HARMADIK FEJEZET

DANNY

Egy hét is eltelik, mire képes vagyok elolvasni a végrendeletét. Egy hét kell, hogy összeszedjem rá az erőt. Még most sem vagyok elég erős, de a fél üveg whisky segített.

A koporsója ugyanolyan tölgyfából legyen, mint a házunk ajtaja. A tetején belül olyan faragvány legyen, mint a dolgozószobájának ajtaján. Ha halott, akkor holtában a dolgozószobája ajtaját akarja bámulni. Otthon akarja érezni magát.

Azt akarja, hogy én legyek az egyik koporsóvivője a székesegyházig. Brad, Ringo, Ernie bácsi és én. Én menjek jobb elöl. Azt akarja, hogy elmondják a Miatyánkot, kétszer is. Egyszer a szertartás kezdetén, egyszer pedig a végén. Ügyelnem kell arra, hogy a székesegyházban mindenki szóról szóra végigmondja. Mind a kétszer. Ha valaki nem teszi, annak golyót kell röpítenem a fejébe. Szinte hallom, ahogy azt mondja: „nincs második esély”. A szemétláda! Istenem, mennyire hiányzik!

Kiderül, hogy előre figyelmeztethetem a gyülekezetet. Ha Ernie bácsi pusztán csak elmosolyodik az irónián, két golyót kell beleeresztenem. Egyet a fájós térdébe, egyet a halántékába. Felnevetek, mert tudom, hogy Ernie bácsi is olvasta a végrendeletet.

Apám azt akarja, hogy beszédet mondjak, csak pár szót. És a szertartás után adományozzak százezer dollárt az egyháznak. Ha megjelenik egy FBI-ügynök, apám megparancsolja, hogy szúrjam szíven egy feszülettel. Lapozok, és tovább olvasok. Azt akarja, hogy a székesegyház sírkertjében temessék el, és száz tő vitorlavirág vegye körül a sírkövét. Felnevetek. Micsoda egy faszfej! A sírkertben vagy ötven éve nem volt temetés.

De ahogy továbbolvasok, felfigyelek arra, hogy az előkészületek már megtörténtek a pappal. Apámról sok mindent el lehetett mondani, de egyik legjobb tulajdonsága az volt, hogy felkészült volt.

Mindent rám hagyott. A birodalmát, az értékeit.

Gyilkos hírnevét.

Minden az enyém.

Felpillantok, a papírlapok az asztalra potyognak, ahogy Brad belép.

– Egy hét telt el. – Azt mondja, amit amúgy is tudok, majd helyet foglal velem szemben. Kiéhezettnek tűnik, láthatóan vágyik már egy kis vérontásra. A legjobb emberem az állatias ösztönök terén majdnem olyan, mint én. Az egyetlen ember a világon, akiben még megbízhatok. Kőszikla, aki a legelső naptól kezdve mellettem volt. Most már ő a családom, az unokafivérem, apám halott nővérének fia. Hűséges barátom volt, még gyerekkoromban is, amikor még alig sejtettük, mi is az a hűség. Amikor a szart is kivertem egy nálam öt évvel idősebb srácból, elvitte helyettem a balhét – mert Brad tudta, hogy ha a zsaruk elkapják Carlo Black fiát, sosem engedik el. Brad igazi jóbarát.

– Igazából – pillantok le Tag Heuer órámra – még egy perce van vissza.

– Szerintem Perry Adams nem ér Vegasból Miamiba egy perc alatt. – Brad egy rakás fotót hajít az asztalomra, én pedig felemelem őket, átnézem az első néhány képet; látom, hogy az a korrupt seggfej ott vigyorog egy pókerasztal mellett. Vajon elfelejtette, hogy egy hidegvérű gyilkosnak tartozik? Több rakás zseton tornyosul előtte, fejét hátravetve nevet. – Úgy látom, pokolian jól érzi magát – merengek, elengedem a képeket, és hátradőlök a trónomon. Elgondolkodva simogatom az ajkam fölötti két, függőleges vonalat.

– Nem veszi fel, ha hívom – toldja meg Brad Adams csínyeinek listáját. – Mire mehet ki nála a játék?

– Nem tudom – ismerem be, és azon tűnődöm, hogy lehet valaki ilyen ostoba? Mindent megtett, hogy megszerezze nekem Byron’s Reachet, és elfogadta a pénzemet, amivel támogattam a kampányát. És most hirtelen magasról tojik mindenre?

– Szükségünk van arra a jachtkikötőre. – Brad utálja, ha bárki kimond valamit, ami egyébként egyértelmű, úgyhogy amikor felvont szemöldökkel nézek rá, égnek emeli a tekintetét. – Egyenesen Jepsonékhoz kell fordulnunk.

– Földet nem lehet törvényesen venni ügyvédi közbenjárás nélkül. Amúgy pedig nagyon is azt akarom, hogy Adams hatalomra kerüljön. Tizenötmillióm bánta az üzletet, és eddig szart se kaptam érte, leszámítva azt, hogy most már szomjazom a vérére! – Legszívesebben ököllel az asztalra csapnék, de nem teszem. Sose mutasd ki a tehetetlenségedet! Lepillantok a képekre, és megkérdezem:

– Mikor készültek ezek a képek?

– Pár órával ezelőtt. Még mindig ott van. Az Aria szálló biztonsági szolgálata visszajelzett.

Felállok, és megigazítom a zakómat.

– Készítsd elő a repülőt!