Bármennyire fájdalmasan is végződött a június, az idő nem állt meg. A nyár se. 2021. nyara pusztulat meleget hozott. Sétáról kizárólag a hajnali órákban lehetett szó. Nekünk mindegy volt, de a gazdi meg a korán kelés nem kettő, hanem egyenesen három. Ám ha nem akarta csonttá szikkadva vonszolni a habtestét, akkor kénytelen volt hajnal négykor kimosni a csipát a szeméből. Jelzem, ettől látványra nem lett szebb, mert olyan elgyötört ábrázattal nézett ilyenkor a nagyvilágba, mint aki épp akkor esett túl egy huszonnégyórás uránbányászati műszakon. Szerencsére velünk mindig történt valami, így az álommanó túl sok ideg nem héderelhetett a szemében…
Naplóbejegyzés: 2021.07.16.
Halihó! Mosolygós jó reggelt! Nekem mondjuk, nem mosolyog, inkább csak vicsorog, de ha mégis mosoly, akkor az leginkább ilyen "ajakra fagyott" féle. Amúgy a gazdinak is elég torz a búrája, de ő vastagon meg is érdemli, ha önként jelentkezik a pejparipa pipilőjéért a pirospozsgás popójába, mert semmiből se képes tanulni. De kezdem az elején. A tegnapi "hatttalllmasss" sétánkat úgy vitte el a szél, mint fogyókúrázó delikvens akaraterejét a bio töltött káposzta. Hajnal négy: dörgés, villámlás. A gazdi törpöl, hogy mi legyen? Szaffót ilyenkor hat lóval se vontatjuk ki a cipősből, ráadásul Mogyi pajtás gondoskodott róla, hogy az éjszakánk se legyen az a tipikus "nyugodalmas”. Úgyhogy a gazdi is úgy nézett ki, mint egy kosár csipás macska, akiknek ráadásul kötőhártya gyulladása van. Fél ötkor kitámolygott velünk a kertbe, hogy onnan szemlélje az eget, mint valami ketyós meteorológiai kecskebéka. Végül, hat előtt köpött egyet (olyan méreteset, mint egy oltárterítő), közölte, hogy ebből ugyan vihar már nem lesz, de még eső se, úgyhogy induljunk, és ha tízet nem is, de legalább hat-hét km-t nyomjunk le. Zsófiék is csatlakoztak, így sikerült összeállni a "Nagy Négyesnek". Séta közben amúgy mindannyian tök jól viselkedünk, még Mogyi is. Zokni elől vezette a csapatot, mi Mogyival kergetőzünk, Szaff meg nagy komótosan bandukolt a gazdiék lába előtt. Patakoztunk egy hatalmasat, dzsindzsatúráztunk, szóval, ha rövid is volt a séta, azért volt benne minden. Egész nap aztán döglés volt, mert a pusztulat melegben egyikünknek se volt kedve viháncolni. Este meg vendégek jöttek, a gazdi unokatesójáék, akik úgy örültek nekünk, hogy a gazdi kapott egy odavetett "helót", mi meg annyi puszit, simit, ölelést, mint egy menyasszony a háromszáz fős násznéptől. És még ajándékot is kaptunk! Én lasztit, amit a köcsög Mogyi seperc alatt le is nyúlt. (Nem azért, mert kellett neki, csak hogy nekem se legyen.) Szaff és Mogyi meg jutifalatot. A gazdi szerette volna megmutatni, hogy mit tudok, de ez Mogyival nehezítve eléggé hamvában halt dolog volt. Szaffi a maga jámborságával és búboci szemeivel mindenkit abszolút levett a lábáról. Most aztán élvezkedhetett a simik és ölelések közepette. Jó sokáig játszottunk, bár a csajok velem szemben nem bírták a kiképzést, és igen csalódottan vették tudomásul, hogy nálam a labdázás nem abból áll, hogy ők eldobják, én meg visszahozom, hanem, hogy "kapj el, ha tudsz!" A gazdi úgy gondolta, hogy a tegnapi elmaradt sétát ma pótoljuk, de a Főni hisztizett, hogy a gazdi csak ne mászkáljon az erdőben egyedül, mert, mi van, ha történik vele valami? No, Főni, akkor most jól figyelj, mert mondom a tutit!
1. A gazdi sosincs egyedül, mert egyrészt ott vagyunk mi, másrészt pedig az igen jól képzett őrangyalai. 2. Miért jó az neked, ha most nem csavargunk (amikor értünk tudnál jönni, ha tényleg baj van), ellenben amikor kétezer km-rel arrébb ténykedsz, és fogalmad sincs semmiről, úgyis folytatjuk a dzsindzsatúrát? 3. Most jobb a lelkednek, hogy a gazdi ugyanúgy négykor kelt a hülye Mogyi miatt, és még csak nem is sétáltunk?! Az van ugyanis, hogy Mogyiban négykor bekapcsolt az automata kapcsoló, és attól kezdve senkit nem hagyott pihenni. A gazdi kivágta az udvarra, de ott se nyughatott. Csörgött, csattogott mindennel. Lelopta az asztalról a jutifalatos zacsit (nyilván ki is ürítette), és ez volt az a pillanat, amikor a gazdi feladta a reményt, hogy esetleg alhat egy kicsit, ha már nem megyünk sétálni. Kivánszorgott a kertbe, s hogy a frissítésről gondoskodjunk percenként zuhanyoztattuk le büdös vízzel, ami részint a kerti tóból, részint az én dézsámból származott. Így hát lehet, hogy a gazdi mosolya nem volt őszinte, de a tetemes mennyiségű szúnyognak rohadt jól indult a napja. Boldog örömmel fogadták a frissen tálalt reggelit. A mi általunk leszállított büdös víz pedig az italukról gondoskodott, amit szintén a gazdi habtestéről fogyasztottak el. Nyugi, gazdi! Tudod, azoké a mennyek országa, akik önzetlenül segítenek másokon, nem nézve a maguk kényelmét. Jó, igaz, hogy te most nem kétlábúakon gyakoroltad a karitatív tevékenységet, de a szúnyog már nem is ember?
A legközelebbi viszontlátásig nagy pacsi és boldog vau:
Roxi kutya 🐶🐾
Akkor izgalmas igazán egy séta, ha nem tudod, mi lesz a vége. Pecsenyére sülsz, vagy ronggyá ázol…
Ráadásul, Kitti kölyökgazdi ekkortájt végzett a Kék Túra lefutásával, amelyen háromszáz kilométeren keresztül Mogyi is elkísérte. Természetesen csapatunk a célban várta őket. És természetesen, itt is akadt kaland bőségesen. A gazdi arról is gondoskodott, hogy egy kis üröm is kerüljön az örömbe, mert miért ne alapon…