Az autópályán túl, az üveghegyen innen, az Erdőbenbúvó Királyságban élt Liliom királylány. Gyönyörű szeme és haja miatt, a teljes nevén Százszorszép Liliomnak szólították a királyság alattvalói. A legjobb barátai a királyképzőben, ahol éppen a nyár elején végezte el az első osztályt, Liliomnak nevezték, a szülei és a kistesója azonban csak Lillának hívták.
Kicsiny királyságban élt a hercegnő a szüleivel, a királlyal, a királynővel, és a szívéhez nőtt a parányi birodalom. A királyságot körülvevő barátságos erdőben hűs árnyat adtak a fák; messze elkerülték a vidéket a gonosz boszorkányok, a szívtelen mostohák, a tűzokádó sárkányok és az éhes farkasok. Ahol a fák mégis nagyon közel nőttek egymáshoz, a rejtelmes homályt megvilágította a lombokon keresztülfénylő nap és csámborgásra hívogattak a girbegurba, keskeny ösvények.
Történt egyszer, hogy Liliom valami csacsiságon hajba kapott a kisöccsével, Izgőmozgó Gyuszkóval. A kistesó késlekedett a béküléssel, ezért a hercegnő elkeseredett, és nagy keserűségében elhatározta, hogy világgá megy.
Szaporán szedte a lépteit, és a tyúknyom széles csapáson kigyalogolt a királyi udvarból. Ment, ment fél délután, meg sem állt pihenni. Arra gondolt mérgesen, Gyuszkó keresheti este, amikor vacsorázni hívja őket a főhopmester a királyi asztalhoz.
Hosszú utat megtett Lilla, amire megszomjazott. Alaposan felkészült az útra, számított arra, hogy innia kell, hozott magával egy nagy flaska jégteát, de takarékoskodni akart vele. Lehajolt hát az út mellett csordogáló tiszta vizű csermelyhez, és tenyerét a patakba mártva, merített magának pár kortyot belőle.
Jót ivott, aztán leült a partra. Lábát a vízbe lógatva kergette az ebihalakat a kavicsok között, majd kibontotta a zsákját, és számba vette a magával hozott menekülőbatyu tartalmát. Megtalált abban mindent, amit fontosnak tartott induláskor.
Vetett egy pillantást a kedvenc kifestő könyvére, a színes ceruzákra és a radírra.
Megsimogatta Samut, a bohócot és Barbiet, a babáját. Megkereste a kedvenc papucsát, a pizsamáját, a fogkeféjét, a fogmosó poharát, a fésűjét, a tartalék cipellőt, három pár zoknit; ezt azért hozta magával, hogyha a harmatban elázik a lábán lévő, akkor szárazat húzhasson magára. Ott lapult a zsákban a kedvenc meséje DVD lemezen, az anyu fényképe, az apu fényképe – és végül Gyuszkó fényképe, mert haragudott ugyan rá, de azért nagyon szerette őt.
A hátizsák oldalzsebében hozta az elemózsiáját: két zsemlét, fél doboz kockasajtot, három almát, egy fej hagymát, egy marék rizst, amit megfőzhet valahol, egy marék rozst, amit a madaraknak adhat és egy kis tábla marcipános csokoládét, azt magának tartogatta.
Vízbe lógó lába kezdett fázni, hát kivette a patakból, nem kívánt megbetegedni nagy utazása közben. Azon járt az esze, hazamehetne éppen, ha akarna, de még mindig haragudott kicsit Gyuszkóra – ezen kívül teljesen eltévedt. Olyan messzire elgyalogolt a saját királyságuktól, amilyen messze még sohasem járt egymagában. Tájékozódnia sem sikerült, mert elfelejtette megjelölni az utat, amelyiken érkezett.
A hercegnő csaknem búnak eresztette a fejét, amikor érces zörgéssel, és csengőjével vidáman csilingelve befutott a tisztásra a biciklijén egy herceg.
Kornél, a Fényes herceg fütyörészve, dudorászva taposta a pedált. Nagyon meglepődött, amikor a tisztás közepén meglátta a patak mellett üldögélő százszorszép hercegnőt.
– Szervusz, kislány! – köszöntötte.
– Szervusz, kisfiú! – válaszolta Liliom.
– Ne mondd nekem azt, hogy kisfiú! – mérgelődött a fényes herceg. – Én Kornél vagyok, a király fia.
– Akkor te se mondd nekem azt, hogy kislány, mert én meg Liliom vagyok, a király lánya!
Dobbant egyet a föld, amikor a herceg leugrott a kerékpár nyergéből.
– Miféle királyról beszélsz? – meresztett nagy szemeket a hercegnőre.
– Hát apámról, a Nagy királyról!
Kornél idősebb volt Lillánál, aki az addig megélt hét évével kicsit tájékozatlannak látszott a világ dolgaiban, ezért engedett a hercegnőnek, és vita helyett inkább leült mellé az üde gyepre a patakhoz.
– Annyi itt a királyság, mint égen a csillag – motyogta, Liliom meghallotta a halk megjegyzést.
– A ti királyságotok messze van? – kérdezte, hogy elejét vegye a kialakuló veszekedésnek. Arra a napra megelégelte a civakodást.
– Már egészen közel járok hozzá. Pár nap, és hazaérek – felelte a királyfi. – Te hol laksz? – érdeklődött barátságosan.
– Rettenetesen messzire elvándoroltam az otthonomtól – sóhajtott a királylány, mert arra gondolt, régen útnak indult, bizonyára nagyon távol lehet az ő apjának kastélya.
– Az Erdőbenbúvó Királyságban uralkodnak a szüleim.
– Most hallok először erről a birodalomról – vonogatta a vállát a Fényes herceg. – Merre tartasz? – kérdezte, aztán fontosabb kérdés jutott eszébe, mert kezdett alkonyodni. – Hol fogsz éjszakázni?
Százszorszép Liliom kis híján elpityeredett a gondolatra, hogy Gyuszkó ma este nélküle hallgatja végig az esti mesét, majd eszébe jutott, jobb lesz, ha tényleg azon töpreng, hol talál magának puga, vetett ágyat. Visszanyelte a könnyeit, és csendesen beismerte, fogalma sincs arról, hol hajtja álomra a fejét.
Kornél megsajnálta a hercegnőt, aki hiába tiltakozott az előbb a kislány megszólítás miatt, mert valóban egy ijedt kislánynak tűnt. Látta, a fáradt királylány, hercegnő létére alig különbözik a többi gyerektől.
– Elkísérhetsz éppen – ajánlotta. – Gyere velem!
Lilla gondolkodott csöppet, és nem jutott eszébe jobb ötlet annál, mint amit a királyfi javasolt.
– Szívesen veled tartok – egyezett bele, és feltápászkodott a földről. Ruháját leporolta, cipőjéről letisztogatta a vízparti sarat, nedves zokniját szárazra cserélte, és várta a királyfi útmutatását, merre induljanak.
A herceg nem mutogatta az utat, hanem felugrott a bicikli nyergébe, és kínálta a helyet maga előtt a vázon, közvetlenül a bicikli csillogó kormánya mögött.
– Pattanj fel! – invitálta a hercegnőt.
Liliom gondolkodás nélkül felugrott a vázra, és amikor a herceg tekerni kezdte a pedált, élvezte, ahogyan az erdő hűs levegője az arcába csap és borzolja a haját.
Göröngyös út vezetett a fák között, nem beszélgethettek, pedig a hercegnőt furdalta a kíváncsiság, meddig mennek még.
Alaposan besötétedett, amikor az erdő szélén túljutva egy falu mellett, egy kis fogadó előtt megálltak.
– Ez a ti királyságotok? – kíváncsiskodott Lilla, amikor Kornél a fogadó falának támasztotta a bringát.
– Ez Irgum-burgundia. Itt egy távoli unokatestvérem uralkodik. Ma este az ő vendégei leszünk – árulta el a hercegnőnek.
Nagy, fehér kutya szaladt elő a fogadó bejáratától pár lépésre álló kutyavárból, és gyanakodva szaglászta a vendégeket. Liliom ijedten húzódott Kornél háta mögé, aki persze ismerte a kutyát, és barátsággal szólt hozzá.
– Ülj a helyedre Vadulugatótóbiás!
Százszorszép királylány óvatosan kikukucskált a herceg válla mögül, és látta, Vadulugatótóbiás leereszkedik a hátsó lábára, aztán nyelvét kinyújtva, pislogva néz felfelé.
– Ismerkedj meg Liliommal, a hercegnővel! – mutatta be neki új barátnőjét Kornél. Vadulugatótóbiás félrehajtotta a fejét, egyik füle mókásan lengedezett, mintha a könnyű szellő mozgatná, másik pedig éberen figyelve felágaskodott. Vakkantott kettőt, megnyalta Lilla térdét, és közben szemlátomást gondolkodott.
– Vagy úúúgy! – vakkantott az eb. – Köszöntelek he-he-herceg. – lihegett lógó nyelvvel – Tényleg hercegnő a kislány? Ezt akárki állíthatja magáról. Ki tudja igaz-e?
– Tudd meg, tényleg hercegnő vagyok! – toppantott Százszorszép Liliom a bicikli mellett, és azon tanakodott magában, vajon miért kételkedik a szavában a kutya.
Az eb megcsóválta a farkát, és barátságosan hozzádörgölődött lábához.
– Nagyon finom lesz ám a vacsora. Neked mi a ke-he-hedvenc ételed? – kérdezte kutyamódra lihegve.
Lilla természetesnek tartotta, hogy érti, mit kérdez a kutya, hiszen a saját jószágainak rendre megérti a kívánságait, semmi sincs abban, ha ennek a jó nagy kutyának is érti a szavát.– A torta – árulta el Vadulugatótóbiásnak.
– Mmm! – a kutya hosszú nyelve körbeszaladt a pofáján. – A mi cukrászunk finom tortákat készít, és nagyon szeretem a süteményeit.
A hercegnő gyanakodott arra, hátha próbát kell kiállnia, hiszen ismeretei szerint a házőrzők általában a kolbászt kedvelik, és a tortát csak végszükség esetén eszik meg.
– Hozok belőle – ajánlotta fel.
– Nagyon jó lesz – mordult egyet a kutya. – Imádom a tortát – megint körbenyalta a szája szélét hamiskásan pislogva Konrád herceg felé.
– Sokat kérsz? – kérdezte Liliom.
Vadulugatótóbiás csillogó szemeket vetett rá.
– A torta a kedvencem a sütemények közül.
– Melyiket kedveled a legjobban? – hajolt le hozzá a hercegkisasszony.
– Mindegyiket – súgta neki a kutya. – Főleg a marcipánosat. A ke-he-he-hedvencem a marcipán – lihegett sóvárogva.