RAQUELLA BERTO-ANIRUL TISZTELENDŐ ANYA
beszéd a harmadik végzős osztály előtt
Raquella Berto-Anirul Tisztelendő Anya szükségből látott hosszú távlatokat a történelemben. Mivel az elméjében az ősi emlékek egyedülállóan gazdag sokaságát őrizte – magát a megszemélyesített történelmet –, olyan szemszögből látta a múltat, ahogy senki más… Legalábbis egyelőre.
Mivel gondolatai közt ennyi nemzedékből meríthetett, Raquella igencsak fel volt vértezve ahhoz, hogy lássa az emberi faj jövőjét. A többi nővér az iskolában ráadásul vezetőjükként is tekintett az egyetlen Tisztelendő Anyára. Neki pedig másokat is meg kellett tanítania erre a látásmódra, hogy kiterjessze rendje tudását és elfogulatlanságát, valamint fejlessze azokat a fizikai és szellemi képességeket, amelyek megkülönböztetik a nővéreket az átlagos nőktől.
Raquella érezte a szitáló eső arcára hulló cseppjeit, ahogy a többi nővérrel együtt a Rossak-iskola, a rend hivatalos képzőintézményének sziklaerkélyén állt. Fekete, magas gallérú köntösében ünnepélyes arccal nézett le a szikla széléről a lilás dzsungelre. Bár a levegő meleg és párás volt a komor szertartáshoz, az időjárás aligha volt kellemetlennek mondható az évnek ebben az időszakában, mert rendszeresen szellő söpört végig a sziklafalakon. Enyhén kesernyés szag ülte meg a levegőt, ahogy a távoli vulkánok kénes utóíze elkeveredett a környezet vegykonyhájában készült ragu illatával.
Ma egy újabb halott nővér temetését kellett elviselniük, egy újabb mérgezés okozta tragikus halálesetet… ami újabb kudarcot jelentett a második Tisztelendő Anya létrehozása közben.
Több mint nyolc évtizeddel ezelőtt a haldokló és megkeseredett Ticia Cenva varázslónő halálos adagot adott Raquellának a létező leghatásosabb méregből. Raquellának meg kellett volna halnia, de ő az elméje mélyén, a sejtjeiben manipulálta annak biokémiai összetételét, megváltoztatva magának a méregnek a molekulaszerkezetét. Csodával határos módon túlélte a mérgezést, de ez a megpróbáltatás valami alapvetőt alakított át benne, halandóságának legvégső határait elérve beindította a krízis kiváltotta transzformációt. Elméjében könyvtárnyi előző élettel és új képességgel emelkedett fel, épen és elevenen, de megváltozva. Ennek révén pedig képes volt önmagát a génjei szintjén látni, birtokába került a testét összekapcsoló minden egyes szál azonosítására képes, bensőséges ismeretnek.
Krízis. Túlélés. Fejlődés.
De az azt követő évek során, a sok próbálkozás ellenére, senki másnak nem sikerült elérnie ugyanezt az eredményt. Raquella nem tudta, hány élet elvesztésével tudná továbbra is igazolni a megfoghatatlan cél elérését. Csak egyetlen módját ismerte annak, hogy egy nővért átlökjön a szakadék szélén: ha a halál pereméig taszítja, ahol – talán – meglelheti a fejlődéshez kellő erőt…
Legjobb tanítványai derűlátóan és elszántan, továbbra is hittek benne.
És meghaltak.
Raquella szomorúan nézte, ahogy a fekete köntösű nővér és a három zöld köntösű tanonc elfoglalta helyét a fák lombkoronájának tetején, és leeresztették a holttestet az ezüstös-lila dzsungel párás mélységébe. A holttestet ott hagyják majd a ragadozóknak, az élet és halál örök körforgásának részeként, aminek során az emberi maradványok végül újrahasznosulnak a talajban.
A bátor fiatal nőt Tiana nővérnek hívták, de a testét most fakó szövetbe burkolták, amire nem írták rá a nevét. A dzsungel teremtményei mélyen odalent megmoccantak, ahogy a sűrű lombkorona elnyelte az emelvényt.
Raquella maga már több mint százharminc éve élt. Szemtanúja volt Serena Butler Dzsihádja végének, a corrini csatának két évtizeddel később, majd az azt követő zűrzavaros éveknek. Kora dacára fürgén mozgott, és szellemileg is friss volt. Az öregedés legrosszabb hatásait az Arrakisról behozott melanzs visszafogott használatával, valamint saját biokémiájának manipulálásával tartotta kordában.
Folyamatosan gyarapodó iskolája külsős jelöltekből állt, akiket az Impérium legkiválóbb fiatal nőiből toboroztak, beleértve az ezt a bolygót az előző években és a Dzsihád idején uraló varázslónők különleges utolsó leszármazottait is – közülük mára alig nyolcvanegyen maradtak. Összesen ezeregyszáz nővért képeztek itt, ezek kétharmada diák. Néhányuk óvodákban nevelt gyermek, Raquella misszionáriusainak lányai, akik elfogadható apáktól származtak. A toborzók ideküldték a reményteljes új jelölteket, és a képzés folytatódott…
Az emlékezetében lévő hangok évek óta sürgették, hogy tegyen próbára nővéreket és hozzon létre további hozzá hasonló Tisztelendő Anyákat. Ő és főnökasszonytársai az életüket annak szentelték, hogy megmutassák más nőknek, hogyan uralkodjanak a gondolataikon, a testükön, a saját jövőjükön. Most, hogy a gondolkodó gépek eltűntek, az emberiség sorsa megkövetelte, hogy a tagjai többé váljanak, mint amik valaha voltak. Raquella pedig megmutatja nekik ezt az utat. Tudta, hogy egy ügyes nő a megfelelő feltételek között képes felsőbbrendűvé válni.
Krízis. Túlélés. Fejlődés.
A képzést elvégző nővérei közül sokan már bizonyítottak, és elhagyták ezt a bolygót, hogy más világok nemes uralkodóinak tanácsadóiként szolgáljanak, sőt, még a császári udvarba is bekerültek. Egyesek a lampadasi Mentát iskolába jártak, vagy tehetséges Suk-orvosok lettek. A Tisztelendő Anya érezte, ahogy csendes befolyásuk az egész Impériumra kiterjed. A nők közül hatan teljesen kiképzett Mentátokká váltak. Egyikük, Dorotea, Salvador Corrino Császár megbízható tanácsadójaként szolgált a Salusa Secunduson.
Ám Raquella nagyon szerette volna, ha több híve is rendelkezik ugyanilyen ismeretekkel, ha képesek osztozni a Nővérek és a rend jövőjéről szóló egyetemes elgondolásában, és birtokában vannak ugyanannak a szellemi és testi hatalomnak, mint ő.
Valahogy azonban a jelöltjei nem tudták megtenni ezt a nagy lépést. És most ismét meghalt egy ígéretes fiatal…
Ahogy a többiek folytatták a halott nővér maradványainak furcsa, érzelemmentes eltüntetését, Raquella a jövő miatt aggódott. Hosszú élete dacára nem táplált illúziókat saját halhatatlanságról, márpedig, ha ő azelőtt odavész, hogy valaki más is megtanulná túlélni az átalakulást, a képességei örökre elveszhetnek…
A Nővérek sorsa és kiterjedt munkálkodásuk pedig sokkal fontosabb volt önnön halandó sorsánál. Az emberiség hosszú távú jövője a megfontolt fejlődéstől, a tökéletesedéstől függött. A Nővérek nem engedhették meg maguknak, hogy tovább várjanak. Ki kellett nevelnie az utódait.
Amint a temetés befejeződött a holttest eltüntetésével, a többiek visszaindultak a sziklafalba vájt iskolába, ahol majd folytatják tanulmányaikat az osztályokban. Raquella már korábban kiválasztotta a friss, új jelöltet, egy fiatal lányt, aki egy kegyvesztett, csekély jövővel kecsegtető családból érkezett. Viszont olyasvalaki, aki kiérdemelte ezt a lehetőséget.
Valya Harkonnen nővér.
Raquella figyelte, ahogy Valya otthagyja rendtársait, és elindul felé a sziklafalba vájt ösvényen. Valya nővér szikár volt, ovális arccal és mogyoróbarna szempárral. A Tisztelendő Anya figyelte kecses mozdulatait, ahogy magabiztosan tartotta a fejét, figyelte a testtartását – az apró, de fontos részleteket, amelyek a személyisége egészét adták. Raquella nem kételkedett a választásában – kevés más nővér volt ilyen elkötelezett.
Valya nővér a tizenhatodik életévének végén lépett be a Nővérek közé, maga mögött hagyva a Lankiveil nevezetű, kieső bolygót, hogy jobb életet keressen. A dédnagyapját, Abulurd Harkonnent a gyávasága miatt száműzték a corrini csata után. A Rossakon töltött öt éve alatt Valya kitűnt a képzése során, és Raquella egyik leghűségesebb és legtehetségesebb nővérének bizonyult. Szorosan együttműködött Karee Marques nővérrel, az egyik utolsó varázslónővel, és olyan új kábítószereket és mérgeket tanulmányozott, amelyeket a próbatételi folyamat során használhattak.
Amikor Valya odaért az öregasszonyhoz, nem tűnt úgy, mintha túlságosan lehangolná a temetés.
– Látni kívántál engem, Tisztelendő Anya?
– Gyere utánam, kérlek!
A lány láthatóan kíváncsi volt, de megtartotta magának a kérdéseit. Elsétáltak az igazgatási célú barlangok és a lakóhelyekként szolgáló üregek mellett. Az elmúlt évszázadokban, a fénykorban ez a sziklaváros több ezer férfit és nőt tartott el: varázslónőket, gyógyszerrel házaló kereskedőket, a dzsungel mélyének felfedezőit. De olyan sokan haltak meg a járványok alatt, hogy a város nagy része kiürült, és most csak a Nővérek tagjainak adott otthont.
A barlangok egy teljes részlegét a rossz-szülöttek kezelésére használták: azoknak a gyerekeknek tartották fenn, akik a rossaki környezetben meglévő mérgek miatt születési rendellenességektől szenvedtek. A tenyésztési feljegyzések gondos tanulmányozásának köszönhetően efféle gyerekek csak ritkán születtek, és akik életben maradtak, azokat az egyik északi városban ápolták, a vulkánokon túl. Raquella nem engedte, hogy férfiak is éljenek az iskola közösségében, bár időnként idejöttek, hogy ellátmányt hozzanak vagy elvégezzék a javításokat, netán más szolgáltatásokat nyújtsanak.
Raquella elvezette Valyát a sziklafalba vájt, de eltorlaszolt bejáratok mellett – ezeken az egykoron kaptárszerű barlangvárosnak azokhoz a nagy tereihez lehetett eljutni, amelyeket mostanra elhagytak, és ezért elzárták őket a külvilágtól. Baljós helyek voltak, mindenféle élet nélkül, ahonnan a holttesteket évekkel ezelőtt elvitték, és a dzsungelben helyezték őket örök nyugalomra. Az öregasszony most rámutatott az alattomos ösvényre, ami meredeken vezetett a sziklafal mentén a fennsík tetejére.
– Oda megyünk.
A lány csak egy pillanatig habozott, majd követte a Tisztelendő Anyát, elhaladva a torlasz és a belépést tiltó táblák mellett. Valya egyszerre volt izgatott és ideges.
– A tenyésztési feljegyzések vannak odafent.
– Igen, azok.
Az Omnius terjesztette szörnyű járványok évei alatt, amikor bolygók egész lakossága halt ki, a rossaki varázslónők – akik mindig is genetikai feljegyzéseket vezettek, hogy meghatározzák a legjobb tenyészpárokat – egy sokkal ambiciózusabb programba kezdtek, hogy megóvják az emberi vérvonalak könyvtárát, a szerteágazó genetikai katalógust. Mostanra ennek a gazdag információs tárháznak a gondozása Raquellára és a kiválasztott nővérekre maradt.
Az ösvény élesen kanyarogva emelkedett a szirtfal mentén, az egyik oldalon szilárd sziklafal húzódott, a másikon pedig meredek szakadék hullt alá a sűrű dzsungelbe. A szitáló eső elállt, de a sziklák továbbra is csúszósak maradtak a lábuk alatt.
Elérték a kilátópontot, ahol ködfoszlányok fonták őket körbe. Raquella elnézett a dzsungel és a távolban parázsló vulkánok felé – alig változott valami a tájon, amióta ápolónővérként évtizedekkel ezelőtt ideérkezett dr. Mohandas Suk-orvos kíséretében, hogy segítsen az Omnius járványának áldozatul esettek kezelésében.
– Már csak kevesen járunk fel ide… de mi ketten még messzebbre megyünk. – Raquella nem volt a csevegés híve, és szigorúan kordában tartotta az érzelmeit, ám most izgatottnak érezte magát, és eltöltötte a derűlátás, hogy valaki másnak is megmutathatja a Nővérek legnagyobb titkát. Egy új szövetségesnek. Ez volt az egyetlen módja, hogy a Nővérek életben maradhassanak.
Megálltak egy barlangnyílásnál a tömbszerű sziklák között, szinte a fennsík tetején, magasan a termékeny, nyüzsgő dzsungel felett. Két varázslónő őrködött a bejáratnál. Biccentettek a Tisztelendő Anyának, és engedélyezték nekik, hogy átmenjenek.
– A tenyésztési feljegyzések összeállítása talán a Nővérek legnagyobb műve – mondta Raquella. – Az emberi genetika ilyen hatalmas adatbázisával feltérképezhetjük és extrapolálhatjuk fajunk jövőjét… de talán még irányíthatjuk is.
Valya ünnepélyesen bólintott.
– Hallottam, hogy egyes rendtársaink azt mondják, ez az egyik legnagyobb adatarchívum, amit valaha összeállítottak. Viszont sosem értettem, hogyan kezelhetünk ennyi információt. Hogyan emésztjük meg mindezt, és készítünk előrejelzéseket?
Raquella úgy döntött, hogy egyelőre rejtélyes marad.
– Mi vagyunk a Nővérek.
A magasan fekvő barlangok két nagy üreget rejtettek, ahol egyszerű faasztalok és íróasztalok sorakoztak. Odabent nők sürögtek-forogtak, tartós papírkötegeket rendezgettek, DNS-térképeket állítottak össze és raktak egymásra, hogy aztán iratokat iktassanak, amelyeket sűrűn teleírt, szinte mikroszkopikus méretű szöveggé kicsinyítettek, és így tároltak.
– Négy itteni nővérünk is elvégezte a Mentát-képzést Gilbertus Albansnál – közölte Raquella. – De még az ő fejlett mentális képességeik mellett is megterhelő ez a projekt.
Valya igyekezett úrrá lenni a csodálkozásán.
– Ilyen mérhetetlen mennyiségű adat… – Fénylő szeme lenyűgözve szívta magába az új információkat. Nagy megtiszteltetést és büszkeséget érzett, hogy bebocsátást nyert a Tisztelendő Anya belső körébe. – Tudom, hogy a rendünk több tagja is a Lampadason képzi magát, de ehhez a projekthez Mentát-nővérek egész seregére lenne szükség. A DNS-feljegyzések millió és millió embertől származnak, több ezer bolygóról.
Ahogy egyre beljebb jutottak a keskeny alagutakban, felbukkant egy idősebb nővér, a varázslónők fehér talárjában. Üdvözölte a két látogatót.
– Tisztelendő Anya, ő az az újonc, akit úgy döntöttél, hogy elhozol hozzám?
Raquella bólintott.
– Valya nővér kitűnt tanulmányai során, és bizonyította elkötelezettségét, amikor segített Karee Marquesnek a gyógyszerkutatásai során. – Előretaszigálta a lányt. – Valya, Sabra Hublein nővér a kibővített tenyésztési adatbázis eredeti tervezői közé tartozott a járványok idején, már jóval azelőtt, hogy én a Rossakra jöttem volna.
– A tenyésztési nyilvántartást meg kell őrizni – felelte a másik öregasszony. – És figyelni kell rá.
– De… én nem vagyok Mentát – tiltakozott Valya.
Sabra bevezette két rendtársát az egyik üres alagútba, és a válla fölött hátranézett, hogy megbizonyosodjon róla, senki nem látta meg őket.
– Vannak más módjai is annak, hogy segíts nekünk, Valya nővér.
Megálltak az átjáró egyik kanyarulatánál, és Raquella az üres kőfal felé fordult. A fiatal lányra pillantott.
– Félsz az ismeretlentől?
Valya halvány mosolyra húzta a száját.
– Az emberek mindig félnek az ismeretlentől, ha őszinték akarnak lenni. De én szembe tudok nézni a félelmeimmel.
– Remek! Most pedig gyere velem, és lépjünk egy nagyrészt feltáratlan területre!
A lány nyugtalannak tűnt.
– Azt akarod, hogy én legyek a következő önkéntes, aki kipróbál valami új, átalakító kábítószert? Tisztelendő Anya, nem hiszem, hogy készen állok rá, hogy…
– Nem, ez valami egészen más lesz, bár nem kevésbé fontos. Öreg vagyok már, gyermekem. Ami cinikusabbá tesz, de megtanultam bízni az ösztöneimben. Már eddig is gondosan figyeltelek, láttam a Karee Marquesszal végzett munkádat… és be akarlak vonni ebbe a tervbe.
Valya nem úgy tűnt, mintha félne, és megtartotta magának a kérdéseit. Ez jó, gondolta Raquella.
– Vegyél egy nagy levegőt, és nyugodj meg, te lány! Hamarosan meg fogod ismerni a Nővérek legféltettebb titkát. A rendben csak nagyon kevesen látták ezt.
Azzal megfogta a fiatal nő kezét, és látszólag szilárd fal felé húzta. Sabra felzárkózott Valya mellé, és teljes egészében átléptek a sziklafalon – pontosabban egy hologramon –, ahol új helyiségbe érkeztek.
Mindhárman egy kis előszobában álltak. Az erős fényben pislogó Valya igyekezett leplezni meglepettségét, és a kiképzését felhasználva megőrizte a nyugalmát.
– Erre! – A Tisztelendő Anya egy nagy, fényesen kivilágított grottóba vezette őket, a lány szeme pedig elkerekedett, ahogy befogadta a látványt.
A kamrát zümmögő és kattogó gépek, elektronikus fények csillagképei töltötték meg – tiltott számítógépek sorai emelkedtek egymást követő szinteken a magasba az íves kőfalak mentén. Csigalépcsők és farámpák kötötték össze őket. Néhány fehér köntösű varázslónő sürgölődött odabent, a gépek zaja lüktetve ülte meg a levegőt.
Valya csak dadogni tudott:
– Ezek…? Ezek…? – Úgy tűnt, nem tudja szavakba önteni a kérdését, aztán felkiáltott: – Ezek gondolkodó gépek!
– Ahogy te magad is mondtad – magyarázta Raquella –, nincs olyan ember, aki el tudná raktározni mindazt az adatot, amit a Rossak asszonyai generációk során összegyűjtöttek, sőt, erre még egy képzett Mentát sem lenne képes. A varázslónők sok nemzedéken át titokban használták ezeket a gépeket, és rendünk legmegbízhatóbb tagjai közül néhányat megtanítottak rá, hogy karbantartsák és üzemeltessék őket.
– De… miért?
– Hogy ilyen hatalmas mennyiségű adatot megőrizzünk, és hogy a szükséges genetikus kivetítéseket elvégezzük az egymást követő leszármazottak esetében, kizárólag a számítógépek segítségével vagyunk képesek… amiknek a használata szigorúan tilos. Most már érted, miért kell ezeket a gépeket titokban tartanunk.
Raquella éberen fürkészte a lányt, felfigyelt annak méricskélő arckifejezésére, ahogy a tekintete körbevándorolt a helyiségbe. Látszott, hogy letaglózta az információ, de kíváncsi volt, és nem borzadt el.
– Sok mindent kell még tanulnod – mondta Sabra. – Évek óta tanulmányozzuk a tenyésztési feljegyzéseket, és attól tartunk, hogy az igazi varázslónők kihalnak majd. Kevesen maradtak közülünk, így az időnk is kevés. Talán ez az egyetlen módja, hogy megértsük, mi történik.
– És hogy alternatívákat találjunk – tette hozzá Raquella. – Mint amilyen például az új Tisztelendő Anyák megteremtése. – Ügyelt rá, hogy se kétségbeesése, se reménykedése ne szivárogjon be a szavaiba.
Az egyik odabent munkálkodó varázslónő röviden szót váltott Sabra nővérrel egy tenyésztési ügyről, majd visszatért a munkájához, miután kurta, kíváncsi pillantást vetett Valyára.
– Esther-Cano nővér a legfiatalabb tisztavérű varázslónőnk – közölte a Tisztelendő Anya. – Alig harmincéves. A korban őt követő azonban több mint tíz évvel idősebb. Ráadásul a varázslónők telepatikus képességei már csak ritkán fordulnak elő a bennszülött lányoknál.
Sabra vette át a szót:
– Az iskola tenyésztési feljegyzései több ezer bolygó lakosaitól származnak. Az adatbázisunk hatalmas, és a cél, ahogyan azt már tudod, az emberiség optimalizálása a személyiségfejlesztés és a szelektív tenyésztés révén. A számítógépek segítségével modellezni tudjuk a DNS kölcsönhatásokat, és kivetíthetjük a tenyésztési lehetőségeket a szinte végtelen számú vérvonal-párosításból.
Valya rövid, önkéntelenül rátörő rémületét gyorsan annál hevesebb érdeklődés váltotta fel. Körülnézett a teremben, és gyakorlatias hangon azt mondta:
– Ha a butleristák valaha is rájönnek erre, lerombolják az iskolát és mind egy szálig leölik a nővéreket.
– Igen, megölik őket – bólintott Raquella. – Így most már érted, hogy milyen nagy bizalmat fektettünk beléd.