Bevezető és ajánlás

(Állítólag, minden rendes könyvben szokott ilyen lenni. Rajtam ne múljon!)

Halihó! Sziasztok!

Jelentem, újra itt vagyok! Mert tőlem aztán nem lehet egykönnyen megszabadulni. Akik az előző kötetről lemaradtak, azoknak röviden bemutatkozom. Roxi vagyok. Vagy Roxos. Vagy te piszok disznó, esetleg népművészeti mázas cserépedény, alias köcsög… Tündérmazsola, gazdi szemefénye… Attól függően, hogy egyrészt a gazdin milyen gatya van, másrészt, hogy én épp milyen akcióban veszek részt.

Történetem 2016.12.27-én kezdődött azzal, hogy megszülettem. Folytatódott 2017. február 25-én azzal, hogy a gazdi megjelent a tenyésztőmnél, engem felnyalábolt, és hazafuvaroztatott a Főnivel.

Röpke egy év alatt, a gazdiban megfogalmazódott az a gondolat, hogy rátaszajt engem a népszerűség útjára, és elkezdett írni egy blogot. Ennek azonnal fergeteges sikere lett. Tulajdonképpen a gazdi anyukáján, az imádott Mamikámon kívül, a kutya nem volt kíváncsi ránk. De a gazdi nem adta fel! Erőlködött, mint Quasimodo a balett felvételin. Írt, írt, írt… Aztán valahogy csak ránk kaptak a népek, mint drogos a kokainra. Gyűltek az olvasók az oldalunkon, egyre többen követték nyomon a kalandjainkat. Mert abból aztán akadt bőven. Voltak tettestársaink is, úgy a négylábúak, mint a kétlábúak között. Mert először is, itt van ugye Szaff, akit a Főni, azaz a gazdi férje csempészett be a falkánkba, megmentve őt ezzel attól, hogy egy menhely keserű kenyerét egye. Szerintem, kölcsönösen jól jártunk egymással, bár a gazdi neki is, ugyanúgy, mint nekem, igen gyakran belengeti, hogy előbb-utóbb a fajtamentőknél fogjuk végezni. Vagy elcserél holmi fonnyadt salátalevélre, esetleg satnya kaktuszra. De nem kell aggódni, a gazdinak csak a szája jár, mint szájkaratésnak a kocsmai verekedéskor.

Aztán, amikor ifjúságom legszebb éveit élvezhettem volna, megjelent a színen Mogyoró, a gazdi elsőszülött csemetéjének, Kitti kölyökgazdinak a széllelbélelt, hurrikánmeghajtású border collie-ja, aki azóta a nyakunkon maradt, mint vegán étteremtulajdonoson a csülkös pacal. Az én gondtalan ifjúságomat pedig elfújta a szél, és már csak álmaiban jönnek elő a boldog békeidők, amikor még senki se cakkozta a bundámat, ha épp labdáztam a gazdival. Mogyoró egyébként bárki belső alkatrészeit képes seperc alatt átrendezni, mindenféle eszköz nélkül, kizárólag a saját négy lábát használva a belek kitaposásához. Szűk családi körünkhöz tartozik Macs, aki szerintem, kizárólag azért született, hogy alkalmanként pokollá tegye az életünket a vernyákolásával. Tulajdonképpen, ebtársaimmal már régen át tudtuk volna kergetni az árnyékvilágba, ám nem tehetjük, mert a gazdi már azért is Föld körüli pályára állítással fenyegetőzik, ha a kajáját elcsaklizzuk a bélpoklos, nyávogó istenverésétől.

A falkához tartozik még, nem ükunokai fokon, és nem XXX. századbeli rokon, hanem a legjobb haverom, Zozi, Zokni, Zozó… Kinek, hogy tetszik. Tőle jobb haverom csak a gazdája, Zsófi, aki tulajdonképpen a pótgazdám is egyben, mert amikor a gazdi dereka úgy dönt, hogy függetleníti magát a gazdatesttől, akkor Zsófi az, aki mentőangyalként megjelenik nálunk, felnyalábolja az egész társaságot, és elindul velünk világot látni. Szintén gyakori szereplője a bejegyzéseknek Éva anyu, Zsófi anyukája, aki a megtisztelő „anyu” címet akkor érdemelte ki, amikor a gazdi mellé állt, amikor Szaff élet-halál harcát vívta a tetanuszfertőzéssel.

A kétlábúaknál szólnom kell még a gazdi kölykeiről, Kitti kölyökgazdin kívül is. Gyakran szerepel a könyvben Kisfőnök, aki a gazdi harmadszülött csemetéje, és Ádám kölyökgazdi, akinek a legjobb tulajdonsága, hogy van egy felesége, akit imádok. Amúgy Kisfőnök és Ádám kölyökgazdi Macs pártiak, szóval: árulók!

Aztán persze, az előző kötetben felsorakozott még egy csomó más szereplő is, akiknek nagy része ebben a kötetben is jelen lesz.

Az első kötetet 2021. júniusával zártuk. Muszáj volt, mert lassan már hosszabbra nyúlt, mint Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése.

Ahogy a gazdi lezárta a történetfolyamot, hamarosan kiadót is találtunk, akiknek ezúton is hálát rebegünk, mert könnyebb a három lábú sünnek keringőzve átkelni az autópályán, mint manapság kiadóra lelni. Szóval, srácok: köszönjük!

Ám azzal, hogy az első kötetnek véget vetettünk, mint Hófehérke mostohája a gondtalan törpés napoknak, az élet még nem állt meg, sőt mi se váltunk otthon gubbasztó, unalmas ebekké. Szóval, mint az várható volt: folyt. köv.

Az előző naplóban a gazdi igen gyakran hajlítgatta a tér – idő kontinuumot, ebben a kötetben viszont szigorúan ragaszkodunk az idővonalhoz. Mindent csak szépen sorjában! Időugrás csak abban az esetben lesz, ha – hála a gazdi katyvaszos szerkesztésének és az időrendborogatásoknak – az adott bejegyzés már szerepelt az első kötetben. Mert jó, jó, hogy ismétlés a tudás édesanyja, de azért mindennek van határa.

Sajnos, nem lesz már velünk Mamikám, aki 2021. június 30-tól már őrangyalként kísér bennünket az útjainkon, és gyanítom, amikor a gazdiban felmerül a „rövidebb és sima” útra rátérés gondolata, akkor két kezébe temeti az arcát, és csak csendesen sziszegi maga elé, hogy mit vétett, amiért ilyen gyermekkel áldotta meg a sors. Ezzel a kötettel, csak úgy, mint az előzővel, az Ő kedves, örökké mosolygós lénye előtt tisztelgünk. Tőle tanultuk meg, hogy egy bátorító szó, a mások megnevettetése többet segít, mint bármely drága gyógyszer a patikában. És bár jelenleg a naplómat még nem lehet receptre kapni, mi mégis jó szívvel ajánljuk mindenkinek, akinek szüksége van arra, hogy nevetéssel űzze el a zord fellegeket a feje fölül.

Na, jó! Itt a vége a komoly, filozofikus gondolatáradatnak! Én azt mondom, vágjunk a közepébe!

Mert tudjátok, ez a napló jobb, mint a kávé, mert nemcsak feldob, de fenn is tart!

Kívánunk mindenkinek nagyon jó szórakozást!

Roxi kutya és a gazdi