Második fejezet
Luna, 20 éves
„Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!”
(Dante: Pokol)
Ó, de még mennyire hagyj fel vele, ha a tündérmesébe illő herceget várod, és ha nem tudod elfogadni az erőszak egyetlen formáját sem. Ugyanis ez a történet hemzseg a húsevő baktériumoktól.
Talán nem ismeretlen számodra Troy Black neve… A legádázabb gazember ezen a földön, és volt szerencsém találkozni vele.
De nem jelentek a hatalmas gépezetében mást, mint egy porszemet. Egy kellemetlen komplikációt az életében, és annyira van rám szüksége, mint egy szívrohamra harminc évesen. Totálisan semennyire.
Azonban a sors néha csúf játékot űz az emberekkel, ezért is sodorhatta az utamba a Prada öltönybe csomagolt Sátánt, aki mosolyogva teszi tönkre az emberek életét, lelkeket fogyaszt reggelire, és szemrebbenés nélkül tapos a földbe, mintha csak egy parazita lennél.
És nem, nem simán csak rád tapos, hanem alattomosan lépked rajtad a csillogó olasz cipőjével, amit nem csak a bőrödön érzel, hanem a húsodban, a csontjaidban, a lelkedben és az átkozott szívedben.
Egy szó, mint száz: Troy Black az az ember, akit a hátad közepére sem kívánnál.
Úgy ül a maga mögött hagyott romok tetején, ahogy II. Erzsébet királynő ült a trónján.
Troy Black úgy fogadott be, mint egy agyonázott, bolhás korcsot, majd miután szépen tisztába tett és megetetett, visszajuttatott oda, ahonnan jöttem.
A pokolba.