Az overall belsőzsebéből elővette a telefonját… és két ujjmozdulattal tárcsázott…

Majd várt, amíg a vonal másik végén egy hallóval bele nem szólt valaki.

− Merre van a nő? − kérdezte lényegre törőn.

− Most ment be az épületbe − hangzott a túlvégről az ugyanolyan velős válasz. − Közbelépjünk?

− Nem kell!… reményeim szerint Carlston időben oda fog érni! − válaszolta rövid gondolkodás után, és már bontotta is a vonalat.

Korántsem volt olyan nyugodt, mint amilyennek mutatta magát.

Hiszen jól tudta, ezzel a mostani döntéssel hatalmas rizikót vállalt magára.

Már az is veszélyes lett volna, ha a saját emberei felfedve a jelenlétüket közbelépnek, de odaküldeni Jim Carlstont, hogy esetlegesen még vele is végezzenek, egyenesen őrültségnek tűnt!

Mindazonáltal valamiféle megmagyarázhatatlan belső kényszer hatására mégis úgy döntött, hogy vállalja a kockázatot.

Nem tudta volna megmondani miért, de úgy érezte hasznos lehet a számukra ha Carlston megmenti a nőt.

'Ami valljuk be, az ő múltjával gyerekjáték!' − a gondolat megnyugtatta.

Komótos mozdulatokkal kibújt a civil ruhára felhúzott szerelő overallból… és azt a járda melletti szemétkosárba hajította… majd beült a járó motorral az épület előtt várakozó taxi volánja mögé…