az állatokhoz hasonlóan nálunk is a küzdés-menekülés-lefagyás alapreakciók valamelyike lép működésbe. Amikor a szimpatikus idegrendszer aktívvá válik, a szívünk szaporábban kezd verni, a vér a végtagokba áramlik, és gyorsabban vesszük a levegőt, hogy oxigénnel lássuk el az izmainkat. Ezek a reakciók készítik fel a szervezetet a harcra vagy a menekülésre. Ha azonban egyikre sincs mód, akkor lefagyunk. Ilyenkor a paraszimpatikus idegrendszer veszi át az irányítást, és esetleg elájulunk, vagy teljesen bénultnak érezzük magunkat, vagy úgy éljük meg, mintha a saját testünkön kívül kerültünk volna, vagy disszociálunk, vagyis megszakad a kapcsolat a gondolataink, az érzéseink és az érzeteink között. A lefagyás gyakori reakció nemi erőszak elszenvedői esetében: az áldozat menekülni szeretne, de egyszerűen képtelen elfutni, vagy bármit mást tenni a támadás elhárítása érdekében.

Nagyon gyakori, hogy a transzgenerációs traumában érintetteknek igen szűk a toleranciaablakuk, de maguk sem tudják, miért, csak elszenvedik, amikor egy-egy stresszhelyzet a kezelhető tartományon kívülre kényszeríti őket. A fent felsorolt tüneteken kívül olyan érzelmi reakciók is előfordulhatnak ilyenkor, mint a szorongás, a depresszió, a magányosságérzés, a visszahúzódás, az elszigetelődés, a bénultság, a gyász, a félelem, a szomorúság, a düh és a szégyenérzet. Ha pedig valaki tartósan a toleranciaablakán kívülre szorul, az a testi egészségére is negatívan hathat, és olyan krónikus problémákhoz vezethet, mint a különböző autoimmun betegségek, emésztési rendellenességek, szív- és érrendszeri megbetegedések, memóriazavarok, alvászavarok, testsúlyproblémák és szenvedélybetegségek. Ezek a tünetek ráadásul nemcsak az érzelmeinkre és a testünkre gyakorolnak hatást, hanem az önmagunkhoz és másokhoz fűződő viszonyunkra, valamint a biztonságérzetünkre is.

A jellemző érzelmi és fizikai tünetek listája

Az alábbi gyakorlat segíthet beazonosítani néhányat a tipikusan traumákkal összefüggésbe hozható érzelmi és fizikai tünetek közül. Gyakori, hogy a traumatizált emberek nem is veszik észre, hogyan reagál testük és agyuk a stresszhatásokra, mivel hozzászoktak ezekhez a tünetekhez, számukra ez a normális. De az is előfordul, hogy valaki kiélesedett figyelemmel monitorozza a stressztüneteit, ám nem köti össze azokat a traumájával.

 

Karikázd be az alábbi listáról azokat a tüneteket, amelyeket magad is tapasztalsz, szükség esetén pedig egészítsd ki a listát továbbiakkal is.

 

A képen szöveg, képernyőkép, menü, Betűtípus látható

Automatikusan generált leírás

A képen szöveg, képernyőkép, Betűtípus, menü látható

Automatikusan generált leírás

 

Miután azonosítottad néhány tüneted, szánj pár percet arra, hogy belegondolsz: most kezdetét vette egy gyógyító utazás. Helyezkedj el kényelmes, ellazult ülőhelyzetben, és figyelj a légzésedre. Ismételd el háromszor magadban vagy hangosan az alábbi mondatot:

 

A tüneteim jelentik a bejáratot, amelyen keresztül elindulhatok a megértés és a gyógyulás felé.

Ahogy kimondod ezeket a mondatokat, figyeld meg, érzel-e ennek nyomán reménykedést. Nem baj, ha még nem. Csak próbáld meg ítélkezés nélkül észrevenni, mit érzel most, és tudatosítsd magadban, hogy tettél egy lépést a gyógyulás felé.

A transzgenerációs trauma hatása az életre és a kapcsolatokra

A transzgenerációs trauma nem csupán testi és érzelmi tünetek formájában hat az életünkre, hanem befolyásolja énképünket, kapcsolatainkat és biztonságérzetünket is. Ahogy már leszögeztük, a csecsemő élete teljes mértékben gondviselőitől függ, és korai tapasztalatai alapozzák meg későbbi énképét, valamint az emberi kapcsolatokról alkotott képét. Természetesen nincs tökéletes szülő, de elég jó ráhangoltság esetén a gyerekek úgy érzik, biztonságban vannak, szeretik őket, és képesek boldogulni az életben. Ha azonban a szülők feldolgozatlan traumáktól szenvednek, az alááshatja ráhangolódási képességüket, vagyis nem fogják jól érteni gyermekük jelzéseit. Egy gyerek, akinek a szükségleteit nem elégítik ki megfelelően, nem csupán nem érzi magát biztonságban, hanem megsérül az énképe és az önbecsülése is – nem fogja tudni, ki ő valójában, mit akar, miben hisz, és mire van szüksége.