„A Dzsihád idején a Rossakot a varázslónők látnoki erői védelmezték. Hatalmas élő fegyverek voltak, képesek megsemmisíteni egy kimek elméjét, noha csak a saját életük árán. Sajna, azok az idők elmúltak! Ma már kevesebb mint száz tiszta vérű varázslónő maradt, és ők sem bírnak az elődeik hatalmával.”

img2.jpg

ELŐSZÓ A ROSSAK REJTÉLYEIHEZ, A NŐVÉREK TANKÖNYVÉHEZ

Míg a sok tanonc és nővér folytatta a tanulást a sziklavárosban, az ifjak főnökasszonyai pedig az óvodának kialakított barlangokban tanítgatták a gyermekeket, Valya leereszkedett a sűrű dzsungelbe, hogy elvégezze aznapi feladatát. Fontos feladatát.

A nyikorgó, fából készült felvonó a sűrű lombkoronán át ereszkedett alá a homályos, sötét világba. Ahogy kilépett a faketrecből, és lába a nedves talajt érte, Valya beszívta a talaj, a növények és az állati élet telt illatának keverékét, Követte az ösvényt a sűrű, ezüstös-lilás lombok között. Óriáspáfrányok tekeredtek össze és szét körülötte, mintha csak az izmaikat tornásztatnák. A magasból leszűrődő napfény vékony sugarai pillanatról pillanatra változtatták helyüket, ahogy az ágak mocorogtak. A levelek zizegtek, és valami a bokrok között szaladt… Egy ragadozó inda ekkor úgy lendült meg, akár a csattogó ostor, elkábítva a szőrös rágcsálót, hogy aztán körülölelje. Valya tudta, hogy idelent mindig résen kell lennie.

Fekete fémajtóhoz érkezett, amelyet egy irdatlan nagy fába vájtak. Ahogyan hónapok óta minden áldott nap, Valya most is belépőkártyával nyitotta ki a bejáratot, amitől feltárult előtte a csak sárgás fényű parázsgömblámpásokkal megvilágított, félhomályos folyosó. Kanyargós lépcsőn elindult lefelé, ami a fa gyökérzete alatt vezetett, és a folyosó hamarosan egy sor szobára nyílt, amelyeket a fekükőzetbe vájtak. A legnagyobb kamrában a vén Karee Marques varázslónő végzett gyógyszerkísérleteket elektroszkópokkal, porokkal teli üvegekkel, folyadékokkal megtöltött csövekkel, centrifugákkal.

A kamrák Valyát egy alkimista remete rejtélyes laboratóriumára emlékeztették a bugyborgó lével teli főzőpoharakkal, és a dzsungel kétes faunájából, gombáiból, növényeiből és gyökereiből származó lepárolt főzetekkel. Karee nővér megfejthetetlenül vén volt, majdnem olyan öreg, mint Raquella Tisztelendő Anya, de nem tudta olyan precízen irányítani teste biokémiáját, így az évek vaskos öltözékként lógtak apró, csontos testén. A fehér hajú és magas járomcsontú Karee nagy szempárja azonban gyönyörű zölden szikrázott, és úgy tűnt, hogy az idő jottányit sem öregített rajta.

A Tisztelendő Anya remélte, hogy Valya a Nővérek szülőbolygóján marad és a rendnek szenteli magát, de a lánynak nem állt szándékában itt ragadni. Azzal nem segítene a Harkonnen-háznak. Az egyik lehetőség, amit fontolgatott, hogy a misszionárius nővérek egyike lesz, mint amilyen például az annak idején őt beszervező Arlett nővér. Valya talán találhatna egy megfelelő helyet valamelyik nemesi udvartartásban, vagy akár a császári udvarban a Salusa Secunduson, mint ahogyan Dorotea nővérnek – Karee nővér korábbi asszisztensének – sikerült.

A laborokban Valya a tekintetével követte, ahogy egyik önkéntes a másik után fekszik be az orvosi ágyakba összeszorított szájjal és elszánt tekintettel. Valamint önteltséggel felvértezve, ami elhitette velük, hogy elérhetik a lehetetlent, és olyan Tisztelendő Anyákká válhatnak, mint Raquella, noha mindenki más elbukott előttük. A legtöbbjük persze belehalt a megpróbáltatásokba, és akik túlélték, azok kómába estek, teljesen elvesztették az emlékezetüket, vagy más agykárosodást szenvedtek. Nem, Valya erre nem jelentkezne önként.

– Már így is több a jelöltünk, mint amennyire szükségünk van – mondta Karee Marques –, de lesz némi késedelem, amíg meg nem győződöm arról, hogy valamelyik potenciális kábítószer jó esélyt kínál a sikerre.

Szerencsére a Rossak varázslónői megőrizték az Aurelius Venport összeállította részletes gyógyszerészeti tanulmányokat. Még a Dzsihád előtti időkben Venport valóságos vagyonra tett szert a Rossak egzotikus flórájából és faunájából kinyert egyedi gyógyszerek és vegyi anyagok eladásából. Mivel az egyetlen nyilvánvaló módját annak, hogy egy nővér átlépje a határt és Tisztelendő Anyává váljon, a közvetlen mentális konfrontáció jelentette a halandóság legvégső határán, Karee Marques szorgalmasan dolgozott a gyógyszerkönyvben található leghalálosabb drogok tesztelésén.

Valya arckifejezése kifürkészhetetlen maradt, semmit nem lehetett leolvasni róla. És nem áll szándékomban önkéntesnek sem menni.

A laboratóriumi felszereléshez lépett, és közvetlenül az öreg varázslónő mellé állt.

– Bármit megteszek, hogy segítsek, amint azt te is tudod – szólalt meg, de nem gondolta komolyan.

– Valahol itt van a titok – felelte Karee. – Csak tovább kell kísérleteznünk.

 

 

Mostanra Raquella Tisztelendő Anya már nem érezte magát annyira zavarban, amikor a Suk orvosi iskola vezetője meglátogatta. Noha dr. Ori Zhomát szégyenszemre bocsátották el annak idején a Nővérek közül, a szigorú asszony az azóta eltelt negyven év alatt bizonyította érdemeit, mivel dicsérettel végezte el a Suk iskolát, és végigjárta a Suk-orvosok ranglétráját.

Bár képzett orvos volt, Zhoma igazi képességei az adminisztrációban, az érzelemmentes értékeléseken alapuló kemény döntésekben rejlettek. Elődje évekkel korábbi különös öngyilkossága óta dr. Zhoma vezette a császári fővárosban a régi, kiemelt iskolát, és most ő felügyelte az iskola első független épületegyüttesének és központjának bővítését a Parmentierön.

Raquella személyesen fogadta a Suk-adminisztrátort, miután a siklója leszállt a polimerizált erdő lombkoronáján. Zhoma fiatal lányként két évet tanult a Rossakon, Raquella Tisztelendő Anya pedig komoly tehetséget és ambíciót látott benne. Zhoma akkoriban érdeklődött a különböző rossaki drogokban rejlő lehetőségek iránt, hogy azokkal fokozza erejét, gyorsaságát, állóképességét, mentális képességeit. De – és ez csak jóval később derült ki – Zhoma meglátta a profitban rejlő lehetőségeket is, és elkezdte ellátni a feketepiaci kereskedőket ritka kivonatokkal és intenzív hatású drogokkal, amelyeket csillagászati áron kínált… amíg el nem kapták.

Amikor a Tisztelendő Anya szembesítette a tetteivel, Zhoma megpróbált azzal érvelni, hogy a tanulmányain kívüli tettei a Nővérek javát szolgálták. De a Raquella fejében megszólaló hangok szkeptikusak voltak. A fiatal lány azt állította, hogy az összes nyereség az iskola kasszájába került – és ez valóban így is volt –, de még ez sem mentette fel a fő vétke alól: hogy illegális tevékenységet végzett a Nővérek nevében, Raquella tudta nélkül. Ezt nem tűrhették.

Így a Tisztelendő Anyának nem maradt más választása, mint elküldeni Zhomát, bár elég kegyes volt ahhoz, hogy ne hozza nyilvánosságra az okokat. Mivel a lányban komoly potenciál rejlett, Raquella megengedte neki, hogy megőrizze jó hírnevét, és elbocsátása nem befolyásolta Zhoma pályafutását. Jelentkezett a Suk iskolába, ahol kitűnt, és fontos, befolyásos személy lett. Azonban még ennyi év után is vágyott az elismerésre és megbocsátásra a Tisztelendő Anyától, akinek akkora csalódást okozott.

A sikló ajtaja kinyílt, és a hatvanas évei elején járó mogorva, tömzsi nő kilépett rajta. A Suk-orvosokat képviselő Ori Zhoma hírből sem ismerte a tréfát, és gyakorlatias ember volt. Úgy vigyázott a testére, ahogy a gyár tulajdonosa tartja karban valamelyik értékes gépezetét. Soha nem volt hiú, és nem látta értelmét annak, hogy vonzó legyen. Raquella tudta, hogy gondot okozott számára a barátkozás, és kételkedett benne, hogy valaha is voltak romantikus vágyai. Ha nem olyan meggondolatlan, Zhomából tehetséges nővér vált volna, nagyrészt amiatt, ahogy uralkodni tudott az érzelmein.

A nő rendszeresen járt a Rossakra, hogy kezelje – de inkább tanulmányozza – a sérült önkéntes nővéreket, akik túlélték a Tisztelendő Anyává válásra tett sikertelen próbálkozásokat. Raquella nem hagyta, hogy a kómába esett vagy agykárosodott nővéreket a Parmentierre küldjék, ahol a Suk-kutatók kísérleti alanyokként bökdöshetnék és elemezhetnék őket, de annyi engedményre hajlandó volt, hogy Zhoma személyesen eljárhatott ide. Az orvos azután mintákat vett, és lefuttatta a tesztjeit, de eddig nem sikerült meggyógyítania a bukott Tisztelendő Anya-jelöltek közül egyet sem.

Raquella szívélyesen üdvözölte:

– Köszöntelek ismét a Rossakon, dr. Zhoma! A sérült nővérek állapota változatlan, de nagyra becsüljük a nekik szentelt figyelmet.

A rámpán lefelé lépdelő orvos tétovázott, mintha a begyakorolt szavak kimentek volna a fejéből. Végül így szólt:

– A Suk-orvosokban és a Nővérekben sok a közös vonás. – Zhoma előrelépett, és kezet nyújtott Raquellának, aki röviden megszorította.

– Mindannyian az emberiség javát keressük.

– Ennek a szövetségnek van értelme. Mindig nyitott vagyok a javaslatokra, hogy a Nővérek és az orvosaid miként érhetnék el közös céljainkat – mondta a Tisztelendő Anya. – A kapcsolatom Mohandas Sukkal még az iskoláink megalakulása előttre nyúlik vissza.

Raquella felvezette az orvost a sziklavárosba vezető ösvényen. Amikor megérkeztek a barlangok egy különleges részlegébe, amelyet a Nővérek gyengélkedőjeként használtak, dr. Zhomát beterelte egy külön kórterembe, ahol négy fiatal lány feküdt vegetatív állapotban. A szomszédos szobákban további öt másik, mentálisan sérült nő élt az öntudat és a normális létezés különböző stádiumaiban. Ketten közülük olyan nyelveken beszéltek, amelyeket senki sem értett, még Raquella sem, noha az elméjében a múlt emlékeinek számtalan generációja élt. Két pácienst szörnyű rémálmok kísértettek. Egyikük, Líla nővér, az esetek zömében dermedt, érzelemmentes csendben létezett, de minden nap visszanyerte tiszta tudatát – noha tíz percnél sosem tovább –, ami alatt izgatottan próbálta elmagyarázni, hogy mit látott és tapasztalt. Amint azonban az emlékei kezdtek kikristályosodni, Líla máris visszazuhant korábbi, katatón állapotába.

Miután dr. Zhoma belépett a kórterembe, sorban letérdelt mind a négy kómában fekvő beteg mellé, tanulmányozta a szemüket, pulzusukat, a bőrük színét. Hozzáértően, hatékonyan dolgozott, de nem kellett udvariaskodnia – az áldozatok vegetatív állapota lehetővé tette, hogy zavartalanul dolgozhasson. Vérmintákat vett, és úgy haladt, mintha részletes ellenőrző listát venne végig a fejében.

A barlangnak ezt a részét a rossz-szülöttek, a rossaki varázslónők azon gyermekeinek gondozására használták, akik súlyos születési rendellenességgel jöttek a világra – a bolygót átható mutagének és környezeti szennyeződések miatt. A torszülöttekre gondolva Raquellát átjárta a fájdalom az ifjú és degenerált Jimmak Tero, Ticia Cenva varázslónő gyermeke miatt. Réges-régen, amikor Raquella is elkapta a kórt, Jimmak vitte ki a dzsungelbe, ahol ápolta és csodával határos módon életben tartotta. Mostanra a fiú már halott volt – ahogy a legtöbb ember, akit a Tisztelendő Anya akkoriban ismert. Velük együtt pedig az a sok önkéntes nővér is már régen elhunyt, aki megpróbálta meglelni ugyanazt a feltérképezetlen utat, amit ő is bejárt.

Oly sok halott… és oly kevés a remény a cél elérésére.

Ahogy az áldozatokra nézett, megosztotta Zhomával a gondolatait:

– Lehet, hogy én csak egy anomália vagyok? Mi van, ha senki más nem képes megismételni az átalakulásomat? Milyen gyötrelmes folyamat, mennyi halál és szenvedés! – Felsóhajtott. – Megéri ez a kockázatot? Talán abba kellene hagynom.