Jonathan Strahan
Üdvözlöm önöket Az év legjobb science fiction és fantasynovellái sorozat tizenharmadik kötetében!
2018 nehéz év volt mindenkinek, aki a Naptól három kőgolyónyira él. Az Egyesült Államok, legalábbis jelen sorok szerzőjének külsős szemszögéből nézve, egyre inkább önmaga rémes paródiájába fordult, bár tény, hogy még külföldről is látszottak változásra utaló jelek, és úgy tűnt, van okunk azt hinni, hogy talán – de csak talán – jóra is fordulhatnak a dolgok. Amerika túlesett saját politikai krízisén, és valami hasonló játszódott le Ausztráliában is, ahol ez a könyv összeállt. És bár mi, akik az észak-amerikai és brit nemzetközösség kiadói területén élve csak táncoltunk, a világ folytatta őrült pörgését. Sokkoló időjárási események, fajkihalások és olyan tragédiák követték egymást, amelyek elől senki nem menekülhetett el. A világ rajtunk kívüli része, ahol az emberiség nagy része él és hal, problémákkal küszködött. De mekkora problémákkal!
Ezzel együtt – bár elképzelhető, hogy jelen sorok szerzője buborékban él – azért nem alakultak teljesen rosszul a dolgok. Legalábbis sokkal rosszabbul is alakulhattak volna. Fajok tértek vissza a kihalás pereméről, egyes emberek kedvesen és tisztelettel bántak egymással, és meg is próbáltak tenni a világért. És volt okunk – megalapozott okunk – azt hinni, hogy ha jelenleg nem is fest túl rózsásan a helyzet, azért igenis van esély az előrelépésre, és egy nap talán még meg is oldhatjuk a problémáinkat. Volt okunk reménykedni. A sok tragédia közepette a Földtől távol keringő űrszondák továbbra is a science fiction álmait próbálták megvalósítani, ellátogattak a Marsra, landoltak üstökösökön és aszteroidákon, és valahol nagyon messze belépett a csillagközi űrbe a második legénység nélküli űrhajó. A Voyager 2 követte testvérhajóját a Nap heliopauzáján túlra, bele a nagy sötétségbe. Engem személy szerint ettől kirázott a hideg. Abban már nem igazán hiszek, hogy az emberiség eljut a csillagok közé, de az álomtól továbbra sem tudok szabadulni.
Ha 2018 nehéz év volt a tágabb értelemben vett világnak, hát a science fiction és fantasy számára sem volt valami könnyű. Ahogy arról tavaly is írtam, a Disney-Marvel továbbra is halálos szorításban tartja a figyelmünket, és összehozott úgy hétmilliárd dollárt a pénztáraknál azzal a rengeteg folytatással, előzménnyel és miegymással. A tavalyi év legnépszerűbb filmje a Marvel-féle Fekete Párduc volt, egy olyan film, amely az afrofuturizmust és az afrikai diaszpóra fejlődő határterületének bemutatását kombinálja a technológiával, a közönség pedig tárt karokkal fogadta. Ez volt a vállalat egyik legélettelibb produkciója, és valósággal ragyogott a hozzá képest nehézkes Bosszúállók: Végtelen háború mellett, amely még közelebb hozta a Marvel-filmes éra második fázisát a lezáráshoz. Ezek mellett a könnyedebb szórakozásra is vevők voltunk. A Pixar által készített A hihetetlen család 2. valószínűleg az év legszórakoztatóbb szuperhőstörténetét mesélte el (és mennyi szuperhőstörténethez lehetett szerencsénk!), a Deadpool 2. mocskosszájú volt és elképesztően vicces, A Hangya és a Darázs pedig szintén remek móka. Az év vitathatatlanul legjobb szuperhősfilmje ugyanakkor a végén esett be: a Pókember: Irány a Pókverzum! okos, fordulatos, jól megírt, és még játékos is tud lenni, tényleg öröm nézni. Ráadásul szép bevételt is termelt. Ahogy az összes többi film. Rengeteg pénzt termeltek.
A science fiction- és fantasyuniverzumok tévés kiterjesztései úgyszintén. A Star Trek a Star Trek: Discoveryvel tért vissza a tévébe: egy sötétebb, dinamikusabb sorozattal, főszerepben a kiváló Sonequa Martin-Greennel és a botrányosan alulfoglalkoztatott Michelle Yeoh-val (aki tavaly ugyancsak brillírozott a Kőgazdag ázsiaiakban). 2019-ben még több Trek-kalandban lehet részünk, érkezik ugyanis a Patrick Stewarttal forgatott Next Generation spin-off. A Ki vagy, Doki? is visszatért egy új évaddal, amely többnyire sikerrel járta be az univerzumot, a főszerepben Jodie Whittakerrel, aki az első női Doktorként nagyszerű alakítást nyújtott, ahogy a kollégái is, de néhány középszerű forgatókönyv valamelyest lehúzta a munkájukat. A közönség ezzel együtt szerette a sorozatot, amely nézettségi rekordot is döntött. Ezeken kívül volt még sok minden más: a Daredeviltől a Jessica Jonesig, a Black Lightningtól a Supergirlig, A varázslóktól az Amerikai istenekig, az Elveszve az űrbentől a Valós halálig – én nem is bírtam követni a tempót. Hogy volt-e ennek a mozgóképes SFF-áradatnak valamilyen lényegi következménye? Nem tudom, de én az év végére eléggé kimerültem. Már jóformán mindent adaptáltak vagy adaptálnak mozifilmnek vagy tévésorozatnak, és minden folytatást kap, így az ember könnyen kiég, vagy legalábbis elveszíti az érdeklődését. Mégis, minden másodvonalbeli szórakoztatóipari termékre jutott valami meglepő és jó. Bízhattunk benne, hogy minden harmatos és zavaros Iron Fistre jut egy olyan intelligens és magával ragadó sorozat, mint a Counterpart. 2019-ben pedig még sokkal több mindenre számíthatunk.
És milyen 2018 a science fiction- és fantasypróza területén, a novellák világában? Ahogy az elmúlt néhány esztendőben, ezúttal is történtek jó és nem jó dolgok egyaránt. Szemtanúi lehettünk a változás látszatának, de a jelek szerint nem volt valódi, érdemleges változás. Az a néhány trend, amit sikerült beazonosítanom, egyáltalán nem lepett meg. Az egykor még szűk látókörű angolszász könyvkiadás, amelynek jelen kiadvány az egyik képviselője, egyre nyitottabb a világ többi része felé. A fordításra kerülő irodalom egyre nagyobb teret nyer, hála az elkötelezett szerkesztők, kiadók és fordítók áldozatos munkájának, akik mindent megtesznek azért, hogy a nem angol nyelvű SFF is elénk kerüljön. A kínai science fiction kiadása például tavaly különösen nagy sikert aratott. Ugyanez igaz volt az afrofuturista irodalomra, olyan jelentős antológiákkal, mint az AfroSF 3, és fontos magazinokkal, mint a Fiyah, amelyekben az év legjobb vonatkozó történetei jelentek meg. Folytatódott továbbá a nyitás a minél több perspektíva felé az irodalomban, legyen szó olyan értékes sorozatokról, mint a Takács Bogi-féle Transcendent: The Year’s Best Transgender Speculative Fiction, vagy olyan önálló antológiákról, mint a Rivqa Rafael és Tansy Rayner Roberts által jegyzett Mother of Invention, vagy szinte minden rangos tavalyi magazinról vagy antológiáról. A közeg, és ebből adódóan az olvasók rengeteget profitáltak mindebből.
És tényleg sor került némi változásra. Változás mindig van. Nem minden, januárban még jelen lévő magazin érte meg a decembert. A nagyobbak közül mindegyik fennmaradt, de elveszítettük a Shimmert, a Space and Time-ot és a Mythic Deliriumot. A GigaNotoSaurus új szerkesztőt köszöntött, de hála az égnek, egy erős évet követően még mindig talpon van, míg az Apex Magazine azt jelentette be, hogy leáll a nyomtatott lapkiadással, és a jövőben csak digitális tartalmat gyárt, hiába volt nekik is erős évük. A nosztalgia tavaly is rizikós dolognak bizonyult a lapkiadás világában. Míg 2017-ben tanúi lehettünk a klasszikus SF-magazinnak számító Omni újjáéledésének, abban az évben csak egyetlen szám jelent meg, azóta egy sem, és a hasonló helyzetű Amazing Stories (újra!) felbukkant az augusztusi számával a San Joséban megrendezett World Science Fiction Conventionön, de azóta semmi – így jelen sorok szerzője elgondolkodott, hogy talán jobb ötlet lenne a jövőbe nézni ahelyett, hogy újra meg újra a múltat próbáljuk feléleszteni.
De akárhogy is vészelték át az évet maguk az orgánumok, 2018 élénk esztendő volt a novellisztika számára. Mint ennek a könyvsorozatnak az életében mindig, tavaly is több kispróza jelent meg, mint amennyit egyetlen vagy egy csapatnyi ember képes lenne végigolvasni vagy akár csak felkutatni. Már jó rég láttam utoljára olyan megbízható összegzést, amelyből kiderül, hány SFF novellát adtak ki angol nyelven az adott évben, és még az a szám sem tűnt teljesen pontosnak. 2018-ban önálló kötetekben, többszerzős és egyszerzős antológiákban, magazinokban, promóciós anyagokban, blogokon és podcastek formájában is jelentek meg novellák, pénzért vagy ingyen is hozzájuk lehetett jutni, de akár paywall vagy előfizetés formájában is. Aki friss sztorikat akart olvasni, azt semmi sem akadályozhatta a vágyában, és ez értelemszerűen örömteli fejlemény. Ugyanakkor számomra egyre világosabb trend, hogy sok szerző komolyan profitál abból, ha felkerül a netre az írásuk, ahol az olvasók könnyen felfedezhetik, megoszthatják és kibeszélhetik. A történetek közvetlen elérhetősége, és az, hogy azonnal megindulhat róla a (virtuális) párbeszéd, alapvetően határozza meg, milyen sztorik jutnak el a szerkesztőkhöz és más olvasókhoz, hogyan reagálnak rá, és mi kerül a díjak zsűrijeinek látóterébe. Azt nem tudom pontosan, ez mit jelent a jövőre nézve, de sokat gondolkodom rajta.
Szóval hol is volt érdemes novellákra vadászni 2018-ban? Ahogy 2017-ben, úgy idén is dominált a kisregény-terjedelem. Továbbra is érvényes az állítás, hogy nincs semmi új a kisregénykiadás tényében, az elmúlt két évtizedben szinte minden nagyobb kiadó foglalkozott ilyesmivel, de az utóbbi pár évben változott a helyzet. A kisregények önálló könyvekként is egyre nagyobb figyelmet kapnak, komoly eladásokat produkálnak, sok kritika foglalkozik velük, díjakat is bezsebelnek, és ez korábban nem volt jellemző. A piacvezető ezen a téren továbbra is a Tor.com Publishing, amely már az ötödik születésnapját ünnepli. 2018-ban rendkívül nagy sikert aratott kisregényeket publikáltak, mint amilyen Martha Wellstől az Artificial Condition, az Exit Strategy és a Rogue Protocol, Nnedi Okorafortól a Binti: The Night Masquerade, Seanan McGuire-től a Beneath the Sugar Sky, és az olyan, komoly kritikai sikert aratott könyvek, mint P. Djèlí Clark, Caitlín R. Kiernan, Ian McDonald, Brooke Bolander és Kelly Robson munkái. Robsontól a Gods, Monsters and the Lucky Peach a személyes kedvencem az évből a science fiction-kisregény kategóriában: okos és eleven időutazós kalandsztori. Ugyanakkor szintén odáig voltam Kiernan erőteljes, magával ragadó Black Helicopters: The Director’s Cutjáért, Ian McDonald megható, meleg tematikájú időutazós románcáért, a Time Wasért, és J.Y. Yang The Descent of Monsterséért. Ha nem lennének ilyen hosszúak, beválogattam volna őket ebbe a könyvbe. A teljes igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy a Tor.com Publishingnek is dolgozom, és én szereztem meg nekik McDonald és Kiernan kisregényét.
Nem egyedül a Tor.com publikált fontos kisregényeket 2018-ban. Aliette de Bodard például két remek, ilyen hosszúságú történettel is jelentkezett. A Vanisher’s Palace (Jabberwocky) A Szépség és a Szörnyeteg sötét, genderfluid újraértelmezése többdimenziós sárkányokkal: a sztori már pont regényhosszúságú, és ott a helye minden idei díjátadón. Ugyancsak csodás a The Tea Master and the Detective című kisregénye (Subterranean), egy xuya univerzumbeli mese gyilkosságról és intrikáról.
A különböző magazinok szintén megjelentettek kiváló kisregényeket, mint Carolyn Ives Gilman sötét sci-fije, az Umbernight (Clarkesworld), Greg Egan 3-Adicája (Asimov’s), Juliet Wade-től a The Persistence of Blood (Clarkesworld, akik egyébként jó évet zártak) és Kate Marshalltól a We Ragged Few (a kiváló Beneath Ceaseless Skiesnál). Ugyancsak kiemelkedő Nicola Griffith So Luckyja (FSG), Peter Watts The Freeze-Frame Revolutionje (Tachyon), Janeen Webbtől a The Dragon’s Child (PS Publishing), Cynthia Wardtól a The Adventures of Dux Bellorum (Aqueduct) és Adam Roberts The Lake Boy című írása (NewCon Press). Mindegyik meghálálja a belefektetett figyelmet.
2018 az eredeti antológiák szempontjából is izgalmas év volt. Hazabeszélek, mert az általam szerkesztett Infinity’s Enddel kezdem (Solaris), amelyben nagyon távoli helyszíneken játszódó történeteket olvashatunk többek között Kelly Robsontól, Naomi Kritzertől, Seanan McGuire-től, Alastair Reynoldstól és Justina Robsontól. Tekintve, hogy ezzel a kötettel kapcsolatban nem vagyok épp elfogulatlan, csak annyit mondok, hogy büszke vagyok rá, és olvasásra ajánlom.
A 2018 legjobb című antológiája kitüntetésen három könyv osztozik. Dominik Parisien és Navah Wolfe felvette a kesztyűt Holly Black és Justine Larbalestier játékos Zombies vs. Unicorns-ja után, és előrukkoltak saját science fiction-fantasy elegyükkel a Robots vs. Fairiesben, amely olyan szerzőktől szerepeltetett kitűnő novellákat, mint Annalee Newitz, Jeffrey Ford, Ken Liu, Lavie Tidhar és Catherynne M. Valente. Ugyanilyen jól vagy talán még jobban sikerült Ellen Oh és Elise Chapmantől az A Thousand Beginnings and Endings, amelyben a Dél- és Kelet-Ázsiából összeválogatott folklórból és mitológiából olvashatunk sokszínű történeteket, egyebek mellett Aliette de Bodard, Alyssa Wong, Roshani Chokshi és Renée Ahdieh tollából. Aztán ott volt a nagyvad, a friss sztorikat felvonultató, legújabb Gardner Dozois-kötet. A The Book of Magic az előző évi The Book of Swords folytatása, és Gardner szóhasználatával élve „keményvonalas fantasyt” szerepeltet John Crowley-tól, Garth Nixtől, Megan Lindholmtól, K. J. Parkertől, Andy Duncantől és Lavie Tidhartól. Mindegyik említett kötet tele van megkerülhetetlen novellákkal, érdemes feltenni őket a polcra. A 2019-es díjátadókon egész biztosan találkozunk még velük.
Az év további antológiái közül különösen ajánlom Wade Roush Twelve Tomorrows-ját, az MIT Press sorozatának legutóbbi kötetét, amely olyan szerzőktől tartalmaz kitűnő írásokat, mint Elizabeth Bear, S. L. Huang, Ken Liu és mások, és valószínűleg ez az év legjobb science fiction antológiája. Szorosan a nyomában ott van Ian Whatestől a 2001: An Odyssey in Words, Greg Whitta, Hugh Howey és Christie Yant közös munkája, a Resist: Tales from a Future Worth Fighting Against, Lisa Yaszek remek történelmi retrospektívje, a The Future Is Female!, Russell B. Farr Aurumja, Bill Campbell és Francesco Verso Future Fiction: New Dimensions in International Science Fictionje, Susan Law és Lucas K. Forest Shades Within Us című kötete, Rivqa Rafaeltől és Tansy Rayner Robertstől a Mother of Invention, valamint Sheldon Teitelbaum Zion’s Fiction: A Treasury of Israeli Speculative Literature című gyűjteménye.
Attól a pillanattól fogva, hogy leülök megírni az évösszegző esszéket ebbe a sorozatba, mindig azon kaptam magam, hogy azt mondom, jó év volt ez az antológiák szempontjából. És őszintén szólva mi mást mondhatnék? Annyi kispróza jelenik meg, és olyan sok és izgalmas író lép színre, hogy szó szerint fuldoklunk a jobbnál jobb könyvekben. 2018-ban is pontosan ez történt. Andy Duncan An Agent of Utopiája hat év után az első novelláskötete, és 2000 óta az első, amely szülőhazájában jelent meg, ennek megfelelően két olyan sztori szerepel benne, amelynek az év legjobbjai között a helye, az egyiket ide is beválogattam. Duncannek egyébként is kiemelkedő éve volt: öt új novellát publikált, mindegyik ajánlott olvasásra, és mindegyik igazolja, hogy szerzőjük ritka nagy kincs. A Small Beer Press az év során két kivételes novelláskötettel is előállt. Az egyik Vandana Singh Ambiguity Machines and Other Stories című könyve, a másik Abbey Mei Otis Alien Virus Love Disasterje: friss szemléletmódú, fontos kötetek, amelyek egyszerre tanúskodnak szerzőjük tehetségéről és a kiadó szerkesztőinek jó ízléséről.
Az idei World Science Fiction Conventionön N. K. Jemisin zsinórban harmadjára nyerte el a legjobb regénynek járó Hugo-díjat. Eddig több mint egymillió példányban keltek el a könyvei, és már készülnek belőlük a tévés és mozis adaptációk. Novellisztikájára eddig relatíve kis figyelem jutott, de a How Long ‘til Black Future Month? meggyőző, magával ragadó és időnként dühös munka, amely ereje teljében mutatja a szerzőt, érződik rajta, hogy nagyon ért a kisprózához is. A kötet négy új sztorijának egyikét ebben is olvashatják, de bármelyik másikat is választhattam volna. Szintén nagyszerű Kelly Barnhill Dreadful Young Ladies and Other Stories, Priya Sharma All the Fabulous Beasts, Nana Kwame Adjei-Brenyah Friday Black, Catherynne M. Valente The Future Is Blue, Rich Larson Tomorrow Factory: Collected Fiction és K. J. Parker The Father of Lies című novelláskötete. Caitlin R. Kiernan novellaírói munkássága szívügyem, ő két új gyűjteménnyel is jelentkezett: egyrészt az erősen limitált kiadású, Cthulhu-kötődésű Houses Under the Sea-vel, másrészt a The Dinosaur Touristtal, a Subterraneannél futó sorozata legutóbbi darabjával, amely nagyrészt a Sirenia Digest című kötetéből válogat. Rendkívüli munka. Már az én könyvespolcom novelláskötet-szekciója is szépen árulkodik arról, milyen sok jó olvasmány érhető el, és hol van még a vége!
Általában nem szoktam ilyesmire kitérni, de 2018-ban olyan nagy és széles körben elismert alkotók hagytak itt minket, mint Ursula K. Le Guin, Jack Ketchum, Victor Milan, Peter Nicholls, Kate Wilhelm, Mary Rosenblum, Karen Anderson, David Bischoff, Christopher Stasheff, Harlan Ellison, Michael Scott Rohan, David J. Willoughby, Pat Lupoff, Dave Duncan, Stan Lee és William Goldman. Jelen kötet szempontjából a legrelevánsabb ugyanakkor barátom és kollégám, Gardner Dozois elvesztése, aki váratlanul hunyt el májusban. Kolosszális örökséget hagyott maga után: irigylésre méltó életművet, olyan antológiákból álló bibliográfiát, amelyek egyszerre írták át és rögzítették a science fiction és fantasy történelmét, Dozois ráadásul egy időben az Asimov’s-t is szerkesztette, de úgy, hogy az bármilyen más nagy szerkesztővel bármilyen más magazinnál felveszi a versenyt. Karrierje során számtalan íróval volt kapcsolatban, akiknek életére és munkásságára is nagy hatást gyakorolt. Sokunknak fog hiányozni.
Most pedig elérkeztünk a véghez és egy új kezdethez. Ez a könyv ugyanis Az év legjobb science fiction- és fantasynovellái című sorozat záródarabja. Ez mély fájdalommal tölt el, ugyanakkor rendkívül hálás vagyok mindazoknak a szerkesztőknek és kiadóknak, akik az elmúlt tizenhárom év során lehetővé tették, hogy ez az antológiasorozat megjelenhessen, és jócskán lekötelezettje vagyok minden egyes szerzőnek, aki engedélyezte, hogy újraközöljem a munkáját. Az idők azonban változnak, velünk együtt. És bár ez a sorozat most befejeződik, még távolról sem végeztem az éves antológiák összeállításával. Jövőre egy vadiúj kiadó vadiúj sorozatában, a Year’s Best SF-ben jelentkezem az év legjobb science fiction-novelláival. Izgatottan várom a kihívást, és örülök a lehetőségnek, hogy tovább finomíthatom a fókuszomat, és megmutathatom, éppen melyik sci-fi novellákat tartom a legjobbnak. Remélem, velem tartanak 2020-ban is, amikor eljön az ideje.
Most viszont vágjunk bele még egyszer, utoljára, érzéssel! Itt vannak az év legjobb science fiction- és fantasynovellái. Remélem, legalább annyira szeretik majd őket, mint én.
Jonathan Strahan
Perth, Nyugat-Ausztrália
2018. december
Roboz Gábor fordítása