Vasily
Tizenhárom évvel korábban
Vasily, 17 éves
Tatyana… Elkapom, a magamévá teszem, és úgy megtöltöm a punciját a spermámmal, hogy élvezet lesz nézni, ahogy kicsöpög krémes bőrére. Ő az enyém. Egy cseléd, egy senki. A mi világunkban csak egy paraszt. Feláldozható gyalog, aki térdelni fog a királya előtt. Előttem.
Figyelem, az ágya alatt bujkálok, és kiverem rá a farkamat. 17 éves vagyok, de halálos. Arrogáns és mesés játékos. Néhány év múlva a gyűrűm egy másik nő ujját fogja ékesíteni, és az ő hasát töltöm meg gyerekekkel, de kedvenc játékszerem mindig is Tatyana lesz. Elrabolom, a sötétben tartom. A tulajdonom lesz. Mert sötét vágyaimat csakis ő testesíti meg. Nem tudom, mi van azokban a hatalmas borostyánszínű szemeiben, de mintha lelátna lelkem sötét örvényébe. Lát engem. Látja, milyen könyörtelen vagyok, és tudom, hogy vonzódik hozzám. A cselédlány az én szobalányom lesz, és akkor teszem a magamévá, amikor kedvem tartja. Feleségem nem lesz több, mint egy kirakati báb, egy csinos kiegészítő, akit boldogan mutogatok az oldalamon. De Tatyana… az én kicsi Tatyanám lesz a szívem királynője.
Addig, amíg áruláson nem kapom.
Addig, amíg nem töri darabokra a szívem.
Addig, amíg össze nem töröm őt.
Addig, amíg meg nem tanulja, hol a helye az én világomban, az én játékomban.
Ő csak egy báb, egy gyalog. Egy gyönyörű kígyó.
De én betöröm, és elveszem azt, ami az enyém.
Annyira el voltam foglalva az én kis játékommal, hogy közben nem vettem észre a húgom…
Azt mondják, a csendesek a legravaszabbak, és milyen igaz. Az árnyékomban lépkedett, és kicselezett.
– Alina – szólítom a húgom. – Már régen ágyban kellene lenned.
Fölényesen besétálok a cselédlány szobájába, és éles tekintetem azonnal végigfuttatom puha testén. Lesüti a szemét, elrejti előlem azokat a gyönyörű, borostyán szemeket. Pedig ha rám nézne, látnám benne a félelmet, a rémült vadat. Imádok a prédámmal játszani. Imádom őt megfélemlíteni.
A legutolsó információim szerint Tatyanának múlt hónapban megjött a menzesze. Egyidős a húgommal, mégis később érő gyümölcs. Azonban most eljött annak az ideje, hogy bemocskoljam azt az ártatlan, kislányos lelket.
Tatyana olyan gyönyörű, mint amilyen Oksana volt. Halála óriási pusztítást végzett a világomban, de legfőképp a szívemben. Tatyana szőke hajszíne, lágy idomai és kislányos bájai őt juttatják az eszembe… mintha az Úr szándékosan büntetne. Játszadozik velem. Bűnre akar csábítani engem, de a romlás én vagyok személyesen. Az első pillanatban eldöntöttem, hogy ő az én kedvenc függőségem lesz.
A húgom is csendes, de van benne Volkov-vér. Nem ajánlatos baszakodni vele, mert harap a kis szörnyeteg.
Amióta Tatyana és az anyja beköltöztek hozzánk, azóta együtt játszanak. Ennek már öt éve. Jó barátnők lettek, amíg én az árnyékba húzódva figyeltem őket. De itt az ideje annak, hogy színre lépjek. Alina közel került hozzá, de sosem fog olyan közel kerülni, amennyire én fogok. Felkészültem arra, hogy elvegyem a szüzességét és bevezessem a szexuális világba. Meg kell tanulnia, hogy kihez tartozik, amíg él. Hozzám.
Alina egy futó pillantást vet Tatyanára, megöleli a parkettán kuporgó lányt, majd csüggedten feláll. Selyem hálóinge a földet súrolja, miközben felém sétál.
– Jó éjt, bátyám – nyom egy puszit az arcomra. Amint elmegy, becsukom mögötte az ajtót és kulcsra zárom, amit aztán a nadrágom zsebébe ejtek.
Tatyana felpattan a sötét, hideg parkettáról. Válláról lecsúszik a hálóing vékony pántja. Éhes ösztönömet nem kerüli el krémes, hibátlan bőre látványa és a félelme édes aromája. Mélyen magamba szívom a félelem buja, átható szagát.
Ajkam gúnyos mosolyra rándul, mert sajnálom, hogy a ma éjszaka után ki kell dobnia ezt a ruhát. Olyan gyönyörű benne, mint egy földre szállt angyal, akit nekem rendeltek … Egy szörnyetegnek. Azért, hogy befeketítsem, bemocskoljam, belefeledkezhessek. És azért, hogy az ártatlanságában, teste forróságában örömömet leljem.
Belemarkol a hosszú, csipkés anyagba. Világoskék tekintetem meztelen lábára rebben. Hatalmas, borostyánszínű szeme a könnycseppek sűrű fátyla mögé bújik. Tisztaságának mámorító illata sötét mosolyt csal az ajkaimra. Megszagolom és megízlelem az érintetlen virágot, majd kegyetlenül leszakítom.
– Vasily. – Hangjának megadásszaga van, és a nevem a szájából… felébreszti alvó démonjaimat.
Szőke haja a csupasz kis melleire omlik. Kemény mellbimbója átüt az anyagon. Fiatal, ártatlan és zamatos.
– Vasily – mondja újra, és tesz felém egy félénk lépést. – Kérlek…
– Mit kérsz tőlem, kígyó?
Közelebb lépek hozzá. Teste megremeg.
Lesüti a szemét, amikor az ujjaim közé csípek egy világos tincset. Finoman morzsolom a szőke fürtöt, miközben a fülébe suttogok: – Tudod jól, hogy mindennek ára van, amit kérsz.
– Tudom – bólint.
– Nézz rám! – Az álla alá helyezem a mutatóujjam, és feljebb billentem a fejét. Kiszáradt ajkai remegnek, orrlyukai alatt takony csillog.
– Kérlek…
– Elmondtam, hogy eljövök érted. Mindig betartom a szavam, kígyó. Eljöttem érted. Az enyém leszel, ameddig élsz.
Lassan hátrálni kezdek vele, majd az ágy lábánál megállítom és hanyatt lököm a matracra.
Sír, reszket, mellei lágyan hullámoznak.
Lejjebb tolja a hálóinget, hogy elrejtse előlem csupasz combjait, azonban azonnal felnyüszít és abbahagyja, amikor rátaposok védtelen lábfejére. Csontjai dallamosan ropognak a kemény cipőm talpa alatt.
Kibontom az övemet, majd a nadrágomat a bokszerrel együtt letolom a bokámig és a farkamra görgetem az óvszert.
– Fogamzásgátlót fogsz szedni, hogy érezzelek. – A hangomban nincs rosszindulat, csak a tényeket közlöm vele, majd fölé hajolva széttépem a vékony szövetet, ami reccsenő hanggal adja meg magát az erőmnek.
– Ne takargasd magad előlem, kígyó! Látni akarlak.
Megszívom a mellét, a mellbimbója megkeményedik. A kislányos bugyin keresztül simogatom a csiklóját. El akar tolni magától, de elütöm a kezét és belecsípek a puncijába. Vonaglik alattam a fájdalomtól.
– Viselkedj! – sziszegem.
Lehúzom róla a bugyit és tovább szívom a mellét, tovább folytatom a csiklója simogatását. Addig, amíg a teste el nem árulja a vágyát. Nedvesen csillog a puncija, nagyon szép a rózsaszín vaginája.
– Készen állsz.
– Nem – ingatja a fejét.
– Dehogynem, kígyó.
Szétfeszítem a combjait és belevágom magam. Tatyana nyöszörögve rándul össze a fájdalomtól, miközben könnyek záporoznak az arcán. A feje alá teszem a kezem és megmutatom neki, milyen tökéletes a vérrel kevert testnedve. A mellei lágyan ringanak a lökéseim vad hevében, a könnyei csillogva hullanak a bőrére. Megőrjít ez a lány. Az én játékom, az én függőségem, az én édes kis foglyom.
– Ez fáj, Vasily! – Összeszorított, rózsaszín ajkait épphogy elhagyja fájdalmának gyönyörű szimfóniája.
– Már nem sokáig. Lazíts, kígyó, és akkor te is élvezni fogod.
Szegény kicsi Tatyanámat csapdába csaltam. Megmondtam neki, hogyha nem engedelmeskedik, akkor elvágom az édesanyja torkát. Végig kellene néznie a halálát. Nem kérhet segítséget, és nem is árulkodhat. A mi mocskos kis titkunk marad ez a kapcsolat. Addig, amíg az apám a főnök. Amint átveszem a hatalmat, senkinek sem kell elszámolnom azzal, amit teszek.
Lapos hasára helyezem a tenyerem és visszanyomom az ágyra. Vérfoltos combjaiba markolok, és még közelebb húzom. Mélyre hatolok a fiatal, érintetlen testébe.
Tatyana csendesen sírdogál. Üres tekintettel figyel.
Győzedelmeskedem felette.
Ő egy vesztes.
Mosolyogva megnyalom a hüvelykujjam, és a csiklójára nyomom. Gyengéden masszírozom a megduzzadt, kicsi pontot. Élvezni fogja, bármennyire is tiltakozik ellene. El fogom érni, hogy a teste elárulja őt és meghazudtolja az elméjét.
Légzése fokozatosan válik szaggatottá. A szemhéjai elnehezülve leereszkednek és kiszáradt, rózsaszín ajkai kissé szétnyílva gyönyörű sikolyokat formálnak.
– Élvezz, kicsi kígyóm! Én édes Tatyanám – suttogom, és még gyorsabban, még mélyebbre hatolok a testébe.
Egy pillanatra megmerevedik és megemeli a csípőjét. Lágyan ringatózik, amíg élete első orgazmusa felrepíti őt a magasba. Észre sem veszi, hogy kettőnk közül csak ő mozog. Gonosz mosoly táncol az ajkamon, amikor a szemembe néz és elszégyelli magát. Azonnal abbahagyja a mozgást, amiért a csípőjébe marok.
– Ne hagyd abba, kígyó! – biztatom, és felemelem, majd lenyomom a fenekét. Lassan, aztán egyre gyorsabban. Amikor megérzem a közelgő orgazmust, kirántom belőle a farkamat, a véres óvszert letépem, és az arcára, mellére élvezek. Tatyana annyira meglepődik, hogy levegőt is elfelejt venni.
A mutatóujjamat belemártom a fehér, krémes testnedvembe, majd az ajkaira kenem.
– Kóstolj meg engem, és jól jegyezd meg az ízem!
– Engedj ki innen, Vasily! Nem zárhatsz be – csap az acélrácsra a húgom. Lustán elmosolyodom, amint visszajövök az emlékből.
– Az árulásodat meg kell büntetnem.
Alina szemei kikerekednek és villámokat szórnak. Sötét haján táncol a Hold ezüst fénye. Gyönyörű és különleges.
Halált érdemelne, amiért elárult engem, de nem ölhetem meg, mert ő apa kedvence. Apa pedig az enyém. Nem törhetem össze a halálos ágyán őt. Ez egy ördögi kör. Tehát okosan kell játszanom benne. Tönkre fogom tenni a húgomat, de szépen, csendben.
– Vasily – mordul rám, mint egy vérre szomjazó fenevad.
Ismét mosolyra húzom az ajkaimat.
– Olyan jól áll neked ez a cella.
A cipőm orrával megkocogtatom a rácsot.
Alina egy egzotikus szépség, hiszen az anyja nem volt orosz. Minden orosz férfi meg akarja kóstolni a húgomat. Kegyeiért verseny folyik. A legjobb családba házasítom majd be, miután darabokra töröm a szívét…
Anya megölte az anyját. Apa anyát. A családi dráma milyen mennyei fogás. Sok családnak vagyunk desszert a vacsoraasztalnál, de ha egy maffiózó elfogad egy fattyú sarjat, nem közösíti őt ki a többi család. Alina pedig a szépségével mindenkit megbabonáz.
– Meddig kell itt lennem?
– Ameddig azt nem mondom, hogy elég.
– Ő hol van? – Csevegő hangnemre vált, ami csak egy félrevezető bűbáj. A húgom tudja, hogyan játssza ki a kártyáit. Okos, gyönyörű és aljas.
– A másik alagsorban – válaszolom komoran.
– Szeretjük egymást, Vasily.
Megfeszül az állkapcsom, amikor a húgom ártatlan pillantása az enyémbe mélyed. Szavai úgy ereszkednek le a lelkemre, mint a savas eső. Szétmarnak minden ép szervet, ami az útjukba kerül.
– Tudtad, hogy ő az enyém – csikorgom vérmesen.
– Sosem volt a tiéd, Vasily. Te csak elragadtad az ártatlanságát, a tisztaságát és megfélemlítetted. Emlékezz vissza a gyerekkorunkra! Mi voltunk elválaszthatatlanok. Féltékeny voltál rám, amiért én szoros kapcsolatot ápoltam vele. Téged sosem szeretett.
Benyúlok a rácsok között, és megragadom a húgom torkát.
– Vasily… – recsegi.
– Ha nem akarsz itt és most meghalni, abbahagyod ezt – fenyegetem.
Alina két kézzel küzd a szorításom ellen, ami még inkább felkorbácsolja gyilkos vágyaimat. A húgom szépségére, bájára és tudására szükségem van a jövőben, ezért nem okozhatok neki komolyabb sérüléseket. Ha apa látni óhajtja, úgy kell megjelennie, mint egy tündöklő virágnak, ami nem hervad el az idő múlásával.
Az ájulás határán elengedem. A húgom teste hangosan csattan a szürke betonon, miközben vadul hullámzó mellkassal levegőért kapkod.
Nyugodt léptekkel távozom, és lekapcsolom a világítást. Kislányként rettegett a sötéttől. Állandóan égnie kellett egy kicsi lámpának a szobájában. Emlékezzünk együtt a gyerekkorunkra, édes húgom! Kinőtted már ezt az ostoba félelmed? Vagy még mindig félsz egyedül a sötétben?
Amíg átsétálok az épület B szárnyába, azon gondolkodom, hogy miért nem láttam a húgomat. Ő is olyan jó játékos lett volna, mint én? Vagy én neveltem bele ezt a ravaszságot, mert apánk gyenge ehhez a világhoz? Mama gyerekkoromban dörzsölte a lelkembe ennek a világnak a sötétségét, mert tudta, hogy a férje egy gyáva ember.
– Alina! – mordulok a húgomra, amikor meglátom, hogy a cselédlánnyal kergetőzik a kertben. – Gyere ide! – parancsolom.
Alina felsóhajt. Sűrű párafelhő száll fel kipirult arca körül, amit megcsípett a hideg. Bakancsa alatt csikorog a frissen esett hó, miközben duzzogva felém trappol.
– Mit óhajtasz, bátyám?
Karba font kezekkel megáll előttem.
– Mit csinálsz a cseléddel? – vonom kérdőre. – Feladatot adtam neked. Gyere gyakorolni!
Alina morogva elsétál mellettem, majd dühösen becsapja az ajtót. Csak mi ketten maradunk a kertben. Kígyó el-eltekint a távolba. Nem akar tudomást venni rólam. Nem viselek kabátot, a hideg a csontomat rágja, de mindezek ellenére odasétálok hozzá.
– Hogy vagy, kígyó? – kérdezem tárgyilagosan.
– Jól – válaszolja zárkózottan.
– Helyes – mosolygok sötéten. – Ma este várj rám!
Meg sem várom, hogy ellenkezzen az esti légyott miatt. Sarkon fordulok, és a húgom után sietek. Muszáj tanítanom. Apa elkényezteti őt. Gyenge embert nevel belőle, ahogy belőlem is nevelne, ha én nem tanulnék Victortól, akit maga a Pakhan tanít, Troy Black jobbkeze és kijelölt utódja, amiről csak négy ember tud. Ő, én, Troy és Gonzalo. Troy Black okos ember, ravasz és kegyetlen. Szinte tökéletes. Apám pedig… egy jó, mégis a végletekig gyáva ember. Csak akkor voltak a golyói a helyén, amikor megölte az anyámat…
Este nem találom Tatyanát a szobájában. Éjfélig várok rá, majd átsétálok a hatalmas kúrián a cselédeknek fenntartott szárnyhoz, ahol az anyja szobája található. Óvatosan és halkan benyitok. Félős és szófogadatlan foglyom szorosan az anyja oldalához simul.
Felkorbácsolja a dühömet. Az engedetlenség miatt büntetést érdemel. Édes kicsi Tatyana nem tudja még, hogy nem szabad ujjat húznia velem.
Másnap üres lesz a hatalmas ház. Apa és Alina elmentek meglátogatni a nagynénénket, Tatyana anyját elküldtem bevásárolni. Tehát csak ő és én maradunk. Indulás előtt kihallgattam a tanácsot, ami sokszor elhangzott már az édesanyja szájából: – Takarítsd ki a szobáját, de maradj tőle távol, ha hazajönne.
Ravasz tervemet senki sem sejti. Ők úgy tudják, hogy távol leszek, de tévednek. Itthon vagyok, és lesben várok a prédámra.
Tatyana halkan törli a port, miközben zenét hallgat. Dúdol, és a dal ritmusára ringatja a csípőjét. Háttal áll nekem, nem is érzi a jelenlétemet. És nem is hallja a zár kattanását. Ismét csapdába esett. Az én megtervezett csapdámba.
Hosszú percekig figyelem. Szótlanul és mozdulatlanul állok mögötte, amikor egyszer csak abbahagyja a porcicák kergetését és feltűnik neki, hogy nincs egyedül. Zsebre dugott kezekkel az ajtónak dőlök. Nem táncol mosoly az ajkaimon. Arcom komor és halálos. Kurvára átbaszott a palánkon.
Kikapja a füléből a fülest és hirtelen megfordul. Fodros kis szoknyája megrebben, kívánatos combjai felsejlenek.
– Azt mondtam, hogy várjál rám. – Hangom mély és kemény. – Én vártam rád, kígyó… te mégis az anyád szoknyájához bújtál. – Elindulok felé, majd körbejárom reszkető testét és magamba szívom a félelmét, ami a csontvelőjéből sugárzik kifelé. – Legalább a fogamzásgátlót elkezdted szedni?
– Nem – cincogja.
– Nem? – Megállok előtte és lepillantok rá. – Miért?
– Mert én nem szeretnék veled lenni, Vasily.
Az egyik szemöldököm magasra húzódik. Merész egy ribanc, csakhogy ebben a játékban kurva szar lapokat húzott, amit nem tud kijátszani sehogy. Amit én mondok, az úgy lesz. Eddig nem voltam elég határozott, eddig csak szavakkal fenyítettem. De most…
– Fordulj meg – parancsolom ellentmondást nem tűrően. Tatyana is gyenge. Már most könnyek csorognak az arcán, pedig még hozzá sem nyúltam.
Engedelmesen megfordul.
– Fejezd be a sírást, kígyó! – csikorgom, és az ágyamra lököm. Két kezével támasztja meg magát. Amint felhajtom a kicsi egyenruhájának szoknyáját, hátranyúl és elüti a kezem. Felbőszít vele. Leveszem a nyakkendőmet és hátul összekötöm a kezét. A felsőtestét az ágyra lököm és a hátára ülök. A hajánál fogva felrántom a fejét. Nyál, takony és könny csorog vörös arcán, miközben visszafogja a vérfagyasztó sikolyát.
– Ma sikoltozhatsz, kígyó – súgom a fülébe. – Csak mi ketten vagyunk a házban. Hallani akarom a hangodat.
Lemászom róla, felhajtom a szoknyát és letépem róla a csipkés bugyit. Vörös csíkot hagy krémes bőrén.
Mivel nem láthatják a sérüléseit, a fenekét fogom elverni. Úgy, hogy rá se tudjon ülni. Azonban ha mégis sikerülne neki, emlékezzen arra, kinek mondott nemet.
Meglendítem a tenyerem. Hatalmas csattanással terül el a jobb farpofáján. Vörös parázsként izzik a bőre, és mielőtt lassan kihűlne, ismét lesújtok ugyanarra a pontra.
Sajog a tenyerem, de a lángvörös feneke látványa, az elgyötört hangja és a zokogása felállítja a farkamat.
Újabb ütés, nyögés. Újabb ütés, sikoly. Újabb ütés, és a hangja félúton elhal.
– Kié vagy, kígyó? – Felemelem a kezem, ami egy szempillantás alatt szédületes cuppanással merül el puha testében. Nyers húsa megkínzottan rándul össze. A vörös folt terjeszkedik, birtokba veszi hófehér részeit.
Meggyötört, felforrósodott bőre intenzíven lüktet a fájdalomtól. Az ujjaim alatt érzem a teste vad pulzálását, amikor végighúzom rajta az ujjbegyeimet.
Tatyana sírástól fátyolos hangja keservesen felcsendül. Zene füleimnek.
– A tiéd.
– Traumát élt át a tested. Ha meg akarod óvni ettől a fájdalomtól, engedelmeskedned kell. Máskülönben…
A fiókomhoz sétálok és kiveszem belőle a kampós késemet. Ismét felülök a hátára és megmutatom neki az érintetlen, tiszta, éles pengét, ami sejtelmesen csillog a lágy fényben. Végighúzom remegő ajkán, vörös arcán és vékony nyakán.
Felemelkedem és megfordítom. Lovagló ülésben az ölére ereszkedem és szétvágom a ruháját. A melltartója szétpattan, kicsi mellei előbuknak, lágyan hullámoznak.
– Hagyd abba, Vasily! – könyörög.
– Még el sem kezdtem, kígyó – válaszolok. – Meg kell tanulnod, kié vagy. És addig, amíg nem tudod, hogy kihez tartozol, meg kell büntetnem téged.
– Nem vághatsz meg! – ellenkezik.
– Ugyan, miért nem? Majd azt mondod, ügyetlen voltál a konyhában. Ha mást mondasz, kivágom a nyelved.
Kiszabadítom a kezét, és hajszálvékony vágást ejtek a csuklóján. Fogait erősen összeszorítja az égő érzéstől. Élénkpiros vére végigfolyik a karján. A nyelvemmel követem kacskaringós útját. Aztán a mellére és a hasára csöpögtetek belőle. Szétkenem a vörös testnedvet, és amíg gyönyörködöm kedvenc játékom véres látványában, levetkőzöm. Nem húzok óvszert, mert érezni akarom a melegét. Szétfeszítem a combját és megcsodálom rózsaszín szirmait. Össze akarja zárni a lábait, ezért a térdkalácsába vájom az ujjaim. Addig fejtek ki rá erőt, amíg önszántából szélesre nem tárja őket. Mélyen a szemembe néz. Legyőzöttség és bánat villan az íriszében. Vesztes.
– Te beteg vagy, Vasily. Egy szörnyeteg.
Rámosolygok.
– Nem – mondom, és durván belehatolok. – Én csak a játékommal játszom. Te az én kicsi, buta játékom vagy. Azért létezel, hogy engem szórakoztass.
Az utolsó szavaim hozzá. Nem akarom, hogy beszéljen, ezért egész testemmel ránehezedek. Véres mellei a mellizmaimhoz préselődnek, az ajkaim az ajkaira.
Először nem csókol vissza, de belátja, hogy ellenem nem ér semmit sem a küzdelme. Dugom, csókolom, szívom és élvezem az én édes játékom nedves, meleg testét. Addig, amíg Tatyana át nem kulcsolja a derekam. Mélyebbre és mélyebbre enged magába, miközben felveszi a ritmusom. El akar élvezni. Persze, hogy el akar, hiszen ő is élvezi.
– Élvezz a farkamra, kígyó! – suttogom a fülébe, majd megszívom a nyakát. Tatyana vonaglik, nyöszörög és nyög. Édes, szűk és forró puncija a farkamra szorul. Meleg nedvesség önt el minket. Két ujjamat a szájába dugom, mire ő mohón szopni kezdi őket. Fel fogok robbanni a vágytól, a látványtól.
Amíg kéjesen szopja és nyalja az ujjaimat, kiveszem belőle sikamlós farkamat és megsimogatom pelyhes szeméremdombját, duzzadt csiklóját, majd olyan erővel hatolok ismét bele, amitől összerándul a teste. Beleélvezek a hüvelyébe, amitől hatalmasra kerekedik a szeme. Ha nem akar tőlem gyereket, szednie kell a gyógyszert. Nem szórakozom ilyesmivel.
Kihúzódom, és ördögi mosollyal figyelem, ahogy krémes ondóm végigfolyik a punciján.
– Kié vagy, kígyó?
Idegőrlő percek telnek el, amíg válaszol.
– A tiéd – sóhajtja legyőzötten.
– Helyes. – Megpaskolom mocskos combját. – Takaríts össze, amíg zuhanyzom. Utána pedig menj a konyhába, mert éhes vagyok.
Tatyana villámgyorsan rendet tett a szobámban. Mire végeztem a fürdéssel, ő már odalent szorgoskodott a konyhában a tiszta, érintetlen egyenruhájában.
Az én keskeny derekamra csak egy törölköző van csavarva. Meglepődik, amikor halkan mögé osonok és a konyhapultra nyomom a felsőtestét. Felhajtom a szoknyáját, elhúzom a bugyiját, és azonnal kitöltöm a punciját.
– Vasily. – Legyőzötten rángatózik a csapdában, és menekülni próbál belőle. Belemarkolok dús, szőke hajába, és a fejét a hideg gránitra kényszerítem. Érzem, hogy némelyik hajszál megadja magát és elválik a fejbőrétől. Olyan szoros a fogásom, hogy egy millimétert sem tud arrébb moccanni. A testemmel egyhelyben tartom a testét, és hátulról teszem a magamévá. A csípője hangosan koppan a bútorhoz. Sír, nyög és nyöszörög. Olyan édesek ezek a hangok! A gerincemen forró bizsergés futkos. A farkam kőkeményen csapódik bele.
Biztos, hogy elszíneződik ott a bőre, ahol a bútorhoz csapódik a teste. Kék, lila, zöld, sárga és piros. A szivárvány csodálatos színeiben fog pompázni leszakított virágom, miközben a fájdalom a porcikái közé sugárzik.
Vadul, érzelmek nélkül, a saját élvezetemet hajszolva lendítem előre a csípőmet és addig dugom, amíg össze nem csuklik a térde. Ismét megtöltöm a hüvelyét a sűrű, ragacsos spermámmal, ami gyönyörű csíkokban folyik végig a combján.
– Mocskos vagy – mondom ridegen, majd beleharapok a szendvicsbe.
Tatyana felém fordul. Kisírt szemekkel, bemocskolva, megalázva áll velem szemben. Farkasszemet nézünk, de tudom, hogy én fogok győzni. Mindig én győzök.
Amikor el akar menni, elkapom a karját. A szám széléről lenyalom a vajat, majd ragadozómosolyt villantok rá.
– Én is mocskos vagyok, kígyó. – Tenyeremet a fejére helyezem és térdre kényszerítem. – Sosem csináltál még ilyet, ugye?
Vadul rázza a fejét, miközben élénk tekintete a távolba réved. Hüvelykujjammal végigsimítom az arcélét.
– Nem baj, most megtanulod. Amíg eszem, nyald tisztára a farkamat.
Úgy remeg Tatyana keze, mint a nyárfalevél. Hideg ujjai meleg farkamra simulnak, kellemes borzongás rántja görcsbe a gyomromat. Óvatosan hátrébb húzza a bőrt, és erősen összeszorítja a szemét, amint a makkom puha ajkai közé csúszik. Öklendezik, ami szórakoztat, de egyszer ezt is meg kell tanulnia.
Félrelököm a tányért, mert Tatyana ügyes kis kígyó. Hamar ráérez arra, hogyan szerezzen nekem örömöt a szája és az édes kis nyelve.
A házban olyan csend honol, mint egy temetőben. A hatalmas terek üresek. Csak az én testemben kavarog ezer meg ezer sötét érzelem. A mellkasom fel s le hullámzik. Az izmaim megfeszülnek, amint a torka mélyére süllyedek és beleélvezek.
Belépek az alagsorba, és nem kapcsolom fel a világítást. Súlyos lépteim metszik a csendet. Megállok a cellája előtt és belesek. Tatyana az ágy sarkában kuporog. Kinyitom a nehéz vasajtót és csatlakozom hozzá. Nem mozdul, de magamon érzem vádló tekintetét.
– Nem bántottad, ugye? – cincog halkan, amikor belép hozzá a macska, hogy felzabálja. Ez a nő is halált érdemelne, mégis megkegyelmezek… és még engem hívnak szívtelennek? Van szívem… kőből.
– Nem. Gyere ide! – parancsolom.
Sóhaj szakad fel belőle, de engedelmesen a lábamhoz mászik. Egy lendülettel hátralököm. Tatyana úgy nyüszít fel, mint egy újszülött macska, amikor rátaposok a combcsontjára. Olyan könnyű lenne eltörni a lábát. Olyan szánalmas és védtelen préda lenne…
Haragot érzek. Árulás marja a szívem, mert elhagyott engem. Meg kell neki ismét tanítanom, hogy kihez tartozik, hogy kié a teste és a lelke, amit elraboltam a világtól, mert Tatyana tizenhétéves korom óta kísért. Az árnyékában élek. Oksana halála óta senki másra nem vágytam soha, csakis rá.
– Vasilyyyy! – Hosszú, vérfagyasztó sikoly. A halál sikolya, amit elnyelnek a falak. Senki sem hallja őt, csakis én. És én élvezem ezt a zajt. Kellemes, megnyugtató, ismerős. Elégedettség ömlik szét a mellkasomban. – Va-si-ly!
Leszállok a lábáról és arra sem érzek késztetést, hogy hat hónap után megdugjam. Undorodom tőle és a húgomtól is, mert elárultak.
– Mióta? – kérdezem hűvösen. Nem válaszol. – Mióta, Tatyana? – kérdezem keményebben, és rálépek a lábfejére. A cipőm kemény talpa belemélyed törékeny csontjába.
– Nem tudom időhöz kötni. Egyszer csak megtörtént – nyüszít.
– A hátam mögött keféltél a húgommal?
– Nem… mi soha… csak csókolóztunk.
Hazug kígyó.
Leguggolok, hogy egy magasságba kerüljek vele.
– Nézz a szemembe, kígyó!
Kisimítja szőke, aranyló fürtjeit piszkos arcából.
Felpofozom.
Feje a falnak csapódik, majd oldalra hanyatlik. Elgyötört hang szakad fel a torkából. Orra vére az ajkai közé csörgedezik.
– Nem teheted ezt, Vasily. Nem tarthatsz fogva. Nem ejtheted foglyul a szívem. Amikor fiatalabb voltam… Elvetted az ártatlanságomat és egy idő után elérted azt, hogy ne féljek tőled, hanem vágyjon rád a testem. Azonban a szívem mélyén mindig is gyűlöltelek azért, amit tettél velem. Alina… ő mindig is gyengéd és megértő volt. A kapcsolatunk egyik napról nőtt a másikra, és mellette azt éreztem, hogy a szívemben melegség van. Szerelem. De tudtuk, hogy következmények nélkül nem vállalhatjuk a szerelmünket, mert amit a magadénak kiáltasz ki, azt foggal-körömmel véded. Tudtuk, hogy el kell szöknünk innen. Messzire. De visszaszereztél, és ismét lezártál ide, hogy sötét játékokat játssz velem… Küzdeni fogok ellened, Vasily. Mert a szerelem nem ilyen. Te nem szeretsz engem, te csak játszani szeretsz velem.
Sötét mosoly táncol az ajkamon.
– És játszani is fogok veled, kígyó. Mondj köszönetet a húgomnak, mert te örökre itt maradsz velem, ő pedig hamarosan férjhez megy és elköltözik ebből a házból. Amint apám meghal, csak ketten maradunk. – A tenyerembe simítom meglepett, véres arcát. – Csak te és én.
Közelebb hajolok hozzá, és az akarata ellenére megcsókolom. Apró kezeit a mellkasomra fekteti, és az összes erejét felhasználva eltol magától. De ezzel csak azt éri el, hogy még jobban kívánom.
A vére fémes íze a nyelvünkre loccsan, az ellenszegülése a szomorúság mély árkába zuhan. Lelke az önsajnálat sűrű hamujában dagonyázik, miközben az ajkairól lenyalom a sós könnyeket, a néma imákat és az irántam táplált gyűlöletet, ami életben tartja a „szerelmemet”. Ha Tatyana behódolna nekem és nem félne tőlem, kurvára nem érdekelne. Ő csak így értékes. Reszketve, összetörve és megalázva. Így maradhat állva az én eszményi játékomban.
Amikor belenézek a szemébe, Oksana elevenedik meg előttem. Ha élne… valószínűleg ugyanilyen gyönyörű virág lenne, mint Tatyana, és az enyém. De ő meghalt.
Egy nemes virág azelőtt elhervadt, mielőtt kinyílhattak volna a szirmai.
Ebben a pillanatban is gyászolom azt az elszáradt virágot, amit nem tudtam leszakítani.
A virág utolsó tündöklése
Vasily (12)
Oksana (10)
– Anyukád biztos nincs itthon?
– Nincs – mondtam századszorra.
– Mert nem szeretném, ha miattam kikapnál.
– Ne aggódj már annyit, kígyó! Vásárolni ment. Az órákig tart nála.
– Nem értem, miért akarod, hogy itt fürödjek.
– Mert nem tudom elviselni, hogy egy fahordóban fürdesz abban a hidegben.
– Túlélő vagyok, Volkov – mosolygott.
– Az vagy – mosolyogtam vissza.
– Kimennél? – kérdezte.
– Nem – feleltem határozottan. – Láttalak már meztelenül.
– Mikor?
– Évek óta nézlek.
– Komolyan nem tudom elhinni, hogy te leskelődsz utánam, miközben fürdöm. Ez… – harapott puha ajkába.
– Perverz?
– Aranyos – elpirult.
Kellemes melegség öntötte el a testemet, ami végigfolyt a gerincemen.
Oksana ledobta a koszos, ürülékszagú ruhákat a sötét parkettára.
Meztelenül állt előttem.
Hatalmasat nyeltem, miközben a pillantásom úgy kúszott végig a testén, ahogy a tenyerem szeretett volna.
Hosszú, szőke haja csupasz vállára omlott. Meg akartam érinteni. Megsimogatni. Ujjbegyeim alatt érezni a bőrét.
Beleremegtem a gyönyörbe, miközben a szívem fájdalmasan összeszorult. Mert mindezt csak képzeletben tehettem meg.
– Velem tartasz? – pillantott a fehér rózsaszirmoktól zsúfolt kádra.
– Veled – feleltem határozottan, és abban a pillanatban örökre elvesztem mohazöld íriszében. A rongyai mellé dobtam az ingemet és az öltönyömet, majd megszabadultam az alsó daraboktól is.
Oksana elmerült a habok között. Boldog volt.
Nekem elállt a lélegzetem a szépségétől, a bőre bársonyosságától.
– Gyönyörű virág vagy!
Közelebb húzódtam hozzá és az ajkai közé súgtam a szavakat, aztán megcsókoltam.
Az ajkai puhák voltak és ruganyosak. Ártatlanok.
Olyan fiatalok voltunk… azonban nekem a hosszútávú terveim között szerepelt ártatlan virágom befeketítése.
Ő az enyém lesz.
Csak néhány évet kellett várnom, hogy apától engedélyt kérjek a lánykérésre.
Papa biztosan megengedi majd, hogy ő legyen a feleségem. Mamának pedig nem kell erről tudnia.