J o h a n n a h

 

 

D: Találkozzunk a Jo’s-ban húsz perc múlva!

 

Leteszem a telefont az asztalra, ujjaimat pedig - a mai napon a harmadik - kávém bögréje köré simítom. A melegség végigárad az ízületeimben, és ez kissé meg is nyugtat. Jellemző, hogy pont ide hívott, ahol a dupla randis estén nyaláboltunk fel elvitelre egy-egy americanot.

Emellett a hely a nevemet viseli, vagy én az övét. Nézőpont kérdése.

Lábamat rázom az asztal alatt, és figyelem az ajtót minden alkalommal, amikor meghallom a kis csengő csilingelését, akárhányszor kinyílik. Aztán egyszer csak megáll a levegő, mert belép rajta ő.

Melegítőt visel, azt az átkozott szürke alsót, és fekete, testére feszülő pólót. Hullámos, sötét haja kissé nedves, mogyoróbarna és zöld árnyalatában felcsillanó szeme pedig egyből rám villan. Nagyot nyelek, ahogy hatalmas termetével átszeli a helyiséget, miközben a lányok nyálukat csorgatva néznek utána. Bármikor láttam őt a kampuszon, egy pironkodó kislánnyá változtam, és féltem tőle, hogy egyszer csak rám néz. Fogalmam sincs miért.

Ajkait észveszejtő mosolyra húzza, ahogy felém lép. Az értelmező kéziszótárban a szex szó mellett, biztosan Dylan Rhodes neve szerepel, mert Istenemre mondom, ez a pasas a két lábon járó dögösség és sötét vonzalom.

Jo – áll meg az asztalnál, és kihúzza az előttem lévő széket.

Dylan – biccentek felé lazán. – Köszönöm, hogy eljöttél.

Összevonja sötét szemöldökét, és ujjait összekulcsolva az asztalra dől.

Azta… ez elég hivatalosan hangzik. Mi a helyzet?

Igaziból a segítségedre lenne szükségem – harapok zavartan az ajkamba.

Minden rendben? – néz rám aggódva.

Nem, mert baromira akarlak…

Megrázom a fejemet.

– Biztosan hallottad, hogy Millie és Rowan összeköltözik – bólint. – Nem tudom fizetni a lakást, ezért szeptemberben új helyet kell keresnem. A kollégiumban nincs már hely, és egyedül nem tudom megfizetni a lakásokat. A munkám miatt nem tudok messze költözni a kampusztól és…

Költözz hozzám! – bukik ki belőle hirtelen.

Öhm…

Van nálam szabad hely.

Oké, pont erre gondoltam – nézek rá zavartan. – Csak egy ideig akarom meghúzni magam. Neked ez nem gond?

Ha az lenne, nem ajánlottam volna fel – rándul meg a szája széle.

Akkor jöjjön a kényes téma.

Nate-et nem fogja zavarni. Majd én beszélek vele.

– Nem a bátyámra gondoltam – ráncolom az orromat. – Hanem arra, hogy nem tudom egyben befizetni a kauciót. Van arra lehetőségem, hogy havonta törlesszem le?

– Ne foglalkozz az anyagiakkal. Van elég nekem kettőnknek is. Akkor fizetsz, amikor tudsz.

Kettőnknek… Mintha együtt lennénk.

Izgalom hatalmasodik el felettem, de próbálom erős téglafalak mögé szorítani. Elutasított, és okkal, nem vagyok az esete, vagy fogalmam sincs, szóval meg kell tartanom a büszkeségem. Az, hogy ilyen könnyen belemegy az együttélésbe, azt is bizonyítja, hogy nem érez felém semmiféle kísértést, ami rólam természetesen nem mondható el.

Ennyit szerettél volna? Mert ettől igazán nem kellett volna tartanod.

– Voltak köztünk bonyodalmak, Dylan, persze, hogy paráztam.

– A randinkra gondolsz?

– Hát, igen? – nevetek fel fájdalmasan. – Mindegy is, régebben volt, nem fontos.

– Kérdezhetek valamit? – dől előre az asztalon, de még mielőtt megszólalhatna megjelenik a pincérlány mellettünk.

– Mit hozhatok?

– Hosszú kávét feketén, elvitelre, köszönöm – válaszol anélkül, hogy ránézne, én pedig rohadt szomorú leszek, amiért ilyen hamar le akar lépni és még egy kávét sem akar meginni velem. A lány unottan firkantja fel a rendelést, és felszívódik, mint a kámfor. Jó tudni, hogy van olyan, akire nincs hatással ez a behemót focista. – Szóval ott tartottam, hogy szerintem valamit meg kéne beszélnünk.

Nagyot pislantok.

Mire gondolsz?

Hogy miért kerülsz.

Ajkamba harapok.

– Csak mert szerintem a randink baromi jól sikerült, és kétlem, hogy Nate-et ennyire zavarna. Akárhányszor átgondolom azt az estét, arra jutok, hogy kölcsönösen megkedveltük egymást, tehát nem értem miért kezdtél el utána mégis kerülni.

– Te most komolyan beszélsz? – nézek rá kissé feszülten. – Felhívtalak, te pedig azt mondtad, nem jó ötlet. Aztán ha jól emlékszem, te nem kerestél fel, miután az önbizalmamat romokba döntötted. Aztán a meccsetek utáni bulin egy szőkét láttam lógni a karodon, szóval nem értem miért kellett volna megalázkodnom.

Úgy ömlik ki belőlem minden fájdalom, hogy nem bírom féken tartani. Dylan tekintetében megbánást látok és értetlenséget. Most komolyan nem emlékszik? Aztán… úgy elvigyorodik, mintha most nyerte volna meg a lottót.

– Most már mindent értek – simítja végig az állkapcsát. – Nem mentem fel hozzád, mert nem vagy olyan lány, akit megdugok az első randi után.

Nem dugni hívtalak fel – fakadok ki.

Nem? – néz rám meglepetten.

Nem – nézek rá döbbenten.

– Általában egy nő akkor invitál a lakásába, ha szexet akar – néz rám elgondolkodva.

– És télen, amikor már semmi nincs nyitva, szétfagy a vékony kabát alatt, és az ő lakása van közelebb – válaszolok megrökönyödve.

Istenemre mondom, nem akartam, hogy az az este véget érjen, de én tényleg menthetetlenül hülye vagyok a kapcsolatokhoz…

Dylan eltátja a száját, aztán becsukja. Aztán ismét kinyitja, végül hangosan felnevet.

– Baszki, annyira rohadtul édes vagy – pillant rám szórakozott tekintettel. – Másnap edzésem volt, azért nem kerestelek. Többször próbáltalak elkapni a kampuszon, de nem sikerült. A buliban pedig tényleg rám állt az a szöszi, de elküldtem. Nem voltam… senkivel. Egy ideje – vonja meg a vállát, de úgy néz ki, mintha titkolna valamit. – De bevallom, sokkal keményebben kellett volna próbálkoznom, csak már régen volt… ilyen.

– Ó… – bukik ki belőlem. – Talán jobb, hogy így alakult. Talán csak bonyolulttá tenné az együttélést.

– Biztos vagy te ebben? – dönti oldalra a fejét. – Mert szerintem csak jobbá tenné.

– Hátrébb az agarakkal Rhodes! Most éppen próbálom feldolgozni ezt az egészet.

– Elbasztunk több hónapot, Jo. Miért nem kommunikáltál? – kérdezi szomorúan.

– És te?

– Úgy éreztem teret kell adnom miután fejvesztve menekülni kezdtél. Arra gondoltam, biztosan csak megijedtél a mély érzésektől, amiket kiváltottam belőled – rándul meg a szája széle önelégülten. Nagy erőmbe telik, hogy ne öntsem nyakon a kávémmal.

– Hülye vagyok ebben, érted? Egy fiúm volt, ő is meleg. Mit gondolsz?

– Azt, hogy a megfelelő pasival minden klappolni fog, legalábbis sok melóval.

– Ezt meg hogy érted?

Elvigyorodik, aztán megjelenik a pincérnő a kávéval és leteszi Dylan elé. A farzsebébe túr és előveszi a tárcáját. Több, mint elég pénzt csúsztat az asztalra.

Kicsit hagylak elmélkedni, okoska. A vendégem voltál.

Furcsálló tekintettel figyelem, ahogy feláll.

– Köszönöm – válaszolok halkan. – Hogy érted, hogy a megfelelő pasi? Most magadra gondolsz?

A szívem izgatottan verni kezd, miközben a válaszát várom.

– Adok egy kis időt neked, hogy felkészülj a játékra.

A játékra – ismétlem meg.

– A játékra – támaszkodik az asztalra, és belehajol egyenesen az arcomba. – Az „elérem, hogy belém zúgj” játékra, Johannah.

Ahogy kimondja a teljes nevemet az egész testemen bizsergés szalad végig és képtelen vagyok megszólalni. Megfog egy göndör tincset és az ujja köré csavarja. Egy pillanatig megbabonázva nézi, majd lassan elengedi.

Hamarosan találkozunk!

Aztán ott hagy, egyedül, kétségek és kérdések között.

Mi a fasz volt ez?