J o h a n n a h

Picsába!

Kifújom arcomból az elszabadult göndör tincsemet, miközben leragasztom a dobozomat. Tudtam, hogy egyszer eljön ez a nap, csak arra nem számítottam, hogy ennyire fájdalmas lesz. Millie és én igazán belaktuk ezt a csajbarlangot, és az, hogy most itt kell hagynom, azt jelenti, hogy egy korszak lezárul. Arról nem is beszélve, hogy fogalmam sincs az utolsó évemben hol fogok lakni… Az albérlet árak a kampusz környékén megfizethetetlenek, és már így is túl sok ingázásomba telik a munkahelyemtől elérni az óráimat. Ergo, nem költözhetek ki a belvárosból, márpedig nem tudom megfizetni az itteni árakat. Mivel a kollégium is megtelt a következő szemeszterre, és hiába kuncsorogtam helyért, más utat kell választanom. Plusz műszak a nyári munkahelyemen, és… bekéredzkedem egy baráthoz, aki talán megkönyörülne rajtam, és megengedné, hogy a kauciót havonta törlesszem le neki. A probléma csak egy. Az egyetlen ember, akihez bekéredzkedhetnék, az Dylan Kicseszett Rhodes. Mivel Brox és Bailee összeköltözött, Rowan mellé pedig az én csodás barátnőm táncikál be hamarosan, nincs más választásom. Waylen más tészta. Nála nincs szabad hely, pedig a legjobb opcióm lehetett volna.

Nagyot sóhajtok, miközben a dobozt arrébb tuszkolom és a pultra támaszkodom. Jesszus, még ezt a hülye pultot is imádtam.

– Halihó – libben be a nappaliba Millie, kezében egy utazós táskával, mögötte pedig Rowan egyensúlyoz karjaiban egy hatalmas dobozt. Nagy puffanással a földre dobja. Ekkor veszem észre, mennyire csapzottak. Egy ideje már eltűntek Millie hálójában, most pedig kócos hajjal, kipirult arccal állnak itt előttem, mint két kanos kis tinédzser. Megrándul a szám széle. Nos, szép teljesítmény ennyire halkan csinálni.

– Nocsak, fiatalok – emelem számhoz a pohár kávémat. – Csak nem rosszalkodtatok? – Mindketten zavartam elkapják a fejüket.

Már azt sem tudom, milyen érzés, ha megérint egy férfi, vagyis… sosem volt úgy igazán részem benne, mivel éveket adtam az életemből egy srácnak, aki titkolta előlem, hogy valójában meleg. Azóta randizni sem volt gyomrom.

Rowan arcára bárgyú vigyor ült ki.

– Csak elbúcsúztunk Millie szobájától.

– Remélem tőlem nem szeretnél ilyesmi búcsút venni – pillantok a barátnőmre, mire ő eltátja a száját. Feszült pillantást vetek Rowanre. – Téged pedig utállak!

– Most mit csináltam, már megint?

– Elrabolod a legjobb barátnőmet – biggyesztem le ajkaimat.

– Nem minősül elrablásnak, ha saját akaratából jön velem – karolja át Millie-t, és csókot nyom a feje tetejére.

– Maradhatok még, Jo. Segíthetnék, ameddig nem találsz megfelelő helyet. Vagy fizethetem a következő hónapokat – veti fel a barátnőm, de hallani sem akarom. Sosem kérnék tőle ilyet, és igenis, azt akarom, hogy átadja magát ennek a szexis hokiistennek, még ha a srác néha az agyamra is megy. Persze kedvelem, mert boldoggá teszi a legjobb barátomat.

– A nyárra hazamegyek, szeptemberben pedig már lesz helyem – legyintek, és ez csak egy fél hazugság. Beszélnem kell Dylannel ma.

– Biztosan lesz helyed szeptemberben? – néz rám gyanakodva Millie.

– Nagyon édesek vagytok, de higgyétek el, minden rendben lesz – sóhajtom. – Ha mégsem, megígérem szólok, és kérek segítséget.

– Ígérd meg, úgy igazán! – szegezi nekem a mutatóujját, én pedig hozzáérintem az enyémet.

Millie kifejezéstelen arccal néz rám, én pedig felnevetek. Csakhogy belül sírok, mert hiányozni fog és nehezen zárok le boldog korszakokat az életemben. Azon morfondírozom, hogy a következőt is legalább ennyire felejthetetlenné akarom tenni, de ha csak Dylanre gondolok, és arra, amit kivált belőlem, görcsbe rándul a gyomrom.

Kész kínzás lesz ez a beszélgetés, de muszáj megejtenem. Aztán kitalálok valamit, hogy ne fulladjak meg a közelségétől, ha esetleg együtt laknánk. Mert ugyebár ez csak egyoldalú dolog. Dylan nem viszonozta az érdeklődésemet pár hónappal ezelőtt, és ezt a tudtomra is adta. Tovább kell lépnem, és le kell nyelnem a büszkeségemet.

Előveszem a telefonomat és megírom a sorsdöntő üzenetet.