D y l a n
Kicsit tovább maradtam a kampuszon, mint szerettem volna, de muszáj volt beülnöm egy sörre az edzőmmel, aki most már a volt edzőm.
Az elmúlt három évben rohadt türelmes volt velem, és minden döntésemben mellettem áll. Akkor is, amikor pár hónapja életem legfájdalmasabb sérülését éltem át a vállamban.
Belépek a bárba és egyből kiszúrom őszes haját az egyik bokszban. Mosollyal az arcomon, zsebre tett kezekkel szelem át a termet. Amikor becsusszanok elé, tekintete büszkén villan meg.
–
Szevasz, fiam!
– Edző – biccentek. Egy fiatal srác veszi fel a rendelésemet, és amikor elmegy, nagyot sóhajtok.
– Nos, akkor hát diplomás formatervező lettél – nevet fel. – Tudod, ritkán látok annyira ambiciózus embert, mint te.
– Tudja, mindig több lábon álltam, nem is tudom ki tanított erre – dörzsölöm az állkapcsom.
– Tudod, hogy rizikós volt mindig is a karrier számodra a vállad miatt. Hányadik alkalommal is sérültél le?
– Ez volt a harmadik.
Még mindig a fejemben csengenek az orvos szavai: Dylan, az egészséged érdekében gondold át, hogy folytatni akarod-e ezt a sportágat. Minél többször rásérülsz, annál hosszabb időbe telik a felépülésed.
Még most is fájdalom nyilall belém egy bizonyos ponton. Ilyenkor érzem baromi szerencsésnek magam, amiért nem tettem fel az egész életem egyetlen dologra a jövőmet illetően.
– Tudod, most lehet úgy érzed kockáztatnod kell, de egyszer eljön az idő, amikor benő a feje lágya minden férfinak. Például, amikor családot akar alapítani és nem tudja eljátszani a jégkirálynőt a délutáni teapartin, vagy a csillámpónit, amikor a kölyök a hátadon akar lovagolni; egy fájdalmas sérülés miatt.
Tekintete elréved, én pedig összevont szemöldökkel figyelek rá.
–
Szóval jégkirálynő és csillámpóni? Ez az, amit játszik a gyerekeivel?
– Ha bárkinek elmered mondani, kinyírlak, kölyök – szegezi rám mutatóujját, én pedig elvigyorodom.
–
Ne aggódjon edző, már mindent kézben tartok.
– Nem áldozhatod fel magad, ez a sérülés nem vicc, Dylan!
–
Úgy értem, letettem a fociról profi szinten, már réges-régen.
– Nem hiszem el ezt a gyereket, nem hallottál? – néz rám idegesen, majd végre eljutnak hozzá a szavaim. – Várj, mit mondtál?
– Szerintem már az első sérülésem után tisztában voltam azzal, hogy sose leszek a régi – vonom meg a vállam. – Volt időm elfogadni, és felkészülni valami másra.
Nem tagadom, fájdalmas volt, mert egy álmomról kellett lemondanom, de volt helyette több másik. Talán túl hétköznapi, ami miatt más férfiak élcelődnének rajtam, de sosem akartam másnak megfelelni, csak magamnak. Konkrétan, leszarok mindenkit.
–
Szóval, akkor mi lesz? Formatervező leszel, fiam?
– Arra gondoltam, hogy edzősködnék. Ezért akartam találkozni magával. Szükségem lenne egy ajánlólevélre. Már találtam is egy nagyon jó középiskolát a környéken, aminek elég gyenge a csapata. Úgy gondolom, jó kihívás lenne számomra.
Az edző kissé kábán néz rám, majd lassan megrázza a fejét.
– Megírom azt a kicseszett ajánlólevelet – vágja rá. – Mégis mióta vagy ilyen felelősségteljes? Mármint ne érts félre, mindig is kedveltelek, de azért elég nagy seggfej vagy, kölyök.
– Örülök, hogy az edzőm ennyire jó véleménnyel van rólam – jegyzem meg epésen.
–
Én… – rázza meg a fejét, és mintha kissé elérzékenyülne. – Csak büszke vagyok rád.
– Köszönöm ezt az elmúlt három évet. Azt hiszem, maga volt az, aki miatt érdeklődni kezdtem az edzősködés iránt.
–
Fogd be! – dörzsöli meg az arcát.
Elvigyorodom. Egyébként is imádom a kölyköket. Boldog leszek, ha a focit és őket összeköthetem.
– Érzelgősködjek még, edző? Úgy látom, már nem kell sok az első könnycseppig.
Ha tekintettel gyilkolni lehetne, már rég halott lennék, így jobbnak látom befogni a számat. Az edző nem érzelgős fajta, kivéve, ha hercegnősdiről és csillámpónikról van szó. Mit meg nem adnék, ha láthatnám a korához képest, eléggé jó fizikumú melák öregembert egy ilyen helyzetben. Talán a felesége, Moira, tudna küldeni pár rejtett felvételt, ahogy a kölykökkel szerepjátékozik.
A csapattársaim belépnek a bárba, és döbbenten látnak meg minket. Derrick, a védőnk felemeli hatalmas kezét.
– Rhodes – kiált fel, az edző pedig becsukja a szemét, mintha attól felszívódhatna.
– Van egy hátsó kijárat, én kislisszolok, ameddig te feltartod őket – mondja szigorúan, de késő. Az egész csapat megindul felénk, és két asztalt összetolva inni és nosztalgiázni kezdünk. Végül csak kibuggyan az a könnycsepp az edző szeme sarkából. Erre egy kör tequilát fizetek. Aztán… hazabotorkálok, és közben izgatott vagyok. De úgy komolyan izgatott, mert holnap összepakolok, hazahúzok a családomhoz, ahol végre igazán egésznek érezhetem magam, viszont nem annyira, mint akkor, amikor eljutok ahhoz a bizonyos nyaralóhoz, ahol álmaim nője fog várni. A nő, akinek már nem csak a testéről, hanem az eszéről és tehetségéről is fantáziálok, na meg arról, hogy mennyire el tudnám őt képzelni a legnagyobb álmom vágyképébe, amiről senkinek sem beszélek.