Naplóbejegyzés: 2021.07.19.
Sziasztok! A mai hajnal máris horrorral kezdődött. A gazdi ugyanis rosszat álmodott. Rólam. Azt, hogy elvittek tőle (vagy ő maga adott oda, erre már nem emlékezett), és bezártak valami ketrecbe... A gazdi meg bőgött, mint eső előtt a szamár, hogy azonnal adjanak neki vissza, én meg nagy szomorúan csak pislogtam ki a fejemből... Na, erre ébredt a gazdi. Én meg arra, hogy valaki (a gazdi) fojtogat, ölelget, meg puszilgat, hogy "jól vagy, kicsim? Roxos, biztos jól vagy?" Hát, b+! Eddig jól voltam. Most már annyira nem. Esetleg, ha elengednéd a "gigám", és kapnék végre levegőt... Lehet, megint jobban lennék. Ha meg abbahagynád az ölelgetést, meg ezt az undorító puszilkodást, azt hiszem, egész pazarul érezném magam.
Na, ha már ilyen fájinul kiverte a szemünkből az álmot, el is indultunk a szokásos reggeli sétára. Fél ötkor startoltunk, amikor még a nap is, csak vakarózott, hogy keljen, vagy ne keljen. Elég ráérősen meditált a szentem, mert hol kidugta a fejét a felhők közül, hol visszahúzta, végül pont mire hazaértünk, döntötte el, hogy mára szabit vesz ki, és inkább essen az eső. Már amikor nekirugaszkodtunk az első dombnak, hallottuk, hogy dörög az ég, de rendesen. Ám a gazdi filozófiája alapján, ugye, visszafordulásról szó sem lehet, ha elindultunk egy úton, azon végig kell menni! (Kivéve, ha lecseréljük egy másikra, mert különben sose tévednénk el.) Így azonban arról szólt az egész séta, hogy "gyerünk, lányok, szedjétek a lábatokat, mert nem szeretnék ronggyá ázni!" Ja, csak, ha mi szaporáztuk a lépteinket, akkor a gazdi fújtatott, mint egy jobbfajta orgona fújtatója, megállt, hogy megkeresse a kiköpött tüdejét, visszarakta, aztán próbált némi levegőhöz jutni, amiért már jattolt volna is a jó Istennek, ha kap egy keveset. Persze, amikor felértünk a dombtetőre (vagy hegy? A franc se tudja, lényeg, hogy cefetül meredek), megint kinyílt a csipája, és csóri Szaffot noszogatta, hogy riszálja gyorsabban a popóját, mert ő lesz az első, aki kitér a hitéből, ha elkap bennünket a vihar. Ennek ellenére, Szaffóka az út nagy részében folyamatosan azon ügyeskedett, hogy tudná pofára ejteni a gazdit. Sietség ide, sietség oda, arra persze volt esze a gazdinak, hogy a függőleges szakadékba lezavarjon a lasztim után. Nem is egyszer. Arra bezzeg már nem hagyott időt, hogy a patakban ejtőzzünk egy kicsit, hanem sprinteltünk haza ezerrel. Persze, kivételesen - így utólag - igazat kell, hogy adjak neki, mert épphogy hazaértünk, kezdett el szakadni az eső. No, azért nem tájfunról beszélünk, mert tán öt percig se tartott a csepegés, de azért nem esett volna jól, ha az erdőben kap el bennünket. Holnap csak lightos sétát tervez a gazdi (általában ilyenkor szívunk a legtöbbet), mert szerdán megyünk Kitti és Mogyi elé Hollóházára. Ekkor ugyanis véget ér a Nagy Kék Túra. Harminchárom nap - futva. Minden fizikai és lelki akadály ellenére Kitti kölyökgazdi véghez viszi, amit eltervezett. Irtó büszke vagyok ám rá! Nem semmi csaj! És Mogyoróra is. Másfél évesen háromszáz km-t lefutni a pusztulat melegben, nem semmi teljesítmény!
Azért már nagyon várom, hogy hazajöjjenek, és újra együtt túrázhasson/sétálhasson a Nagy Csapat.
A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau:
Roxi kutya 🐶🐾
Naplóbejegyzés: 2021.07.20.
Röviden, velősen, tömören: a gazdi ketyós! Nem kicsit. Nagyon. És szadista. Szóval: ketyós szadista. De Isten nem ver bottal! Elmondom mi volt. Nem elég, hogy nem mentünk ma sétálni (mer' mindig csak a flanc (műkörmöshöz el kell menni!), meg a kifogás...), azon az alapon, hogy holnap úgyis nagy túrázunk Kitti és Mogyi elé, még meg is fürdetett a gazdi! Abszolút indokolatlanul. Mert miért? Azt mondja, hogy ne má' hogy má' retkesen menjünk Kittiék elé! De most komolyan! Nem az ÁNTSZ-t várjuk, csak Kittit és Mogyit! Szerintem, ők se úgy fognak kinézni, mint akit skatulyából húztak ki. De jó, legyen fürdés. De ugye, nyár van, én meg vedlek, mint sokkot kapott tyúk a rókalyukban. A lökött gazdi meg fürdés előtt nem kefélte ki a bundámat, úgyhogy az első vizes simítás után annyi szőr kijött belőlem, hogy utána a villanykörte copfos indián lett hozzám képest. Erre kiült az arcára a döbbenet, hogy "b+, Roxi! Fekete lett a kád a szőrödtől"! Mégis mit várt? Ezzel az ésszel, ne csodálkozzon, hogy nem lesz rendes tagja a MENSA-nak! Miután konstatálta, hogy két szőr között maradt egy kis kád, ami vészesen eldugulni készült, gyorsan szedegetni kezdte kifelé a lefolyóból a bundám kihullott alkatrészeit. Én meg ülhettem csurom vizesen a kádban, és várhattam, amíg befejezi a csutakolást. "Aszondja": Tudod mit? Adok egy kicsit a Dove-omból, lásd, kivel van dolgod! "De jó nekem! Inkább hagyjál békén, és tartsd meg magadnak a hülye Dove-odat! De nem! Még balzsamot is kaptam, hogy kétszer kelljen zuhanyozni. Mikor azt hittem vége a kínzatásomnak, még nekem állt kefélni, hogy a maradék bundámtól is megszabadítson. Mikor végre kiszabadultam a karmai közül, jött Szaff. Csóri, végképp nem értette, hogy miért kell fürdenie, mikor kivételesen sz@rba se fetrengett. De nem volt kegyelem neki se. Aztán meg elkezdett panaszkodni a gazdi, hogy az esze megáll, az összes flancos samponját meg balzsamját ránk pocsékolja. Hát kértük mi??? Nem kértük! Sőt! Kifejezetten elleneztük még a gondolatát is! Na de, édes a bosszú! Mindketten olyan szinten ráztuk meg magunkat, hogy a gazdinak sikkantani se volt ideje, bemutatott egy 10 pontos dupla leszúrt Rittbergert, majd hogy az atlétikai tudását is prezentálja (nem is értem, miért nem indul a tokiói olimpián?), elővezetett egy csodás spárgát. Miután számba vette, hogy minden testrésze a helyén van, és annak ellenére, hogy a szeizmográf kilences erősségű földrengést jelzett Eger és környékén, a fürdőszobáról sem potyogtak le a csempék, föltápászkodott, és néhány nem egészen úrinő szájába illő szófűzér artikulálatlan kiejtése után, nekikezdett kisíkálni a kádat. Mi meg Szaffal kaján vigyorral ültünk, és minden porcikánk azt sugallta: hogy "aki másnak gödör, magam verem bele". Na, lépek, mert holnap nagy útra indulunk! De majd jövök a beszámolóval!
A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau:
Roxi kutya 🐶🐾
És elindultunk fogadni a hősöket…
Naplóbejegyzés:2021.07.22.
Halihó! Azt hiszem, még tartozom Nektek. Mármint a tegnapi eseményekről való beszámolóval - az én szemszögemből. Mert ugye, piszokul nem mindegy ki meséli el a történetet. A gazdi szerint, valószínűleg egy könnyekig megható eseménynek lehettünk tanúi, egy kis kirándulással egybekötve. Szerintem meg, egy rohadt hosszú autókázásnak egy egyórás séta kedvéért. Nem panaszkodni akarok, mert jó volt ismeretlen helyen barangolni egy kicsit, de a tények azok makacs dolgok, és tények maradnak. De döntsétek el ti!
Na, szóval, reggel hétkor indultunk, Papus és a gazdi nővére társaságában, aki egyúttal a sofőr szerepet is betöltötte. A Főni már jó előre elkészítette nekünk a helyet hátul, hogy kényelmes is legyen, és lehetőleg ne szőrözzünk össze semmit. Bocs, Főni, ez utóbbi sajnos, nem jött össze. De vigasztaljon a tudat, hogy ami szőr belőlem hiányzik, az maradéktalanul megtalálható az autó kárpitján. A gazdi ugyan már erősen agyal rajta, hogy lehetne eltüntetni a tetemes szőrmennyiséget, de egyelőre csak odáig jutott, hogy lehet, legjobb lesz, ha az egészet felgyújtja. Igaz, hogy akkor a kocsinak is harangoztak, de szőr se lesz a környéken se...
Na, a lényeg, hogy kb. két és fél órás autókázás után megérkeztünk Hollóházára, egészen pontosan a Kék Túra emlékműhöz és a 0. vagy 1160-as kilométerkőhöz. Ez is, mint minden nézőpont kérdése. A gazdi telefonált Kitti kölyökgazdinak, hogy merre jár, ő pedig közölte, hogy még bőven van időnk addig, amíg befutnak. Így hát mi magunk is bevetettük magunkat az erdőbe, amit el kell ismerni: lenyűgöző volt. A gazdiból elő is tört rögvest a "pájdagógosz", és azon gondolkodott, hogy milyen szuper akadályversenyeket, túrákat, programokat lehetne itt szervezni a gyerekeknek. Azt ugye, már mondanom sem kell, hogy lépten-nyomon megálltunk fotózkodni, de kivételesen most még én is önként pózoltam egy párszor, hadd örüljön a gazdi. Meg figyeltem az utat, mert szinte éreztem, hogy hiába a csodálatosan tiszta erdei út, a gazdi itt is képes lesz eltévedni. Ez pontosan így is történt. Amikor elindultunk visszafelé, a gazdi már rendesen vakarta a fejét, hogy "akkor most, hol is tértünk le?" "Itt még ezen az úton jöttünk?" Úgyhogy igen hamar elhangzott az utasítás, miszerint : "Roxi, Papához!" "A kocsihoz!" Édes jó Istenem! Értem én, hogy az embereknek közel sem olyan jó a szaglása, mint a miénk, meg hogy akadnak olyanok, akik kicsit nehezebben tájékozódnak, de muszáj volt nekem egy olyan kétlábút kifognom, aki huszonöt négyzetméteren is képes eltévedni?! Esküszöm, ez a saját lakásában is eltévedne, ha összecserélnénk a bútorokat! De ha mindez még nem volna elég, még kekeckedik is! Ahelyett, hogy feltétel nélkül rám bízná magát, még szekál, hogy "Te, Roxos, biztos jól megyünk?" "Nem kellett volna már itt lefordulni?" Nem, b+! Nem! Gyere utánam, és fogd be a lepénylesődet, mert ha a te hülye fejed után megyünk, az Antarktiszon találjuk magunkat, mielőtt észbe kapnánk. Azért a végén, csak nem bírt a rossz vérével, juszt se utánam jött, hogy innen ő már tudja az utat. Ám amikor konkrétan fenéken csúszva kellett lejönnie egy buckáról, megállapította, hogy mégse, mert ilyenen tuti nem mentünk odafelé. Nem hát, te agyban karcsú! Öt méterrel jobbra, oszt' ott a rendes út, amin mentünk. Szaffal az aljból néztük a szerencsétlenkedését, meg imádkoztunk, hogy ne itt, és ne most törje ki a bokáját. Mikor leért hozzánk, szétnézett, konstatálta, hogy "jé, itt az út!" "Ti ezt tudtátok?" Tudtuk, cseszd meg, ezért mentünk előre, hogy gyere utánunk. De te csak kötöd mindig magad, mint a pányvás kucu. Szerencsére azért, időben visszaértünk, sőt, még jócskán várni is kellett, mikor a kanyarban feltűnt végre Kitti kölyökgazdi és Mogyoró. Kitti édesapja fújta a tülköt, a gazdi nővére videózott, a gazdi meg a könnyeit nyeldesve fotózott. Papus a kilométerkőhöz állt, hogy ott várja be unokáját, és Mamikám helyett is magához ölelje. Kitti szegény, futott is volna oda hozzá, de Mogyorónak annyi érzéke van az ilyen megható jelenetekhez, mint bundáskenyérben szőrmegallér, és amint felfedezte, hogy mi is ott vagyunk, kis híján orra rántva a kölyökgazdit, vágtatott oda hozzánk. Kb. két másodperc múlva a három póráz már jobban össze volt gubancolódva, mint a gordiuszi csomó. A kétlábúak persze, fotózták volna Kittit meg Mogyit ezerrel, de Mogyoró "sajtkukackodása" mellett ez nem is volt olyan egyszerű. Miután megtörtént a kellő számú ölelés, puszi, simi, elindultunk ebédelni. Azaz csak a kétlábúak ebédeltek, mert a gazdi ebben is makacs, mint egy díjnyertes öszvér, és ragaszkodik hozzá, hogy kaja csak egyszer egy nap. Egyébként irtó fincsi lehetett. Láttuk, ahogy ették. Mi Szaffóval amúgy tökre rendesen viselkedünk, de Mogyi úgy fel volt pörögve, mintha nem is előtte futott volna le huszonkét km-t. Addig rázta a pofonfát, míg végül csak sikerült begyűjtenie egy hatalmas és több kicsi termését. Nesze neked, hős kutyi! Itthon a gazdi még meg akarta írni a naplót, de úgy bealudt gépelés közben, mint a medve decemberben. De nem baj, így ugyanis még kaptok egy slusszpoént. Reggel a gazdi úgy döntött, hogy Mamikám rehabmotorjával megyünk a kisboltba. Ám úgy tűnik, a gazdinak csak nincs szerencséje a motorral, mint qrvának a jámborsághoz, ugyanis alig mentünk száz métert, az aksiról megint leesett a vezeték (a múltkor is ez volt a fő baj, nem a gazdi bénázása), úgyhogy a bringa megállt megint az út közepén, és se előre, se hátra egy centit se tovább. Ó, édes nosztalgia! A gazdi kikelt magából, mint a Tisza áradáskor, nem volt olyan szent, akit ne állított volna tornasorba, és közölte, hogy a járgány ezzel elintézte magának, hogy a "máglyarakásnak" ő legyen a legalján benzinnel meglocsolva. Pedig amúgy, szerintem, ez az egész csak azért történt, hogy a gazdi végre visszazökkenjen a régi kerékvágásba, vagy megint csak Szaff átkozott meg bennünket, így ugyanis gyalog mentünk a boltba, és így már ő is jöhetett velünk. Na, azt a boldog pofát láttátok volna! Pláne, hogy egy kicsit még a parkban is bóklásztunk. Na, lépek drágáim, mert a gazdi azt mondja, hogy nem ér rá egész nap az én hülyeségemet hallgatni.
A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau:
Roxi kutya 🐶🐾
A következő naplóbejegyzésben mindenki lebukik. A gazdiról kiderül, hogy masszívan diszlexiás, Kisfőnökről és Kitti kölyökgazdiról, hogy csak akkor szép a világ számukra, ha egymást csesztethetik, Szaffiról, hogy közelebb van a varacskos disznókhoz, mint azt a genetika sugallaná, Mogyi egyételműen Taigetosz pozitív, én pedig már megjelenésemnél fogva is tökéletesen alkalmas vagyok terápiás kutyának.
Naplóbejegyzés: 2021.07.25.
Halihó! Itt vagyok ám, nem vesztem el, sőt mesélni valóm is akad. De hát a gazdi... Tudjátok, hogy vele mindig csak a baj van. Hol nem ér rá, hol fáradt... Szóval, mindig csak a kifogás meg a nyafogás. Most meg vakarhatom az okos buksimat, hogy egyáltalán hol kezdjem a naplót. Szóval, az a helyzet, hogy sétálni azért mindig mentünk, bár reggelente a kosár csipás macska Jennyfer Lopeznek nézett ki a gazdihoz képest. Miután a megszokott útvonalakat járjuk be, különösebb izgalmas dolgok nem történtek, hacsak az nem, hogy a gazdi végérvényesen megállapította magáról, hogy gyógyíthatatlan diszlexiás. Képzeljétek, az van, hogy az egyik séta útvonalunkon egy kapura ki van írva, hogy "Trágya eladó. Szállás megoldható." A gazdi már hónapok óta töri a fejét, hogy minek kell szállás egy "trágyafelvásárlónak"? Hacsak nem ganajtúróék jelentkeztek be, és a terméket ott helyben akarják elfogyasztani... Erre, tegnap megint elmegyünk a tábla előtt, mire a gazdi ismét csak nem érti a szálláskérdést. Ellenben kivételesen rendesen olvasta el a feliratot: "SZÁLLÍTÁS megoldható!" Ja, hacsak így nem...! Pénteken vendégeink voltak, és én csoda boldog voltam, mert a vendég hölgy miattam változtatta meg a véleményét a kutyákról. Ugyanis szegény nagyon félt, mert valamelyik hibbant fajtatársam még gyermekkorában megharapta. Én meg megmutattam, hogy nem úgy van ám ez a dolog "rendeséknél"! Végül odáig jutottunk, hogy a hölgy már meg is simizett, mi több, még lasztit is dobott nekem! Sőt Szaffókával együtt fotózkodtunk vele. Tegnap meg gyakorlatilag beköltözött hozzánk a nagybetűs kabaré. Itt volt Kitti kölyökgazdi Mogyival, meg a Kisfőnök. Na, amit ezek szívatták egymást, hát az nem volt kispályás! Kisfőnökből ömlött a tömény, hígítatlan hülyeség. Nekem az tetszett a legjobban, amikor Kitti égnek emelt lábbal közölte, hogy most épp azon dolgozik, hogy ne legyenek visszerei. Mire a Kisfőnök csípőből odavágta, hogy talán nem kellene neki megjátszani az embert, járjon nyugodtan négykézláb, adja önmagát, legyen nyugodtan állat, és akkor nem lesznek visszerei. Miután ez már a sokadik beszólása volt, Kitti kölyökgazdi közölte az öccsével, hogy "kretén pöcsfűrész", amiről fogalmam sincs, hogy az mi, de biztosan érdekes lehet. Mogyoró se maradt ki a sorból. Róla viszont mindhárom kétlábú egyöntetűen megállapította, hogy "Taigetosz pozitív", ugyanis azonkívül, hogy négy lába van, szőrös és ugat, a világon semmi sincs benne, ami arra utal, hogy kutya, vagy legalábbis életképes kutya. Merthogy ez a nyomorult mindentől fél. Az még ugye, rendben van, hogy nem őrző-védő, no de terelőkutya, tehát anno a Kéken azért mégis csak elvárható lett volna tőle, hogy védje meg a kölyökgazdit a "dúvad" tehenektől. Ehelyett ez a hőscincér Kitti háta mögé bújt, és onnan skubizott kifelé, hogy mi lesz. A gazdi azt javasolta, hogy próbálják ki, embertől megvédené-e, így eljátszották, hogy a gazdi üti Kittit, ő meg visított, mint a nyúzni való malac. Mogyoró hozta a papírformát, és amint meghallotta, hogy a gazdáját "ölik", abban a pillanatban futott a kert túlsó végére. Végül nekem kellett közbe avatkoznom, és jól fenéken billenteni a gazdit, hogy hagyja már abba a "gyilkolászást". Egyrészt, mert megsüketülök, másrészt meg Mogyitól akár nyugodtan fel is lehet koncolni bármelyik falkatagot. Bezzeg, amikor arról van szó, hogy bennünket kell nyúzni, akkor nincsenek fenntartásai a kis kreténnek.
Tegnap már Szaffinál is sikerült kihúznia a gyufát, ami lássuk be, nagy szó. Csóri barátnőm akkor kaffantott rá, amikor ez az agyilag zokni a "pittyének" (ajakbőr) a szakítási szilárdságát csekkolta, és konkrétan húsz centire húzta ki a pofájától.
Ja, azt meg majd elfelejtettem, hogy tegnap a gazdival elkanyarodtunk megnézni, hogy milyen állapotban van a kis tavunk, amiben olyan jókat pancsoltunk tavalyelőtt. Hát: siralmas. A tó, mint olyan megszűnt, helyette van láp, iszap, susnya. A gazdinak nem is az a kifejezett őszinte mosoly lebegett az ajkán, amikor mi Szaffal ebbe az iszapba belenyargaltunk. Sokkal inkább ilyen "horrorvicsort" véltem felfedezni rajta. De az igazi méreg akkor jött ki belőle, amikor megláttuk, hogy valami rohadék, egy komplett autó roncsait hajigálta ki a nád mellé! Azért attól még az én nem létező zsebemben is kinyílt a bicska. A gazdiéban meg egyenesen a szamurájkard!
Képzeljétek, augusztusban megyünk a gazdival bemutatózni, úgyhogy mostantól minden áldott nap gyakorlás lesz, ha tetszik, ha nem, mert a gazdi nem akar lebőgni a gyerekek előtt.
A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau:
Roxi kutya 🐶🐾
A gazdin is csak az tud elmenni, aki minimum úthengerrel közlekedik. Van, amikor napokig egy betűt se hajlandó leírni, hiába nyaggatom, hogy haladjon, máskor meg egy napon két beszámolót is rászabadít a világra.
Naplóbejegyzés: 2021.07.25.
Sziasztok! Jó, durci voltam reggel, mert végül is nem mentünk sétálni. A gazdi ugyanis bealudt. Aztán persze, ő is morgott, mert kivételesen egész jó idő lett volna egy hosszú sétára. De hát ez a hajó már elment. Én meg gondoltam magamban, hogy most már a vacogó fogú krokodil tényleg rácsodálkozhatna a gazdira a hipnotikus kancsal szemével... Az elmaradt sétáért cserébe viszont gyakoroltunk egy kicsit a bemutatóra. Hát, mit mondjak? Nem volt elragadtatva a gazdi az eredménytől! Szerinte a lábhoz tartás helyett csak csámpáztam, mint egy éltes mosónő tizenkét órás műszak után, a gyorsaságom verte a leszedált lajhár szintjét, a pontosan, precízen végrehajtott gyakorlatok száma pedig nem nulla volt, hanem mínusz egy. Hogy ezt hogy sikerült kimatekoznia? Mondjuk, az tény, hogy nem a legjobb formámat hoztam... Finoman szólva. Délután befutott Kitti kölyökgazdi és Mogyoró. Ekkor a gazdinak megint megszületett az a hamvában halt ötlet, hogy gyakoroljunk egy kicsit. Mogyival mögöttem??? Ember! Hol élsz? Szerinted, hogy lehet úgy Xanax-ozni, hogy közben a - már bocsánat a kifejezését! - seggedet harapdossák? Végül egyetlen egy feladatot csináltunk meg úgy ahogy: meg kellett keresnem Kitti kölyökgazdit, és mellette lábhoz tartással visszamenni a gazdihoz. Már a háromnegyed távot megtettük, mikor Mogyi úgy döntött, hogy leszereli a farkamat a helyéről. Én neki mentem, és a gyakorlatnak itt lett vége. Kitti meg is kérdezte, hogy mit szól a gazdi ahhoz, ha a bemutatóra Mogyit is vinnénk? Szerinte jó poén lenne. Az.
Végül aztán a kétlábúak beszélgetni kezdtek, mi meg csináltuk a fesztivált. Kitti elmesélte, hogy Mogyorónak napi rutinja, hogy vacsora után két lökés erejéig "megdugja" a szivacspárnát, majd rókázik egy becsületeset, és újra befalja a kiadott kaját. A gazdi vakarta a fejét, hogy de miért? Mire Kitti a lehető legkomolyabb ábrázattal közölte, hogy ez collieéknál így szokás, mert eltanulták a tehenektől a kérődzést. A hülye gazdám meg a pillanat tört részéig még el is gondolkodott a válasz valóságtartalmán, amin aztán a kölyökgazdi visítva röhögött, és közölte, hogy az édesanyja "biológiai analfabéta", és hogy lehetett ezt bevenni, akár csak egy pillanatra is. A gazdi először restellkedett, de aztán - legjobb védekezés a támadás alapon - megkérdezte, hogy "hogy is volt azzal a bizonyos "vemhes gólyával"?" Maradjunk annyiban, hogy egyikük sem kapna a fejére buksisimit a biológiatanárától. Képzeljétek! Kivételesen Szaff is beszállt a játékba, először a labdámra startolt rá, aztán a gereblyecihálásra is rákattant. Végül, ő kezdeményezte a fogócskázást is, ahol úgy megszopattuk Mogyit, mint a mocsári torkosborzot. Mogyi ugyanis két méter után húszat vert ránk, mi meg fél távnál leálltunk, elbújtunk a bokorban. Mogyi persze sprintelt tovább, aztán egyszer csak leesett neki, hogy már senki sem kergeti. Na, azt a csalódott pofát láttátok volna! Nem kellett tolmács, hogy a gazdik is le tudják fordítani a gondolatait, miszerint: "Ezt most miért? Hol vagytok? Tényleg átvertetek?" Nagy csalódottságában először a gazdi mellén dobbantott egy hatalmasat (aki eléggé aljas módon kiröhögte szegény Mogyi "búslovag" ábrázatát), majd Kitti gyomráról vett repülőstartot, aki viszont ezt eléggé rezignáltan vette tudomásul, hiszen ez náluk napi szinten így megy, sőt a reggeli ébresztések bevett módja. Annyit azért a kölyökgazdi is megjegyzett, hogy "A világ legokosabb kutyája a f@szom! Én már annak is örülnék, ha a kert legokosabb kutyája lenne, vagy legalább dobogós, de egyelőre még egy alkesz macska is beelőzi." Az viszont tény (már Kitti szerint), hogy a világ legcukibb kutyája, oszt' akkor "jóvanazúgy". Vissza már úgy se viheti, mert a cseregarancia régen lejárt. Amúgy meg - és ebben megint csak van igazság -, a gazdi se tud rá haragudni, mert ez a széllelbélelt habajkabajka, a kedvességével mindenkit levesz a lábáról. De azt azért mégis csak túlzásnak tartja a gazdi, hogy Kitti néz Mogyira úgy, mint egy félistenre, és nem fordítva. Erre a kölyökgazdi: "Tessék, Mogyoró! Most aztán nagyon csúnyán nézek! Akkor most már jó kutya leszel?" Hát, Kitti! Kutyanevelés téren te se számíthatsz a "Montessori Különdíjra". Ami egyébként nem is lenne baj, de a gazdi eredetileg úgy tervezte, hogy majd Mogyi tanul tőlünk, most azonban úgy áll a dolog, hogy mi tanultunk el a havertól egy csomó baromságot. Én például a koldulást (nem mintha kéne a kaja, de azért nagy könyörgő szemekkel csak lesek ki én is a fejemből), meg azt, hogy mostanában elég gyakran eljátszom én is az alkalmi süketet. A gazdi ilyenkor szokott befenyíteni a cserekereskedelemmel: kaktuszért kutyát.
A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau:
Roxi kutya 🐶🐾
Ritkán, de előfordult, hogy a séta alatt nem csak az én hátamon állt fel a szőr, de bizony a gazdién is. És éltemben először én határoztam meg az útvonalat.
Naplóbejegyzés: 2021.07.27.
Halihó! Itt vagyok, és már megint tömbösítve írom a kalandokat, ahogy kretén szűz szedi a fogamzásgátlót. Cserében viszont lesz itt móka, kacagás, horror, és pici sírás is. Na, szóval, a pusztulat melegnek köszönhetően, még mindig kora reggel indulunk sétálni, ami viszont azt is hozza magával, hogy a gazdi egy fél óráig csak támolyog, mint a sarki kocsma rendszeres látogatója, aki nem almaszörpöt szürcsöl nagy ráérő idejében. Merthogy a csóri éjszaka se alszik. Fáradt, de a melegben csak szenved, meg izzad, mint qrva a templomban a feszület előtt. Macs meg van annyira kretén, hogy mikor a gazdi végre nagy nehezen elaludna, akkor jön haza a tivornyából, olyan ordítással és vernyákolással követeli a kaját, amitől a halott is feltámad, de "vissza is hal", mert az ijedtségtől infarktust kap. A gazdi ugyan már befenyítette, hogy falvédő lesz a bundájából, ha abba nem hagyja a diriblit, de ez a tetű köp rá. Aztán csodálkozik, ha mi meg a gazdira való tekintettel, olykor-olykor megkergetjük, mint dinnye-romlott tej kombó a felelőtlen delikvens hasát. Népnevelés meg a gazdi részéről most nem jöhet szóba, mert nem akarja, hogy Papust is felébressze ez az Isten csapása. Na, a lényeg a lényeg, hogy hajnalba a gazdi hozza a csipás macska dizájnt, de csak addig míg mi (pusztán segíteni akarásból), ki nem verjük a szeméből az álmot. A trükkjeink a következők:
1.A gazdi a sötétben tapogatózva menne ki a szobából. Mi Szaffal mérnöki precizitással úgy helyezkedünk el a padlón, hogy ha az egyikünket át is lépi, a másikunkban tutira orra bukjon. 2. Fogmosás közben fenékbe rúgom (csak úgy szelíd noszogatás céljából), erre a gazdi a gyomráig küldi le a fogkefét. Mire eldönti, hogy először hányjon, vagy engem üssön agyon, már egész jól fel is ébred. 3. Ezt Szaff találta ki ma reggel. Míg a gazdi a cipőjét próbálta magára cígölni, addig mi ott toporzékoltunk előtte. Szaff megpróbált engem nyakon csapni, én elrántottam a fejem, és a gazdinak vitt be egy akkora maflást, hogy a nyomorult hetekig azt magyarázhatja, miért varratott avantgárd mintázatú tetkót a képére. És még le se szidott bennünket, ugyanis nem tartotta fairnek a szomszédokkal szemben, hogy hajnali fél ötkor ébressze őket azzal, hogy bennünket népnevel és a szenteknek tart kora reggeli tesiórát a szelíd, lágy altjával, ami olyan, mintha egy kiéhezett berberoroszlán adná népe tudtára, hogy elejtette az év zsákmányát. Na, de térjünk vissza a sétákra! A tegnapi kis kiruccanásunk olyanra sikerült, hogy még most is kiveri a hidegverejték a gazdit, ha rágondol. („Hát, ne gondoljon rá!” –mondá annak idején Matula bácsi Tutajosnak a Tüskevár című regényben.) Az történt ugyanis, hogy nem engedtük a gazdinak, hogy arra menjen, amerre akar. De rohadtul nem szívatásból! Elindultunk a szokásos úton, hogy a dombokat megkerülve, az erdőn keresztül menjünk ki Almárba a patakhoz. Ám alig értünk fel az első domb tetejére (ami még a közelében sincs az erdőnek) veszélyt szimatoltam. Szerintem, Szaff is érezte, de ő eleve nem az a szalajka fajta, akinek a mozgásán meglátszik, hogy baj van, csak azért mert nem rohan esze nélkül előre. Én viszont most lemaradtam a gazdi mögött, jelezve, hogy jobb lenne, ha visszafordulnánk. Persze, a gazdi ügyet se vetett rám, csak ment előre. Ekkor nem volt mit tenni, konkrétan a lába elé ültem, hogy innét egy tapodtat se tovább! Ez a lüke, meg csak kérdezte, hogy Roxi mi a baj? Nem tudom, mégis milyen választ várt? Ugassam el neki, esetleg kottázzam, vagy biciklizzem le, hogy mit érzek/gondolok? Próbált előre küldeni, de én bizony nem mozdultam, csak a szememmel szuggeráltam, hogy forduljon vissza! Végre, nagy nehezen megértette! Igaz, hogy berzenkedett egy kicsit, hogy ha most lefelé menet elesik, és kitöri a lábát, hát minimum agyon csap bennünket, de főleg engem. De aztán amikor látta, hogy leérve a domb aljára, mi újra vad fogócskázásba, madárkergetésbe fogunk, mégis csak elgondolkodott rajta, hogy talán nekem volt igazam. Ám itt még nincs vége a sztorinak. Másik útvonalon (a dombok alatt) mentünk ki Almárba, ahol a gazdinak felötlött, hogy akkor itt megyünk be az erdőbe, rá az eredeti útra, és most hazafelé kerüljük meg a hegyet (hú, érthető ez így?). Előtte azonban el kellett intéznie a "folyóügyeit". És ekkor volt az, amikor újra figyelmeztettem: egy lépést se tovább! Nagyon mereven leültem, a hátamon minden szőrszál az égnek meredt, mint valami idióta punknak, aki összeveszett a fodrászával. Jeleztem, hogy azonnal induljunk haza! Nagyon már nem kellett megerőltetni magam, mert ekkor már a gazdinak is a hideg futkározott a hátán, és szapora léptekkel indultunk ellenkező irányba hazafelé. Persze, a gazdi oldalát erősen furdalja a kíváncsiság, hogy milyen veszély leselkedett ránk az erdő mélyén, de ez most már örökre az én titkom marad.
Ma a tegnap történtek miatt, egészen más útvonalat választott a gazdi. Mi meg, mint valami megkergült birkanyáj, rohangásztunk egész idő alatt. Még Szaff is!!! Próbáltuk megkeresni az áprilisban Kitti kölyökgazdi által elhagyott labdámat, mondanom sem kell, teljesen eredménytelenül. De hogy hű maradjak a hagyományokhoz, hazafelé én is elhagytam egy lasztit. A gazdi szerint, eszem annyi, mint meztelen csigában gerinccsatorna. Merthogy bementem a patakba, a lasztit, addig, amíg ittam, kiköptem. Aztán meg; kerestem. A gazdi közölte, hogy nyugodtan ússzak utána a Dunába, mert kb. már ott járhat a labdám. Kedveseim, akik Duna közelben laktok! Nem néznétek meg, hogy tényleg ott van-e?
A séta végén, mint mindig, mióta Mamikám itt hagyott bennünket, a temetőbe mentünk. Amíg a gazdi beszélget Mamival, vagy egyszerűen csak sír, mi néma szomorúsággal ülünk /fekszünk a sír előtt. Bár olyan is volt már, hogy a praclinkkal simogattuk a gazdit, hogy egy kicsit elűzzük a bánatát. Ám ez leginkább csak itthon sikerül, amikor hazaérve újra a régi csibészekké vedlünk, és egymással versenyezve azon dolgozunk, hogy mivel tudjuk minél jobban felbosszantani a gazdit. Azért azt meg kell hagyni, hogy ezen a téren mindketten igen találékonyak vagyunk.
A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau:
Roxi kutya
Előfordul, hogy nyáron bemutatóra megyünk. Ez arról szól, hogy én megpróbálom nem leégetni a gazdit, mert az minimum megnyuvasztással járna, illetve szórakoztatni a „nagyérdeműt”. Ismerve a gazdit, gondolhatjátok, hogy egy-egy ilyen bemutatóra nem csak úgy „beesünk”, hanem előtte komoly gyakorlás az osztályrészem. Bezzeg Szaffi, már azért jutit kap, ha nem zavar a gyakorlásban. Hol itt az igazság?!
Naplóbejegyzés: 2021.07.28.
Sziasztok! S.O.S! Most azonnal értesítsétek az állatvédőket! Az Ombudsmant! Az ENSZ-et! A Vöröskeresztet, vagy akit elértek, de azonnal mentsetek ki ennek a némbernek a karmai közül! Hogy mi akasztott ki ennyire?
1. Reggel nem mentünk sétálni. Skandalum! 2. A gazdi egész nap nem törődött testi-lelki egészségünkkel, csak szédelgett, mint kokainos őszi légy a trágyadomb felett. 3. Amikor végre a dög meleg kicsit enyhült, és lehetett volna játszani, akkor kezdett el velem gyakorolni. Szaffal együtt már olyan éhesek voltunk, hogy a szemeink úgy kopogtak, mintha valami kopogó szellemek lennének. Erre ez a mindentől elrugaszkodott neki áll velem a "türelem gyakorlatoknak"! Ez annyit tesz, hogy vagy az orromra, vagy a mancsomra rakja az ínycsiklandó jutifalatokat, nekem meg nem szabad hozzányúlni, leejteni. Egyensúlyoznom kell, mint részegnek a biciklin. Meg szagolni a fincsi virslit. Éhgyomorra!!! Bezzeg Szaff! Ő alanyi jogon kapta a hamit Papustól, hogy mi tudjunk gyakorolni! Ez kérem, vegytiszta diszkrimináció! Nekem amúgy is eléggé dé ja vu érzésem van. Anno Csipike részesült ily módon a meg nem érdemelt falatokból. Én meg dolgozzam ki a belem! Pfff! De ezt még tetézte, mint cigány, amikor a Tórát olvassa a skinhead előtt. Mert még fotózott is a dög! Akkor most döntsétek el, hogy igazam van, vagy igazam van! Ügyvédet akarok! Most azonnal! És igazságos ítéletet követelek!
A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau:
Roxi kutya 🐶🐾
Nálunk az teljesen normális, ha egy kellemesnek induló sétát a gazdi megspékel egy kis gyakorlással…
Naplóbejegyzés: 2021.07. 30.
Sziasztok! Szerintem, a gazdinak ebben a melegben a maradék agya is cseppfolyóssá vált, és elpárolgott. Ki- és beszámíthatatlan, amúgy pedig ön- és közveszélyes! A "köz" szigorúan ránk értelmezendő. Tegnap reggel kimentünk egy laza sétára, tényleg nem sok volt, mindössze egy öt km-es kört tettünk meg. De! A gazdi képes volt még ezt a kis időt is arra használni, hogy engem egrecíroztasson. Cseszd meg, Kitti kölyökgazdi! Kellett neked leszervezni azt a bemutatót! Ahelyett, hogy szimatolgathattam volna, vagy szimplán dobálta volna a lasztit, minden huszadik lépés után fegyelmezőztünk! Ezt nevezi ez a némber "kutyaszeretetnek"?! Aztán folytatta itthon a trükkök gyakoroltatásával. Bezzeg mikor már neki is melege volt, én meg hoztam a lasztit, hogy akkor most már jöhet a felszabadult, önfeledt játék, akkor meg úgy elhajtott, mint a legyet. Aztán tetézte a dolgot, hogy délután Kitti kölyökgazdival leléptek bevásárolni. Minket meg itthon hagytak. De hogy! Eljátszották, hogy megyünk ki a kertbe, aztán amikor Mogyival mi előre futottunk, ők kisprinteltek a kapun. Micsoda aljas, tetű munka ez? Jó, értem én, hogy Mogyi elől csak szökni lehet, de miért kellett engem is átverni?! Amúgy Mogyi előtt le a kalappal! Amíg a gazdiék oda voltak, ő a fejét Papus lábára hajtotta, és meg se mozdult mellőle. (Kitti kölyökgazdi nyújtogatta is a nyelvét a gazdira, hogy bebeee, neki milyen empatikus kutyája van!) Szaff szintén mellé telepedett. Csak én ültem, és vártam a kapuban rendíthetetlenül. Mert én pontosan tudom, mi egy hű eb kötelessége. Ezek meg empátia címszó alatt durmoltak. Én is nyugodtan alhattam volna, mert meg se érdemli ez a nőszemély, hogy én órákat várjak rá a tűző napon. Na, amikor végre hazajöttek, akkor kezdődött a vendetta! Seperc alatt kifordítottuk a házat a négy sarkából, csak hogy megmutassuk, hogy jár az, aki a jóravaló kutyákat úgy átveri, mint sz@rt a palánkon. Estefelé befutott Zsófi, Éva anyu és Zokni is. Na, akkor aztán kezdődött az "ereszd el a farkam"! Fogócskázás, birkózás, minden játszott! Néha ugyan rezgett a léc, hogy valamelyikünk beköltözik sellőmutánsként a tóba, de végül csak megúsztuk mi is, meg a halak is. Mi az aranyhallá válást, a halak meg az illegális beköltözést. Ma reggel megint a kertben kezdtünk gyakorlással, de most azért a gazdinak sikerült a saját dugába dőlnie, ugyanis Szaffóka úgy döntött, hogy kivételesen ő is labdázni akar. Ez igen ritka alkalom mondjuk, mint bordélyházban szentmise. Így aztán az én gyakorlásom is erősen csorbát szenvedett, mert ha a gazdi velem foglalkozott, akkor Szaff, ha vele, akkor én billentettem valagon. Csak hogy érezze a törődést! Miután Szaff megunta a labdázást, és mielőtt a gazdi feleszmélhetett volna, tekintélyes alagutat ásott a tuja alá. Azt hiszem, már nem sok híja van, és becsatlakozik a vár kazamatájába. Akkor viszont a gazdival vállaljuk az idegenvezetést a kalandvágyó turistáknak. Na, megyek elterülök, mint döglött béka a forró aszfalton, és kaján vigyorral a képemen figyelem, hogy dolgozik a gazdi. Végül is a káröröm még mindig a legszebb örömök közé tartozik. Merthogy abban semmi irigység nincs.
A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau:
Roxi kutya 🐶🐾
Mogyi bátorsága legendás… Vagy nem… Attól függ, kivel kell megküzdenie. Mert ha mondjuk egy „vérnyúllal”, vagy egy kiéhezett mókussal, esetleg egy nagyobb léggyel, dongóval, akkor Mogyoró bátorsága nem ismer határokat. Más esetben viszont, úgy gondolja, hogy mindenki azzal foglalkozzon, amihez ért. Ő a személyvédelemhez nem ért, tehát a munkát azonnal átpasszolja „szakembernek”…
Naplóbejegyzés: 201.07.31.
Adjon Isten szép jó reggelt! De már nem bánnám, ha a jó Isten végre befejezné a közös projektet Luciferrel, mert lassan már az én agyvizem is elpárolog, nem csak a gazdié. Ráadásul, lassan már hajnalban sem mehetünk sétálni, mert Eger környékén, sőt, konkrétan a mi környékünkön megjelent Micimackó és Maci Laci, Akeláról és a falkájáról, plusz Piroska nagyizabáló farkasáról nem is beszélve. És ha ez nem volna elég, a Les-rét felé meg két, szó szerint vérengző, de képzett rottweiler csatangol, akiket szintén nem arról ismerni meg, hogy a képzésük tánc- és illemtanórán zajlott volna. Most már, ha ez így megy tovább, csak a telekre, meg a futiba mehetünk sétálni. Na, de térjünk vissza a tegnapi napra. Azt már mondanom sem kell, hogy egész nap dög unalom, és saját lében való abárolódás a tényállás. Estefelé viszont jött Kitti kölyökgazdi és Mogyoró, ami azért általában nem semmi lezárása a napnak. A fő téma a kétlábúak között is az volt, hogy a sétaterületünk a fent említett okokból kifolyólag, plusz néhány agyban alulfejlett, magát embernek nevező lény miatt, rendesen lecsökkent. Aztán megint csak Mogyira terelődött a szó, mert a gazdi szerint, nincs olyan kutya, aki valós veszély esetén ne védené meg a gazdáját. Ezen a kölyökgazdi először piszok jót nevetett, majd feltette a következő kérdést: „Mogyikám, gazdi csillagvirága, mit csinálsz, ha a gonosz Maci Laci a gazdira támad?” Nem fogjátok elhinni, de Mogyi azonnal, és félreérthetetlen módon válaszolt! Kb. három méterről ugrott Kitti ölébe, majd befúrta magát mögé. „Van még kérdés?” - így Kitti. Mire a gazdi: „Kérdés nincs, csak jótanács: rohadtul ne menjetek mostanában, főleg hajnalban az erdőbe!” Aztán Kitti kifejtette, hogy szerinte Mogyoró őt maximum a "vérnyúltól” mentené meg, esetleg valami kóbor pillangótól, ami az orrára száll. A gazdi viszont odanyilatkozott, hogy velünk se biztos, hogy jobban járna, mert én ugyan elé állnék a gazdinak, hogy megvédjem, Szaff meg valószínűleg neki is menne, ezzel viszont csak azt érnénk el, hogy nem egy, hanem három tetem maradna az erdőben a randi után. Mert ha Micimackó lekeverne nekünk egy-egy maflást, a második már úgyis csak hullagyalázás lenne. Míg a kétlábúak dumcsiztak, mi a szokásos foglalatossággal kötöttük le magunkat: egy kis fogócskázás, egy kis birkó, Mogyi részéről Szaffi-pitty- és fülharapdálás, és Roxi-farok szaggatás. Részemről némi népnevelés, ami azért Mogyi lelkivilágát annyira nem törte meg. El kell viszont ismernem, hogy Mogyoró futásban tíz méteren harmincat ver rám, Szaffira meg tán ötvenet is. Szóval, kénytelen vagyok, a „többet ésszel, mint erővel” elvet alkalmazni, és levágva a Mogyi "röppályáját", elé kerülök, és úgy van némi esélyem, hogy súroljam legalább a hátsó felét. Kitti szerint ez csalás, a gazdi szerint meg csak annyi, hogy én használom az eszemet is, és nem csak rohanok bele a nagyvilágba. Szaff, általában két kör után feladja a dolgot. De nem ám úgy, hogy bárki azt hihesse, nem bírja tovább. A francokat! Először leáll "alibi szaglászni", majd bősz ásásba kezd, jelezve, hogy ő nem süllyed le holmi futkározós, eszement kutyák szintjére, hanem komoly mezőgazdasági munkásként vállal szerepet a kert újraformázásában. Az már részletkérdés, hogy ezen munkát nemhogy senki nem várja el tőle, de a gazdi kifejezetten károsnak minősíti. Mikor már a szúnyogok folyamatosan inzultálták a kétlábúakat, a gazdi javasolta, hogy jó lenne bemenni, és a vacsink után nézni. Kitti közölte, hogy épp ideje, hogy felajánlotta, mert ők most alapból erre számítottak, hogy a gazdi megvendégeli Mogyit egy kis pacalra, mert otthon csak száraztáp várja a legényt. Arra a kérdésre, hogy akkor miért nem szólt, hogy itt akarja vacsiztatni, a válasz az volt: „Mert a potya jobban esik!
A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau:
Roxi kutya 🐶🐾
Imádom, ha vendégek jönnek hozzánk! Ha labdát is hoznak ajándékba, akkor imádatom határtalan…
Naplóbejegyzés: 2021.08.01.
Halihó! Na, kérem, ezt nevezem én pazar napnak! Reggel még, amikor a gazdi semmi hajlandóságot nem mutatott a sétára, azt hittem, hogy kb. megint csak annyira lesz izgalmas a napom, mint isiászos anyóka táncrendje az Anna-bálon. De szerencsére nem ez történt. Délelőtt meglátogatott bennünket a gazdi barátnője, akit mellesleg meg sem ismert volna, ha én nem vagyok. Ugyanis a naplóm hozta őket össze, s bár sajnos, a személyes találkozások ritkák, mint téli szalámiban a kandalló, de mi, kutyik, lelkileg úgy összekötöttük őket, mint öreganyó a krumplis zsák száját. És Marcsi nem érkezett ám üres kézzel! A haspókok (Szaff, Mogyi és Zozi) jutifalatot kaptak, én pedig lasztit! De nem ám akármilyet! Olyan igazi, szétrághatatlant, ami ráadásul világít a sötétben, és még jutifalatot is el lehet dugni benne! Jó, ez utóbbi inkább a szívatás része a dolognak, mert miért is jó az nekem, hogy fél órán keresztül próbálom kiberhelni a lasztiból az egy darab hamit, amíg a többiek meg degeszre tömik a hasukat? Na, szóval a gazdi úgy gondolta, hogy illik szépen megköszönni az ajándékot, és én majd bemutatom Marcsinak, hogy milyen ügyes kutya vagyok. Hát, én meg pont nem így gondoltam! És konkrétan lófütyit se voltam hajlandó csinálni. A gazdi úgy égett, hogy a Reichstag lángolása hozzá képest cserkész tábortűz volt. Kihunyó félben. Közölte is velem, hogy ha a bemutatón is ezt csinálom, akkor jobb, ha már most kérem a felvételemet a fajtamentőkhöz!
De Marcsi ettől függetlenül engem is nagyon szeretett. A beszélgetést a kertbe terveztük, de a hetek óta várt eső most látta elérkezettnek az időt, hogy a nyakunkba zúduljon, némi dörgés, csattogás kíséretében. Hogy pukkadna meg! Mondanom sem kell, hogy Szaffot az első csattanáskor elveszítettük. Mi, Zozival pedig a teraszra vonultunk a kétlábúakkal. A gazdi kitalálta, hogy tulajdonképpen nem vagyok én se cukorból, se sóból, hogy feloldódjak a szakadó esőben, szóval nyugodtan lehet a lasztimat kidobálni az udvarra. Zsófi először eléggé felháborítónak találta a gondolatot, hogy egy jóravaló kutyit eláztassanak, mint részeg mosónő a sz@ros gatyát, de aztán csak rákapott a kötsögség ízére, és egyre nagyobb lelkesedéssel dobálta ki a labdát a zuhogó esőre. Mikor vége lett a zuhénak, a vendégeink búcsút intettek. Nekünk azonban még délután is érkezett vendég, méghozzá Vanda, a Burgi-blog írója. Mondjuk azt erősen nehezményeztük, hogy kutyák nélkül érkezett, de miután tőle is kaptunk egy csomó jutifalatot, így végül is csak megbocsájtottunk neki. Olyannyira, hogy még fotózkodni is hajlandóak voltunk vele. A gazdi ekkor már meg se próbált arra rávenni, hogy dolgozzam egy kicsit. Mondjuk, hiába is erőlködött volna, mert ha Mogyi a pályán van, akkor én tutira nem! Kell nekem a farkam, nem hiányzik, hogy ez az eszement letépje, mondjuk amikor épp ugrom. Szaff viszont úgy ment át az A-palánkon, mintha ez lenne az életének az egyetlen értelme. Jó, azt tegyük hozzá, hogy tetemes jutifalatért cihelte fel habtestét a palánkra. Amúgy Mogyi is klasszul végigment az egész Roxilanden, csak a billenőhintát meg a magasugrót hagyta ki. Aztán ez a két tetű rástartolt a vadiúj labdámra! De nem azért vagyok én Roxi, hogy két ilyen agyilag terhelt kifogjon rajtam. Olyan ügyesen csempésztem vissza az udvarra, és dugtam el, hogy senki nem vette észre. Csak az tűnt fel mindenkinek, hogy a szottyos teniszlabdát dobáltatom magamnak. A gazdi már kezdte felhúzni magát, mint órásmester a rugós órát, hogy ez nem lehet igaz, hogy fél nap alatt képes vagyok eltökíteni egy szuper játékot. Aztán persze, csak lesett ki a fejéből, amikor a buli után szépen elé tettem a lasztit. Mikor a vendégek elköszöntek, mi hárman még alaposan bevacsoráztunk, és még egy jó darabig rendetlenkedtünk a teraszon. Mogyi többször előadta a Golden- gate számát, azaz két szék között kifeszült, mint kaszás pók a lucernásban. Marcsi, csak mondom, hogy a labdával a gazdinak is kifejezetten örömet szereztél, ugyanis így a sötétben már nagyjából be tudja tájolni, hogy hol fekszek, köszönhetően a foszforeszkáló lasztinak. Igaz, így a továbbiakban már semmi izgalom nem lesz az éjszakai vécére járásban. No, sebaj! Majdcsak kitalálok valamit, hogy ne legyen neki olyan egyszerű az élet!
A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau:
Roxi kutya 🐶🐾
Egy „dögunalmas” nap… Némi izgalommal és ötleteléssel.
Naplóbejegyzés: 2021.08.03.
Halihó! Sziasztok! Na, az van, hogy a gazdi begolyózott! Komolyan nem százas, de még ha az ÁFÁ-t hozzáadjuk, akkor se jön ki nyolcvanra se. Reggel hatkor ahelyett, hogy sétálni vinne bennünket, neki áll velünk gyakorlatozni. Most az az elmebaja, hogy a bemutatóra vigyük Szaffot, sőt! - kapaszkodjatok meg! - Mogyit is. Ennek nemhogy a négy kereke nincs ki, de még az a három, ami megvan neki, az is defektes! Hogy dolgozzam én úgy, hogy ez a habajkabajka majd engem cincol? De a gazdi azt mondta, hogy nyugiba legyek, ő már mindent kigondolt... Ajaj, hogy ebből mi lesz? Égés! Máglya se kell, majd öngyulladok. Ezek után ma már úgy gyakoroltam, mint a kisangyal. Már csak azért is, hogy a buktát ne tudja rám kenni a gazdi. Szóval, reggel hattól hétig fegyelmező, plusz nekem a trükkök. Aztán kilenc körül indultunk sétálni, amit a gazdi összekötött ügyintézéssel, bevásárlással. Séta közben amúgy, tökre rendesen viselkedünk, igazából ránk se kell szólni. Kivéve ma, amikor is Szaff úgy döntött, hogy fittyet hány az első számú szabálynak, és felvett valamit a földről, amit aztán jóízűen ropogtatott. Na, kapott is akkora maflást a gazditól, hogy a szeme rögvest X-be látott. Ráadásul a továbbiakban a személyi szabadsága is korlátozásra került. Mire hazaértünk, már rendesen kukkolt a napocska is, úgyhogy gyorsan árnyékba húzódtunk. Délután befutott Kitti kölyökgazdi Mogyival. Kivételesen, most Mogyi is egész rendesen viselkedett, de ez szerintem, csak az ellenség megtévesztése, hogy hétvégére befogadjuk szállóvendégnek. A gazdi vázolta Kittinek a tervét, miszerint Mogyi is részt vehetne a bemutatón, legfeljebb amikor ő nem dolgozik, akkor majd leültetjük valaki mellé, aki vigyáz rá. Erre Kitti megkérdezte, hogy mégis kire gondol? Zeuszra, Jupiterre, Herkulesre, Hádészre, vagy magára a mi keresztény Istenünkre, merthogy egy isten úgyis kevés Mogyi megfékezésére és nyugton tartására. De a gazdi csak kötötte az ebet a karóhoz, hogy rendben lesz minden, és így jobban be tudja majd vonni a gyerekeket is. Mindenesetre szorítsatok nekünk, hogy jó véget érjen a gazdi eszement ötlete. Lehet, hogy holnap már nem is jelentkezem, mert a gazdival úgy se bírok, mert a zabszem már neki se fér be, úgyhogy ahogy én ismerem, holnap annyit fogunk gyakorolni, mintha legalábbis olimpiára készülnénk.
A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau:
Roxi kutya, 🐶🐾
És elérkezett a nagy nap! Életemben először többed magammal bemutatóztam. Ami nem lett volna gáz, csak sajnos, a „többedet” Mogyi és Szaffi képviselte…
Naplóbejegyzés: 2021.08.06.
Sziasztok! Tisztázzuk az elején: nem azért nem írtam eddig, mert lebőgtünk a bemutatón! Talált, süllyedt! Már megint a gazdi a saras a késedelmes naplóírásban. De mit tehetnék? Nélküle meg nem megy... Na, az van, hogy tegnap a gazdi már tiszta görcsben volt, hogy mindent összepakoljon, meg hogy nehogy itthon maradjon bármi is. (Nem is maradt! Csak a forgatókönyv.) Mire végzett a pakolással, a terasz asztalon gyakorlatilag már három satnyább tetű se fért volna el. Fejlesztőjátékok, labdák, kutyafelszerelések, samponok, kefék, szájkosár (amit mi alapból nem hordunk), a trükkökhöz a kellékek, meg a gazdi ángyának az ízületes térdekalácsa... Mert a pedagógus szemléltet, meg tanít, ha kell, ha nem! Hé, agyas! Csak szólok, hogy a skacok nem rád kíváncsiak, hanem ránk! És nem mellesleg, nem biológia órára megyünk, ha nyári táborba... De ugathatok én ennek! Na, szóval reggelre már ránk is ránk ragadt a gazdi izgalma, toporzékoltunk, mint hisztis kétéves a fagyis bódé előtt. A gazdi közölte, hogy nyugi van, csak tízre megyünk, addig ne lábatlankodjunk előtte, ha szálljunk magunkba, és meditáljunk. Anyóca, az a te dolgod, nem a miénk! Ne keverjed már megint a fáin kaszát a Káin f...ával! Inkább ismételd át, amit anno első általánosban tanultál az óráról, és vedd be a Cavintonodat! Meg dolgozz a Kitti kölyökgazdival való kommunikációdon! Persze, hogy nem tízre kellett menni, hanem kilencre! A kölyökgazdi pontban fél kilenckor megjelent, hogy indulhatunk, a gazdi meg csak lesett ki a fejéből, hogy akkor ő honnan vette a tíz órát? Azért csak sikerült időben megérkeznünk a táborba, ahol a gyerekek már izgatottan vártak ránk. Mondanom sem kell, hogy Mogyi és Szaff aratták a legnagyobb sikert. Egyrészt mert őket lehetett simizni, dögönyözni, másrészt, mert baromian tetszett a skacoknak, hogy Mogyi folyamatosan le akarta tépni a farkam, én meg "megnépneveltem". Miután nagyon sok gyerkőc volt kíváncsi ránk, így két csoportra osztották őket a tanárok, ergo nekünk is két bemutatót kellett tartani. Még szerencse, mert így a végére befutott Zsófi és Éva anyu is, akiknek a gazdi szintén a tíz órát adta meg kezdési időpontnak. Na, szóval, el kell ismerni, hogy annyira azért nem is volt hülye ötlet, hogy Mogyi és Szaff is bemutatózzon. Szaff kivételesen jól teljesített a fegyelmezőn! Egy helyes kiscsaj, Anna dolgozott vele, akinek szintén van egy border collieja, és Mogyival járnak egy kutyasuliba. Egyszer volt csak kínos a dolog, amikor a behívásnál nem Annához futott ez a szélütött, hanem ő is a gazdi elé telepedett. De hát ez meg bocsánatos bűn, tekintve, hogy a gazdi "hozzámjának" nem igazán lehet nemet mondani. Amúgy a többi gyakorlatot patentul megcsinálta. Mogyi is összekapta magát, mint kaszás pók a lábait a műjégpályán, és tényleg nem hozott szégyent Kitti kölyökgazdira! Teljesen fegyelmezetten dolgozott ő is. Azt nem mondom, hogy akkor is dicséretet érdemelt, amikor én a trükköket mutattam be, ő meg a pálya széléről dumált bele a dolgomba. Jobb helyeken ilyenért kerékbetörés jár, vagy minimum máglyahalál. De persze, ezt Mogyi megint megúszta. Be kell valljam, azért a kétórás tömény koncentrálás lefárasztott rendesen, úgyhogy kifejezetten örültem, hogy a bemutató után elmentünk még sétálni a környéken. Persze, Mogyi ott se hagyott békén, folyamatosan inzultált, Kitti kölyökgazdi meg jött azzal, hogy én pszichopata vagyok, mert vicsorgok az ő tündibündi kicsi kutyuskájára, aki csak játszani akar velem. A gazdi meg közölte vele, hogy úgy pszichopatázzon le engem, hogy aztán viheti Mogyit a zaciba hétvégére, mert a gazdi nem fogja vállalni a Mogyiszitterkedést. (Azért gazdi, ez annyira nem is rossz ötlet! Inkább üljön Mogyi a zaciban az aranyékszerek között, mint minket nyúzzon három napon keresztül! Tényleg meggondolandó!) Aztán persze, a gazditól is megkaptam a magamét, igaz ő nem pszichopatának nevezett, csak szimplán idiótának, ugyanis egy méretes iszaptócsába heveredtem le hűsölni. Amúgy igazán csinosan kerültem ki a pocsolyából: csináltam magamnak négy szuper, muskétás csizmát! Csizmás Kandúr sírva esdeklett volna érte. Amúgy Mogyi és Szaff is felcsapott alkalmi vargának, és ők is pazar lábbelit alkottak maguknak az iszapból. Kitti kölyökgazdi meg is jegyezte, hogy oké, akkor most kiadós séta vár ránk, ugyanis ilyen sáros csülkökkel az ő autójába be nem szállhatunk! Szerencsére azonban, a hazakutyagolásra nem került sor, ugyanis a tárkányi tóban szép tisztára mostuk magunkat, és a visszafelé úton a kétlábúak már ügyesen megelőzték, hogy újfent bekenjük magunkat sárral. Amúgy, képzeljétek, kaptam ám irtó klassz ajándékokat is a bemutatóért: lasztikat, meg egy helyes csipogó csontot, amivel délután a gazdit sikerült olyan állapotba hoznom, hogy megérett egy ideggyógyászati kezelésre. Mielőtt azonban végképp rá kellett volna húzni a "nyugi pulcsit", én magam szereltem ki a sípolót a játékból. A "műtét" pontértékéből némiképp von le, hogy a síppal együtt a gumicsont felét eltávolítottam. Amúgy a gazdi is meg lehetett elégedve a teljesítményünkkel, mert a maradék jutifalatot úgy adta oda elfogyasztásra, hogy nem is kellett érte dolgoznunk.
A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau:
Roxi kutya 🐶🐾
Labdatépés, szájba köpés… Volt itt minden, mint a búcsúban… Egyébként pedig egy nap, amikor amúgy nem történik semmi…
Naplóbejegyzés: 2021.08.11.
Sziasztok! Hát, nálunk aztán tényleg mindig történik valami. Ha semmi, akkor a semmi olyan, amitől minden józan gondolkodású lény eldobja az agyvelejét. Amúgy, ma pont Kitti kölyökgazdi nevezett bennünket "jóképességűeknek" nem is egyszer, de szerintem, nem azért, mert csodálatának tárgya lett volna szikrázó elménk. Na, sorjázom, hogy mi váltotta ki a kétlábúakból, hogy folyamatosan idiótának tituláljanak bennünket. Mindegyikünket, merthogy nem tudták eldönteni, melyikünk a kreténebb kretén eb. Az igazat megvallva, tegnap és ma is, kicsit tényleg úgy viselkedtünk, mint zakkant szöcske a táncos válogatáson. Kezdjük velem a sort. Azt mondta a gazdi, hogy kiérdemeltem az új indián nevemet, ami nem más, mint a "Pszichopata Labdaskalpoló". Az történt ugyanis, hogy tényleg megskalpoltam az egyik teniszlabdámat, de nem ám olyan Hűbele Balázs módra! Inkább profi agysebészéhez hasonlítanám a munkámat. Még az FBI laborjában Scully ügynök se találna rajta a borításából mikroszkópnyi mennyiséget se. De azt csak a gazdi feltételezi, hogy mindezt azért tettem, mert nincs ki a négy kerekem, sőt a három is defektes... Nem. A skalpolásnak oka volt! Méghozzá az, hogy Szaffot játékra bírjam. Azaz, a már lelógó filcet szuszakoltam a szájába, amit ő elkezdett húzni. Én meg a labdát. Mogyi meg Szaffit, a nyakörvénél fogva. Szóval, az egész kicsit hajazott a "Répamesére". Roxi húzta a labdát, Szaffi húzta Roxot, Mogyi húzta Szaffot... Húzták, húzták, addig húzták, míg csak leszakadt az utolsó foszlány is a labdáról... Hogy ezek a labdagyártók miért nem képesek kutyakompatibilis játékot gyártani?
Aztán jött Mogyi, aki a gazdi blúzát tüntette ki figyelmével, azaz konkrétan ellopta, és új szaggatott dizájnt akart belőle formálni. Ám a kölyökgazdi a szokásos szigorú hangnemben rendre utasította a kutyáját, miszerint: "Mogyikám, életem, ilyet nem szabad ám csinálni, ejnye-bejnye, rossz kutyuskája, utyuluputyulu..." Mogyi egy szépen kivitelezett nyelves puszival nyugtázta, hogy vette az adást, mi viszont az egészből csak annyit észleltünk, hogy Kitti erősen köpköd, majd közli, hogy:" Ez beleköpött számba! Mogyi, ez most komoly? Te tényleg beleköptél a számba?" Dehogyis, kölyökgazdi! Csak úgy érzed! Azért ma már ne csókolózz! Legalábbis, ha nem akarod, hogy komplett nyálkavalkád járjon körtáncot a szádban.
Ezzel azért még nem ért véget a nap. Miután a labdát már megskalpoltuk, a gazdi blúzát elkobozták, már csak egymást tudtuk huzigálni. Addig, addig nyúztuk egymást, míg Mogyinak - értsétek, ahogy mondom - sikerült fennakadni Szaffin. Az első két lába Szaff jobb oldalán, a hátsó kettő a bal oldalán lógott le. (Igen, tudom, hogy Szaff alacsonyabb, mint Mogyoró, de amennyivel magasabb Mogyi, annyival szélesebb Szaffi. Szóval az egyik így hosszú⬆️, a másik meg úgy széles➖. Érthető?) Szaffi meg, aki egyébként sem a tudósklub tiszteletbeli tagja, csak forgott körbe, hogy akkor most mi van? Ahogy pörgött Szaff, úgy pörgött a hátán Mogyi. Végül, nagy nehezen csak leesett róla széllelbélelt haverunk, akkor meg alá szorult be, ugyanis ahogy Szaffi megszabadult a terhétől, megkönnyebbülten lefeküdt, de addigra Mogyi már alatta volt. De ez így igazságos! Milyen dolog lenne már az, ha csak az egyikük tudta volna megmérni a másik súlyát. Azért szerintem, ebben a méricskélésben Mogyi húzta a rövidebbet. És még mindig nincs vége! Miután Szaffi is, és Mogyi is konstatálták, hogy minden csontjuk ép, Szaff fedezékbe húzódott a gazdiékhoz, mi meg Mogyival irgalmatlan fogócskázásba kezdtünk. No, már most, a gazdi ült a nyugágyában, azaz inkább félig feküdt. A kölyökgazdi Szaffival a hintán. Kettejük között pedig egy pad, amire ugye, fel lehet pakolni a lábakat annak, aki a hintán ül. No de! Mi Mogyival a tereptárgyak között nem fértünk volna el, ezért konkrétan átugrottuk a gazdiékat, nyugágyastól, padostól, de olyan szépen, hogy azt tanítani kellene. Először. Mármint nem először kéne tanítani, hanem előszörre ugrottuk át szépen. Másodszor már nem jött össze a maxpontos mutatvány, ugyanis sikerült úgy megrúgnunk a nyugágyat, hogy a gazdi máris ellenőrizni tudta az orra rugalmasságát, illetve szilárdságát a talajon. Azt hiszem, mindkét tulajdonság jelesre vizsgázott, viszont a gazdi szemei érdekes villámokat szórtak, az arca meg tök klassz színváltós formát öltött. Miután feltápászkodott a földről, közölte, hogy takarodjunk befelé, és adjunk hálát a jó Istennek, hogy már kész a vacsink, és nem akarja kidobni, mert szép köszönetként a remek ugrásért, a mai vacsoránk az lenne, amit fogunk magunknak: szöcske, bogár, pók... Így viszont a vacsi konkrétan svédasztal volt, túrós tészta, kutyaszalámi és pacal. Szerintem, kár volt ennyit molyolni a gazdinak, bőven elég lett volna, ha csak a pacalt adja, de abból jó sokat... Vacsora után még szerettem volna játszani egy kicsit a megkopasztott labdámmal, de beszorult a lépcső és a fal közé. Erre a kölyökgazdi elkezdi danolni, hogy "No, Roxi, piszkáld ki, piszkáld ki, piszkáld ki belőle, nem piszkálod, egye meg a fene, hadd maradjon benne..." Én ott szerencsétlenkedek, az orromról már lejött az összes plezúr, a karmaim a könyökömig elkoptak, ez meg csak óbégat, mint valami részeg csalogány a kocsmai dalárdában. Végül aztán csak megkegyelmezett, és előhorgászta a lasztimat, de addigra már a kedvem is elment az egész játéktól. Hát, drágáim, ilyen nálunk egy unalmas nap, amikor nem történik semmi.
A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau:
Roxi kutya 🐶🐾
Naplóbejegyzés: 2021.08.14.
Halihó! Mosolygós jó reggelt kívánok! Most meglepődtetek, igaz-e, hogy jelentkezem, pedig az előző posztom is még csak most került ki? Na, az van drágaságaim, hogy vagy most írok, vagy legközelebb már csak hétfőn, úgyhogy most. Nagyon izgalmas dologra azért ne készüljetek! Csak a szokásos... A gazdi buggyant, mint a napon kinn hagyott háromnapos húsleves, mi meg aranyosak, kedvesek, szépek, helyesek..., és tökéletességünknél csak a szerénységünk nagyobb.
Ma reggel a gazdi felkelt ugyan időben, sőt mondta is, hogy indulunk sétálni, de aztán csak elkezdett vakarózni, hogy így, meg úgy, meg nincs kedve, meg fáradt... Csillagbogár! Fordítva ülsz a pónilovon! Mondtad, hogy megyünk, avagy nem mondtad? Mondtad! Akkor most kapjad össze magad, mint romlott tej a bablevesben, aztán induljunk! Vagy segítsünk? Ahogy érzed, gazdi, ahogy érzed! Segítünk. A gazdi ült az ágy szélén, bambán bámult a bugyuta buksijából kifelé, én pedig egy könnyed ugrással a nyakába borultam, miáltal a gazdi elterült az ágyon. Először én telepedtem teljes testsúllyal rá, majd csatlakozott Szaffi is, aki gondolta, hogy a reggeli mosakodásba is besegít, és a lapátnyelvével körbe takarította a gazdi orcáját. Addig nyüstöltük, míg végül a gazdi közölte, hogy "jól van, jól van, a fene essen belétek, megyünk, akkor!" Csak a laposra mentünk ki, de a gazdi itt is képes volt előhozni magából az Erő sötét oldalát. Én nem tudom, ilyenkor milyen démon szállja meg, de valami puruttyább féle, az egész biztos. Képzeljétek el! Nyakig érő fű, erre ez a mindentől elrugaszkodott ebbe volt képes eldugni a labdámat! Aztán meg mutogatja, hogy "dobom már, dobom", végül hátrafelé "nyilazott", azaz pont ellenkező irányba röpítette a lasztit, mint amerre én néztem. Én meg "keressem meg légszimattal a méteres dzsuvában! Egyébként sem igazán értem, hogy mit játssza az agyát, hogy hátrafelé dobál, amikor előre se mindig megy neki. Most is sikerült úgy bevágnia a susnyába, hogy már ő maga mondta, hogy hagyjam a francba, ne keressem, egy labda mínusz, "oszt' jóvanakkor". Én meg juszt is előástam, lássa már, hogy kivel van dolga! Szaff mindeközben nyakig a getvában épp a Magyarország - Kína alagút kiásásán dolgozott. Mikor a gazdi szólt neki, persze a füle botját se mozdította. Erre azt mondja nekem a gazdi, hogy "No, most figyelj Roxos! Mellé dobom a lasztit, hátha arra felfigyel!" Fel is figyelt! Igaz, hogy a labda nem mellette landolt, hanem úgy csűrte fejbe, mint kocsmai verekedésnél a sörös üveg a delíriumos áldozatot. Viszont a Szaffus hallása azonnal megjavult! Kikapta a fejét a magmából, és keresztbe álló szemekkel rohant a gazdihoz. Nem is rossz módszer ez a halláskárosodás gyógyítására. Komolyan mondom, szabadalmaztatni kellene. No most az ugye, rendben van, hogy ez az idióta Szaff önként és dalolva ássa bele magát a dzsuvába, de mit csinál az én imádott, agyban karcsú gazdim? Engem is belefektet, majd eldzsanázik jó messzire a lasztimmal, eldugási célzattal. De a hülye arra már nem gondolt, hogy akkor visszafelé ő se fog engem látni, hogy hol fekszem, mert én sem látszom ki a fűből. Borítékolhattam volna, mi fog történni. Ez a szerencsecsomag jó száz méterrel arrébb ért vissza, mint ahová engem kifektetett! Aztán persze, még én voltam a hibás, mert miért kell nekem így beleolvadni a környezetembe? Hülye! Nem beleolvadtam, belesüllyedtem! Miattad! Apropó! Tudja valamelyikőtök, hogy Gordon Ramsey-nél mennyit kóstálhat egy tanfolyam? A gazdit kéne beíratni. Nem a kaja minőségével van bajom, az még el is megy. De az időfaktor! Miért kell ennek a nőnek mindig megvárni, míg az éhségtől a szemeink már selejtezőt játszanak a bennmaradásért? Akkor kezd neki a vacsi elkészítésének. "Aszondja": mindjárt kész! Aha. Mindjárt... Minimum fél, de inkább egy órát molyol. Mi meg csorgó nyállal várjuk, hogy befejezze a tálalást. Aztán persze még jön, hogy nézzünk rá, meg várjunk sorunkra az "elveheted" utasításig. Szóval, ezért kéne Ramsey séf. Úgy láttam, hogy nála a szakácsok, ha azt mondják, egy perc, akkor az egy perc, és nem fél óra. Úgyhogy, ha megvan a tarifa, segíthetnétek nekem összedobni a lóvét. Majd megadom a számlaszámom.
A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau:
Roxi kutya 🐶🐾
A legjobban a túrákat, kirándulásokat szeretem. Olyankor ugyanis mindig nagyobb társaságunk is akad. Ez már csak azért is jó, mert ilyenkor a gazdi visszafogja magát, és bennünket is egy kicsit szabadjára enged. Ha a társaságban gyerekek is vannak, nos, az maga a non plus ultra!
Naplóbejegyzés: 2021.08.16.
Sziasztok, sziasztok! Fogadjunk, azt hittétek, hogy elvesztem. Nos, azért ilyen könnyen nem szabadultok tőlem/tőlünk. Csak annyi van, hogy hétvégén végre összegyűlt az összes kölyökgazdi, és a gazdinak ilyetén módon nem volt alkalma írogatni. Velünk amúgy se történt semmi izgalmas: rutin séták, rutin csínyek... Na, de ma! Ez volt ám a szuper nap! Kirándulni voltunk a gazdi nővérével és a két kis unokájával. Nem kis kihívás volt ebben a pusztulat melegben, ráadásul a csajok kicsit tartottak is tőlünk, merthogy inkább Mogyihoz vannak szokva (Kitti kölyökgazdi ugyanis velük lakik), de mint tudjuk Mogyi nem az a kifejezett nyugodt fajta. És gyereket ugyan soha nem bántana (felnőttet se), de a habajka, ugrálós fejével néha bizony ráijeszt a lányokra. Szóval, a mai túra kicsit terápiás jellegű is volt. Be kellett bizonyítani, attól, hogy egy kutya nagytestű, még nem kell tőle félni. Az úticél a Les-rét volt, a találkozó színhelye pedig a kőbánya parkolója, ahonnan turistaút vezet a Les-rétre. A lányok a parkolóig kocsival jöttek, mi pedig a gazdival gyalog indultunk a randira. Miután tegnap éjjel leszakadt az ég, sanszos volt, hogy nyakig sarasan érkezünk meg a helyszínre, de a gazdi inkább bevállalta a varacskos disznó dizájnt, de nem akart bennünket az aszfaltos úton kínozni a szauna-melegben, ráadásul pórázon. Szóval, a már régebben felfedezett "féreglyuk" utat választotta, és felkészült minden lehetséges rosszra. A kis naiv! Azt hitte! Miután ez az út egy rövidítés (kivételesen tényleg az), sokan nem is ismerik. Ennek viszont egyenes következménye, hogy az út elhanyagolt, gazos, susnyás. A gazdi két kemény perc alatt ázott csatakra. Felül a fákról, borokról nyakába zúduló víztől, alul az útnak kikiáltott Velencei-tó nagyságú pocsétáktól. A csipkebokrok masszív ragaszkodása a fedetlen bőrfelületéhez már csak hab volt a tortán. És hogy őszinte legyek, mi se igazán segítettünk neki az előre jutásban. Hagytuk, hogy tapossa csak ő ki a vizes füvön, dzsuván keresztül az utat. Úgyis mindig azt mondja, hogy a falka vezér megy elől. Hát, akkor hajrá, gazdi! Ha neked ez örömet okoz! Maradjunk annyiban, hogy mire megérkeztünk a parkolóba, a gazdi kinézetre kb. úgy verte a csatakos, hónapok óta a kóborlás sanyarú kenyerét evő kutyát, mint Cseh László Quasimodót hátúszásban. Mit mondjak? A csajok nem egészen erre a látványra számítottak. Csóriknak kicsit kikerekedett a szeme a gazdi láttán. A másik gond, amivel meg kellett küzdeni az volt, hogy a lányok ne kezdjenek el nyafkázni, hogy éhesek, szomjasak, melegük van, fáradtak... A gazdi kitalálta, hogy akkor mi most egy csodarétre megyünk, egy varázsúton keresztül, ahol az erdő tündére ajándékot szokott eldugni az arra érdemes kirándulóknak. Így aztán a gazdinak igen "gyakran kellett pisilni", vagy éppen "kutyát itatni", hogy elhelyezhesse a meglepiket a gyerekeknek. (Azért az befigyelt, hogy 2 kis csokit azóta jóízűen falatoznak a hangyák, mert a gazdi elfelejtette, hogy hova dugta, nekem meg hiába mondta, hogy keressem, ha azt se tudtam, mit kell keresnem. Később már profi módon ment, mert a lasztimat is oda rejtette el, ahova a meglepiket. Így aztán én is "kaptam ajándékot" az erdő tündérétől.) Viszont, amiért segítettem a csajoknak a kutatásban, mire a rétre értünk, már egész jól össze is haverkodtunk. A réten már a lányok is dobálták nekem a lasztit, sőt el is dugták előlem. Amíg mi játszottunk, addig a gazdi nővére rejtett el meglepiket, csak ő tudta is, hogy hová... Ja, azt nem is mondtam, hogy útközben sikerült begurítanom a lasztimat egy szűk kis lyukba. Akárhogy kepeszkedtem, csak nem sikerült kivarázsolnom a játékomat a lyukból. Erre a gazdi - a lányok nagy derültségére - hasra vágta magát, és ő maga kapirászta ki a katapulttal. A sáros földön való csúszkálás nem igazán javított a gazdi eddig is gyalázatos külcsínjén. Ráadásul, még nem is anyázhatott, meg a szenteket se állíthatta sorba, elvégre mégiscsak kiskorúak társaságát élveztük. Szaff, bár nem labdázott, de ő is sokat rohangált, így mire visszaértünk a parkolóhoz, már lépni is alig bírt. Megjegyzem, én se azt a tipikus topp formámat hoztam, mert addigra már igencsak harmincöt fok körül állt a hőmérséklet. Már ott voltunk, hogy önként nyúzzuk meg magunkat, ha a tűző napon még két km-t kell gyalogolnunk hazáig (a gazdi nővérének az autója nem igazán alkalmas kutya szállításra, max. a csomagtartóban tudtunk volna utazni), amikor Ádám kölyökgazdi valahogy ráérzett, hogy igen hamar elveszíti az édesanyját (plusz bennünket!), ha nem nyújt "segédfuvart" a hőgutában szenvedő bandánknak. Soha még így nem örültünk a kölyökgazdinak. Mikor hazaértünk, Szaff már az udvarra is alig bírta bevonszolni magát, reszkető lábakkal vonult be a konyhába, és úgy elterült a hűvös metlachin, mint a gyalogbéka, akin háromszor átment az úthenger. Délután még Mogyiszitterkedtünk is vagy két órát, de addigra már a gazdi is kivolt, és egyáltalán nem ragaszkodott hozzá, hogy csemetéje most akarjon anya-lánya estet tartani. Erre a kölyökgazdi megint elkezdte óbégatni, hogy "Ha nem szeretsz, hát én szeretlek! S ha én szeretlek, jóóóól vigyázz!" No, most, ezt eredetileg a béka koma énekli a Vuk című rajzfilmben. Itt a kora esti órákban viszont Kitti nyervákolását hallgattuk, amint úgy tette autentikussá a dalt, hogy kellő hangerővel brekegett is, ahogy az egy bedrogozott békalegényhez illik. És álld meg, hogy nem röhögsz!
A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau:
Roxi kutya 🐶🐾
Nem is értem azokat a lurkókat, akik nem szeretnek iskolába járni. Nekem a kedvenc időtöltésem a suli. Attól jobban csak kirándulni szeretek, vagy rendetlenkedni az ebtársaimmal.
Naplóbejegyzés: 2021.08.19.
Üdv mindenkinek! Itt vagyok hát ismét. Úgy tűnik, uborkaszezon van, jó, ha két naponta összegyűlik egy beszámolóra való anyag. Tessék, ez van, ha a jól nevelt kutya formát hozzuk. Mondtam én, hogy a jóságban semmi izgalmas sincs. A gazdi azért ebben nem ért egyet velem száz százalékig. No, tegnap suliban voltunk. A gazdi lebeszélte az edzővel, hogy semmi engedelmes, csak őrző-védő, mert depisek vagyunk, ő meg zizi, úgyhogy adjuk ki magunkból a feszkót. Jó, a gyakorlat alatt nem pofázhattam, de előtte annyit ugathattam, amennyit akartam, senki nem szólt rám... Mondjuk, így nem is volt már érdekes, úgyhogy fel is hagytam a vakogással. Ha senkit sem idegesít, akkor minek strapáljam magam? Viszont, húúú de élveztem, amikor neki rongyolhattam a "csibésznek"! Ugye, van olyan rész, amikor nem nyúlhatok az "áldozathoz", csak ugatással kell jeleznem a gazdinak, hogy ott van a "rossz fiú" (Ez a "Fürkéssz! " vezényszó), a csibész meg áll, mint pap fütyköse a lagziban. De ha megmozdul, akkor aztán támadhatok! Toporzékoltam is rendesen, hogy "Mozdulj már meg, hadd szaggassalak szét!" De hiába minden hiszti, a "forgatókönyvtől" nincs eltérés. A fene, aki megette! Azért nem panaszkodhatom, mert még több fogást is kaptam a szokásosnál, sőt még a "lekísérés" után is kergethettem egy kicsit a csibészt. És irtóra megdicsért az kiképző is, meg a gazdi is. Szaff is nagyon ügyes volt. Ő most "bátorság próbázott" először, és tök jól megcsinálta. Jó, az tény, hogy azt a csibészt, aki a lajhártól kicsit gyorsabban fut, már nem tudná elkapni, de az kétségtelen, hogy amilyen hangot ad ki magából, még a csiga is úgy szaporázná, hogy simán bedőlne a kanyarban, csak meneküljön ettől a fenevadtól. Komolyan mondom, ilyen hangot a legvéresebb horrorfilmben sem hallani. Mintha menten ki akarná csontozni a delikvenst. Aztán persze, miután letépte a kart, tartja a fejét a buksisimire. Bár nem hinném, hogy egy igazi csibésznek lenne kedve a fülét vakargatni, miközben az egyik karja épp homokfürdőt vesz a talajon. Suli után még sétáltunk egy kicsit, aztán már csak Mogyival hancúroztunk délután. Ma reggel végre megint egy oltári nagyot sétáltunk, és új utat is felfedeztünk. Igaz, hogy zsákutca volt, de amíg tartott szép volt. A gazdi mondjuk eljátszott a gondolattal, hogy átvágunk a susnyán, de szerencsére, kivételesen a józan esze kerekedett felül, és inkább visszafordultunk. Délután menetrend szerint megérkezett Mogyi és Kitti kölyökgazdi. A gazdi épp nagy gyilkolászásban volt: kegyetlen, aljas módon irtotta a legyeket, és közben minimális részvétet sem érzett, sőt ellenkezőleg! Folyamatosan Noét szidta, hogy mi a francnak kellett ezeket a dögöket is beengedni a bárkába. Egy nyomoronc légy épp a haláltusáját vívta, erre a gazdi még egyet odasózott neki: "Fel ne támadj itt nekem!" csatakiáltással. Erre Kitti csendesen megjegyezte, hogy még szerencse, hogy Lázárnál nem a gazdi volt anno látogatóban. Amúgy meg, szeressük az állatokat, elvégre ők is Isten teremtményei… Kinn a kertben, be kell vallani, nagyon nem bírtunk magunkkal. Először ugyan csak Mogyi csinálta a balhét, nyomorult Szaffnak egy pillanatig sem hagyott békét. Már hárman védtük ezt a nagy mamlaszt, sőt Kitti kölyökgazdi már a földbe is beledöngölte Mogyit, de ez a mocsok még fektében is Szaff pofája után kapkodott. Végül Szaffóka a gazdik lába közé menekült, én megregáltam Mogyit, aki ezt pont letojta, és ártatlan pofával ugrált tovább. Mondta is Kitti Szaffnak, hogy "gyere, te, báránylelkű bugyutaság, mert ez az idióta szitává lyuggatja a bőrödet. " Na, ennyit a vérengző bulltipusú harcikutyákról. Kitti ki is osztotta a szerepeket, ki mit alakít a Micimackóból. Szaff: Füles, a szamár (a gazdi szerint ugyan inkább Pumba, de milyen már az, ha keverjük a meséket! A végén még a farkas ébreszti fel Csipkerózsikát.) Mogyi: a Tigris (természetesen itt következett Tigris dala Kitti kölyökgazdi előadásában, amit Mogyoró ugrabugrálása kísért)