GRIFFIN HARKONNEN UTOLSÓ ÜZENETE AZ ARRAKISRÓL
Kemény volt a tél a Lankiveilen, de a Harkonneneknek át kellett vészelniük. Nemzedékek óta – amióta Abulurd Harkonnent ide száműzték a corrini csatában elkövetett tettei miatt –, az egykor hatalmas családra az a sors várt, hogy elfelejtse letűnt dicsőségét a Salusa Secunduson.
És a legtöbbjük valóban el is felejtette.
Könyörtelenül zuhogott az eső, ami üveges jégréteggé fagyott minden éjjel. A helyiek a fjordok partján álló faházaikban kucorogtak, hogy aztán minden reggel kiolvasszák és kirugdossák az ajtókat, majd odakint szembenézzenek a szélrohamokkal súlyosbított hideggel. Időnként egy-egy pillantást vetettek a háborgó vízre és a felhős égre, majd újra becsukták az ajtókat, miután úgy döntöttek, túl veszélyes kimerészkedni a vízre. A prémesbálna-flotta az elmúlt hónapban a kikötőben rekedt, így nem tudták begyűjteni a bolygó egyetlen, az Impérium többi részének is értékes árucikkét.
Még a kis hatótávolságú halászhajók is ritkán merészkedtek ki a nyílt vizekre, és a fogás gyér volt. Az embereknek gyakran kellett ráfanyalodniuk a tavalyi sózott halra és a konzervbálnahúsra. A régi idők dicsőségéhez és gazdagságához képest a Harkonnenekre nem várt fényes jövő.
Griffin Harkonnen – Vergyl idősebbik fia, aki elvileg a Landsraad Szövetség feje volt a Lankiveilen – gyűlölte ezt a bolygót, akárcsak a húga, Valya. Kettejüknek volt egy megállapodásuk, egy tervük, amivel azt remélték, hogy kihúzhatják a családot abból a szánalmas létből, ami megmaradt nekik dédapjuk, Abulurd hibái és Vorian Atreides ellene elkövetett árulása miatt. A szüleik és a család többi tagja nem osztozott az ambícióikban, de engedett az elszántságuknak, és hagyták, hogy Griffin meg Valya azt tegyen, amit csak akar, akármennyire is fiatalok voltak.
Míg Valya távol volt, és igyekezett előrejutni a Nővérek között – ezáltal hatalmat és befolyást szerezve a Harkonnen-háznak –, Griffin hátramaradt, és azon dolgozott, hogy a család kereskedelmi vagyonát növelje, kiterjessze a befektetéseiket, hogy kitörhessenek az elszigeteltségből. Minden nap hosszú órákat töltött a tanulmányaival, hogy elsajátítsa a családi üzlet ismeretét, és javítson az ezen az isten háta mögötti bolygón élő emberek életszínvonalán. Nem volt valami kellemes világ, de nem hagyta, hogy ez lehangolja, és ugyanolyan eltökélt maradt, mint a húga: visszaszerzik a vagyonukat és befolyásukat az Impériumban. A megállapodásban rá eső rész nagyra törő volt, beletartozott a családi vagyon kezelése, valamint a megfelelő befektetések intézése, továbbá egy olyan üzleti terv kidolgozása, ami túlmutatott azon a szűkös célon, hogy a súlyos időjárási viszonyok között pusztán csak túléljenek.
Griffin huszonhárom esztendős volt, szikár alkatú, kiegyensúlyozott természetű, pragmatikus gondolkodású. A húga volt kettejük közül a szeszélyesebb, és míg ő nem tudta tovább elviselni, hogy a Lankiveilen éljen, a bátyja nyugodtabban viselkedett. Mint egy kapitány, aki a hajóját a jeges vizeken kormányozza, és miközben szeli a habokat, folyton a szelídebb tengereket keresi, meg a napsütést, amiről tudja, hogy odakint van, a felhőkön túl.
Fiatal kora ellenére Griffin jól ismerte a történelmet, értett a matematikához, a kereskedelemhez és a kormányzáshoz, mivel az volt a célja, hogy egy napon a bolygó képzett és kompetens vezetője lesz – ezzel pedig kikövezi az utat a jövendő Harkonnen generációknak, hogy azok ismét visszatérjenek az Impérium felső köreibe.
Már most többet tudott az apjánál a bálnaprém-kereskedelemről, a nyereség- és veszteségarányokról és a császári előírásokról. Megörökölt titulusa dacára Vergyl Harkonnent egyszerűen nem érdekelte a dolog, és a kemény munka meg a gondolkodás nagyját inkább a fiára bízta. Vergyl beérte egy város polgármesterének hatalmával – ami nem volt fogható a Landsraad egyik vezetőjének hatalmához. Viszont jó apa volt, és rengeteg figyelmet szentelt kisebb gyerekeinek, Danvisnek és Tulának.
Griffin és a húga, Valya azonban komolyabb álmokat szövögetett a családjukkal kapcsolatban, még akkor is, ha ők voltak az egyetlenek, akik így tettek. Egyszer, egy különösen heves gyakorló-összecsapáson, amit a bátyjával vívott a fagyos kikötőben egy himbálózó fatutajon, Valya azt mondta, hogy szerinte ők az egyetlen igazi Harkonnenek a bolygón.
Valya mindössze egy évvel volt fiatalabb, és anyjuknak korlátozott – az ő szavaival élve „reális” – elvárásai voltak vele szemben: úgy vélte, hogy a lány majd férjhez megy egy helybelihez, talán egy-két bálnavadászhajó tulajdonosa lesz, gyerekeket szül, és így éli le az életét. Azonban Valya, miután beszélt egy missziós nővérrel, aki öt éve járt a Lankiveilen, megtalálta a lehetőséget a távozásra, és elment, hogy kiképezzék a rossaki beavatottak. Indulás előtt azonban még többször hosszan elbeszélgetett Griffinnel, és ekkor állapodtak meg arról, hogy ők ketten hogyan tudnának a legjobban fordítani a család szerencséjén.
Most Griffin mögött megjelent az apja, miközben ő igyekezett megfejteni a homályos bürokratikus nyelvezettel írt történelmi passzusokat, amelyek zöme kétségbeejtően száraz volt. A fiatalember úgy dolgozott az iratokon, mint egy gondos sebész: felboncolta az egyes szakaszokat, egészen addig, amíg meg nem értette a kormányzás útvesztőszerű nüanszait.
Vergylt láthatóan mulattatta, hogy a fiát ilyen elszántnak látja.
– Én is tanultam történelmet, amikor annyi idős voltam, mint te, és Abulurd nagyapám is mesélt erről-arról, de ki nem állhattam, ahogy a hivatalos Corrino-feljegyzések emelgették a családunkat. Akkor döntöttem úgy, hogy csak élem az életemet. És az lesz a legjobb, ha azok a napok nem elevenednek meg ismét.
Griffin rábökött az iratokra.
– Eleget olvastam már arról a bizonyos múltról, apám, de most valami grandiózusabbat elemzek. A császári politika fontos a jövőnk szempontjából. – Végigsimított az állán. Bajuszának és kecskeszakállának halványbarna szőrzete ugyanolyan színű volt, mint a haja. Úgy vélte, hogy az arcszőrzete révén előkelő benyomást kelt, ami olyan külsőt kölcsönöz neki, akit muszáj komolyan venni. – A Landsraad felépítését tanulmányozom, éppen a kartáját olvasom. Szeretném letenni a vizsgát, és a Lankiveil hivatalos képviselője akarok lenni a Landsraad Tanácsában.
Vergyl kuncogott.
– De hát már van megbízottunk. Felesleges neked elutaznod a Salusa Secundusra ezekre a találkozókra.
Griffin elfojtotta a rátörő bosszúságot, és fékezte magát, hogy ne förmedjen az apjára.
– Tanulmányoztam a kereskedelmi megállapodást, amelyet a mi állítólagos meghatalmazottunk kötött. Az kilencvenkét bolygót érint, köztük a Lankiveilt is, és hidd el nekem, ez a szerződés nem a mi javunkat szolgálja. A Lankiveilnek és nyolcvannégy másik bolygónak további adókba fog kerülni, míg az a nyolc bolygó, amelyik már így is jól áll, megszerzi a valódi előnyöket. Nekem úgy tűnik, hogy a meghatalmazottunkat lefizették.
– Ezt nem tudhatod biztosan. Találkoztam Nelson Treblehornnal, és rendes fickónak tűnik.
– Elbűvölő alak, való igaz. De nem hatékony, ami az érdekeinket illeti. Apám, az első lépés, hogy visszaszerezzük a családunk iránti tiszteletet, hogy közvetlen képviseletet szerezzünk a Landsraadban. Szándékomban áll a Salusa Secundusra utazni, ahol felkereshetem a Landsraad termét és belenézhetek szeretett unokatestvérem, a Császár szemébe.
Néhány generációval ezelőtt a Harkonnenek és a Butler/Corrinók még egy család voltak, de mostanra az Impérium vezetői a Harkonnen nevet szégyenletesnek tartották, és soha nem beszéltek róla. Griffin tudta, hogy a húga mennyire vágyik rá, hogy letörölje a Vorian Atreides ejtette szégyenfoltot. A fiatalemberre ránehezedett a családja ellen elkövetett igazságtalanság súlya, és mindketten kivették a részüket a nevük tervezett tisztára mosásában. Üzleti céljai mellett Griffin azon dolgozott, hogy politikai szövetségeseket szerezzen, és egy nap elutazik majd a Salusára, hogy ott Lankiveil jogos helyét követelje a Landsraad termében. Szándékában állt kivívnia, hogy a Harkonnenek ismét fontosak legyenek.
Most, hogy a Szövetség összes világát és a korábbi Szövetségen kívüli bolygókat egy hálóban fogták össze, az egyesített Impérium több mint tizenháromezer világot ölelt fel. De semmiféle üzletet nem lehetett volna nyélbe ütni, ha a különálló bolygók ennyi képviselőjének kellett volna megbirkóznia minden egyes bürokratikus lépéssel, mielőtt szavazásra kerülne sor. Ezért a Salvador Császár által kijelölt meghatalmazottak többtucatnyi, lazán kapcsolódó világot fogtak össze, és ők szavaztak a lakosságuk nevében. Ez egyfajta kényelmet jelentett – a császári támogatások vagy egyéb kedvezmények elnyerésével –, de nem volt kötelező, és engedélyezték a kivételeket, a kedvezmények rovására. Ahogy Griffint meg tudta ítélni, a császári kegy, amelyet a Lankiveil élvezett a meghatalmazotti kapcsolatért cserébe, olyan minimális volt, hogy gyakorlatilag nem is létezett.
A Salusa Secunduson Griffin a bolygója és a családja nevében akart beszélni. Ő maga, személyesen. Azzal, hogy Valya egyike lesz a köztiszteletben álló rossaki iskolában képzett nővéreknek, ő pedig hamarosan hivatalos képviselőként fog dolgozni a Landsraad Szövetségben, miközben irányítja és egyben bővíti családja kereskedelmi tevékenységét, a Harkonnen-ház kilátásai egyre fényesebbek lesznek.
– Nos, akkor biztosra veszem, hogy ez a helyes döntés. – Vergylt láthatóan mulattatták fia nagyszabású elképzelései. Noha Griffin átvette tőle az üzleti tevékenység zömét és az azzal kapcsolatos döntéseket, az apja még mindig naiv ifjúnak tartotta.
Az ambiciózus új kereskedelmi vállalkozáshoz, amelyet Griffin és Valya ötöltek ki, az idősebb fivér megkérte Weller nagybátyjukat, hogy utazzon bolygóról bolygóra a család képviseletében, és kössön szerződéseket a bálnaprémre. Noha Weller kiváló üzletkötő volt, és mindenki kedvelte, de nem volt túl jó feje az üzlethez, a fivére, Vergyl pedig még kevésbé értett a családot érintő fontos kérdésekhez. Weller bácsi azonban legalább tisztbában volt a kereskedelmi taktikázással és a céljaikkal, tenni akart valamit ezért, és hajlandó volt rászánni erre az idejét és a tehetségét, míg Vergyl lényegében feladta. Ha Griffin apjának valaha is voltak ambíciói fiatalabb korában – és ebben a fiú nem volt biztos –, mostanra már biztosan nem maradtak.
Az előző évben, amikor Griffin már a kibővített piacra fektetett be és tervezgetett, gondoskodott róla, hogy további több száz halászhajót küldjenek ki. Így biztosította, hogy a legtöbb prémes bálnát elejtsék, amit a bolygó valaha is látott. Majd fuvarozási és rakományozási üzletet kötött az Égi Szállítmányozás névre hallgató, olcsó hajózási társasággal, hogy az Weller bácsit és portékáját az Impériumban juttassa.
A Szövetség szállítási útvonalán a VenHold űrflotta volt a meghatározó. Kifogástalan káratbiztonsági adatokkal rendelkeztek, mert a hajóikat titokzatos – egyesek szerint nem is emberi – navigátorok irányították, akik előre látták a veszélyeket és baleseteket, mielőtt még azok bekövetkeztek volna. A VenHold azonban megfizethetetlenül magas viteldíjakat számított fel, és a Harkonnen-ház a családi haszon jelentős részét ebbe a terjeszkedésbe fektette. Griffin nem engedhetett meg magának további kiadásokat. Noha az Égi Szállítmányozás lassabb volt, és nem használt navigátorokat, de igen kedvező feltételeket kínált. Így hát, miután minden részletet elrendeztek, Griffin nagybátyja elindult egy hatalmas rakomány selymes bálnaprémmel, abban a reményben, hogy keresletet támaszt, majd jövedelmező értékesítési megállapodásokat köt más bolygókkal.
Eközben pedig Griffin belevetette magát a tanulmányaiba, hogy letegye a minősítő vizsgát, és a Lankiveil hivatalos képviselője lehessen a Salusa Secunduson. Most felnézett az apjára.
– Be kell fejeznem a tanulást. A vizsgacsomagomat a következő induló hajóval el kell küldenem.
Vergyl Harkonnen, mintegy mellékesen, odavetett neki egy bátorításnak szánt bókot:
– Jól fogod csinálni, fiam.
Azzal magára hagyta Griffint a tanulmányaival.